agitatio

kitekintés a világra

Hónap: 2016 január

Alkotmányos terrorizmus? – avagy manipuláció az érzelmekkel

Gyakran halljuk érvként az ellenzéktől, hogy a kormány a félelmeink kihasználására játszik. Naiv csodálattal tűnődöm, hogy saját elméletüket önkritikaként miért nem gyakorolják akkor, amikor már századik alkalommal temették el a magyar demokráciát.

A hatékony kommunikáció

A hatékony kommunikáció az ember legrejtettebb vágyait célozza. És mint ilyet, alapvetően kettőt tudunk megkülönböztetni: a félelmet és az irigységet. Az ellenzék és az ideológiailag velük egy oldalán álló sajtó is ezt a logikát próbálta követni, amikor érthetetlen módon, folyamatosan a köztársaság, a demokrácia és a jogállamiság végét prognosztizálta, ami aztán csak nem akart eljönni. Az elveszített három választás kijózanító erővel hatott a véleményformálók stratégiájára, mivel az átlagember, a számára megfoghatatlan, üres üzenetek végtelen unszolása ellenére sem nagyon akart félni. Ekkor döntöttek a változtatás mellett. Nem baj, ha a félelem nem működik, akkor hozzányúlok a másik ősi vágyhoz, az irigységhez. Innentől kezdve a sztori ismert, nincs olyan RTL híradó, ahol ne találnának módot arra, hogy Mészáros Lőrincet valahogy szóba hozzák- itt azonnal hozzá is tenném, jogosan. De Rogán Antal lakásának megmagyarázhatatlan növekedése vagy Szijjártó Péter luxusvillája is csak ezután vált érdekessé és érdemessé a média munkásai számára. Mivel cikkem témája nem a korrupció, illetve annak feltételezett nagysága, ezért ezt a mellékszálat most engedelmükkel el is vágnám.

Úgy tűnik, hogy a hírszerkesztői tanfolyamokon nem véletlenül tanítják azt, amit, hiszen a recept bevált, az emberek a témán csámcsogtak, a Fidesz népszerűsége csökkenni kezdett. Ez az az időszak, amikor a migrációsválság legitimációs szaka beköszöntött. Itt az ellenzék rossz helyzetértékeléséből adódóan olyan kommunikációs pozíciót vett fel, amelyből arcvesztés nélkül nagyon nehéz kijönni – nem is sikerült idáig senkinek -, ezért új témában vélte felfedezni sikerének zálogát. Az addigra óriási méreteket öltött bevándorlás közepette a kormány az ország védelmében olyan intézkedési csomagot fogadott el, amelynek része a vészhelyzet vagy szükségállapot bevezetése.

(Emlékeztetőül: A módosítás értelmében a rendőrök lezárhatják az utakat, korlátozhatják a gépkocsiforgalmat, nyilvános és közforgalmú helyek, például piacok, pályaudvarok és a Liszt Ferenc Repülőtér működését is befolyásolhatják. Lakásba bírósági határozat nélkül beléphetnek. Lezárhatnak épületeket és területeket, megakadályozhatják a be- illetve a kilépést és ezek elhagyására kötelezhetik az ott lévőket, abban az esetben, ha ott jogellenesen Magyarországon tartózkodó személy lehet.)

 

Ezek az intézkedések akkor kiváltották a teljes ellenzéki média haragját, mondván, hogy itt majd a rendőrség házkutatásokat, pogromokat tart és egyébként is a náci időkre utal – ez is ismerős, gyakran visszatérő motívum, a nácikártya kijátszása, amivel megpróbálnak az emberek morális beidegződéseire hatni – egész életükben tanították nekik, hogy a nácik rosszak, hát most érzelmi zsarolás révén hasznosítjuk a tanítottakat. Ettől a probléma ugyan meg nem oldódik, de legalább az ellenállókat egy roppant egyszerű és megkérdőjelezhetetlen érvvel le lehet szerelni: aki mást mond, az náci. Ezt Orbán Viktor ellen is alkalmazták, kezdetben a szerb kormányfő – akinek a szájából ez kifejezetten pikáns, hiszen egykori mentora, Seselj éppen a Hágai Bíróság előtt felel a népirtásban betöltött szerepe miatt -, az osztrák kancellár vagy a Magyar Narancs szerkesztősége is. Az osztrák kancellár Canossa-járását azóta ismerjük, a Mancs pedig szintén öngólt lőtt, hiszen Mérő László emiatt hagyta ott a szerkesztőséget. Az érzelmekre, rossz emlékekre apellálás nem jött be, helyette győzött a józan ész. Az emberek nagyobb problémát láttak a végeláthatatlanul beözönlő, ellenőrizetlen tömegek láttán, mint az esetleg felbukkanó rasszizmusban.

2015. November 13., Párizs 

A történteket nem kívánom tollamra tűzni, azokkal mindenki tisztában van. A jelenlegi témámmal történő relációja annyiban érdekes, hogy a terrortámadás után Franciaországban napokig szükségállapot volt érvényben, Belgiumban pedig kijárási tilalom. Mindez Európa nyugati, szabadabb felében. A szükség felülírta a dogmákat, az államgépezet hatékonyan működött, a tetteseket viszonylag gyorsan felszámolták – más kérdés, hogy miért nem megelőző csapás formájában került erre sor. Mindenesetre nem emlékszem az ellenzék soraiból kiszűrődő hangos ellenkezésekre. Mondjuk érdekes helyzetet teremtene, ha az általuk okozott válság megoldása ellen még szót mernének emelni. A történtek fényében hazai ellenzékünk soraiban is egyre csendesült a zsörtölődés. Jóllehet két megyére vonatkozóan még mindig érvényben volt a szükségállapot, de az általuk vizionált és – valljuk be – remélt jogsértés csak nem következett be.

A rettegés legújabb szintjét újabban a tervezett alkotmánymódosítás testesíti meg, ami ellen vasárnap tüntetést szervezett a MOMA és az Együtt – így sikerült együtt közel 1000 embert az utcára szólítaniuk. Lássuk be, ez a téma jelenleg nagyjából ennyi embert érdekel. 

A Jobbik szerepe

Sokkal érdekesebb ebből a szempontból a jobbikos Novák Előd performansza, aki a készülő, még titkos jogszabályi tervezetet posztolta facebook oldalára. Ezzel ő is beállt a feltételezett karhatalom elleni tüntetők színes, ám csekély táborába – ha úgy tetszik, egy platformra helyezte magát a ‘demokratikus’ ellenzékkel. Majd amint felröppent a hír, hogy ezzel államtitkot sért, azonnal lemondott mentelmi jogáról. Ezzel is a mártír szerepét kívánta magára ölteni, akit a karhatalom el akar hallgattatni, holott amit csinált, az törvénybe ütközik. Megértem, hogy a politikai életben maradásának záloga az aktivitás, de félő, hogy ezzel ő is olyan helyzetbe hozta magát, amelyből már nehéz lesz visszakozni.

Az ellenzék – és immár a Jobbik is ide sorolandó -, bár felismerte az eszközt, de azt mégsem tudta jól alkalmazni. Ennek oka, hogy az állam ezekben a viszontagságos időkben nem a félelmet, hanem sokkal inkább a védelmet jelenti emberek millióinak számára.

A migráció valódi oka – célkeresztben az Európai Egyesült Államok

A migráció célja a gazdasági és ideológiai érdekek összefonódása révén egy új, identitással nem rendelkező, olcsón dolgozó fogyasztói társadalom létrehozása. Mögöttes szándékként a németekbe 70 éven keresztül tölcséren öntött bűntudat feloldása, a tükörben elviselhetetlennek tűnő arc mesterstéges újraszabása is fellelhető. Kár, hogy ehhez a plasztikai műtéthez túl éles sebészkést sikerült választani, így az egyik szélsőséges ideológiára egy másikkal válaszolnak.

Egyre több elmélet járja körbe az internetet, hogy vajon mi állhat Angela Merkel migrációs politikájának hátterében. A bizalmatlanság egyre csak fokozódik, hiszen a világ nem csak a terrorizmus jelentette veszélyt tapasztalhatta meg, hanem a ‘bűnözés új dimenzióival’ is kénytelen megismerkedni szilveszter éjjelén – de a kancellár asszony hajthatatlan. Rohamosan csökkenő népszerűsége és a saját pártján belülről érkező, növekvő kritika ellenére továbbra is kitart a korlátlan befogadás és a nyitott kapuk politikája mellett. Ennek lehetséges okai utáni kutatás bejegyzésem célja. Sokan hisznek még a gyakran változó hivatalos narratívában, miszerint ezeket az embereket erkölcsi kötelességünk befogadni, hiszen hazájukban üldöztetésnek vannak kitéve, ami nyilvánvalóan nem igaz egy bangladesi, iráni vagy pakisztáni esetében, aki nem háborús országból származik, de még ha onnan is származna, akkor sincs joga kiválasztani, hogy melyik országban akar menedékkérelmet benyújtani. Aztán jött az a magyarázkodás, hogy Európának munkaerőre  van szüksége – akkor, amikor a fejlődő technológiának köszönhetően az emberi munkát folyamatosan átveszik a robotok és Európa egyes országaiban, főleg a fiatalok körében a munkanélküliségi ráta már a 20 százalékot is meghaladja.

Mindenesetre ha csupán a józan paraszti eszünkre hagyatkozunk, könnyen beláthatjuk, hogy egyrészt a világ összes háború sújtotta övezetében élő emberek nem költözhetnek saját belátásuk szerint egy másik országba, hovatovább egy másik kontinensre, másrészt ezek a szírek is viszonylag egyszerre, egy időben indultak útnak, holott hazájukban már 2011 óta háború dúl. Továbbá az is különös, hogy a menekülők nem a szélrózsa minden irányába kitörve próbálnak menedékhez jutni (ahogy az a háború első néhány évében történt, Törökország és Líbia esetében), hanem mintha egy csövön keresztül, a legkisebb ellenállás irányában haladva próbálnának Európába belépni.

Nem hiszek az összeesküvés-elméletekben, de egy folyamat megértésének elsődleges kulcsa mindig ugyanaz: feltenni a kérdést, hogy kinek állhat ez érdekében? Dialektikus gondolkodásunk mindig egyetlen tényezőre vezeti vissza gyakran elkalandozó elménket: akinek haszna származik belőle.

Transatlantic Trade and Investment Partnership (TTIP)

Az események megértéséhez egy új fogalmat szeretnék beemelni gondolati dimenziónkba, ami nem más, mint az EU és az USA által kötendő, valaha volt legnagyobb üzlet, a TTIP (szabadkereskedelmi egyezmény). Az egyezmény értelmében a multinacionális nagyvállalatok és a szuverén nemzetállamok közötti vitarendezési eljárást egy új szintre emelik – ezzel egyúttal a nemzetközi vállalatokat, amelyek vezetőit soha senki meg nem választotta, egy szintre emelnék azokkal a nemzetállamokkal, amelyek legitimitásukat a legfőbb népakart kinyilatkoztatása által, demokratikus választások útján szerezték meg. A Befektetési Bírósági Rendszernek (ICS) elkeresztelt vitarendezés értelmében a multik ugyanúgy kártérítést kérhetnének az egyes tagállam, a saját honpolgárai egészségét és környezetét védő intézkedései ellen, ha úgy ítélik meg, hogy azokkal egy adott vállalat termékeit kiszoríthatják a piacról. Tehát ezeken a nemzetközi bíróságokon a multik gyakorlatilag beperelhetik a független országokat a fent említett intézkedések következtében elmaradt haszon miatt. Ebből a szempontból nem is tekinthető kereskedelmi egyezménynek, sokkal inkább az új gazdasági világrend legfontosabb alapkövének és a demokrácia koporsójának.

Európai Egyesült Államok

Ezt értem, de hogy kapcsolódik össze ez a két dolog? Úgy, hogy az egyes tagállamoknak vétójoguk van a kérdésben és Európa polgárai nem olyan hülyék, hogy ebbe önként belemenjenek – nem véletlen, hogy a tárgyalások a teljes nyilvánosság kizárása mellett zajlanak, hiszen az uniós polgárok döntő többsége elutasítja az egyezményt. Kizárják a nyilvánosságot, éppen úgy, ahogy a kölni eseményekről is csak 5 nappal később szereztünk tudomást. Egy olyan eseményről, ahol legalább 1000 migráns – és itt még ezt a megnevezést is el akarták hallgatni, hála a liberalizmus által teremtett politikai korrektségnek – szexuális zaklatásának eredménye idáig 560 feljelentés. De a cél érdekében a sajtó öncenzúrája és az újdonsült jövevények bűneinek relativizálása is belefér. A cél pedig, hogy az új honpolgárok által olcsó és képzetlen, ellenben az új termékeket fogyasztó tömegekkel – akik gond nélkül rábólintanának bármilyen egyezményre, ha cserébe olcsóbb termékhez juthatnak – oldják fel a nemzetállamok még viszonylag homogén társadalmait. Nekik már nem lesz nemzeti identitásuk, éppen ezért nem is fog számítani nekik, hogy mely ország, gyártó termékeit vásárolják, mint ahogy az sem számít, hogy a saját maguk által választott, vagy éppenséggel csak a tulajdonosok által kijelölt igazgatók döntenek a fejük fölött. Nem csoda hát, ha Merkel asszony a végsőkig ragaszkodik a nemzetközi tőke mestertervében foglaltakhoz. Ahol a polgárnak nincsen többé indentitása, csak vásárlóereje, ahol nem ragaszkodnak az önrendelkezés ősi jogához és ahol a sajtó csak arról számol be, amihez érdeke fűződik. Ezt nevezhetjük demokratúrának is vagy ahogy Gyurcsány Ferenc szokta emlegetni, Európai Egyesült Államoknak.

 

 

Manipuláció képekkel

Néhány apró, de gátlástalan trükk arról, hogy hogyan mossunk össze egyébként független eseményeket az általunk kívánt hatás elérése érdekében. 

A manipuláció egyfajta befolyásolás, amelynek célja mások attitűdjének, a beállítódásának átformálása, a viselkedés, a cselekvés, az érzelmek és a kogníció megváltoztatása, átszervezése.

Sokféleképpen lehet mások véleményét befolyásolni, a digitális korszak beköszöntével az eszköztár pedig csak tovább hatványozódott. Most a hírszerkesztés képekkel történő manipulálását vesszük górcső alá, két egyszerű példán keresztül.

gyárfás 2

Forrás: 444.hu

Cím a hírportálon: Gyárfás szerint rossz üzenet a fiataloknak, hogy ha hibát látunk, kiállunk vele a nyilvánosság elé.

Az alcím pedig: Az úszóelnök stílusosan reagált Hosszú Katinka felháborodására.

Nos, mi ebben a manipuláció, amikor csak egy képpel illusztrálták a történet főszereplőjét? Hát a másik személy, aki szintén a képen található és aki történetesen a miniszterelnök, Orbán Viktor. Tehát sikerült a történethez fűzni a politikát, bár a témához semmi köze sincs. Ehhez jön még hozzá a cím (amelynek félrevezető megfogalmazását egy következő bejegyzésben fogom kifejteni): rossz üzenet a fiataloknak, hogy ha hibát látnak, kiállnak a nyilvánosság elé. Ha csak átfutjuk az oldalt és néhány másodpercnyi időt szánunk az információk feldolgozására, milyen kép marad meg az emlékezetünkben? Gyárfás, aki – pozíciójából adódóan kötelező jelleggel találkozik a miniszterelnökkel, mellesleg éppenséggel baloldali elkötelezettségű – el akarja hallgattatni a fiatalokat, hogy ne merjenek szólni, ha bármi kiváltja a nemtetszésüket, széles mosollyal, nagy egyetértésben feszít Orbán Viktor oldalán. A kívánt asszociáció egyértelmű: Orbán is olyan mint ő, el akarja hallgattatni az elégedetlenkedőket.

De nézzünk egy másik példát!

blatter2

Forrás: 444.hu

Cím: Örök életre eltiltaná a futballtól Michel Platinit a FIFA etikai bizottsága.

Alcím: Az UEFA elnökét, a bukott Sepp Blatter egykori kegyeltjét – és itt fontos, hogy tudjuk: annak az embernek a kegyeltjéről van szó, aki korrupciós botrányba keveredett – októberben még csak 90 napra tiltották el, és megtiltották, hogy megpályázza a FIFA elnökségét – már csak az hiányzott volna, hogy leírják: sikkasztás gyanúja miatt függesztették fel.

A recept ugyanaz: a cikk a FIFA botrányairól szól. Akkor mégis mit keres rajta egy ország miniszterelnöke? Mert hát világos, hogy valamilyen képet kellett a hírhez illeszteni, de tényleg nem találtak volna olyat, ahol indokolatlanul nem hoznak vele összefüggésbe senkit? Hát dehogynem, de nem az volt a cél. A cél, hogy a számukra nem tetsző személyt lejárassák, rossz hírbe hozzák és erre a képekkel történő manipuláció lehetőséget kínált. Ugye, hogy mennyire egyszerű?

Összegzésként néhány tanács, hogyan kerülhetjük el a manipulatív hírszerkesztők csapdáit. Először is, azt könnyű manipulálni, akinek csak részlegesek az ismeretei – Gyárfás baloldali, már Orbán előtt is az úszószövetség élén állt. Szánjunk rá időt, hogy meggyőződjünk róla, hogy a közölni kívánt hír mennyire áll kapcsolatban a csatolt képpel. Végül, ha leleplezzük a nyilvánvaló jeleket, engedjünk meg magunknak annyi igényességet, hogy a megtévesztésünkre hivatott portálokat a jövőben fenntartásokkal olvassuk.

Konzervatív – liberális: küzdelem az európai identifikációs versenyben

A korábban megkérdőjelezhetetlennek hitt liberális demokrácia felfogás új kihívóra lelt a hamvaiból feltámadó, új neokonzervatív irányban, amely küzdelem nem fog áldozatok nélkül lezajlani. Ezeknek a csatározásoknak vagyunk most szemtanúi.

Értelmezési verseny zajlik Európában. A hidegháború lezárulásával sokáig úgy tűnt, hogy egyetlen és kikezdhetetlen önigazodási lehetőséget enged alkalmazni az új, szabad világ. Így alakult ki az egypólusú, szabadpiaci neoliberális gazdasági és liberális társadalmi rend. Olyan társadalomrendezési toposzokkal, mint a politikai korrektség, amely egy másik liberális értékkel, a szólásszabadsággal egyszerre értelmezve kissé komikusnak is tűnhetne, ha nem ez lenne a valóság. De az álszent, paradox helyzet feloldását ironikus módon éppen az a modern kori népvándorlás fogja feloldani, amelynek kezelhetetlenségét saját maga okozta.

A kizárólagos világértelmezés másik pillérét, a vadkapitalista gazdaságpolitikát szintén a saját maga által teremtett szörny temette maga alá, amit az emberiség a 2008-as gazdasági világválságként tart számon. Emlékezetes, hogy kiindulópontja egy olyan, a kapzsiság és mohóság teremtette származékos termék volt, amelyet a történelem csak másodlagos jelzáloghitel-válság néven fog emlegetni (az olcsó hitel révén, a további profit utáni lehetőségeket hajszolva, olyanoknak is nyújtottak hitelbírálat nélkül hitelt, akik nyilvánvalóan nem voltak képesek ezt finanszírozni, ráadásul olyan ingatlanokat fogadtak el a hitel fedezetéül, amelyek értéke elmaradt a kölcsönadott pénzt értékétől).

De ne rohanjunk ennyire előre. Vizsgáljuk meg ezen szavak és definíciók értéksemleges jelentését, hogy utána már bátran alkalmazhassuk a továbbiakban.

Ismételten szeretném hangsúlyozni, hogy a blog célja nem a politikai tudomány bővítése, hanem széles néprétegek tájékoztatása, így a tudományos elmélkedés és kialakulástörénet bemutatása helyett a jelen kor sajátosságaira szeretném felhívni a figyelmet.

A liberalizmus és ebből kifolyólag a liberális gondolkodású ember fókuszában az egyén, mint individuum áll. Abból indul ki, hogy minden ember saját maga, szabadon döntheti el, hogy milyen módon kívánja élni életét. Ezért a lelkiismeret és életmód szabadságára koncentrál, köztük olyanokra mint a szexuális szabadság, vallásszabadság stb. Kevesebb állami beleszólást tart helyesnek a magánéletbe, hiszen azt feltételezi, hogy az emberek eredendően jók és válogatás nélkül, minden egyén önállóan el tudja dönteni, hogy számára mely életvitel az ideális.

Ezzel szemben a konzervativizmus, a konzervatív ember értékrendjét a közösség, a közösségben való gondolkodás adja. ‘Fontolva haladóknak’ is szokták őket emlegetni, mert tisztelik a hagyományt és nem akarnak azonnal változásokat, hiszen egy robbanásszerű folyamatot nem lehet iránytani, így könnyen megeshet, hogy több kárt okoz, mint amennyi hasznot esetleg hoz. Ebből kifolyólag előre meghatározott normák szerint él és elvárja, hogy a többség (a közösség, amelynek ő maga is a része) által legitimált (törvényesített, jóváhagyott, elfogadott) értékeket az állam elismerje és támogassa. Klasszikus példa erre a családok támogatása a kormány részéről, amelyet egy liberális sérelmezhet, hiszen milyen alapon favorizál az állam egy meghatározott életmódot.

További különbség még a két világnézet között, hogy míg a liberális feltétel nélkül hisz az emberi jóságban és egyenlőségben – és itt nem a törvény előtti diszkriminációmentességre gondolok -, addig a konzervatív ember inkább gyanakvó az ismeretlennel szemben és hisz a teljesítményben, valamint az azzal elkerülhetetlenül járó egyenlőtlenségekben. Úgy is leírhatnánk a legfőbb különbséget, hogy a liberális inkább álomvilágban, a konzervatív inkább a realitások talaján él. Miért mondom ezt? Gondoljunk csak bele, a liberális gondolkodás egy egyetemi professzor számára maga a megtestesült Kánaán, de egy nyomortelepen élő nem tudja eldönteni, hogy számára mi a jó, hiszen ezt a létformát sem önállóan választotta, így segítség nélkül kitörni se tud belőle – erre kézzelfogható példa a játékgépek betiltása. A liberális sajtó hőzöngött az intézkedésen, mondván ez durván megsérti az egyén szabadságát. Az ő gondolkodásuk alapján igazuk volt, a családfő valóban nem a félkarú rablóba dobálta a család fenntartására szánt segélyt már rögtön a kiutalást követő első napon. Ezért szabadsága ebből a szempontból korlátozódott, de a kérdés az, hogy melyik a fontosabb. A cél (és ebben a helyzetben a jó), vagy az alkotmányossághoz való merev ragaszkodás (ebben az esetben a törvényesség) a fontosabb? Ha erre a kérdésre választ tudunk adni, akkor már nagyobb eséllyel tudjuk megmondani, hogy a két irányzat közül melyikkel szimpatizálunk jobban. Ezzel a dilemmával  egy későbbi bejegyzésemben részletesebben is foglalkozom majd.

conservative vs liberal

‘Az elhízás konzervatív és liberális megközelítése’. Érzékelhető a két érzület közi különbség: az egyik szembenéz a problémával és nem másokat okol, míg a másik a felelősséget próbálja eltolni magától, így téve elviselhetőbbé saját kudarcát. Fotó: pinterest.com

Túllépve a politikai, kulturális beállítottságon, egy másik fontos és a témához szorosan fűződő viszonyrendszerben is el kell tudnunk helyezni magunkat. Nem csak politikai értelemben vett jobb- és baloldal van, hanem ugyanez a felosztás a gazdasági nézetekre is érvényes.

Gazdasági értelemben vett jobboldalinak azt a személyt tekinthetjük, aki a minél kisebb állami elosztásban érdekelt. Az állam lehetőleg minél kevesebb adót szedjen be tőlem, ugyanakkor nem is várom el, hogy gondoskodjon rólam (nincs állami egészségügy, oktatás stb., a legelesettebb rétegről minimálisan gondoskodik, de a többiek fizetnek a szolgáltatásokért, mert hogy ezeket annak tekintik. Szintén klasszikus példa erre az állami- és magánnyugdíj rendszere. Az első esetben szabályozott, kötelező mértékű járulékot vonnak le a fizetésemből és a későbbi ellátást a jövő generációi fizetik, míg a magánrendszer értelmében mindenki a saját, későbbi jólétére tesz félre). A piac szabályozza a gazdaságot, az államnak még szabályozás szintjén sincs beleszólása. Az állami vagyon privatizálása (magán kézbe történő értékesítése) volt az első látható jele ennek a gazdaságpolitikai paradigmaváltásnak Magyarországon. A gazdasági bal ennek szöges ellentettje, a polgárok elvárják az ingyenes állami támogatásokat, cserébe jövedelmük nagyobb részéről hajlandóak lemondani. Látható, hogy ennek megvalósítása nagyobb államot is feltételez.

(A harmadik legnagyobb ideológiát, a szocialistát, szociáldemokratát kivettem, ugyanis a 2. világháború után fokozatosan csökkent, a rendszerváltozás után pedig kiüresedett az ideológia tartalma, gyakorlatilag teljes egészében átvette a liberális tanokat.)

Az olvasottak könnyebb átláthatósága érdekében vegyük szemügyre az alábbi ábrát:

politika-gazdaság tengely

Forrás: saját szerkesztés

Látható, hogy a ‘liberális mezőhöz’ (tehát, hogy valakit ténylegesen, 21. századbeli értelemben vett liberálisnak tekintsünk) való tartozásnak két feltétele van. Az egyik, hogy ideológiai értelemben baloldali legyen, a másik pedig, hogy gazadási értelemben jobboldalinak kell lennie. Magyarországon ilyen politikát csak az SZDSZ folytatott, illetve újabban a DK próbálja ide pozicionálni politikáját. A másik oldal esetében nincs ilyen megkötés, láthatjuk, hogy a jelenleg még fennálló német kormánykoalícióban is a két testvérpárt a CDU (kereszténydemokrata, inkább gazdasági jobb) és a CSU (keresztényszociális, inkább gazdasági bal) is közel azonos politikát folytat. Ebből kifolyólag a Fidesz nem is különül el élesen egyik irányba sem, gazdasági felfogása szempontjából inkább a diagramunk egyenlítőjének közelében található.

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén