agitatio

kitekintés a világra

Hónap: 2016 december

Az ellenzék mesterterve: így váltsd le a kormányt 2018-ban!

Mára nem csak Andor László lehetséges kormányfőjelölt nevének napvilágra kerülésével, vagy Kálmán Olga hihetetlen átigazolásával derült fény az ellenzék mestertervére, de Puzsér Róbert hétvégi demonstráción elhangzott beszéde is világosan és nyíltan mutatja az ideológiai ellenfelek ‘technikainak’ nevezett összeborulását.

Ma röppent fel a hír a sajtóban, hogy Andor László, a korábbi uniós biztos lehet az a személy, akiben az ellenzék megtalálta a “politikailag elhivatott, szakmailag elismert” jelöltet. Politikailag biztosan elhivatott, hiszen 1998 óta tagja az MSZP-nek, ahogy szakmai elismertségéhez is kevés kétség férhet. Bár a politikában még nem rakta le a bélyegét, hiába töltötte be egy mandátum erejéig az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa súlytalan pozícióját. Egy belföldi vezető politikai szerep egészen más kvalitásokat igényel, hiszen hiába jó valaki az adott szakterületén – lásd Falus Ferenc -, ha nem rendelkezik politikai látásmóddal. Én a magam részéről sok sikert kívánok neki, nagy szükség lenne már egy alkalmas ellenzéki jelöltre, még akár az Ünnepek közepette is.

Ugyanakkor az elmúlt napokban nyoma sincs a közeledő karácsonynak, békének és szeretetnek, olyan mintha egy újabb kampány célegyenesében járnánk – legalábbis a belföldi események tekintetében. Történt ugyanis, hogy épp egy ilyen ‘meghitt’ céges karácsonyi pillanatot talált a legalkalmasabbnak a már 14 éve az ATV képernyőjén szereplő, a televízióval szinte egybeforrt életpályájú Kálmán Olga is, hogy bejelentse távozását, egyszersmind karrierje immáron HírTV-n történő folytatását.

A váltás okát egyelőre nem nevezte meg hivatalosan, de egyes sajtóorgánumok tudni vélik, hogy a 4 milliós fizetés volt az, ami elcsavarhatta mindnyájunk Olgájának fejét. A summa valóban elég jelentős, de kérdés, hogy az egyébként is kiemelt fizetést élvező, Pulitzer-díjas riporteróriás, aki a hazai televíziózás legdicsőbb korszakainak egy személyben történő megalkotója, valóban ennyire kisstílűen anyagias lenne?

Én nem hiszek ezeknek a pletykáknak, szerintem csak a rosszakarói akarják elhitetni róla. Az én feltételezésem egészen más. Szerintem az Ügyet akarja szolgálni. Az Ügyet, amely az atv-n többé már nem volt biztosított számára, ugyanis annak tulajdonosai bizonyos okok következtében belátták, hogy nem biztos, hogy Európa felvirágoztatását képzetlen arabok tömegeivel kellene véghezvinni.

Igen, ez így már sokkal jobban passzolna a műsorvezető mindig tisztelettudó és visszafogott személyiségéhez. Összeállni azzal az emberrel, aki talán még jobban utálja az ország vezetőjét. Az ellenségből hirtelen baráttá előlépett, közpénzen felhizlalt szabad szájú milliárdossal, Simicska Lajossal. Nála nem fordulhat elő olyan állapot, amelyre már Friderikusz is korábban utalgatott, és amely a kormány ATV-n megjelenő kvótaellenes kampányában csúcsosodott ki, vagyis a bárminemű kompromisszum a Fidesszel.

Kálmán Olgában és Simicska Lajosban úgy tűnik tehát, hogy csak a gyűlöletük közös, ami a műsorvezetés nagyasszonyának ezúttal egy zsíros ajánlatot jelentett. De vajon mennyire jó stratégiai döntés mindez Simicska részéről?

Ahhoz ugyanis nem kell közvélemény-kutatást végeznünk, hogy tudjuk milyen hatást gyakorol a sztárriporter a HírTV megmaradt nézőire, bár az is tény, hogy ez a szám egyre kevesebb lesz. Így hát jogos a döntés, hogy valamit tenni kell, de ez a valami valóban Kálmán Olga leigazolását jelentené? Mert tévedés ne essék, biztosan hozni fog magával nézőket, de semmiképp sem a hőn áhított, és megszerezni kívánt bizonytalanok táborából, hanem éppen attól az ATV-től, aki a migráció kérdését leszámítva egyébként pontosan ugyanannyira ellenséges a kormánnyal, mint korábban. A torta tehát ugyanakkor, csak egyre több a szeleten kell osztozni.

Az ellenzék mesterterve

Egy pozitív hozadéka az akciónak ugyanakkor mindenképpen volt, mégpedig az, hogy végre lerántotta a leplet az álszent politikai szereplőkről. Hiszen ma már önámítás lenne arról beszélni Magyarországon, hogy jobboldal meg baloldal, hiszen a kvótaszavazáson is bebizonyosodott, hogy belpolitikai értelemben két tábort lehet megkülönböztetni: kormányt és ellenzéket. Nincs olyan markáns megkülönböztető jel, ami az egyes ellenzéki táborokat – leszámítva talán az LMP-t – ma élesen elválasztaná. Ezt az értéknélküliséget leginkább csak a Jobbik szavazók élhetik meg arculcsapásként, hiszen ők nem azért szavaztak egykoron szélsőjobboldalinak tartott pártjukra, hogy a Gyurcsány-féle bandát hatalomhoz juttassák. A politika boszorkánykonyhájában azonban ijesztő módon sejlik fel Simicska Lajos szerepe, akinek kezében összefutnak az egységes ellenzék kovácsolásának szálai.

A Simicska által elrendelt letámadás és az ellenzéki, korábban ellenséges oldalak ugyanis más témákban is felfedezték a közeledés áldásos lehetőségét. Puzsér Róbert, a korábban függetlenségével hivalkodó kritikus számára is van az a pénz, amiért nem bánja, ha korpás a haja. A vasárnapi, egyébként lengyel sajtószabadság, és putyinellenes tüntetések összesen pár száz fős tábora – tehát a hardcore Orbán-ellenesek – előtt beszélt nagy tervéről, az ellenzék teljes összeborulásáról.

az összes ellenzéki pártnak taktikai szövetséget kell kötnie, és mindenhol egy jelöltet kell indítaniuk a Fidesz ellen.”

Úgy látszik, hogy a sok mno-s publicisztika és a HírTV-n nemrég debütált saját műsora árát most vasalja be rajta Simicska, és szócsőként használja legfőbb terve kimondatására. Arra, ami az egész Jobbik-cukiskodás célja volt, és amit már régóta mindenki tudni vélt, de még hozzá kellett szoktatni a radikális párt táborát: a Jobbik-MSZP-DK együttműködés megszületése.

Valószínűleg nagy szüksége lehet a pénzre a Hajdú Péter elleni perek költségeinek fedezésére, ugyanis Sulla-i politikai tehetségéről tanúbizonyságot téve még azt is hozzáteszi, hogy

az így megnyert választás után pedig két dolgot kell csinálni, egyrészt egy új választójogi törvényt kell hozni, másrészt le kell váltani Polt Pétert, és új legfőbb ügyészt kell kinevezni, hogy megindulhasson az átfogó korrupcióellenes munka.

Ha ezzel megvannak, akkor a parlament akár fel is oszlathatja magát és kiírhat egy új választást, és ezt akár meg is nyerheti a Fidesz, hiszen nem hatalmat akarunk, hanem korrekt játékszabályokat.”

Pont, ahogy a politikában működik, hát persze Robi.

Magasabb fokozat

Tehát már nemcsak a témáikban érnek össze kísértetiesen az ellenzéki pártok, hanem retorikában is. A Jobbik ugyanis óva inti a lengyel kormánypártot, hogy ne másolja az orbáni politikát. Ahogy közleményükben fogalmaznak:

A jó barát őszinteségével szeretnénk a Lengyelországot kormányzó Jog és Igazságosság párt felé fordulni és azt tanácsolni számukra, hogy ne másolják le a Fidesz hibás döntéseit”

– utalva a lengyel kormány intézkedéseire. Tehát egy tipikus baloldali, demokráciáért aggódó kritikát fogalmaz meg a korábban rendszerellenes párt. Bár ebben az esetben lehet, hogy csak a Jobbik oroszbaráti kötelességeinek tesz eleget, ugyanis a PiS, jó lengyel hazafihoz méltóan, nyíltan oroszellenes politikát folytat, amelyet nem biztos, hogy jó szemmel néznek a Kremlből.

Az már korábban is látszott, hogy Kálmán Olgának már régen semmi baja a műsora és tv-je által egykor teljes mértékben bojkottált párttal. Ez persze korántsem hátrány, hiszen a jövőben nagyon úgy tűnik, hogy a kiszolgálója lesz. Simicska, és rajta keresztül az egész médiabirodalma ugyanis a Jobbikban látta meg a demokratikus értékek utolsó védőbástyáját. Abban a Jobbikban, amelynek elnöke így nyilatkozott pártjáról 2012-ben:

Nem vagyunk kommunisták, nem vagyunk fasiszták, nem vagyunk nemzeti szocialisták, de demokraták sem vagyunk”.

De ez még akkor volt, amikor a ‘Szavazz a Jobbik ellen’ kampányok futottak. Ma viszont itt tartunk:

mno_jobbik

A Magyar Nemzet online portálján ‘küzd’ a Jobbik az európai bérekért. Forrás: mno.hu

Európai változások: lassított folyamat

Érdekes hétvége volt december első vasárnapja az európai politikában. A téli szünet előtt még két fontos választást tartottak, amelyek eredményei felemásra sikeredtek. Az osztrákok végül a kialakuló trendek ellenére bizalmat szavaztak a liberális jelöltnek, ám az igazán fontos változások Olaszországban történtek, ráadásul jelentősen nagyobb mértékben, mint ahogy arra előzetesen számítani lehetett. Folytatódik tehát a politikai elit hattyúdala.

Mint az ismeretes, az olaszok a szenátus jogköreinek visszavágásáról szóló alkotmányos reformról szavaztak vasárnap, ami valóban nem könnyen értelmezhető kérdés, bár a liberális média szereti ezzel túlmagyarázni a kudarc okait. Pedig a voksolás valójában arról szólt, hogy menjen vagy maradjon-e Renzi kabinetje, a nemek győzelme esetére ugyanis a lemondását is előre belengette a kormányfő. A szavazók pedig úgy döntöttek, hogy óriási, közel 20 pontos előnnyel zavarják el a miniszterelnököt. És bár a referendum érvényessége nem volt korláthoz kötve, így is a szavazásra jogosultak 57,24%-a adta le voksát, ami erősíti a kormányfő elküldésének demokratikus üzenetét. Az eredmény nem lehet meglepetés, hiszen a reformterveket már megelőzte egy ‘munkaerőpiacot rugalmasabbá tevő’ intézkedés (érts: könnyebben lehet elküldeni a munkavállalókat), ami a magas munkanélküliséggel küzdő Olaszországban egy öngyilkos merénylettel ér fel. Ennek a ‘reform útnak’ a folytatásához szeretett volna most még több hatalmat a saját kezében összpontosítani, hát sok sikert, Matteo – mondhatnánk, ha már nem ismernénk a végeredményt.

Egy karrier vége

Két kérdés tartja izgalomban most a közvéleményt: az egyik az olasz kormány sorsa, a másik pedig az eurózóna jövője. Renzi lemondásával két megoldásra van lehetőség. Az egyik szerint egy új, technokrata vezető áll az ország élére – ilyennek tartják a jelenlegi pénzügyminisztert, Pier Carlo Padoant -, és így lényegében nem változna semmi, a másik forgatókönyv szerint viszont előrehozott választásokat tartanának Olaszországban, amelynek legnagyobb haszonélvezője a nemek kampányát is felkaroló, populistának és euroszkeptikusnak bélyegzett 5 Csillag Mozgalom.

Mivel azonban ez a párt többek között azzal tett szert hírnevére, hogy kiléptetné az olaszokat az eurózónából (kivezetnék az eurót, mint fizetőeszközt), nem csoda, hogy Brüsszel aggodalommal figyeli most az eseményeket, hiszen Olaszország Európa harmadik legnagyobb gazdasága.

A problémát tovább tetézi, hogy a teljes olasz bankrendszer forráshiányos – mintegy 360 milliárd eurónyi kölcsönt nem tudnak behajtani, ami azt jelenti, hogy minden ötödik kihelyezett hitel bedőlt az országban. A félelem alapja, hogy a reformkísérlet elbukása következtében beállt politikai bizonytalanság miatt a befektetők és hitelezők nem invesztálnak több pénzt a bankokba, amelyek viszont így bedőlnek, és magával rántják az egész gazdaságot. Megoldás lehetne a közpénzből történő bankmentés, ám mivel a 2008-as válság is ilyen elvek szerint történt – vagyis a károkat okozó bankokat az adófizetők pénzéből mentették meg -, ezért ez most nem túl népszerű konstrukció, nem beszélve arról, hogy az olasz államadósság 130%-os aránya mellett nem is tűnik realitásnak. Ráadásul idén olyan bankmentő szabályok léptek életbe, amelyek alapján a közpénzből finanszírozott bankmentésben minden befektetőnek és a betétesek egy körének is részt kell vállalnia. Mivel azonban az olaszoknál nagyon sok kisbefektető tartja bankpapírokban a megtakarításait, így nekik is részt kellene vállalniuk így ilyen akcióban, ami szintén nem örvendene nagy népszerűségnek manapság.

xxx Fotó: emaze.com

Az olasz gazdaság ez Unió lélegeztetőgépén. Kinek lehet érdeke ennek az állapotnak a fenntartása? Kép: emaze.com

Renzi – aki többször is minősíthetetlen módon kritizálta a magyar miniszterelnököt és bevándorlási politikáját – lemondása ellenére valószínűleg ugyanakkor tovább fog folytatódni ez az elitista reformirány, amely már idáig sem tudott megoldást kínálni a kihívásokra. Nem véletlen, hogy a teljes irányváltást sürgető 5 Csillag Mozgalom ennyire népszerű. A ő megoldási javaslatuk ugyanis merőben más. Az eurózónából történő kilépés során ugyanis meglenne a saját deviza leértékelésének eszköze, amellyel növelné a gazdaság versenyképességét, valamint csökkentené az euróban fennálló államadósság összegét. Ugyanakkor a fő hitelezők a görög adósságválság után nem szeretnének még egy nagy veszteséget elkönyvelni, ezért is támogatják a politikai eliteket, még ha azok megoldási kísérletei az olasz embereknek csak újabb terheket jelentenek.

Ezzel egyébként a teljes Európai Unió működésének fő mechanizmusa is tökéletesen lemodellezhető. A központosítás révén lehetőleg minél több hatáskört kivenni a tagország állampolgárainak kezéből, hogy a befektetők érdekei ne sérüljenek. Így viszont a kisemberek érdekei sérülnek, akik ráadásul nem csak egy pénzösszeget veszítenek el, hanem a megélhetésüket is, miközben nincs kihez fordulniuk védelemért, hiszen azt az általuk megválasztott kormány nyilvánvalóan nem teszi. Ennél jobb indokot nem adhatunk arra, hogy miért nem támogathatjuk az EU szuverenitáselvonó intézkedéseit. Tehát nem csak azért, mert a folyamat antidemokratikus, hanem mert szembemegy saját érdekeinkkel, és csak egy szűk klikk, az elitek pénzügyi érdekeit tartja szem előtt. Ez az a folyamat, amire most az olaszok nemet mondtak, és ezzel új reményt adtak a változásra.

Ausztria

Ugyanezen a napon Ausztriában is fontos, még ha nem is ennyire sorsdöntő választást tartottak. A sokadjára megismételt osztrák államfőválasztás nem hozott átütő sikert, amelynek okai között részben ott lehet a hosszan elnyúló kampány is, amely csökkentette a részvételi hajlandóságot. A májusi elcsalt szavazás után (legalábbis nehéz lenne másként értelmezni, hogy az Alkotmánybíróság visszaélések gyanúja miatt megismételtette a választást) az október 2-ára kiírt időpontot végül az osztrák kormány, a belügyminisztérium a ‘borítékok ragadására’ hivatkozva még későbbre tolta ki (vélhetően az akkori közvélemény-kutatások alapján számukra kedvezőtlen helyzet elkerülése miatt, hiszen Hofer szeptemberben még vezetett), így olyan kozmopolita ‘Európa-barát’ befogadó Zöld elnöke lett Ausztriának, akinek mindenki fontos, csak éppen az osztrákok nem. Hiszen a kampány során minden társadalmi csoportot megszólított, kivéve az osztrákokat. Erre utal az a kijelentése is, miszerint a ‘hagyományos’, vidéki osztrákok körében taroló FPÖ esetleges választási győzelme esetén nem lenne hajlandó kinevezni szabadságpárti kancellárt. Értik, a saját véleménye alapján döntene az osztrákok többségének akaratával szemben, nemes demokrata lélek.

Meghirdette ugyanakkor a bevándorlásbarát új Ausztria politikáját, pedig  már így is jelentős arányú bevándorlói közösségek élnek Ausztriában, akik főleg az iszlám világából származnak. Ezek az emberek annyira ragaszkodnak a nyugati sajtóban csak Szultánnak gúnyolt, és az emberi jogok egyik legnagyobb eltiprójaként számon tartott Erdoganhoz, hogy ha tehették volna, rá is szavaztak volna:

erdogan

Volt, aki Erdoganra szavazott. Kép: www.heute.at

Ami azért meglepő, mert a törököknek volt osztrák jelöltjük, aki az ő érdekeiket fogja képviselni a befogadóbarát Ausztriában, méghozzá az új elnök, Van der Bellen személyében:

van-der-bellen

A török nyelvű választási plakáton Van der Bellen látható, aki győzelmét többek között a török származású osztrák állampolgárok szavazatainak köszönhette. Kép: facebook.com

Úgy tűnik, hogy  bár elindult a változás folyamata, ami előbb-utóbb az egész politikai elitet maga alá fogja temetni, azért az is látszik, hogy ezek az eredmények nem jönnek maguktól, hanem keményen meg kell küzdeniük értük. Nyugati szomszédainknál most talán nem vették annyira komolyan a leckét. De van egy másik tanulása is a vasárnapnak: míg az egyik esetben éppen csak bejött, addig a másikban súlyos kudarcot vallott a saját nép érdekeivel szembeni kormányzás. Reméljük, hogy a jövőben már csak az utóbbi lehetőségre kell számítanunk.

Megoldóember az Emmi élén?

A liberális sajtó az utóbbi napokban előszeretettel támadta Lázár Jánost, az oktatásról vallott sajátos nézetei miatt. De vajon mit fognak majd akkor szólni, ha ő lesz az oktatás felelőse? Ennek esélyeit latolgatjuk ebben a cikkben.

Mint az már köztudott, 2017 tavaszán köztársasági elnököt választ a parlament. Ennek betöltésére több lehetséges jelölt neve is felmerült, kezdve Vizi E. Szilvesztertől egészen Pálinkás Józsefig, vagyis ezen feltételezések szerint a tudományos életből igazolna elnököt Magyarország, miután a jelenlegi elnök, Áder János világosan kijelentette, hogy nem tart igényt a pozícióra a továbbiakban.

Ám a legesélyesebb jelöltnek mégsem a két professzort tartják, hiszen a köztársasági elnök egyben a nemzet egységét megtestesítő ‘nemzet lelke’ is, amely címre a jelenlegi Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterénél, vagyis Balog Zoltánnál kevesebben érdemesek manapság. Így lehetséges kinevezése után a miniszteri pozíció megüresedik.

Az a miniszteri pozíció, amely alá a két legérzékenyebb terület is tartozik államtitkári szinten, és amely területek – kétségtelen hiányosságaik okán – az ellenzéki támadások kereszttüzében rendszeresen állnak.

Az egyik ilyen a már a bevezetőben is említett oktatás. A mostani sajtó által felkapott mondataiban azokat a kijelentéseket vetik a szemére, miszerint

a legtöbb, amit egy diáknak adni lehet, hogy jó keresztényt, illetve keresztyént és jó magyart nevelnek belőle. Ami ezen túl van, az vitatható, megkérdőjelezhető, és nem tudni, kiállja-e a következő évszázadok próbáját.”

Vagyis a kereszténységet és a nemzeti érzületet, mint két fontos tartópillért nevezett meg – liberális körökben egyik sem számít fancy fogalomnak.

Szerény véleményem szerint az iskola elsődleges feladata, hogy tudást, vagy egészen pontosan tudás iránti vágyat tömjön a nebulók kobakjába, de kétségtelen tény, hogy ez utóbbi kettőre is igen nagy szükség lenne, és ha a gyermek sem otthon, sem a TV-ben nem sajátítja el ennek a jelentőségét, akkor az iskola ezen a téren is betölthet egy érdeklődést felkeltő szerepkört.

Könnyen lehet, hogy az említett mondatok valóban egy elszólást takarnak, hiszen Lázár egy áprilisi kormányinfóján tett már rá utalást, hogy 2018 után nemzeti alaptantervre és a diákok tehercsökkentésére lenne szükség, vagyis erre tett javaslatot Palkovics László oktatási államtitkár – aki egyébként valószínűleg marad pozíciójában, hiszen a kormány joggal lehet elégedett vele.

Ez a 2018-as dátum egyben azt is jelenti, hogy a választások előtt már nincs értelme hozzányúlni a két nagy ellátói rendszerhez, hiszen az egészen biztosan jelentős érdeksérelmekkel jár – főleg ha a kormány továbbra is kitart a népszerűtlen Klik fenntartása mellett.

Szóval lesz mit rendbe tenni az oktatás területén, és Lázár a dinamizmusával és a közigazgatás átszervezésénél, valamint a bürokráciacsökkentés során tanúsított magas munkabíró képességével már bizonyította, hogy képes a feladat ellátására. Ahogy a miniszterelnök mondaná: “a Nemzeti Együttműködés Rendszerében nincsenek pozíciók csak feladatok”, így a kényes területeket csak a már bizonyított megoldóemberekre lehet bízni. De van még egy terület, amely az oktatáshoz hasonlóan nem volt a frontvonalban, és amely szintén rászorul a teljes átalakításra.

Mi lesz veled magyar egészségügy?

Erre a kérdésre talán még az előzőnél is nehezebb választ adni, annyi tűnik biztosnak, hogy az ágazat folyamatosan forráshiánnyal küzd. Ennek pótlására a közgazdaság szerint két lehetőség kínálkozik.

Az egyik szerint az állam allokál még több költségvetési forintot az egészségügy rendezésére, de ez a nemrég bejelentett járulékcsökkentés mellett – tehát, hogy csökkentik a munkáltatók terheit, és ezáltal az egészségügyre fordítható adóforintokat a gazdasági növekedésért cserébe – kevésbé tűnik jelenleg reális megoldásnak.

A másik lehetőség az egészségügyi piac megnyitása a magánbefektetők előtt. Ez a lépés logikusabbnak tűnhet, hiszen ezáltal külső forrásokat lehet invesztálni a magyarok egészségébe. Ennek mikéntje talány, valószínűleg egy két szintű modell bevezetésével lehet azt a leghatékonyabban kivitelezni, ahol a tb által finanszírozott állami ellátás mellett egy drágább, magánellátás is feltűnhet, mint új szereplő.

Így aztán a tisztán elkülönített szolgáltatások sokkal tisztább feltételeket teremtenek, amely mindenki érdekét jobban szolgálja, pont mint a fogorvosoknál. Ha nekem nem annyira fontos fogaim esztétikuma, vagy nem akarok arra többet költeni, akkor elmegyek az ‘SZTK-ba’, ahol a járulékbefizetéseim miatt további költség nem terhel, vagy elmegyek egy privát szolgáltatóhoz, ahol vállalom, hogy mélyebbre nyúlok zsebemben. Azon túl, hogy így csökkenteni lehetne az orvosok részéről megnyilvánuló – és emiatt az elvándorlás veszélyeit magában hordozó – bérnyomást, ennek a rendszernek lehet egy olyan tisztító hatása, amely megszüntetni a paraszolvencia, azaz hálapénz hálátlan szerepét. Hiszen az orvosok bérhelyzete rendezetté válik, a beteg pedig már érzi kötelességének a csúszópénz átadását.

Erre enged következtetni, hogy az állam 2014-es törvény alapján kiebrudalta a magánszolgáltatókat az állami kórházakból – még akkor is, ha a gyakorlat azért sokszor mást mutat. A teljes igazsághoz természetesen hozzátartozik, hogy ma is működhet Magyarországon magánkórház, csak a feltételek nem éppen a legideálisabbak a működtetésükhöz.

Természetesen az sem egy járható út, hogy bárki, aki nem képes fizetni a magasabb szintű szolgáltatásért, az kimaradjon az egészségügyi ellátásból, így az is fontos, hogy az állami szolgáltatás minősége is folyamatosan fejlődjön. Ennek egyik megtestesülése látszik a bejelentett új kelenföldi ‘szuperkórház’ terveiben, ahol a teljes finanszírozást az állam vállalná, tehát a haszonélvezőinek is az állam polgárainak kell lennie.

Persze az ötlet és a modell nem új, azt már korábbi kormányok is szerették volna megvalósítani. Emlékezetes, hogy a 2008-as népszavazás során a Fidesz, akkori ellenzéki pártként a betegek nagyobb fokú, költségekhez való hozzájárulása ellen kampányolt, méghozzá átütő sikerrel. De az a szociális népszavazás egyrészt a nem a 300 forintról, hanem az abban testet öltő hazugságról szólt. Emlékeztetőül egy videó (4:47-től 5:20-ig):

Másrészt pedig a politikai ellenállás az MSZP közeli Hospinvest terjeszkedése ellen is szólt, amely modell lényege az volt, hogy előremeneküléssel akarták megoldani az átvett kórházak finanszírozását, tehát újabb és újabb banki hiteleket vettek fel azért, hogy újabb kórházak felett szerezhessék meg az irányítást. A gond csak az volt ezzel, hogy a hitel elsődleges célja nem működtetés volt, hanem az újabb forrás bevonása, hiszen a már meglévőket sem tudták rendesen ellátni. Tehát ez egyfajta piramisjáték volt az egészségüggyel, ami nem éppen egy kecsegtető perspektíva. Ugyanakkor kár lenne ezt az egyébként nemzetközi viszonylatban sikeres modellt, a fent már említett előnyeivel együtt elfelejteni csak azért, mert a korábbi kormányok saját meggazdagodási területükként tekintettek az emberek egészségére.

Hogy mi lesz jövő tavasszal, vagy 2018-ban a választások után, nehéz megjósolni. Az biztos, hogy az oktatás és az egészségügy két olyan terület, amely viszonylag gyorsan és viszonylag drasztikus beavatkozást igényel. Ezen beavatkozások pedig egy állhatatos és dinamikus munkatempójú megoldóembert, aki a feladatra koncentrál. Azt hiszem erre szokták azt mondani, hogy kézenfekvő megoldás.

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén