agitatio

kitekintés a világra

Hónap: 2017 január

Ki a civil?

Gyakran hallom liberális körökből, hogy a Civil Összefogás Fórum (CÖF) nem tekinthető civil szervezetnek, mert kormányközeli, ezáltal politikai szereplő. Ha elfogadjuk ezt a tételt, akkor viszont kevés magyarázat marad arra, hogy az ellenzék legfőbb finanszírozója által támogatott szervezetek ugyan miért esnek kívül a politikacsinálás körén – főleg, hogy ez ebben a formában egy ország szuverenitásába való beavatkozásnak minősül. Hacsak persze nem megint arról van szó, hogy néhány önjelölt ember hatáskörébe tartozik annak megállapítása is, hogy ki lehet ma civil és ki nem.

Bombaként robbant a hír, hogy a kormány képviseletében eljáró Németh Szilárd “el akar takarítani” egyes civilszervezetek az útból, konkrétan a Helsinki Bizottságot, a TASZ-t és a Transparency Internationalt. Még mielőtt azonban valami diktatúrát kiáltanák – immár sokadik alkalommal -, vessünk egy pillantást ezen szervezetek tevékenységére.

A Magyar Helsinki Bizottság saját bemutatkozása alapján “civil jogvédő szervezet, amely az emberi méltóságot védelmezi”. Ez elméletben nagyon szépen hangzik, de a valóságban nekünk is volt szerencsénk megismerni az ezen szavak mögött rejlő valódi tartalmat. Ugyanis itt nem valamiféle egyetemes jogvédelemről van szó, hanem kifejezetten a migránsok kontrollálatlan bevándorlását keretek közé szorítani igyekvő legitim államhatalom gúzsba kötéséről. Mert az emberi méltóságot védelmező szervezet szolgáltatásait nem minden emberre egyenlően fejti ki, hanem a saját értékítélete alapján, és ebbe mi ritkán szoktunk beleférni.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szintén egy “emberi jogi jogvédő szervezet”, amely a bevándorlási válság előtt főleg a romákkal szembeni jogsértésekkel, és az Orbán-kormány intézkedéseinek kritizálásával foglalatoskodott.

A Transparency International közpénzek fölött önjelölt módon őrködő, a korrupció elleni küzdelmet zászlajára tűző civil szervezet. Ennek célkitűzéseivel is nehezen lehetne vitába szállni, ha a valóság itt sem rúgta volna rá az ajtót – az előző két szervezethez hasonlóan – az álszent működésre. A sajtó liberális felében ezt a hírt előszeretettel próbálják meg úgy tálalni, hogy a kormány azért akarja elhallgattatni őket, mert utolsó védőbástyaként, halált megvető bátorsággal védelmezik az adófizetők pénzét. Az igazság persze az, hogy a korrupció vádját – függetlenül annak létezésétől és mértékétől – nem önzetlen hivatásból, hanem tisztán politikai megfontolásból, egyfajta furkósbotként alkalmazzák. Legalábbis nehezen lehet másként értelmezni, hogy a korrupció ellen küzdő szervezet chilei vezetője, Gonzalo Delaveau tavaly áprilisban kénytelen volt lemondani, miután nyilvánosságra került, hogy ő is érintett az offshore-botrányban. De a politikai indíttatásra tökéletes példa a kitiltási-botrány néven elhíresült, – mint később kiderült – teljesen alaptalan vádak nyilvánosságra kerülése is (mit ad Isten, akkor is az az amerikai kormány fogalmazta meg kifogásait, amelyik most fel van háborodva az orosz hackerek belügyekbe való feltételezett beavatkozásától).

Civil, civil társadalom
Polgári; egyenruhás szervezetbe nem tartozó. A civil társadalom egy olyan elméleti színtér, ahol az egyéni érdekek, célok és értékek megosztása kollektív módon történik és ahol az egyes szervezetek az államtól, a családtól vagy a piactól elkülönülnek. A civil társadalom az állam és a piac intézményeinek háttérstruktúráin túl működő társadalom alapjait képező önkéntes szociális és polgári szervezetek és intézmények összességéből áll.

De a három civil szervezetben a közös értékek mellett van még egy közös vonás: mindannyian Soros György anyagi támogatását élvezik. Annak a Sorosnak, aki korábban saját könyvében, a  nyílt társadalom avagy a globális kapitalizmus megreformálása-ban tett hitet az általa ideálisnak – értsd: még több profittal kecsegtető – vélt társadalmi rendről. Fájdalmasan kijózanító abba belegondolni, hogy az általa másfél évtizeddel ezelőtt írt könyvben megfogalmazott kívánalmak ma mind valósággá válnak – természetesen pusztán csak a véletlen művének köszönhetően, na persze.

Ebben leírja, hogy a szuverén nemzetállamok helyett a nemzetközi intézményeket kell megerősíteni – lásd politikai vita az EU-ról -, és ennek elősegítésére nyílt társadalmat kell létrehozni – hirtelen, a semmiből előbukkanó több millió arab bevándorló. Ez a két, véletlenszerűnek csak nagyon nagy jóindulattal nevezhető tény magyarázza, hogy ugyan milyen okból kifolyólag nyilatkozhat egy amerikai állampolgár európai politikai kérdésekben széles grémium előtt, és miért engedhet meg magának a nagyközönség előtt olyan kijelentéseket, hogy “Európának évi egymillió bevándorlót kell befogadnia”.

Így már nagyjából kezd világossá válni a kép, hogy milyen célokat szolgálnak kiterjedt civil szervezetei, vagy ha még mindig nem teljesen, akkor szerencsére az imént említett műben erre Soros maga is utalást tesz:

Most ismét tisztán látom, milyen feladatokkal kell megbíznom alapítványi hálózatomat.”

De ha ez idáig is nyilvánvaló volt, akkor miért nem tett semmit a kormány a beavatkozás ellen?

A kormánynak korábban is voltak intézkedései az efféle szervezetek politikai végrehajtó cselekedeteinek visszaszorítására, amit aztán Obama hírhedt mondatai követtek: “Magyarországtól Egyiptomig egyre inkább véget nem érő szabályozások és nyílt megfélemlítések veszik célba a civil társadalmat.” Az álmoskönyvek szerint pedig nem jó ómen a világ vezető hatalmával összerúgni a port.

De akkor miért próbálja meg ismét?

Azért, mert közben történt egy koránt sem elhanyagolható esemény, az amerikai elnökválasztás, amelyet Donald Trump nyert. Az ő kampányát – a demokratákkal ellentétben – nem Soros György támogatta. Sőt, ha úgy tetszik, akkor az új elnök nem ápol kifejezetten jó kapcsolatot a 86 éves milliárdossal. És éppen ez az, ami miatt ezek a civil szervezetek politikai funkciót töltenek be. Ugyanis nem egy független és önzetlen elhivatottság a vezérelvük, hanem tisztán a politikai szándék, ami jelen esetben a nyitott társadalom megteremtését jelenti. Mivel Trumpnak egészen más elképzelései vannak a társadalmi rend szervezéséről, ezért ő nem fogja jó szemmel nézni, hogy egyik legnagyobb ellenlábasa továbbra is akadálytalanul fejtse ki kéretlen tevékenységét, így a magyar kormány jó lóra tesz, ha a világ legnagyobb hatalmának akarata szerint cselekszik – legalábbis az álmoskönyvek szerint.

Ez idáig színtiszta, unalmas politika, nem is érdemelne különösebben több szót, ha nem tükrözné újfent hűen az ellenzék  – és főleg a média – képmutatását. Amíg az egyik esetben a politika befolyásával zengik tele a világot, addig a másik esetben megengedően eltekintenek ettől. Vagyis az ő értelmezésükben csak egy ellenzéki mozgalom szolgálhat rá a civil elnevezésre, a kormány szimpatizánsai legfeljebb a fasiszta jelzőt érdemelhetik ki. Úgy tűnik tehát, hogy megint a liberálisok értékítélete alapján dől el, hogy ma Magyarországon ki számít civilnek, és ki nem.

Orosz hackertámadás Amerikában: egy különös történet

Mindenki a jövő hadviseléséről, a kiberhadviselésről és annak veszélyeiről beszél, amelyben az ügyeletes rosszfiú szerepét ezúttal is Oroszországra szabták. Az amerikaiak oroszfóbiája köztudott, de mégis mióta zavarja őket jobban egy másik állam beavatkozása egy másik ország szuverenitásába, ha az ‘nemes’ célokat szolgál? Legalábbis az általuk előszeretettel követett gyakorlat magyarázata idáig ez volt.

Egymást követik az amerikai választást befolyásoló hackertámadásokról szóló hírek. Obama a CIA-val karöltve váltig állítja, hogy orosz hackerek törték fel a demokraták levelezéseit, amelynek nyilvánosságra kerülésében találták meg végül Clinton bukásának legfőbb indokát. A teljes igazságra legalább péntekig várnunk kell, de valószínűbbnek tartom, hogy inkább sosem fogjuk teljes egészében megtudni a részleteket.

orosz hackertámadás

Így reagált az adatok halasztására Donald Trump: “A titkosszolgálati információkkal kapcsolatos tájékoztatást, ami az orosz hackertámadás néven híresült el, péntekre halasztották. Talán azért, mert több idő kell nekik, hogy létrehozzák az ügyet. Nagyon különös!” Forrás: Twitter.com

Éppen ezért én inkább a történtek egy egészen más vetületére szeretném most felhívni a figyelmet, amelynek tükrében még az is mellékesnek számít, hogy ha valóban megtörténhet egy ilyen mértékű hackertámadás a világ legnagyobb hatalmának vezető politikai közössége ellen, akkor Hillary Clinton magánszerveren keresztül zajló levelezése még a korábban gondoltnál is nagyobb nemzetbiztonsági kockázatot jelentett, vagyis ellenfele ezzel való támadása minimum megalapozott volt.

Ehhez képest még az is mellékszál, hogy a demokraták kommunikációjában a levezések kétes tartalma másodlagosnak számított az emailek napvilágra kerülésének bűnével szemben. Kicsit olyan ez, mintha a barátnőm előtt azzal védekeznék a lebukott üzenetek miatt, hogy de hát nem is volt joga belenézni a telefonomba.

Pedig az Obama-adminisztráció mindent megtett, hogy eltitkolja a kínos dokumentumok nyilvánosságra kerülését, hiszen a választások idején, a londoni ecuadori nagykövetségen idestova 4 éve száműzetésben élő, WikiLeaks alapító Julian Assange-t elvágták minden internet hozzáféréstől, miután bejelentette, hogy a kampány hajrájában demokrata dokumentumokat fog szivárogtatni. Ennyit a szólásszabadságról, és a teljes körű információkra alapozott szabad döntéshozatalról.

Szóval Assange-t letiltották, de a rejtélyes – nevezzük őket ‘orosz’ – hackerek szabadon folytathatták tevékenységüket, így az email-botrány a kampány során végig kitartott – Clinton legnagyobb bánatára -, a többi pedig már történelem.

Amit szabad Jupiternek

Az én érdeklődésemet viszont leginkább az a kérdés tartja lázban, hogy az amerikaiak (bocsánat, a demokraták) mégis milyen erkölcsi alapon kérnek számon bárkitől bármilyen belpolitikai beavatkozást, amikor ők maguk ennek a műfajnak a megteremtői és tökélyre fejlesztői?

Nem kell nagyon messzire mennünk, elég csak emlékeznünk az internetadó elleni tüntetések közepette bedobott kitiltási botrányra. Az hagyján, hogy érezhető hatása volt egy másik ország belpolitikai változásaiban, de még ráadásul egy szava sem volt igaz. Azok a hangok, akik most az amerikai választásokba történő beavatkozás miatt hőzöngenek, hol voltak akkor, amikor saját hazájuk szuverenitásánál fontosabbnak érezték az amerikaiak – feltételezett – igazságosságát, amelyet a korrupció elleni harcnak tekintettek? Pedig ami most az Egyesült Államokban történt, az nem egy kitalált korrupciós vád szegényes megfogalmazása volt, hanem a színtiszta igazság napvilágra kerülése. Bár lehet, hogy pont ez vele a legnagyobb probléma.

Vagy hol voltak akkor, amikor az ukrán polgárháború kirobbanásában a CIA közreműködésével a háború szélére sodorták Európát? És megint azt az Európát, amelynek mindkét világháború következményeit el kellett szenvednie. Érdekes, hogy az amerikai polgárháború óta nem folyt vér az amerikai kontinensen. Így mondjuk nem is olyan nehéz megőrizni a világ vezetői szerepét.

Bár januárban hivatalosan is leköszön, azért még egy utolsó próbát tett Obama a hidegháborús helyzet eszkalálására, amikor kitiltotta országából az orosz diplomatákat. A próbálkozás szánalmasságát a csattanó válasz mutatja legjobban. Putyin nemhogy nem viszonozta az ellenszenves gesztus, de még meg is hívta az amerikai nagykövetség dolgozóit az ország állami ünnepségére. Trump nem is mulasztotta el megköszönni jövendőbeli kollégája ‘okos’ tettét.

Az új rend képviselőjének ugyanis nem érdeke a hidegháborús helyzet fenntartása. Az ő geopolitikai ellenfele Kína, akivel intenzívebb gazdasági-kereskedelmi versenyre készül. Ezt bizonyítja a Csendes-óceáni szabadkereskedelmi egyezmény (TPP) beígért felmondása, vagy éppen a Tajvannal lefolytatott közvetlen telefonbeszélgetése is. De ide sorolható a munkahelyek Amerikába történő visszatelepítési szándéka is, hiszen a kínaiak a kiszervezett gyártás miatt ma már hasonló technológiájú eszközöket képesek gyártani, töredék áron (gondoljunk csak a Magyarországon is egyre népszerűbb új termékekre az okostelefonok piacán). Egy ilyen gazdasági küzdelemhez viszont nem célszerű a régió másik nagy szereplőjét, Oroszországot is maga ellen fordítania, így ha úgy tetszik, az egymásrautaltság következtében (hiszen az orosz gazdaság is megszenvedte az értelmetlen szankciókat) a világbéke is közelebb került. Gondoljunk csak a szíriai helyzetre, amiben a két fél megállapodási lehetőségének a valószínűsége a sokszorosára nőtt.

Szóval úgy tűnik, hogy felsőbbrendűséggel ellenfelei által gyakran vádolt, de valójában inkább csak az egyszerű munkások érdekeit is szem előtt tartó Trump mégsem lesz annyira elnyomó, mint a még néhány napig regnáló politikai elit, amelyre a nagyzolási hajlam inkább jellemző, hiszen épp azokat az intézkedéseket kérik számon ellenfeleiken, amelyeknek mestereik hosszú éveken keresztül ők maguk voltak. Így hát az önkritikára képtelen, eljelentéktelenedő szereplők esetében a vereség méltósággal való viselésének teljes hiánya sem tekinthető másnak, mint a hatalmát vesztett politikai osztály infantilis gőgjének.

 

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén