agitatio

kitekintés a világra

Hónap: 2017 december

Az index esete a szexuális zaklatással

Történt ugyanis, hogy az elmúlt hónap liberális médiáját gyakorlatilag egyetlen téma napirenden tartása foglalkoztatta, amellyel úgy érezték, hogy ismét vissza tudják venni a kezdeményezést a közbeszéd tematizálásának meghatározásában. A #metoo-kampányként elhíresült kezdeményezés keretében gyakorlatilag kettős cél valósult meg egy időben. Egyrészt sikerült összemosni a zaklatás és a nemi erőszak határát, amivel számos valódi áldozat sérelmeit bagatellizálták el, másrészt pedig ráhúzták a vizes lepedőt minden fehér férfira, így a vágyott új társadalmi rendhez is egy lépéssel közelebb kerültek. Minden jól is ment, amíg elő nem került Havas Henrik, és a liberális értékrend megint feláldozásra került a politikai érdekek oltárán.

Mint egy falat kenyér – kis túlzással annyira kellett egy ilyen téma a hazai liberális sajtónak, miután Hollywoodban robbant a Harvey Weinsten-féle bomba – amely minden kétséget kizáróan fontos visszaélésekre hívta fel a figyelmet, ám sok esetben kelthette azt a benyomást is az olvasóban, hogy szégyellnie kellene a nemét. Hiszen a cél a kialakult társadalmi normák olyan formában történő megváltoztatása lett volna, amely ezekre a történésekre nem egyedi esetenként, hanem összefüggő rendszerként tekintett volna. Vagyis egy liberális gondolkodótól szokatlan módon általánosított volna, méghozzá az összes férfi viselkedésére vonatkozóan.

Ennek megfelelően nem is hagytak ki egyetlen lehetőséget sem a trend hullámainak meglovaglásában, amelyben kétségkívül élen járt Magyarország vezető liberális portálja, az index. Napi rendszerességgel jöttek elő az újabb (valójában többnyire már sok-sok éves) sztorik, amelyben egy kategóriába igyekeztek beerőszakolni az verbális inzultálástól a nemi erőszakig minden olyan cselekedetet, amit férfiak nők ellen követtek el. Sok esetben már annyira túl is teljesítették a feladatot, hogy a Csipkerózsika történetébe való szexuális zaklatás belemagyarázás ágyrémének – ugyanis a herceg anélkül csókolja meg Csipkerózsikát, hogy ő abba beleegyezett volna – is teret biztosítottak.

A trend hullámai természetesen hazánk állóvizeit sem hagyták érintetlenül, és két korábbi színházi rendezőt is magával sodortak, zárójelbe téve eddigi több évtizedes karrierjüket. A bátor női kiállásra való felszólítás, és a ‘szexuális ragadozók’ küzdelme azonban végig liberális berkekben folyt, hiszen mind az elkövetők, mind pedig az áldozatok a baloldal kultúrájának korábban meghatározó alakjai voltak. Egyetlen kivétel azonban mégis létezett, méghozzá nem más, mint Havas Henrik. Külső szemlélőnek az ő esete pont ugyanolyan, mint a többié, így adódna a jogos elvárás, hogy az egyenlő elbánás elvét zászlajára tűző ideológia megtestesítője – mármint az index -, ugyanolyan elbírálás alá vesse a Tanár urat, mint a korábbi szereplőket. Ez a számonkérés azonban az ő esetében nem következett be. Hogy miért nem, arról inkább beidézném a portál saját véleményét:

Az a probléma, hogy az újabb vallomás olyan helyen hangzott el, amiben felelős és értelmes ember nem bízhat. A Tényekben leadott interjú lehet igaz, de hiába vállalja bátran a zaklatott nő a nyilvánosságot, a propagandatévé és annak szürreálisra züllesztett hírműsora sajnos már évekkel ezelőtt elvesztette azt a státuszát, hogy komoly ügyekben hivatkozni lehessen rá. Évek óta rendszeresen manipulatív, politikailag megrendelt, sokszor hazug híreket nyomnak, már rég nem számít, hogy egy hír igaz és szakmailag alátámasztott legyen.”

A véleménycikk pedig az alábbi sorokkal zárul:

És mivel az újabb ügyet a Jobbikkal összemosva és vehemensen toló csicskamédia jó ideje nem tekinthető korrekt sajtótermékeknek, nincs semmi okunk azt feltételezni, hogy ebben az ügyben kivételesen korrekten járnak el. Szarba pedig nem szívesen lép az ember.”

A fenti sorokból négy dolgot lehet világosan megállapítani:

  1. Abból a feltételezésből indul ki, hogy a Havast bemártó Baukó nyilatkozatának időzítése – Havas által írt Vona-könyv megjelentetése – politikai megrendelésre született. Ha ez így is van, attól még a zaklatás ténye igaz, így annak közlése mindenképpen szükséges ahhoz, hogy egy internetes újságot ‘korrekt sajtóterméknek’ tekinthesse az ember. Mivel ez nem történt meg, ezért könnyen az a benyomása támadhat az embernek, hogy a politikai megrendelés az index oldalán legalább annyira megvan, hiszen a portál tulajdonosa az a Simicska Lajos, aki újabban a Jobbikba történő bevásárlással került a címlapokra.
  2. Ennek megfelelően az index által hirdetett egyetemleges egyenjogúság nem terjed ki mindenkire, még akkor sem, ha ezzel újból a saját ideológiájával kerül ellentétbe, kidobva az ablakon az eddigi #metoo kampányok által elért ‘sikereket’. Mert ami az egyik áldozatnak jár, annak járnia kell a másik áldozatnak is, függetlenül attól, hogy ő csak egy valóságshow szereplő, nem pedig egy liberális színésznő – persze csak ha következetesen akarnak eljárni. Főleg, hogy Havas szereplését azóta már az atv is felfüggesztette a vizsgálat lezárásáig.
  3. Ha ez előre megkomponált politikai akció volt a Fidesz részéről, akkor a liberális média szépen belesétált a csapdába. Először hagyták, hogy a Marton- és Kerényi-ügyekben kiéljék olthatatlan szomjukat a teljes férfinem szellemi kasztrálása által, hogy utána a saját maguk által megásott csapdából már ne tudjanak kijutni. Hiszen ha Havast hagyják bukni, akkor viszi magával Vonát – ami ugye nem igazán lenne Simicska ínyére -, vagy továbbra is kiállnak a fent említett véleményük mellett, de akkor egy újabb kérdésben válnak hiteltelenné. Ilyen az, amikor az ember “dühös, de független” akar lenni.
  4. Az index hitelességi válságára nincs is kézzelfogható magyarázat. Nem véletlen az sem, hogy érvek helyett megint pusztán csak kioktató magyarázkodást láthatunk. Ez a dühödt és tehetetlen ember ismérve. Mert az nem érv, hogy az ellenkező, jobboldali világnézetű média ‘komolytalan, manipulatív, hazug’. Ezek csak jelzők, amelyek attól még nem lesznek igazak, hogyha használjuk őket. Azonban mégis mennyire tekinthető hitelesnek az a médiaszereplő, aki önmaga értékeivel szembekerülvén, egy nyilvánvaló politikai megrendelést kielégítve, csupán a másikra tud mutogatni és kritikáit a moralizálás szintjén megfogalmazni?

Azt hiszem ezt az eseményt tekinthetjük az index önleleplezésének, hiszen világossá vált, hogy a szakmaiság üres frázisai és morális bástyái mögé bújva szórja erkölcsi átkait mindenre és mindenkire, aki nem ért vele egyet. És ez a nap pedig úgy fog bevonulni a médiatörténelembe, amikor az utolsó tartópillér is kidőlt az egyébként is roskadozó lábakon álló liberális média felsőbbrendűsége és megkérdőjelezhetetlen hegemóniája alól, #metoo index.

Közösségi finanszírozás: a láthatatlanság új fegyvere

A napokban tette nyilvánossá az Állami Számvevőszék, hogy a Jobbik gazdálkodásában feltárt hiányosságok miatt mekkora összegű büntetésre ítéli a szervezetet. A párt – megragadva a lehetőséget – azonnal a kormány elnyomási kísérletének kiáltotta ki a megállapított szabálytalanságokat, hogy ezzel is politikai tőkét próbáljon kovácsolni magának. Ez természetesen nyilvánvaló csúsztatás, hiszen a Fidesznek egyáltalán nem áll érdekében egy széthulló párt választásokon való indulását megakadályozni, sőt. Azonban az ügy tovább ennél tovább mutat, hiszen a Jobbik bejelentette, hogy várják a szimpatizánsok adakozásait. A döntés felettébb hasonlít egy másik milliárdos által finanszírozott portál, a 444 idei akciójára, ahol szintén az olvasóktól remélnek felajánlásokat. De vajon mi szüksége lehet két ilyen biztos  anyagi hátterű szervezetnek a közemberek pénzére?

Az ötlet persze nem új keletű, és ahogy általában minden, ez is a magángazdaságból átvett egyik kifejezés, a crowdfundig politikára szabott megfelelője. A crowdfundig, vagy közösségi finanszírozás általában induló vállalkozások egyik közkedvelt finanszírozásai formája, amelynek lényege, hogy a támogatók egy ötletet, illetve az abból létrejövő projekt vagy termék költségeit előfinanszírozzák, mintegy vállalva az ezzel járó költségeket, ugyanakkor később részesülnek az esetleges bevételekből is. Ennek megfelelően ez az alternatív, dinamikusan növekedő finanszírozási forma elsősorban az interneten hódít.

Magyarországra az évtized elején érkeztek a ilyen projekteket irányító és szervező vállalkozások – főleg a gazdasági világválság utáni hitelszűke következtében -, ám a magyar közösség egyelőre míg bizalmatlan az online fizetés és az így megvalósuló projektekkel, szolgáltatásokkal kapcsolatban, így az adakozási kedv is viszonylag mérsékeltnek tekinthető – egy-két üdítő kivételtől eltekintve persze. Azonban a közösség felajánlásain alapuló üzleti modell jellemzően kezdő, alulfinanszírozott és nemes célok elérését tűzi ki zászlajára, így némileg meglepő, hogy két olyan politikai szereplő (a Jobbik, mint párt, és a 444, mint véleményblog) is ehhez a finanszírozási formához nyúl. Hiszen egyik sem tekinthető kezdőnek (egy párt egyenesen ostobaságnak tűnhet az ennyire bizonytalan forrásra alapozni a jövőbeli működést), sem alulfinanszírozottnak (míg a 444 mögött Soros milliárdjai jelentik a biztonságot, addig a Jobbik esetében ugyanerre a szerepkörre két éve Simicska jelentkezett be), sem pedig nem célra törekvőnek – bár ez utóbbi igencsak relatív fogalom, hiszen kinek mi a nemes cél, ugyebár. Mindenesetre a Soros-féle Nyílt Társadalom megvalósítása, és a Simicska-féle ‘kerüljünk hatalomra’ célkitűzés bár az érintett feleknek tűnhet nemes célnak, de semmiképp sem nevezhető karitatívnak, vagyis olyannak, amely a társdalom minden tagját, függetlenül politikai nézeteitől, önzetlenül szolgálná.

Akkor mégis miért döntöttek úgy, hogy ehhez a megoldáshoz nyúlnak?

Bár látszólag a pénzgyűjtés motivációja kézenfekvő megfejtése lenne a kérdésnek, de mivel jövőre választások lesznek, ezért érdemes ezeket a magyarázatokat is fenntartással kezelnünk – főleg amikor tudjuk, hogy mindkét szereplő mögött egy meglehetősen tőkeerős politikai befektető áll. A valódi megoldást a közösségi finanszírozás további előnyeiben kell keresnünk. Hiszen az adakozók nem csak pénzt adnak, hanem személyes adatokat és elérhetőséget is magukhoz, ami a kampány mozgósító szakaszában mindkét félnek kapóra fog jönni. Egyszóval a közösségi finanszírozásra való buzdítás egyik valódi célja az adatbázis építés. Ez már önmagában is elég erős érv lenne ennek alkalmazására, azonban ennek a finanszírozási formának van még egy, ennél a jelenlegi helyzetben sokkal jelentősebb előnye, méghozzá a finanszírozók anonimitása. Vagyis az adakozásra való felszólítás nemcsak, hogy nem a pénz gyűjtését szolgálja a fentebb említett két milliárdos számára, hanem sokkal inkább annak szórását. Vagyis hogy úgy tudják finanszírozni politikai kitartottjaikat, hogy látszólag semmi kapcsolat nincs közöttük. Hiszen ha több, kisebb részletben, strómanokon keresztül juttatja el Simicska az Állami Számvevőszék által megállapított százmilliós büntetés összegét a Jobbikhoz, akkor a jövőben ezért a pártot már nem éri későbbi szankció. Így tehát a közösségi finanszírozás másik fontos tulajdonsága a rejtőzködés és átláthatatlanság biztosítása, ami mint tudjuk, Sorosnak egyébként is kedvelt magatartási formája – még ha az utóbbi időben ebből többet kénytelen is volt feladni.

Úgy tűnik tehát, hogy az egész adakozásra való felhívás megint csak a mi átverésünkre és megtévesztésünkre szolgált, hogy a saját játszmáikat tovább tudják folytatni. A Jobbik esetében ráadásul ezt még megfejeli az a politikai haszon reménye is, hiszen a saját témáik menedzselése a “cigánybűnözés” használata óta nem jellemző rájuk, és remélik, hogy a párt bezárásának rémképnek felfestésével elég mozgósító erőt tudnak a tönk szélére került pártjuk újraélesztésébe lehelni. Mert azt ugye nem gondoljuk, hogy a Fidesznek bármi érdeke is lenne egy ilyen, népszerűségéből folyamatosan vesztő pártot bezáratni – túl azon persze, hogy egy jogállamban erre vajmi kevés esélye is lenne. És ugye azt sem gondoljuk komolyan, hogy az a Simicska Lajos, aki egyes becslések szerint már legalább 2 milliárd forintot költött nemrég megvásárolt pártjára, hagyná azt tönkremenni pár százmillió forint miatt az előtt  a bosszú-választás előtt, amire már évek óta készül? Az én véleményen szerint sokkal valószínűbb, hogy a Jobbik politikai mártírkodása inkább csak egy újabb manipulatív kampányfogás a mindent eldöntő választások előtt.

Mi a baj a liberalizmussal?

Létezik egy zavaros fogalom, amelyet a médiában a szabadság, a tolerancia és az egyenlőség szinonimájaként használják. Talán még azt is tudjuk, hogy Orbán Viktornak nincs különösebben jó véleménye a liberalizmusról. De ha az valóban ennyire pozitív tartalommal bíró ideológia, akkor vajon mi baja lehet vele a miniszterelnöknek? Vagy másképp állva a kérdéshez: mi a baj a liberalizmussal?

Kezdésnek például az, hogy egy hazugságra épül, ugyanis nincs olyan, hogy feltétlen tolerancia vagy önzetlen elfogadás – vagy finomabban kifejezve, de a legnagyobb  jóindulattal is azt mondhatjuk, hogy a liberalizmusnak hamis az emberképe. Olyan van, hogy bizonyos társadalmi csoportokat a hasonló gondolkodásmódjuk, élethelyzetük vagy viselkedésük alapján jobban preferálunk. Ilyen például a nemzeti érzelműek számára a határon túli magyarság, mert a helyzetükből fakadóan lételemük, hogy megőrizzék identitásukat és magyar kultúrájukat, ami által jobban tudnak azonosulni velük azok, akiknek ezek az értékek valóban fontosak. De hasonló okokból kifolyólag találja rokonszenvesnek egy liberális az elesetteknek, vagy kevesebb önérdek érvényesítéssel rendelkezőknek gondolt csoportokat, mint például a hajléktalanokat, melegeket vagy sok esetben már a túlsúlyos embereket is.

A közös vonás itt abban érhető tetten, hogy vélhetően őket is értek korábban sérelmek valamilyen vélt vagy valós hiányosságuk okán, amely meghatározó élményként égett be személyiségfejlődésükbe, és amelyen a mai napig nem tudják túltenni magukat. Ha ebből a megközelítésből nézzük, akkor a liberalizmus nem más, mint a sértettek vallása. Ezen gondolatmenet folytatásaként azonban az ideológia úgy válik egésszé, hogy bizonyos  magasabb státuszú csoportok, akiknek vélhetően soha nem volt meg ehhez hasonló kellemetlen érzésük, önös érdekből felkaroljak őket, mert politikai hatalmuk társadalmi bázisának a kiszélesítésének lehetőségét látják bennük. Világos, valamilyen komplexusa mindenkinek van, így valójában ők tekinthetők a legnagyobb politikai célközösségnek, csak el kell velük hitetni, hogy egyes tulajdonságaik különböznek az átlagtól, és – ez a legfontosabb – azok alapján a többség megbélyegezte, elnyomta őket – az elnyomás valójában csak annyit jelent, hogy nem kezelték emiatt őket különös elbánásban, hanem ‘csak’ úgy, ahogy mindenki mást. Ez a csoport az, amelyet gyakran csak “körúton belüli” rétegnek neveznek, utalva egyszerre a lakóhelyükre, valamint a magyarországi létezésüknek határára is. Ők azok, akik sohasem találkoztak a társadalom 99%-át érintő valós problémákkal, hiszen egy olyan álomvilágban élnek, ahol csak a hozzájuk hasonló státuszú emberekkel, valamint a gazdag turistákkal találkoznak – de semmiképp sem a mindennapos egzisztenciális kihívásokkal.

Mivel idejük jelentős része nem a megélhetésüket biztosító munkájukkal – és főleg nem az amiatti aggodalmukkal – telik, és mivel a valós, a társadalom döntő többségét érintő problémákkal soha nem is szembesültek, szabadidejük jelentős részét könnyűszerrel fordíthatják roppant érdekes, ám korántsem ennyire hasznos foglalatosságok űzésére, mint pl. az elmélkedés, a bölcselkedés és filozofálgatás az élet ‘nagy dolgairól’. Mielőtt azonban valaki még a gazdagok és értelmiségiek elleni rágalmazásokkal vádolna meg, fontos tudni, hogy ezeknek az eszmefuttatásoknak van egy közös, és nélkülözhetetlen ismertetőjele, miszerint jellemzően mindig ugyanarra a végkövetkeztetésre futnak ki, vagyis hogy a tökéletes társadalom kialakításának legnagyobb akadálya az emberek egymással szembeni bizalmatlansága. Elképzelni sem tudják, hogy olyan környéken, ahol 2.000 forintért az embert saját otthonában, álmában képesek agyonverni, egészen más jellegű kihívásokkal kell minden nap szembenézni.

Bár ez a csoport meglehetősen kevés tagot tudhat maga között, gazdasági, kulturális – és az esetek többségében politikai – érdekérvényesítő képességük és médiajelenlétük igencsak felülreprezentált, ami miatt könnyedén tudják akaratukat érvényre juttatni. Ennek a status quo-nak a fenntartásához kiváló szövetségest találnak az egyébként csak kihasznált, de korábbi életszakaszukban sértett emberek tömegeiben – mivel a témafelkarolásaik látszólag az ő problémáikat helyezik előtérbe. A probléma elsősorban nem is ebből a kihasználásból származik, hanem abból, hogy politikai támogatásuk növeléséhez, és társadalmi bázisuk szélesítése érdekében újabb és újabb rétegeket próbálnak meg bevonni – vagyis felhívni a figyelmüket, hogy valamilyen ‘hiányosságban’ szenvednek, ami által érzékennyé tudják tenni őket. Ezt a folyamatot nevezzük progressziónak, vagy magyar szóval haladó gondolkodásnak. De ha az embereket egyre több csoportra tagoljuk, és minden egyes csoportosulásnak – pl. kék szeműekre, akiket azért ér hátrány, mert a legjobban az övék van kitéve a nap káros sugarainak – akkor előbb-utóbb mindannyian rendkívül érzékenyek leszünk, ami viszont csökkenti az csak az egymással szembeni tolerancia szintjét (hiszen az én ‘komplexusom’ megélése közben megsérthetem egy másik ember ‘komplexusát’), valamint ellentmondásokba hajszol. Emlékezetes a feministák kiállása a muszlimokért, akik cserébe azonban nem sok hálát tanúsítottak. Ugyanis a liberalizmus alapelve elvileg az lenne, hogy mindenkit egy nagy mindenki-mindenkit-szeret gyűjtőernyő alá terel, ahol a tagok egymás különbözőségeitől függetlenül megvédik egymást, például mint az LMBTQIA közösségek. Azonban történt egy apró rendszerhiba a számításban, ugyanis aki teljesen átszellemül és megadja magát a progresszív liberális értékrendnek, az onnantól kezdve a saját világában mindenkire kiterjeszti azt, függetlenül attól, hogy az az illető vagy csoport ezt mennyire akarja, vagy függetlenül attól, hogy egyáltalán mennyire viszonozza ezt a kéretlen szimpátiát.

A progresszió másik problémája, hogy soha nincs vége, nincs olyan, hogy elég. Hiszen ha holnap egy új érdekszervezet alakul, például az embertestbe született zsiráfok, akkor őket mi alapján lehetne kizárni az ‘elesettek’ köréből? Ennek következtében egy olyan jövőbeli társadalom képe sejlik fel, ahol nincsenek megértők és elfogadók, csak az elfogadásért egymással versengő közösségek. Ez így a ma Európájában egyelőre még nevetségesnek hathat, de nincs különösebben sok okunk a nevetése. És nemcsak azért, mert Amerika ebben a kérdésben jelentősen ‘előttünk jár’, hanem mert a mai viszonyok között jelenleg nincs is lehetőségünk megállítani ezt a progresszív folyamatot. Bármilyen erre irányuló kísérlet végül felőrlődik a liberálisok ‘érvkészletén’, amely a moralizáláson nyugszik, ami sokkal rosszabb lenne, mintha a racionalitáson. Hiszen a racionalitással szemben lehet érvelni, a moralizálás pedig olyan mint a vallás – a sértettek vallása, ugyebár -, megkérdőjelezhetetlen kinyilatkoztatásokból ered. Hiszen ki merne úgy kritizálni bármilyen ideológiát, ha annak képviselői ezek mögé a sértett társadalmi csoportok mögé bújik, másodszor is kihasználva őket? Mert ha ma én azt mondom, hogy a kormány célja a társadalom számára leghasznosabb emberi közössége támogatása, ezért nem támogatom a melegházasságot, akkor homofób vagyok. Ha azt mondom, hogy a férfiak és nők bár a törvény előtt mindenkor egyenlőek, de mégsem tekinthetőek azonosnak, hiszen szükségszerűen kiegészítik egymást, akkor szexista vagyok. Ha pedig azt mondom, hogy nem akarok az országomban több milliónyi olyan embert, akikről nem tudom, hogy milyen szándékkal jöttek, akiket nem ismerek, de nem is hajlandóak semmit sem tenni azért, hogy megismerhessem őket, akkor pedig rasszista vagyok. Figyelmes olvasónak feltűnik, hogy a megbélyegzés logikája ugyanaz, éppen ezért lehet őket egy csokorban is kezelni, amelyre csokorra a leggyakoribb kifejezés az, hogy kirekesztő. Fontos látni, hogy kirekesztő mindenki lehet, aki bármilyen kérdésben nem osztja a liberálisok fundamentalista nézeteit. Ha jobban belegondolunk, tulajdonképpen ők tekinthetők a legnagyobb kirekesztőknek, hiszen bármikor bárkit kirekeszthetnek. Na de ki dönti el, hogy ki számít kirekesztőnek és miért? Ezekre leginkább a hatalmi érdekeiktől vezérelt ‘körútiak’ által felhergelt csoportok tartják magukat önkényesen a legalkalmasabbnak, és amely csoportokat SJWs-nek (social justice warrior), vagyis társadalmi igazságosság harcosainak nevezhetjük. Hogy a harcot mennyire komolyan gondolják arról az alábbi videó tanúskodik. Már csak az a kérdés, hogy valóban ilyennek kellene elképzelnünk a tolerancia, a szabadság és az egyenlőség bajnokait?

Amikor az index leépíti a társadalmi normákat

A portál hasábjain mutatta be kutatók egy csoportjának tanulmányát, amelyben arra a következtetésre jutottak, hogy egy ország vezetőjének felelőssége van a társadalmi normák alakításában. Egészen pontosan arra, hogy Trump győzelme növelte az Egyesült Államok bevándorlásellenességét. A megállapítás minden bizonnyal igaz, csak arról feledkezik meg a liberális lap, hogy a médiának legalább akkora felelőssége van egy ország társadalmi normáinak leépítésében. Például az ilyen cikkek közzétételével, és az ehhez hasonló címadásokkal.

A társadalmi normák határozzák meg, hogy milyen viselkedés követendő és milyen viselkedési forma kevésbé követendő egy adott országban. Ebben a tanulmányban a kutatók azt vizsgálták, hogy a 2016-os amerikai elnökválasztás mekkora hatást gyakorolt az állampolgárok bevándorlást elutasító magatartására. A végeredmény persze az volt, hogy Trump megválasztása után már egy-két héten belül érezhetően megnőtt a bevándorlás elutasítása – egészen pontosan annak nyilvános felvállalása – az Egyesült Államokban.

A tanulmány témája és aktualitása is releváns, azonban az azt bemutató cikket már korántsem lehet hasonlóan pozitív jelzőkkel illetni. Ugyanis folyamatosan azt sugallja, hogy ez a fajta változás rossz, hiszen egy korábbi társadalmi normát – a bevándorlás melletti erőteljesebb kiállást – bont le. Ez a moralizáló kiállás azonban egyáltalán nem meglepő, hiszen ismerjük az index teljes szerkesztőségének magatartását a migrációs válság során. Ami azonban nehezen érthető egy laikus – és egy kevésbé laikus – olvasó számára, hogy miért gondolja úgy, hogy az ő elképzelésén kívül miért nem létezhet másik alternatíva, és ami még fontosabb, hogy egy társadalmi norma miért ne változhatna meg a közösség akaratának megfelelően.

Az index úgy tekint egy meglévő társadalmi normára – a bevándorláspártiságra -, mint abszolút értékre. Pedig ez is csupán egy folyamatos változás következtében kialakult norma, és mint ilyen, szükségszerűen meg is változtatható. Hiszen 152 évvel ezelőtt még a rabszolgaságtartás is társadalmi norma volt. Vagy hogy egy másik példát említsünk, a melegházasság is csak valamivel több mint két éve számít törvénybe iktatott társadalmi normának. Azonban pontosan ez az, amiben az index a legnagyobb téved, mert azt feltételezi, hogy a társadalmi folyamatok csakis progresszívek lehetnek, vagyis hogy csakis a liberális értékrendnek való fokozatos és folyamatos megfelelés lehet jellemző rájuk. Pedig az igazság az, hogy ahogy egy norma egy folyamat részeként kialakulhat – hiszen az akkori kihívásoknak az a megoldás, szemlélet nyújtotta a legjobb megoldást – ugyanúgy vissza is fordulhat, ha már többé nem áll érdekében a társadalomnak ahhoz a normához való ragaszkodása. A választási eredményekből kiindulva ilyennek látszik például a korábban ünnepelt bevándorlás iránti lelkesedés visszaszorulása.

Ez a tévedésük azonban bocsánatos bűn, hiszen az elfogultságukból fakad – ahogy mindenki másnak is, akinek vannak preferenciái és elkötelezett valamilyen értékrend iránt. Ami azonban már bosszantó, hogy már megint azt gondolják magukról, hogy az ő igazságuk mindenek felett áll, és ennek megfelelően is viselkednek. Hiszen ha elfogadjuk azt az egyébként eléggé nyilvánvaló tézist, hogy egy politikai vezetőnek hatása van a társadalmi normák alakulására, akkor mégis mi okunk lenne feltételezni, hogy az ország egyik vezető hírportáljának, amelyet saját bevallása szerint naponta több százezren olvasnak, ne lenne meg ugyanaz a befolyásolási potenciálja? Éppen ezért ha ez az oldal írhatja azt, hogy a politika leépíti a társadalmi normákat, akkor én is gond nélkül állíthatom azt, hogy a média a saját liberális elképzeléseinek megfelelőre akarja formálni az arra koránt sem vevő magyarországi polgárok elméjét – például a bevándorlás támogatását illetően is.

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén