agitatio

kitekintés a világra

Címke: bevándorlás

A Nagy Blöff

Az EU soros elnökségét betöltő Ausztria kancellárja hétfőn találkozott az európai bevándorláspárti erők arcával, Emmanuel Macronnal. A megbeszélés utáni sajtótájékoztatón arról beszéltek, hogy mind a ketten egyetértenek a külső határellenőrzés megerősítésében, és abban, hogy a bevándorlók országaiba közvetlenül vigyék el a segítséget. De vajon tényleg akkora pálfordulás történt, hogy már a francia elnök is azt akarja, amiről Magyarország három éve folyamatosan beszél?

A válasz röviden természetesen az, hogy nem. Nagyon nem. Pontosan ugyanazt akarják, amit idáig, csak a közeledő EP-választások és csökkenő népszerűségük miatt új eszközökhöz kellett nyúlniuk, amelyben úgy tűnik, hogy kiemelt feladatot szánnak a kezdetektől fogva ‘bevándorlásellenes’, és ezáltal még nem hitelvesztett Sebastian Kurznak.

Azt érdemes látni, hogy Macron egy újonnan létrejött mozgalom vezéreként lett francia elnök, emiatt egyaránt vannak baloldali és jobboldali szavazói is, akiket a kampányban egyszerre kell kielégíteni. Mivel az alapvető politikai törekvését már többször kinyilatkoztatta, vagyis, hogy ő ‘Orbán Viktor ellenfele’, így nem lehet kétséges, hogy elkötelezett a bevándorlás mellett. Azonban ahogy Európában, úgy Franciaországban is egyre többen nézik aggodalommal a bevándorlással összefüggő nehézségek növekedését. Ráadásul ezeknek az embereknek egy jelentős része Macron szavazója, akiknek voksaira számít a májusi választásokon is. Ahhoz, hogy ne veszítse el őket, kedvezményeket kell tennie a számukra is. Olyan kedvezményeket, amiktől eloszlik aggodalmuk a bevándorlás további veszélyeitől. Emlékezzünk, hogy Macron a kezdetektől fogva kettős beszédet folytat, mert amíg folyamatosan a bevándorlás támogatása mellett érvel, addig a francia-olasz határ a mai napig le van zárva.

Hogy ezt az ellentétet feloldja, és hogy egyszerre kedvezzen a bevándorláspárti és bevándorlásellenes szavazóinak is, ugyanehhez a kettős beszédhez nyúl. A probléma leginkább abból ered, hogy míg a bevándorláspártiak igényeit teljes mértékben kiszolgálja, addig a bevándorláselleneseknek tett gesztusok inkább csak retorikai természetűek. Ilyennek számít egy hivatalosan bevándorlásellenesnek titulált politikussal való mutatkozás, valamint az olyan dolgokról való beszélés, mint hogy meg kell védeni a külső határokat, és hogy a segítséget kell odavinni a problémás országokba. Hogy a külső határok védelme alatt mit kell valójában értenünk, azt pont a Sargentini-jelentésről való szavazás napján mondta el Angela Merkel német kancellár.

Ne legyenek kétségeink: nem azért akarják elvonni tőlünk a határfelügyelet jogát, mert képtelenek vagyunk megvédni azt, hanem pont azért mert nagyon is meg tudjuk védeni. Az külön pikáns, hogy mindezt a 'szolidaritás' jegyében tennék.

Ne legyenek kétségeink: nem azért akarják elvonni tőlünk a határfelügyelet jogát, mert képtelenek vagyunk megvédni azt, hanem pont azért mert nagyon is meg tudjuk védeni. Az pedig különösen pikáns, hogy mindezt a 'szolidaritás' jegyében tennék.

Közzétette: Kimondjuk – 2018. szeptember 17., hétfő

 

De lényegében ugyanez hangzott el a Macron-Kurz találkozón is, amikor mindketten kijelentették, hogy támogatják az Európai Bizottság javaslatát a Frontex európai határ- és partvédelmi ügynökség megerősítésére, a jelenlegi 1.500 fős létszám 10.000 fősre való bővítésére. Kurz még azt is hozzátette mindehhez, hogy egyes országokat, akik kicsit szkeptikusabbak ebben – itt Magyarország kivételével Spanyolországot, Olaszországot és Görögországot említette – meg kell győzni. Ez összefüggésben áll Merkel szavaival, amelyek a nemzeti szuverenitás csorbításáról szólnak.

A jövő forgatókönyvei

Nem tudok jósolni a kristálygömbömből, de jelenleg minden jel abba az irányba mutat,  hogy a brexit miatti kiválással továbberősödő francia-német tandem új törésvonal kihasználásával akarja bebiztosítani hatalmát. Ez pedig nem más, mint a bevándorláshoz való viszonyulás kérdése. Az látszik, hogy ebben a kérdésben a baloldali tömb a liberálisokkal és zöldekkel kiegészülve összezár, azonban a néppárt eléggé megosztott. Egyes, főleg északi országokból származó képviselői támogatják a bevándorlást, míg a keleti és déli országok képviselő inkább ellenzik azt. Ezt a megosztottságot kihasználva Macron a saját országában is sikeres recept szerint vonzana el papíron konzervatív képviselőket a jobboldaltól, hogy politikai ambíciói utolsó akadályát, az Európai Néppártot is elhárítsa az útból. Ha sikerül a néppártból képviselőket a saját mozgalmának megnyernie, akkor az utolsó olyan tényezőt is sikerül kiiktatnia, ami a szorosabb európai együttműködéséről alkotott képére – nevezzük mondjuk Európai Egyesült Államoknak – veszélyt jelenthet.

Azonban a bevándorláspárti erők mögött sem ostobák állnak, így pontosan látják, hogy önmagában a ma érvényes felosztás szerinti képviselők megnyerésével még nem érhetnek el többséget, főleg ha a bevándorlásellenes erők is egy egységkoalícióba tömörülnek, hiszen májusban jönnek a választások. A kampány központi eleme már ma is világosan látszódóan a bevándorlás kérdése lesz, így ha ők teljes mellszélességgel beleállnának a bevándorláspártiság oldalára, akkor annak katasztrofális eredménye is lehetne az ő számukra nézve. Éppen ezért szükséges átvenni a kezdeményezést és a téma meghatározását a saját térfelükön tartani. Mivel azonban 2015 óta a bevándorlás pártján állnak, és ugyanettől az időponttól kezdve a magyar miniszterelnök képezi az ellenpólust, így hirtelen bevándorláskritikussá arcvesztés nélkül nem lehet válni, főleg ha a választás utáni politikával önmagukkal kellene szembemenniük, hiszen az intézkedéseik továbbra is azt fogják támogatni.

Ennek megvalósításához le kellett igazolniuk egy kezelhető, és a válság kezdete óta bevándorláskritikus politikust. Mivel az újonnan megválasztottak közül az olasz kormány és a cseh kormány is komolyan gondolja azt amit mond, kézenfekvőnek tűnt a németek érdekekre mindig is fogékony osztrák kancellár ‘felkérése’ a feladatra. Így esett a választás Sebastian Kurzra, aki készségesen elvállalta a megbízást, még ha ennek ára a kormánykoalíció szakadását jelentené is.

A terv világos, már csak egyetlen feladat van: meggyőzni az embereket, hogy a mi bevándorlásellenességünk jobb választás a keményvonalasabb magyar és olasz megoldással szemben. Ennek bizonyítására pedig a Sargentini-jelentés volt hivatott, amely jogi szempontból valószínűleg eredménytelennek bizonyult, de annyi politikai hozadéka mindenképpen volt, hogy megbélyegezze Magyarországot, és így azt lehessen mondani, hogy “lehet, hogy Magyarország bevándorlásellenes, de ott csorbulnak a szabadságjogok; mi is látjuk a bevándorlás veszélyeit, de mi igazi demokraták vagyunk”.

Kurz tehát úgy mérte fel a helyzetet, hogy karrierje szempontjából valószínűleg többet profitál, ha behódol a hatalmasoknak – Manfred Weber is hasonló taktikát választott -, de óriásit kockáztat, amikor a Sargentini-jelentés támogatásával végső soron korábbi önmagával került szembe. Kormánykoalíciós partnere, az osztrák Szabadságpárt ugyanis már bejelentette, hogy nem fogadja el a jelentés érvényességét és vizsgálja a jogi lehetőségeket. Tehát ha a valódi bevándorlásellenesek elég ügyesen kommunikálnak, akkor nem a Kurz-féle vonal fog tőlük szavazatokat nyerni, hanem a bizonytalankodó jobboldal fog a valódi bevándorlásellenesekre voksolni. Ez az a küzdelem, aminek kimenetelét ma még szinte lehetetlen megjósolni. Amit viszont egyáltalán nem nehéz megjósolni, hogy bármi is lesz a májusi szavazás kimenetele, a bevándorláspártiság éllovasának szerepében tetszelgő Macron biztosan veszít. Ha ugyanis nyernek a bevándorlásellenesek akkor egyértelmű a bukás, azonban ha a bevándorláspártiak nyernek, akkor sem lesz túl sok oka az örömre, mert egy Németország dominálta Európa kiépítését sikerült francia elnökként előidéznie.

Rejtett aknák

„Németországban rengeteg ember csalással kapott menekültstátuszt, olyanok is, akiknek se valódi neve, se kora se múltja nem ismert. Ráadásul őket utána még kitoloncolni sem tudják” – adta hírül az index. A különös emlékezetkiesés nem csak azért álságos most a liberális portáltól, mert a felsorolt állítások kezdetektől tudhatóan az illegális bevándorlás lényegi elemeinek számítottak, hanem mert éppen ez az index volt az egyik hazai zászlóshajója annak a médiakampánynak, amelyik a nyilvánvalót letagadásával próbálta jobb színben feltüntetni a migránsokat. Hirtelen pálfordulásuk éppen ezért nem igazán tűnik túl őszintének, azonban valami céljuk egész biztosan van vele.

Röviden és tömören azt mondhatnánk, hogy feladta reménytelen harcát a korszellemmel, és belátta, hogy valójában mire is van elsősorban igénye az olvasóknak. Miután a bevándorlás igazi arca rárúgta az ajtót a multikulturalizmus illúziójára, az index politikai szándéktól vezérelve, az összes többi liberális médiával karöltve megpróbálta a lehetetlent, és visszazárni a szellemet a palackba. Csakhogy a sokkoló valóságot nem lehet negligálni elhallgatással, szerencsétlen sorsú menekült gyerekek és rokkantak hányattatásairól szóló helyszíni riportok garmadájával, hiszen a tét az európai emberek, a mi jövőnk visszafordíthatatlan átalakulása. És bár tényleg szörnyű emberi sorsokat is találhatunk az arctalan tömeg egyes személyei mögött, az összhatás korántsem olyan képet fest, amiért megérné ezt a kockázatot vállalni. Nagyon jól értette ezt a magyar választók többsége is, amikor a Fideszt bízta meg a kormányzás folytatásával, és úgy tűnik, hogy négy újabb ellenzéki év előtt állva, a kampány lezárultával eljutott az index szerkesztőségébe is.

Szóval a nem várt önkritika az indextől úgy tűnik, hogy a belátáson múlott, és hogy egy tudatos stratégia szerves része, mert ahogy fogalmaznak “most induló sorozatunk”, sejthető, hogy újabb hasonló témájú, a bevándorlás kérdésével kritikusabb cikkek fognak megjelenni a közeljövőben.

De hogy miért is merek ilyen messzemenő következtetéseket levonni egyetlen cikkből, ahhoz nézzük meg magát a cikket, és rögtön át fogjuk érezni annak jelentőségét.

Kezdésnek rögtön itt van az a liberális toposz, miszerint a menekülteknél nem a szándékos csalás miatt nem voltak hivatalos okmányok:

A balkáni útvonalon Európába érkező menekülteknél különböző okokból nem voltak úti okmányok. Aki valóban menekült, inkább nem vitt magával semmilyen papírt, vagy eleve hamis dokumentumokkal jutott ki az országból. Sok embernek útközben vesztek el az iratai, de voltak olyanok is, akik Németországba érkezve szándékosan semmisítették meg hivatalos okmányaikat.

Kis lépés ez az olvasónak, nagy lépés a szerkesztőségnek. Miután felülbírálták korábbi álláspontjukat, nézzünk egy másik témát, amely miatt a jobboldali sajtó szintén kiérdemelte szemükben a náci jelzőt. Eszerint nemcsak, hogy Németországba érve ismerték fel a menekültek a csalás lehetőségét, hanem már saját hazájukban is bűnözők voltak:

2015 szeptemberére ugyanis tudható volt, hogy aki szírnek mondja magát, az Németországban automatikusan menekültstátuszt kaphat. Ez súlyos hiba volt a jóhiszemű német hivatalok részéről, a menekültek pedig maximálisan kihasználták a lehetőséget. Sok ember így végképp el tudta törölni a múltját, ezzel az óhazában elkövetett köztörvényes bűncselekmények is látszólag eltűntek a semmiben. Sok esetben ez akkor derült ki ez, amikor ezek az emberek Németországban is szembekerültek a törvénnyel. Már ha a német hatóságoknak sikerül bármilyen hivatalos információt beszerezniük ezekről az emberekről az anarchiába süllyedt Szíriából, Irakból vagy Afganisztánból.”

Most pedig egy felsorolás következik azokról a botrányokról, amikor az illegális bevándorlók gyakorlatilag megbénították a befogadó országukban a jogállami rendet:

Áprilisban az ellwangeni menekülttábornál százötven menedékkérő akadályozta meg egy togói menekült visszatoloncolását Olaszországba. Három nappal később több száz kommandós hatolt be a táborba. Sikerült elfogni, majd kitoloncolni a togói férfit.”

A német alkotmánybíróság és a strasbourgi európai emberi jogi bíróság úgy döntött: nem toloncolható ki egy terrorszervezetekkel kapcsolatban álló tunéziai férfi, mert hazájában halálbüntetés várna rá.”

Kiderült, hogy az egyébként menekültként befogadott irakiak egy része visszajár hazájába szabadságra.

Súlyos hiányosságokat tárt fel a Szövetségi Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BAMF) a korábbi menedékkérelmek elbírálásánál. Sokan alaptalanul vagy mindenféle bizonyíték nélkül kaptak menekültstátuszt. A brémai hivatalnál legalább 1200 olyan eset lehetett, amikor nem szabályszerűen adták meg a menekültstátuszt, ezért ott most legalább 18 ezer esetet újra át fognak vizsgálni.”

Az embernek olyan érzése támad, mintha a 888-at olvasná. A következő az egyik kedvenc részem – főleg a nyitó, és egyben magyarázkodó mondat miatt:

Az Index soha nem azonosította valódi vagy potenciális terroristaként a balkáni útvonalon Európába érkezők tömegeit, de számos adat van arra, hogy a nyitott határokat és az ellenőrzés hiányát (lehetetlenségét) terroristák is ki tudták használni.”

Soha nem azonosította, de most már igen. Ezáltal egy általuk korábban letagadott, de nyilvánvaló összefüggésre is felhívják az olvasó figyelmét. De hasonlóan jártak el a no go zónákkal kapcsolatban is:

A tisztázatlan identitások problémája a cikk elején említett jogállamiság kérdésével is szorosan összefügg. Április 13-án Essenben 300 rendőr, hetven vámos és adónyomozó tartott razziát Essen egyik legproblémásabb negyedében. A város északi része libanoni klánokhoz kötődő, szervezett bűnözői csoportok irányítása alatt áll, és az itt zajló folyamatokra csak részben van rálátása a német hatóságoknak. Többször előfordult, hogy a rivális klánok tagjai az utcán csaptak össze egymással, amibe a rendőrség alig tudott beavatkozni.”

Ezekben a negyedekben a klánok hozzák a szabályokat, az igazságszolgáltatást pedig egy békebírónak nevezett idős ember végzi a szervezett bűnözi körök megbízásából.”

„Ezt az esseni negyedet vagy a német sajtó által is no go zónának, részben törvényen kívüli területnek nevezett Duisburg-Marxloh városrészt most az ellenőrizetlen bevándorlás és a párhuzamos társadalom igazi rossz példájaként emlegetik, ami jól mutatja ennek a folyamatnak a hosszútávú negatív következményeit.

Szóval ennek a folyamatnak a hosszútávú következményeit? Mármint, hogy az illegális bevándorlásnak vannak negatív következményei? Nem hiszek a szememnek. Akkor mégis miért hazudtatok idáig?

Az indexen megjelent első, ön- és bevándorláskritikus cikk 2018.05.24. Forrás: index

Az indexen megjelent első, ön- és bevándorláskritikus cikk 2018.05.24. Forrás: index

 

Irányváltás

A felvezetésben már pedzegettük, hogy az irányváltásnak a portál hitelességét kikezdő és azt folyamatosan erodáló, a bevándorlókhoz való hamis viszonyulás lehet az oka. Ahogy arról is korábban már többször értekeztünk, hogy a következő évek legfontosabb témája a bevándorlás lesz. És mivel a téma tartósan velünk fog létezni, ezért a kezdeti rossz pozíciót nem árt némiképp finomhangolni, hogy az olvasók valóban olyan körítésben olvashassák a napi aktuális híreket, amellyel azonosulni tudnak. Szóval az önkiigazítás az olvasók elvesztésének megakadályozására szánt eszköz – kíváncsian várom, hogy a többi baloldali portál mikor fog ehhez az irányvonalhoz csatlakozni.

Van azonban ennek a váltásnak egy másik aspektusa is az index vonatkozásában, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Ez pedig nem más, mint Simicska választások utáni médiapolitikája. Mint ismert, a kegyvesztett oligarcha a csúfos választási vereséget követően beszántotta költséges médiabirodalmát, a jelentős veszteséget felhalmozó Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót azonnal lekapcsolva. Annyiban érezhető az indulatalapú döntéshozatal, hogy az utóbbi médiumnak októberig még érvényes frekvenciája van, annak teljes elhallgattatása pénzbírsággal járó kötelezettségszegés kockázatát hordozza magában. Ráadásul olyannyira elkötelezte magát a bezárás mellett, hogy még eladni sem akarja őket – az esetleges vevőjelölteknek irreális árat szabott meg a vétel feltételeként -, amivel korábbi alkalmazottjainak egzisztenciáját egyik napról a másikra tette tönkre. Szóval a korábbi pénzcsap elzárul, és ez bizony érinteni fogja az index anyagi helyzetét is, amit a milliárdos egy alapítványon keresztül, közvetve tulajdonol.

És ha vetünk egy pillantást az index jelenlegi helyzetére, akkor az sok mindenről árulkodik. Bár a 2017-es pénzügyi beszámolójukat még nem tették közzé, de az látszik, hogy az azt megelőző évet jelentős, közel 93 milliós veszteséggel zárták. Ez különösen a 2015-ös évvel összehasonlítva lehet fájó, amikor a nyereségük még 275 millió forint felett volt. Nem lennék meglepve, ha a tavalyi évben is negatív eredményt lettek volna kénytelenek elkönyvelni, hiszen egy média legfőbb bevételi forrása a hirdetőktől ered, akik viszont a kattintások után fizetnek. És ugyan az index még továbbra is Magyarország egyik legmeghatározóbb hírportálja, a látogatottsági adatok folyamatos csökkenést mutatnak. Olyannyira, hogy a tavalyi évben már a 24.hu is megelőzte, az origo pedig jócskán le is hagyta olvasottságban. És mivel sokkal inkább a bevándorlásellenesség hoz olvasókat a bevándorlássimogatással szemben, ezért pénzügyi okokból is logikusnak tűnhet a lépés. További adalék, hogy pár napja jelent meg egy olyan kérdőív is a portálon, amelyben olyan kérdéseket pedzegettek, hogy az olvasók hajlandóak lennek e a jövőben fizetni az index olvasásáért. És hát lássuk be, a hazugságért nem sok mindenki lenne hajlandó.

Azonban azt azért ne higgyük, hogy innentől kezdve más lesz majd a szerkesztőség világnézete. A hirtelen jött amnézia csak a bevándorlás témájában tanúsított álláspontjukat oldotta fel némiképp – és azt is csak kényszerből -, a politikai céljaik pontosan ugyanazok lesznek a jövőben is: harc egy liberális, progresszív világrendért. Ha ezeket a tényeket figyelmen kívül hagynánk, azok lennének csak az igazi rejtett aknák.

Most kezdődik az igazi harc!

A magyar választásnak minden kétséget kizáróan európai jelentősége volt. Az első ütközet után tisztulni látszik a kép, világossá válnak az új frontvonalak és az új szereplők. A Soros György által diktált tempót Brüsszel magasabb fokozatba kapcsolta, de a történet nem úgy fog végződni, ahogy azt a bevándorláspárti politikai elit képzeli. A bevándorlás elutasításában fog egyesülni az új, demokratikus Európa. 

Csütörtök este érkezett a hír, hogy Soros György meghajol az újabb kétharmad előtt. Bár a Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) bezárja budapesti irodáját, azért még sincs túl sok okunk az örömre, ugyanis ugyanezen a napon fogadták el az Európai Parlamentben azt a javaslatot, amely szerint az Európai Unió anyagilag is támogatni fogja azokat a ‘civil’ szervezeteket, amelyek elkötelezett hívei a bevándorlásnak, valamint az ún. nyílt társadalom eszméjének. Mindezt három nappal Soros György brüsszeli látogatása után – csupán csak ekkora befolyása van a milliárdos spekulánsnak az európai politikára.

Így tehát ne gondoljuk azt, hogy Soros egy percre is feladta volna nagyszabású, egész Európa arcát átszabni kívánó tervét, csupán a háttérbe szeretne vonulni, átadni a stafétát a hivatalos politikusoknak. Ez a szerep pedig nem másra hárul, mint a franciák villámkarrierű szépfiújára, a valaha volt legnépszerűtlenebb elnökre, Emmanuel Macronra. És ő nem is késlekedett sokat, egy nappal Soros látogatása után kijelentette, hogy Európában polgárháború dúl. Az ember azt gondolná, hogy végre észbe kapott a gallok bölcs vezére, de a történet folytatása nem teljesen összeegyeztethető a józan ésszel, ugyanis – kapaszkodjunk meg! – a polgárháború nem az európai őslakosok és a beilleszkedésre soha a legkisebb hajlandóságot sem mutató muszlimok között zajlik, hanem az európai nemzetek között. Ahogy ő fogalmaz: “Érezhető az illiberalizmus iránti lelkesedés, és folyton növekszik”. 

Az világos, hogy a Fidesz újabb kétharmados győzelmének híre az Élysée-palotáig is eljutott, amitől az újabb sztrájkokat kiváltó reformokat fontolgató Macronnak érezhetően megremegett a keze. Azonban ezúttal ez az ijedtség kiváló helyzetfelismerést okozott nála, ugyanis a magyar modellre egyre nagyobb kereslet mutatkozik. Azonban ha képes ennyire pontosan értékelni, akkor talány, hogy vajon miért nem jut el az azt kiváltó okok felismeréséig. Hiszen a napnál is világosabb: a Fidesz népszerűségét az őszinte és nyílt beszéde adja, amelytől igencsak elszoktak Európa politikai korrektségének vesztegzárában szocializálódott társadalmai. Ha úgy tetszik, a Macron által vizionált polgárháború kiváltó oka ő maga, illetve a hozzá szorosan kapcsolódó politikai elit, amely egyszerűen képtelen elfogadni azt a tényt, hogy egy demokráciában a hatalom a néptől ered. Magyarországon pedig a nép döntött, méghozzá fölényesen, amely olyan kristálytiszta üzenetet közvetített, amelyet többé nem lehet szőnyeg alá söpörni bármiféle légből kapott, idegengyűlölettel és demokráciaellenességgel összefüggő, tartalom nélküli nagy szólamok vég nélküli ismételgetésével.

De az elnök természetesen abban is óriásit téved, amikor a két, egymással kétségtelenül szemben álló tábort úgy akarja beállítani, mint a demokraták küzdelmét az antidemokraták ellen – illetve nem is téved olyan nagyot, csak éppen pontosan fordított előjellel, mint ahogy ő azt képzeli, hiszen az igazi demokraták az általa lekezelően csak ‘populistának’ bélyegzett oldalon állnak.

Azonban a legnagyobb tévedése az, amikor azzal az idejétmúlt elképzeléssel próbálja bizonygatni a liberalizmus szükségességét, ami egyébként az Európai Unió alapgondolata is volt. Vagyis ha Európa nemzeteit egy nagy, nemzetek fölött álló szervezet hálója alá sikerül bevonni, akkor nem lesz több háború. Ez az elmélet békeidőben kiválóan működött, ám az első kihívások alkalmával a gyakorlat ismét rácáfolt az elméletre. Először is a békét a jólét garantálta, amely megóvása érdekében állt minden tagállamnak, valamint a NATO katonai szövetsége a külső ellenséggel szemben is megvédte az egyes országokat. De mi történik akkor, ha egy belső ellenség intéz támadást ellenünk? Az amerikai hadseregnek nem okozott problémát Irak katonai legyőzése, de a gerilla harcviseléssel szemben tehetetlen maradt. Európának ugyanezzel a kihívással kell szembenéznie: vélhetően egyetlen olyan nagyhatalom sincs, akivel szemben közös erővel ne lehetne sikeresen fellépni, de mi van akkor, ha a frontvonalak a hátországban húzódnak? Nem lehet minden állampolgár mellé rendőrt állítani.

A másik cáfolat Macron elképzelésire nem társadalmi, hanem sokkal inkább gazdasági eredetű volt. A 2008-as válság eszkalálódása bebizonyította, hogy a híres nagy európai szolidaritást a pénz kérdése mennyire gyorsan felül tudja írni. Emlékezzünk csak a bajba jutott görög gazdaságra, amely héroszi küzdelmet vívott a túlélésért a legnagyobb európai nemzetállam, Németország ellen. Ha bárkinek is kérdéses lett volna az ütközet kimenetele, annak csak egyetlen kérdést tennék fel: emlékszik még valaki Alexis Ciprasz nevére?

Mindebből az következik, hogy ha nem egyenlő rangú feleket terelünk egy óriási szervezetbe, akkor józanul gondolkodóként nem várhatjuk el, hogy a legerősebb majd önként lemond befolyásáról – éppen ellenkezőleg, ilyen esetben az országok felett álló szervezet nem lesz más, mint a legerősebb tagállam hatalmának kiterjesztése.

De nemcsak az Európai Unió jelenét mérte fel rosszul, hanem annak jövőjét is. Ugyanis a nemzetállamok nem egymás vetélytársai, hanem sokkal inkább szövetségesei lesznek a közös ellenséggel, az őket eltörölni akaró liberalizmussal, és az ennek eszközeként használt bevándorlással szemben.

Éppen ezért véleményem szerint Macron óriási taktikai hibát követett el, amikor azt találta mondani, hogy “egyetlen, Orbán Viktor által vallott értéket sem tartok a magaménak”, ugyanis ezzel az idézetével a miniszerelnök ellenpólusaként helyezte fel magát Európa politikai térképére. Legkésőbb 2019 májusában megtudjuk, kinek volt igaza.

Elégtételt? Elégtételt!

A miniszterelnök március 15-ei beszédével kapcsolatban az ellenzék, mint mindig, amikor nem tud érdemben reagálni, egyetlen szalmaszálba kapaszkodik, amit a saját értelmezésük szerint sikerült úgy lefordítani, hogy Orbán Viktor megfenyegetett mindenkit, aki valaha is ferde szemmel mert volna ránézni. Az én meglátásom az eltúlzott hisztériakeltéssel szemben az, hogy végre egy bátor, nyílt és őszinte kiállás azokkal szemben, akik végérvényesen és erőszakosan át akarják rajzolni hazánk kulturális arculatát.

A nemzeti ünneppel kapcsolatban nem volt túl sok örömforrása az ellenzéknek, a pártoktól kezdve a liberális médiáig bezárólag, ugyanis a napot egyértelműen a békemenet, és az azon résztvevő óriási tömeg uralta. Ennek megfelelően elképesztő szükség volt valami témára, ami jelentékeny, és nem a békemenet méretével van összefüggésben. Voltak próbálkozások a kutyamenetes paródia felnagyítására, a békemenetet provokálók előtérbe helyezésére, de egyik sem érte el igazán az ingerküszöböt. Pedig az ellenzéki politikusok legkiválóbbika, Gyurcsány Ferenc is próbálkozott egy tematizáló bejelentéssel, miszerint ezúttal tárgyalásra hívja a Jobbikot is. Mivel azonban ez már régóta benne volt a levegőben, így a grandiózus bejelentés nem igazán számított meglepetésnek, főleg azért sem, mert idáig még a baloldali pártokkal sem sikerült megállapodni, nemhogy a Vona-párttal. Ezúttal tehát még Gyurcsány sem tudta ellopni a show-t, muszáj volt tehát valami mást találni, ami eltereli a figyelmet a miniszterelnök melletti, hihetetlen mértékű kiállásról. Ezt a mást Orbán Viktor ünnepi beszédében sikerült is megtalálni, egészen pontosan ebben a mondatában:

“A választás után természetesen elégtételt fogunk venni, erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is.”

Mit is jelentene ez az ellenzék narratívájában?

  • vége a jogállamnak (természetesen, már sokadszorra),
  • a Fidesz győzelme esetén bebörtönöznek mindenkit, aki nem az ő pártlistájukon szerepel,
  • és ezeknek végtelen mennyiségű kombinációja.

Arra most nem szeretnék különösebben kitérni, hogy ez a félelmekre játszó politika mennyire téves, – és nem csak azért, mert a kormányfőnek sem ilyen szándéka, sem pedig lehetősége sincs – hanem inkább kontextusba szeretném helyezni a kiragadott félmondatot.

Mert mit is mondott egészen pontosan Orbán Viktor?

Mindenki tudja, hogy mi, a bevándorlást ellenző magyarok vagyunk többen. Ellenfeleinknek csak úgy van esélyük, ha sikerül a táborunkat megosztani, ha sikerül megbontani az egységünket. Az a céljuk, hogy bármiről legyen szó, csak arról a veszélyről ne, amely Magyarországot fenyegeti. Ellenfeleink is tudják, most évtizedekre eldőlhet Magyarország sorsa. Ezért semmitől sem riadnak vissza. Nem érvelnek, hanem cenzúráznak, nem vívnak, hanem csípnek, rúgnak, harapnak, és a gyűlölet magvait szórják szét, amerre csak járnak. Mi szelíd és derűs emberek vagyunk, de nem vagyunk se vakok, se balekok. A választás után természetesen elégtételt fogunk venni, erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is, de most nem vesztegethetjük erre se az erőnket, se az időnket.”

Mi tehát az üzenet? Ellenfeleink itt élnek közöttünk, élvezik jóindulatunkat, miközben törvényen felülinek képzelve magukat, a törvényeket megkerülve próbálják bomlasztani az alkotmányos rendet, és politikán kívülinek gondolva magukat, folytatják a legkeményebb politizálást a civil szféra álcája mögé rejtőzve. Nemcsak gyengék, de egyenesen ostobák lennénk, ha nem akarnánk felfedni valódi kilétüket és a törvényesség keretei közé kényszeríteni tevékenységüket, hogy egyenlő feltételekkel induljanak ők is a versenypályán. Mostanra talán már nem titok, hogy itt elsősorban a Soros György által finanszírozott szervezetekre kell gondolni, amelyek közös vonása – az anyagi forrás eredetén túlmenően -, hogy mindegyikük civilnek maszkírozza magát, és kivétel nélkül mindegyik a bevándorlás elősegítésén dolgozik, bármi legyen is az ára.

Azonban ennél talán sokkal érdekesebb a kormányfő mondatával összefüggésben három tény.

  1. Ez nem újdonság, a jogi szabályozásról már az év eleje óta szó van, ahogy arról is, hogy ennek napirendi tárgyalását a választások utánra tervezik.
  2. A bevándorlást szervező civil szervezeteket regulázó törvénytervezet a Stop Soros lenne, amiről már régóta tájékoztatták a közvéleményt.
  3. Ez elég korrekt eljárás, hiszen a választások előtt, nyíltan beszél róla, hogy megválasztása esetén mit fog tenni – össze sem lehet hasonlítani egy kiszivárgott, később őszinte és bátor ‘igazságbeszédnek’ beállítani próbált böszmeséggel.

A nemzeti ünnepen azért volt valaki, akinek majdnem sikerült elérni a közvélemény érdeklődésére számot tartó szintet. Ez már csak azért is érdekes, mert az a Karácsony Gergely értekezik arról, hogy megválasztása esetén nem fogja betartani az alkotmányos rendet, aki Orbán Viktor fent említett kijelentésének legnagyobb kritikusa. Ugyanis Magyarország Alaptörvénye az ő számára politikailag nem megfelelő, ezért semmisnek fogja tekinteni. Ez ám a felelős, jogállami gondolkodás. Ezen még az az érvelés sem segít, hogy ő a magyar alkotmányra fog felesküdni, nem az alaptörvényre, hiszen ez a kettő ugyanaz, csupán az elnevezés más. Az elnevezés csak a megkülönböztetésre utal, ugyanis a 2011 előtti változat alapvetően átmenetinek készült, a jogfolytonosság biztosítása érdekében mindenképpen szükség volt egy új beiktatására. Szóval Karácsony okfejtegetése lényegében nem más, mint egy önleleplezés, amelyet sikerült még olyan kijelentésekkel is megfejelnie, mint hogy a korábbi alkotmányt népszavazáson “kényszerítené ki”. Az mellékes, hogy ez inkább tűnik fenyegetésnek, mint a miniszterelnök félmondata, de mi van akkor, ha a többségnek megfelel a jelenlegi alaptörvény? Az atv-ben is elég kellemetlen magyarázkodáshoz vezetett ez az okfejtés, ami már Rónai Egonnak is feltűnhetett, ugyanis a sehova nem vezető beszélgetés és értetlenkedés után megadta a könnyű menekülés lehetőségét riporteralanyának, és az interjú végén rákérdezett a miniszterelnök elégtételre vonatkozó kijelentésére, de az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a számára felkínált mentő lehetőséggel sem tudott igazán élni. Az érdekes rész 12:38-tól:

Szóval ha van ma a politikában nemzetbiztonsági kockázat, akkor az nem az életmódunkat intenzíven és elemi erővel támadó szervezetek elleni jogos önvédelem igénye, hanem alkotmányos, törvényi berendezkedésünk látványos és nyilvános semmibevétele az.

A baloldal Achilles-sarka

Bombaként robbant a sajtóban az az Altusz Kristóf, helyettes államtitkár által elmondott tény, hogy a kormány tavaly közel 1300 menekültnek biztosított oltalmazotti státuszt. Az, hogy egy hónapok óta nyilvános adatot most sikerült megtalálni, az elsősorban az ellenzék minőségéről árulkodik, ahogyan az is, ahogyan most a témához viszonyulnak. Hogy mennyire nincs ez ellentétben a kormány évek óta képviselt álláspontjával, arról a cikkben olvashattok bővebben, mint ahogy arról is, hogy az ellenzék megint óriási bakot lőtt, hiszen ez a hír semmi mást nem bizonyít, mint hogy Orbán Viktornak a józan esze mellett irgalmas szíve is van, és hogy a bevándorlás továbbra is a baloldal Achilles-sarkának bizonyul.

Ismét bebizonyosodott, hogy a baloldalnak migráns témában nem szabad megnyilatkoznia, hiszen ott fű nem nő, babér nem terem számára. Mert miről is szól ez a ‘legújabb’, a kampány hajrájára időzített botrány?

Szóval, van egy illegális bevándorlást ellenző kormány, és van egy, a kormányt a humanitárius segítség elmulasztásával vádoló ellenzék. A ‘botrányt’ most elsősorban az jelenti, hogy bebizonyosodott, a kormány mégsem annyira embertelen, mint azt az ellenzék láttatni szeretné. Ugyanis azok az emberek, akik valóban menekültek, és nem csupán gazdasági haszonszerzés céljából érkeztek Európába, továbbá nem tagadják meg az ország hatóságaival való együttműködést, hanem partnerként, a jogszabályokat betartva igazodnak hozzájuk, azok számíthatnak a magyar állam védelmére – egészen addig, amíg hazájukban véget nem ér a háború, ami után vissza kell majd térniük otthonaikba. Ez az eljárás pontosan megfelel az általunk is aláírt nemzetközi egyezményeknek. Olyat azonban soha nem írtunk alá, hogy bárki, aki törvénytelenül átlépi országunk határát, az plüssmacikkal kellene fogadnunk. Ha emlékezetem nem csal, éppen ez az a felelős magatartás, amit egy jogállam legitim kormányától el lehet várni, és amelyet minden megnyilatkozásában az ellenzék is követelt – persze csak miután már nem tagadhatták tovább a bevándorlás létezését.

Ezzel szemben miről is szól a Brüsszel által ránk kényszerített bevándorlási politika?

Bárki, aki illegálisan érkezik, átlépi határainkat, azt be kell engednünk. Függetlenül attól, hogy együttműködik e a hivatalos hatóságokkal, vagy hogy megtagadja az azonosításra vonatkozó kéréseket, mivel ő a sokkal magasabb szociális juttatásokat biztosító országokat (pl. Németország és Svédország) tűzte ki úti célul magának. Hogy egy jól ismert hasonlattal éljek: “akik ránk akarják törni az ajtót, akik nem hajlandóak felfedni érkezésük valódi okát, azoktól meg kell védenünk magunkat, azokat nem engedhetjük be, ám azok, akik az ajtón átmeneti segítségért kopogtatnak,  szívesen támogatjuk”. Az idézet talán nem pontos, de az üzenet azt hiszem így is átjön.

Hogy a két helyzet közötti különbségeket tovább ábrázoljuk, ahhoz elegendő csak megtekinteni azok mennyiségi vonatkozását. Az elmúlt három évben illegálisan – a legvisszafogottabb – becslések szerint is több millióan érkeztek, ehhez képest Magyarország 2015-ben 508, 2016-ban 432 és 2017-ben 1291 embert részesített nemzetközi védelemben. Hogy ez a tavalyi 1291 ember majdnem annyi, mint a kötelező kvóta által ránk erőltetett 1294, az csupán részletkérdés, hiszen a kvóta elsősorban nem darabszámról, hanem egy mechanizmusról szól. Egy olyan mechanizmusról, amelyet az elfogadása után már nem lehet visszacsinálni. Hiszen ha az elvet elfogadom, hogy bárki, bármilyen számítás alapján megmondja, hogy együtt kell élnünk olyanokkal, akikkel saját akartunk alapján nem akarunk, és akik azért kerülnének hozzánk, mert a német gazdaság alkalmatlannak találta őket bármiféle munkavégzésre. Na ez nagyon nem ugyanaz a helyzet, mint amikor jó szándékkal segítünk embertársainkon.

Persze megértem a baloldal motivációját is. Közelednek a választások, és első ránézésre csábítónak tűnhet egy ilyen látszólagos ellentétre felhívni a figyelmet, de hosszú távon azt hiszem, hogy az ellenzék megint rossz politikai stratégiát választott. Ugyanis a két helyzet (bevándorló vs. menekült) közötti különbség könnyen megmagyarázható, és – ami a legrosszabb az ellenzék számára – az utolsó baloldali érvet is kicsavarja a kezükből, ugyanis hogyan kérhetik számon a jövőben – különös tekintettel a következő három hónapra – a humanitárius segítséget a kormányon, ha annak megadása miatt éppen ők vették célkeresztjükbe a Fideszt rövidtávú politikai haszonszerzés céljából. Mert biztos lesznek olyanok, akiket első ránézésre meg lehet téveszteni azzal, hogy a kormány miért harcol Brüsszel ellen, amikor ő maga nyújt nemzetközi védelmet, de hosszú távon ezzel biztos, hogy az ellenzék veszít, hiszen annyira nyilvánvaló a különbség, és annyi idő van még a választásokig, hogy nem jelent különösebb kihívást azt elmagyarázni az embereknek. Ezzel a húzásával pedig a baloldal csak egy újabb választói réteget idegenít el magától. Azokat, akik komolyan vették az emberi kötelességről szóló maszlagukat.

Végső soron tehát az ellenzék megint csapdájába sétált bele, mert olyat kér számon a kormányon, amit korábban ő maga szorgalmazott. Összehasonlításképp: ez olyan, mintha a Fidesz azért támadná a liberálisokat, mert azok a családok, a magyarok, vagy a keresztények védelmében lépnének fel. Óriási hiba lenne a kormánypárt részéről, de hát ilyet természetesen soha nem követne el. Így hát lenne a baloldal számára nekem is egy örök érvényű, ingyenes tanácsom: bevándorlás kérdésében soha ne nyilatkozz!

Amikor az index leépíti a társadalmi normákat

A portál hasábjain mutatta be kutatók egy csoportjának tanulmányát, amelyben arra a következtetésre jutottak, hogy egy ország vezetőjének felelőssége van a társadalmi normák alakításában. Egészen pontosan arra, hogy Trump győzelme növelte az Egyesült Államok bevándorlásellenességét. A megállapítás minden bizonnyal igaz, csak arról feledkezik meg a liberális lap, hogy a médiának legalább akkora felelőssége van egy ország társadalmi normáinak leépítésében. Például az ilyen cikkek közzétételével, és az ehhez hasonló címadásokkal.

A társadalmi normák határozzák meg, hogy milyen viselkedés követendő és milyen viselkedési forma kevésbé követendő egy adott országban. Ebben a tanulmányban a kutatók azt vizsgálták, hogy a 2016-os amerikai elnökválasztás mekkora hatást gyakorolt az állampolgárok bevándorlást elutasító magatartására. A végeredmény persze az volt, hogy Trump megválasztása után már egy-két héten belül érezhetően megnőtt a bevándorlás elutasítása – egészen pontosan annak nyilvános felvállalása – az Egyesült Államokban.

A tanulmány témája és aktualitása is releváns, azonban az azt bemutató cikket már korántsem lehet hasonlóan pozitív jelzőkkel illetni. Ugyanis folyamatosan azt sugallja, hogy ez a fajta változás rossz, hiszen egy korábbi társadalmi normát – a bevándorlás melletti erőteljesebb kiállást – bont le. Ez a moralizáló kiállás azonban egyáltalán nem meglepő, hiszen ismerjük az index teljes szerkesztőségének magatartását a migrációs válság során. Ami azonban nehezen érthető egy laikus – és egy kevésbé laikus – olvasó számára, hogy miért gondolja úgy, hogy az ő elképzelésén kívül miért nem létezhet másik alternatíva, és ami még fontosabb, hogy egy társadalmi norma miért ne változhatna meg a közösség akaratának megfelelően.

Az index úgy tekint egy meglévő társadalmi normára – a bevándorláspártiságra -, mint abszolút értékre. Pedig ez is csupán egy folyamatos változás következtében kialakult norma, és mint ilyen, szükségszerűen meg is változtatható. Hiszen 152 évvel ezelőtt még a rabszolgaságtartás is társadalmi norma volt. Vagy hogy egy másik példát említsünk, a melegházasság is csak valamivel több mint két éve számít törvénybe iktatott társadalmi normának. Azonban pontosan ez az, amiben az index a legnagyobb téved, mert azt feltételezi, hogy a társadalmi folyamatok csakis progresszívek lehetnek, vagyis hogy csakis a liberális értékrendnek való fokozatos és folyamatos megfelelés lehet jellemző rájuk. Pedig az igazság az, hogy ahogy egy norma egy folyamat részeként kialakulhat – hiszen az akkori kihívásoknak az a megoldás, szemlélet nyújtotta a legjobb megoldást – ugyanúgy vissza is fordulhat, ha már többé nem áll érdekében a társadalomnak ahhoz a normához való ragaszkodása. A választási eredményekből kiindulva ilyennek látszik például a korábban ünnepelt bevándorlás iránti lelkesedés visszaszorulása.

Ez a tévedésük azonban bocsánatos bűn, hiszen az elfogultságukból fakad – ahogy mindenki másnak is, akinek vannak preferenciái és elkötelezett valamilyen értékrend iránt. Ami azonban már bosszantó, hogy már megint azt gondolják magukról, hogy az ő igazságuk mindenek felett áll, és ennek megfelelően is viselkednek. Hiszen ha elfogadjuk azt az egyébként eléggé nyilvánvaló tézist, hogy egy politikai vezetőnek hatása van a társadalmi normák alakulására, akkor mégis mi okunk lenne feltételezni, hogy az ország egyik vezető hírportáljának, amelyet saját bevallása szerint naponta több százezren olvasnak, ne lenne meg ugyanaz a befolyásolási potenciálja? Éppen ezért ha ez az oldal írhatja azt, hogy a politika leépíti a társadalmi normákat, akkor én is gond nélkül állíthatom azt, hogy a média a saját liberális elképzeléseinek megfelelőre akarja formálni az arra koránt sem vevő magyarországi polgárok elméjét – például a bevándorlás támogatását illetően is.

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén