agitatio

kitekintés a világra

Címke: Budapest

Welcome back to 2006

Az ellenzék fővárosi tarolásával visszatérni látszik az a korábbi állapot, amikor két, egymással versengő oldal szerepelt a politikában. Az egyre polarizálódó magyar közélet számára újra ugyanaz a két alternatíva jelenti a választási lehetőséget, mint ami 10 évvel korábban. A legrosszabb forgatókönyv, ha a baloldal az újonnan szerzett pozíciót nem a kormányzási képességének bemutatására, hanem a polgárháborús viszonyok bebetonozására használja. Rövid helyzetértékelés. 

Hiába újrázott Győrben Borkai Zsolt, botrányának úgy tűnik mégis országos hatása lett – legalábbis könnyű ezt kiolvasni a vasárnap esti eredményekből. A fideszes polgármesterről készült videót sikerült az ellenzéknek hatékonyan becsatornázni a kampányba, méghozzá a számára legkedvezőbb módon. A videón látottak vélhetően eltántorították a kormánypárti szavazók egy részét, míg az ellenzékieket mozgósították. Nem is csoda, hiszen már régóta a csodavárás állapotában voltak, mondhatni vágytak valami hasonló ‘atombombára’ a fideszes elit valamely tagjáról – persze ezt leginkább Simicskától várták még a 2018-as választások előtt. A több mint egy éves böjt végül meghozta gyümölcsét, hiszen megkapták azt, amire vártak: vélhetően egy korábbi telekmutyiból meggazdagodó befolyásos politikus és köre magánrepülővel utazott az Adriára, hogy ott egy jachton élvezhesse örömlányok szolgáltatásait egy orgia keretében. A visszataszító urizálás meg is teremtette a kampány legsúlyosabb, de talán leghatékonyabb szlogenét: közpénz, kurvák, kokain.

Sikerült manifesztálni a kormánnyal szembeni kritikát három erős szóban, így véleményem szerint vasárnap nem racionális, hanem érzelmi alapú, protest döntést hoztak a választók. Ezt bizonyítja az is, hogy Lackner Csabát, Kispest önkormányzati képviselőjét is újraválasztották annak ellenére, hogy Borkainál sokkal súlyosabb dolgokat művel egy videófelvétel és hanganyag tanúsága alapján. Így tehát az ellenzéknek sikerült szétteríteni Borkai ügyét az egész Fideszre – még a 71 éves, a korrupció gyanújától távoli Tarlósra is -, amivel elérte, hogy a vasárnapi választás az elégedetlenség kifejezésévé váljon. És mivel az összellenzéki összefogás egyértelműen kijelölte a Fidesz ellenjelöltjét, így azt a büntetni akaró szavazók rendszerint meg is találták.

Polgári elkötelezettségem ellenére nem feltétlenül látom ezt a helyzetet olyan rossznak, feltéve ha a lehető legjobb forgatókönyv kerül ki belőle – amire azért viszonylag kicsi az esély. Sem Budapestnek, sem az országnak nem árt olykor a megújulás, az új politikai diskurzus beemelése a közbeszédbe, hiszen a verseny a teljesítményt ösztönzi, így a mindenkori kormányt is a jobb megoldások keresésére sarkallja, amivel mi, állampolgárok csak nyerhetünk. Azonban ha a tapasztalatból indulok ki, akkor helyzetet lényegesen borúsabb:

  1. Mivel sok esetben az elégedetlenség kifejezésének vágya vezérelte a választók kezét a fülkében, így nem biztos, hogy minden esetben a legracionálisabb, legmegfelelőbb, ha úgy tetszik legalkalmasabb jelöltet választották;
  2. 9 év után az ellenzéknek lehetősége lesz megmutatni, hogy mennyire ért a kormányzás műfajához, azonban az első pontban kifejtett okokból kiindulva félő, hogy nem ezen a téren akarnak elsősorban jeleskedni, hanem mint politikai hídfőállásra tekintenek Budapestre;
  3. ha a kormánnyal való együttműködés helyett a szembenállás lesz az elsődleges cél, akkor annak levét egészen biztosan a budapestiek fogják meginni;
  4. a jó kormányzás ellen szól az is, hogy 9 szűk esztendő után a kádereket újra jól kell lakatni, ami vélhetően kiemelt prioritású cél lesz az ellenzék frissen hatalomba került szereplői előtt;
  5. végezetül pedig: hiába a látszólagos baloldali közgyűlési többség, ha a főpolgármester mögött lényegében egy mérhetetlen támogatottságú párt áll, így a főváros a politikai kalandorok terepévé fog válni, akik egy esetleges vita esetén inkább az őket jelölő párt elnökéhez, Gyurcsány Ferenchez lesznek lojálisak, semmint Karácsony Gergelyhez, aki ezt már Zuglóban is megtapasztalhatta korábban.

Összességében tehát várakozásokkal telve várom az előttünk álló időszakot, úgy vélem, hogy mindenki megérdemel egy esélyt a bizonyításra. Az eredmény egyben egy lehetőség is az ellenzék számára, hogy bizonyítsa, alkalmas a vezetésre. Az előjelek azonban borúsnak látszanak, így a példamutató kormányzás helyett vélhetően kisstílű pártpolitikai csatározásoké lesz a főszerep a főváros életében a következő években, hiszen az egységnek kommunikált összefogás a választásra készült politikai termék volt, amelynek valódi próbája igazából csak most következik. Ezzel a fővárosiak veszíthetnek, hiszen megállhat a fejlődés, azonban az ország többi része profitálhat, ugyanis az új helyzet új megoldások megtalálásra késztetheti az elkényelmesedő Fideszt is. Az biztos, hogy az ellenzék legfőbb narratívájára, miszerint “itt diktatúra épül és nincsenek szabad választások” már nem építhet, vagyis új megoldások után kell néznie. Mint ahogy többé kifogásokat sem gyárthatnak, nem háríthatják a felelősséget másra, hiszen a testületi többséggel együtt megvan a kormányzóképességük, már csak azt kell megmutatniuk, hogy is képzelnek el egy jól működő várost – tartok tőle, hogy itt lesznek még kihívások. Már csak azért is, mert a kormányzás több mint ellenzékiként fellengzős ígéretekkel kampányolni, azokat ugyanis a választók idővel számon kérik. A legrosszabb esetben pedig visszatérünk a 2006-os kétpártrendszerhez és ahhoz a dilemmához, hogy Orbán vagy Gyurcsány, ami tovább polarizálja az amúgy is széttöredezett magyar társadalmat, és tovább szítja a népi-urbánus ellentétet is. Ezt azért jó lenne elkerülni.

 

Főpolgármester-jelöltek a Nagy Visszatérésért

A nagy politikai visszatérő Gyurcsánynak megnőtt az étvágya a nem várt EP-választási eredményeket látva, ami az eredményvárón mutatott, a listavezető feleségét azonnal háttérbe szorító viselkedésén már azonnal látszott, azonban a fő attrakció még csak most következik. Az ellenzék végső bedarálásának kísérletének érdekében nem átall a bukott miniszterelnök Budapestet először csatatérré változtatni, hogy az elegáns vezéráldozatot követően a romokon csak egyetlen, kellőképpen ‘demokratikus’ és kellőképpen ‘koalíció képes’ pártképződmény zászlaja loboghasson. 

Május 26-án éjjel a hazai belpolitika baloldalán valóban földcsuszamlásszerű változások következtek be. Az eddigi status quo összeomlott és a baloldali politika kezdeményezését, hovatovább vezetését átvette a Gyurcsány házaspár magánvállalkozásaként működő Demokratikus Koalíció (DK). Az okokat hosszasan lehetne sorolni, de biztosan közéjük tartozott az Orbán-fóbiások választása, akik a DK-ban látták a legelszántabb ellenségét a NER rendszerének (érdekesség, hogy sem rájuk, sem a Momentumra nem vetült még soha a ‘Fidesz-bérencség’ vádja). Ennek a narratívának az építéséhez nagyban hozzájárult, hogy az Európai Egyesült Államok kampányüzenetével lényegében a Fidesz politikájával tökéletesen ellentétes javaslatot tettek a választóknak – tehát volt víziójuk. Dobrev Klára személyében pedig volt egy arcuk is, aki nyilvánvalóan alkalmasnak tűnt erre a feladatra, hiszen jól kommunikáló, intelligens nő benyomását keltette, aki – nem utolsósorban – nem Gyurcsány Ferenc, ami szintén nagy előny. Itt tehát a kormánypártnak nem sikerült teljes mértékben tudatni a választókkal, hogy ki is valójában Dobrev. Végezetül pedig biztosan okozott átszavazást a szocialisták bázisából Bangóné patkányozós kijelentése is, amire Gyurcsány elegánsan reagálhatott megértően, de mégis határozott állást foglalva az erkölcsi felsőbbrendűség kényelmes magaslatairól.

Egyelőre ennyit az irányítás magához ragadásának vágyát régóta dédelgető DK-elnökről, és vessünk egy pillantást az ellenzéki térfélen végbement átrendeződés másik nagy nyertesére, a Momentumra. A még mindig inkább csak lelkes amatőrök gyülekezetére emlékeztető szervezet részben talán éppen esetlenségének köszönhette sikerét. A szerethető és lelkes fiatalok benyomását keltő politikusok számos ifjú választó számára nyújthattak azonosulási lehetőséget, azonban a közel 10%-os választási eredményüket hiba lenne csupán ennek betudni. Az látszik, hogy  továbbra is budapesti pártnak tekinthetjük őket, és nem csak a 17%-os helyi eredményük miatt, hanem mert a 23 kerületből 10-ben feljöttek egyenesen a második helyre. A ’tisztaság’ mellett ebben még közrejátszhatott az alternatíva hiányának oka is, hiszen a rendszerkritikus, Gyurcsány-ellenes és liberális szavazók  számára a korábbi számos opció közül lényegében minden más kihullott: az Együtt a tavalyi választások után megszűnt, az LMP elmúlt egy éve a saját belviszályaitól volt hangos, a Párbeszéd a posztkommunista utódpárttal, az MSZP-vel lépett frigyre, míg a Kétfarkú Kutyapárt továbbra is az apolitikus, a viccre elsődlegesen fogékonyak számára maradt szimpatikus, így maradt – jobb híján – a Momentum. Na persze naivitás lenne az feltételezni, hogy ezen tényezők egyéb segítségek nélkül elegendőek lettek volna egy ilyen villámcsapásszerű eredmény eléréséhez. A látható segítséget a Momentum ‘nemzetközi hálózata’ (értsd: irányítója) jelentette, amikor a kampány hajrájában maga Guy Verhofstadt, a liberális ALDE frakcióvezetője személyesen látogatott el Budapestre. Mivel a ritka fogsorú úriembernek Magyarországon viszonylag alacsony a marketing értéke, ezért az én meglátásom szerint a siker sokkal inkább egy másik, a kampányban bevetett eszköz szemmel látható eredményeit valószínűsítik. Nincs még egy éve, hogy az LMP-ből kizárt korábbi társelnök, Hadházy Ákos elkezdte gyűjteni az Európai Ügyészséghez való csatlakozáshoz az aláírásokat, amelyek száma saját bevallása szerint a 600 ezret is meghaladják már. El tudom képzelni, hogy a Momentum és a Szél-Hadházy páros közötti látványos közeledésnek egyik feltétele a Hadházy-lista mozgósításra történő átadása volt a párt aktivistáinak részére.

Indokolt, ám mégis kissé bizarr öröm Cseh Katka részéről, amikor megtudja, hogy EP képviselő lesz. Forrás: Pesti Srácok

Hegylakó: csak egy maradhat

Ha úgy tetszik, a választási eredmény visszaállította a 10 évvel ezelőtti állapotot, csak az akkori vezető baloldali párt MSZP helyét átvette a DK, és a korabeli liberális SZDSZ helyét pedig annak fiatalított kiadása, a Momentum. Ez a tisztulási folyamatnak is tekinthető átrendeződés lényegében adódott a választási rendszer sajátosságaiból, valamint az ellenzéki szavazók természetes elvárásaiból. Ennyi pártra ugyanis egyszerűen nincs szükség az ellenzéki oldalon – főleg úgy, hogy megkülönböztetni sem lehet őket egymástól.

Ebből kifolyólag érdemes számításba venni az újonnan erőre kapott középpártoknak a lehetséges céljait és azok alapján elemezni a mozgásukat. A Momentum egy tetszhalott állapotból katapultált lényegében egy budapesti középpárttá, teljesen természetes, hogy nem kellett sokat várni, hogy előálljanak a korábban még nevetségesnek hangzó ötlettel, hogy saját főpolgármester-jelöltet állítsanak, egyelőre legalábbis az előválasztáson. Ezzel is mutatva, hogy potens, cselekvőképes politikát alakító erővé léptek elő az ellenzéki oldalon. Erre – legalábbis kommunikációs szinten ezt közvetítve – reagálva a DK is bejelentette saját jelöltjét a főpolgármesteri előválasztáson, amivel kétségtelenül életet leheltek ennek a csodafegyvernek szánt, de mégis inkább csak akadozó gépezet benyomását keltő intézményt körbevevő felhajtásba. Gyurcsány a korábban bevált recepthez visszanyúlva jelentette be feleségével, Dobrev Klárával annak politikai ikertestvérét, Kálmán Olgát. Ennek a döntésnek a helyességének elemzése megérne egy külön posztot, de a megosztó egykori műsorvezető kétségkívül sok budapesti számára szimpatikus a maga intellektusával és előéletével, azonban kiválasztásának nem ez volt a legfontosabb szempontja.

Mint két tojás – már külső jegyeikben is hasonlítanak egymásra, nem csak stílusukban és gondolataikban. Forrás: facebook.com

Az látszik, hogy Gyurcsánynak megjött az étvágya, és azon túl, hogy meg akarja tartani újonnan szerzett szavazóit, újabb csoportokat akar bevonni ‘koalíciójába’. Tehát a korábbi MSZP szavazók mellett a Momentum friss választóira is rátenné a kezét, legalábbis erre enged következtetni egy ismert, és liberális körökben elismert médiaszemélyiség leigazolása. Számítása nem tűnik rossznak, hiszen most még elég bizonytalanok az erőviszonyok ahhoz, hogy  egy megfelelő jelölttel átcsábíthassa magához a Momentum szavazótáborának egy részét.

Gyurcsány az EP-választások estéjén. Itt még csak sejteni lehetett ambícióit. Forrás: MTI

Azonban az első számú ellenfelet a DK továbbra is az MSZP-ben látja. Kálmán Olga ugyan népszerűbb lehet a baloldali választók között, mint Karácsony Gergely, amivel az előválasztást megnyerheti, azonban megosztó személyiségének kevesebb esélye lehet Tarlós Istvánnal szemben, mint a kompromisszumkereső, szimpatikus, inkább integratív személyiségű Karácsonynak. Éppen ezért én inkább azt gondolom, hogy ezzel a húzással a DK nem megnyerni akarja a választást, hiszen arra sem alkalmas jelöltje, sem pedig programja nincs, hanem az EP-választáson megkezdett baloldali térhódítást folytatná. Előbb kiütötte a baloldal másik pártját, most pedig egyetlen és talán utolsó arcától is megfosztaná őket. Mivel Kálmán Olga bejelentése előtt három nappal még Karácsonyt támogatta Gyurcsány, ezért arra sincs semmi okunk, hogy azt feltételezzük, hogy egy számukra előnytelen előválasztási eredményt követően se indítanák el a korábbi műsorvezetőt Karácsony Gergellyel szemben.

Ellenzéki láthatósági verseny

Sűrű napokon vagyunk túl a politikában, ami meglehetősen ritka így, karácsonyhoz közeledve. Mivel azonban több esemény történt, mint az ellenzék elmúlt egy évének összteljesítményében, így érdemes egy pillanatra megállni és rövid áttekintést készíteni az eddigiekről. Már csak azért is, mert a Budapestet feldúló tüntetések látszólag a kormány, illetve már az egész rendszer ellen szólnak, és soha nem látott méretű ellenzéki egységet sugallnak, a valóság azonban ezúttal is könnyen lehet más: egy olyan láthatósági verseny folyik, amelynek egyetlen tétje, hogy az ellenzéki pártok támogatottságában évek óta tapasztalható berögződéseket újraírja. Vagyis elindult az újabb ellenzéki roncsderbi egymás szavazóinak lehalászásáért.

Mielőtt azonban a felvezetőben meghatározott témát részletesebben kifejtenénk – amelyek egy meglehetőségen közismert módszer pontjait követik -, vegyünk egy rövid nemzetközi kitekintést és helyezzük kontextusba a magyar történéseket.

 

Nemzetközi kitekintés

Minden, ami ma Európában történik, a májusi Európai Parlamenti választásokra való felkészülésként értelmezhető, így tehát nincs rendkívüli esemény csak kampány. A kampány természete pedig, hogy mindenki megpróbálja rávenni a választópolgárokat, hogy ők képviselik a legjobban az érdekeiket – jelen esetben például azzal, hogy cselekvést mutatnak.

Fekete-Győr András és Szél Bernadett, a tüntetések két lényeges szereplője szeptember 17-e és október 5-e között Amerikában voltak egy továbbképzésen, az International Visitors Leadership program ösztöndíjasaként. Ennek érdekessége, hogy a politikában minden nóvum a tengeren túlról jön (média polarizáltsága a CNN-FOX mintájára az RTL-TV2 esetében, a sokadjára belengetett előválasztás stb.). Ennek megfelelően a most tapasztalt reality-szerű tüntetések, és azok provokatív jellege már régóta bevált módszer az Egyesült Államokban.

Roppant fontos ezen túlmenően, hogy Párizsban már sokadik hete permanens, óriás létszámú tüntetés folyik korábban csak az üzemanyagadó, majd annak visszavonása után Macron teljes kormányázása ellen. Mivel a népszerűtlenségével küszködő francia elnök a külpolitikával akarja eltakarni belpolitikai sikertelenségeit, így meglehetősen rosszul jön ki néhány hónappal az EP-választások előtt, hogy míg az ő városban 100 ezres nagyságrendű tömeg tüntet, addig az általa legnagyobb ellenfélnek választott Magyarország fővárosában béke és soha nem látott mennyiségű turista található. Ebből a szempontból egyértelmű: olyan nem lehet, hogy amíg Párizs lángokban áll, addig Budapesten nyugalom honol.

Végső, de nem utolsó sorban pedig az a Judith Sargentini is szorgalmazza az Európai Parlamentben a Budapesten történtek kivizsgálását, akinek élete legnagyobb teljesítménye volt a Magyarországot elmarasztaló jelentés benyújtása – olyannyira felért ezzel a csúcsra, hogy bejelentette, jövőre már nem is indul újra. Jól látható tehát, hogy egy előre megtervezett és összehangolt támadássorozat zúdult ránk.

 

Tüntetések

Mindezek fényében tehát egyáltalán nem meglepő az ellenzék által alkalmazott akciósorozat. Ugyanis régóta várták már a pillanatot, amikor bevethetik az ellenállás új módszereit. Ezt végül a rabszolgatörvényre keresztelt túlóratörvényben meg is találták. A törvény körüli tárgyi tévedésektől, nota bene hazugságoktól eltekintve (ugyanis a túlórához mindenképpen kell a munkavállaló írásbeli hozzájárulása, az EU-s korlát 416 óra, ami nálunk most lenne 400, valamint a kifizetést is havonta kell rendezni) ez a téma valóban egy mindenkit érintő és jól kommunikálható üzenet volt. Így adta magát, hogy kezdetben a szakszervezetek is mozgósítsák magukat. Ez azonban a kezdeti lelkesedés után abbamaradt, ugyanis az ellenzék parlamenti performanszát tekintve világossá vált, hogy itt nem az emberek érdekeinek a képviselete a legfontosabb szempont, hanem a hisztériakeltés. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a korábban kiemelt témaként kezelt ápolási díjat az ellenzéki képviselők meg sem szavazták, annyira el voltak foglalva a balhéval. Itt azért szeretném megjegyezni, hogy ezzel a mutatvánnyal az ellenzék átlépett egy határon, ahonnan nincsen vissza út. Legalábbis nehezen tudom elképzelni, hogy ezután minden visszatér a normális parlamentáris kerékvágásba – azonban a ciklusból hátralévő három és fél év meglehetősen hosszúnak tűnik.

Szóval a szakszervezetek kihátráltak, így érezhető volt, hogy ez a tüntetés is jelentős társadalmi támogatottság nélkül marad, ezért a létszámot kompenzáló, más figyelemfelkeltő megoldást kell bevetni, vagyis az utcai balhézást. A világ számos országában látható képsorok jelentek meg Magyarországon is, amikor az eddig a hazai közönség előtt viszonylag ismeretlen antifasiszta mozgalmak jelentek meg.

Jól látható az antifák fekete-vörös zászlója. Forrás: facebook

 

A többnyire a randalírozásban kifulladó cselekménysorozat szándéka az egyértelmű provokáció volt, hiszen a világsajtóban már néhány vágókép is igazán nagyszerűen mutat. Egy jól beállított kép alapján ugyanis nehéz megbecsülni, hogy ezren vagy százezren voltak e egy adott tüntetésen. Ez a vezérelv aztán a képviselőknél is megmaradt, hiszen az egész MTVA-s bohózat lényege is a nemzetközi sajtónak szánt képek elkészítése volt, vagyis a magyar ellenzéki képviselők ismét önként vállalták magukra a hasznos bohóc szerepét a nemzetközi sakkjátszmában. A kezdeti konfliktuskeresést mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a szerdán letartóztatott 22 főből 11 büntetett előéletű, ráadásul több külföldi állampolgár, valamint a sérültek között is csak rendőrök találhatók. Mennyire más kép ez is, mint amit próbálnak sugallni. Az Amnesty International igazgatóhelyettese például lovasrendőröket és vízágyúkat vizionált Budapestre. Jó reggelt kívánok, nem tévedt sokat, csak 12 évet.

 

Pártos aktivitás

A tüntetés receptje azonban ezúttal más volt, mint amit korábban láthattunk, hiszen a civil tüntetések helyett ezúttal pártmegmozdulások kezdtek kirajzolódni. A kezdeti anarchista megmozdulásokra meglehetősen látványosan megpróbált minden párt rátelepedni, meglehetősen sok zászlóval és jelvénnyel, lényegében egymást túllicitálva akartak hasznot húzni az eseményekből.

Jobbikos és DK-s pártzászlók a hétfői MTVA előtti tüntetésen. Forrás: atv

 

Kezdetben a Momentum tűnt a legproaktívabbnak a rendőröket füstgránáttal dobáló, Amerikából hazatért pártelnökkel, de őt aztán letaszították a képzeletbeli trónról az olyan ‘igazi harcosok’, mint a mindenért azonnal és megdöbbentően felháborodó Szél Bernadett, a Pókemberként is helytálló Hadházy Ákos, vagy a hollywoodi babérokra is eséllyel törő Kunhalmi Ágnes. Lényegében egy politikusokkal eljátszott realityt közvetítettek élőben a saját közösségi oldalukon. Szegény momentumosok képviselői mandátum nélkül nem mehetnek be az épületbe, így ők ebből kimaradtak, pedig az origos akció után biztos nagyon szerettek volna ebben is élen járni.

Egymást túllicitálva próbálták a figyelmet minél jobban magukra vonni, aminek legnagyobb győztese kétségtelenül – némi MSZP-s Kunhalmi és DK-s Varju alakítás mellett – Bangóné Borbély Ildikó lett, aki „kurva erős képre” győzte meg képviselőtársait, aminek következtében tarkóra tett kézzel feküdtek a lépcső előtt. Szerencsétlenségére hiába utasította a felvételt készítő Bősz Anettet a készülék kikapcsolására, a kamera forgott tovább és az utasítást is élőben közvetítette. A színészkedés sokszor annyira bántóan amatőrre sikerült, hogy indulat helyett inkább csak nevetést vált ki a képsorokat látókból, azonban kétségtelen, hogy hosszú idő óta ez volt az ellenzék egyetlen tematizáló kezdeményezése. Ez pedig két okból kifolyólag is nagyon érdekes. Egyrészt emiatt a többi párt is lépéskényszerbe került – a Jobbik egyetlen képviselője sem volt képes egyetlen maradandót sem felmutatni, még ebben a mezőnyben sem – valamint a figyelem megszerzése érdekében még nagyobb feszültség kiváltására ösztönzi a kimaradó képviselőket. Így járt szegény Tordai Bence is, az ellenzék új bohóca, aki Istent játszva úgy tesz, mintha a képviselői igazolványa mindenre feljogosítást adna – pedig épp ellenkezőleg. Neki képviselőként példát kellene mutatnia. El tudjuk képzelni, hogy a videót látó hívei milyen mértékű bátorítást kaptak azáltal, hogy a radikalizálódásra való feljogosítás egy közszereplőtől érkezik.

Tordai Bence egyik ámokfutása

Az ellenzéki képviselők sorozatosan fenyegetnek munkájukat végző embereket. Ha élő adásban ilyen stílusban fenyegetnek, akkor hogy viselkednének, ha nem menne a kamera?Nézzétek meg ti is Tordai Bence egyik ámokfutását, nehéz higgadtnak maradni.

Közzétette: Dömötör Csaba – 2018. december 18., kedd

 

Másrészt pedig valószínűleg ők is tudják, hogy ezzel nem fognak igazi eredményt elérni, hiszen az 1000-1500 fős tüntetések nem mutatnak valódi társadalmi elégedetlenséget, ez lényegében az összes párt által mozgósítható összes aktivista. Pont úgy, ahogy azt október 23-án a Jobbiknál is láttuk. No meg persze néhány Orbán-fóbiásé. Az akciók az ő igényeiket könnyen lehet, hogy kiszolgálják, azonban a látottak a Fidesz táborát inkább összekovácsolja, a mérsékelt ellenzékieket pedig inkább elidegeníti, így ez politikailag nem tűnik a legjobb stratégiának – főleg nem ennyire nyilvánvalóan amatőr módon kivitelezve. Az egyetlen valós cél, hogy a liberális média globális fölényének következtében kikerüljön az éterbe néhány olyan vágókép, amely meggyőzheti a francia vagy belga állampolgárokat, hogy bizony Magyarországon is milyen borzasztó a helyzet, és hiába vannak tüntetések Párizsban vagy Brüsszelben, ha egyébként Budapesten is ‘óriási’ az elégedetlenség, így májusban talán mégsem akarják elzavarni reagálni bevándorláspárti elitjüket. Nos, így kap értelmet az új jobboldali médiaholding, ugyanis pont ezeknek a nemzetközi vádaknak a nagyobb hatásfokú cáfolatára jött létre.

Összességében tehát két fontos tétel állapítható meg: a nemzetközi helyzet az EP-kampány kapcsán fokozódik. Köszönhetően annak, hogy végre reális esély van leváltani a jelenlegi bevándorláspárti brüsszeli bürokrata elitet, akik érzik is ezt, és félnek tőle. Ennek az alaphelyzetnek a következménye, hogy minden eddiginél élesebb európai kampány várható.

Az ellenzék egyetlen célja, hogy az évek óta befagyott népszerűségi számokon megpróbáljon érdemben javítani, ám az általa választott stratégia következtében ezt megint csak egymás kárára lehet – vagyis megint egymás szavazóiért megy a show -, így nagyon úgy tűnik, hogy a minden politikus által hirdetett fene nagy egység az új közvéleménykutatási adatok napvilágra kerülése után, de legkésőbb az EP-választásokig soha nem látott mértékű áskálódásba csap át – ugyanis az egy arányos választás, ahol nem az egységes, hanem sokkal inkább az önálló indulás indokolt. Addig is saját létezésük legitimitását kell bizonyítaniuk a választóik felé, akik egyre elégedetlenebbek a tehetetlenségük láttán. Ennek a rövidtávú bizonyítására az akciók egyelőre kétségtelenül megfelelőek, hiszen azt a benyomást keltik, hogy az ellenzéki képviselők potens politikusként lépnek fel, azonban amint a tüntetéssorozat kifulladásával az illúzió leple lehull, a mögötte lévő helyzet ugyanannyira valóságos lesz, mint idáig bármikor. Hiába a látványos reality showba illő elemek a parlamentben, az utcán vagy az MTVA székházában, a felvett képviselői mandátumukkal pontosan ugyanannyi választói érdeket fognak tudni képviselni, mint idáig; a különbség csak annyi, hogy mostantól ezt már meg sem fogják próbálni.

Bajnai bejelentkezett Budapestért?

Terjengős cikkel adott életjelet magáról a volt miniszterelnök. A hvg hasábjain megjelenő vélemény felmondja az összes liberális mantrát, így annak tartalmánál időzítése sokkal érdekesebb. Könnyen lehet, hogy az újfent csak önmagával foglalkozó ellenzéket mentené meg az előválasztásra keresztelt bohózat további fejezeteitől.

A felvetésem természetesen csak elméleti, ám a ritkán nyilatkozó ex-miniszterelnök megszólalását érdemes kontextusba helyezni. Az általa felvázolt helyzetértékelés bár a gazdasági számok mögé bújtatott aggódás látszatával a szakértő szerepkörét hivatott biztosítani, azonban az Orbán-fóbiával átitatott elemzés nehezen értelmezhető másként, mint politikai megnyilvánulást. A kötelező liberális mantrák felmondása (földesúri viszonyok, megfélemlítés, demokrácia hiánya, gyűlölködés stb.) egyértelmű üzenet az erre fogékony közönség számára. Itt vagyok, veletek vagyok, nektek szólok.

Mivel a mondandó tartalmával nem tűnik indokoltnak a csend megtörése részéről, ezért nem nehéz úgy értelmezni megszólalását, mint a sorok rendezését. Szüksége is lenne rá az ellenzéki szavazótábornak, ugyanis amióta Tarlós István bejelentette, hogy jövőre is megméreti magát a főpolgármesteri székért folytatott küzdelemben, a nyerési esélyük napról napra csökken. A helyzetet tovább fokozza, hogy potens jelölt megnevezése helyett megint a pótcselekvésnek tekinthető előválasztási sláger lemezét tették fel, így jelenleg a megmondóemberből főpolgármester-aspiránssá avanzsáló Puzsér Róbert is utcahosszal előzi őket – a helyzetet a baloldal számára tovább súlyosbítja, hogy egyes értesülések szerint az ország kritikusa mögé beáll az LMP és a Jobbik is.

Ebben a helyzetben kell tehát nekik valami újat és váratlant húzniuk – Demszky Gábor bejelentkezése kétség kívül tökéletesen megfelelne ennek a célnak. Egy fokkal – de tényleg csak eggyel – komolyabbra fordítva a szót: ezt lenne hivatott biztosítani a már sokadik alkalommal belengetett előválasztás lehetősége, amelynek megszervezésére azonban úgy tűnik, hogy már a saját választóik sem tartják alkalmasnak a baloldali pártokat. Marad tehát a két örökös reménység, a pártpolitikus Horváth Csaba, és a mindenes Karácsony Gergely. Azonban egyik sem tűnik túlságosan jó választásnak, hiszen közös bennük, hogy mindketten bukott politikusok. Horváth Csaba egyszer már csúnyán alulmaradt Tarlóssal szemben, pedig akkor dobta be az azóta hírhedtté vált ingyenes BKV ötletét is. Karácsony Gergely egy meglehetősen könnyen támadható, köpönyegforgatóként aposztrofált politikus, akinek vezetésével áprilisban az MSZP-Párbeszéd választási szövetség csúfos kudarcot vallott. Tehát a helyzet nem túl rózsás ellenzéki szemszögből. Van egy bonyolult és könnyen hekkelhető előválasztási káosz, illetve van két közepesen rossz jelölt, miközben az idő vészesen fogy – még ha a hivatalos kommunikáció folyamatosan a hátralévő egy év hosszúságára is utal. Ilyen körülmények között kézenfekvő lenne egy erősnek gondolt, pártokon felüli jelölt.

Persze a pártokon felülinek számító Bajnai részben annak is köszönheti pártokon felülálló státuszát, hogy az áprilisi csúfos választási kudarc következtében kihalt alóla pártja, az Együtt. Magyarul Bajnai is bukott politikusnak számít. Ettől függetlenül azonban még mindig gondolhatják úgy, hogy a Budapesten ‘kétharmadot szerző baloldal’ képes lehet vele is nyerni. Mellette szól az is, hogy nemcsak személye, hanem múltja is ismert, így a fekete PR-rel történő lejáratás az ő esetében kevés újdonságot tartogathat. További előnye lehet még az idő azon jó tulajdonsága is, hogy a múlása mindent megszépít. Kellő távolságból sokan értékelhetik még mindig úgy, hogy az egyéves kormányfői regnálása, valamint ‘szakértői’ kormánya hitelességet biztosíthat a számára – főleg az azt megelőző három évnyi Gyurcsány-kormányzáshoz képest.

Akárhogy is, Bajnai továbbra is lehet az az ember, akire az ellenzék már régóta vár. Nem lesz azonban könnyű dolga, ha a választók széles rétegéhez kíván szólni. A cikkében viszont vélek felfedezni kiábrándult jobboldali szavazóknak megfogalmazott üzenetet is.

Helyzetértékelésének zárásaként ugyanis arról ír, hogy “a polgárosodás esélye, a haza és a haladás ügye ma távolabb van, mint 1990 tavaszán volt”. Polgár, haza, haladás, ezen kifejezések hallatán az embernek akaratlanul is az az érzése támad, mintha csak az első Orbán-kormány egyik közleményét olvasná.

Momentum nélkül

Bár 266 ezer aláírás összegyűjtése önmagában nem kis teljesítmény, ám önként a fejlődés gátjává válni nem tekinthető a legnemesebb célok egyikének. Tartok tőle, hogy megint egy liberális párt rövid pártpolitikai céljainak oltárán áldoztuk fel mindannyiunk közös érdekét, országunk felvirágzásának egyik lehetőségét. 

Az urnáktól való távolmaradás, óriási fejlesztési projektek lefújása; ez az, amit az ellenzék az elmúlt néhány hónap népszavazásai során sikerként ünnepel. Pedig ha hallgatunk a józan eszünkre, könnyen beláthatjuk, hogy mind a két téma fontos lenne az ország számára, ám az ellenzék sikerre éhes politikai akciói révén, a széthúzást homloktérbe állítva, megfúrta mindet. Ahogy a miniszterelnök oly’ találón fogalmazott: “nemzeti ügyből csináltak pártpolitikai kérdést”. És valóban, ha megnézzük, hogy a másik két jelölt esetében (Los Angeles és Párizs) milyen mértékű egység sorakozott fel az ötkarikás játékok rendezése mögött, akkor nem csodálkozhatunk azon, ha egyébként is tetemes előnyüket még tovább növelték. Kár, pedig egy széleskörű nemzeti összefogással és borzasztó kemény munkával reális esélyünk lehetett volna Dávidként legyőzni a Góliátokat, így marad nekünk az, amit a liberális kormányzások során belénk neveltek: “merjünk kicsik lenni”.

Pedig ahogy a nemzetközi politikában, úgy az olimpia történetében is korszakalkotók lehetnénk. Ezt tükrözi az előzőnél egy sokkal szimpatikusabb, és önbizalmat sugárzó, a budapesti olimpia hivatalos szlogenje is: “megfelelő város a megfelelő időben”.

Ennek tartalma arra utal, hogy egy sikeres, megvalósíthatósági tanulmányokkal alátámasztott pályázat a közepes méretű városok felé történő nyitást is jelenthette volna, így a meglévő pártucatnyi világváros szürke körforgása mellett üde színfoltot, és esélyegyenlőséget hirdetett volna a precedensteremtő Budapest.

Persze nehezen lehetne kifogásolni, hogy egy ilyen jelentős mértékű beruházásról az ott élők véleményét is kikérjék, éppen ezért nem a népszavazással van gond, hanem az emberi természet félelmeire épülő, számító kihasználással. Hiszen a közbeszédet egyetlen percig sem övezte semmiféle érdemi, szakmai vita, hanem a kampány kizárólag az olimpia = lopás bántóan egyszerű analógiájára épült. Ennyi erővel egyetlen fejlesztésbe sem érdemes belevágni, hiszen az biztos lehetőséget teremt a lopásra, és különben is, miért nem a kórházakra fordítják a pénzt (minden pénzt)?

Pénz beszél

A biztosra vett korrupció mellett – érdekes felvetés ez így a 4-es metró építése körüli, 2006-os csalások napvilágra kerülésének idején – a másik érv az olimpia ellen a rendezéssel járó jelentős kiadás, illetve a költségek megtérülése körüli aggodalmak. Azt gondolom, hogy ez legitim kérdés, amelyről érdemes vitázni, de sajnos ez sok esetben szintén elmaradt. Egyes médiumok megelégedtek az olyan, bonyolultnak jóindulattal sem nevezhető összefüggések levonásával, mint hogy Görögország is az olimpia rendezésébe rokkant bele. Nem, Görögország abba rokkant be, hogy hazudott a valós költségvetési adataival kapcsolatban, hogy bevezethesse az eurót. Viszont ez egyben azt is jelentette, hogy többé már volt képes leértékelni a fizetőeszközét, így adóssága finanszírozhatatlanná vált, így pedig nem csoda, ha lepusztult olimpiai infrastruktúrájának fenntartására nem maradt elegendő pénze.

Szerencsére azért van pozitív példa is, ahol Örökségfejlesztési Társaságot hoztak létre a meglévő ingatlanok hosszú távú újrahasznosítására, így London korábban elhanyagolt területei is megújulhattak. Budapesten pontosan ugyanez történt volna, a legnagyobb győztesek közé pedig Csepel kerülhetett volna.

A olimpia végső mérlegét ugyanakkor valóban csak egy rendezés után lehet megvonni, de tény, hogy a rengeteg turisztikai bevétel és munkahelyteremtés mellett lett volna még egy azonnal nem érezhető, ám hosszútávon nagy hasznot hajtó eredménye: Budapest felkerült volna a világ térképére. Abban az egy hónapban minden szem ránk szegeződött volna, ami a büszkeségen túl további üzleti lehetőségeket hordozott volna magában.

Szintén nem elhanyagolható tényező a szervezés által a magyar költségvetésre rótt teher. Már csak azért sem, mert erről a témáról szintén csak annyi üzenetet közvetítettek a testnevelésből felmentett aktivisták, hogy “sokba kerül”. Igényesebb társasági beszélgetések során előkerül még a PwC 774 milliárdos becslése is, ám annak összetételét általában homály fedi. Utólag lobbantsuk hát fel a titkok fátylát, és lássunk egy reálisabb, adófizetőket terhelő becslést.

Először is az olimpia szervezésének két fő költségvetési eleme van: az első az olimpia infrastruktúrájának kialakítása, amely egyrészt a sokat bírált stadion-programon keresztül megvalósult (összesen már csak három új sportlétesítményre lenne szükség), másrészt pedig olyan közlekedési beruházásokat jelent, amelyek az uniós pályázati támogatásokon keresztül megvalósíthatóak, és egyébként is szerepelnek Magyarország fejlesztési koncepciójában. Ebben az esetben az olimpia egyfajta garanciát jelentett volna, hogy ezek a közlekedési fejlesztések 2024-ig mindenképpen megvalósuljanak. A másik jelentős kiadási tehertétel a szervezés-rendezés lebonyolítása, amelynek költségeit döntő többségében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) fizeti, vagyis az olimpia a költségvetésnek éves szinten valójában 150-200 milliárdnyi összeget jelentett volna.

Ez az összeg még mindig elég jelentős, de egyrészt nagyságrendileg elmarad a liberális sajtó által emlegetett 2000 milliárdtól (!), másrészt ezt az összeget korrigálni kell a bevételekkel, és a kettő eredőjeként kapjuk meg az olimpia végső pénzügyi mérlegét. Bár ennek becslése meghaladja képességeimet, de a hirtelen jött hírnév hosszú távú előnyei (pl. megnövekedett turistaforgalom) idővel könnyen pozitívba fordítják a végső eredményt, és akkor még a rendezés jelentette élményről – lehetőség híján én például még egyetlen olimpián sem vettem részt – és nemzeti büszkeségről most ne is beszéljünk.

A végeredmény

A Momentum aláírásai révén minden esélyünk szertefoszlott, hogy olimpiát rendezhessünk, és nem csak a népszavazás eredményének kimenetele miatt, hanem mert az a NOB, amely bevételeinek 50%-át a közvetítési díjakból szerzi, egészen biztosan nem ítéli oda a rendezés jogát egy olyan városnak, ahol nincs egység a megtartás mögött – vajon melyik hirdetőnek hiányozna, ha folyamatos tüntetések és zavargások kísérnék végig a rendezvényt?

Ennek tudatában van a kormány, valamint a főváros is, így a pályázatot így vagy úgy, de mindenképp visszavonják. Ezután persze következni fog még néhány, a kormányt gyávának bélyegző, nagyon kemény interjú és erős nyilatkozat, ami viszont már inkább az aláírást gyűjtők tehetetlenségéről fog szólni. Ugyanis a NOlimpiára keresztelt kampány elérte célját, a pályázatot lefújták, de akkor mégis miért akar a győzelem után még több milliárd forintot népszavazás formájában kidobni a kukába? Hát pontosan azért, ami az eredeti célja is volt: egy kommunikációs szempontból könnyen menedzselhető témán (korrupció, lopás, pazarlás, kórházak stb.) felkapaszkodni a politikába – ahogy az a párttá alakulásuk bejelentésekor minden kétkedő számára is világossá válhatott.

Nagyon úgy fest tehát, hogy az aláírásgyűjtéssel csupán kihasználták az emberek hatalommal szembeni véleménynyilvánítására való igényét, amely elégedetlenséget és haragot ügyesen csatornáztak bele egyetlen témába. Nagy kár, hogy ezt az olimpia, és az ország fejlődésének egyik nagy lehetősége bánta.

budapesti olimpia 3

Ezektől a fejlesztésektől fosztott meg bennünket a Momentum Mozgalom. Forrás: nemzetisport.hu

budapesti olimpia 2

Ezektől a fejlesztésektől fosztott meg bennünket a Momentum Mozgalom. Forrás: nemzetisport.hu

Viszont bármennyire is ügyesen játszották ki a korrupció-kártyát és állították maguk mellé az elégedetlenkedőket, liberális szavazóból nem lett több, így egyre több szeletre kell osztani egy ugyanakkora tortát. Hiába a fejlődést meggátoló, a destrukciót előtérbe állító attitűd, győztes népszavazás nélkül a párt ugyanúgy el fog süllyedni, mint az összes elődje. Így maradva végül, egyetlen momentum nélkül.

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén