Az ellenzéki oldalon politikai tevékenységet folytató aktorok, vagyis hírportálok, politikusok és önjelölt megmondóemberek előszeretettel beszélnek a Fidesz Néppártból történő kizárásának lehetőségéről, mondván a Junckeres plakátok most aztán tényleg kiverték a biztosítékot. A helyzet ennél egy fokkal bonyolultabb, ahogy a tét is nagyobb: a Néppártban most döntenek a politikai jövőjükről.

A hír egy plakátkampánnyal kezdődött. A kép a hagyományos Soros-plakátok világát idézi, azzal a különbséggel, hogy ezúttal a Fidesz politikai pártcsaládjához, a Néppárthoz tartozó Bizottsági elnök, Jean-Claude Juncker is felkerült rá. Más kérdés, hogy minden politikai plakát célja, hogy több szavazatot, és ezáltal több képviselői helyet szerezzen, így a Fidesz által lényegében a néppártnak is. Szóval látszólag azért akarják szankcionálni, amit közvetve az ő érdekükben tesz.

A plakát a Néppárt jelenlegi bevándorláspártiságára utal.

Ezen logikai kitérő után azonban térjünk vissza a néppárt hivatalos álláspontjához, hiszen a magyar kormányt a plakát miatt rengeteg támadás érte házon belül, sokszor elhangzott miatta az ‘árulás’ vádja is. Azonban egy pillanatra érdemes megállni és elgondolkodni, hogy valóban ki is követi el az igazi árulást. A Magyar Nemzet a mai napon megjelent vezércikkében, az Új szövetséget!-ben elég egyértelműen jelöli ki a valódi árulók helyét akkor, amikor úgy fogalmaz:

A néppárt már nem védelmezi sem a nemzetet, sem a kereszténységet, sem a hagyományos családmodellt, sem bármely, néven nevezhető európai hagyományt. A néppárt mára a beteg liberalizmus kiszolgálója lett. Félelemből, pénzért, meggyőződésből, a nyugati sajtó agresszív nyomása miatt – mindegy.”

Azt a liberalizmust, amely – mint írják

Felszámolta az európai, a nyugati ember vallási identitását, felszámolja az európai, nyugati ember nemzeti identitását és készül felszámolni az európai, nyugati ember nemi identitását. Ezzel kell szembenézni és ezt kell mindenekelőtt kimondani. E három identitás nélkül ugyanis nincsen Európa, nincsen európai kultúra, euró­pai civilizáció.”

Ha valóban az a tényállás, hogy a Néppárt a Fidesz kizárásának kezdeményezésével a bevándorláspárti baloldaliakkal, liberálisokkal és zöldekkel való együttműködésnek ágyaz meg, akkor nem lehet kétséges, hogy kik azok, akik eredeti identitásukat feladva, pusztán a remélt hatalom megtartása érdekében hoznak amorális döntést. Hiszen a kizárást kezdeményező pártok mindegyike egyébként is a néppárt liberális szárnyához tartozik, akik a pártcsalád szétszakításával valójában Macron tervét készítik elő, aki egy új, bevándorláspárti pártszövetség felépítésén ügyködik, amihez viszont szüksége van a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező néppárti képviselők egy részére is.

Ha valóban az a döntés fog születni, hogy a Fideszt végül kizárják a néppárt soraiból, akkor azzal az egykoron szebb időket is megélt pártcsalád az utolsó esélyét is eljátssza az elől, hogy valaha is visszataláljon keresztény-konzervatív gyökereihez. Mivel az európai politikát ma meghatározó törésvonal a bevándorláshoz való viszonyulástól függ, ezért ezzel a cselekedettel a néppárt végleg kizárná magát a bevándorlásellenesek egyre terebélyesedő táborából, így hát nagy kérdés, hogy a kizárással ki veszítene többet, a Fidesz vagy a Néppárt.

 

Weber ultimátuma

Úgy tűnik, hogy a kérdésben a néppárt csúcsjelöltje, a konfliktusok között idáig ügyesen lavírozó Manfred Weber is döntött már, hiszen olyan ultimátumot fogalmazott meg a Fidesz felé, amely teljesíthetetlen kérésekből áll – és kevéssé érthető, hogy miért is kéne teljesíteni őket. Ugyanis a

  • Brüsszel elleni kampány leállítása,
  • a néppártiaknak szóló bocsánatkérés és
  • a CEU ügye

meglehetősen érdekes kívánságlista ennyivel a választások előtt – tekintve, hogy az elsővel szemben korábban sosem emelt kifogást, a második az önkritika gyakorlásának teljes hiányára utal, a harmadik pedig egy meglehetősen irreleváns témakört érint, de arra mindenképpen jó, hogy kijelölje honnan is jöhetett az ukáz.

Ettől függetlenül könnyen lehet, hogy a több lehetséges forgatókönyv közül a Néppárt a kivárásra játszik, és majd csak a májusi választások után, az erőviszonyok tisztázása után hoz végleges döntést. Ahogy az is reális forgatókönyv lehet, hogy ha a néppárt mégis a jelenlegi brüsszeli elitet választva, az emberek akarta ellen teszi le a voksát – feltéve, ha az a migráció elutasításán alapul -, akkor új, bevándorlásellenes pártcsalád is megalakulhat a feltörekvő új jobboldali erőket egyesítve, hiszen a magyar miniszterelnök az év elejei kormányinfón világosan meghatározta a kormány két legfontosabb célját:

  1. Több bevándorlásellenes képviselő legyen, mint bevándorláspárti
  2. A Fidesz legyen a legsikeresebb párt a szövetségben

Az előbbi akár a néppárt berkein kívül is elképzelhető, ahogyan az a várhatóan 13-14 képviselő is jól fog jönni bármelyik pártszövetségnek az európai politikában. A fent említett két célhoz való következetes ragaszkodás azonban nem is lehet fontosabb akkor, amikor a londoni főpolgármester és angol belügyminiszter muszlim hovatartozása után már a néppárt legnagyobb pártjának, a CDU-nak (Kereszténydemokrata Unió) a frakcióvezetője is arról beszél, hogy nem lenne ellenére Németországban egy muszlim kancellár.

Akárhogy is, a plakáttal a magyar kormány döntési kényszerbe hozta a Néppártot: vagy maradnak a liberálisok által diktált langyos vízben és végrehajtják a kontinens bevándorlókkal történő elárasztását, vagy pedig kiállnak eredeti keresztény, konzervatív értékeik mellett, és megőrzik Európát olyannak, amilyennek ismerjük és amilyennek szeretjük. Hamarosan elválik az ocsú a búzától.