agitatio

kitekintés a világra

Címke: demokrácia

Most kezdődik az igazi harc!

A magyar választásnak minden kétséget kizáróan európai jelentősége volt. Az első ütközet után tisztulni látszik a kép, világossá válnak az új frontvonalak és az új szereplők. A Soros György által diktált tempót Brüsszel magasabb fokozatba kapcsolta, de a történet nem úgy fog végződni, ahogy azt a bevándorláspárti politikai elit képzeli. A bevándorlás elutasításában fog egyesülni az új, demokratikus Európa. 

Csütörtök este érkezett a hír, hogy Soros György meghajol az újabb kétharmad előtt. Bár a Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) bezárja budapesti irodáját, azért még sincs túl sok okunk az örömre, ugyanis ugyanezen a napon fogadták el az Európai Parlamentben azt a javaslatot, amely szerint az Európai Unió anyagilag is támogatni fogja azokat a ‘civil’ szervezeteket, amelyek elkötelezett hívei a bevándorlásnak, valamint az ún. nyílt társadalom eszméjének. Mindezt három nappal Soros György brüsszeli látogatása után – csupán csak ekkora befolyása van a milliárdos spekulánsnak az európai politikára.

Így tehát ne gondoljuk azt, hogy Soros egy percre is feladta volna nagyszabású, egész Európa arcát átszabni kívánó tervét, csupán a háttérbe szeretne vonulni, átadni a stafétát a hivatalos politikusoknak. Ez a szerep pedig nem másra hárul, mint a franciák villámkarrierű szépfiújára, a valaha volt legnépszerűtlenebb elnökre, Emmanuel Macronra. És ő nem is késlekedett sokat, egy nappal Soros látogatása után kijelentette, hogy Európában polgárháború dúl. Az ember azt gondolná, hogy végre észbe kapott a gallok bölcs vezére, de a történet folytatása nem teljesen összeegyeztethető a józan ésszel, ugyanis – kapaszkodjunk meg! – a polgárháború nem az európai őslakosok és a beilleszkedésre soha a legkisebb hajlandóságot sem mutató muszlimok között zajlik, hanem az európai nemzetek között. Ahogy ő fogalmaz: “Érezhető az illiberalizmus iránti lelkesedés, és folyton növekszik”. 

Az világos, hogy a Fidesz újabb kétharmados győzelmének híre az Élysée-palotáig is eljutott, amitől az újabb sztrájkokat kiváltó reformokat fontolgató Macronnak érezhetően megremegett a keze. Azonban ezúttal ez az ijedtség kiváló helyzetfelismerést okozott nála, ugyanis a magyar modellre egyre nagyobb kereslet mutatkozik. Azonban ha képes ennyire pontosan értékelni, akkor talány, hogy vajon miért nem jut el az azt kiváltó okok felismeréséig. Hiszen a napnál is világosabb: a Fidesz népszerűségét az őszinte és nyílt beszéde adja, amelytől igencsak elszoktak Európa politikai korrektségének vesztegzárában szocializálódott társadalmai. Ha úgy tetszik, a Macron által vizionált polgárháború kiváltó oka ő maga, illetve a hozzá szorosan kapcsolódó politikai elit, amely egyszerűen képtelen elfogadni azt a tényt, hogy egy demokráciában a hatalom a néptől ered. Magyarországon pedig a nép döntött, méghozzá fölényesen, amely olyan kristálytiszta üzenetet közvetített, amelyet többé nem lehet szőnyeg alá söpörni bármiféle légből kapott, idegengyűlölettel és demokráciaellenességgel összefüggő, tartalom nélküli nagy szólamok vég nélküli ismételgetésével.

De az elnök természetesen abban is óriásit téved, amikor a két, egymással kétségtelenül szemben álló tábort úgy akarja beállítani, mint a demokraták küzdelmét az antidemokraták ellen – illetve nem is téved olyan nagyot, csak éppen pontosan fordított előjellel, mint ahogy ő azt képzeli, hiszen az igazi demokraták az általa lekezelően csak ‘populistának’ bélyegzett oldalon állnak.

Azonban a legnagyobb tévedése az, amikor azzal az idejétmúlt elképzeléssel próbálja bizonygatni a liberalizmus szükségességét, ami egyébként az Európai Unió alapgondolata is volt. Vagyis ha Európa nemzeteit egy nagy, nemzetek fölött álló szervezet hálója alá sikerül bevonni, akkor nem lesz több háború. Ez az elmélet békeidőben kiválóan működött, ám az első kihívások alkalmával a gyakorlat ismét rácáfolt az elméletre. Először is a békét a jólét garantálta, amely megóvása érdekében állt minden tagállamnak, valamint a NATO katonai szövetsége a külső ellenséggel szemben is megvédte az egyes országokat. De mi történik akkor, ha egy belső ellenség intéz támadást ellenünk? Az amerikai hadseregnek nem okozott problémát Irak katonai legyőzése, de a gerilla harcviseléssel szemben tehetetlen maradt. Európának ugyanezzel a kihívással kell szembenéznie: vélhetően egyetlen olyan nagyhatalom sincs, akivel szemben közös erővel ne lehetne sikeresen fellépni, de mi van akkor, ha a frontvonalak a hátországban húzódnak? Nem lehet minden állampolgár mellé rendőrt állítani.

A másik cáfolat Macron elképzelésire nem társadalmi, hanem sokkal inkább gazdasági eredetű volt. A 2008-as válság eszkalálódása bebizonyította, hogy a híres nagy európai szolidaritást a pénz kérdése mennyire gyorsan felül tudja írni. Emlékezzünk csak a bajba jutott görög gazdaságra, amely héroszi küzdelmet vívott a túlélésért a legnagyobb európai nemzetállam, Németország ellen. Ha bárkinek is kérdéses lett volna az ütközet kimenetele, annak csak egyetlen kérdést tennék fel: emlékszik még valaki Alexis Ciprasz nevére?

Mindebből az következik, hogy ha nem egyenlő rangú feleket terelünk egy óriási szervezetbe, akkor józanul gondolkodóként nem várhatjuk el, hogy a legerősebb majd önként lemond befolyásáról – éppen ellenkezőleg, ilyen esetben az országok felett álló szervezet nem lesz más, mint a legerősebb tagállam hatalmának kiterjesztése.

De nemcsak az Európai Unió jelenét mérte fel rosszul, hanem annak jövőjét is. Ugyanis a nemzetállamok nem egymás vetélytársai, hanem sokkal inkább szövetségesei lesznek a közös ellenséggel, az őket eltörölni akaró liberalizmussal, és az ennek eszközeként használt bevándorlással szemben.

Éppen ezért véleményem szerint Macron óriási taktikai hibát követett el, amikor azt találta mondani, hogy “egyetlen, Orbán Viktor által vallott értéket sem tartok a magaménak”, ugyanis ezzel az idézetével a miniszerelnök ellenpólusaként helyezte fel magát Európa politikai térképére. Legkésőbb 2019 májusában megtudjuk, kinek volt igaza.

Európa, jobbra át!

Donald Trump lett az amerikai elnök, ami nem várt fordulatot hozhat a nemzetközi politikában. Ez a jobbratolódás Európában már érezhető volt a Brexitnél, valamint a populistának bélyegzett pártok felemelkedése során is, ám ez a folyamat most új sebességbe kapcsolhat. Tegnap Bulgáriának is új, oroszbarát elnöke lett, de december 4-én Ausztriában és Olaszországban is fontos választásokat tartanak, amelyek megváltoztathatják a politikai fősodor irányát. De a legérdekesebb kérdés mégiscsak a németek reakciója lesz, hiszen a merkeli bevándorláspolitika is annak a történelmi tapasztalatnak az eredménye, hogy az amerikaiakkal nem célszerű konfliktusba keveredni. Meglátjuk, hogy ez a bölcs gondolat az új amerikai elnök alatt is fenn fog e állni, mert Európában a németek nélkül nincs teljes fordulat.

November 9-én eldőlt, hogy az Egyesült Állomok következő elnöke Donald J. Trump lesz. Ez a nem várt fordulat szemmel láthatóan kiverte a biztosítékot néhány, a másság mindenen túli elfogadását hirdető csoportosulásnál. Azóta egymást követik a Trump elleni tüntetések, amelyek résztvevő között, mint megtudtuk szép számmal akadnak fizetett provokátorok is. Az eset sok tekintetben hasonlít a Brexit során tapasztaltakra, hiszen Californiában itt is mozgalom indult az elszakadásért, akárcsak Londonban. Azon a kérdésen már túl vagyok, hogy a demokraták mégis miért képtelenek elfogadni egy demokratikus választás eredményét – vélhetően mert csak addig ‘demokraták’, amíg az számukra kedvező eseményeket takar -, de sokkal érdekesebb, hogy a tüntetések indoklásának a ‘gyűlölet embere’ elleni fellépését jelölik indoknak. Nem tudom, hogy a ‘gyűlölet’ ellen miért épp a gyülölködést gondolták morálisan elfogadható magatartásnak, de az már nem ennyire közömbös, hogy ezeken az anarchia közeli tüntetéséken egy ember már meg is halt. Érdekes, hogy megint azok tombolnak és pusztítanak az utcákon, akik béke hírnökeinek szerepében akarnak tetszelegni – úgy tűnik ez valami balos szokás lehet, mert nálunk is akkor voltál ‘csőcselék’, ha a Gyurcsány kormány ellen tüntettél, de ha az Orbán kormány ellen, akkor hirtelen szabadsághőssé avanzsálsz; félelmetes párhuzam.

natebeeler_cagle

Hát igen, elég érdekesen hat, amikor a ‘gyűlölet ellen tiltakozók’ szítják a legnagyobb gyűlöletet. Forrás: dispatch.com

A történtekből ugyanakkor a társadalomban meglévő feszültség kiolvashatóságát tartom az egyetlen pozitív hozadéknak, amely a tét növekedésével fokozatosan csak nőni fog. Végre leleplezték önmagukat, és nem kell tovább folytatni ezt az értelmetlen moralizáló vitát az erkölcsről, meg emberi értékekről, hanem végre őszintén beszélhetünk az embereket érdeklő fontos kérdésekről.

A dominóhatás

Annál is inkább, mert a történetnek súlyos következményei lesznek az egész világra, így Európára nézve is. Úgy tűnik, hogy a korszellem alapján elindult egy olyan folyamat, amely során a polgári lakosság, mintegy tüntetőleg fellázadt az eddigi, a polkorrekt gondolkodást meghonosító politikai elit ellen, amely a populistának bélyegzett pártok előretörését hozza magával. Középtávon pedig a liberalizmus, mint eszme bukását is jelenthetni, ugyanis jelenlegi formájában nagyon úgy fest, hogy nem tud megújulni, és a valós problémákra valós megoldásokat kínálni. Ennek legfőbb oka, hogy ha dogmatikus alapelveiből engedne, akkor azzal maga ismerné el alkalmatlanságát és azonnal összeomlana. Mindenesetre a végjáték így is ugyanaz lesz, csak hosszabb ideig fog eltartani a szenvedése, ami viszont a jobboldali pártok könnyű győzelmének ígéretét hozza magával, mintegy önmagát erősítő dominóhatást kiváltva.

profecia

Végső soron, amit populistának bélyegeznek, az maga a demokrácia: “Ahogy a demokrácia tökéletesedik, az elnök által képviselt hivatal egyre közelebb és közelebb kerül az emberek belső lelkületéhez. Egy nagyszerű és dicsőséges napon az emberiség végül el fogja érni szíve vágyát, és a Fehér Házat egyenesen egy hülye és teljesen egoista idióta fogja elfoglalni.” Forrás: latimes.com

Már a magyar kvótaügyi népszavazás is hasonló hatást válthatott volna ki, de a végülis érvénytelen eredmény ezt felülírta, ugyanis ezek után nem valószínű, hogy kétes kimenetelű szavazásokra más pártok is bevállalnák a kockázatot. Viszont ami késik nem múlik, hiszen Trump megválasztása után már nincs több mellébeszélés, erre a nem várt – vagy inkább a politikai elit által nem remélt – választási eredményre választ kell adnia az európai elitnek is. Tartok tőle, hogy a brüsszeliták által lenézett jelölt hatalomrakerülésére annyira nem számítottak, hogy az elmúlt évben a Trump ostorozásására alapuló kommunikációt már nehéz lenne egy 180 fokos fordulattal visszafordítani, és ezáltal helyreállítani a megtépázott nemzetközi kapcsolatokat. Ez pedig újabb lendületet ad annak a már egyébként is elindult nemzetközi folyamatnak, amely a valódi politikai változás ígéretét hordja magában. Mai hír, hogy Newt Gingrich, korábbi republikánus házelnök, akit Trump leendő külügyminisztereként tartanák számon, egy interjúban arról beszélt, hogy

Magyarország a beérkező migránsok számát egyetlen nap alatt 99 százalékkal csökkentette, egyszerűen egy hatékony kerítés megépítésével és annak az őrzésével.”

Párhuzamot állítva a mexikói határ felől érkező illegális bevándorlókkal. Mennyire más szemlélet az a leendő amerikai adminisztrációtól! Sehol egy fasiszta jelző, sehol egy elítélő, emberi jogokra vonatkozó nyilatkozat. Magyarország a mai Amerikában a példát jelenti, és nem az antikrisztust, amely szerepet a demokraták előszeretettel sütöttek ránk, nem kifejezetten javítva ezáltal az egyébként sem túl rózsás magyar-amerikai kapcsolatokat.

Európai változási hullám

Érdekes, hogy a magyar kormány az egyetlen, amely hivatalból kezdte meg akkor még különutas politikáját, így ez az új hullám nemhogy el nem sodorja, de inkább növeli ázsióját, hiszen azóta minden nemzetközi választáson a számára kedvező jelölt került ki győztesen. A sor Lengyelországban kezdődött, majd jött egy kevésbé fontos, de mégis ebbe a körbe illeszkedő horvát szavazás, a legújabb ország pedig, ahol változás állt be, az Bulgária. Épp most bukott – mondott le a kormányfő az elnökválasztás eredménye miatt – meg az EU-párti kormány, amely Brüsszel és Washington erős ajánlására felmondta pl. az országon átvezető Déli Áramlat gázvezetéket. Nagy kérdés, hogy az új oroszbarát kormánnyal, és az orosz-török kiegyezéssel mi lesz ennek a vezetéknek, és ezáltal a régió geopolitikai helyzetének a sorsa.

Kevésbé fontos szereplő a nemzetközi térképen, de újabb ok az aggodalomra a románoknak, hogy Bulgária mellett Moldáviában is oroszbarát elnököt választottak. Ezek a történések is az együttműködésre ösztönözhetik a román vezetést, vagyis itt kevésbé önszántukból, mint politikai kényszerűségből, de mégis beállnak az új irányba – azért nem kell aggódnunk a románokért, a történelem során számtalanszor bizonyították már, hogy pontosan tudják, hogyan kell az erősebb irányába helyezkedni.

December 4-e lesz a következő nagy mérföldkő Európa jobbratolódásában, hiszen Ausztriában végre talán megtartják az elnökválasztás második fordulóját is, ahol a mostmár a közvélemény-kutatóknál is népszerűbb jobboldali jelölt Hofer vezet a zöldek jelöltje előtt. Ha a nemzetközi folyamatokat nem is vesszük figyelembe, akkor sincs túl soka bizalodni a liberális-baloldali tábornak, ugyanis a kormány a bukott kancellár után érezhetően jobboldali szavazóknak kedves húrokat penget, elsősorban Sebastian Kurz külügyminiszter révén.

Ezen a napon egy másik – talán még fontosabb – államban is tartanak egy szavazást. Olaszországban, a kormányon lévő baloldali Renzi jelentette be, hogy ha nem szavazzák meg a kormányfő parlamenti és választási reformját, akkor lemond. A kutatások alapján az ő szénja sem áll túl jól, így egy előrehozott választáson vélhetően a szintén populistának bélyegzett Öt Csillag Mozgalom gyűjthetné be a legtöbb szavazatot. Tovább fokozza ez az EU amúgy sem épp elhanyagolható problémáit, hogy ráadásul a párt még az eurózónából való kilépés lehetőségét is belengette, amit egyébként az olaszok fele is támogat.

A téli álom nem tart sokáig, ugyanis egyből követi a tavaszi ébredés. Március 15-én Hollandiában tartanak választásokat, és ha nyer a Geert Wilders vezette iszlámellenes Szabadságpárt, akkor könnyen lehet, hogy az Unióból is kivezetné a hollandokat. Jelenleg fej-fej mellett állnak a liberálisokkal.

Ennél lényegesen jelentősebb, hogy május 7-én Európa második legnagyobb államában, Franciaországban tartanak választásokat. Itt a teljesen megroggyant kormányzó baloldal száll szembe a megosztott jobboldallal. A baloldali Hollande a francia történelem legnépszerűtlenebb elnöke, konzervatív kihívója pedig az a Sarkozy, aki könnyen lehet, hogy az elnökválasztási kampányát a bíróságon fogja tölteni, egy korábbi korrupciógyanús botránya miatt, így megnyílik a tér a populista Le Pen vezette Nemzeti Front előtt, amely párt szinte elsőként gratulált Trump győzelméhez.

Már csak hab a tortán, hogy szeptemberben Németországban is szövetségi választásokat tartanak, amelyből a nemzetközi politikai hullámot eddig jól meglovagló AfD megerősödve kerülhet ki. Bár maga a választás vélhetően nem fog egyértelmű változást eredményezni Németországban, de egy megerősödött populista párttal, és ilyen nemzetközi politikai klímával már Európa leghatalmasabb állama sem vonhatja ki magát a következmények alól. Beszédes, hogy Merkel még mindig nem jelentette be, hogy indul e kancellárként a következő ciklusban. Ha az amerikai elnökválasztás eredményeit várta, akkor kötve hiszem, hogy olyan eredményt kapott, amely az újraindulása melletti érveket erősítette volna meg.

Mindenesetre úgy tűnik, hogy a következő év még a mostaninál is izgalmasabb lehet a politikában, úgyhogy ezeket a dátumokat érdemes bevésni az emlékezetünkbe, hiszen valószínűleg tartogat a jövő még pár meglepetést.

scottstantis_tribune

A politikai korrektség öröksége. Lesz mit eltakarítani. Forrás: gocomics.com

Úgy néz ki tehát, hogy a történelem új sebességre kapcsolt, és az eddig regnáló politikai elit egy végletekig megosztott és kizsigerelt társadalmi rendet hagy maga után. A romokat persze el kell valakinek takarítania, így ezekre a folyamatokra érdemes úgy tekinteni, mint egy józan ész diktálta egészséges önvédelmi mechanizmusra az emberiség védelmének érdekében.

Sajtó, szabadság – régi lemez újratöltve

Sokak számára ismerős lehet a történet a fiúról, aki farkast kiáltott. A mesékben az a jó, hogy mindig egy valós jelenségre hívják fel a figyelmet, így készítve fel a gyerekeket az életre. Lássuk, hogy mi mit tanulhatunk a Népszabadság körül történtekből. 

A történet mindenki előtt ismert. Szombaton a Népszabadság szerkesztősége nem tudott bejutni a munkahelyére, így nem tudta felvenni a munkát. A kiadó, a Mediaworks hivatalos közleménye alapján az ok az elmúlt években felhalmozott 5 milliárdos veszteség, valamint az előfizetői létszám drasztikus, 100 ezer fővel történő csökkenése. Így adja magát a lehetőség, hogy amikor egy ilyen dinoszauruszt – amely korábbi kényelmes pozícióját abbéli monopol helyzetéből nyerhette, hogy a rendszerváltás előtt a párt szócsöveként funkcionált – is utolér a piacgazdaság és a digitális világ kihívásai, valamint a korábbi politikai alapú finanszírozója is kilép mögüle, nem marad más választás, mint a lehető legegyszerűbb összeesküvés elméletet – miszerint a bezárás politikai alapú nyomásra történt – ismét előhúzni a kalapból, és az esetleges felelősség terhét máris lerázhatja magáról mind a szerkesztőség, mind pedig a kiadó.

A legkényelmesebb magyarázat mindig a bűnbakkeresés, – hiszen az mindig könnyebb mint a szerkesztőknek vagy a pénzügyi vezetésnek felelősséget vállalnia a gyatra eredményekért – és a kormány nyakába varrni a történteket. Ugyanis abból, hogy az újság kvázi ellenzéki médiumként szolgált, valamint az, hogy előtte még meg is írta Rogán Antal kényes hétvégi helikopteres kiruccanását, máris egyértelmű bizonyítékaként szolgál az elnyomó hatalom újabb túlkapására. 

Erre sajnos csak azt tudom mondani, hogy tipikus liberális gondolkodás. Ha bárkivel bármi negatív történik – nem adják át neki a helyet a buszon, nem veszik föl egy állásra, kirabolják az utcán stb. – az csak és kizárólag az elnyomó zsarnoki hatalom miatt lehet, az én felelősségem szóba sem kerülhet – vagy a másik példánál maradva: csak azért mert fekete, meleg, nő stb. vagyok. Ez a megközelítés rokon a politikailag korrekt beszéddel, amely béklyóba köti a racionális gondolkodást.

Terjed mint a futótűz

De ha mindenképp összeesküvés-elméletekben szeretnénk gondolkodni, akkor ezúttal ezen műfaj kedvelőinek én is szolgálhatok némi ajándékkal. Aki figyelemmel kísérte a népszavazás utáni napokat, annak nem lehet kétséges, hogy a korábban, a közvélemény kutatások alapján érvényesnek gondolt népszavazás végső eredménye a kormánypárton belüli is okozott némi meglepetést. Nem az eredmény szempontjából bír ez kifejezett jelentőséggel, hanem a korábban várt adatokhoz képest. Meglepetésként érhet sokakat, hogy a 444 portál belső forrásokra hivatkozva arról közölt cikket a szavazás másnapján, hogy a kampány felelőse, Rogán Antal még a népszavazást megelőző néhány napban sem közölte a miniszterelnökkel a valós részvételi adatokat, így a kormányfő kommunikációja csak a hajrában öltött a részvétel másodlagosságát hangoztató formát. De vajon honnan szerezhetett a kormány legnagyobb kritikusa ilyen, csak a belső szűk kör által ismerhetett információt?

Ha emlékszünk még a tavalyi év Lázár-Rogán összecsapására, ahol a miniszterelnökséget vezető miniszter még a lemondását is belengette egy számára kedvezőtlen végkifejlet esetén – ahol Rogán kvázi a főnöke lett volna -, akkor talán sejtésünk lehet róla, hogy a rivalizálás a párton belül is létező fogalom – főleg ha 2010 óta minden választást megnyert a kormánypárt, így az erőforrásokért folytatott küzdelem a korábbival ellentétben immár házon belülre került. Ezt alátámasztani látszik az a nyilatkozat is, ahol Lázár a Fidesz vezető politikusai közül egyedül ejtette ki a száján az érvénytelenség szót. Tehette, mert azon kevesek táborába tartozott, akik választókerületében a részvételi arány elérte az 50%-ot, ellentétben az országos 40% körüli átlagtól, aminek levezényléséért a korábbi V. kerületi polgármester volt felelős. Hogy mindezek fényében a helikopteres kiruccanás napvilágra kerülése a Lázár-Rogán meccs újabb állomásának tekinthető-e? Nem tudhatjuk, mindenesetre még mindig valószínűbb, mint az a forgatókönyv, hogy a kabinetvezető dühében betiltatta a hírt közre adó újságot – ha valóban ekkora hatalma lenne, és valóban lenne hozzá bátorsága, akkor a többi médiumra vajon miért nem borult még a csend sötét leple? A másik, ezidáig szintén feltáratlan, és meglepődésemre kevéssé firtatott kérdés pedig az, hogy honnan szerzett a helikopterezésről tudomást és főleg képet a Népszabadság?

Sajtó, szabadság

A lényeg, hogy minden politikai újságnak megvannak azok az információforrásai, amelyeket felhasználva, adott esetben bizonyos politikai szereplők érdekeit szolgálják, így ebben az értelemben az újságírás sem tekinthető másnak, mint politikacsinálásnak, a politikai élet szerves részének. Éppen ezért, egy belpolitikailag sikeres választás után, korábban soha nem látott támogatottságot élvezve, a politikának nem érdeke egy veszélytelen napilap bezáratása, így a logika szempontjából vizsgálva nem lehet ezt a sajtószabadság korlátozásának tekinteni – bármennyire is kapóra jönne ez bizonyos kezdeményezésre képtelen politikai szereplőknek. Sokkal inkább érdekében állna egy befektetésétől szabadulni kívánó tulajdonosnak portfólióját megszabadítani az állandó veszteséget termelő ballaszttól, és az értékesítést csak a jövedelmező termékek – megyei napilapok – köré szervezni. Akárhogy is, de nem ez az első alkalom, hogy Magyarországon megszűnt volna létezni a sajtó szabadsága. Legelőször talán az új médiatörvény elfogadásával egyidejűleg – bár ha egészen őszinte akarok lenni, akkor talán már a Fidesz hatalomra kerülésének másnapján -, de azóta minden nap, legalább kétszer.

sajtoszabadsag1

Népszabadság címlap 2011-ben, a médiatörvény megszavazását követő napon. Fotó:MTI

A fent látható merész kijelentés után a Népszabadság még több mint öt és fél éven keresztül megjelent. Nem rossz teljesítmény ez egy kormánykritikus laptól a sajtószabadság megszűnését követően.

Törésvonalak

Úgy tűnik tehát, hogy az eset nem más, mint egy hosszú folyamat újabb állomása, amelynek célja a közállapotok drasztikus megváltoztatása, és éppen ezért sok érdekellentéttel, valamint felszínre törő indulattal jár. Ugyanez volt tapasztalható a Bayer-féle kitüntetés történetével, de hasonló séma alapján szerveződött a Quimby és a Liget körüli tüntetés is.

Ami ennek a folyamatnak a legrémisztőbb eleme, az a körúti robbantásnál már megtapasztalt, azonnali ítélethirdető bíróságok megalakulásának a gyorsasága és magabiztossága. De ahogy akkor ugyanezek az emberek ugyanekkora vehemenciával – gyakorlatilag zéró ismeret birtokában – kiáltották ki a kormányt terror-kerítőnek mint most, gondolnánk, hogy az eset tanulságai óva intenék őket. De a valóságban nem ezt tapasztaljuk. Ki vannak éhezve minden történésre, és minden témából próbálnak ‘demokráciaféltő küzdelmet’ jelentő politikai botrányt csinálni.

Gyakori reakció az újság felfüggesztése után:

“A mai események a legsötétebb korszakot idézik”

magyaridok

Magyar Időket égetnek a Kossuth téren. Fotó: hvg.hu

Ez valóban így van, az események tényleg a legsötétebb időket idézik, csak éppenséggel nem úgy, ahogy azt a feldühödött emberek gondolják.

náci könyvéget.jpg

Náci könyvégetés 1933-ban. Fotó: konyves.blog.hu

Sokadik alkalom ez már, amikor a gyűlölettől megrészegült emberek tömegei a béke jelszavával a szájukon próbálják felforgatni a közrendet. Nagyobb probléma talán, hogy ennek az akciónak a DK személyében van politikai támogatója is, amely a narratívát felerősítendő – mivel még csak frakcióval sem rendelkeznek, így tulajdonképpen nem sokat kockáztatva, mintegy jelképes döntésre elszánva magukat  – bejelenti, hogy innentől kezdve nem vesz részt a parlamenti munkában – mindenesetre azért remélem, hogy a fizetésüket majd nem felejtik el felvenni.

Kicsit emlékeztet ez a ‘forradalmi bejelentés’ a 4K! mai közleményéhez, amelyben leírják, hogy

A 4K! kongresszusa úgy döntött, hogy befejezzük a pártpolitizálást, és nem indulunk a következő országgyűlési választáson. Ennek megfelelően feloszlatjuk a Negyedik Köztársaság Pártot, de mozgalmi tevékenységet továbbra is fogunk folytatni.

Ott szeretnénk jelen lenni, ahol valóban lehet harcolni a NER ellen! Nincs értelme tovább statisztálni ahhoz az áldemokráciához, amit Orbán Viktor kialakított Magyarországon. Hasonlóan Oroszországhoz és Törökországhoz, hazánkban olyan autoriter rendszer működik, amely a demokratikus intézményeket díszletként a helyükön hagyta, miközben felszámolta a valódi demokratikus versenyt és a különböző hatalmi ágak függetlenségét.

Ebben a rendszerben egy olyan ellenzéki párt, amely elfogadja az egyoldalú játékszabályokat, csak a rendszert támogatja.”

Tekintetbe véve, hogy gyakorlatilag a semmiről mondtak le, és a semmit oszlatták fel – hiszen a ‘párt’ statisztikailag nem kimutatható táborral bír – ezért adja magát a következtetés, hogy a nagy demokráciaféltők legfőbb gondja a szőlő savanyúságával van. Megértem, ha tehetségtelenségük felismerése után képtelennek mutatkoznak a méltóságteljes vesztéshez, de ez a gyerekes bűnbakkeresés kísértetiesen emlékeztet egy korábban már bemutatott jelenséghez.

Összegzésként: megértem, ha egy újabb fölényes jobboldali győzelem következtében a baloldal elkeseredettsége újabb csúcsokat döntöget, de a már korábban is többször csúfos eredményt hozó kommunikációs stratégiát – hogy Magyarországon megszűnt a demokrácia – nem szerencsés a végtelenségig folytatni. És nemcsak azért, mert e szolid eredmények inkább az önkritika gyakorlására adnának okot, vagy mert az emberek döntő többsége ezekből a hatalmas szólamokból a valóságban semmit sem érzékel – így az megmarad annak, ami a baloldal lényege is manapság: önmagát szórakoztató értelmiségi diskurzus -, hanem mert a szó felesleges elhasználásával annak jelentése is devalválódik, így az emberek ingerküszöbét a ‘demokráciafenyegetettségben’ olyan visszafordíthatatlan mértékben megemelik, hogy mindenki fásult és néma marad, amikor a farkast majd harmadszorra is kiáltják.

Miért fogok nemmel szavazni?

Gyakran felhozott érv a népszavazással szemben, hogy nincs értelme, hiszen a kérdésről az országgyűlés saját hatáskörben is dönthet. Valóban, ha ezen a kormányon múlik, akkor biztosan nem lesz kényszerbetelepítés Magyarországon. A szavazás tétje éppen ezért sokkal nagyobb: milyen lesz a jövő Európája.

Augusztus van, a nyári uborkaszezon utolsó hónapja. Azt gondolnánk, hogy még legalább fél hónapunk van kiélvezni a gondtalan hétköznapokat, de ez most más. Érződik a mindent átjáró feszültség. Nem is véletlen, hiszen a népszavazási kampány lassan az utolsó felvonásába fordul, ilyenkor kell csak igazán rákapcsolni és egy nagyot hajrázni, pont mint az olimpián. Az indokoltnál nagyobb feszültség oka az óriási tét. Népszavaztunk mi már a Munkásőrség megszüntetéséről, az MSZMP vagyonelszámolásáról, a vizitdíj visszavonásáról, vagy éppen a csúfos végű kettős állampolgárságról. Önmagában mindegyik nagy jelentőséggel bírt az ország ügyeire, de ez most más. Ezúttal a következmények nem csak a mi életünkre lesznek hatással, hanem egy kontinens, a vén kontinens jövőjére is. Ennek megfelelően történelmi a felelősség is.

A brüsszeli bürokraták és a hazai ellenzék mindent bevet, hogy megpróbálja elbagatellizálni a népszavazás jelentőségét, mondván, hogy csak 1300 emberről szól, a népszavazásnak nem is lehetnek jogi következményei és még sorolhatnám a szebbnél szebb magyarázkodásokat. A valóság azonban – ahogy mindig lenni szokott – egészen más. Azért bírálnak egyre élesebb hangon, fenyegetőznek kötelezettségszegési eljárással, szerződések alapján a számunkra biztosított források megvonásával, extra sarc kivetésével, mert félnek. Pontosan tudják, hogy mekkora jelentősége van a magyar népszavazásnak. Ugyanis ez lesz az első alkalom, amikor a nép elmondhatja véleményét a politika irányáról – furcsa is lehet a demokrácia alapszabálya a soha senki által meg nem választott vezetők számára. És ha a magyar nép október 2-án bölcsen dönt, akkor az dominóhatást fog kiváltani Európa többi országában is. Igen, azokban is, ahol a demokráciát ünnepelve mutogatnak Magyarországra, de saját népük nem meri felemelni szavát a véleménydiktatúra miatt. De egy szavazás az más. Az titkos. Ott senki sem tilthatja le a hozzászólásokat, véleményeket. Nem vihet el a rendőrség a szabadság meggyalázásaként értelmezhető politikai korrektség okán. Nem, a népszavazás a szabadságról szól, a demokrácia ünnepe. Most a szabadságunkról és a biztonságunkról fogunk szavazni. Arról, hogy bekövetkezik-e egy olyan szemléletváltás Európában, ahol egy igazi demokráciához illően az emberek véleménye alapján hozzák meg a döntéseket, vagy marad az önpusztító ideológiát követő irány, ahol a pénz oltárán ezer ember élete is bármikor feláldozható. Ez az, amit valójában meg kell üzennünk Brüsszelnek!

 

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén