agitatio

kitekintés a világra

Címke: DK

DemoKráciabíróság

A DK ismét bebizonyította, hogy nemcsak a kormányzásra alkalmatlan, de legalább annyira diktatórikus módszerekkel kíván uralkodni a demokrácia saját képükre formált védelme felett, mint amennyire szerintük elnyomó rendszert épített ki Orbán Viktor.

Mindenki magából indul ki – szokták mondani, és ha megnézzük a DK válaszát az LMP alkotmánybírákat támogató szavazására, akkor nehezen lehet más véleményünk. Mint emlékezetes, összesen négy üres helyet kellett feltölteni az alkotmánybírák hiányos sorából, amely döntéshez az Országgyűlésben 2/3-os felhatalmazás szükséges. Mivel a Fidesz már nem rendelkezik ilyennel, ezért néhány ellenzéki szavazatra mindenképpen szüksége van. És ekkor történt az a magyar politikai történelemben párját ritkító esemény, hogy az ellenzék egyik pártja saját szerepét nem a totális, minden kérdésben ellentmondó pártban látta, hanem kompromisszumos politikai alkuk keretében hajlandó volt az előrevivő együttműködésre.

Így hát az LMP, amelynek soraiban újra feltűnt a leköszönt társelnök, Schiffer András – mondjuk ezt meg is értem, hiszen távozásával az LMP igencsak híján lett az egyébként már Schiffer társelnöksége alatt sem túl bőséges intellektusnak – példát mutatott konstruktivitásból, politikai érdekeken felülálló együttműködésből.

Nos, ilyen előzmények után jutottunk el történetünk fő cselekményéhez, amikor is a DK színeiben politizáló Varju László a szavazás napjára sajtótájékoztatót hívott össze, ahol közölte pártja álláspontját az eseménnyel kapcsolatosan. Eszerint bárki, aki nem a DK elképzelései szerinti politikát folytatja, az áruló. Így hát az LMP is “kiírta magát a demokratikus oldal táborából”. Értik, mert érdekében állt megszavazni valamit, amit a DK nem szeretett volna. És ma saját bevallás alapján a DK képviseli a ‘demokráciát’ – ahogy azt tökéletesen sikerült most is bizonyítani.

Miben más ez, mint amikor azért támadja a kormánypártot, mert az kivételezetten bánik egy csoporttal – egészen pontosan a magyar nemzettel -, és aki a csoport tagjai ellen vét, az ellen felemeli szavát?

Szintén a DK-tól jövő rendszeres kritika, hogy a kormány a kedvezményezett csoport (magyar nemzet) védelmét ellenségképek kreálásával, és az ellenük való folyamatos küzdelemmel akarja teljesíteni.

Most egy pillanatra helyettesítsük be a ‘magyar nemzet‘ helyére a ‘demokrata‘ szót, és próbáljunk meg különbséget tenni a DK politikája, és az általa éppen az efféle kivételezésért rendszeresen revolverezett kormány között. A hasonlóság kísérteties, de egy jelentős különbség azért felfedezhető. A magyar nemzet tagjaitól nehezen lehetne elvenni származásukat, identitásukat, így a kormány mindenkiért kiáll, aki a csoportba tartozik, míg a ‘demokratáknak’ van egy olyan különös jellemzőjük, hogy annak eldöntése, hogy ki tartozik a táborba és ki nem, egyedül a DK hatáskörébe tartozik. Pontos leírása ez a kirekesztés gyakorlati működésének. Már eltérő bőrszín, vagy szexuális beállítottság sem kell hozzá, elég a ‘demokráciaellenesség’ vádja, amelynek megítélésére kizárólag a DemoKráciabíróság jogosult, természetesen a saját véleménye alapján – pont mint az osztályellenesség a szocializmusban.

Mindez ugyanakkor nem csak azért bosszantó, mert aljas módszerekkel lehetetlenítik el az országot előrevivő konstruktív parlamenti munkát (Fidesz párttagkönyv osztogatása a neki nem tetsző politikusoknak, kivonulás a parlamentből, hát egyik sem éppen a párbeszédet elősegítő, demokratikus eszköz), hanem mert pont ezzel a lépéssel akadályozhatták volna meg a gyűlölt Fidesz vélt ‘túlhatalmát’, hiszen az Alkotmánybíróság éppenséggel az ellensúly szerepét tölti be. Ezzel most lehetőség nyílt volna számukra, hogy a ‘fideszes pártemberekkel’ teletűzdelt Ab-t kissé felhígítsák, amivel nemcsak a bírák által végzett munka gyorsaságát, hanem a testület függetlenségét is növelhették volna. Persze csak azt nem értem, hogyha az AB nem legitim, nem független – ahogy a DK-sok állítják – akkor vajon miért fordulnak annyiszor a bírósághoz egy-egy közéleti kérdés, politikai döntés alkotmányosságát ellenőrizendő.

Szerencsére nem feladatom a DK cselekvéseiben összefüggést keresnem – csak idáig két logikai ellentmondás volt felfedezhető, és csak ebben a cikkben -, de ha a Gyurcsánypárt legfőbb érvét is figyelembe vesszük az új bírák ellen, akkor azt hiszem megállapodhatunk abban, hogy annyira komolytalanok, hogy nemhogy az ország kormányzását, de még a kávém főzését se bíznám rájuk. Ugyanis azt kifogásolja a DemoKráciabíróság, hogy a frissen megválasztott bírák fideszkatonák. Ehhez képest a valóság teljesen más képet fest. Ennek bizonyítására vegyük szemügyre őket és korábbi kapcsolatukat a politika világával.

Ott van először is az az LMP által delegált Marosi Ildikó, aki a kúria bírájaként tiltott politikai hirdetésnek minősítette az egyik október 2-ai népszavazásra buzdító kormányüzenetet. Ezt az ítéletet akkor az Alkotmánybíróság felülbírálta. Tehát nagyon úgy tűnik, hogy keddtől legalább egy fővel bővült a kormánnyal szemben kritikusabb hangot választó bírók száma.

Aztán ott van  az a Szabó Marcel, aki korábban az alapvető jogok biztosának helyetteseként dolgozott. Nehezen lehetne róla is azt állítani, hogy a kormánnyal azonos álláspontot képviselne, ugyanis kritizálta már a fővárost is a Római-parti mobilgát tervei miatt, felszólalt a kishantosi biofarm tönkretétele ellen, vagy legutóbb éppenséggel a budapesti fakivágások ellen tiltakozott.

A harmadik személy Schanda Balázs jogászprofesszor, aki korábban több mint 10 évig volt az Alkotmánybíróság munkatársa, valamint Sólyom László akkori köztársasági elnökkel egyetemben igyekezett felhívni a kormány (a második Orbán-kormány) figyelmét az ötletszerű, elsietett és aktuálpolitikai célokhoz igazított alkotmányozás veszélyeire.

A következő új taggal szemben már megértem, ha politikai kifogása van a Gyurcsánypártnak, ugyanis Horváth Attila is tagja volt annak a Civil Jogász Bizottságnak, amely a 2006. október 23-ai brutális rendőri fellépések körülményeit vizsgálta. Így hát civilként első kézből értesülhetett, hogy Gyurcsány kormányzása alatt milyen bestiális módon verték a kormány ellen szót emelni merő polgárokat.

Az egész történet paródia-jellegének pedig az adja meg a végső kegyelemdöfést, amit a reflektor talált és mutatott be az oldalán:

dk_fidesz

A képen az látható, ahogy Hajdu László, a XV. kerület DK-s polgármestere köt alkut a helyi Fidesszel. Forrás: reflektor.blog.hu

Így hát hiába üzeni Gyurcsány Ferenc facebook oldalának borítóképén, hogy “Ki a parlamentből! Diktatúrával nincs együttműködés”, a valóságban úgy tűnik, hogy ha a politikai érdekek úgy kívánják, akkor a DK is tud a NER része lenni.

Sajtó, szabadság – régi lemez újratöltve

Sokak számára ismerős lehet a történet a fiúról, aki farkast kiáltott. A mesékben az a jó, hogy mindig egy valós jelenségre hívják fel a figyelmet, így készítve fel a gyerekeket az életre. Lássuk, hogy mi mit tanulhatunk a Népszabadság körül történtekből. 

A történet mindenki előtt ismert. Szombaton a Népszabadság szerkesztősége nem tudott bejutni a munkahelyére, így nem tudta felvenni a munkát. A kiadó, a Mediaworks hivatalos közleménye alapján az ok az elmúlt években felhalmozott 5 milliárdos veszteség, valamint az előfizetői létszám drasztikus, 100 ezer fővel történő csökkenése. Így adja magát a lehetőség, hogy amikor egy ilyen dinoszauruszt – amely korábbi kényelmes pozícióját abbéli monopol helyzetéből nyerhette, hogy a rendszerváltás előtt a párt szócsöveként funkcionált – is utolér a piacgazdaság és a digitális világ kihívásai, valamint a korábbi politikai alapú finanszírozója is kilép mögüle, nem marad más választás, mint a lehető legegyszerűbb összeesküvés elméletet – miszerint a bezárás politikai alapú nyomásra történt – ismét előhúzni a kalapból, és az esetleges felelősség terhét máris lerázhatja magáról mind a szerkesztőség, mind pedig a kiadó.

A legkényelmesebb magyarázat mindig a bűnbakkeresés, – hiszen az mindig könnyebb mint a szerkesztőknek vagy a pénzügyi vezetésnek felelősséget vállalnia a gyatra eredményekért – és a kormány nyakába varrni a történteket. Ugyanis abból, hogy az újság kvázi ellenzéki médiumként szolgált, valamint az, hogy előtte még meg is írta Rogán Antal kényes hétvégi helikopteres kiruccanását, máris egyértelmű bizonyítékaként szolgál az elnyomó hatalom újabb túlkapására. 

Erre sajnos csak azt tudom mondani, hogy tipikus liberális gondolkodás. Ha bárkivel bármi negatív történik – nem adják át neki a helyet a buszon, nem veszik föl egy állásra, kirabolják az utcán stb. – az csak és kizárólag az elnyomó zsarnoki hatalom miatt lehet, az én felelősségem szóba sem kerülhet – vagy a másik példánál maradva: csak azért mert fekete, meleg, nő stb. vagyok. Ez a megközelítés rokon a politikailag korrekt beszéddel, amely béklyóba köti a racionális gondolkodást.

Terjed mint a futótűz

De ha mindenképp összeesküvés-elméletekben szeretnénk gondolkodni, akkor ezúttal ezen műfaj kedvelőinek én is szolgálhatok némi ajándékkal. Aki figyelemmel kísérte a népszavazás utáni napokat, annak nem lehet kétséges, hogy a korábban, a közvélemény kutatások alapján érvényesnek gondolt népszavazás végső eredménye a kormánypárton belüli is okozott némi meglepetést. Nem az eredmény szempontjából bír ez kifejezett jelentőséggel, hanem a korábban várt adatokhoz képest. Meglepetésként érhet sokakat, hogy a 444 portál belső forrásokra hivatkozva arról közölt cikket a szavazás másnapján, hogy a kampány felelőse, Rogán Antal még a népszavazást megelőző néhány napban sem közölte a miniszterelnökkel a valós részvételi adatokat, így a kormányfő kommunikációja csak a hajrában öltött a részvétel másodlagosságát hangoztató formát. De vajon honnan szerezhetett a kormány legnagyobb kritikusa ilyen, csak a belső szűk kör által ismerhetett információt?

Ha emlékszünk még a tavalyi év Lázár-Rogán összecsapására, ahol a miniszterelnökséget vezető miniszter még a lemondását is belengette egy számára kedvezőtlen végkifejlet esetén – ahol Rogán kvázi a főnöke lett volna -, akkor talán sejtésünk lehet róla, hogy a rivalizálás a párton belül is létező fogalom – főleg ha 2010 óta minden választást megnyert a kormánypárt, így az erőforrásokért folytatott küzdelem a korábbival ellentétben immár házon belülre került. Ezt alátámasztani látszik az a nyilatkozat is, ahol Lázár a Fidesz vezető politikusai közül egyedül ejtette ki a száján az érvénytelenség szót. Tehette, mert azon kevesek táborába tartozott, akik választókerületében a részvételi arány elérte az 50%-ot, ellentétben az országos 40% körüli átlagtól, aminek levezényléséért a korábbi V. kerületi polgármester volt felelős. Hogy mindezek fényében a helikopteres kiruccanás napvilágra kerülése a Lázár-Rogán meccs újabb állomásának tekinthető-e? Nem tudhatjuk, mindenesetre még mindig valószínűbb, mint az a forgatókönyv, hogy a kabinetvezető dühében betiltatta a hírt közre adó újságot – ha valóban ekkora hatalma lenne, és valóban lenne hozzá bátorsága, akkor a többi médiumra vajon miért nem borult még a csend sötét leple? A másik, ezidáig szintén feltáratlan, és meglepődésemre kevéssé firtatott kérdés pedig az, hogy honnan szerzett a helikopterezésről tudomást és főleg képet a Népszabadság?

Sajtó, szabadság

A lényeg, hogy minden politikai újságnak megvannak azok az információforrásai, amelyeket felhasználva, adott esetben bizonyos politikai szereplők érdekeit szolgálják, így ebben az értelemben az újságírás sem tekinthető másnak, mint politikacsinálásnak, a politikai élet szerves részének. Éppen ezért, egy belpolitikailag sikeres választás után, korábban soha nem látott támogatottságot élvezve, a politikának nem érdeke egy veszélytelen napilap bezáratása, így a logika szempontjából vizsgálva nem lehet ezt a sajtószabadság korlátozásának tekinteni – bármennyire is kapóra jönne ez bizonyos kezdeményezésre képtelen politikai szereplőknek. Sokkal inkább érdekében állna egy befektetésétől szabadulni kívánó tulajdonosnak portfólióját megszabadítani az állandó veszteséget termelő ballaszttól, és az értékesítést csak a jövedelmező termékek – megyei napilapok – köré szervezni. Akárhogy is, de nem ez az első alkalom, hogy Magyarországon megszűnt volna létezni a sajtó szabadsága. Legelőször talán az új médiatörvény elfogadásával egyidejűleg – bár ha egészen őszinte akarok lenni, akkor talán már a Fidesz hatalomra kerülésének másnapján -, de azóta minden nap, legalább kétszer.

sajtoszabadsag1

Népszabadság címlap 2011-ben, a médiatörvény megszavazását követő napon. Fotó:MTI

A fent látható merész kijelentés után a Népszabadság még több mint öt és fél éven keresztül megjelent. Nem rossz teljesítmény ez egy kormánykritikus laptól a sajtószabadság megszűnését követően.

Törésvonalak

Úgy tűnik tehát, hogy az eset nem más, mint egy hosszú folyamat újabb állomása, amelynek célja a közállapotok drasztikus megváltoztatása, és éppen ezért sok érdekellentéttel, valamint felszínre törő indulattal jár. Ugyanez volt tapasztalható a Bayer-féle kitüntetés történetével, de hasonló séma alapján szerveződött a Quimby és a Liget körüli tüntetés is.

Ami ennek a folyamatnak a legrémisztőbb eleme, az a körúti robbantásnál már megtapasztalt, azonnali ítélethirdető bíróságok megalakulásának a gyorsasága és magabiztossága. De ahogy akkor ugyanezek az emberek ugyanekkora vehemenciával – gyakorlatilag zéró ismeret birtokában – kiáltották ki a kormányt terror-kerítőnek mint most, gondolnánk, hogy az eset tanulságai óva intenék őket. De a valóságban nem ezt tapasztaljuk. Ki vannak éhezve minden történésre, és minden témából próbálnak ‘demokráciaféltő küzdelmet’ jelentő politikai botrányt csinálni.

Gyakori reakció az újság felfüggesztése után:

“A mai események a legsötétebb korszakot idézik”

magyaridok

Magyar Időket égetnek a Kossuth téren. Fotó: hvg.hu

Ez valóban így van, az események tényleg a legsötétebb időket idézik, csak éppenséggel nem úgy, ahogy azt a feldühödött emberek gondolják.

náci könyvéget.jpg

Náci könyvégetés 1933-ban. Fotó: konyves.blog.hu

Sokadik alkalom ez már, amikor a gyűlölettől megrészegült emberek tömegei a béke jelszavával a szájukon próbálják felforgatni a közrendet. Nagyobb probléma talán, hogy ennek az akciónak a DK személyében van politikai támogatója is, amely a narratívát felerősítendő – mivel még csak frakcióval sem rendelkeznek, így tulajdonképpen nem sokat kockáztatva, mintegy jelképes döntésre elszánva magukat  – bejelenti, hogy innentől kezdve nem vesz részt a parlamenti munkában – mindenesetre azért remélem, hogy a fizetésüket majd nem felejtik el felvenni.

Kicsit emlékeztet ez a ‘forradalmi bejelentés’ a 4K! mai közleményéhez, amelyben leírják, hogy

A 4K! kongresszusa úgy döntött, hogy befejezzük a pártpolitizálást, és nem indulunk a következő országgyűlési választáson. Ennek megfelelően feloszlatjuk a Negyedik Köztársaság Pártot, de mozgalmi tevékenységet továbbra is fogunk folytatni.

Ott szeretnénk jelen lenni, ahol valóban lehet harcolni a NER ellen! Nincs értelme tovább statisztálni ahhoz az áldemokráciához, amit Orbán Viktor kialakított Magyarországon. Hasonlóan Oroszországhoz és Törökországhoz, hazánkban olyan autoriter rendszer működik, amely a demokratikus intézményeket díszletként a helyükön hagyta, miközben felszámolta a valódi demokratikus versenyt és a különböző hatalmi ágak függetlenségét.

Ebben a rendszerben egy olyan ellenzéki párt, amely elfogadja az egyoldalú játékszabályokat, csak a rendszert támogatja.”

Tekintetbe véve, hogy gyakorlatilag a semmiről mondtak le, és a semmit oszlatták fel – hiszen a ‘párt’ statisztikailag nem kimutatható táborral bír – ezért adja magát a következtetés, hogy a nagy demokráciaféltők legfőbb gondja a szőlő savanyúságával van. Megértem, ha tehetségtelenségük felismerése után képtelennek mutatkoznak a méltóságteljes vesztéshez, de ez a gyerekes bűnbakkeresés kísértetiesen emlékeztet egy korábban már bemutatott jelenséghez.

Összegzésként: megértem, ha egy újabb fölényes jobboldali győzelem következtében a baloldal elkeseredettsége újabb csúcsokat döntöget, de a már korábban is többször csúfos eredményt hozó kommunikációs stratégiát – hogy Magyarországon megszűnt a demokrácia – nem szerencsés a végtelenségig folytatni. És nemcsak azért, mert e szolid eredmények inkább az önkritika gyakorlására adnának okot, vagy mert az emberek döntő többsége ezekből a hatalmas szólamokból a valóságban semmit sem érzékel – így az megmarad annak, ami a baloldal lényege is manapság: önmagát szórakoztató értelmiségi diskurzus -, hanem mert a szó felesleges elhasználásával annak jelentése is devalválódik, így az emberek ingerküszöbét a ‘demokráciafenyegetettségben’ olyan visszafordíthatatlan mértékben megemelik, hogy mindenki fásult és néma marad, amikor a farkast majd harmadszorra is kiáltják.

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén