agitatio

kitekintés a világra

Címke: EP-választás

Főpolgármester-jelöltek a Nagy Visszatérésért

A nagy politikai visszatérő Gyurcsánynak megnőtt az étvágya a nem várt EP-választási eredményeket látva, ami az eredményvárón mutatott, a listavezető feleségét azonnal háttérbe szorító viselkedésén már azonnal látszott, azonban a fő attrakció még csak most következik. Az ellenzék végső bedarálásának kísérletének érdekében nem átall a bukott miniszterelnök Budapestet először csatatérré változtatni, hogy az elegáns vezéráldozatot követően a romokon csak egyetlen, kellőképpen ‘demokratikus’ és kellőképpen ‘koalíció képes’ pártképződmény zászlaja loboghasson. 

Május 26-án éjjel a hazai belpolitika baloldalán valóban földcsuszamlásszerű változások következtek be. Az eddigi status quo összeomlott és a baloldali politika kezdeményezését, hovatovább vezetését átvette a Gyurcsány házaspár magánvállalkozásaként működő Demokratikus Koalíció (DK). Az okokat hosszasan lehetne sorolni, de biztosan közéjük tartozott az Orbán-fóbiások választása, akik a DK-ban látták a legelszántabb ellenségét a NER rendszerének (érdekesség, hogy sem rájuk, sem a Momentumra nem vetült még soha a ‘Fidesz-bérencség’ vádja). Ennek a narratívának az építéséhez nagyban hozzájárult, hogy az Európai Egyesült Államok kampányüzenetével lényegében a Fidesz politikájával tökéletesen ellentétes javaslatot tettek a választóknak – tehát volt víziójuk. Dobrev Klára személyében pedig volt egy arcuk is, aki nyilvánvalóan alkalmasnak tűnt erre a feladatra, hiszen jól kommunikáló, intelligens nő benyomását keltette, aki – nem utolsósorban – nem Gyurcsány Ferenc, ami szintén nagy előny. Itt tehát a kormánypártnak nem sikerült teljes mértékben tudatni a választókkal, hogy ki is valójában Dobrev. Végezetül pedig biztosan okozott átszavazást a szocialisták bázisából Bangóné patkányozós kijelentése is, amire Gyurcsány elegánsan reagálhatott megértően, de mégis határozott állást foglalva az erkölcsi felsőbbrendűség kényelmes magaslatairól.

Egyelőre ennyit az irányítás magához ragadásának vágyát régóta dédelgető DK-elnökről, és vessünk egy pillantást az ellenzéki térfélen végbement átrendeződés másik nagy nyertesére, a Momentumra. A még mindig inkább csak lelkes amatőrök gyülekezetére emlékeztető szervezet részben talán éppen esetlenségének köszönhette sikerét. A szerethető és lelkes fiatalok benyomását keltő politikusok számos ifjú választó számára nyújthattak azonosulási lehetőséget, azonban a közel 10%-os választási eredményüket hiba lenne csupán ennek betudni. Az látszik, hogy  továbbra is budapesti pártnak tekinthetjük őket, és nem csak a 17%-os helyi eredményük miatt, hanem mert a 23 kerületből 10-ben feljöttek egyenesen a második helyre. A ’tisztaság’ mellett ebben még közrejátszhatott az alternatíva hiányának oka is, hiszen a rendszerkritikus, Gyurcsány-ellenes és liberális szavazók  számára a korábbi számos opció közül lényegében minden más kihullott: az Együtt a tavalyi választások után megszűnt, az LMP elmúlt egy éve a saját belviszályaitól volt hangos, a Párbeszéd a posztkommunista utódpárttal, az MSZP-vel lépett frigyre, míg a Kétfarkú Kutyapárt továbbra is az apolitikus, a viccre elsődlegesen fogékonyak számára maradt szimpatikus, így maradt – jobb híján – a Momentum. Na persze naivitás lenne az feltételezni, hogy ezen tényezők egyéb segítségek nélkül elegendőek lettek volna egy ilyen villámcsapásszerű eredmény eléréséhez. A látható segítséget a Momentum ‘nemzetközi hálózata’ (értsd: irányítója) jelentette, amikor a kampány hajrájában maga Guy Verhofstadt, a liberális ALDE frakcióvezetője személyesen látogatott el Budapestre. Mivel a ritka fogsorú úriembernek Magyarországon viszonylag alacsony a marketing értéke, ezért az én meglátásom szerint a siker sokkal inkább egy másik, a kampányban bevetett eszköz szemmel látható eredményeit valószínűsítik. Nincs még egy éve, hogy az LMP-ből kizárt korábbi társelnök, Hadházy Ákos elkezdte gyűjteni az Európai Ügyészséghez való csatlakozáshoz az aláírásokat, amelyek száma saját bevallása szerint a 600 ezret is meghaladják már. El tudom képzelni, hogy a Momentum és a Szél-Hadházy páros közötti látványos közeledésnek egyik feltétele a Hadházy-lista mozgósításra történő átadása volt a párt aktivistáinak részére.

Indokolt, ám mégis kissé bizarr öröm Cseh Katka részéről, amikor megtudja, hogy EP képviselő lesz. Forrás: Pesti Srácok

Hegylakó: csak egy maradhat

Ha úgy tetszik, a választási eredmény visszaállította a 10 évvel ezelőtti állapotot, csak az akkori vezető baloldali párt MSZP helyét átvette a DK, és a korabeli liberális SZDSZ helyét pedig annak fiatalított kiadása, a Momentum. Ez a tisztulási folyamatnak is tekinthető átrendeződés lényegében adódott a választási rendszer sajátosságaiból, valamint az ellenzéki szavazók természetes elvárásaiból. Ennyi pártra ugyanis egyszerűen nincs szükség az ellenzéki oldalon – főleg úgy, hogy megkülönböztetni sem lehet őket egymástól.

Ebből kifolyólag érdemes számításba venni az újonnan erőre kapott középpártoknak a lehetséges céljait és azok alapján elemezni a mozgásukat. A Momentum egy tetszhalott állapotból katapultált lényegében egy budapesti középpárttá, teljesen természetes, hogy nem kellett sokat várni, hogy előálljanak a korábban még nevetségesnek hangzó ötlettel, hogy saját főpolgármester-jelöltet állítsanak, egyelőre legalábbis az előválasztáson. Ezzel is mutatva, hogy potens, cselekvőképes politikát alakító erővé léptek elő az ellenzéki oldalon. Erre – legalábbis kommunikációs szinten ezt közvetítve – reagálva a DK is bejelentette saját jelöltjét a főpolgármesteri előválasztáson, amivel kétségtelenül életet leheltek ennek a csodafegyvernek szánt, de mégis inkább csak akadozó gépezet benyomását keltő intézményt körbevevő felhajtásba. Gyurcsány a korábban bevált recepthez visszanyúlva jelentette be feleségével, Dobrev Klárával annak politikai ikertestvérét, Kálmán Olgát. Ennek a döntésnek a helyességének elemzése megérne egy külön posztot, de a megosztó egykori műsorvezető kétségkívül sok budapesti számára szimpatikus a maga intellektusával és előéletével, azonban kiválasztásának nem ez volt a legfontosabb szempontja.

Mint két tojás – már külső jegyeikben is hasonlítanak egymásra, nem csak stílusukban és gondolataikban. Forrás: facebook.com

Az látszik, hogy Gyurcsánynak megjött az étvágya, és azon túl, hogy meg akarja tartani újonnan szerzett szavazóit, újabb csoportokat akar bevonni ‘koalíciójába’. Tehát a korábbi MSZP szavazók mellett a Momentum friss választóira is rátenné a kezét, legalábbis erre enged következtetni egy ismert, és liberális körökben elismert médiaszemélyiség leigazolása. Számítása nem tűnik rossznak, hiszen most még elég bizonytalanok az erőviszonyok ahhoz, hogy  egy megfelelő jelölttel átcsábíthassa magához a Momentum szavazótáborának egy részét.

Gyurcsány az EP-választások estéjén. Itt még csak sejteni lehetett ambícióit. Forrás: MTI

Azonban az első számú ellenfelet a DK továbbra is az MSZP-ben látja. Kálmán Olga ugyan népszerűbb lehet a baloldali választók között, mint Karácsony Gergely, amivel az előválasztást megnyerheti, azonban megosztó személyiségének kevesebb esélye lehet Tarlós Istvánnal szemben, mint a kompromisszumkereső, szimpatikus, inkább integratív személyiségű Karácsonynak. Éppen ezért én inkább azt gondolom, hogy ezzel a húzással a DK nem megnyerni akarja a választást, hiszen arra sem alkalmas jelöltje, sem pedig programja nincs, hanem az EP-választáson megkezdett baloldali térhódítást folytatná. Előbb kiütötte a baloldal másik pártját, most pedig egyetlen és talán utolsó arcától is megfosztaná őket. Mivel Kálmán Olga bejelentése előtt három nappal még Karácsonyt támogatta Gyurcsány, ezért arra sincs semmi okunk, hogy azt feltételezzük, hogy egy számukra előnytelen előválasztási eredményt követően se indítanák el a korábbi műsorvezetőt Karácsony Gergellyel szemben.

A Nagy Blöff

Az EU soros elnökségét betöltő Ausztria kancellárja hétfőn találkozott az európai bevándorláspárti erők arcával, Emmanuel Macronnal. A megbeszélés utáni sajtótájékoztatón arról beszéltek, hogy mind a ketten egyetértenek a külső határellenőrzés megerősítésében, és abban, hogy a bevándorlók országaiba közvetlenül vigyék el a segítséget. De vajon tényleg akkora pálfordulás történt, hogy már a francia elnök is azt akarja, amiről Magyarország három éve folyamatosan beszél?

A válasz röviden természetesen az, hogy nem. Nagyon nem. Pontosan ugyanazt akarják, amit idáig, csak a közeledő EP-választások és csökkenő népszerűségük miatt új eszközökhöz kellett nyúlniuk, amelyben úgy tűnik, hogy kiemelt feladatot szánnak a kezdetektől fogva ‘bevándorlásellenes’, és ezáltal még nem hitelvesztett Sebastian Kurznak.

Azt érdemes látni, hogy Macron egy újonnan létrejött mozgalom vezéreként lett francia elnök, emiatt egyaránt vannak baloldali és jobboldali szavazói is, akiket a kampányban egyszerre kell kielégíteni. Mivel az alapvető politikai törekvését már többször kinyilatkoztatta, vagyis, hogy ő ‘Orbán Viktor ellenfele’, így nem lehet kétséges, hogy elkötelezett a bevándorlás mellett. Azonban ahogy Európában, úgy Franciaországban is egyre többen nézik aggodalommal a bevándorlással összefüggő nehézségek növekedését. Ráadásul ezeknek az embereknek egy jelentős része Macron szavazója, akiknek voksaira számít a májusi választásokon is. Ahhoz, hogy ne veszítse el őket, kedvezményeket kell tennie a számukra is. Olyan kedvezményeket, amiktől eloszlik aggodalmuk a bevándorlás további veszélyeitől. Emlékezzünk, hogy Macron a kezdetektől fogva kettős beszédet folytat, mert amíg folyamatosan a bevándorlás támogatása mellett érvel, addig a francia-olasz határ a mai napig le van zárva.

Hogy ezt az ellentétet feloldja, és hogy egyszerre kedvezzen a bevándorláspárti és bevándorlásellenes szavazóinak is, ugyanehhez a kettős beszédhez nyúl. A probléma leginkább abból ered, hogy míg a bevándorláspártiak igényeit teljes mértékben kiszolgálja, addig a bevándorláselleneseknek tett gesztusok inkább csak retorikai természetűek. Ilyennek számít egy hivatalosan bevándorlásellenesnek titulált politikussal való mutatkozás, valamint az olyan dolgokról való beszélés, mint hogy meg kell védeni a külső határokat, és hogy a segítséget kell odavinni a problémás országokba. Hogy a külső határok védelme alatt mit kell valójában értenünk, azt pont a Sargentini-jelentésről való szavazás napján mondta el Angela Merkel német kancellár.

Ne legyenek kétségeink: nem azért akarják elvonni tőlünk a határfelügyelet jogát, mert képtelenek vagyunk megvédni azt, hanem pont azért mert nagyon is meg tudjuk védeni. Az külön pikáns, hogy mindezt a 'szolidaritás' jegyében tennék.

Ne legyenek kétségeink: nem azért akarják elvonni tőlünk a határfelügyelet jogát, mert képtelenek vagyunk megvédni azt, hanem pont azért mert nagyon is meg tudjuk védeni. Az pedig különösen pikáns, hogy mindezt a 'szolidaritás' jegyében tennék.

Közzétette: Kimondjuk – 2018. szeptember 17., hétfő

 

De lényegében ugyanez hangzott el a Macron-Kurz találkozón is, amikor mindketten kijelentették, hogy támogatják az Európai Bizottság javaslatát a Frontex európai határ- és partvédelmi ügynökség megerősítésére, a jelenlegi 1.500 fős létszám 10.000 fősre való bővítésére. Kurz még azt is hozzátette mindehhez, hogy egyes országokat, akik kicsit szkeptikusabbak ebben – itt Magyarország kivételével Spanyolországot, Olaszországot és Görögországot említette – meg kell győzni. Ez összefüggésben áll Merkel szavaival, amelyek a nemzeti szuverenitás csorbításáról szólnak.

A jövő forgatókönyvei

Nem tudok jósolni a kristálygömbömből, de jelenleg minden jel abba az irányba mutat,  hogy a brexit miatti kiválással továbberősödő francia-német tandem új törésvonal kihasználásával akarja bebiztosítani hatalmát. Ez pedig nem más, mint a bevándorláshoz való viszonyulás kérdése. Az látszik, hogy ebben a kérdésben a baloldali tömb a liberálisokkal és zöldekkel kiegészülve összezár, azonban a néppárt eléggé megosztott. Egyes, főleg északi országokból származó képviselői támogatják a bevándorlást, míg a keleti és déli országok képviselő inkább ellenzik azt. Ezt a megosztottságot kihasználva Macron a saját országában is sikeres recept szerint vonzana el papíron konzervatív képviselőket a jobboldaltól, hogy politikai ambíciói utolsó akadályát, az Európai Néppártot is elhárítsa az útból. Ha sikerül a néppártból képviselőket a saját mozgalmának megnyernie, akkor az utolsó olyan tényezőt is sikerül kiiktatnia, ami a szorosabb európai együttműködéséről alkotott képére – nevezzük mondjuk Európai Egyesült Államoknak – veszélyt jelenthet.

Azonban a bevándorláspárti erők mögött sem ostobák állnak, így pontosan látják, hogy önmagában a ma érvényes felosztás szerinti képviselők megnyerésével még nem érhetnek el többséget, főleg ha a bevándorlásellenes erők is egy egységkoalícióba tömörülnek, hiszen májusban jönnek a választások. A kampány központi eleme már ma is világosan látszódóan a bevándorlás kérdése lesz, így ha ők teljes mellszélességgel beleállnának a bevándorláspártiság oldalára, akkor annak katasztrofális eredménye is lehetne az ő számukra nézve. Éppen ezért szükséges átvenni a kezdeményezést és a téma meghatározását a saját térfelükön tartani. Mivel azonban 2015 óta a bevándorlás pártján állnak, és ugyanettől az időponttól kezdve a magyar miniszterelnök képezi az ellenpólust, így hirtelen bevándorláskritikussá arcvesztés nélkül nem lehet válni, főleg ha a választás utáni politikával önmagukkal kellene szembemenniük, hiszen az intézkedéseik továbbra is azt fogják támogatni.

Ennek megvalósításához le kellett igazolniuk egy kezelhető, és a válság kezdete óta bevándorláskritikus politikust. Mivel az újonnan megválasztottak közül az olasz kormány és a cseh kormány is komolyan gondolja azt amit mond, kézenfekvőnek tűnt a németek érdekekre mindig is fogékony osztrák kancellár ‘felkérése’ a feladatra. Így esett a választás Sebastian Kurzra, aki készségesen elvállalta a megbízást, még ha ennek ára a kormánykoalíció szakadását jelentené is.

A terv világos, már csak egyetlen feladat van: meggyőzni az embereket, hogy a mi bevándorlásellenességünk jobb választás a keményvonalasabb magyar és olasz megoldással szemben. Ennek bizonyítására pedig a Sargentini-jelentés volt hivatott, amely jogi szempontból valószínűleg eredménytelennek bizonyult, de annyi politikai hozadéka mindenképpen volt, hogy megbélyegezze Magyarországot, és így azt lehessen mondani, hogy “lehet, hogy Magyarország bevándorlásellenes, de ott csorbulnak a szabadságjogok; mi is látjuk a bevándorlás veszélyeit, de mi igazi demokraták vagyunk”.

Kurz tehát úgy mérte fel a helyzetet, hogy karrierje szempontjából valószínűleg többet profitál, ha behódol a hatalmasoknak – Manfred Weber is hasonló taktikát választott -, de óriásit kockáztat, amikor a Sargentini-jelentés támogatásával végső soron korábbi önmagával került szembe. Kormánykoalíciós partnere, az osztrák Szabadságpárt ugyanis már bejelentette, hogy nem fogadja el a jelentés érvényességét és vizsgálja a jogi lehetőségeket. Tehát ha a valódi bevándorlásellenesek elég ügyesen kommunikálnak, akkor nem a Kurz-féle vonal fog tőlük szavazatokat nyerni, hanem a bizonytalankodó jobboldal fog a valódi bevándorlásellenesekre voksolni. Ez az a küzdelem, aminek kimenetelét ma még szinte lehetetlen megjósolni. Amit viszont egyáltalán nem nehéz megjósolni, hogy bármi is lesz a májusi szavazás kimenetele, a bevándorláspártiság éllovasának szerepében tetszelgő Macron biztosan veszít. Ha ugyanis nyernek a bevándorlásellenesek akkor egyértelmű a bukás, azonban ha a bevándorláspártiak nyernek, akkor sem lesz túl sok oka az örömre, mert egy Németország dominálta Európa kiépítését sikerült francia elnökként előidéznie.

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén