agitatio

kitekintés a világra

Címke: foci

A foci az európai identitás és politika része

A 21. századra a foci lett az európai identitás és politika egyik kifejezőeszköze, amit a lengyel szurkolók magyar nemzet iránti szolidaritása is hűen példáz. Azonban ez csak a jéghegy csúcsa. Számos példa üzeni nekünk, hogy a lelátókon történő események a társadalmi korszellem leképezői – nem csoda, hogy a presztízsét vesztő liberális média nacionalista szeánsznak próbálja láttatni őket, vagy hogy az európai zöldek és liberálisok betiltanák a mérkőzéseken használt nemzeti lobogókat.

Szombaton tartották a DAC (Dunaszerdahely labdarúgó csapata) új stadionjának avatóját, ahol a házigazda 2-0 arányban győzte le a korábbi bajnokot. A találkozón tiszteletét tette Orbán Viktor magyar miniszterelnök is, akinek élőben volt alkalma megcsodálni a lelátón immár általánosnak tekinthető fantasztikus hangulatot.

A magasszintű kormányzati részvétel egyben szimbolikus is, hiszen a DAC volt az a csapat, amelynek lelátóiról az ‘új himnusz’, az Ismerős Arcok Nélüked című dala is önálló életre kelt. Magától értetődő volt, hogy az új stadion avatóját is ezzel, az azóta minden válogatott meccsen kötelező dallal koronázzák meg.

A szám népszerűségére magyarázatot nem csak a dunaszerdahelyi csapat határon túli származása, és a tartalma iránt óriási igény magyarázza, hanem az a 2008. november 1-jei esemény is, amikor a büszkén vállalat nemzeti érzelmű csapat szurkolóira a szlovák rendőrség minden előzetes indok vagy magyarázat nélkül, brutális erővel rátámadt, amely terrorba illő akció mérlege 50 sérült, akik közül egy személyt a helyszínen újra is kellett éleszteni. Az akkori szlovák államfő, Ivan Gasparovic szerint a rendőrség helyesen járt el, és mivel Magyarország kormányfőjént 2008-ban Gyurcsány Ferencnek hívták, így semmilyen diplomácia botrány nem kerekedett a történtekből. Éppen ezért a dal a magyarság elleni igazságtalan brutalitás, és saját, impotens kormánya által elkövetett cserbenhagyás szimbólumává vált. Ha úgy tetszik, a magyar sors hű leképezése, ezért nem is érzem túlzásnak az ‘újkori himnusz’ elnevezést sem.

Nemzeti szolidaritás kifejezése

Természetesen a lelátók nem csak a saját nemzetünk iránt tanúsított szolidaritás kifejezőeszközei, hanem nemzetközi sorsközösség megtestesítőivé is váltak. A lengyelek november 11-én ünneplik függetlenségük visszaszerzését, amely alkalomra megemlékezve Románia válogatottjával játszottak Bukarestben barátságos mérkőzést. A találkozó, bár szűkebb értelemben a lengyelek függetlenségére való emlékezésről szólt, de végül a minden nemzetet megillető függetlenség szimbólumává vált. A lengyel-magyar barátság iránti elköteleződés bizonyítására kevés ennél alkalmasabb helyszínt lehetett volna találni. Hallgassák a szurkolók ria-ria-hungária rigmusait:

Persze a magyarok sem maradtak sokáig adósok egy ilyen nagylelkű gesztus viszonzásával, és a történelmi szempontból bár kevesebb jelentést, érzelmi töltést tartalmazó meccsen, de mégis lerótták kötelességüket az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn:

Október 23-a közelségét tekintve ugyancsak aktuális, állandóan visszatérő üzenet a Lazio szurkolóinak híres indulója, amellyel a pesti srácoknak és a magyar szabadságharcnak állítanak örök emléket:

Politikai üzenetek

Persze nem csak a szolidaritás kifejezésére lehet alkalmas egy meccs, hanem az országot, nemzetet igazságtalanul érő politikai nyomás elleni tiltakozás demonstrálása is tökéletes:

lengyel-molino

Bejárta az internetet is ez a híres lelátói molinó. A felirat aktualitását az adta, hogy az újonnan választott lengyel kormány ellen a német kormány alkotmányossági kifogásokat emelt. Erre jött a megsemmisítő válasz, utalva a Németországban egyre állandóbbá váló, bevándorlók által elkövetett erőszakra: “Az asszonyaitokat védjétek meg, ne a mi demokráciánkat!”. Forrás: facebook.com

Kár lenne azt gondolni, hogy csak az ultrák eszköztárát tarkítaná a mérkőzéseken és lelátókon tanúsított viselkedés, ugyanis előszeretettel alkalmazza ezt a regnáló európai politikai elit is.

A francia-német megbékélés jegyében tartottak barátságos mérkőzést 2015. november 13-án Párizsban, amikor Franciaország történetének addigi legbrutálisabb terrortámadását szenvedte el. A mérkőzés közben is lehetett hallani a robbantások hangját, a francia elnököt pedig ki is kellett menekíteni a Stade de France-ból.

A támadás megrázta egész Európát, sok helyen tartottak utána a meccsek előtt egy perces néha csöndet, amelyek közül a legemlékezesebb a török-görög összecsapás volt, ahol a törökök kifütyülték a megemlékezést. Hát nem tökéletes leképezője ez a mai Európának? 

Az Unió egységét szimbolizáló mérkőzést a terror rázza meg, aminek következtében Európa vezetőjét saját otthonából kell kimenekíteni. Majd az erre emlékező mérkőzésen a törökök kifütyülik a gyász percét, ráadsául pont a görögök elleni meccsen, mintha csak azt üzennék szomszédjaiknak, az európai határ védelmét jelentő első államnak: ‘Nemcsak, hogy saját otthonotokban okozunk nektek félelmet, de még ki is nevetünk benneteket, mert úgysem tehettek ellene semmit’.

Sajnos nem tudok ezzel vitába szállni, hiszen a labdarúgást politikai eszközkét használó elit baklövését számos újabb bénázás követte. Tehát ők is politikacsinálónak tekintik a lelátókat, csakhogy a nemzeti szolidaritás helyett ők egészen más üzeneteket tartanak fontosnak közölni:

refugees_welcome1

A politikai elit által szorgalmazott lelátói üzenetek. Forrás: Nyu.hu

refugees_welcome2

A politikai elit által szorgalmazott lelátói üzenetek. Forrás: vs.hu

 

Jellemző, hogy a média liberális fele előszeretettel tálalja úgy a lelátókon történteket, mint barbár ultrák alkoholgőzös hőbörgése, de ilyenkor mindig ‘elfelejtik’, hogy ezeket az eszközöket az általuk szolgált urak is gyakorta alkalmazzák. Ha a következményeket nézzük, azt hiszem nem lehet kétséges, hogy melyik jelenti a nagyobb veszélyt Európa jövőjére.

A foci az európai identitás része

Úgy tűnik tehát, hogy a 21. században a foci, mint a politikacsinálás eszköze jelenik meg – legyen a szándék bármi is. A foci, a lelátó pedig csak azért léphet fel politikai szereplőként, mert önálló szuverenitása és mélyebb jelentése van. Mivel Európában nincsenek háborúk – reméljük, hogy nem is lesznek, bár Merkel éppen ma jelentette be, hogy negyedszer is indul a kancellári pozícióért, így emiatt nem lehet sok okunk a bizakodásra -, ezért sokszor válik a nemzetek közötti történelmi sérelmek, vagy aktuálpolitikai konfliktusok színpadává.

A foci tehát nemcsak sport, hanem Európa történelmi leképezése is. Nem véletlen, hogy a világ más kontinensén (leszámítva Dél-Amerikát) nincs ekkora hagyománya, bár az utóbbi időben rengeteg pénzt ölnek a népszerűsítésébe. Ahogy az sem véletlen, hogy a – sajnos jelenleg alacsony színvonalú – NB1-es mérkőzések dacára mégis annyian kilátogatnak a válogatott meccseire. Pedig a focisták a nemzeti címert viselő mezt magukra öltve sem lettek tehetségesebb labdarúgók, csupán egy olyan karmester vezényli őket, aki megtanította nekik, hogy bízzanak egymásban. És ebben van a foci lényegi értelme, megmutatja, hogy összefogással egy kis nemzet is érhet el büszkeséget okozó, identitást képző sikereket. Ennek lenyomata volt az Eb szereplést övező eufória is.

A foci az európai identitás része,

így nem csoda hát, ha a zöldek és liberálisok tűzzel-vassal üldözik, hol a sport értelmetlenségére, hol pedig a zászlók kirekesztő jelentésére hivatkozva.

Mit jelent ma a foci Magyarországon?

Akik az Eb-n nyújtott alázatos és káprázatos teljesítménybe – amelynek néplélekre gyakorolt jelentőségét a megbénult belváros is mutatja – is a politikát szeretnék belelátni, azoknak van egy rossz hírem: a sikert követően a kórházak helyén is stadionok fognak épülni, a keretbe csak Orbán jóváhagyásával lehet bejutni, a taktikai felállást pedig maga Habony Árpád mondja tollba.

A mai nap is a magyar válogatott Ausztria ellen kivívott győzelméről szólt. Ez képezte minden beszélgetés alapját és ezt harsogta a sajtó is, beleértve még a 444-et is – itt természetesen azért nem az óriási és hirtelen jött fociszeretetről van szó, hanem sokkal inkább az játszhatott szerepet a szerkesztési gyakorlatban, hogy a mindent átható eufória-vonatra ők is felszálljanak, ha már olvasóközönségük gyakorlatilag megszállta a 4-6-os vonalát.

De természetesen nem volt mindenkinek önfeledt a siker után érzett öröme:

“Egy meccset nyertek… ennyi…. szép és jó… de ez az eufória….”

“De az nem lehet, hogy Putyin elkezdte zsarolni az osztrákokat, hogy nem lesz gáz, ha a pincsije nem kap legalább egy győzelmet? Ez sokkal hihetőbb!”

“Ha kicsit kívülről nézi az ember, az EB eddigi legszarabb meccse volt, egy szörnyen gyenge osztrák csapat miatt. Ahhoz képest gyenge, amit mondtak róluk.”

“fizethetitek tovabb a stadionmaniat luzerek de orujjetek csak szanalom”

“Az EB-t nem nézem, mert nem látom a “nemzeti” foci értelmét…(mondjuk ha kiesik a magyar csapat akkor lehet jövök majd röhögni a kesergő jobbos csürhén :))) ennyi öröm nekem is jár :)) )”

És a sort még hosszasan lehetne sorolni. Hasonló logika mentén, de végre személyes tapasztalatom is volt a témában. Ma délután a véletlen folytán az egyik olyan kollégámmal ebédeltem, akivel korábban lényegében csak a köszönésre szorítkozott a kommunikációnk.

Amikor a kínos csöndet oldandó, feltettem neki a kérdést, hogy “na és mit szólsz a tegnapi meccshez?”, láttam az arckifejezésén az undort és az ilyenkor megszokott jolly joker hagyta el a száját: “nem szeretem, amikor a fociba belekeverik a politikát”. Eléggé tanácstalannak véltem, amikor szembesítettem vele, hogy igazából ő volt az, aki beemelte a politikát a beszélgetésünkbe. Majd jött a korrekció: “igen, de a vízilabda és az úszás”. Igen, ezek valóban fontos sportágak – bár ha emlékezetem nem csal, akkor mostanában az úszás ellen is keresztesháborút indítottak -, de koránt sem vonzanak annyi érdeklődőt, mint Európában például a foci vagy Amerikában a kosárlabda vagy a baseball.

Ne áltassuk magunkat, a fanyalgóknak nem az orbáni fociszeretet miatt derogál a labdarúgás, hanem amiatt, amit tulajdonképpen képvisel: alázat a felkészülésben, tisztesség a küzdelemben, dicsőség a győzelemben és méltóság a vereségben. Játékos elsajátítása az élet tanításainak, amely végén az egyének csapattá, a csapatok pedig közösségekké válnak.

És ha a kitörő eufóriára a 44 évnyi megvonás mellett egy másik magyarázatot is akarunk találni, akkor nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy mindez tíz nappal a trianoni tragédia emléknapja után történt, így azt hiszem ez valóban egy méltó eredmény az új kezdet hírnökéhez.

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén