agitatio

kitekintés a világra

Címke: főpolgármester

Főpolgármester-jelöltek a Nagy Visszatérésért

A nagy politikai visszatérő Gyurcsánynak megnőtt az étvágya a nem várt EP-választási eredményeket látva, ami az eredményvárón mutatott, a listavezető feleségét azonnal háttérbe szorító viselkedésén már azonnal látszott, azonban a fő attrakció még csak most következik. Az ellenzék végső bedarálásának kísérletének érdekében nem átall a bukott miniszterelnök Budapestet először csatatérré változtatni, hogy az elegáns vezéráldozatot követően a romokon csak egyetlen, kellőképpen ‘demokratikus’ és kellőképpen ‘koalíció képes’ pártképződmény zászlaja loboghasson. 

Május 26-án éjjel a hazai belpolitika baloldalán valóban földcsuszamlásszerű változások következtek be. Az eddigi status quo összeomlott és a baloldali politika kezdeményezését, hovatovább vezetését átvette a Gyurcsány házaspár magánvállalkozásaként működő Demokratikus Koalíció (DK). Az okokat hosszasan lehetne sorolni, de biztosan közéjük tartozott az Orbán-fóbiások választása, akik a DK-ban látták a legelszántabb ellenségét a NER rendszerének (érdekesség, hogy sem rájuk, sem a Momentumra nem vetült még soha a ‘Fidesz-bérencség’ vádja). Ennek a narratívának az építéséhez nagyban hozzájárult, hogy az Európai Egyesült Államok kampányüzenetével lényegében a Fidesz politikájával tökéletesen ellentétes javaslatot tettek a választóknak – tehát volt víziójuk. Dobrev Klára személyében pedig volt egy arcuk is, aki nyilvánvalóan alkalmasnak tűnt erre a feladatra, hiszen jól kommunikáló, intelligens nő benyomását keltette, aki – nem utolsósorban – nem Gyurcsány Ferenc, ami szintén nagy előny. Itt tehát a kormánypártnak nem sikerült teljes mértékben tudatni a választókkal, hogy ki is valójában Dobrev. Végezetül pedig biztosan okozott átszavazást a szocialisták bázisából Bangóné patkányozós kijelentése is, amire Gyurcsány elegánsan reagálhatott megértően, de mégis határozott állást foglalva az erkölcsi felsőbbrendűség kényelmes magaslatairól.

Egyelőre ennyit az irányítás magához ragadásának vágyát régóta dédelgető DK-elnökről, és vessünk egy pillantást az ellenzéki térfélen végbement átrendeződés másik nagy nyertesére, a Momentumra. A még mindig inkább csak lelkes amatőrök gyülekezetére emlékeztető szervezet részben talán éppen esetlenségének köszönhette sikerét. A szerethető és lelkes fiatalok benyomását keltő politikusok számos ifjú választó számára nyújthattak azonosulási lehetőséget, azonban a közel 10%-os választási eredményüket hiba lenne csupán ennek betudni. Az látszik, hogy  továbbra is budapesti pártnak tekinthetjük őket, és nem csak a 17%-os helyi eredményük miatt, hanem mert a 23 kerületből 10-ben feljöttek egyenesen a második helyre. A ’tisztaság’ mellett ebben még közrejátszhatott az alternatíva hiányának oka is, hiszen a rendszerkritikus, Gyurcsány-ellenes és liberális szavazók  számára a korábbi számos opció közül lényegében minden más kihullott: az Együtt a tavalyi választások után megszűnt, az LMP elmúlt egy éve a saját belviszályaitól volt hangos, a Párbeszéd a posztkommunista utódpárttal, az MSZP-vel lépett frigyre, míg a Kétfarkú Kutyapárt továbbra is az apolitikus, a viccre elsődlegesen fogékonyak számára maradt szimpatikus, így maradt – jobb híján – a Momentum. Na persze naivitás lenne az feltételezni, hogy ezen tényezők egyéb segítségek nélkül elegendőek lettek volna egy ilyen villámcsapásszerű eredmény eléréséhez. A látható segítséget a Momentum ‘nemzetközi hálózata’ (értsd: irányítója) jelentette, amikor a kampány hajrájában maga Guy Verhofstadt, a liberális ALDE frakcióvezetője személyesen látogatott el Budapestre. Mivel a ritka fogsorú úriembernek Magyarországon viszonylag alacsony a marketing értéke, ezért az én meglátásom szerint a siker sokkal inkább egy másik, a kampányban bevetett eszköz szemmel látható eredményeit valószínűsítik. Nincs még egy éve, hogy az LMP-ből kizárt korábbi társelnök, Hadházy Ákos elkezdte gyűjteni az Európai Ügyészséghez való csatlakozáshoz az aláírásokat, amelyek száma saját bevallása szerint a 600 ezret is meghaladják már. El tudom képzelni, hogy a Momentum és a Szél-Hadházy páros közötti látványos közeledésnek egyik feltétele a Hadházy-lista mozgósításra történő átadása volt a párt aktivistáinak részére.

Indokolt, ám mégis kissé bizarr öröm Cseh Katka részéről, amikor megtudja, hogy EP képviselő lesz. Forrás: Pesti Srácok

Hegylakó: csak egy maradhat

Ha úgy tetszik, a választási eredmény visszaállította a 10 évvel ezelőtti állapotot, csak az akkori vezető baloldali párt MSZP helyét átvette a DK, és a korabeli liberális SZDSZ helyét pedig annak fiatalított kiadása, a Momentum. Ez a tisztulási folyamatnak is tekinthető átrendeződés lényegében adódott a választási rendszer sajátosságaiból, valamint az ellenzéki szavazók természetes elvárásaiból. Ennyi pártra ugyanis egyszerűen nincs szükség az ellenzéki oldalon – főleg úgy, hogy megkülönböztetni sem lehet őket egymástól.

Ebből kifolyólag érdemes számításba venni az újonnan erőre kapott középpártoknak a lehetséges céljait és azok alapján elemezni a mozgásukat. A Momentum egy tetszhalott állapotból katapultált lényegében egy budapesti középpárttá, teljesen természetes, hogy nem kellett sokat várni, hogy előálljanak a korábban még nevetségesnek hangzó ötlettel, hogy saját főpolgármester-jelöltet állítsanak, egyelőre legalábbis az előválasztáson. Ezzel is mutatva, hogy potens, cselekvőképes politikát alakító erővé léptek elő az ellenzéki oldalon. Erre – legalábbis kommunikációs szinten ezt közvetítve – reagálva a DK is bejelentette saját jelöltjét a főpolgármesteri előválasztáson, amivel kétségtelenül életet leheltek ennek a csodafegyvernek szánt, de mégis inkább csak akadozó gépezet benyomását keltő intézményt körbevevő felhajtásba. Gyurcsány a korábban bevált recepthez visszanyúlva jelentette be feleségével, Dobrev Klárával annak politikai ikertestvérét, Kálmán Olgát. Ennek a döntésnek a helyességének elemzése megérne egy külön posztot, de a megosztó egykori műsorvezető kétségkívül sok budapesti számára szimpatikus a maga intellektusával és előéletével, azonban kiválasztásának nem ez volt a legfontosabb szempontja.

Mint két tojás – már külső jegyeikben is hasonlítanak egymásra, nem csak stílusukban és gondolataikban. Forrás: facebook.com

Az látszik, hogy Gyurcsánynak megjött az étvágya, és azon túl, hogy meg akarja tartani újonnan szerzett szavazóit, újabb csoportokat akar bevonni ‘koalíciójába’. Tehát a korábbi MSZP szavazók mellett a Momentum friss választóira is rátenné a kezét, legalábbis erre enged következtetni egy ismert, és liberális körökben elismert médiaszemélyiség leigazolása. Számítása nem tűnik rossznak, hiszen most még elég bizonytalanok az erőviszonyok ahhoz, hogy  egy megfelelő jelölttel átcsábíthassa magához a Momentum szavazótáborának egy részét.

Gyurcsány az EP-választások estéjén. Itt még csak sejteni lehetett ambícióit. Forrás: MTI

Azonban az első számú ellenfelet a DK továbbra is az MSZP-ben látja. Kálmán Olga ugyan népszerűbb lehet a baloldali választók között, mint Karácsony Gergely, amivel az előválasztást megnyerheti, azonban megosztó személyiségének kevesebb esélye lehet Tarlós Istvánnal szemben, mint a kompromisszumkereső, szimpatikus, inkább integratív személyiségű Karácsonynak. Éppen ezért én inkább azt gondolom, hogy ezzel a húzással a DK nem megnyerni akarja a választást, hiszen arra sem alkalmas jelöltje, sem pedig programja nincs, hanem az EP-választáson megkezdett baloldali térhódítást folytatná. Előbb kiütötte a baloldal másik pártját, most pedig egyetlen és talán utolsó arcától is megfosztaná őket. Mivel Kálmán Olga bejelentése előtt három nappal még Karácsonyt támogatta Gyurcsány, ezért arra sincs semmi okunk, hogy azt feltételezzük, hogy egy számukra előnytelen előválasztási eredményt követően se indítanák el a korábbi műsorvezetőt Karácsony Gergellyel szemben.

A Centrum az új centrális erőtér

Október 23-ai beszédében értelmet nyert Puzsér főpolgármester-jelöltsége és a Volner János által is vizionált Jobbik-LMP összeborulás. Ugyanis a mindkét oldalt bíráló megmondóember, ‘Mr. Szélsőközép’ nem a fővárost szeretné vezetni jövő ősszel, hanem hitelesíteni azt a politikai stratégiát, amely a hagyományos jobb-bal megosztottságon felül egy harmadik utat kínálna a választók számára.

Két, látszólag egymástól független esemény, amely úgy tűnik, hogy idővel mégis összeér. Volner János korábbi Jobbik alelnök egykori pártját az LMP-vel revolverező kijelentései első ránézésre számomra csak exit-pontnak tűntek, amely abból a felismerésből eredt, hogy rossz döntést hozott, amikor nem akart, vagy nem mert Toroczkaiék oldalára állni az első szakadás alkalmával. Ezért egy megfelelő indokra várva igyekezett magához ragadni a kezdeményezést, amivel elhagyná a süllyedő Jobbik-hajót. Ez az alkalom lenne a papíron liberális LMP-vel való összefogás szorosabbra válása. A valóság ezzel szemben az, hogy az LMP is azért szakad – Szél Bernadett és Szabó Szabolcs kilépése a frakcióból, Meszerics Tamás kilépése a pártból -, mert korábbi önmagával szakítva próbálja a politikai középre kormányozni magát. Akárcsak a Jobbik, csak ők a szélsőjobbról indultak, míg az LMP balról, és a terv szerint majd középen találkoznak. Volner elképzelése ezzel szemben, hogy a Fidesz szavazóit csak jobboldalról lehet magukhoz vonzani, és a Jobbik középre helyezkedése után az egyetlen jobboldali ellenzéki párt a Mi Hazánk maradt.

Az LMP is kétségkívül tökéletesen ismerte fel azt a helyzetet, hogy a Fideszt nem fogják tudni legyőzni a bizonytalanok megszólításával, hanem ahhoz a kormánypárt táborát kell valahogy csökkenteni, hiszen amíg 2,5 millió állandó szavazója van, addig belátható időn belül nem lehet leváltani. A cél egy olyan alternatíva állítása a Fidesz szavazóknak, amely mentes a szokásos baloldali lózungoktól. Erre utalt korábbi írásában Ungár Péter is, amikor azt írta, hogy “Fejezzük be a demokráciasiratást és a moralizálást!”. Egy reális alternatívának ugyanis élesen megkülönböztethetőnek kell lennie minden mástól. Megpróbálja kimazsolázni mindkét oldal népszerű tulajdonságait (baloldal esetében demokrácia, jogállam, korrupcióellenesség, jobboldal esetében antiliberális, antiglobalista) és felhagyni a kevésbé népszerű elemekkel. Így kíséretet téve egy olyan párt kialakítására, amely mindenki számára kínál valamilyen elfogadható ajánlatot – ennek ellenére, paradox módon éppen Puzsér az, aki rendszeresen közvélemény-kutatásokhoz igazított kormányzással és marketing eszközökkel vádolja a hagyományos pártokat.

Mivel azonban a politikában is egyre nagyobb szerepet tölt be a bulvárosodás – csúnya szóval tabloidizáció – mellett a perszonalizáció is, vagyis amikor a politikai értékeket, ideológiákat személyekkel próbálják eladni, ezért óhatatlanul szükség van egy erre megfelelő személyre. Ebben kétségkívül kiváló választásnak tűnik az örök kritikus, ugyanis közéleti tevékenysége során legalább annyira támadja Orbán Viktort, mint a baloldali pártokat és az általuk szentírásként követett liberalizmust és a politikai korrektség eszméjét. Viszonylagos ismertsége, népszerűsége és intellektusa is feljogosítja arra, hogy egy új, szárnyait bontogató formáció vezető arca lehessen. Így tehát a főpolgármester-jelöltség bejelentése – és az esetleges visszalépés belengetése egy esélyesebb jelölt számára – egyfajta erőpróbának is tekinthető, a harmadik út tesztelésének. Jellemző az is, hogy mindkét oldal jelszavaival operál: a Sétáló Budapest egy klasszikus baloldali, zöld párti program, de még a mai beszédében is polgárokra hivatkozott, amely az első Orbán-kormány idején volt a főként budapesti jobboldali szavazók identitása.

Logikusan hangzik, hogy azok, akiknek elege van a neofeudalizmusból – ez lenne a Fidesz – és a neoliberalizmusból – ez pedig a baloldali pártok összessége – az egy harmadik, középen álló pártszövetségben keresnék érdekeik képviseletét. A stratégia értelmében mindkét oldal azon szavazóit be lehetne csatornázni, akiknek elege van a jelenlegi megosztottságból. Azokat, akik csak ‘normálisan szeretnének élni’. A probléma ezzel azonban csak az, hogy ez a stratégia nagyon hasonlít az Orbán Viktor által meghirdetett centrális erőtér politikájához, ahol egy nagy néppárt kormányoz, és tőle jobbra és balra helyezkedik el egy-egy kvázi szélsőséges tömb. Ennek leváltásához pedig nem csak centrum, centrális megközelítés szükséges, hanem erőtér is. Ez utóbbi merész elvárásnak tűnik attól a két párttól, amelyek a legtöbb szavazót veszítették el az áprilisi választások óta.

Bajnai bejelentkezett Budapestért?

Terjengős cikkel adott életjelet magáról a volt miniszterelnök. A hvg hasábjain megjelenő vélemény felmondja az összes liberális mantrát, így annak tartalmánál időzítése sokkal érdekesebb. Könnyen lehet, hogy az újfent csak önmagával foglalkozó ellenzéket mentené meg az előválasztásra keresztelt bohózat további fejezeteitől.

A felvetésem természetesen csak elméleti, ám a ritkán nyilatkozó ex-miniszterelnök megszólalását érdemes kontextusba helyezni. Az általa felvázolt helyzetértékelés bár a gazdasági számok mögé bújtatott aggódás látszatával a szakértő szerepkörét hivatott biztosítani, azonban az Orbán-fóbiával átitatott elemzés nehezen értelmezhető másként, mint politikai megnyilvánulást. A kötelező liberális mantrák felmondása (földesúri viszonyok, megfélemlítés, demokrácia hiánya, gyűlölködés stb.) egyértelmű üzenet az erre fogékony közönség számára. Itt vagyok, veletek vagyok, nektek szólok.

Mivel a mondandó tartalmával nem tűnik indokoltnak a csend megtörése részéről, ezért nem nehéz úgy értelmezni megszólalását, mint a sorok rendezését. Szüksége is lenne rá az ellenzéki szavazótábornak, ugyanis amióta Tarlós István bejelentette, hogy jövőre is megméreti magát a főpolgármesteri székért folytatott küzdelemben, a nyerési esélyük napról napra csökken. A helyzetet tovább fokozza, hogy potens jelölt megnevezése helyett megint a pótcselekvésnek tekinthető előválasztási sláger lemezét tették fel, így jelenleg a megmondóemberből főpolgármester-aspiránssá avanzsáló Puzsér Róbert is utcahosszal előzi őket – a helyzetet a baloldal számára tovább súlyosbítja, hogy egyes értesülések szerint az ország kritikusa mögé beáll az LMP és a Jobbik is.

Ebben a helyzetben kell tehát nekik valami újat és váratlant húzniuk – Demszky Gábor bejelentkezése kétség kívül tökéletesen megfelelne ennek a célnak. Egy fokkal – de tényleg csak eggyel – komolyabbra fordítva a szót: ezt lenne hivatott biztosítani a már sokadik alkalommal belengetett előválasztás lehetősége, amelynek megszervezésére azonban úgy tűnik, hogy már a saját választóik sem tartják alkalmasnak a baloldali pártokat. Marad tehát a két örökös reménység, a pártpolitikus Horváth Csaba, és a mindenes Karácsony Gergely. Azonban egyik sem tűnik túlságosan jó választásnak, hiszen közös bennük, hogy mindketten bukott politikusok. Horváth Csaba egyszer már csúnyán alulmaradt Tarlóssal szemben, pedig akkor dobta be az azóta hírhedtté vált ingyenes BKV ötletét is. Karácsony Gergely egy meglehetősen könnyen támadható, köpönyegforgatóként aposztrofált politikus, akinek vezetésével áprilisban az MSZP-Párbeszéd választási szövetség csúfos kudarcot vallott. Tehát a helyzet nem túl rózsás ellenzéki szemszögből. Van egy bonyolult és könnyen hekkelhető előválasztási káosz, illetve van két közepesen rossz jelölt, miközben az idő vészesen fogy – még ha a hivatalos kommunikáció folyamatosan a hátralévő egy év hosszúságára is utal. Ilyen körülmények között kézenfekvő lenne egy erősnek gondolt, pártokon felüli jelölt.

Persze a pártokon felülinek számító Bajnai részben annak is köszönheti pártokon felülálló státuszát, hogy az áprilisi csúfos választási kudarc következtében kihalt alóla pártja, az Együtt. Magyarul Bajnai is bukott politikusnak számít. Ettől függetlenül azonban még mindig gondolhatják úgy, hogy a Budapesten ‘kétharmadot szerző baloldal’ képes lehet vele is nyerni. Mellette szól az is, hogy nemcsak személye, hanem múltja is ismert, így a fekete PR-rel történő lejáratás az ő esetében kevés újdonságot tartogathat. További előnye lehet még az idő azon jó tulajdonsága is, hogy a múlása mindent megszépít. Kellő távolságból sokan értékelhetik még mindig úgy, hogy az egyéves kormányfői regnálása, valamint ‘szakértői’ kormánya hitelességet biztosíthat a számára – főleg az azt megelőző három évnyi Gyurcsány-kormányzáshoz képest.

Akárhogy is, Bajnai továbbra is lehet az az ember, akire az ellenzék már régóta vár. Nem lesz azonban könnyű dolga, ha a választók széles rétegéhez kíván szólni. A cikkében viszont vélek felfedezni kiábrándult jobboldali szavazóknak megfogalmazott üzenetet is.

Helyzetértékelésének zárásaként ugyanis arról ír, hogy “a polgárosodás esélye, a haza és a haladás ügye ma távolabb van, mint 1990 tavaszán volt”. Polgár, haza, haladás, ezen kifejezések hallatán az embernek akaratlanul is az az érzése támad, mintha csak az első Orbán-kormány egyik közleményét olvasná.

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén