agitatio

kitekintés a világra

Címke: Hollande

Fapados terrorizmus

Amíg a világ azon töpreng, hogy együtt kell e élnünk a terrorizmussal, addig a terroristák ‘innovatív’ tömegmészárlási eszközeire adott liberális magyarázatok kimerülnek az ideológiai alapú mosdatásokban. Erről eszembe jut a köztársaság bölcsőjében, egy multikulturális birodalomban, az ókori Rómában járatos közmondás: „Ostoba gyűlölet az, mi lenéz mindent, ami új, ám újat imádni csupán – gyűlöletes ostobaság.”

Még meg sem száradt a tinta legutóbbi, a civilizációk együttélésének nehézségeit taglaló bejegyzésemen, máris újabb esemény sokkolta – ezúttal a német – közvéleményt. Egy másfél éve, kísérők nélkül érkező fiatal afgán – bár ez dupla feltételes állítás, hiszen a nagy Wilkommenskultur következtében szükségtelenné váló bárminemű ellenőrzés miatt sem a nemzetiségét, sem az életkorát nem tudják a hatóságok pontosan megállapítani – néhány hónapnyi ‘sikeres’ integrációt követően, sűrű Allahu Akbarozás mellett, baltával támadt rá egy vonat utasaira, legfőképp egy hongkongi turista családra. A következmény egy mészárszékké változó vonatkocsi, tucatnyi életveszélyes sérült, egy lelőtt terrorista és egy megriadt – vagy inkább a bizonytalanság szakadékában egyre mélyebbre kerülő – társadalom.

Sajnos már napi szintűvé váltak a civilizációnk létét megkérdőjelező barbár támadások, így félő, hogy lassan el is veszti hírértékét, ami a sorsunk tehetetlenségébe való csendes belenyugvás végső jeleként is értelmezhető. De amire most szeretném felhívni a figyelmet, az az elkövetés módja. Na persze nem annak brutális kivitelezése okoz meglepetést, hanem az elkövetők szervezetlensége és eszköztelensége, hiszen már nem kellenek egyértelmű dzsihadista szálak, házilag készített pokolgépek vagy éppen csempészett khalasnyikovok. Bárkiből – némi kreativitással és az otthon használatos tárgyak felhasználásával – egy szempillantás alatt válhat tömeggyilkos, vagyis beköszöntött a fapados terrorizmus korszaka. Ez sajnos az idáig sem remekelő titkosszolgálati szerveket is még nagyobb teher alá helyezi, hiszen emiatt lehetetlen őket kiszűrni, ami védhetetlen helyzetet eredményez. Most látszik csak igazán, hogy ha valaki nem tartja be a közös együttélés írott-íratlan szabályait, akkor mennyire könnyedén összeroppanthatja az egymás kölcsönös tiszteletén alapuló törékeny társadalmi rendünket. Értem persze, hogy aljas gyilkosságok idáig és voltak és valószínűleg lesznek is, de még egyetlen (szub)kultúrának sem volt célja az értelmetlen és tömeges mészárlás.

Ezek fényében azt hiszem nem véletlen Manuel Valls francia kormányfő beszéde sem – akit a nizzai megemlékezésen először fütyültek ki, felemlegetve ezáltal politikai felelősségét -, amiben arról értekezett, hogy mostantól “együtt kell élni a terrorizmussal”. Ezt az állítást továbbá alátámasztani látszik Hollande elnök minapi beszéde, aki ezt azzal egészítette ki, hogy “kérem a franciákat, hogy vegyék fel a kapcsolatot a polgári védelemmel és az egyesültekkel, és vegyenek részt elsősegély tanfolyamokon, mert olyan állampolgároknak kell lennünk, akik képesek beavatkozni és részt venni a mentésben” – amivel tulajdonképpen elismerte a hatóságok tehetetlenségét a veszéllyel szemben.

Úgy tűnik, hogy a franciák már meg sem próbálják az illúzió látszatát kelteni, hiszen a közel-keleti lakosok importálásával a konfliktusokat is velük együtt importálták, így az ottanihoz hasonlatos állapotra próbálnak berendezkedni.

Ennek a narratívának a következményei már kristálytisztán láthatóak: “Ha még egy-két támadás bekövetkezik, a polgárháború szélére sodródhatunk” – mondta tavasszal a francia elhárítás főnöke. A helyzet elkeserítő, de a probléma tisztán látszik, ami azt jelentené, hogy elvileg nem megoldhatatlan. Ami miatt még sincs különösebb okunk az örömre, az a médiát uraló liberális mainstream politika válasza.

A média szerepe és felelőssége

Itt hosszasan sorolhatnám a sajtó magatartásával szembeni aggályaimat, de azt hiszem kifejezőbb, ha néhány konkrét példát hoznék a meghatározó, magát mértékadónak tartó orgánumok gyakorlatából.

Index.hu: “Most akkor iszlamista merénylet volt Nizzában, vagy sem?” címmel jelent meg egy erősen relativizáló szándékú írás, amely sok szempontot figyelembe vett, csak éppen a legfontosabbról próbálta elterelni a figyelmet. Beszédes, hogy néhány órával később már azt a hírt voltak kénytelen közreadni, hogy “Az Iszlám Állam vállalta nizzai terrortámadást”, így az a szégyen esett meg vezető hírportálunkkal, hogy a két hír egymás szerepelt a főoldalon, némi zavart keltve az ártatlan olvasók következetességre vonatkozó igényében.

444. hu: “Barátja halálát akarta megbosszulni a német vonaton baltával támadó afgán”. Ebből a cikkből pedig azt is megtudhattuk, hogy “nyugodt és kiegyensúlyozott emberként ismerték, jól haladt a beilleszkedése”. Ezek után csak félve merem feltenni a kérdést, hogy mi lett volna, ha nem halad jól a beilleszkedése?

Közös vonás a relativizálási kísérletet végrehajtó újságírók technikájában, hogy nem vallásosnak és magányos farkasnak próbálják feltüntetni az elkövetőket. Az én kérdésem csupán az lenne, hogy mennyivel jobb, ha a fent említett módszerekkel, fegyver és szervezettség nélkül olyan emberek is szabadon gyilkolhatnak, akiket még csak az előéletük alapján sem lehet a legkisebb mértékben sem megszűrni?

Ideológiai szándék

Mindenez után felmerül a kérdés, hogy mégis miért jó ez nekik? Tényleg ennyire nem látnák a fától az erdőt?

Azt hiszem a válasz ennél sokkal prózaibb. Az immár vallássá váló, saját életszerűtlen toposzaik hajszolása teljesen elvakította őket – ironikus, hogy egyébként pont ezért üldözik a kereszténységet is. Többé már nem az egészséges életösztön logikája által diktált, és több száz év alatt folyamatosan formálódó élettípust használják tájékozódási pontként, hanem néhány 18. századi, valóban rendkívüli szellemi képességgel megáldott filozófus korabeli elgondolásának a kifigurázását próbálták dogmákká változtatni, mit sem törődve a racionalitások jelentette kihívásokkal.

Olyannyira a végtelenségig hisznek bennük, hogy a németországi támadás után a német Zöldek – ami valójában mára egy szélsőbaloldali ideológiát takar – egyik képviselője, Renate Künast továbbra is az ’emberi élet szentségébe és méltóságába vetett hitének’ következtében egy ilyen nyilatkozatra ragadtatta magát: “Tragikus az eset és együttérzünk a sebesültekkel. Miért nem lehetett a támadót csak támadásképtelenné tenni???? Kérdések!”. Pedig a régi jó, ‘elavult’ hagyomány alapján mi tudjuk, hogy az élet méltósága az áldozatoknak jár, de az elkövetőknek nem. Vagy, hogy az idegen nem jó vagy rossz, csupán más. És egészen addig szeretjük is, amíg nem tör az életünkre.

indiánok

‘Azt mondom engedjük be őket. Mégis mi baj történhet?’ forrás: townhall.com

Civilizációk harca

A nizzai események után legalább jó lenne csak azt tudni, hogy többé ilyen nem fordulhat elő, mert a vezetők megértették: ha egy harcos és egy önmegtagadó civilizáció találkozik, abból az utóbbi nem kerülhet ki győztesként.

Vasárnap véget ért az Eb és úgy tűnt Franciaország fellélegezhet – na persze nem a döntőben nyújtott teljesítményük okán, hanem mert megúszták a kontinensviadalt terrortámadás nélkül. Persze nagyon készültek rá, a hírek alapján az EU keleti hátárán több, Párizsba tartó terroristát is sikerült elfogni. Minden úgy tűnt, hogy Franciaországban végre visszaállhat az élet a normális kerékvágásba, hiszen a szabadság értékeiért vívott harcként is felfogott kupa – leszámítva némi ultra-tobzódást – nagyobb fennforgás nélkül lecsengett, így Francois Hollande elnök július 26-án már a novemberi események óta érvényben lévő szükségállapot visszavonását fontolgatta.

És ekkor ütött csak be igazán a krach. Ironikus módon épp a nemzeti ünnepükön, ahol is a szabadság-testvériség-egyenlőség eszmeiségének születését jelentő forradalom kirobbanására emlékeztek. Azt hiszem nehezen lehetne ennél kifejezőbb alkalmat találni a valóságra, vagyis a civilizációk harcára. Hiszen a felvilágosodás legnagyobb szellemi produktumának kifordítása okozza éppen a probléma gyökerét. Az abszolutizmus (királyi dinasztia) ellenében a köztársaság megalapításának volt záloga a fent említett három ismérv. Szabadság, ahol nincsenek szolgák, se rabszolgák és mindenki saját lelkiismeretének belátása szerint cselekedhet; egyenlőség, ahol a törvény előtt mindenkit ugyanazok a jogok illetnek meg; és testvériség, ami az együvé tartozást, az egymás iránt támasztott felelősséget hivatott jelenteni.

Nos, amíg ezek a jelszavak aktuálisak és jól csengőek voltak egy nemzet számára egy egyeduralmi rendszer ellenében, a szó szerinti értelmezésük mára legalább annyira fojtogatóvá vált – kiváltképp, hogy kortárs liberálisaink olyan dolgokat is hajlamosak belemagyarázni, amelyekre őseiknek nem is volt eredendő szándékuk. Gondolok itt ezalatt az egyenlőség és testvériség olyan irányú önkényes kiterjesztésére, amely alapján a földgolyón élő összes embert belevennék. Ismerjük ezeket az elméleteket, hiszen manapság nagyon sokan magukénak vallják: “a földön minden ember azonosnak született, ezért nem számít sem a bőrszíned, sem az, hogy hova születtél”. Nos, ha közelebbről is megvizsgáljuk ezt az állítást, akkor nem vonhatjuk kétségbe annak igazságtartalmát, de mit jelent ez a valóságban?

Azt, hogy a bolygó bármely csücskére születtél is, neked jogod(!) van megválasztani, hogy hol akarsz élni (ugye, No Border mozgalom, ismerős lehet az osztrák konvojosok transzparenseiről, akik azóta érdekes módon mintha maguk is inkább bezárkóznának), hiszen ez a szabadság és különben is egyenlőek vagyunk. Én sem megyek az USA-ba szerencsét próbálni egyik pillanatról a másikra – és nem csak azért, mert folyamatosan megújítandó munkavállalói vízum nélkül erre esélyem sincs, hanem mert tudom, hogy ez egész egyszerűen nem így működik. Bár a globalizáció előretörésével próbálnak az életvitelnek is egy hasonló színezetet adni. És itt még nem is ejtettünk szót az egyes világrészek eltérő hagyományairól, kulturális szokásairól.

Különbség a két civilizáció között

Divatos gondolat liberális körökben továbbá úgy relativizálni a történteket, mintha az nem az iszlám vallás természetes velejárója, hanem valami vallási sajátosság lenne – itt kérnek az ő nevükben is elnézést az összes buddhistától. Szintén gyakori még összemosni a nemzetekkel is, mondván, hogy Hitler is egy nemzet felemelkedésének nevében gyilkoltatott le milliókat. Tehát ha jobban megnézzük, akkor meg is van a liberálisok ideális archetípusa: ateista és internacionalista.

Ugyanakkor már megtanultuk, hogy minden szépen csengő szólam mögött keresnünk kell a valódi szándékot, és azt könnyen megtalálhatjuk a liberális ember prototípusának kifejlesztési szándékában, így hát bármennyire is logikusnak tűnhet első ránézésre, nem hagyjuk magunkat megtéveszteni. Mégpedig azért nem, mert ezek az érvek ráadásul még csak nem is igazak, hiszen a felvilágosodás során a ráció, az értelem került az engedelmesség, mint vallást meghatározó ismérv helyébe. Csakhogy a világi és egyházi hatalom elkülönülése meg sem történhetett volna az isten akarata helyett bűnmegbocsátást hirdető kereszténység nélkül. Ezért ezt a két vallást egy lapon említeni legalább akkora ostobaság, mintha valaki az együvé tartozás és szolidaritás területalapú megközelítését akarná a valláshoz hasonlítani. Európában a közösséghez való hűség területi joghatóság alapú, ahol a közös nyelv, közös értékek és a közösen hozott – ezáltal mindenkire érvényes – törvények képezik az összetartozás ismérvét. Nem véletlen, hogy nem beszélhetünk a Közel-keleten egységes arab nemzetről, hiszen ott a vallás iránti feltétlen hűség a közösségképző. És ez az, ami miatt egy muszlim soha sem fogja elfogadni az európai törvénykezést, éljen bár benne 20 éve is akár.

Könnyen belátható, hogy éppen ezért az egykoron a felvilágosodás célját szolgáló liberalizmus mára a szabadság első számú ellenségévé vált, de nem csak a politikai korrektségen keresztül a gondolat szabadságának megtagadásával, hanem immár az emberek fizikai biztonságát veszélyeztető életidegen, önmaga karikatúrájává váló dogmáival is.

 

pray for...

A soha véget nem érő lista. (Forrás: facebook.com)

Az internet közössége természetesen ezúttal is rendkívül kreatív módon állt hozzá a terror utáni gyászhoz, rengeteg sajnálkozó és részvétkifejező kép készült, gyaníthatóan a facebook profilképek is trikolórba fognak borulni, de attól tartok, hogy ez ma már édeskevés. Ma a cselekvés ideje jött el. Európának végre el kell döntenie, hogy vagy liberális akar maradni, vagy pedig életben akar maradni. A kettő együtt úgy tűnik, hogy nem megy.

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén