agitatio

kitekintés a világra

Címke: ideológia

Kreált polgárháború

A mai londoni támadással végre megtörtént az, amire mindannyian vártunk: egy őslakos követett el a terroristákhoz hasonló merényletet muszlimok kárára. Innentől kezdve hátra lehet dőlni, hiszen semmi probléma sincs, a liberális tétel továbbra is áll. A terrorizmus nem muszlim sajátosság, lám tényleg minden ember egyforma. De vajon tényleg ennyire egyszerű lenne?

Liberális szokás az ideológiánkkal nem egyező cselekményeket relativizálni különböző módszerekkel, amik általában mégis egy sablont követnek: az elkövető Nagy-Britanniában született, ezért őt britnek kell tekinteni, vagy olyan múltbeli , irreleváns statisztikai adatokkal előhozakodni, hogy az IRA mikor, hány embert ölt meg stb. Mintha tényleg csak a hülyét játszanák. Az első esetben nem akarnak tudomást szerezni a migrációs háttérről, míg az utóbbi esetén afölött a nyilvánvaló különbség fölött hunynak – tartok tőle szándékosan – szemet, hogy amíg az egyik egy vélt, vagy valós politikai cél elérését remélte akcióitól, addig utóbbi esetben a tömeggyilkosokat egyetlen cél vezérelte: elpusztítani mindent, ami mi vagyunk, méghozzá pontosan azért, mert azok mi vagyunk.

Mivel én a történéseket nem akarom semmilyen politikai felindulásból kozmetikázni, ezért nem köt béklyóba egyetlen ideológia sem. Bátran ki merem mondani, hogy a relativizálásnak sem minőségi – jellemzően amikor a nácik által elkövetett gyilkosságok fontosságát próbálják a kommunisták bűnei fölé emelni -, sem pedig mennyiségi – az elmúlt évszázadban ki, hol, mennyi embert ölt meg – vonatkozásban nincs legitimitása. Főleg nem úgy, hogy a Szovjetunióban több ember lelte halálát, mint a koncentrációs táborokban.

Szóval éppen ezért az eseményeket az ideológiámnak való megfelelőség helyett inkább azok tényleges veszélyei szerint ítélem meg – így legalábbis biztosan elkerülöm azt az abszurditást, amit az “alsógatyás civilnek” elkeresztelt Schilling Árpád mutatott be, amikor vérben forgó szemekkel, ujját fenyegetően rázva bizonygatta, hogy márpedig Európában biztosan nincs több terrorcselekmény a bevándorlás óta, meg különben is ott a Breivik – aki bár közvetett módon, de mégis csak a bevándorlás miatt gyilkolt -, úgyhogy nincs itt kérem semmi látnivaló.

Na már most az, aki előrébb lát az orránál, az legkésőbb az első (szörnyű ezt így leírni) párizsi terrortámadás után már maga is látta, hogy itt valami nincs rendben. Orbán Viktornak sem kellett hozzá kristálygömb, hogy előre megjósolja: a velünk hadban álló, bennünket az életmódunk és a keresztényi gyökereink miatt megvető emberek millióinak kontrollálatlan beözönlése komoly konfliktusok forrása lesz a jövőben. Ez pusztán logika, egyszerű józan paraszti ész kérdése, semmi több. Persze annak, aki folyamatosan a gyűlölet ellen beszél ez maga a megtestesült paradicsom – akármi is legyen az ára. Mert a gyűlölet tárgya kizárólag a “másság” lehet. A másság pedig minden, ami az európai hagyományokkal és szokásokkal szembe megy. Azonban a gyűlölet elleni harc álcája mögé bújva ezek a haladó kor hírnökei egyvalamit elfelejtettek. Nem az a gyűlölet, ha félted azokat, akik számodra fontosak, hanem ha azok vesztét kívánod, akik számodra nem azok. És mivel a liberális ember számára a multikulturalizmus fontos, ezért természetszerűleg annak ellenkezője, vagyis a nemzet nem lehet az. Így hát az egyetlen csoport, aki gyűlöl másokat egy veleszületett tulajdonsága miatt, azok csakis ők lehetnek. Ez magyarázza azt a rengeteg szélsőbaloldali lázadást Amerikától kezdve Európa nagyvárosaiig.

A választások másnapja, amikor Trump nyert. Forrás: cnn.com

A választások másnapja, miután Trump nyert. Forrás: cnn.com

Párizst Macron győzelme után senki sem akarta felgyújtani. Forrás: cdn.history.com

Párizst Macron győzelme után senki sem akarta felgyújtani. Forrás: cdn.history.com

Ha a gyűlölet alapvető természetét már tisztán látjuk, ha a bevándorlás tényéből tisztán következtetni tudunk a terrorfenyegetettség növekedésére, akkor a következő lépcsőfokot is tisztán kell, hogy lássuk. Mert ugye azt senki sem gondolta komolyan, hogy a saját politikai korrektsége által megbéklyózott politikai elit impotenciáját látva az európai őslakosság a végtelenségéig tűr, és birkamód várja, hogy először az életmódjáról kelljen lemondania, majd a biztonságáról, végül pedig az életéről. Mindezt csupán azért, mert valami fennkölt ideológia szerint csak a sokszínűség a szép, amely cél ráadásul szentesít minden eszközt.

Mindezek után persze lehet azzal védekezni, hogy a fehérek is pont olyan brutálisak, mint a muszlimok, így a polgárháború felé vezető út változás nélkül folytatódhat. De ne feledjük: minden akció reakciót szül, ez a támadás a bevándorlás nélkül meg sem történhetett volna. Nekünk közösen kell tenni a kibontakozó polgárháború megállításáért, hiszen ez a mi otthonunk. Még.

Konzervatív – liberális: küzdelem az európai identifikációs versenyben

A korábban megkérdőjelezhetetlennek hitt liberális demokrácia felfogás új kihívóra lelt a hamvaiból feltámadó, új neokonzervatív irányban, amely küzdelem nem fog áldozatok nélkül lezajlani. Ezeknek a csatározásoknak vagyunk most szemtanúi.

Értelmezési verseny zajlik Európában. A hidegháború lezárulásával sokáig úgy tűnt, hogy egyetlen és kikezdhetetlen önigazodási lehetőséget enged alkalmazni az új, szabad világ. Így alakult ki az egypólusú, szabadpiaci neoliberális gazdasági és liberális társadalmi rend. Olyan társadalomrendezési toposzokkal, mint a politikai korrektség, amely egy másik liberális értékkel, a szólásszabadsággal egyszerre értelmezve kissé komikusnak is tűnhetne, ha nem ez lenne a valóság. De az álszent, paradox helyzet feloldását ironikus módon éppen az a modern kori népvándorlás fogja feloldani, amelynek kezelhetetlenségét saját maga okozta.

A kizárólagos világértelmezés másik pillérét, a vadkapitalista gazdaságpolitikát szintén a saját maga által teremtett szörny temette maga alá, amit az emberiség a 2008-as gazdasági világválságként tart számon. Emlékezetes, hogy kiindulópontja egy olyan, a kapzsiság és mohóság teremtette származékos termék volt, amelyet a történelem csak másodlagos jelzáloghitel-válság néven fog emlegetni (az olcsó hitel révén, a további profit utáni lehetőségeket hajszolva, olyanoknak is nyújtottak hitelbírálat nélkül hitelt, akik nyilvánvalóan nem voltak képesek ezt finanszírozni, ráadásul olyan ingatlanokat fogadtak el a hitel fedezetéül, amelyek értéke elmaradt a kölcsönadott pénzt értékétől).

De ne rohanjunk ennyire előre. Vizsgáljuk meg ezen szavak és definíciók értéksemleges jelentését, hogy utána már bátran alkalmazhassuk a továbbiakban.

Ismételten szeretném hangsúlyozni, hogy a blog célja nem a politikai tudomány bővítése, hanem széles néprétegek tájékoztatása, így a tudományos elmélkedés és kialakulástörénet bemutatása helyett a jelen kor sajátosságaira szeretném felhívni a figyelmet.

A liberalizmus és ebből kifolyólag a liberális gondolkodású ember fókuszában az egyén, mint individuum áll. Abból indul ki, hogy minden ember saját maga, szabadon döntheti el, hogy milyen módon kívánja élni életét. Ezért a lelkiismeret és életmód szabadságára koncentrál, köztük olyanokra mint a szexuális szabadság, vallásszabadság stb. Kevesebb állami beleszólást tart helyesnek a magánéletbe, hiszen azt feltételezi, hogy az emberek eredendően jók és válogatás nélkül, minden egyén önállóan el tudja dönteni, hogy számára mely életvitel az ideális.

Ezzel szemben a konzervativizmus, a konzervatív ember értékrendjét a közösség, a közösségben való gondolkodás adja. ‘Fontolva haladóknak’ is szokták őket emlegetni, mert tisztelik a hagyományt és nem akarnak azonnal változásokat, hiszen egy robbanásszerű folyamatot nem lehet iránytani, így könnyen megeshet, hogy több kárt okoz, mint amennyi hasznot esetleg hoz. Ebből kifolyólag előre meghatározott normák szerint él és elvárja, hogy a többség (a közösség, amelynek ő maga is a része) által legitimált (törvényesített, jóváhagyott, elfogadott) értékeket az állam elismerje és támogassa. Klasszikus példa erre a családok támogatása a kormány részéről, amelyet egy liberális sérelmezhet, hiszen milyen alapon favorizál az állam egy meghatározott életmódot.

További különbség még a két világnézet között, hogy míg a liberális feltétel nélkül hisz az emberi jóságban és egyenlőségben – és itt nem a törvény előtti diszkriminációmentességre gondolok -, addig a konzervatív ember inkább gyanakvó az ismeretlennel szemben és hisz a teljesítményben, valamint az azzal elkerülhetetlenül járó egyenlőtlenségekben. Úgy is leírhatnánk a legfőbb különbséget, hogy a liberális inkább álomvilágban, a konzervatív inkább a realitások talaján él. Miért mondom ezt? Gondoljunk csak bele, a liberális gondolkodás egy egyetemi professzor számára maga a megtestesült Kánaán, de egy nyomortelepen élő nem tudja eldönteni, hogy számára mi a jó, hiszen ezt a létformát sem önállóan választotta, így segítség nélkül kitörni se tud belőle – erre kézzelfogható példa a játékgépek betiltása. A liberális sajtó hőzöngött az intézkedésen, mondván ez durván megsérti az egyén szabadságát. Az ő gondolkodásuk alapján igazuk volt, a családfő valóban nem a félkarú rablóba dobálta a család fenntartására szánt segélyt már rögtön a kiutalást követő első napon. Ezért szabadsága ebből a szempontból korlátozódott, de a kérdés az, hogy melyik a fontosabb. A cél (és ebben a helyzetben a jó), vagy az alkotmányossághoz való merev ragaszkodás (ebben az esetben a törvényesség) a fontosabb? Ha erre a kérdésre választ tudunk adni, akkor már nagyobb eséllyel tudjuk megmondani, hogy a két irányzat közül melyikkel szimpatizálunk jobban. Ezzel a dilemmával  egy későbbi bejegyzésemben részletesebben is foglalkozom majd.

conservative vs liberal

‘Az elhízás konzervatív és liberális megközelítése’. Érzékelhető a két érzület közi különbség: az egyik szembenéz a problémával és nem másokat okol, míg a másik a felelősséget próbálja eltolni magától, így téve elviselhetőbbé saját kudarcát. Fotó: pinterest.com

Túllépve a politikai, kulturális beállítottságon, egy másik fontos és a témához szorosan fűződő viszonyrendszerben is el kell tudnunk helyezni magunkat. Nem csak politikai értelemben vett jobb- és baloldal van, hanem ugyanez a felosztás a gazdasági nézetekre is érvényes.

Gazdasági értelemben vett jobboldalinak azt a személyt tekinthetjük, aki a minél kisebb állami elosztásban érdekelt. Az állam lehetőleg minél kevesebb adót szedjen be tőlem, ugyanakkor nem is várom el, hogy gondoskodjon rólam (nincs állami egészségügy, oktatás stb., a legelesettebb rétegről minimálisan gondoskodik, de a többiek fizetnek a szolgáltatásokért, mert hogy ezeket annak tekintik. Szintén klasszikus példa erre az állami- és magánnyugdíj rendszere. Az első esetben szabályozott, kötelező mértékű járulékot vonnak le a fizetésemből és a későbbi ellátást a jövő generációi fizetik, míg a magánrendszer értelmében mindenki a saját, későbbi jólétére tesz félre). A piac szabályozza a gazdaságot, az államnak még szabályozás szintjén sincs beleszólása. Az állami vagyon privatizálása (magán kézbe történő értékesítése) volt az első látható jele ennek a gazdaságpolitikai paradigmaváltásnak Magyarországon. A gazdasági bal ennek szöges ellentettje, a polgárok elvárják az ingyenes állami támogatásokat, cserébe jövedelmük nagyobb részéről hajlandóak lemondani. Látható, hogy ennek megvalósítása nagyobb államot is feltételez.

(A harmadik legnagyobb ideológiát, a szocialistát, szociáldemokratát kivettem, ugyanis a 2. világháború után fokozatosan csökkent, a rendszerváltozás után pedig kiüresedett az ideológia tartalma, gyakorlatilag teljes egészében átvette a liberális tanokat.)

Az olvasottak könnyebb átláthatósága érdekében vegyük szemügyre az alábbi ábrát:

politika-gazdaság tengely

Forrás: saját szerkesztés

Látható, hogy a ‘liberális mezőhöz’ (tehát, hogy valakit ténylegesen, 21. századbeli értelemben vett liberálisnak tekintsünk) való tartozásnak két feltétele van. Az egyik, hogy ideológiai értelemben baloldali legyen, a másik pedig, hogy gazadási értelemben jobboldalinak kell lennie. Magyarországon ilyen politikát csak az SZDSZ folytatott, illetve újabban a DK próbálja ide pozicionálni politikáját. A másik oldal esetében nincs ilyen megkötés, láthatjuk, hogy a jelenleg még fennálló német kormánykoalícióban is a két testvérpárt a CDU (kereszténydemokrata, inkább gazdasági jobb) és a CSU (keresztényszociális, inkább gazdasági bal) is közel azonos politikát folytat. Ebből kifolyólag a Fidesz nem is különül el élesen egyik irányba sem, gazdasági felfogása szempontjából inkább a diagramunk egyenlítőjének közelében található.

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén