agitatio

kitekintés a világra

Címke: kampány

Választási stratégiák

A minap véletlenül belefutottam az atv egyik műsorába, ahol Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke adta elő sajátos narratíváját az aktuális európai politikáról. Ezen felbuzdulva vettem a bátorságot és összegyűjtöttem, hogy az áprilisi kudarc után melyik párt, hogyan próbál készülni a 2019-es európai parlamenti választásokra. Választási körkép az EP-kampány előtt.

Sokan, sokféleképpen elemezték már a tavaszi helyzetet, így én ettől most megkímélném az olvasót. Részint mert ezek az elemzések leginkább a felelősség alóli kibúvási lehetőségeket keresték, részint mert mégiscsak a jövőre való felkészülés visz előre. Így tehát megkísérlem összegezni, hogy a pártok milyen üzenetekkel próbálják visszaszerezni sokadszorra megtépázott reputációjukat és a választók bizalmát a májusi európai parlamenti választásokon. Annyi előnyük mindenképpen van, hogy az EP-választás tisztán listás, így az összefogás nevű szappanopera előadásától ezúttal megkímélik saját választóikat, és talán több energiájuk marad elmagyarázni, hogy mit is gondolnak a világról. Nem lesz egyszerű dolguk, mert mindegyiknek meg kellene különböztetnie magát a többiektől, méghozzá lehetőség szerint vonzóbb formában. Lássuk hát az egyes pártok lehetséges stratégiáit!

 

Demokratikus Koalíció

Mivel a gyűjtésre vonatkozó ihlet is tőlük ered, ezért kezdjük a vezérét mostanában meglehetősen ritkán szerepeltető Demokratikus Koalícióval. Azt hiszem, azt mindenképpen jól mérték fel, hogy a közvélemény a DK-t Gyurcsány Ferenccel azonosítja (ez egyébként a Molnár Csaba interjú elején is elhangzott, hogy a kettő nem egy és ugyanaz), így a volt miniszterelnök karaktere legnagyobb előnye, de egyben legnagyobb hátránya is a pártnak. Előnye, mert egyértelműen megkülönbözteti a többi mikro párttól, hátránya mert az elutasított politikus egyben a fejlődés gátját is jelenti. És bár a ‘nagy bejelentést’ szeptember 15-ére ígérték, az eddigiek alapján az alábbiak tűnnek biztos elemnek:

  • Gyurcsány feltűnő elrejtésével párhuzamosan megpróbálnak új, kevésbé elhasználódott arcokat felépíteni (Gréczy Zsoltot, Vadai Ágnest és az EP kampányban különösen Molnár Csabát).
  • Negligálni próbálják a Fidesz narratíváját, miszerint Orbán Viktor Európában egyáltalán nem tényező, csak a C ligában focizik. Szerintem ez nem a legjobb stratégia, mert nehezen magyarázható, hogy akkor ugyan miért akar vele közösen mutatkozni az új, bevándorlás elleni európai jobboldal minden fontos vezetője. Nagyszerű érzékkel ráadásul sikerült mindezt a már egyre többek által rebesgetett Trump-találkozó előtt bemondani. Óriási kapufa.
  • Következő lényeges elem, hogy Európában megszűnt a bevándorlási válság, hiszen a 2015-ös szint 4%-ára csökkent a regisztrált menedékkérők száma. Érezhetően ők nem elkerülni próbálják a baloldal számára az utóbbi időben nem sok babért termő migrációt, hanem egész egyszerűen letagadni annak jelentőségét. Mivel az EP-választás is lényegében belpolitikai ügy, és mivel Magyarországon a határkerítésnek köszönhetően valóban megszűnt a probléma láthatósága, ezért akár még jó elképzelésnek is tűnhetne, csakhogy pont a szigorú intézkedések miatt nincsenek nálunk bevándorlók, így a fenyegetettség ugyanúgy megmaradt. Éppen ezért ezt a stratégiát választani, már nemcsak kapufa, hanem inkább öngól. Arról nem is beszélve, hogy milyen szépen be lehet majd ezeket az interjúkat újra játszani, amikor mégis megindul az a több millió ember a túlnépesedett Afrikából, akiknek jelen állás szerint valóban nem lesz más választásuk.
  • A narratívatagadás mellett a további kampányelemeket a már megszokott, és eddig be nem vált panelek jelentik, miszerint Oroszország folyamatosan növeli befolyását a térségben, és hogy a Fidesz kiléptetné Magyarországot az unióból. Persze, hiszen a törzsközönség igényeit ki kell szolgálni.
  • Úgy tűnik tehát, hogy a DK hazárdjátékot játszik, amikor mindent feltesz az egyre inkább csökkenő népszerűségű Európai Egyesült Államok víziójára. Ez bár világos ellenpólust jelent, de meglehetősen be is korlátozza a párt lehetőségeit.

 

MSZP

Itt most nem tudom megítélni, hogy az MSZP ezúttal is beviszi magával a parlamentbe a Párbeszédet, ahogy áprilisban tette, vagy inkább magukra hagyják a mikro pártot. Karácsony Gergely mindenesetre mintha már bejelentkezett volna egy hasonló, listavezető szerepére, de a szocialisták úgy tűnik, hogy inkább elhatárolódtak tőle. Mindenesetre ami új, hogy egyfajta ‘Európa-párti hazafiként’ akarják meghatározni magukat. Ez kétségtelenül mást képvisel a Gyurcsány-párthoz képest. Ezen kívül azonban nem sok új, és főleg nem izgalmas témával rukkolnak elő.

  • Az világosan látszik, hogy a párt fő témája a kivándorlás lesz, amihez a Publicus Intézet szállított kutatási eredményeket. Az intézet szerint ugyanis 1,5 millióan tervezik elhagyni az országot.
  • Ebben a témában szintén látok veszélyeket, ugyanis ha valóban komolyan gondolja a párt azt, amit állít, akkor erre valamilyen megoldást neki is javasolnia kell. Ezt meg is kísérli tenni, méghozzá nagyon demokratikus módon. Egészen pontosan úgy, hogy – kapaszkodjunk meg, zseniális! – egy konzultáció keretében akarja meghallgatni az emberek véleményét, amiből aztán levonja a megfelelő következtetéseket. Azt, hogy a konzultáció miért hat olyan komikusan az MSZP részéről, remélem nem kell ecsetelni. Ha mégis, akkor gondoljunk nyugodtan a Fidesz által indított nemzeti konzultációkra, és az azt kritizáló szocialista véleményekre.

 

LMP

Az LMP-t sújtották talán legjobban a választási kudarcot követő belső viszályok, hiszen a komplett vezetés lemondása után, az etikai bizottságról kikerült verekedés (sic!) hangfelvételével, valamint a bohózatba illő, az összefogásosdit koordináló párttagok kvázi eltiltásáig sok minden tépázta egyébként sem túl acélos népszerűségüket. Nem is csoda, ha valami újat kellett húzniuk, hiszen a legtöbb közvéleménykutató jelenleg a parlamenti küszöb alá méri őket.

  • Az LMP erős embere, Ungár Péter a “Fejezzük be a demokráciasiratást és a moralizálást!” című írásában arra meglepően helyesen hívja fel a figyelmet, hogy aki nem hajlandó a bevándorlás kérdésében a Fidesszel semmiben sem egyetérteni, az lényegében 3,3 millió potenciális szavazótól vágja el magát. Éppen ezért arra a következtetésre jut, hogy “Orbánnak akár igaza is lehet”. Azt is talán elsőként ismerte fel az ellenzéki térfélen, hogy ha valaki valaha is meg akarja szorongatni a kormánypártot, annak nem a nemcsak a pártpreferenciájukban, hanem politikai aktivitási hajlandóságában is bizonytalan szavazókra kell továbbra is hajtania, hanem meg kell próbálnia csökkenteni a Fidesz táborát. Hátránya ennek a stratégiának, hogy meglehetősen elkésve történt a felismerés, amivel félő, hogy csak az egyébként is kétes hitelességét erodálja tovább a párt. Hiszen egy ilyen taktikai megfontolásból eredő arcvesztés nehezen eladható a választóik felé.

 

Jobbik

A bevándorlás kérdésében szigorúbb LMP azonban már a Jobbik számára is lehet egy kompromisszum alapja, hiszen a baloldali fordulattól függetlenül, azért az egykor nemzeti radikális párt még most is sok esetben szkeptikus a bevándorlással szemben. Legalábbis a szavazóinak egy része egészen biztosan. Ez a közös pont pedig azon túl, hogy beleillene a mostanában indokolatlanul sokat hangoztatott 21. századi pártok koncepciójába, még hitelesítené is a Jobbik balra, de mindenképpen középre történő húzását, hiszen az LMP-vel való szövetség legitimálná a balos szavazók szemében is. Szükségük is lenne rá, mert  a pénzügyi gondokkal küzdő párt nemcsak az identitását vesztette el, hanem a vezetőjét is, ami által esélye sincs arra, hogy kezdeményezői szerepben tűnhessen fel a politikai porodon. És ha mindez nem lenne elég az egykor szebb jövőben reménykedő pártnak, a bizonytalanságot kihasználva egy új formáció startolt rá a kialakult helyzet előtt értetlenül álló, korábban a törzsbázist adó tagságára.

 

Mi Hazánk

Fiatal párt, a felszínen maradásért küzd, elsődleges célként a Jobbikból kiábrándult radikális szavazókat akarja magához édesgetni. Ennek megfelelően a programpontjai is mintha a 10 évvel ezelőtti viszonyokhoz igazodnának, úgymint a halálbüntetés visszaállítása, a cigány-magyar együttélés nehézségei, és az Európához való viszonyulás felmelegített megközelítése.

A Mi Hazánk ugyanis újra elővette az EU-tagságról szóló népszavazás ötletét. Ezzel kétségtelen, hogy megcélozták azt a piaci rést, amiről a Jobbik önként lemondott, és így gyakorlatilag képviselet nélkül maradtak sok százezren, de vajon egy Jobbik 1.0 mennyire tudja újra meghatározni a közbeszédet, ahogy azt Toroczkai László elnök a korábbi Jobbikról állította. Persze az is lehet, hogy nekik van igazuk, hiszen ha semmi innovatív elemmel nem rukkolnak elő, cserében hitelességet és megbízhatóságot mutatnak a jól bevált témákban, akkor a zavarosban való halászás révén sok tízezer szimpatizánst el tudnak csábítani az önmagát kereső Jobbiktól. Én nem hiszem, hogy jelenleg ennél komolyabb ambíciókkal rendelkeznének.

 

Momentum

A Momentum legfőbb problémája az ötlettelenség és a professzionalizmus hiánya. A nolimpia kampány során elért siker(?), szemmel láthatóan megszédítette a meglehetősen tapasztalan politikus palántákból álló pártot, és képtelenek túllépni azon, hogy a 15 perces hírnév az ő esetükben szó szerint értendő. Bár a párt életében valóban jelentős belpolitikai sikerként lehet elkönyvelni, hogy visszakozásra kényszerítették a kormányt egy fontos kérdésben, de arról rendre elfelejtkeznek, hogy a téma lent hevert a földön (egészen pontosan felnagyításra került a liberális sajtó által), valamint az összefogás mintapéldáját sikerült az akkor még civilnek gondolt mozgalomnak megvalósítania azzal, hogy a fővárosban hagyományosan erősebb ellenzék beállt a kezdeményezés mögé, és szervezetet, erőforrást bocsátott a momentumosok rendelkezésére. A show-t akkor ugyan elvitték, de ekkora mozgósításra azóta sem voltak képesek, és a párttá alakulásuk bejelentésével vélhetően már nem is fognak az immár bennük is riválist látó ellenzéki erők támogatása nélkül.

Ezek fényében kell értelmezni a Macron francia elnök mozgalmának magyarországi fiókszervezetének minden cselekedetét. Természetesen unió- és integrációpártiak, a bevándorlás és melegházasság sem áll tőlük messze. Tulajdonképpen a meglévő baloldali pártoknak egy fiatalított, és a vezetők reményei szerint még nem annyira lejáratott változataként szeretnének funkcionálni. Mivel sok újdonságot nem is mutatnak, ezért elemezni sincs nagyon mit. Inkább csak bemásoltam az önmeghatározásukat és Európához való, szándékolt viszonyukat:

Igenis van mitől félnie a populistáknak és önjelölt “erős embereknek”, mert a jövő Európájában, amit Macron is képvisel, nincs helye a múltból itt ragadt feudális pártállamoknak és gyűlölködve fröcsögő zsebautokratáknak.

Ez tehát a közelgő EP választások tétje: erős Magyarország egy egységes Európában, vagy gyenge és széthúzó “nemzetek Európája.”

A Momentum álláspontja ebben a kérdésben egyszerű: Európa nem volt, hanem lesz!

 

Fidesz

És bár a felsorolás alapvetően a vesztes pártokról szól, azért a teljesség kedvéért néhány mondatban megemlíteném a kormánypárt választási stratégiáját is. Az ő helyzetük lényegében a legegyszerűbb, köszönhetően annak, hogy a megfelelő témát választották, amit a megfelelő módon kommunikáltak, így lényegében nincs is más dolguk, mint folytatni az eddig megkezdett utat. Lényeges könnyebbség, hogy a politikai diskurzust teremtő Orbán Viktornak sok követője lett az évek során Európa-szerte, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy a sikert jelentő Szent Grál ma az ő birtokában van. Ennek megfelelően a kampány fő üzenete is a legkönnyebben befogadható és értelmezhető, miszerint a bevándorlásellenes erők csapnak össze a bevándorlást támogatókkal. Rövid, konkrét, világos. Ezek fényében elmondható, hogy ha májusban a Fidesz nyer, akkor az egészen biztosan nem a véletlen műve lesz.

A politikacsinálás új eszköze: vágyvezérelt újságírás

Öt nappal a vásárhelyi választások után két, egyébként eddig is világos következtetést biztosan levonhatunk: az időközi választást a liberális média nyerte meg az ellenzék számára, és ezután mindent el fog követni a választás megnyeréséért is. A jobboldali tábor azonban akkor követné el a legnagyobb hibát, ha a továbbiakban is független hírforrásként tekintene ezekre a liberális médiumokra, nem pedig  úgy, mint amik valójában: politikai szereplők, akik átvették az ellenzéki pártok feladatát. 

Sokan, sokféle következtetést levontak már a vásárhelyi szavazás eredményéből a jobboldalon – többek között én is -, de most inkább a valódi ellenzék által levont következtetésekre szeretném kihegyezni az írást. A valódi ellenzék alatt a liberális médiát értem, az ő következtetésük pedig nem más, mint a vágyvezérelt újságírás további erőltetése.

A vágyvezértelt gondolkodás az a logikai hiba, amikor az alany – anélkül, hogy a rendelkezésére álló tények ezt alátámasztanák – valóságként kezel olyasmit, melynek valóra válása számára pozitív kimenetellel járna. A vágyelvű gondolkodás tehát olyan érvelés, melynek kiindulópontja a konklúzió igazságára irányuló vágyat fejezi ki. Naivitás azt képzelni, hogy pusztán azért, mert szeretnénk, ha valami igaz lenne, az igazzá is válik. A vágyvezérelt gondolkodás hibájába elsősorban azok esnek, akik képtelenek különválasztani a racionális véleményalkotást az emócióiktól.

Hogy akkor mégis mi értelme van a vágyvezérelt gondolkodásnak, ha igazából az önbecsapás iskolapéldája? Hát a mögötte rejlő pszichológiai folyamat remélt hatása. Ugyanis bíznak benne, hogy ha eléggé sokszor megismétlik állításaikat, akkor a lavina önbeteljesítő jóslatként indulhat el, amit utána a választópolgárok saját álláspontjukként fognak értelmezni. De ne siessünk ennyire, kezdjük az elején!

A liberális média jeles képviselői számos cikkben ‘leplezték le’ a kormányzati média működését, hogy mennyire központilag irányított, és hogy pártos célokat(!) szolgál. Azt azonban elfelejtették közölni, hogy ők maguk is pontosan ugyanígy működnek. Illetve mégsem teljesen, hiszen a Fidesz esetében legalább a polgárok által megválasztott, és ezáltal számon kérhető politikusok hozzák meg a társadalmat érintő döntéseket, amit aztán a jobboldali sajtó feladata érthetően közvetíteni a választók felé. A liberális oldalon ez – ahogy oly sok minden más is – fordítva működik. Van a média, amely felkarol egyes témákat, amikhez keres magának pártokat, akik képviselhetik az álláspontjukat. Ez az üzlet mindenki számára kifizetődő, ugyanis az RTL klubra vagy az indexre nem lehet szavazni, a mérhetetlen támogatottsággal rendelkező pártok pedig alig várják, hogy a kamera elé ugorhassanak, hogy a választók legalább tudják, hogy léteznek – így történhet meg az a rendszeres gyakorlat, hogy a hibahatáron belül mért Együttes Szigetvári Viktor rendszeres szereplője az esti Híradónak, holott a véleményére igazából összesen csak néhány száz, talán néhány ezer ember kíváncsi csupán.

Ez persze nem új keletű esemény, a média rendszeresen bosszankodik is miatta, hogy hiába szállítja az ellenzéki pártoknak a jobbnál jobb témákat, azok képesek azokat egytől egyig elbénázni. A helyzet érdekessége, hogy a vasárnapi választás után úgy tűnik, mintha a média képviselőinek elfogyott volna a türelme, és az eddigieknél még jobban kezébe vette a kezdeményezést. Mindezt most egy példán keresztül fogom szemléltetni, úgyis ez a belpolitika legérdekesebb témája manapság. Ez pedig nem más, mint ahogy a liberális média megszervezi kikényszeríti az összellenzéki roncskoalíciót.

A téma persze nem újdonság, már régóta próbálják pedzegetni, de akkor még a baloldali pártok inkább egymás kiszorításával voltak elfoglalva:

Itt az újságírók már lebontották a falat a jobbikos és baloldali szavazók között. Forrás: index.hu

Itt az újságírók már lebontották a falat a jobbikos és baloldali szavazók között. Forrás: index

 

A hódmezővásárhelyi győzelem után természetesen csak ráerősítettek erre a narratívára:

Az persze továbbra sem világos, hogy mégis mitől nőne a nyomás - leszámítva persze azt az esetet, hogy ez az újságírók vágya. Forrás: index

Az persze továbbra sem világos, hogy mégis mitől nőne a nyomás – leszámítva persze azt, hogy ez az újságírók vágya. Forrás: index

Miután elvégezték a munkát az ellenzéki pártokkal – hiszen onnantól kezdve, hogy leírták “nő a nyomás, hogy legyen összefogás” ki merne nekik ellenszegülni, hiszen benne volt a tv-ben, újságban, olvasható az interneten, ezért ez csak igaz lehet – következhettek a kormánypárti szimpatizánsok. Ugyanis a meglepetéssel felérő ellenzéki siker az ő köreikben is bizonytalanságot szült az alkalmazott stratégiai irányra vonatkozóan. Emlékezetes, hogy még a jobboldal emblematikus figurája, Bayer Zsolt is a kampány üzeneteinek változtatását szorgalmazta – azóta persze revideálta ezt az álláspontját.

Szóval az elmúlt napokban a fő kérdés az volt – mármint látszólag -, hogy a vereség után milyen legyen a Fidesz kommunikációja? Folytassák a Soros tevékenységét feltáró üzenetek továbbítását, vagy álljanak át az ellenzéki média által csak ‘sikerpropagandának’ nevezett eredménykommunikációra? A kérdés persze nem volt valódi, hiszen Vásárhelyen éppenséggel nem is az országoshoz hasonlító bevándorlásellenes kampány, hanem sokkal inkább az elért eredményeket próbálták homloktérbe állítani, vagyis a bukás éppenséggel annak volt köszönhető, hogy nem a legfontosabb kérdéssel, a bevándorlással foglalkoztak. Erről persze egy átlagválasztó vajmi keveset tudhatott, hiszen ha nem járt személyesen a városban, akkor csak a média ‘tájékoztatására’ szorítkozhatott, ami persze ezúttal is távolabb állt a valóságtól, mint az újságírói vágyaktól.

A vásárhelyi Fidesz kampánya így nézett ki:

Az elveszített időközi helyi választási kampánya: Forrás: hodmezovasarhely.hu

Az elveszített időközi helyi választási kampánya: Forrás: hodmezovasarhely.hu

Eredmények, tervek, de sehol egy bevándorló. Forrás: hodmezovasarhely.hu

Eredmények, tervek, de sehol egy bevándorló. Forrás: hodmezovasarhely.hu

 

Úgy tűnik tehát, hogy a Fidesznek semmi érdeke nincs lecserélni az országos kampányát, ehhez képest:

index soros-terv

index mosolykampány

index szmájli

index sorosozas

Félve teszem fel a kérdést: ha tényleg sikertelen lenne a Soros-kampány, akkor a kormányváltásban érdekelt média célja nem az lenne, hogy a Fidesz továbbra is ezt a kommunikációt folytassa?

Nem kell politikai szakértőnek lenni ahhoz, hogy felismerjük a média egyetlen célját: elbizonytalanítani a jobboldali szavazókat, és hagyni, hogy eluralkodjon rajtuk a pánikhangulat.

Ugyanis az ellenzéki szavazók számára is van üzenete a vágyvezérelt újságírásnak, méghozzá a remény illúziója, ami kétségtelenül hitelesebb, ha a kormánypárti táborban kitapintható a feszültség érzete. De a remény még inkább hihetőbb, ha ‘tudományosan alátámasztott’. Így gyártanak alternatív valóságokat közvetlenül az időközi polgármesterválasztás után:

Török Gábor, az ellenzék régi-új kedvenc sztárelemzője dobja fel a Fidesz bukását. Forrás: index

Török Gábor, az ellenzék régi-új kedvenc sztárelemzője dobja fel a Fidesz bukásának lehetőségét. Forrás: index

Amit aztán az egykori SZDSZ tagok által alapított kutatóintézet felméréssel tol meg. Forrás: index

Amit aztán az egykori SZDSZ tagok által alapított kutatóintézet felméréssel tol meg. Forrás: index

De a biztonság kedvéért egy órányi eltéréssel leközlik ugyanazt a hír, csak itt a tudományosság helyét a szenzációhajhászás veszi át. Forrás: index

De a biztonság kedvéért egy órányi eltéréssel leközlik ugyanazt a hír, csak itt a tudományosság helyét a szenzációhajhászás veszi át. Forrás: index

Problémafelvetés pipa, üzenet minden célcsoportnak (ellenzéki pártok, kormánypárti szavazók, ellenzéki szavazók) pipa, már csak a megoldási javaslat maradt hátra, de persze nem marad el, nem kell aggódni – szépen megkomponált előadás ez.

A biztos recept továbbadásában a hvg sem tétlenkedik. Forrás: hvg

A biztos recept továbbadásában a hvg sem tétlenkedik – itt azért a többi alcímet olvasva az újság felér egy kampányfüzettel. Forrás: hvg

 

De a vágyvezérelt újságírás abszurditása mégsem az, hogy megpróbál végigvezetni egy általa elképzelt és számára ideális folyamatot a remélt kormányváltás érdekében, hanem hogy meglepő célcsoportok esetében is működőképesnek bizonyul. Ez az a média, amelynek sikerült olyan valóságértelmezést teremtenie, amely alapján egy jobbikos szavazónak Gyurcsány jobb választás lehet, mint Orbán Viktor.

Más kérdés, hogy a DK-ra való szavazás kényszerénél vajon mit érezhet az a jobbikos, akit 2006. október 23-án Gyurcsány azonosító nélküli, karhatalmi rendőrsége vert véresre, lőtte ki a szemét? Ez a Kárpátia szám vajon ma is megszülethetne?

Csupán csak a józan ész belátóképességében bízom, hogy a határvédelemben jeles szolgálatot teljesítő rendőrség szimpatikusabb lesz az elárvult nemzeti radikálisoknak, mint a magyar vérre szomjazó zsoldoshadsereg.

Végezetül pedig már csak egyetlen kérdés maradt tisztázatlan, vagyis hogy kinek a vágyai vezéreli ezeknek az újságíróknak a tollát? Ha megfigyeljük, hogy milyen témáról akarják elterelni a közvélemény gondolkodását, akkor azt hiszem teljesen kikristályosodik a kép. Ha mégsem, akkor a borítókép nagy segítséget nyújthat a válasz megtalálásában.

 

Csak semmi pánik!

Hódmezővásárhelyen bebizonyosodott, hogy a teljes ellenzéki összefogás némi protest-hangulattal fűszerezve olykor meg tudja törni a centrális erőtér dominanciáját. Ez az írás 4 pontban összefoglalja, hogy miért is téves alapvetően az ellenzék eufóriája, és hogy miért nem lehet ebből a választásból az országos eredményekre következtetni.

  1. Tény: Hódmezővásárhely fideszes fellegvárnak számít, így a kormány számára a vereség nyilvánvalóan kellemetlen. A kormánypárti jelölt által elért 41%-os eredmény azonban hozza az országos átlagot, ráadásul a korábbi választásnál több embert sikerült mozgósítania.
  2.  Az ellenzék meg tudott állapodni egy közös jelöltről, egy hétgyermekes, keresztény közgazdász személyében – aki ráadásul így a jobboldali szavazók számára is elfogadható alternatíva volt. Ilyen jelöltet vélhetően nem fognak találni mind a 106 egyéni választókerületben, arról nem is beszélve, hogy a kőkemény pártérdekek miatt a sem a Jobbik, sem pedig a Gyurcsány vezette baloldal nem léphet vissza a másik javára, legfeljebb hallgatólagos beleegyezéssel, csendesen visszavonulnak az esélyesebbnek gondolt jelölttel szemben néhány választókerületben. Azonban ezek a jelöltek már nem függetlenként, hanem pártlogó alatt indulnak, így a választók gyomrát jobban megfekszi majd az átszavazás kötelessége.
  3. A liberális média által csúcsra járatott figyelem miatt érezhették úgy a választók, hogy most rajtuk a világ szeme – ez a magasabb részvételi arányban is visszatükröződött. Azonban az összes választókerületet nem lehet egyesével napirenden tartani. Mint ahogy az aktivistákat sem lehet arra kényszeríteni, hogy ugyanakkora lelkesedéssel kampányoljanak egy-egy balos vagy ellenzéki jelölt mögött, mint az Márki-Zay esetében a Jobbik és a Gulyás-féle soros-aktivisták is tették.
  4. A legfontosabb: a szavazás kísértetiesen hasonlít a veszprémi Kész Zoltán esetére, ahol a proteszt szavazatokat sikerült maguk mögé állítani azáltal, hogy egy fontos, és kézzel fogható cél elérését tűzték ki a választás közvetlen tétjének. Ez Veszprémben a Fidesz kétharmados parlamenti többségének a lebontása volt, itt pedig a média által újra felkapott Elios-ügy. Márki-Zay ugyanis megígérte, hogy győzelme esetében kikéri az OLAF-jelentést, ráadásul elhitette, hogy polgármesterként nyilvánosságra hozza a Lázár-Tiborcz biznisz részleteit. Ilyet – mondanom sem kell – minden választókerületben nem fognak találni, főleg nem fognak tudni megtolni ekkora médiaszéllel. A választás másnapján a Soros-média ékköve, a 444 hozta le, hogy a hódmezővásárhelyi választás eredményét a New York Times is lehozta. Őszintén szólva eléggé kíváncsi vagyok, hogy vajon tényleg ekkora hírhiányban szenved az Egyesült Államok egyik legjelentősebb közéleti lapja, vagy esetleg valami másról lehet szó. Azonban ha figyelembe vesszük, hogy a lap legutóbbi, Magyarországgal kapcsolatos cikke az Elios-ügy volt, akkor láthatjuk, hogy egy jól megkomponált szappanopera folytatásáról van szó. Ettől még persze továbbra is különös, hogy még egy ilyen ügy is hogyan lépheti át a szerkesztőség ingerküszöbét, de ha vetünk egy pillantást arra a képre, amellyel az Elios-t illusztrálták, akkor rögtön tiszta lesz a kép, az ugyanis a civil-tüntetést ábrázolja. Ugyan mégis mi köze a civileknek az Elioshoz? Ha végiggondoljuk, hogy kinek fáj a legjobban a civil-törvény (Soros), akkor azonnal világossá válik az is, hogy kinek van elég befolyása ahhoz, hogy meghatározhassa a New York Times témaválasztását.
Az Elios-t bemutató cikk képe. Forrás: The New York Times

Az Elios-t bemutató cikk képe. Forrás: The New York Times

Azt hiszem ez az a médiafigyelem, amit az elkövetkezendő 6 hétben nem lehet minden választókerület esetében fenntartani.

+1: az ellenzék a csodavárás állapotában van. Világos, hogy ilyenkor minden apró sikert a többszörösére kell nagyítani, mint amekkora annak tényleges jelentősége. Azonban a fent felsorolt körülmények miatt azt gondolom, hogy nem lehet országos jelenségről beszélni – vagy ha mégis egy polgármester választás eredményéből akarunk országos eredményekre következtetni, akkor Kishunhalast mégis miért nem vesszük ide, ugyanis ott a Fidesz-KDNP a szavazatok közel 70%-ával nyert?

A válasz magától értetődő: ebben a helyzetben az ellenzéknek minden eddiginél nagyobb szüksége van a reményre, hogy meg tudják törni a Fidesz 12 éve tartó veretlenségi sorozatát. Erre csakis akkor kerülhet sor, ha ez az ellenzéki narratívát átveszik a kormánypárti szimpatizánsok is, és a munka folytatása helyett pánikhangulat kezd el úrrá lenni rajtuk. Mert a vérszagot megérzik a hiénák is, és kegyetlenül lecsapnak. Éppen ezért azt gondolom, hogy a Fidesz számára ez a pofon egy ébresztővel ért fel, hogy még keményebben kell folytatni azt a munkát, amit idáig is végeztek, és akkor az eredmény is meglesz, a teljesítmény ugyanis a munkát díjazza – éppúgy, ahogy azt a miniszterelnök is kifejette mai gyors helyzetértékelésében. 

Már csak azért is, mert a proteszt szavazatokkal szemben, amelyek leginkább érzelmi indíttatásúak, és pillanatnyi hangulatot fejeznek ki, a választók a komoly döntéseknél mérlegelik a racionális következményeket is. És bár az áprilisi választásokat vélhetően nem befolyásolja, de az újdonsült polgármesternek borzasztóan nehéz dolga lesz a fideszes többségű képviselő-testülettel szemben, így a választókat a következő ilyen kaland inkább elbizonytalanítja, semmint megerősíti azon meggyőződésüket, hogy jó döntést hoztak, amikor a város vezetésének bénítására szavaztak.

+2: Márki-Zay győzelme pedig tökéletes görbetükör azok számára, akik idáig a magyarországi jogállam- és demokrácia lebontásával támadták a kormányt, így végső soron az ő eszköztáruk is üresebbé vált, ami pedig igazán jól jönne majd a mozgósítás hajrájában.

Soros ráfordult a választásokra

Kedden videó formájában üzent Magyarországnak a világ leghírhedtebb milliárdosa, így mindent átszövő hálózata után immár közvetlenül is beavatkozik egy szuverén ország belpolitikájába. Az akcióból arra lehet következtetni, hogy nem teljesen elégedett hazai katonáinak munkájával, hiszen immár a nagyfőnök személyesen is ringbe száll – más kérdés, hogy ezzel csak veszíthet. Egyrészt az üzenet nem tartalmaz semmi olyat, amit idáig a liberális média ne harsogott volna unos-untalan, másrészt a saját maga által, a személyéről szóló hírek cáfolata olyan, mint az öndicséret: mindig büdös. Bónuszként pedig bizonyítja azt az álláspontot, amelyet a kormány már idáig is világosan képviselt.

Tegnap “bombaként” robbant a hír, hogy Soros György, a világ talán legbefolyásosabb milliárdosa az RTL klubnak adott exkluzív interjút, amelyben cáfolta a nemzeti konzultációban feltett kérdések valóságtartalmát. Méghozzá azzal a megdönthetetlen bizonyítékkal, hogy mindez “hazugság”. A hírt természetesen átvette az összes liberális médium, amelyeknek sikerült mindezt szenzációként tálalni. Ebben talán nem is tévednek nagyot, hiszen ez valóban szenzáció. Korábban nem volt még arra példa, hogy egy ilyen nagyhatalmú ember nyíltan elismerje, hogy kilép a kényelmet és biztonságot nyújtó árnyékból, és végre őszintén vállalja, hogy mi a célja, és hogy hogyan próbál beavatkozni egy demokratikus ország választásaiba. Érdemes a főbb elemeket kiemelni a beszédből:

A nemzeti konzultáció az szándékos kiforgatása az én nyilvánosan megjelent véleményeimnek”.

Tagadás nincs, tehát beismeri, hogy a kormány által megfogalmazott üzenetek valóban tőle származnak. Úgy is mondhatnánk, hogy személyesen ismeri el, hogy létezik a “Soros-terv”, így az interjú többi része lényegében érdektelenné vált, hiszen az egész arról szólna, hogy megcáfolja a konzultáció kérdéseit, amire szemmel láthatóan képtelen. Azonban mégis érdemes tovább figyelni mondandóját, hiszen ez az emberek többségének nem új információ, nem úgy, mint az ezt követő mondatok:

Én nagyon aggódom Magyarországgal kapcsolatban, nagyon sokat gondolok Magyarországra, és akarom, hogy a magyar nép tudja: megteszek és továbbra is meg fogok tenni mindent, hogy Magyarországot, a magyar népet támogassam.”

Azt hiszem, hogy nem kell hozzá értelmező kéziszótár, hogy megfejthessük ezt az üzenetet: ahogy idáig, ezután sem fogom sajnálni anyagi erőforrásaimat az olyan célokra, amelyek elősegítik a nyílt – vagyis az általa ideálisnak vélt – társadalom kialakítását. Függetlenül attól, hogy ezt a hivatkozott magyar nép mennyire akarja. Ezért annyira fontos minden egyes nemzeti konzultáció, ezért is volt fontos a népszavazás, mert bizonyította: nem egy valóságtól fényévekre eltávolodott elit akaratát és fantazmagórikus vágyálmait akarja követni egy olyan fontos kérdésben, ami az egész kontinens jövőjét végérvényesen megpecsételi, hanem több millió ember együttes akaratát, akik közösen mondanak nemet a migráció ilyen kényszerített és erőszakos formájára, valamint az általuk elhozott új, gendersemleges világra.

Egy kérdés azonban egészen biztosan felmerült minden híreket követő emberben, méghozzá az időzítés. Miért pont most? Személyes érintettsége okán persze érthető is lenne, azonban ezt két dolog is gyengíti. Egyrészt nem most találta meg magának a Fidesz Soros Györgyöt, másrészt ő maga is elismeri, hogy nem reagál a magyar kormány “mocskolódásaira”. Az évek során, és tettei következményeként azt hiszem, hogy elég sok mocskolódást kapott ő már, így ez egyébként sem hiszem, hogy különösebben meghatná. De akkor vajon miért most? A magyarázkodásnak tűnő válasza az, hogy mivel most jelenik meg a konzultáció eredménye, ezért most lehet tisztázni, hogy a migráció kérdésében ki mit mondott. Azonban ha az éleslátásukról híres ellenzéki oknyomozó újságírók képesek olyan kijelentéseket tenni, hogy a konzultáció egyetlen célja a kampányolás, akkor vajon miért képtelenek ugyanezt a következtetést Soros György esetében levonni? Bár mi nem vagyunk oknyomozó újságírók, de azért látjuk a nyilvánvalót: látva a hazai ellenzék már-már szokásosnak mondható töketlenségét, úgy döntött, hogy személyesen is megtolja az ellenzék kampányát, így avatkozva be egy szuverén ország belpolitikájába.

Tehát Soros György személyesen is harcba szállt. Élete talán utolsó, de mindenképpen legfontosabb harcába, ahol végérvényesen el fog dőlni, hogy Európa milyen utat választ. Vagy megőrzi nemzetei identitását, évszázadok során, tapasztalatok útján kialakult kultúráját, vagy fejet ugor egy olyan önfeladó, kevert társadalmi rendszerbe, ahol a templomok szerepét átveszik a plázák, ahol a különbözőségek sokszínűségét átveszi a egyhangúság szürkesége,  és ahol többé már nem csak nők és férfiak élnek. Radikális és visszafordíthatatlan változást fog ez elhozni mindannyiunk életébe. A kérdés már csak az: biztosan jól megfontoltuk a döntést?

Értelmezési háború

Véget ért a népszavazás, lezárult egy korszak – gondolhatnánk, de az igazán izgalmas verseny még csak most következik: kinek az értelmezését fogadja el jobban a közvélemény? A kormány elsöprő győzelmét vagy az ellenzék érvénytelenségét? És vajon mekkora jelentősége van egy olyan népszavazás érvényességét fókuszba állító kérdésének, amelyről – az alkotmánymódosítástól eltekintve – a kormány a parlamenti többség birtokában egyébként is dönthet?

Ami minden értelmezési küzdelem esetén megspórolhatatlan előzmény, az a politikai elemzés – ugyanis ez alapján fogják a pártok is meghatározni kommunikációs stratégiájukat. Mivel én is valami hasonlóra szeretnék vállalkozni az alábbiakban, ezért gyorsan essünk is túl rajta. A népszavazást megelőző napokban a közvélemény-kutatások az érvényességi küszöb körüli, némiképp az alatti részvételt jósoltak (itt mindig hozzáteszik, hogy a tényleges szavazók száma aztán valamelyest mégis kevesebb, mint amennyi korábban a kérdezőbiztosok kérdéseire igen választ ad). Ez nagyjából be is jött, így ennek a megbízhatónak tűnő előrejelzésnek a birtokában a kormány is inkább a válaszok megoszlásának alakulását hangsúlyozta elsősorban. Ez teljesen érthető volt az ő részükről, bár én személy szerint már sokkal korábban egyértelműsítettem volna, hiszen a vasárnapi szavazást nem klasszikus népszavazásnak, hanem sokkal inkább egyfajta új politikai irányvonal melletti kiállásnak tekintem, ahol az eredmény fontosságát nem az adja, hogy éppenséggel 49 vagy 51% adta le a voksát, hanem hogy milyen irányba teszi mindezt. Ha a kormányzat eredeti szándékának szemüvegén keresztül vizsgálom a szavazás eredményeit, akkor egyértelmű a siker. Mintegy 3 282 928 ember jelentette ki egyértelműen, hogy elutasítja a jelenleg regnáló uniós vezetés bevándorlási politikáját, ami igen impozáns eredménynek tekinthető – nem véletlenül használta a miniszterelnök azt a szófordulatot, hogy “a fegyver elég erős lesz Brüsszelben is”.

Ügyesen fogalmazta meg a kormány továbbá a népszavazáson feltett kérdést is, hiszen az “Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” kérdésre jó érzésű ember könnyebben mond nemet, mint igent. Nem is csoda, hogy az ellenzék soraiban kezdetben órási volt a zűrzavar. A kérdésre leginkább még a Fodor Gábor-féle liberálisoknak volt következetes válaszuk, ők az igen mellett kampányoltak. Amellett, hogy az 1,66%-ukra annyira büszkék azért nem lehetnek, de ők legalább bizonyíthatóan a liberálisok szavazótáborát  jelentik. Szintén mérhető adat aztán még a Kutyapárt érvénytelen szavazásra való felszólítása is, ők összesen 6,27%-ot értek el – bár ebből még lejönnek a nem szándékosan érvénytelen szavazatok is. És természetesen ott vannak a távolmaradásra felszólító ellenzéki pártok is – vagy ahogy ők hívják, a bojkottálók -, akik szintén a saját győzelmükként  könyvelték el a népszavazást, hiszen ők kampányoltak a távolmaradás mellett, így aki nem ment el szavazni – az a 4 680 079 ember – mind az ő szavazóbázisukhoz tartozik. Na most azon kívül, hogy ez mekkora ostobaság, sokkal inkább érdemes a kommunikációjukat és az eredmények elemzését megfigyelni. Az kétségtelen, hogy győzelemként értékelték a szavazást, de vajon valóban nevezhetik annak? A Fidesz 6 évnyi kormányzás után, a választások előtt másfél évvel, soha nem látott mértékű bázist tudott mozgósítani – hozzáteszem rekord mértékű kampánnyal -, amivel több mint egy millió fővel szélesítette potenciális szavazói számát, addig az ellenzéknek tényleg annak kellene örülnie, hogy üzeneteivel egyetlen választópolgárt sem tudott szavazásra bírni? Félreértés ne essék, ez nem azért nonszensz, mert a magát ‘demokratikus’ ellenzéknek beállító törpepártok összessége egy szavazástól való távolmaradásra szólított fel, hanem mert másfél évvel az országgyűlési választások előtt egyetlen szavazót sem sikerült az urnákhoz szólítaniuk, hiszen még csak alternatívát sem voltak képesek mutatni. Mégis melyik stratéga gondolta azt, hogy az emberek képesek elhinni egy ilyen zéró mozgósítóképességű, vízió nélküli formációról, hogy kormányzóképes lehet egyáltalán bármikor a jövőben?

Nincs tehát okuk az ünneplésre, de az eredményeknek a Jobbik sem örülhet különösebben. Ők, akik retorikájukban már annyiszor megvédték az országot a zsidóktól, cigányoktól, pirézektől, bevándorlóktól, miért nem buzdítottak szavazásra? Lehet, hogy azért, mert Vona Gábor valóban komolyan gondolta, hogy “az iszlám az emberiség utolsó reménye”? Talány. Az viszont biztosnak látszik, hogy a nagy néppártosodásban már eddig is 400 000 szavazót vesztő párt ezúttal is rossz lóra tett, így hát nem kell majd csodálkoznia, ha a szavazói a szavak helyett a tettek embereit tüntetik ki bizalmukkal. Mindenesetre valószínűleg az sem tett jót a pártelnök hitelességének, hogy először nem állt be a ‘nem’-ek mögé, majd az érvénytelenség hangsúlyozása után azt hangoztatta, hogy Brüsszel a jogilag érvénytelen népszavazást kegyetlenül fel fogja használni Magyarország ellen. Nem szeretnék messzemenő következtetéseket levonni, de a pártelnök öröme miatt ez az összefüggés azért többnek tűnik a véletlenek furcsa egybeesésénél.

Értelmezési verseny

Az már nem újdonság, hogy a belpolitikában mindenki próbálja a saját javára fordítani a kialakult helyzetet, ám ami ennél sokkal érdekesebb, hogy ez a játszma immár a nemzetközi színterekre is kiterjedt. Jellemző volt a vasárnapi eredmények tükrében is, de jellemző volt a Clinton-Trump vita után is, amikor is a vita győztesének kiderítésére irányuló kérdésére a rendező CNN-en kívül az összes jelentős hírportál online szavazásán Trump került ki győztesként. Mégis hogyan lehetséges ez? Ennyire ragadós lenne a magyar példa, vagy mi lehet az oka, hogy ennek a korábban elképzelhetetlen, két egymásnak ellentmondó alternatív világ szemüvegén keresztül láttatják a világpolitika eseményeit? A választ biztosan nem tudhatjuk, de az látszik, hogy a változás azt jelenti, hogy a korábban hegemón helyzetben lévő liberális értelmezés most kapott egy erős kihívót a jobboldalról. Egy olyat, aki már nem hajlandó olyan ideológiai szintű nyomás előtt meghajolni, mint hogy nem léteznek no-go zónák. És ennek az úttörő harcnak európai éllovasa éppen az az Orbán Viktor, akinek szemléletváltó forradalmának belpolitikai kerékkötői az otthonmaradás kicsinyes eszközeivel próbálják gáncsolni korszakalkotó munkáját, mivel nyilvánvaló, hogy a kérdésben megoldást már régóta nem tudnak mutatni. Láthatjuk, hogy az igazi vesztes tehát nem a kormány, hiszen ő a tőle elvárttól is jóval több embert tudott megszólítani, hanem az ellenzék, akinek egész egyszerűen hiányoznak a szavazói. Találónak vélem azt a hasonlatot is, amikor az uniós csatlakozással állította párhuzamba a ‘nemek’ számát, hiszen a helyzet most is hasonló: ugyanúgy a jövőbeli életmódunkról mondtunk véleményt, ám a tét ezúttal még nagyobb volt, hiszen egy egész kontinens izgult értünk.

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén