agitatio

kitekintés a világra

Címke: migráns

Soros-terv 2.0

Miután a migránsok kötelező szétosztásával kapcsolatos tervének megvalósítása egyre több akadályba ütközik, a milliárdos új ötlettel állt elő, hogy az Európai Unióban meglévő politikai befolyását pénzügyi haszonszerzésre váltsa át. Erre találta ki az “afrikai Marshall-tervet”. Ahogy azt a hvg-n megjelent cikkében írja: ahhoz, hogy a terv sikeres legyen, legalább 30 milliárd euróra lenne szükség évente. A tagállamok ennek csak kisebb részét tudnák fedezni. A pénz többi részének előteremtésére feltehetően biztos tudna ajánlani ‘megfelelő hitelezőt’. Itt a Soros-terv 2.0.

Úgy tűnik, hogy az eddigi világrend képviselői rettegnek a demokráciától. Legalábbis erre enged következtetni, hogy minden hatalommal rendelkező egyén, szervezet igyekszik még a jövő májusi Európai Parlamenti választások előtt bebetonozni a pozícióját, hogy egy esetleges váltás érintetlenül hagyja üzleti, politikai érdekeit. Nincs ez másként a világ leghírhedtebb, és talán legbefolyásosabb milliárdosa esetében sem. Alig egy hónap telt el a magyar kampány óta, amiben az ellenzék mindent megtett annak érdekében, hogy letagadja Soros tervének létezését, máris itt a következő.

Csupán emlékeztetőül a ‘Soros-tervként’ elhíresült dokumentumokból:

  1. Lehetőség szerint évente egy millió muszlim bevándorló befogadása.
  2. Évente, fejenként 15.000 euro összegű támogatás ezeknek a bevándorlóknak, hogy Európa továbbra is vonzó bevándorlási célpont legyen.
  3. Ezeket a bevándorlókat utána szét kell osztani egy állandó, és kötelező mechanizmussal, amit csak kvótaként emlegetünk.
  4. Végezetül pedig fel kell állítani egy Európai Bevándorlási Ügynökséget, amely a bevándorlási jogkör elbírálását átveszi a nemzetállamoktól.

Azon túl, hogy Soros közismerten a Nyílt Társadalom erőszakos megvalósításában érdekelt, sikeres spekulánsként ritkán cselekszik a haszon reménye nélkül. Az első változatban az lett volna számára a nagy üzlet, hogy az általa behozni kívánt bevándorlókként 9 millió forintnak megfelelő összegnyi juttatást harcolt volna ki a nemzeti kormányoktól. Ha nem rendelkeznek ekkora összeggel, akkor természetesen szívesen rendelkezésükre bocsájtotta volna a hiányzó összeget, csinos kamatért persze. Vagy ahogy ő mondja: a ‘pénz piacokról’. De mi tudjuk, hogy a pénzpiac valójában kit, kiket takar.

Látván az Európában egyre inkább eluralkodó politikai hangulatot, némiképp finomhangolt a terven, bár a lényeg nem változott. Az elv tartalmi része most is ugyanaz. Az EU-nak hitelt kellene felvenni, hogy segítse az afrikai országokat, akik cserébe segítenek megszervezni a bevándorlás intézményesített szabályait. Ez évi 30 milliárd eurót jelentene, amelynek előteremtésében természetesen szívesen nyújtana segítséget. Lényegét tekintve tehát úgy finanszíroztatná a nyílt társadalom rögeszméjét, hogy még szépen keresne is rajta. Mi pedig nemcsak befogadunk több millió afrikai bevándorlót, de még fizetünk is érte. Nagyszerű elképzelés, ugye?

A cikkben ezen kívül még őszinte vallomást tesz róla, hogy a demokratikus népszavazáson kimondott Brexit visszafordítására is súlyos milliárdokat szán. Szegény briteknek sok lesz a jóból, először a gazdaságuknak okozott mérhetetlen károkat a font bedöntésével, most pedig a demokratikus választásukat akarja zárójelbe tenni.

Cikkét így zárja:

A rideg valóság rákényszerítheti a tagállamokat, hogy nemzeti érdekeiket félretéve az unió fennmaradását helyezzék előtérbe. Ezt sürgette Emmanuel Macron francia elnök aacheni beszédében, és csatlakozott hozzá Angela Merkel német kancellár is. Ha sikerrel járnak, Monnet és társai nyomába léphetnek. Ám ehhez maguk mögé kell állítaniuk Európa tömegeit. Én és a Nyílt Társadalom Alapítványok mindent megteszünk, hogy segítsünk.”

Rejtett aknák

„Németországban rengeteg ember csalással kapott menekültstátuszt, olyanok is, akiknek se valódi neve, se kora se múltja nem ismert. Ráadásul őket utána még kitoloncolni sem tudják” – adta hírül az index. A különös emlékezetkiesés nem csak azért álságos most a liberális portáltól, mert a felsorolt állítások kezdetektől tudhatóan az illegális bevándorlás lényegi elemeinek számítottak, hanem mert éppen ez az index volt az egyik hazai zászlóshajója annak a médiakampánynak, amelyik a nyilvánvalót letagadásával próbálta jobb színben feltüntetni a migránsokat. Hirtelen pálfordulásuk éppen ezért nem igazán tűnik túl őszintének, azonban valami céljuk egész biztosan van vele.

Röviden és tömören azt mondhatnánk, hogy feladta reménytelen harcát a korszellemmel, és belátta, hogy valójában mire is van elsősorban igénye az olvasóknak. Miután a bevándorlás igazi arca rárúgta az ajtót a multikulturalizmus illúziójára, az index politikai szándéktól vezérelve, az összes többi liberális médiával karöltve megpróbálta a lehetetlent, és visszazárni a szellemet a palackba. Csakhogy a sokkoló valóságot nem lehet negligálni elhallgatással, szerencsétlen sorsú menekült gyerekek és rokkantak hányattatásairól szóló helyszíni riportok garmadájával, hiszen a tét az európai emberek, a mi jövőnk visszafordíthatatlan átalakulása. És bár tényleg szörnyű emberi sorsokat is találhatunk az arctalan tömeg egyes személyei mögött, az összhatás korántsem olyan képet fest, amiért megérné ezt a kockázatot vállalni. Nagyon jól értette ezt a magyar választók többsége is, amikor a Fideszt bízta meg a kormányzás folytatásával, és úgy tűnik, hogy négy újabb ellenzéki év előtt állva, a kampány lezárultával eljutott az index szerkesztőségébe is.

Szóval a nem várt önkritika az indextől úgy tűnik, hogy a belátáson múlott, és hogy egy tudatos stratégia szerves része, mert ahogy fogalmaznak “most induló sorozatunk”, sejthető, hogy újabb hasonló témájú, a bevándorlás kérdésével kritikusabb cikkek fognak megjelenni a közeljövőben.

De hogy miért is merek ilyen messzemenő következtetéseket levonni egyetlen cikkből, ahhoz nézzük meg magát a cikket, és rögtön át fogjuk érezni annak jelentőségét.

Kezdésnek rögtön itt van az a liberális toposz, miszerint a menekülteknél nem a szándékos csalás miatt nem voltak hivatalos okmányok:

A balkáni útvonalon Európába érkező menekülteknél különböző okokból nem voltak úti okmányok. Aki valóban menekült, inkább nem vitt magával semmilyen papírt, vagy eleve hamis dokumentumokkal jutott ki az országból. Sok embernek útközben vesztek el az iratai, de voltak olyanok is, akik Németországba érkezve szándékosan semmisítették meg hivatalos okmányaikat.

Kis lépés ez az olvasónak, nagy lépés a szerkesztőségnek. Miután felülbírálták korábbi álláspontjukat, nézzünk egy másik témát, amely miatt a jobboldali sajtó szintén kiérdemelte szemükben a náci jelzőt. Eszerint nemcsak, hogy Németországba érve ismerték fel a menekültek a csalás lehetőségét, hanem már saját hazájukban is bűnözők voltak:

2015 szeptemberére ugyanis tudható volt, hogy aki szírnek mondja magát, az Németországban automatikusan menekültstátuszt kaphat. Ez súlyos hiba volt a jóhiszemű német hivatalok részéről, a menekültek pedig maximálisan kihasználták a lehetőséget. Sok ember így végképp el tudta törölni a múltját, ezzel az óhazában elkövetett köztörvényes bűncselekmények is látszólag eltűntek a semmiben. Sok esetben ez akkor derült ki ez, amikor ezek az emberek Németországban is szembekerültek a törvénnyel. Már ha a német hatóságoknak sikerül bármilyen hivatalos információt beszerezniük ezekről az emberekről az anarchiába süllyedt Szíriából, Irakból vagy Afganisztánból.”

Most pedig egy felsorolás következik azokról a botrányokról, amikor az illegális bevándorlók gyakorlatilag megbénították a befogadó országukban a jogállami rendet:

Áprilisban az ellwangeni menekülttábornál százötven menedékkérő akadályozta meg egy togói menekült visszatoloncolását Olaszországba. Három nappal később több száz kommandós hatolt be a táborba. Sikerült elfogni, majd kitoloncolni a togói férfit.”

A német alkotmánybíróság és a strasbourgi európai emberi jogi bíróság úgy döntött: nem toloncolható ki egy terrorszervezetekkel kapcsolatban álló tunéziai férfi, mert hazájában halálbüntetés várna rá.”

Kiderült, hogy az egyébként menekültként befogadott irakiak egy része visszajár hazájába szabadságra.

Súlyos hiányosságokat tárt fel a Szövetségi Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BAMF) a korábbi menedékkérelmek elbírálásánál. Sokan alaptalanul vagy mindenféle bizonyíték nélkül kaptak menekültstátuszt. A brémai hivatalnál legalább 1200 olyan eset lehetett, amikor nem szabályszerűen adták meg a menekültstátuszt, ezért ott most legalább 18 ezer esetet újra át fognak vizsgálni.”

Az embernek olyan érzése támad, mintha a 888-at olvasná. A következő az egyik kedvenc részem – főleg a nyitó, és egyben magyarázkodó mondat miatt:

Az Index soha nem azonosította valódi vagy potenciális terroristaként a balkáni útvonalon Európába érkezők tömegeit, de számos adat van arra, hogy a nyitott határokat és az ellenőrzés hiányát (lehetetlenségét) terroristák is ki tudták használni.”

Soha nem azonosította, de most már igen. Ezáltal egy általuk korábban letagadott, de nyilvánvaló összefüggésre is felhívják az olvasó figyelmét. De hasonlóan jártak el a no go zónákkal kapcsolatban is:

A tisztázatlan identitások problémája a cikk elején említett jogállamiság kérdésével is szorosan összefügg. Április 13-án Essenben 300 rendőr, hetven vámos és adónyomozó tartott razziát Essen egyik legproblémásabb negyedében. A város északi része libanoni klánokhoz kötődő, szervezett bűnözői csoportok irányítása alatt áll, és az itt zajló folyamatokra csak részben van rálátása a német hatóságoknak. Többször előfordult, hogy a rivális klánok tagjai az utcán csaptak össze egymással, amibe a rendőrség alig tudott beavatkozni.”

Ezekben a negyedekben a klánok hozzák a szabályokat, az igazságszolgáltatást pedig egy békebírónak nevezett idős ember végzi a szervezett bűnözi körök megbízásából.”

„Ezt az esseni negyedet vagy a német sajtó által is no go zónának, részben törvényen kívüli területnek nevezett Duisburg-Marxloh városrészt most az ellenőrizetlen bevándorlás és a párhuzamos társadalom igazi rossz példájaként emlegetik, ami jól mutatja ennek a folyamatnak a hosszútávú negatív következményeit.

Szóval ennek a folyamatnak a hosszútávú következményeit? Mármint, hogy az illegális bevándorlásnak vannak negatív következményei? Nem hiszek a szememnek. Akkor mégis miért hazudtatok idáig?

Az indexen megjelent első, ön- és bevándorláskritikus cikk 2018.05.24. Forrás: index

Az indexen megjelent első, ön- és bevándorláskritikus cikk 2018.05.24. Forrás: index

 

Irányváltás

A felvezetésben már pedzegettük, hogy az irányváltásnak a portál hitelességét kikezdő és azt folyamatosan erodáló, a bevándorlókhoz való hamis viszonyulás lehet az oka. Ahogy arról is korábban már többször értekeztünk, hogy a következő évek legfontosabb témája a bevándorlás lesz. És mivel a téma tartósan velünk fog létezni, ezért a kezdeti rossz pozíciót nem árt némiképp finomhangolni, hogy az olvasók valóban olyan körítésben olvashassák a napi aktuális híreket, amellyel azonosulni tudnak. Szóval az önkiigazítás az olvasók elvesztésének megakadályozására szánt eszköz – kíváncsian várom, hogy a többi baloldali portál mikor fog ehhez az irányvonalhoz csatlakozni.

Van azonban ennek a váltásnak egy másik aspektusa is az index vonatkozásában, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Ez pedig nem más, mint Simicska választások utáni médiapolitikája. Mint ismert, a kegyvesztett oligarcha a csúfos választási vereséget követően beszántotta költséges médiabirodalmát, a jelentős veszteséget felhalmozó Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót azonnal lekapcsolva. Annyiban érezhető az indulatalapú döntéshozatal, hogy az utóbbi médiumnak októberig még érvényes frekvenciája van, annak teljes elhallgattatása pénzbírsággal járó kötelezettségszegés kockázatát hordozza magában. Ráadásul olyannyira elkötelezte magát a bezárás mellett, hogy még eladni sem akarja őket – az esetleges vevőjelölteknek irreális árat szabott meg a vétel feltételeként -, amivel korábbi alkalmazottjainak egzisztenciáját egyik napról a másikra tette tönkre. Szóval a korábbi pénzcsap elzárul, és ez bizony érinteni fogja az index anyagi helyzetét is, amit a milliárdos egy alapítványon keresztül, közvetve tulajdonol.

És ha vetünk egy pillantást az index jelenlegi helyzetére, akkor az sok mindenről árulkodik. Bár a 2017-es pénzügyi beszámolójukat még nem tették közzé, de az látszik, hogy az azt megelőző évet jelentős, közel 93 milliós veszteséggel zárták. Ez különösen a 2015-ös évvel összehasonlítva lehet fájó, amikor a nyereségük még 275 millió forint felett volt. Nem lennék meglepve, ha a tavalyi évben is negatív eredményt lettek volna kénytelenek elkönyvelni, hiszen egy média legfőbb bevételi forrása a hirdetőktől ered, akik viszont a kattintások után fizetnek. És ugyan az index még továbbra is Magyarország egyik legmeghatározóbb hírportálja, a látogatottsági adatok folyamatos csökkenést mutatnak. Olyannyira, hogy a tavalyi évben már a 24.hu is megelőzte, az origo pedig jócskán le is hagyta olvasottságban. És mivel sokkal inkább a bevándorlásellenesség hoz olvasókat a bevándorlássimogatással szemben, ezért pénzügyi okokból is logikusnak tűnhet a lépés. További adalék, hogy pár napja jelent meg egy olyan kérdőív is a portálon, amelyben olyan kérdéseket pedzegettek, hogy az olvasók hajlandóak lennek e a jövőben fizetni az index olvasásáért. És hát lássuk be, a hazugságért nem sok mindenki lenne hajlandó.

Azonban azt azért ne higgyük, hogy innentől kezdve más lesz majd a szerkesztőség világnézete. A hirtelen jött amnézia csak a bevándorlás témájában tanúsított álláspontjukat oldotta fel némiképp – és azt is csak kényszerből -, a politikai céljaik pontosan ugyanazok lesznek a jövőben is: harc egy liberális, progresszív világrendért. Ha ezeket a tényeket figyelmen kívül hagynánk, azok lennének csak az igazi rejtett aknák.

A baloldal Achilles-sarka

Bombaként robbant a sajtóban az az Altusz Kristóf, helyettes államtitkár által elmondott tény, hogy a kormány tavaly közel 1300 menekültnek biztosított oltalmazotti státuszt. Az, hogy egy hónapok óta nyilvános adatot most sikerült megtalálni, az elsősorban az ellenzék minőségéről árulkodik, ahogyan az is, ahogyan most a témához viszonyulnak. Hogy mennyire nincs ez ellentétben a kormány évek óta képviselt álláspontjával, arról a cikkben olvashattok bővebben, mint ahogy arról is, hogy az ellenzék megint óriási bakot lőtt, hiszen ez a hír semmi mást nem bizonyít, mint hogy Orbán Viktornak a józan esze mellett irgalmas szíve is van, és hogy a bevándorlás továbbra is a baloldal Achilles-sarkának bizonyul.

Ismét bebizonyosodott, hogy a baloldalnak migráns témában nem szabad megnyilatkoznia, hiszen ott fű nem nő, babér nem terem számára. Mert miről is szól ez a ‘legújabb’, a kampány hajrájára időzített botrány?

Szóval, van egy illegális bevándorlást ellenző kormány, és van egy, a kormányt a humanitárius segítség elmulasztásával vádoló ellenzék. A ‘botrányt’ most elsősorban az jelenti, hogy bebizonyosodott, a kormány mégsem annyira embertelen, mint azt az ellenzék láttatni szeretné. Ugyanis azok az emberek, akik valóban menekültek, és nem csupán gazdasági haszonszerzés céljából érkeztek Európába, továbbá nem tagadják meg az ország hatóságaival való együttműködést, hanem partnerként, a jogszabályokat betartva igazodnak hozzájuk, azok számíthatnak a magyar állam védelmére – egészen addig, amíg hazájukban véget nem ér a háború, ami után vissza kell majd térniük otthonaikba. Ez az eljárás pontosan megfelel az általunk is aláírt nemzetközi egyezményeknek. Olyat azonban soha nem írtunk alá, hogy bárki, aki törvénytelenül átlépi országunk határát, az plüssmacikkal kellene fogadnunk. Ha emlékezetem nem csal, éppen ez az a felelős magatartás, amit egy jogállam legitim kormányától el lehet várni, és amelyet minden megnyilatkozásában az ellenzék is követelt – persze csak miután már nem tagadhatták tovább a bevándorlás létezését.

Ezzel szemben miről is szól a Brüsszel által ránk kényszerített bevándorlási politika?

Bárki, aki illegálisan érkezik, átlépi határainkat, azt be kell engednünk. Függetlenül attól, hogy együttműködik e a hivatalos hatóságokkal, vagy hogy megtagadja az azonosításra vonatkozó kéréseket, mivel ő a sokkal magasabb szociális juttatásokat biztosító országokat (pl. Németország és Svédország) tűzte ki úti célul magának. Hogy egy jól ismert hasonlattal éljek: “akik ránk akarják törni az ajtót, akik nem hajlandóak felfedni érkezésük valódi okát, azoktól meg kell védenünk magunkat, azokat nem engedhetjük be, ám azok, akik az ajtón átmeneti segítségért kopogtatnak,  szívesen támogatjuk”. Az idézet talán nem pontos, de az üzenet azt hiszem így is átjön.

Hogy a két helyzet közötti különbségeket tovább ábrázoljuk, ahhoz elegendő csak megtekinteni azok mennyiségi vonatkozását. Az elmúlt három évben illegálisan – a legvisszafogottabb – becslések szerint is több millióan érkeztek, ehhez képest Magyarország 2015-ben 508, 2016-ban 432 és 2017-ben 1291 embert részesített nemzetközi védelemben. Hogy ez a tavalyi 1291 ember majdnem annyi, mint a kötelező kvóta által ránk erőltetett 1294, az csupán részletkérdés, hiszen a kvóta elsősorban nem darabszámról, hanem egy mechanizmusról szól. Egy olyan mechanizmusról, amelyet az elfogadása után már nem lehet visszacsinálni. Hiszen ha az elvet elfogadom, hogy bárki, bármilyen számítás alapján megmondja, hogy együtt kell élnünk olyanokkal, akikkel saját akartunk alapján nem akarunk, és akik azért kerülnének hozzánk, mert a német gazdaság alkalmatlannak találta őket bármiféle munkavégzésre. Na ez nagyon nem ugyanaz a helyzet, mint amikor jó szándékkal segítünk embertársainkon.

Persze megértem a baloldal motivációját is. Közelednek a választások, és első ránézésre csábítónak tűnhet egy ilyen látszólagos ellentétre felhívni a figyelmet, de hosszú távon azt hiszem, hogy az ellenzék megint rossz politikai stratégiát választott. Ugyanis a két helyzet (bevándorló vs. menekült) közötti különbség könnyen megmagyarázható, és – ami a legrosszabb az ellenzék számára – az utolsó baloldali érvet is kicsavarja a kezükből, ugyanis hogyan kérhetik számon a jövőben – különös tekintettel a következő három hónapra – a humanitárius segítséget a kormányon, ha annak megadása miatt éppen ők vették célkeresztjükbe a Fideszt rövidtávú politikai haszonszerzés céljából. Mert biztos lesznek olyanok, akiket első ránézésre meg lehet téveszteni azzal, hogy a kormány miért harcol Brüsszel ellen, amikor ő maga nyújt nemzetközi védelmet, de hosszú távon ezzel biztos, hogy az ellenzék veszít, hiszen annyira nyilvánvaló a különbség, és annyi idő van még a választásokig, hogy nem jelent különösebb kihívást azt elmagyarázni az embereknek. Ezzel a húzásával pedig a baloldal csak egy újabb választói réteget idegenít el magától. Azokat, akik komolyan vették az emberi kötelességről szóló maszlagukat.

Végső soron tehát az ellenzék megint csapdájába sétált bele, mert olyat kér számon a kormányon, amit korábban ő maga szorgalmazott. Összehasonlításképp: ez olyan, mintha a Fidesz azért támadná a liberálisokat, mert azok a családok, a magyarok, vagy a keresztények védelmében lépnének fel. Óriási hiba lenne a kormánypárt részéről, de hát ilyet természetesen soha nem követne el. Így hát lenne a baloldal számára nekem is egy örök érvényű, ingyenes tanácsom: bevándorlás kérdésében soha ne nyilatkozz!

A nyugati civilizáció alternatívái

Tusványos után egyre jobban körvonalazódni látszik az az idáig is nyilvánvaló tény, hogy Magyarország súlya a nemzetközi politikában egyre inkább felértékelődik, amiről még a provokált balhé sem tudja elvonni a figyelmet. A 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen ugyanis Orbán Viktor nem csak a jövő évi választások tétjéről beszélt, hanem valós alternatívát kínált az idáig kikezdhetetlennek hitt uniós politikai irányzattal szemben is.

Ahogy azt már egy korábbi bejegyzésemben leírtam, Európa jövője alapvetően a német érdekektől függ – mint ahogy az elmúlt évszázadok során olyan sokszor. A második világháború után egy ideig úgy tűnt, hogy a vén kontinens arcvonalát meghatározó német-francia megbékélés lesz a fejlődés, a jólét, a béke és a biztonság kulcsa. Ez egészen addig működött is, amíg a világgazdaságot a növekedés jellemezte, ami a jólét folyamatos növekedésével járt együtt, ami pedig Európában a béke záloga – az európai nemzeteket jellemző folyamatos szembenállások a XX. században érték el tetőfokukat, amikor a kontinenst két korábban soha nem látott pusztító mértékű mészárlás kerítette hatalmába. Az európai ember azonban belefáradt a folyamatos küzdelmekbe, és hajlandó is korábbi sérelmeit félretenni, ha kap cserébe valamint. Egészen pontosan a jólétet. Ez a mai Európai Unió eszméjének alapja. Mivel azonban a jóléten alapuló béke meglehetősen törékeny pilléreken áll, így nem csoda, ha egy váratlan, de pusztító erejű válság a jóléttel együtt a biztonságot, majd pedig a békét is magával sodorja. Egyszerűen értelmezve a helyzetet, az unión belüli konfliktusok ma abból a vitából erednek, hogy az európai közösség milyen választ adjon ezekre az eszményi képet széttöredező kihívásokra.

A korábban egyeduralkodónak gondolt irányvonal, az integráció folyamatos mélyítése

Valószínűleg a kijelölt úton haladt tovább Európa történelme, ha nem üt be először a gazdasági válság – amely először hozta felszínre az egyes államok eltérő érdekeit -, illetve az annak kezelési módjának szánt migrációs nyomás. Mert ugye azok, akik agitatio-t olvasnak, már régen túl vannak azon a liberális szépelgésen, hogy a bevándorlók – akik a narratíva szerint igazából ám menekültek – befogadása humanitárius kötelességünk. Ismerhetjük már ezt a felfogást, hiszen az egész európai politikai elit a magáénak érzi, mert ez alapvetően az Európai Uniónak nevezett bürokratikus intézményegyüttest a pénzükkel könnyedén befolyásoló óriásvállalatok érdeke, és nem a választópolgároké. Ennek a felfogásnak a végeredménye pedig nem más lenne, mint az Amerikai Egyesült Államok mintájára létrehozott Európai Egyesült Államok létrehozása.

Azonban óriási hibát követ el az, aki a jóléti rendszerrel idecsábított, képzetlen, és egy teljesen más civilizációból származó emberek milliót összekeveri az Amerikát, az amerikai álmot megteremtő bevándorlókkal. Mert bár közös bennük a magas abb életszínvonal iránti vágy, annak megszerzésének módjában óriási különbségeket lehet felfedezni. Míg a migránsok tömegei a már említett szociális juttatások reményében vállalja nem kis megpróbáltatásokkal járó útját – teheti, hiszen nincs sok vesztenivalója a sivataghoz képest -, addig az amerikai kontinenst meghódító kalandorok sokkal inkább a saját sorsuk kovácsaiként képzelték el jövőjüket, nem pedig az állami szociális hálón való csüngésen, így ők nem is tekinthetők másnak, mint nemzetük kiválóságaiknak, akik a vállalkozási hajlamukkal megteremtették a jövő üzleti kultúráját. És ha már a kultúránál tartunk: nem elhanyagolható továbbá az sem, hogy ők mind egy azonos, kereszténységen alapuló kultúrkörből származtak, nem pedig egy ellenséges civilizációból, így nem csoda, ha a beilleszkedés könnyebben ment, és nem akarták elpusztítani egymást csupán azért, akik ők valójában – mint ahogy azt sokszor a mostani jövevényeknél sajnos megtapasztaljuk.

Új remény

A másik választ, amelyet az Európát ért kihívásokra fogalmaznak meg a V4-ekhez, és ezen belül is első sorban Magyarországhoz köthetjük. Ennek lényege, hogy a problémát okozó, majd azt folyamatosan eszkaláló központi hatáselvonást váltsa fel a nemzeti szuverenitás elve, amely szerint minden problémát a probléma felmerülésének helyén kell megoldani, nem pedig több ezer kilométerre tőle, egy távoli központban. Ez logikus, hiszen nemcsak az nemzeti önrendelkezés elve – ez az emberi jogok mellett az amerikai alkotmány második legfontosabb alappillére -, hanem a józan ész is ezt követeli meg. Hiszen már egy Budapest-vidék viszonylatban is nehéz lenne elképzelni, hogy helyismerettel nem rendelkező politikus döntsenek olyan kérdésekben, amelyek eldöntéséhez teljesen inkompetensek. Hát még ha a döntéshozók nem csak helyismerettel, hanem nyelv-, és kultúraismeret vonatkozásában is hiányt szenvednek.

Szóval létezik egy V4-eknek nevezett szövetségi rendszer, amelynek tagjait Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország adja, és amely szövetség célja, hogy megreformálja az Európai Uniót, alternatívát kínálja a benne élő polgároknak. A szövetség súlyának növekedését jelzi, hogy az általa megfogalmazottak szerint – vagyis a problémát ott kell megoldani, ahol keletezett, nem pedig azt importálva, Európa határain belül – néhány hét leforgása alatt a migrációs térség két kulcsszereplőjét, Egyiptomot és Izraelt is vendégül látta a soros elnököt adó Budapest.

Ezek az új szövetségek nem csak azért számítanak kiemelt jelentőségűnek, mert az Európai Unió jelentős bírálója volt a zsidó államnak, hanem mert az Obama-adminisztráció alatt a kapcsolat némiképp megromlott, ám hagyományosan a jó amerikai-izraeli kapcsolatok Trump elnökké válásával új lendületet nyertek. És mivel az új amerikai elnök NATO-csúcsbéli látogatásán is világossá tette, hogy az atlanti szövetséget új alapokra helyezné, így személyében a belső ellenzékként is funkcionáló V4-ek egy igen jelentős támogatóra tettek szert.

Tusványos

Mindezek fényében a korábbiaknál is nagyobb médiafigyelem övezte Orbán Viktor idei tusványosi beszédét, amelynek további fontos jellemzője, hogy a választások előtti utolsó volt, így a miniszterelnök a belpolitikai tét mellett a következő évekre szóló terveit is felvázolta. A beszéd több részből állt, én itt most csak a nemzetközi kitekintésre szeretnék reflektálni. Világos, és egyenes volt, amikor az új szövetség célkitűzéseit állította párhuzamba, az azóta csak Soros-tervként aposztrofált, ám az uniós politikai elit által mégis önmagára nézve kötelező erejű szándékkal. Ez a terv négy részből áll:

  1. Lehetőség szerint évente egy millió muszlim bevándorló befogadása.
  2. Évente, fejenként 15.000 euro összegű támogatás ezeknek a bevándorlóknak, hogy Európa továbbra is vonzó bevándorlási célpont legyen.
  3. Ezeket a bevándorlókat utána szét kell osztani egy állandó, és kötelező mechanizmussal, amit csak kvótaként emlegetünk.
  4. Végezetül pedig fel kell állítani egy Európai Bevándorlási Ügynökséget, amely a bevándorlási jogkör elbírálását átveszi a nemzetállamoktól (ennek az ügynökségnek a megalakítását ebben a hónapban jelentették be).

A beszéd nemzetközi visszhangját és jelentőségét azt hiszem annak az amerikai képviselőnek a véleménye tükrözi legjobban – ami egyben az amerikai kormány megítélését is tükrözi-, aki Orbánt Churchillhez hasonlította:

A történelem a nyugati világ Churchilljeként fog emlékezni Orbán Viktor miniszterelnökre… ha a Nyugat túléli a kulturális öngyilkosságot”

Azt hiszem felettébb éles a különbség, amikor a németek érdekeit mindenek elé helyező, és azt hatalmi eszközökkel érvényesítő Angela Merkellel helyezzük párhuzamba.

Ne feledjük, az olló üti a papírt. Forrás: www.strangehistory.net

Ne feledjük, az olló üti a papírt. Forrás: www.strangehistory.net

De érdekes volt a liberális média közvetítése a beszédről is, ők ugyanis tartalmi kifogások helyett sokkal nagyobb felületet biztosítottak egy provokáló nőnek, amellyel céljuk a nyilvánvaló figyelemelterelés volt – nem csoda, hiszen az elhangzottakat érdemben cáfolni nem tudták, hiszen a Soros-tervet éppen maga Soros György vetette papírra. Így megmaradt megint a tartalmi helyett a morális kifogás, hiszen tudniillik megint egy nőt bántalmaztak ezek a szexista fideszesek. Nem állítom, hogy a balhé előre megrendezett volt – még akkor sem, ha a kamerák éppen akkor és ott vették az eseményeket – mindenesetre azért érdemes legalább a kérdést feltennünk magunknak: a kölni tömeges erőszak során vajon miért nem aggódtak annyira a szexista megnyilvánulások miatt? Be kell vallanom, hogy némiképp álszent voltam a kérdés feltevésénél, ugyanis mit várunk azoktól, akik a kormányt antiszemitizmussal vádolják, majd pár nappal később személyesen az izraeli miniszterelnök tesz szokatlanul hosszú, 4 napos látogatást, mintegy 30 év után először hazánkban? Érdekes, hogy sem a muszlim kultúrában gyökerező nőkkel szembeni elnyomással, sem az antiszemitizmussal nem törődnek annyira, amikor millió számra importáljuk őket. Az aggodalom csak és kizárólag a Fideszt illeti meg. Nem baj, hozzászoktunk már.

Összességében tehát elmondható, hogy nem volt véletlen a miniszterelnöknek az a párhuzama sem, hogy Trianon óta még nem álltunk ilyen jól. Ahogy akkor, most is válaszút előtt állunk: vagy a németek dominálta Európát, vagy pedig az amerikai és orosz nagyhatalmakat választjuk. Én őszintén bízom benne, hogy a két világháború végeredménye semmi kétséget sem hagy bennünk a helyes döntésről.

Az igazság napja

Mozgalmasra sikeredett a népszavazási kampány utolsó néhány napja. Volt itt minden a robbantástól kezdve egészen a migránsok által megvert kamionsofőrig, vagy éppen a nem létező no-go zónák körüli vitáig. A gyűlöletkampány meghozta eredményét, csak érdekes módon nem abban a formában, ahogy azt a mindig objektív liberális média próbálja tálalni.

“Minden, ami másokban irritál minket, hozzásegít saját magunk megértéshez” – mondta egyszer a bölcs mester, Carl Gustav Jung. Ez nagyjából annyit tesz, hogy csak annak a viselkedése tud felbosszantani minket, akinek a magatartása rávilágít valamely saját, kevésbé kedvelt tulajdonságunkra. Az iskolából vett példánál talán mindenki emlékszik azokra a srácokra, akik nagyképűnek és bunkónak tartották az osztály ügyeletes ‘menő arcát’, vagy azokra a lányokra, akik különböző illetlen – általában könnyűvérűségükre utaló jelzővel – jelzőkkel illették csinosabb társaikat. Ezekben a diákokban általában egy közös vonás volt: a kisebbrendűség érzetéből fakadó irigység. Tudták, hogy a másik náluk valamiben jobb – ez sulis mércével általában a népszerűséget jelenti – és éppen ezért, ahelyett, hogy elismerték volna – vagy inkább csak közömbösséget mutattak volna irántuk – a hátuk mögött szidalmazták őket, megpróbálva másokat is az ő érdekeiknek megfelelően befolyásolni. Hiszen a suliban farkastörvények uralkodnak, a gyerekek kegyetlenül őszinték, és a népszerűségért legalább akkora harcot kell vívni, mint manapság a politikusoknak. Népszerűséget pedig csak figyelemfelkeltéssel lehet elérni, így azok, akiknek nem ‘természetszerűleg’ jár a figyelem, vagyis akik nem szépek vagy nem a kor divatjának megfelelően öltöznek, alternatív megoldások után kell nézniük. Így kerül a kamaszok arcára meg több piercing, hajukra kék vagy éppen zöld festék, és így válik az osztály lúzere a kötelező együttérzés tárgyává. A dolognak ez a része idáig a természet rendjét követi, nincs benne semmi kivetnivaló. Ám amikor ezek az iskolai szocializációban hátránnyal induló emberek ahelyett, hogy megpróbálnak a kialakult társadalmi rendbe valamely pozitív tulajdonságuk kompenzáló kidomborításával hozzákapcsolódni, inkább a megvetésük vélt okát jelentő – és emiatt a sajnálatunkat és együttérzésünket joggal kiérdemlő – sajátosságukat állítják középpontba, és bármely őket ért kritika esetén e mögé bújnak, akkor születik meg a politikai korrektség iskolai változata. Így a kövér kisgyerek, akik korábban ha érvényesülni akart, akkor rá volt kényszerítve, hogy az átlagnál viccesebb legyen, inkább a könnyebb utat választja és mostantól furkósbotként fogja használni testalkatbeli hátrányát – beláthatjuk, hogy ez nem nagyon motiválja a fogyásra – és bárminemű őt ért kritika esetén ki fogja játszani a jolly jokert. Ez az, ami a mai liberalizmust jellemzi, és ez nem más, mint a sértettek vallása. Sajnos ez az, ami vonzóvá teszi, hiszen ki ne szeretné a könnyebb utat választani és az áldozat szerepében tetszelegni?

A modell adott, már csak annak elfogadtatása van hátra. Manipulatív eszközeikkel próbálják táborukat egyre szélesíteni (rábeszélnek másokat, hogy ő is közéjük tartozik, rámutatnak valamely általuk kreált hiányosságra, amely alapján szerintük őt is csúfolják stb. Ennek a folyamatnak legszemléltetőbb példája az egyre több betűvel gyarapodó LMBTQ-k tábora), a népszerűségben folytatott versenyben egy ilyen ‘negatív’ tulajdonság már inkább erénynek számít. A problémát tovább tetézi, hogy most már megvan az erős érdekérvényesítő képesség a széles közösség révén, de a korábban szerzett sérelmek, az irigység, és ennek egyvelege a gyűlölet, továbbra is ott lapul lelkük mélyén, amelyet most már minden gond nélkül engedhetnek felszínre törni, hiszen sokan vannak, és érinthetetlenek. Az első ilyen generáció – ahol az értékrend, mintegy erőszakos, irigységtől és rosszindulattól vezérelt kicserélődése megtörtént – már felnőtt.

Most ők azok, akik a bevándorlókban újfent saját elesettségüket látják, vagy sokkal inkább láttatják. Az ő érdekük a jövevényekre csak és kizárólag a ‘menekültek’ elnevezést használni, hiszen ezzel olyan lehetőségük van kiszélesíteni saját táborukat, hogy az végleges ‘hatalomátvételt’ jelent a  hosszú évszázados folyamatok során kialakult normák felett (más kérdés, hogy a bevándorlók nem akarnak ehhez a csoporthoz tartozni, hiszen már most több millióan vannak, akik egy érdekközösséget tudnak alkotni, így a nőkkel szembeni felfogásuk kárvallottjai éppen azok a feministák lesznek első sorban, akik az érkezésüket támogatják). Ez az életmódbeli változás nemcsak odáig terjed, hogy a saját felfogásuk papagáj módjára történő ismételgetése előbb a szabadságunkat korlátozta, majd a biztonságukat veszélyeztette, de mostanra már a saját normáink által legitimált – mert ugye a szerencsétleneken és elesetteken segítünk – és a polkorrektség mítoszával bebetonozott erkölcsi felsőbbrendűségük gyűlöletének tárgyává mi magunk és életmódunk vált. Ez az a végső küzdelem, ami napjainkban folyik. Emiatt lehet népszerű – a korábban elképzelhetetlen jelöltként számon tartott – Donald Trump, mert ki meri mondani azt, amit nagyon sokan gondolnak, ám a polkorrektség okán idáig nem merték. És ez az a lázadás, ami napjaink Európájában is folyik, és amihez a kezdő lökést a népszavazás adja.

A robbantás visszhangja

Ezt támasztja alá a körúti robbantásra adott válaszok tömkelege is, hiszen az internetet ellepte a gyűlölködés, csak éppen nem az utóbbi idők tapasztalatai által indokoltnak tűnő terror miatti aggodalom, hanem a ‘szakértők’ által gerjesztett uszítás, mivel biztosan tudják, hogy mindez a Fidesz megrendelésére történt, hogy növelje a népszavazási kedvet. Nem az a szörnyű ebben, hogy ilyet feltételeznek egy demokratikusan választott kormányról, hanem hogy a rendőri sajtótájékoztatóan a szóvivő kénytelen bejátszani azt négy segélykérő hangfelvételt a sérült járőrtől, amely bizonyítékául szolgált a eset megtörténtének – ugyanis a béke és szeretet nagykövetei nemcsak állapotuk miatt nem aggódtak, de még a sérülés tényét is kétségbe vonták.

habony-24-hu

Forrás: 24.hu

Nemrég fejeződött be a civil szervezetek 1500 fő részvételével tartott “emberséges Magyarországért” demonstrációja, ahol ezek az emberek ismét a gyűlölet ellen emelték fel hangjukat. Nagyon szép és nemes gesztus, de vajon mikor fognak ráeszmélni, hogy saját maguk ellen tüntetnek?

Az elmúlt napok gyűlölet-bűncselekményei között ugyanis olyanokat találhatunk, mint hogy megverték Bayer Zsolt fiát, rátámadtak G. Fodor Gáborra, a Századvég stratégiai igazgatójára és a 888.hu főszerkesztőjére, vagy éppen a nagy nyilvánosság előtt a hvg korábbi újságírója az alábbi kinyilatkoztatásra ragadtatta magát:

Tulajdonképpen én  ebből a népszavazásból csak jól jöhetek ki. Ha érvényes, akkor nyomhatom, hogy “legpocsékabb nemzet”, “nyilasország”, meg “moslék-ország”, ha viszont nem érvényes, akkor annak örülhetek, hogy a Fidesz kapott egy gyomrost.”

Így nyer értelmet a gyűlölet és uszítás permanens felemlegetése. De mi már pontosan tudjuk, hogy azok, akik ezt hangoztatják, ők gyűlölnek leginkább. Elsősorban magukat, hiszen az önmagát elfogadni képes, és önmagával elégedett ember nem ér rá ilyeneken gondolkodni. A hitelességi válságukat és a bukásukat pedig az fogja okozni, hogy saját, lépten-nyomon hangoztatott értékrendjükkel ellentétbe kerülnek. Reméljük legalábbis, mert ezek az emberek eredendően nem rosszak, csak a rossz mintákat követték. A fő bűnösök itt azok, akik az ő kiszolgáltatott helyzetükön nyerészkednek azáltal, hogy súlyos milliárdokat költenek ennek a nyilvánvalóan téves és mesterséges életmódon támogatására (emlékezzünk a Coca-cola, Apple stb. óriásvállalatok szivárványszínben történő pompázására), mert ahhoz jól felfogott anyagias érdekeik párosulnak. Az elmagányosodott emberek fogyasztásban felfedezett örömforrása mellett a másik legfőbb motiváció az olcsó munkaerő, amelyhez azonban el kell fogadtatni képzetlen arabok millióinak józan ésszel felfoghatatlan, abszurd betelepítését – bármit a profitért.

De az iskolából hozott túlélési szabályt követő téves minta nem lehet irányadó. Itt az ideje a felnőtté válásnak, amely bizony érett, felelősségteljes és határozott döntések meghozatalának képességét feltételezi. Ez az utolsó esélyünk, hogy ennek a beteg, kiforgatott világnak – és az ennek jó fényben történő feltüntetésében hivatott médiának – véget vessünk. Ha most nem tesszük, amit tennünk kell, akkor már nem lesz több esélyünk, hiszen többségbe kerülnek. Sorsfordító hétvége elé nézünk, már nagyon várom.

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén