agitatio

kitekintés a világra

Címke: politikai elit

Eljött a mi időnk – ne féljetek, harcoljatok!

Tusványos immár nem csak a magyar, hanem az európai nemzetek szellemi műhelye is. Biztos pont egy bizonytalan világban – fogalmazott a miniszterelnök, de ennél lényegesen többről van szó: egy új, valódi alternatíva megszületésének bölcsője. 

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem – ami 1997 óta Tusnádfürdőn van, de a két település nevének összevonásából származóan már csak a közbeszédben is megjelenő Tusványosnak hívnak – hagyományosan a Kárpát-medence nagyszabású szellemi műhelyeként funkcionált az elmúlt közel három évtizedben. Ám az idei évben immár 27. alkalommal és Itthon Európában névvel megrendezésre kerülő rendezvény mára jelentős mértékben kinőtte eredeti céljait, és egy új világrend, új társadalmi berendezkedés megszületéséhez, egy valós alternatíva felmutatásához járult hozzá. Ennek az évek óta tartó folyamatnak a csúcspontjait jellemzően mindig Orbán Viktor beszédei adták. Emlékezetes a miniszterelnök 2014-es beszéde az illiberális államfelfogás meghirdetéséről, amely akkor hatalmas médiaérdeklődést követően rengeteg meleget és – főleg – hideget kapott. A felzúdulás akkori oka pedig nem volt más, mint Európa számára egy új irányvonal alapkövének letétele. Nem is véletlen, hogy az akkor még kihívó nélküli világrend azóta magabiztosságukat elvesztő hívei csuklóból támadták. De nem csak azért, mert az összezárt rendszer könnyedén ki tudott vetni magából minden új gondolatot, hanem mert már akkor is pontosan tudták: valódi érvekkel rendelkező, valódi alternatívát kínáló kihívóval találták szemben magukat. A saját dogmáinak rabjává váló, elkényelmesedő, megújulásra képtelen politikai elit valóban elhitte Fukuyama azóta már többszörösen megbukott tételét a történelem végéről. Miszerint a liberális demokrácia “az emberiség ideológiai fejlődésének a végpontja”, “a kormányzás végső formája, s mint ilyen az egyetemes történelem vége lehet”. Érdekesség, hogy legfőbb bírálójának, Samuel P. Huntingtonnak a jóslata mintha közelebb állna a valósághoz, aki szerint a jövő nem a liberális demokrácia diadalát hozza, hanem a civilizációk összecsapásait.

De visszatérve az orbáni beszédre: azóta eltelt két év és nagyot fordult a világ. A világban zajló események alakulása nemhogy nem cáfolta, hanem éppen igazolta az akkori – és azóta is folyamatosan tett – állításokat, így kevés nála hitelesebb, az emberi vágyakat képviselő politikust találhatunk most a földkerekségen. A recept egyszerű: egyenes beszéd a képmutató politikai korrektség helyett. Éppen ezért is annyira ironikus, hogy a liberális gondolat és világrend felgyorsításának szándékát szolgáló bevándorlási hullám fogja a rendszer végét eredményezni, hiszen annak gyakorlatban történő megvalósítása pont annyira képtelenség, mint a politikai korrektségen alapuló, önmegtagadó rendszer.

De vegyünk szépen sorba ezeket a pontokat és vizsgáljuk meg azok valóságtartalmát:

  • Az európai álom szertefoszlása, amelynek alapját az a gond jelentette, hogy “ha rendesen elvégzed az iskolákat, tiszteled a törvényeket és szorgalmasan dolgozol, akkor jobban fogsz élni, mint a szüleid.” Ennek igazságtartalmához kevés kétség férhet, amikor az állandó közbeszéd tárgyai olyan kifejezések, mint a mama-hotel, hogy a fiatalok kiábrándultságának legfőbb forrása irreális vágyaik találkozása a valósággal, vagy hogy egyes uniós országokban a fiatalok munkanélkülisége már a 20%-ot is meghaladta.
  • Ennek egyik oka, hogy a gazdasági világválság jelentette kihívásokra a korábban bemutatott egyeduralkodó társadalmi rendhez kapcsolódó gazdasági berendezkedés nem tudott megfelelő válaszokat adni, így a világgazdaság súlya folyamatosan eltolódik olyan új szereplők felé, amelyek versenyképesek és ahol milliárdos tömegekben áll rendelkezésre olcsó munkaerő. Ha figyelembe vesszük, hogy a migrációs válságnak is az olcsó munkaerő importálási szándéka a fő ösztönzője, akkor nehéz lenne ezzel az állítással is vitatkozásba bocsátkozni.
  • Mivel emiatt csökken a világgazdasághoz történő hozzájárulásunk, így folyamatosan mérséklődik az újra elosztható jövedelmek mértéke, ami az életszínvonal általános romlásához vezet. Tekintetbe véve, hogy a második világháborút követő időszakban a politikai gondolkodás egy konszenzusos megállapodáson alapult, így függetlenül a kormányok jobb- vagy baloldali elköteleződésétől, a keretrendszer és a közbeszéd lényegében ugyanazon feltételek mellett alakult. Azonban a jólét stabilitása és rendszeres növekedése legitimálta ezt a fajta berendezkedést. A probléma csak akkor fogalmazódott meg, amikor a jólét megszűnt többé növekedni és helyét a hanyatlás vette át. De mivel a politikai elit lényegét tekintve egy tőről fakad, ezért megoldást sem tud rá kínálni. Így lett a gazdasági válságból elitválság. A csökkenő jólétre és alacsony gazdasági növekedésre rengeteg makrómutató áll rendelkezésre – ezek bárhol megtekinthetőek -, valamint bizonyíték rá a tömeges bevándorlásban olcsó munkaerőt – és ezáltal javuló versenyképességet – remélő wilkommenskultur is.
  • Az igazi problémát viszont az elitek megújulásra való képtelensége jelenti. Annyira kötik őket korábbi dogmatikus elképzeléseik, hogy nem tudnak alkalmazkodni az új helyzethez, ezáltal nem tudják garantálni a korábbi életszínvonal kiszámíthatóságát. Tekintve, hogy az elitek az emberek tömegeivel látványosan szembemenő javaslatokkal állnak elő, így ez az elitválság átfordult egy demokráciaválságba. Azt hiszem, hogy ez utóbbi bizonyítására nem kell sok tételt hoznom, elég ha csak a migráció jelentette veszélyt és annak eltusolását szándékozó média közötti ellentétre hívom fel a figyelmet. Egyértelműen és könnyen kivehető az ellentét, bár itt a demokráciaválságot nem csak az emberekkel szembeni kormányázás, hanem a demokratikus játékszabályokat figyelmen kívül hagyó félretájékoztatás – finoman szólva ‘megvezetés’ (pl. Köln esetében) – is jellemzi.
  • Így jutunk el a migrációhoz, mint a gazdasági válságra adott téves válaszhoz az elit részéről, ami egyben antidemokratikus is, hiszen a többségi akarattal élesen szembemegy. Mára nem az a kérdés, hogy a migráció milyen veszélyeket hordoz magában, hanem, hogy miért nem lehet megállítani. A válasz kézenfekvő, és már említettem is: a jelenleg regnáló politikai elit képtelen a megújulásra, annyira gúzsba kötik korábbi vallásszintre emelt liberális dogmái. Mindezek tükrében tényleg csak idő kérdése volt, hogy mikor fordítják bizalmukat új, korábban ismeretlen pártok és mozgalmak felé. Olyanok felé, akik meghallgatják őket, akik képesek a cselekvésre, akik a politikai korrektség helyett az egyenes beszédet választják. Ilyennek számít Németországban az AfD, Ausztriában az FPÖ, vagy az Egyesült Államokban Donald Trump.

 

Látható, hogy minden egyes pont közös vonása, valamint forrása a bizonytalanság és az attól való félelem. Ha az ember fél, akkor nem vállalkozik nagy dolgokra. Ha úgy tetszik ‘a félelem az elme gyilkosa’, ami megakadályozza a cselekvést, pedig most lenne csak igazán nagy szükség rá.

 

Brexit: egyértelmű üzenet

A Brexit tulajdonképpen egy egyértelmű üzenet Brüsszelnek: nem olyan együttműködésről álmodtak sem az alapító atyák sem az európaiak, ahol az emberek igényeit figyelmen kívül hagyva, csak a nemzetközi nagytőke profitelvárásait emelik piedesztálra. 

Péntek hajnalra virradóan újabb válság rázta meg az Európai Uniót. Ez már a sokadik, ugyanakkor a legjelentősebb is egyben. Bekövetkezett az, amit korábban senki sem gondolt volna: a britek önszántukból hagyták ott az európai integrációt, és vállalva minden következményt, a szabadságra szavaztak. Ha a kontinens történelmét nézzük, akkor talán nem annyira meglepő a döntés, a szigetország ugyanis sosem érezte magát teljesen a földrészhez tartozónak, köszönhetően annak a földrajzi elkülönülésének, ami korábban többször is a történelmi siker zálogának bizonyult (nagy gyarmati birodalom, napóleoni háborúk, 2. világháború stb.). Ebbe a sorba tartozik az is, hogy Nagy-Britannia – rendhagyó módon, egyedüli tagállamként – nem volt rákényszerítve a közös valuta, az euró átvételére sem.

A kilépés oka

Beszédes, hogy az elszakadást ellenzők tábora elsősorban a függetlenség gazdasági hatásaival volt elfoglalva (csökken a kereskedelmi forgalom, zuhan a tőzsde, valamint a font árfolyama). A felsorolásból egyetlen tényezőt hagytak ki csupán, ámde következetesen: az olcsó munkaerőt. És ezzel meg is érkeztünk a kilépés valódi indokához. Az angolok ugyanis aggódnak, hogy az évente 500 ezerrel növekvő bevándorlók száma nemcsak a munkahelyeiket veszélyeztetik immár, hanem lenyomják a béreket is. Ismerős lehet a párhuzam és a félelem is valósnak tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy hasonló okokra vezethető vissza az Európát immár második éve sújtó migrációs hullám. A recept ugyanaz: alacsonyabb státusszal rendelkező emberek importálása, akik alacsonyabb bérért is képesek elvégezni ugyanazt a munkát – már ez a közel-keleti bevándorlók esetében azért erősen kérdéses -, aminek következtében a bérek közötti különbség a munkáltatóknál, vagyis a nemzetközi vállalatoknál csapódik le. Úgy képesek növelni a profitjukat, hogy nem kell mögé valós teljesítménynövekedést állítani. Hát kinek ne tetszene egy ilyen megoldás? A rendszer jelenleg úgy működik, hogy a nemzetközi tőke leadja a gazdaságpolitikai megrendelését, a politikai elit teljesíti azt, a média pedig megmagyarázza. Az emberek véleménye másodlagos. Ez az, amit ma demokráciának nevezünk, és ha valaki ezt meg meri kérdőjelezni, arra azonnal rásütik – bármiféle érdemi vita nélkül -, hogy diktátor.

De mi lehetne demokratikusabb annál, hogy fontos kérdésekben az emberek mondhatják el véleményüket?

Megítélésem szerint a politikai elit hozzáállása a kérdéshez semmiképp, például Joachim Gauck, német államfő nyilatkozata: “nem az elit a probléma, az emberek jelentik a problémát”.

Az elszakadás következményei

Egy apró különbséget ugyanakkor még nem említettünk a párhuzam említésekor. Az Angliában dolgozó bevándorlók uniós állampolgárok és csupán élnek egyik alapvető jogukkal, nevezetesen a munkaerő szabad áramlásával. Ezt a csatlakozásuk során a britek is vállalták, szemben a délről kontrollálatlanul érkező tömeggel, akit soha senki sem hívott – leszámítva persze a nemzetközi tőke igényeit kielégíteni igyekvő Merkelt – és mégis folyamatosan jönnek.

A kiválással járó gazdasági következményeket azt hiszem nehéz lenne még egyelőre megjósolni, de az már biztosan látszik, hogy az Európai Unió reformra szorul. Reméljük, hogy még azelőtt sikerül – ezúttal immár az európai állampolgárok igényeit figyelembe véve – átalakítani, mielőtt a dominóhatás újabb országokat ragadna magával.

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén