agitatio

kitekintés a világra

Címke: Pride

Két variáció ugyanarra

Progresszívan haladó világunkban ezúttal a minden évben esedékes “meleg büszkeség” során találkozhatunk a liberális provokáció újabb gyöngyszemével. Először csinálok valami meghökkentőt, ami sokak érzéseit felkavarhatja, utána az esetleges kritizálókra pedig rásütöm az éppen aktuális bélyeget: homofób!

Olvasom az egyik hírportálon, hogy a Cambridge-i Egyetem egyik női professzora azt szorgalmazza, hogy a diákok értékelése során kerüljék a ‘briliáns’ és a ‘zseniális’ jelzőket, ugyanis

ezeknek a szavaknak igen hosszú, kulturálisan a maszkulinitáshoz, a férfiassághoz kötődő története van, ami egyes nőket emiatt sérthet”.

Vagyis lényegében be akarná tiltani ezeknek a szavaknak az alkalmazásának a lehetőségét, mert azok történelmi visszatekintésben a férfiakhoz kötődnek. Tehát egyes nőket azért ne nevezzenek zseniálisnak, mert a feministákat ez sérti. Most azon túl, hogy ez egy újabb ékes példája annak, hogy a feministák miért csak a saját érdekeiket képviselik a szavak szintjén olyan sokszor hivatkozott nők helyett, játszunk el a gondolattal, hogy a nyilvánvaló képtelenséget figyelmen kívül hagyjuk, és elfogadjuk az érvelés helyességét. Ennek a gondolatmenetnek a logikájából az is következik, hogy a nők se autóba, sem pedig repülőbe nem ülhetnek, hiszen – a történelem alakulását követően a férfidominancia megkerülhetetlen jellemzőjét figyelembe véve – mind a két találmány feltalálása férfiakhoz köthető. Az elsőnél Benz, Ford míg utóbbinál főleg a Wright nevekre érdemes emlékezni.

Kettős mérce

Ezzel az újabb liberális ámokfutással azonban nem kellene különösebben foglalkozni, hacsak nem tudnánk mellé egy másik aktuális hírt is párba tenni, ami mellett az összehasonlítás már némiképp ellenszenvessé válik. Történt ugyanis, hogy a facebook, amely közleménye alapján “minden közösséget támogat”, júniust a Pride hónapjává nyilvánította. Ennek megfelelően lehetőséget biztosít a jelenlegi hat reakciógomb mellett egy szivárványos gomb megnyomásához is. Az számomra kevésbé világos, hogy ezt a jelet vajon akkor kell e használni, ha valami nagyon buzi, vagy ha valami nagyon meleg, vagy esetleg valami más. Mint ahogy az is kevésbé világos, hogy a büszkeséget és a homoszexualitást hogyan sikerült közös nevezőre hozni. Mert az odáig rendben van, hogy vannak meleg emberek a világban, de akkor most nekik erre büszkének kéne lenniük? És másoknak miért nem kéne büszkének lenniük egyéb tulajdonságukat meghatározó jellemzőjükre? És hol van a “minden közösség”, amelyeket a facebook annyira előszeretettel támogat?

Abba már bele se merek gondolni, hogy egy zöldszemű, barna hajú, netalán fehér büszkeség mennyire nem számít fancy-nek manapság, mint ahogy a tapasztalataimra alapozott józan eszemmel még azt is el tudom fogadni, hogy az egyenlők közül a facebook számára a melegek az egyenlőbbek – ha jobban belegondolok, a tavalyi szivárványszínű profilképekhez képest ez a ‘lájk’ gomb igazából felüdülés.

Természetesen nem mindenki számára – hiszen nem vagyunk egyformák-, így egy konzervatív, keresztény, családos ember simán értékelheti mindezt nettó provokációnak, amelyet az ő igényeiket kiszolgálni hivatott hírportál annak rendje és módja szerint szóvá is tesz. A történet igazából csak az események reakcióira adott viszontválaszai miatt lesz igazán érdekes. A 444 nevű liberális heccportál ugyanis ezeket a kritikákat megpróbálja annyival elintézni, hogy csak ‘túlaggódják’ a dolgok, vagyis a bolhából csinálnak elefántot, így próbálva őket nevetség tárgyává tenni. De amíg egy jópofa és ártalmatlan gesztusnak próbálják beállítani egy felülreprezentált társadalmi csoport támogatását, addig a meglévő szavak korlátozásán fáradozó professzor esetében egy valóban lényegtelen és teljesen felesleges ostobaságot ők maguk fújnak hőlégballon méretűre.

Ideológiai alapú támadás

Ennek az egyik oldalon túlságosan megengedő, ám a másik oldal drákói szigorral lecsapó viselkedésnek pedig csak egyetlen magyarázata van: a liberális gondolkodású körök ideológiai háborút vívnak a társadalmi rend erőszakos megváltoztatásáért, amelyhez eszközként olyan átlátszó üzeneteket próbálnak felhasználni mint a béke, szeretet és a sokszínűség. Az én részemről ez idáig rendben is van, hiszen korunk kihívásaira mindenkor a politikának kell megadnia választ, méghozzá a vita eszközének segítségül hívásával. De nagyon nehéz úgy bárkivel is vitázni, hogy az eltérő vélemények ütköztetése helyett az egyik oldal, valamilyen morális felsőbbrendűség képzetében a saját értékrendjének megfelelő erkölcsi alapon osztja le a szerepeket. Mivel az alapkérdésekben a konszenzusos megoldások helyett csak a saját világértelmezésére adott válaszait fogadja el, ezért a másik fél állandó defenzívára kényszerül azáltal, hogy saját jó szándékáról kell folyamatosan tanúbizonyságot tennie ahelyett, hogy érdemi álláspontjának részleteinek kifejtésével törődne.

Hiszek a demokratikus értékekben, ezért el tudom fogadni a többség akaratát közös jövőnkkel kapcsolatban, ha az valóban a többségi akaratot képviseli, és nem egy zsarnok kisebbségét, amely a tolerancia jegyében megbélyegző átkait szórja mindenre és mindenkire, aki akár csak egy kicsit is más véleményen van, mint ami számára elfogadható – kiváltképp egy ilyen fontos, a társadalom egészét meghatározó témában. Éppen ezért tehát arra buzdítom minden hasonlóan gondolkodó társamat, hogy ne hagyja magát kitalált jelzőkkel megbélyegezni, hanem minden esetben követelje meg az érdemi vitát, valamint az álláspontot alátámasztó érveket. Higgyétek el, ha az ész érvek találkoznak, akkor a liberálisok fegyvertelenek maradnak – azt hiszem nem is véletlen, hogy ezért próbálják meg mondvacsinált indokokkal, mindenáron elkerülni.

Kinek kell még egyáltalán a Pride?

Mára mindenki számára világossá vált, hogy a Pride nem más, mint néhány intoleráns deviáns szándékos provokációja a normalitás ellen, valamint kisebbségi komplexusukból eredő gyűlölködésük PC köntösbe bújtatása a többségi társadalom normáinak lebontására. Kár, hogy működésük legnagyobb kárvallottjai éppen az állandó hivatkozási alapként szolgáló melegek.

Ismét eltelt egy év, így újra volt szerencsénk megcsodálni a színes társaság vonulását az Andrássy úton. Az egyre hosszabb nevű LMBTQ-közösség (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer) hazai képviselő újra megtartották idei rendezvényüket, ahol az elfogadás, békés együttélés és sokszínűség szépségeit hangsúlyozták, továbbá felhívták a figyelmet a jogfosztottság, az elnyomás és a kirekesztés ellen. Legalábbis papíron. A valóság ennél lényegesen ‘másabb’ képet mutatott. A legnagyobb probléma továbbra is az, hogy a szavak szintjén nagyon szép és hangzatos az elfogadás doktrínája, de ők ezt bunkósbotként használva, éppen azzal ellentétes hatást kiváltva szándékozzák provokálni a kialakult normákat és bomlasztani a társadalmi berendezkedést:

  • Jelképüket abból a bibliából választották, amelynek eszmeiségét a címlapfotón is látható módon igyekeznek közröhej tárgyává tenni. Ugyanis a szivárvány Isten ajándéka volt Noénak, méghozzá azzal a célzattal, hogy mindig emlékeztesse az emberiséget azon ígéretére, hogy többé nem bocsát özönvizet a földre. Ha ehhez még hozzávesszük kapcsolódó parancsát –  miszerint, “legyen sok gyermeketek. Sokasodjatok, míg csak be nem töltik a földet az emberek” – valóban komédiába illő a jelképválasztás. A kereszténygyalázás egyébként ezen felvonulások elengedhetetlen kelléke.
  • További provokáció – amelynek lényege, hogy egy értéket megtámadnak, majd az arra jogosan feldühödött verbális vagy fizikai reakciók következtében homofóbiát kiáltanak – érheti a konzervatív tábor azon részét is, amely vallásosnak ugyan nem tekinthető, de hazáját és nemzetét szereti. Emlékezetes az olasz melegjogi aktivista – jelentsen bármit is ez a szó – egy óriási fallosszal a közepén ábrázolta a történelmi Magyarországot, ezzel kivívva több millió jóérzésű magyar ember ellenérzését – itt látnunk kell, hogy ez dupla hatékonyságú provokáció, mert azon túl, hogy meleg, még külföldi is, tehát kettős bélyegzést lehet használni, vagyis a homofób mellé még oda lehet biggyeszteni az idegengyűlölőt is.
  • Szintén az elfogadás logikája ellen hat a szóvivők követelőzése is: “Eljött az ideje, hogy most a döntéshozók is tanuljanak tőlünk valamit. Felelősségre vonunk minden politikust, aki nem tesz aktívan lépéseket az LMBTQ emberekért. (…) Felszólítjuk a politikusokat, hogy pártpolitikájuk része legyen a homofóbia és transzfóbia visszaszorítása és a jogegyenlőség megteremtése Magyarországon.” Nem épp a békés és kompromisszumos megállapodásra való törekedés közismert szavai ezek. Mellékes, hogy közben a háttérben négy aktivista olyan közjogi méltóságokat is kigúnyolt, mint a köztársasági elnök.
  • A jogegyenlőség megteremtésének kikövetelése pedig azért tűnik disszonánsnak, mert ma egy melegnek pontosan ugyanannyi joga van, mint egy heterónak. Amit ők akarnak, az a jog általi pozitív megkülönböztetés, vagyis a pozitív diszkrimináció. Más kérdés, hogy a házasságot az összes létező oldalról kereszttűz alá vevő mozgalomnak ugyan miért lehet érdeke, hogy ezek után mégis házasságban tengesse napjait… talány.
  • Mindenesetre a cél olyannyira tiszta, hogy nem szükséges nagyító a látáshoz. Aki ehhez a provokatív, gusztustalan viselkedéshez nem tapsol, az homofób – régen azt nevezték így, aki gyűlölte a melegeket, mára olyan mértékben képesek kitolni az ingerküszöb határait, hogyha az egyén teljes önmagát fel nem adva be nem hódol ennek a képtelen ideológiának, arra mindig találnak ürügyet, amivel rásüthetik a homofóbia bélyegét. 

Mivel egyébként melegek, ezért bármit megtehetnek. Még az érdemi vita elől is bármikor kihátrálhatnak, hiszen ha esetleg nem egyezik a véleményünk, akkor a meggyőzés helyett elég csak kiejteni a szájukon a varázsszót, hogy ‘homofób’ és máris övék az erkölcsi győzelem.

  • Kétségkívül új elem, hogy már iskolai bántalmazások, munkahelyi diszkrimináció, gyűlölet-bűncselekmények is ennek az ‘újonnan jött’ homofóbiának a következményei. Nem csoda, ha követelik a politikusoktól, hogy tűzzel-vassal üldözzék.
  • Megfellebbezhetetlen érvük, hogy aki másképp merészel gondolkodni, az a sötét középkorban él, és különben is haladás ellenes. Az én véleményem erről ugyanakkor az, hogy aki előírja másoknak, hogy hogyan kellene gondolkodnia, az a gondolat szabadságától fosztja meg őket, így hát az LMBTQ-közösség egyértelműen szabadságellenes. 

Úgy tűnik, hogy az elfogadás csak nekik jár, hiszen az teljes mértékben elképzelhetetlen, hogy valaki másképp is viszonyulhat a világhoz, mint ők.

  • Egy komplexusos kisebbség agresszív követelőzése a többségi társadalom felett. Ismerős lehet már ez a gondolatiság a liberalizmus világából. Úgy tűnik, hogy a liberális eszme szószólói a melegeket is gondolkodás nélkül használják ki, hogy beteg világlátásukat ráerőszakolják az emberiségre. Nem az elfogadást segítik – ha valóban ez lenne a szándékuk, akkor sokkal inkább annak objektív ismertetése lenne a fő üzenet -, hanem éppen ellenkezőleg: tovább bővítik a szakadékot. A melegek elhiszik, hogy ők jelentik számukra a valódi érdekképviseletet, a heterók pedig többé nem merik felemelni szavuk, mert félnek az ellehetetlenüléstől. Így termel a liberalizmus egy lélekben beteg társadalmat.
  • Az idei Pride már a balhét is nélkülözte. A logika azt diktálná, hogy ennek örülni kellene, de az ő számukra ez óriási probléma, ugyanis nincs már mit a kirakatba tenni. Ezzel gyakorlatilag a felvonulás elvesztette létjogosultságát, hiszen ebből következően nincs már gyűlölet, ami ellen küzdeni kellene.

Képek, amelyek az LMBTQ szerint segítik elfogadni a másságot…

pride2

Forrás: alfahír.hu

A Pride a deviancia ünnepe és a szabadság elnyomása, ezért jó érzésű ember ehhez nem adja büszkén a nevét. Ennek megfelelően a címben feltett kérdésre sem lehet más a válasz, mint hogy a melegek hátán felkapaszkodó, azokat kihasználó szűk körnek, akik a liberalizmus politikai szószólói, és akiket az LMBTQ-közösség jelzőjével illethetünk.

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén