agitatio

kitekintés a világra

Címke: Schiffer

DemoKráciabíróság

A DK ismét bebizonyította, hogy nemcsak a kormányzásra alkalmatlan, de legalább annyira diktatórikus módszerekkel kíván uralkodni a demokrácia saját képükre formált védelme felett, mint amennyire szerintük elnyomó rendszert épített ki Orbán Viktor.

Mindenki magából indul ki – szokták mondani, és ha megnézzük a DK válaszát az LMP alkotmánybírákat támogató szavazására, akkor nehezen lehet más véleményünk. Mint emlékezetes, összesen négy üres helyet kellett feltölteni az alkotmánybírák hiányos sorából, amely döntéshez az Országgyűlésben 2/3-os felhatalmazás szükséges. Mivel a Fidesz már nem rendelkezik ilyennel, ezért néhány ellenzéki szavazatra mindenképpen szüksége van. És ekkor történt az a magyar politikai történelemben párját ritkító esemény, hogy az ellenzék egyik pártja saját szerepét nem a totális, minden kérdésben ellentmondó pártban látta, hanem kompromisszumos politikai alkuk keretében hajlandó volt az előrevivő együttműködésre.

Így hát az LMP, amelynek soraiban újra feltűnt a leköszönt társelnök, Schiffer András – mondjuk ezt meg is értem, hiszen távozásával az LMP igencsak híján lett az egyébként már Schiffer társelnöksége alatt sem túl bőséges intellektusnak – példát mutatott konstruktivitásból, politikai érdekeken felülálló együttműködésből.

Nos, ilyen előzmények után jutottunk el történetünk fő cselekményéhez, amikor is a DK színeiben politizáló Varju László a szavazás napjára sajtótájékoztatót hívott össze, ahol közölte pártja álláspontját az eseménnyel kapcsolatosan. Eszerint bárki, aki nem a DK elképzelései szerinti politikát folytatja, az áruló. Így hát az LMP is “kiírta magát a demokratikus oldal táborából”. Értik, mert érdekében állt megszavazni valamit, amit a DK nem szeretett volna. És ma saját bevallás alapján a DK képviseli a ‘demokráciát’ – ahogy azt tökéletesen sikerült most is bizonyítani.

Miben más ez, mint amikor azért támadja a kormánypártot, mert az kivételezetten bánik egy csoporttal – egészen pontosan a magyar nemzettel -, és aki a csoport tagjai ellen vét, az ellen felemeli szavát?

Szintén a DK-tól jövő rendszeres kritika, hogy a kormány a kedvezményezett csoport (magyar nemzet) védelmét ellenségképek kreálásával, és az ellenük való folyamatos küzdelemmel akarja teljesíteni.

Most egy pillanatra helyettesítsük be a ‘magyar nemzet‘ helyére a ‘demokrata‘ szót, és próbáljunk meg különbséget tenni a DK politikája, és az általa éppen az efféle kivételezésért rendszeresen revolverezett kormány között. A hasonlóság kísérteties, de egy jelentős különbség azért felfedezhető. A magyar nemzet tagjaitól nehezen lehetne elvenni származásukat, identitásukat, így a kormány mindenkiért kiáll, aki a csoportba tartozik, míg a ‘demokratáknak’ van egy olyan különös jellemzőjük, hogy annak eldöntése, hogy ki tartozik a táborba és ki nem, egyedül a DK hatáskörébe tartozik. Pontos leírása ez a kirekesztés gyakorlati működésének. Már eltérő bőrszín, vagy szexuális beállítottság sem kell hozzá, elég a ‘demokráciaellenesség’ vádja, amelynek megítélésére kizárólag a DemoKráciabíróság jogosult, természetesen a saját véleménye alapján – pont mint az osztályellenesség a szocializmusban.

Mindez ugyanakkor nem csak azért bosszantó, mert aljas módszerekkel lehetetlenítik el az országot előrevivő konstruktív parlamenti munkát (Fidesz párttagkönyv osztogatása a neki nem tetsző politikusoknak, kivonulás a parlamentből, hát egyik sem éppen a párbeszédet elősegítő, demokratikus eszköz), hanem mert pont ezzel a lépéssel akadályozhatták volna meg a gyűlölt Fidesz vélt ‘túlhatalmát’, hiszen az Alkotmánybíróság éppenséggel az ellensúly szerepét tölti be. Ezzel most lehetőség nyílt volna számukra, hogy a ‘fideszes pártemberekkel’ teletűzdelt Ab-t kissé felhígítsák, amivel nemcsak a bírák által végzett munka gyorsaságát, hanem a testület függetlenségét is növelhették volna. Persze csak azt nem értem, hogyha az AB nem legitim, nem független – ahogy a DK-sok állítják – akkor vajon miért fordulnak annyiszor a bírósághoz egy-egy közéleti kérdés, politikai döntés alkotmányosságát ellenőrizendő.

Szerencsére nem feladatom a DK cselekvéseiben összefüggést keresnem – csak idáig két logikai ellentmondás volt felfedezhető, és csak ebben a cikkben -, de ha a Gyurcsánypárt legfőbb érvét is figyelembe vesszük az új bírák ellen, akkor azt hiszem megállapodhatunk abban, hogy annyira komolytalanok, hogy nemhogy az ország kormányzását, de még a kávém főzését se bíznám rájuk. Ugyanis azt kifogásolja a DemoKráciabíróság, hogy a frissen megválasztott bírák fideszkatonák. Ehhez képest a valóság teljesen más képet fest. Ennek bizonyítására vegyük szemügyre őket és korábbi kapcsolatukat a politika világával.

Ott van először is az az LMP által delegált Marosi Ildikó, aki a kúria bírájaként tiltott politikai hirdetésnek minősítette az egyik október 2-ai népszavazásra buzdító kormányüzenetet. Ezt az ítéletet akkor az Alkotmánybíróság felülbírálta. Tehát nagyon úgy tűnik, hogy keddtől legalább egy fővel bővült a kormánnyal szemben kritikusabb hangot választó bírók száma.

Aztán ott van  az a Szabó Marcel, aki korábban az alapvető jogok biztosának helyetteseként dolgozott. Nehezen lehetne róla is azt állítani, hogy a kormánnyal azonos álláspontot képviselne, ugyanis kritizálta már a fővárost is a Római-parti mobilgát tervei miatt, felszólalt a kishantosi biofarm tönkretétele ellen, vagy legutóbb éppenséggel a budapesti fakivágások ellen tiltakozott.

A harmadik személy Schanda Balázs jogászprofesszor, aki korábban több mint 10 évig volt az Alkotmánybíróság munkatársa, valamint Sólyom László akkori köztársasági elnökkel egyetemben igyekezett felhívni a kormány (a második Orbán-kormány) figyelmét az ötletszerű, elsietett és aktuálpolitikai célokhoz igazított alkotmányozás veszélyeire.

A következő új taggal szemben már megértem, ha politikai kifogása van a Gyurcsánypártnak, ugyanis Horváth Attila is tagja volt annak a Civil Jogász Bizottságnak, amely a 2006. október 23-ai brutális rendőri fellépések körülményeit vizsgálta. Így hát civilként első kézből értesülhetett, hogy Gyurcsány kormányzása alatt milyen bestiális módon verték a kormány ellen szót emelni merő polgárokat.

Az egész történet paródia-jellegének pedig az adja meg a végső kegyelemdöfést, amit a reflektor talált és mutatott be az oldalán:

dk_fidesz

A képen az látható, ahogy Hajdu László, a XV. kerület DK-s polgármestere köt alkut a helyi Fidesszel. Forrás: reflektor.blog.hu

Így hát hiába üzeni Gyurcsány Ferenc facebook oldalának borítóképén, hogy “Ki a parlamentből! Diktatúrával nincs együttműködés”, a valóságban úgy tűnik, hogy ha a politikai érdekek úgy kívánják, akkor a DK is tud a NER része lenni.

A Nagy Liget-projekt

Akik most a liget átépítése elleni demonstrációkon rendőrállamot és diktatúrát kiáltanak, azok pont azt felejtik el, hogy éppen akkor nem lennének meg a jogállamiság működéséhez szükséges feltételek, ha elégedetlenkedők egy maroknyi csoportja meg tudná akadályozni a végrehajtó hatalom törvény által ráruházott intézkedéseit.

Lassan bohózatba illő fejleményeknek lehetünk szemtanúi a városliget tervezett átalakítása ellen zajoskodó maroknyi csapat akciói nyomán. Folyamatosan jönnek a hírek “csak másnap dél körül engedték ki a Közlekedési Múzeum tetejére felmászó ligetvédőt a zárt osztályról” – mert ez valóban a normális polgári viselkedés megtestesítése. De az már nem derült ki ebből a roppant objektív tudósításból, hogy a ligetvédő – érdekes a kreált jelző is, mitől védi meg a ligetet, a fejlődéstől? – azért került egy napra kórházi felügyelet alá, mert – az általa képviselt szubkultúrára egyébként jellemző módon – tudatmódosító szerek hatása alatt állt. Mondjuk ez azért elég sok mindent meg is magyarázna. Azt azonban semmiképp, hogy ezen események következményeként még ő élne a feljelentés lehetőségével, mondván az intézkedő rendőrök előállították. Tetszett volna hasonlót 10 évvel ezelőtt csinálni. Emlékezetes momentum volt, amikor Vona Gábort, egy akkor már középpárt vezetőjét egy ülőtüntetésről, a kamerák kereszttüzében kapták ki a rendőrök, majd ellentmondást nem tűrően bilincselték hátra a kezét.

De a jogállamiság újonnani lábbal tiprására nem csak ez a derék fiatalember hívja fel a figyelmet. Az előre bejelentett demonstrációt a hatóság arra hivatkozva oszlatta fel, hogy az érdeksérelmet okoz – jelen esetben – a vagyonkezelő Városliget Fejlesztési Zrt.-nek, mivel az építési vállalkozó nem tudta megkezdeni a bontást. A gyülekezési törvény erre valóban lehetőséget ad. Amitől ez mégis izgalmat okoz, az az, hogy a ‘ligetvédők’ a rendőrállam felkiáltásokkal nyugtázták a szabályszerűen, szelíden ámde határozottan eljáró rendőrök intézkedését. Itt megint csak szeretnék egy finom utalást tenni a 2006-os eseményekre, amikor a ‘demokraták’ által irányított rendőrség viperákkal és gumilövedékekkel óvta a jogállamot az elégedetlenkedők koránt sem csekély tömegétől.

A tüntetés valódi szándéka

Számomra a legérdekesebb momentum ugyanakkor az, hogy a társadalmi kérdésekben mindenkor a progresszivitást (fejlődés, haladás), hirdetők valójában minden valódi fejlődést meggátolnának, ami az a jelenlegi kormányhoz köthető. Éppen ezért indokoltnak tűnik, hogy éljünk a gyanúperrel, hogy az egész ‘ligetvédelem’ is csak eszközéül szolgál a mindenkori érdekeiknek, amely mögé – az könnyebb társadalmi eladhatóság érdekében – folyton magasztos szólamokat keresnek – ez olyan, mintha a saját érdekeim fontosságát én is valamilyen felettes szándékkal próbálnám igazolni. Idáig közkedvelt volt a demokrácia védelme, amit most a környezet védelmének hívószava vett át. De amit ez a fenti példában is láthattuk, ott sem a jogállamiság miatt aggódnak, ahogy ezúttal sem a környezet megóvása az elsődleges cél. Mindenkinek azt szoktam javasolni, hogy ha már nehezen lát át mindennapos politikai manipulációkon, akkor hallgasson a józan eszére és meglátja, hogy a valóságban mi is szolgálhatná jobban az élővilág és természet érdekeit.

Így néz ki jelenleg a Petőfi Csarnok…

pecsa

Fotó: Tuba Zoltán – Origo

… és így fog kinézni a terület a felújítás és az Új Nemzeti Galéria elkészülése után:

városliget utána

Fotó: ligetbudapest.org

A képekből azt hiszem egyértelműen látszik, hogy a magukat zöldeknek kiadók tulajdonképpen ismét csak a politikai szándékukat próbálják vonzóbb köntösbe rejteni. Nem csoda, ha az ÖKO-irányvonalat a leghitelesebben képviselő Schiffer is lelépett közülük.

Így hát a Nagy Liget-projekt sem tűnik másnak, mint a téma nélküli, tehetetlen ellenzék egy újabb, kormány elleni elkeseredett akciójának, amit én személy szerint megértek, de továbbra sem tudom tolerálni a gyávaságot és képmutatást, ami mindannyiunk közös érdekének szabna gátat. Végezetül pedig ne feledjük, hogy mennyivel jobb ötlet a kultúrát előtérbe helyező múzeum negyed építésébe kezdeni, mint az önmagát fényező és értékét teljesítmény nélkül is magasba emelő kormányzati negyed vágyálmának megvalósításába.

Idealisták alkonya

Az egyre komolyabbá váló tét – a kormányváltás – minden korábbi logikát felülír. Ennek legnagyobb kárvallottjai azok a politikusok, akik még hittek abban, hogy a politika az értékek és emberek képviseletéről szól és nem csupán a hatalom megszerzéséről.

A választás előtt két évvel úgy tűnik, hogy felgyorsultak az események. A Jobbik tisztújítóján kirakták az elnökségből az önálló akarattal rendelkezőket, amire Schiffer András a lemondásával reagált. Azt azonban csak a leginkább beavatottak várták, hogy Novák Elődöt még a frakcióból is ennyire szélsebesen száműzik. Hatalomtechnikai oldalról nézve a lépés logikus, hiszen ő soha nem lenne képes összeállni Gyurcsánnyal egy esetleges győzelem érdekében és a felesége által betöltött tisztségek révén még bőven van elég veszítenivalója ahhoz, hogy inkább a békés beletörődést válassza a totális háború helyett.

A helyzet egyszerűsödik, a tisztánlátás könnyebbé vált: az ellenzék utolsó két önálló gondolattal és erkölcsi tartással rendelkező szereplőjétől – nem mellesleg mind a ketten a globális tőke ellenében az emberek érdeket kívánták képviselni, ki-ki a saját belátása szerint – is sikerült megválni, így a megszületendő, amorf egységkoalíciónak látszólag már nincs több akadálya. Egy valamiről ugyanakkor szemmel láthatóan elfeledkeztek: a saját választóikról. Ők egy világképre, egy életfelfogásra szavaztak és nem arra, hogy bármi jöhet, ami nem a Fidesz. Mindenesetre az idealisták kora – legalábbis a választásokig – úgy tűnik, hogy leáldozott. Pedig ezekben a viszontagságos időkben nagyobb szükség lenne az értékelvű iránymutatásukra, mint korábban bármikor – és ezt nem csak azért mondom, mert én is közéjük tartozom.

Lehet más a politika?

Schiffer lemondásával tulajdonképpen a vasárnapi Jobbik tisztújítójára adott gyors választ, ugyanis az egyre gyorsuló folyamat következtében tisztázódni látszik egy nagy ellenzéki összeborulás, amiben ezúttal sem kívánt részt venni.

A mai napon adott nagy  interjújában jelentette be Schiffer András, hogy lemond az LMP társelnöki pozíciójáról és frakcióvezetői tisztségéről, ezáltal vonulva vissza a politikától. Indokként a szellemi háttér építését és a magánszférára történő visszatalálást nevezte meg. A valóság ugyanakkor nem tűnik ennyire egyszerűnek, hiszen a bejelentés éppen a Jobbik – Gyurcsány által is favorizált – néppártosodási folyamatának beteljesülése után történt.

Már volt szerencséje megtapasztalni, hogy milyen is az, amikor akarata ellenére bele akarják rángatni a nagy baloldali összefogásba, mint ahogy történt az 2012-ben, ami végül is az LMP szakadásához vezetett. Akkor annak a csatának, ha igen komoly áldozatok árán is, de győztese lett – és nem csak azért, mert az LMP végül önálló pártként, saját frakciót alapítva jutott be a parlamentbe, hanem mert következetesen meg tudta őrizni távolságát mind a két oldaltól, így óvva saját hitelességét.

Ezúttal viszont rálicitáltak. Feltehetően, hogy a baloldali pártok támogatottsága ezúttal sem lenne elegendő a Fidesz száműzéséhez, ezért a ‘demokrácia bajnokai’ úgy döntöttek, hogy a hatalomért cserébe még a korábban démonizált Jobbikot is beemelik a szövetségbe – feltéve, ha jelentősen változtat retorikáján, ami vasárnap tulajdonképpen meg is történt. Ilyen ellenszélben könnyen belátható, hogy a következetes harmadik alternatívát kínáló LMP-re még nagyobb nyomás nehezedne, amit ezúttal koránt sem biztos, hogy egy szakadással meg lehetne úszni. Nagy kérdés, hogy nélküle mi lesz a párttal, hiszen a vezető arc épp azt az üzenetet hordozta választói felé, hogy érdemes rájuk szavazni, vele van esély bekerülni a parlamentbe – tartok tőle, hogy vele együtt az LMP is visszavonul a politikai élettől, hátrahagyva még több politikából kiábrándult állampolgárt, ugyanis nehezen tudom elképzelni, hogy más párt be tudná csatornázni őket.

Mivel a társelnök végig büszke volt értékközpontúságára – amelyet a formálódó amorf politikai alakultra még jóindulattal sem lehetne ráaggatni -, így hát a kormányosnak sem maradt más választása, minthogy elhagyja a nyomás alatt álló, ellenszélben evező hajót, hátrahagyva a legfontosabb kérdést: lehet más a politika?

A válasz egy liberálisok dominálta politikai kultúrkörben azt hiszem, hogy mindenki számára világos.

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén