agitatio

kitekintés a világra

Címke: Simicska

Közösségi finanszírozás: a láthatatlanság új fegyvere

A napokban tette nyilvánossá az Állami Számvevőszék, hogy a Jobbik gazdálkodásában feltárt hiányosságok miatt mekkora összegű büntetésre ítéli a szervezetet. A párt – megragadva a lehetőséget – azonnal a kormány elnyomási kísérletének kiáltotta ki a megállapított szabálytalanságokat, hogy ezzel is politikai tőkét próbáljon kovácsolni magának. Ez természetesen nyilvánvaló csúsztatás, hiszen a Fidesznek egyáltalán nem áll érdekében egy széthulló párt választásokon való indulását megakadályozni, sőt. Azonban az ügy tovább ennél tovább mutat, hiszen a Jobbik bejelentette, hogy várják a szimpatizánsok adakozásait. A döntés felettébb hasonlít egy másik milliárdos által finanszírozott portál, a 444 idei akciójára, ahol szintén az olvasóktól remélnek felajánlásokat. De vajon mi szüksége lehet két ilyen biztos  anyagi hátterű szervezetnek a közemberek pénzére?

Az ötlet persze nem új keletű, és ahogy általában minden, ez is a magángazdaságból átvett egyik kifejezés, a crowdfundig politikára szabott megfelelője. A crowdfundig, vagy közösségi finanszírozás általában induló vállalkozások egyik közkedvelt finanszírozásai formája, amelynek lényege, hogy a támogatók egy ötletet, illetve az abból létrejövő projekt vagy termék költségeit előfinanszírozzák, mintegy vállalva az ezzel járó költségeket, ugyanakkor később részesülnek az esetleges bevételekből is. Ennek megfelelően ez az alternatív, dinamikusan növekedő finanszírozási forma elsősorban az interneten hódít.

Magyarországra az évtized elején érkeztek a ilyen projekteket irányító és szervező vállalkozások – főleg a gazdasági világválság utáni hitelszűke következtében -, ám a magyar közösség egyelőre míg bizalmatlan az online fizetés és az így megvalósuló projektekkel, szolgáltatásokkal kapcsolatban, így az adakozási kedv is viszonylag mérsékeltnek tekinthető – egy-két üdítő kivételtől eltekintve persze. Azonban a közösség felajánlásain alapuló üzleti modell jellemzően kezdő, alulfinanszírozott és nemes célok elérését tűzi ki zászlajára, így némileg meglepő, hogy két olyan politikai szereplő (a Jobbik, mint párt, és a 444, mint véleményblog) is ehhez a finanszírozási formához nyúl. Hiszen egyik sem tekinthető kezdőnek (egy párt egyenesen ostobaságnak tűnhet az ennyire bizonytalan forrásra alapozni a jövőbeli működést), sem alulfinanszírozottnak (míg a 444 mögött Soros milliárdjai jelentik a biztonságot, addig a Jobbik esetében ugyanerre a szerepkörre két éve Simicska jelentkezett be), sem pedig nem célra törekvőnek – bár ez utóbbi igencsak relatív fogalom, hiszen kinek mi a nemes cél, ugyebár. Mindenesetre a Soros-féle Nyílt Társadalom megvalósítása, és a Simicska-féle ‘kerüljünk hatalomra’ célkitűzés bár az érintett feleknek tűnhet nemes célnak, de semmiképp sem nevezhető karitatívnak, vagyis olyannak, amely a társdalom minden tagját, függetlenül politikai nézeteitől, önzetlenül szolgálná.

Akkor mégis miért döntöttek úgy, hogy ehhez a megoldáshoz nyúlnak?

Bár látszólag a pénzgyűjtés motivációja kézenfekvő megfejtése lenne a kérdésnek, de mivel jövőre választások lesznek, ezért érdemes ezeket a magyarázatokat is fenntartással kezelnünk – főleg amikor tudjuk, hogy mindkét szereplő mögött egy meglehetősen tőkeerős politikai befektető áll. A valódi megoldást a közösségi finanszírozás további előnyeiben kell keresnünk. Hiszen az adakozók nem csak pénzt adnak, hanem személyes adatokat és elérhetőséget is magukhoz, ami a kampány mozgósító szakaszában mindkét félnek kapóra fog jönni. Egyszóval a közösségi finanszírozásra való buzdítás egyik valódi célja az adatbázis építés. Ez már önmagában is elég erős érv lenne ennek alkalmazására, azonban ennek a finanszírozási formának van még egy, ennél a jelenlegi helyzetben sokkal jelentősebb előnye, méghozzá a finanszírozók anonimitása. Vagyis az adakozásra való felszólítás nemcsak, hogy nem a pénz gyűjtését szolgálja a fentebb említett két milliárdos számára, hanem sokkal inkább annak szórását. Vagyis hogy úgy tudják finanszírozni politikai kitartottjaikat, hogy látszólag semmi kapcsolat nincs közöttük. Hiszen ha több, kisebb részletben, strómanokon keresztül juttatja el Simicska az Állami Számvevőszék által megállapított százmilliós büntetés összegét a Jobbikhoz, akkor a jövőben ezért a pártot már nem éri későbbi szankció. Így tehát a közösségi finanszírozás másik fontos tulajdonsága a rejtőzködés és átláthatatlanság biztosítása, ami mint tudjuk, Sorosnak egyébként is kedvelt magatartási formája – még ha az utóbbi időben ebből többet kénytelen is volt feladni.

Úgy tűnik tehát, hogy az egész adakozásra való felhívás megint csak a mi átverésünkre és megtévesztésünkre szolgált, hogy a saját játszmáikat tovább tudják folytatni. A Jobbik esetében ráadásul ezt még megfejeli az a politikai haszon reménye is, hiszen a saját témáik menedzselése a “cigánybűnözés” használata óta nem jellemző rájuk, és remélik, hogy a párt bezárásának rémképnek felfestésével elég mozgósító erőt tudnak a tönk szélére került pártjuk újraélesztésébe lehelni. Mert azt ugye nem gondoljuk, hogy a Fidesznek bármi érdeke is lenne egy ilyen, népszerűségéből folyamatosan vesztő pártot bezáratni – túl azon persze, hogy egy jogállamban erre vajmi kevés esélye is lenne. És ugye azt sem gondoljuk komolyan, hogy az a Simicska Lajos, aki egyes becslések szerint már legalább 2 milliárd forintot költött nemrég megvásárolt pártjára, hagyná azt tönkremenni pár százmillió forint miatt az előtt  a bosszú-választás előtt, amire már évek óta készül? Az én véleményen szerint sokkal valószínűbb, hogy a Jobbik politikai mártírkodása inkább csak egy újabb manipulatív kampányfogás a mindent eldöntő választások előtt.

Az ellenzék mesterterve: így váltsd le a kormányt 2018-ban!

Mára nem csak Andor László lehetséges kormányfőjelölt nevének napvilágra kerülésével, vagy Kálmán Olga hihetetlen átigazolásával derült fény az ellenzék mestertervére, de Puzsér Róbert hétvégi demonstráción elhangzott beszéde is világosan és nyíltan mutatja az ideológiai ellenfelek ‘technikainak’ nevezett összeborulását.

Ma röppent fel a hír a sajtóban, hogy Andor László, a korábbi uniós biztos lehet az a személy, akiben az ellenzék megtalálta a “politikailag elhivatott, szakmailag elismert” jelöltet. Politikailag biztosan elhivatott, hiszen 1998 óta tagja az MSZP-nek, ahogy szakmai elismertségéhez is kevés kétség férhet. Bár a politikában még nem rakta le a bélyegét, hiába töltötte be egy mandátum erejéig az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa súlytalan pozícióját. Egy belföldi vezető politikai szerep egészen más kvalitásokat igényel, hiszen hiába jó valaki az adott szakterületén – lásd Falus Ferenc -, ha nem rendelkezik politikai látásmóddal. Én a magam részéről sok sikert kívánok neki, nagy szükség lenne már egy alkalmas ellenzéki jelöltre, még akár az Ünnepek közepette is.

Ugyanakkor az elmúlt napokban nyoma sincs a közeledő karácsonynak, békének és szeretetnek, olyan mintha egy újabb kampány célegyenesében járnánk – legalábbis a belföldi események tekintetében. Történt ugyanis, hogy épp egy ilyen ‘meghitt’ céges karácsonyi pillanatot talált a legalkalmasabbnak a már 14 éve az ATV képernyőjén szereplő, a televízióval szinte egybeforrt életpályájú Kálmán Olga is, hogy bejelentse távozását, egyszersmind karrierje immáron HírTV-n történő folytatását.

A váltás okát egyelőre nem nevezte meg hivatalosan, de egyes sajtóorgánumok tudni vélik, hogy a 4 milliós fizetés volt az, ami elcsavarhatta mindnyájunk Olgájának fejét. A summa valóban elég jelentős, de kérdés, hogy az egyébként is kiemelt fizetést élvező, Pulitzer-díjas riporteróriás, aki a hazai televíziózás legdicsőbb korszakainak egy személyben történő megalkotója, valóban ennyire kisstílűen anyagias lenne?

Én nem hiszek ezeknek a pletykáknak, szerintem csak a rosszakarói akarják elhitetni róla. Az én feltételezésem egészen más. Szerintem az Ügyet akarja szolgálni. Az Ügyet, amely az atv-n többé már nem volt biztosított számára, ugyanis annak tulajdonosai bizonyos okok következtében belátták, hogy nem biztos, hogy Európa felvirágoztatását képzetlen arabok tömegeivel kellene véghezvinni.

Igen, ez így már sokkal jobban passzolna a műsorvezető mindig tisztelettudó és visszafogott személyiségéhez. Összeállni azzal az emberrel, aki talán még jobban utálja az ország vezetőjét. Az ellenségből hirtelen baráttá előlépett, közpénzen felhizlalt szabad szájú milliárdossal, Simicska Lajossal. Nála nem fordulhat elő olyan állapot, amelyre már Friderikusz is korábban utalgatott, és amely a kormány ATV-n megjelenő kvótaellenes kampányában csúcsosodott ki, vagyis a bárminemű kompromisszum a Fidesszel.

Kálmán Olgában és Simicska Lajosban úgy tűnik tehát, hogy csak a gyűlöletük közös, ami a műsorvezetés nagyasszonyának ezúttal egy zsíros ajánlatot jelentett. De vajon mennyire jó stratégiai döntés mindez Simicska részéről?

Ahhoz ugyanis nem kell közvélemény-kutatást végeznünk, hogy tudjuk milyen hatást gyakorol a sztárriporter a HírTV megmaradt nézőire, bár az is tény, hogy ez a szám egyre kevesebb lesz. Így hát jogos a döntés, hogy valamit tenni kell, de ez a valami valóban Kálmán Olga leigazolását jelentené? Mert tévedés ne essék, biztosan hozni fog magával nézőket, de semmiképp sem a hőn áhított, és megszerezni kívánt bizonytalanok táborából, hanem éppen attól az ATV-től, aki a migráció kérdését leszámítva egyébként pontosan ugyanannyira ellenséges a kormánnyal, mint korábban. A torta tehát ugyanakkor, csak egyre több a szeleten kell osztozni.

Az ellenzék mesterterve

Egy pozitív hozadéka az akciónak ugyanakkor mindenképpen volt, mégpedig az, hogy végre lerántotta a leplet az álszent politikai szereplőkről. Hiszen ma már önámítás lenne arról beszélni Magyarországon, hogy jobboldal meg baloldal, hiszen a kvótaszavazáson is bebizonyosodott, hogy belpolitikai értelemben két tábort lehet megkülönböztetni: kormányt és ellenzéket. Nincs olyan markáns megkülönböztető jel, ami az egyes ellenzéki táborokat – leszámítva talán az LMP-t – ma élesen elválasztaná. Ezt az értéknélküliséget leginkább csak a Jobbik szavazók élhetik meg arculcsapásként, hiszen ők nem azért szavaztak egykoron szélsőjobboldalinak tartott pártjukra, hogy a Gyurcsány-féle bandát hatalomhoz juttassák. A politika boszorkánykonyhájában azonban ijesztő módon sejlik fel Simicska Lajos szerepe, akinek kezében összefutnak az egységes ellenzék kovácsolásának szálai.

A Simicska által elrendelt letámadás és az ellenzéki, korábban ellenséges oldalak ugyanis más témákban is felfedezték a közeledés áldásos lehetőségét. Puzsér Róbert, a korábban függetlenségével hivalkodó kritikus számára is van az a pénz, amiért nem bánja, ha korpás a haja. A vasárnapi, egyébként lengyel sajtószabadság, és putyinellenes tüntetések összesen pár száz fős tábora – tehát a hardcore Orbán-ellenesek – előtt beszélt nagy tervéről, az ellenzék teljes összeborulásáról.

az összes ellenzéki pártnak taktikai szövetséget kell kötnie, és mindenhol egy jelöltet kell indítaniuk a Fidesz ellen.”

Úgy látszik, hogy a sok mno-s publicisztika és a HírTV-n nemrég debütált saját műsora árát most vasalja be rajta Simicska, és szócsőként használja legfőbb terve kimondatására. Arra, ami az egész Jobbik-cukiskodás célja volt, és amit már régóta mindenki tudni vélt, de még hozzá kellett szoktatni a radikális párt táborát: a Jobbik-MSZP-DK együttműködés megszületése.

Valószínűleg nagy szüksége lehet a pénzre a Hajdú Péter elleni perek költségeinek fedezésére, ugyanis Sulla-i politikai tehetségéről tanúbizonyságot téve még azt is hozzáteszi, hogy

az így megnyert választás után pedig két dolgot kell csinálni, egyrészt egy új választójogi törvényt kell hozni, másrészt le kell váltani Polt Pétert, és új legfőbb ügyészt kell kinevezni, hogy megindulhasson az átfogó korrupcióellenes munka.

Ha ezzel megvannak, akkor a parlament akár fel is oszlathatja magát és kiírhat egy új választást, és ezt akár meg is nyerheti a Fidesz, hiszen nem hatalmat akarunk, hanem korrekt játékszabályokat.”

Pont, ahogy a politikában működik, hát persze Robi.

Magasabb fokozat

Tehát már nemcsak a témáikban érnek össze kísértetiesen az ellenzéki pártok, hanem retorikában is. A Jobbik ugyanis óva inti a lengyel kormánypártot, hogy ne másolja az orbáni politikát. Ahogy közleményükben fogalmaznak:

A jó barát őszinteségével szeretnénk a Lengyelországot kormányzó Jog és Igazságosság párt felé fordulni és azt tanácsolni számukra, hogy ne másolják le a Fidesz hibás döntéseit”

– utalva a lengyel kormány intézkedéseire. Tehát egy tipikus baloldali, demokráciáért aggódó kritikát fogalmaz meg a korábban rendszerellenes párt. Bár ebben az esetben lehet, hogy csak a Jobbik oroszbaráti kötelességeinek tesz eleget, ugyanis a PiS, jó lengyel hazafihoz méltóan, nyíltan oroszellenes politikát folytat, amelyet nem biztos, hogy jó szemmel néznek a Kremlből.

Az már korábban is látszott, hogy Kálmán Olgának már régen semmi baja a műsora és tv-je által egykor teljes mértékben bojkottált párttal. Ez persze korántsem hátrány, hiszen a jövőben nagyon úgy tűnik, hogy a kiszolgálója lesz. Simicska, és rajta keresztül az egész médiabirodalma ugyanis a Jobbikban látta meg a demokratikus értékek utolsó védőbástyáját. Abban a Jobbikban, amelynek elnöke így nyilatkozott pártjáról 2012-ben:

Nem vagyunk kommunisták, nem vagyunk fasiszták, nem vagyunk nemzeti szocialisták, de demokraták sem vagyunk”.

De ez még akkor volt, amikor a ‘Szavazz a Jobbik ellen’ kampányok futottak. Ma viszont itt tartunk:

mno_jobbik

A Magyar Nemzet online portálján ‘küzd’ a Jobbik az európai bérekért. Forrás: mno.hu

Ki az igazi néppárt?

Vona Gábor október 23-ai beszédében kirakta az irányjelzőt: az identitását vesztő ellenzéki pártnak a Fidesz helyére fáj a foga. De vajon sikerrel járhat e a náci kötődéseire egykor büszke mozgalom, ha szavazóbázisát drasztikus ütemben és módszerrel akarja lecserélni? Az újkori Magyarország történetének legvakmerőbb politikai manőverezési kísérletének vagyunk szemtanúi. 

Vona Gábor erősen kezdte ünnepi beszédét. Nagyon rövid bevezetés után a pártelnök gyorsan áttért legfőbb üzenetére, amelyben a Jobbik új, vágyott szavazóbázisához kívánt szólni, nagyjából ezzel az üzenettel: mi is nemzetiek vagyunk, csak mi nem lopunk. A saját szavaival, némiképp hosszabban kifejtve ez így hangzott: “A hazát megvédjük az csak a duma, a felszín alatt a lényeg a lopás. Az orbánizmus valójában nem más, mint nemzeti színszalaggal átkötött aljasság. Nemzeti lobogók mögé bújtatott hazudozás, és kokárdával eltakart gátlástalan lopás. Magát nemzetinek mondó kormányzás, amely valójában csak korrupt hatalomgyakorlás. A szocialistáknak persze lehetett mondani, hogy ti is loptok, mi is lopunk, de nekünk van kokárdánk. Ti is hazudoztok egész nap, mi is hazudozunk egész nap, de mi nemzetiek vagyunk. A szocialistákkal szemben ez elég volt, de velünk szemben? Kokárdánk nekünk is van, itt is lobognak a nemzeti lobogók, és mi is nemzetiek vagyunk, de mi nem tűrjük a lopást, nem tűrjük a hazudozást és nem tűrjük az osztogatást.”

Úgy tűnik tehát, hogy eldőlt. A Jobbik az erőtlenre sikeredett valódi nemzeti konzultáció helyett a korrupción keresztül szeretne fogást találni a kormánypárton a 2018-as választásokon. Azokhoz a nemzeti érzelmű polgárokhoz szeretne szólni, akik bár értékrendjükben szilárdak, de mégis rossz szemmel nézik a liberális média által eléjük tárt urizálást. A szemmel láthatóan új tanácsadókkal dolgozó Jobbik vezetősége ebben vélte felfedezni a siker receptjét. Érdekes felvetés mindez annak fényében, hogy a közélet megtisztítását annak a Simicska Lajosnak a segítségével kívánják elérni, aki egészen 2015-ig a közpénzek első számú elsíbolója volt. Mi sem bizonyítja ezt az együttműködést jobban, mint hogy a pártelnök teljes beszédét a Simicska médiabirodalmába tartozó HírTV közvetítette élőben.

Persze nem mindig volt ilyen nagy az egyetértés Simicska és a Jobbik vezérkara között, de az élet úgy hozta, hogy az oligarcha párt nélkül maradt, a Jobbik pedig médiamegjelenésben szenved hiányt, a szükség pedig nagy úr, pláne ha a legfelsőbb hatalom a tét. A mára már közhely tárgyává vált elszámoltatás bekövetkezéséhez ugyanakkor nem tudom, hogy mit szólna az új mecénás – vagyis tudom, de nálam csak szegény Novák Előd tudja jobban, aki nem vette komolyan az elnöki intést, és továbbra is céltáblája közepén tartotta a milliárdost, amiért politikai karrierjével kellett fizetnie. Kár érte.

Persze szegény ember az, aki még ígérni sem tud, így a Jobbik által hangoztatott tisztesség és átláthatóság, bár könnyen tetszést válthat ki sokak szemében, a valóságban azért nem árt azt tudni, hogy az igazi próbatétel csak kísértés esetén áll fenn, ahhoz pedig, hogy a Jobbik eljusson egyáltalán a kísértésig, előtte hatalomra kellene kerülnie, amire idáig még nem volt példa. Tehát ha valóban hinni lehet a Jobbik kommunikációjának, akkor ezt a tisztességet az az ember fogja elhozni, akit óriásplakáton maffiakormányoztak. Szebb jövő elé nézünk? Aligha.

mszp-oriasplakat

Plakátkampány 2014-ből. Forrás: flagmagazin.hu

Nemzeti radikalizmus: se veled, se nélküled

Van itt még egy fontos, nehezen levakarható örök kérdés a Jobbik háza táján, ez pedig a korábbi szélsőjobbos szubkultúrához való viszonyulás. A pártot a parlamentbe repítő mag nélkül nehezen lenne elképzelhető, hogy a Jobbik ma ott tartana, ahol. Mégis az egész manőverezési kísérlet az ő lecserélésükben öltene végleges formát, amely így elég hálátlan szereplőként tüntetni fel a pártelnököt. Valószínűleg a korábban már említett új tanácsadói kör javaslatára dönthetett úgy Vona, hogy a legtöbb politikai elemző által emlegetett 20%-os plafont velük nem tudná átugrani. Tehát a Jobbik-dilemma borzasztó egyszerű: a keménymag bár biztosít egy állandó szavazatmennyiséget, de csak velük soha nem fognak hatalomra kerülni. Ezért kezdődött el ez az egész, végül identitási zavarokat okozó kettős beszéd, amelynek lényege, hogy látszólag lemond szélsőséges retorikájáról a Jobbik, amitől új szavazók bizalmának az elnyerését remélik, de legbelül mégis megmarad az, ami mindig is volt. Ezért kezdte úgy a beszédét is, hogy már rögtön az elején védelmébe vette a napokban első fokon – egyébként némileg talán túlzóan – 13 évre ítélt Budaházy Györgyöt.

Úgy tűnik tehát, hogy a Jobbik nemcsak, hogy nem tud, de nem is akar szabadulni örökségétől.

vona_gabor_isztambulban.jpg

Vona Gábor Isztambulban. Forrás: leleplezo.eu

Mondjuk talán kár is lenne, mert ilyen, azóta már szállóigévé vált kijelentéseket köszönhetünk ennek a kettős politikának:

Az iszlám az emberiség utolsó reménye” – Vona Gábor 2013. 11.06.

Hogy végül is hogyan lehet úgy sikeres politikát csinálni, hogy a káposzta is megmaradjon és a kecske is jól lakjon, arra remek bizonyítékot szolgáltat egy mai friss, a Tárki által közétett közvélemény-kutatás, amely szerint a Fidesz támogatottsága 30-ról 32-re nőtt, míg a Jobbiké 14-ről 10 %-ra zuhant. Úgy fest tehát, hogy a Jobbik hiába cserélte le szakértői gárdáját, a nagy tanácsuk következtében könnyen a két szék közül a pad alá eshetnek.

Fidesz reakció

Mindentől függetlenül azért nem lenne indokolatlan a kormánypártnak komolyan vennie a kihívást, ugyanis a féktelen urizálás valóban és jogosan kelthet visszatetszést a tisztességes állampolgárok szemében. Valószínűleg ezzel tisztában vannak a kormányon belül is, hiszen a sajtóhírek már a letelepedési kötvény konstrukciójának minél előbbi kivezetéséről tudósítanak. Ezzel viszont megint a Jobbik került lépéskényszerbe, hiszen ha ezek után tényleg nem szavazzák meg az alaptörvény módosítását, akkor valóban hiteltelenné, hovatovább “hazaárulókká” válnak.

Rogán.jpeg

Orbán és Rogán az Európai Néppárt maastrichti találkozóján, egy nappal azután, hogy Vona ultimátumot intézett a miniszterelnökhöz. Érdekes megfigyelni kezében egy kopottas táskát, amely a visszafogottságra utal. Fotó: MTI

Összegzésként elmondhatjuk, hogy a Jobbik politikájának középpontjába állított, a közélet megtisztítását célul tűző üzenete eléggé visszás, hiszen mögöttes emberként feltűnik a háttérben az a Simicska, aki valójában mozgatja a szálakat. Róla pedig sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy ne szeretné az állam pénzét a sajátjaként kezelni. Így tehát a Jobbik fő üzenete éppen emiatt hiteltelenné válik, ami már a közvélemény-kutatásokban is visszaköszön. Ha mindehhez még hozzávesszük a szakemberek és szellemi holdudvar fojtogató hiányát, valamint a pártot máig üldöző erőszakos náci múltját és identitását romboló kettős politikáját, akkor nem sok kétségünk maradhat afelől, hogy melyik párt képviseli jobban a magyar érdekeket, és hogy a címben feltett kérdésre adott válasz alapján ki nevezheti magát az igazi nemzeti néppártnak.

Jobbik: Simicska második esélye

Az ellenzék a választási kampányban önkívületi állapotban hangoztatta az ‘Orbán-Simicska maffiakormányt’, majd a hírhedt G-nap után a megtestesült szentet láttatják a Közgép tulajdonosában. Nehezen tudom elképzelni, hogy a korrupció felszámolásának záloga éppenséggel az a személy lenne, akinek hatalomból történő eltávolítása is túlzott mohóságának következménye volt.

Javában tombol a nyár, ám ezúttal mégsem beszélhetünk uborkaszezonról, hiszen már sajtónyilvános az az idáig csak sejthető tény, hogy a médiafelület nélküli Jobbik és a párt nélküli médiamágnás a hatalom megszerzésének érdekében egymásra talált. Persze nem volt ez az összebútorozás olyan zökkenőmentes, hiszen előbb el kellett távolítani az önmagát egyre inkább megtagadó mozgalom elégedetlenkedőit, (akik egyben a Simicskához köthető korrupciógyanús ügyletek kivizsgálását is szorgalmazták) és csak utána következhetett az oligarcha által megkívánt új arculat kialakítása. Az évek óta stagnáló Jobbik becsvágyó elnöke ugyanakkor elérkezettnek látta az időt, hogy olyan hazárdjátékba fogjon, amely kettős veszélyt is jelent számára. A hatalom reményében Vona nemcsak, hogy arcvesztést lesz kénytelen elkönyvelni saját szavazótábora körében, de a tagság felé vállalt hatalommegszerzési kényszer következtében átadja a kezdeményezést – és ezzel egy reménybeli győztes választás esetén az ország irányítását – egy olyan embernek, akit a pénzen kívül semmi más nem motivál.

Emlékeztetőül: a rendszerváltás és az állampárt lebontása után, az újonnan megalakult, zömében fiatalokból álló demokratikus pártoknak nem állt rendelkezésére sem megfelelő tapasztalattal rendelkező tisztviselő kar, sem kialakult gazdasági holdudvar – ez utóbbi főleg az ínséges ellenzéki évek alatt számít nagy kincsnek. Az egyetlen erőforrásuk, amire számíthattak az állhatatos lelkesedésük és egy jobb és igazságosabb rendszerbe vetett olthatatlan hitük volt.

Mivel ez utóbbival ritkán lehet választást nyerni, így szükség volt egy gondolkodásban közelálló, mégis a professzionalitás jegyeit magában hordozó gazdasági háttéremberre, aki alkalmasint viszonylagos ellenszelet tud képezni a még mindig az egykori állampárt lekötelezettjei által uralt média világában. Itt kezdődött el a Fidesz és Simicska közös története – valójában az ismertség korábbra nyúlik vissza, de már tudjuk, hogy igazi értékközösség mindig csak érdekközösségből alakulhat ki.

Amíg ez az együttműködés mindkét fél számára kedvező – vagy inkább nélkülözhetetlen – jegyeket viselt magán, addig működőképes is volt. Ám amikor a Fidesz a 2010-es választásokat földindulásszerűen megnyerte, a korábbi háttérember étvágya is megnőtt, és nem mulasztotta el benyújtani a számlát. Cégbirodalmának zászlóshajója milliárdos összegekben és folyamatosan nyerte a közbeszerzéseket. Talán nem elhanyagolható tény, hogy az alábbi molinót a Jobbik képviselői tartották a magasba az Országgyűlésben:

közgép

Fotó: derecske.jobbik.hu

A szakítás oka

A kis gömböc éhségével lehetetlen volt tartani a lépést. Itt nem csak arra gondolok, hogy Simicska állandó követelőzései a magyar adófizető állampolgárok egyre nagyobb jövedelmére formált volna igényt, hanem hogy informális befolyása már az ország kormányozhatóságának létét fenyegette. Éppen ezért a 2014-es választások után a miniszterelnök – a belé fektetett újbóli óriási bizalom révén – elérkezettnek látta az időt a cselekvésre, és megpróbált leválni a legfőbb háttéremberről, hogy végre azzal foglalkozhasson, amire az emberektől a felhatalmazását kapta – innentől a többi már nyitott könyv.

Simicska a frissen kialakult és folyamatosan formálódó demokrácia egyik gyermekbetegsége, ha úgy tetszik ‘vadhajtása’. Vonának inkább az ehhez hasonlókat kellene levagdosnia, ha nem akarja, hogy országa – amit hazájának nevez – Ukrajna szintjére csússzon vissza. Egyszer már sikerült tőle megszabadulni, még ha nagy árat is fizettünk érte. Bízom benne, hogy nem akarjuk, hogy a kényszer következtében újra rábízzuk az irányítást, amit ezúttal ráadásul – ad absurdum – a korrupció elleni küzdelmet zászlajára tűzve akar magához ragadni.

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén