agitatio

kitekintés a világra

Címke: Soros György

Soros ráfordult a választásokra

Kedden videó formájában üzent Magyarországnak a világ leghírhedtebb milliárdosa, így mindent átszövő hálózata után immár közvetlenül is beavatkozik egy szuverén ország belpolitikájába. Az akcióból arra lehet következtetni, hogy nem teljesen elégedett hazai katonáinak munkájával, hiszen immár a nagyfőnök személyesen is ringbe száll – más kérdés, hogy ezzel csak veszíthet. Egyrészt az üzenet nem tartalmaz semmi olyat, amit idáig a liberális média ne harsogott volna unos-untalan, másrészt a saját maga által, a személyéről szóló hírek cáfolata olyan, mint az öndicséret: mindig büdös. Bónuszként pedig bizonyítja azt az álláspontot, amelyet a kormány már idáig is világosan képviselt.

Tegnap “bombaként” robbant a hír, hogy Soros György, a világ talán legbefolyásosabb milliárdosa az RTL klubnak adott exkluzív interjút, amelyben cáfolta a nemzeti konzultációban feltett kérdések valóságtartalmát. Méghozzá azzal a megdönthetetlen bizonyítékkal, hogy mindez “hazugság”. A hírt természetesen átvette az összes liberális médium, amelyeknek sikerült mindezt szenzációként tálalni. Ebben talán nem is tévednek nagyot, hiszen ez valóban szenzáció. Korábban nem volt még arra példa, hogy egy ilyen nagyhatalmú ember nyíltan elismerje, hogy kilép a kényelmet és biztonságot nyújtó árnyékból, és végre őszintén vállalja, hogy mi a célja, és hogy hogyan próbál beavatkozni egy demokratikus ország választásaiba. Érdemes a főbb elemeket kiemelni a beszédből:

A nemzeti konzultáció az szándékos kiforgatása az én nyilvánosan megjelent véleményeimnek”.

Tagadás nincs, tehát beismeri, hogy a kormány által megfogalmazott üzenetek valóban tőle származnak. Úgy is mondhatnánk, hogy személyesen ismeri el, hogy létezik a “Soros-terv”, így az interjú többi része lényegében érdektelenné vált, hiszen az egész arról szólna, hogy megcáfolja a konzultáció kérdéseit, amire szemmel láthatóan képtelen. Azonban mégis érdemes tovább figyelni mondandóját, hiszen ez az emberek többségének nem új információ, nem úgy, mint az ezt követő mondatok:

Én nagyon aggódom Magyarországgal kapcsolatban, nagyon sokat gondolok Magyarországra, és akarom, hogy a magyar nép tudja: megteszek és továbbra is meg fogok tenni mindent, hogy Magyarországot, a magyar népet támogassam.”

Azt hiszem, hogy nem kell hozzá értelmező kéziszótár, hogy megfejthessük ezt az üzenetet: ahogy idáig, ezután sem fogom sajnálni anyagi erőforrásaimat az olyan célokra, amelyek elősegítik a nyílt – vagyis az általa ideálisnak vélt – társadalom kialakítását. Függetlenül attól, hogy ezt a hivatkozott magyar nép mennyire akarja. Ezért annyira fontos minden egyes nemzeti konzultáció, ezért is volt fontos a népszavazás, mert bizonyította: nem egy valóságtól fényévekre eltávolodott elit akaratát és fantazmagórikus vágyálmait akarja követni egy olyan fontos kérdésben, ami az egész kontinens jövőjét végérvényesen megpecsételi, hanem több millió ember együttes akaratát, akik közösen mondanak nemet a migráció ilyen kényszerített és erőszakos formájára, valamint az általuk elhozott új, gendersemleges világra.

Egy kérdés azonban egészen biztosan felmerült minden híreket követő emberben, méghozzá az időzítés. Miért pont most? Személyes érintettsége okán persze érthető is lenne, azonban ezt két dolog is gyengíti. Egyrészt nem most találta meg magának a Fidesz Soros Györgyöt, másrészt ő maga is elismeri, hogy nem reagál a magyar kormány “mocskolódásaira”. Az évek során, és tettei következményeként azt hiszem, hogy elég sok mocskolódást kapott ő már, így ez egyébként sem hiszem, hogy különösebben meghatná. De akkor vajon miért most? A magyarázkodásnak tűnő válasza az, hogy mivel most jelenik meg a konzultáció eredménye, ezért most lehet tisztázni, hogy a migráció kérdésében ki mit mondott. Azonban ha az éleslátásukról híres ellenzéki oknyomozó újságírók képesek olyan kijelentéseket tenni, hogy a konzultáció egyetlen célja a kampányolás, akkor vajon miért képtelenek ugyanezt a következtetést Soros György esetében levonni? Bár mi nem vagyunk oknyomozó újságírók, de azért látjuk a nyilvánvalót: látva a hazai ellenzék már-már szokásosnak mondható töketlenségét, úgy döntött, hogy személyesen is megtolja az ellenzék kampányát, így avatkozva be egy szuverén ország belpolitikájába.

Tehát Soros György személyesen is harcba szállt. Élete talán utolsó, de mindenképpen legfontosabb harcába, ahol végérvényesen el fog dőlni, hogy Európa milyen utat választ. Vagy megőrzi nemzetei identitását, évszázadok során, tapasztalatok útján kialakult kultúráját, vagy fejet ugor egy olyan önfeladó, kevert társadalmi rendszerbe, ahol a templomok szerepét átveszik a plázák, ahol a különbözőségek sokszínűségét átveszi a egyhangúság szürkesége,  és ahol többé már nem csak nők és férfiak élnek. Radikális és visszafordíthatatlan változást fog ez elhozni mindannyiunk életébe. A kérdés már csak az: biztosan jól megfontoltuk a döntést?

CEU: a birodalom visszavág

Régóta nem látott ellenállást váltott ki a kormány lex CEU-ként elhíresült javaslatának elfogadása, amely az egyetem alapítójának befolyását tekintve nem okoz különösebb meglepetést. Ennél egy fokkal érdekesebb, hogy az utcai tüntetések résztvevőinek többségének valószínűleg soha nem lenne lehetősége annak képzésein részt venni, emiatt furcsán hat az oktatás szabadsága miatti kiállásuk. A történet ennél azonban lényegesen egyszerűbb: ezúttal az akadémiai világ álcája mögé bújtatják féltett világképük megóvásának szándékát.

Mint ismert, kedden az Országgyűlés gyorsított eljárásban fogadta el a külföldi felsőoktatási intézmények akkreditációját regulázó jogszabályt. Ellenkezésül tüntetők egy csoportja a CEU épülete köré vont élőláncot, majd átvonultak a parlament elé, ahol kisebb dulakodásra is sor került. Ezek a tények, a többi azonban leginkább találgatás.

A kormány lépése azonban tökéletesen illeszkedne abba a folyamatba, amit a ma ismert Európáért vívott harcban az ismert milliárdos, Soros György ellen folytat. Közhely, hogy Soros vágyálma a ‘nyitott társadalmak’ megvalósítása – még ott is, ahol erre szemmel láthatóan nincs fogadókészség. Ennek a missziónak a beteljesítéséhez persze rendelkezésre áll minden eszköze, hiszen mesés vagyonán nem sajnál politikai befolyást vásárolni. Ahol nem tudja megvenni a politikusokat, ott a civilnek keresztelt – és ezáltal egy sérthetetlenségi burkot köréjük vont – intézeteket támogat, hogy elvégezzék azt a munkát, amelyet a politikusok nem akarnak. Ez a cél pedig nem más, mint a társadalmi normák átrendeződése. Jelen esetben felkészítés egy multikulturális és multinacionális, területileg egységes Európának – vagy nevezhetjük Európai Egyesült Államoknak is – az elfogadására.

Ennek érdekében jelentős tőkét fektetett be a médiába – akik elmagyarázzák, hogy miért jó befogadni a bevándorlókat -, emberi jogi szervezetekbe – akik a szent írásnak tekintett emberi jogokra hivatkozva bírálhatnak bárkit, aki nem nekik megfelelően cselekszik -, és bizony oktatási intézményekbe is, ahol egyrészt biztosítja a szervezeteibe a szellemi utánpótlást, másrészt vagyonán, és kapcsolatain keresztül vonzó jövőt kínál azoknak, akik hajlandóak világnézetét a magukévá tenni.

Jellemzően ebből a három elemből áll össze az a rendszer, amit nemes egyszerűséggel csak ‘Soros-hálózatnak’ aposztrofálunk. Bár ez így elég rémisztőnek és antidemokratikusnak tűnhet, de azért nem kell megijedni, ugyanis jobban állunk mint az európai országok többsége. Ott ugyanis a politikai hatalmat is ő gyakorolja, vagy legalábbis erősen kontrollálja.

Forrás: origo.hu

Az ismert levél Soros György tollából. Forrás: origo.hu

A helyzet ugyanez volt Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt is, amikor a magyar kormányfő nem az őt megválasztó magyar népnek felelt – már csak azért sem, mert soha senki meg sem választotta -, hanem a hitelt folyósító IMF-nek, és a mögötte álló politikai-gazdasági elitnek, például Soros Györgynek is. Emlékezetes, hogy 2014-ben ő volt az egyetlen magyar, akit meghívtak a hírhedt Bilderberg-csoport találkozójára.

Aztán jött a változás, és a korábbi bábminiszterelnököt a nép akarata orkánként söpörte el. Ez volt az a pillanat, amikor Magyarországon politikai kormányzás alakult, vagyis a választók akarata érvényesült a legfelsőbb hatalomban is. Nem sokkal később az ellenőrzés eszközeként használt IMF hitel is visszafizetésre került, tehát elvileg tiszta lappal indultunk. Elvileg.

A nemzetközi hálózat azonban annyira kiterjedt volt, hogy fennállt a veszélye, hogy Magyarországot nemzetközileg elszigetelik – pont mint Ausztriát Jörg Haider idejében – és a kormány emiatt meg fog bukni. Ahogy a politikai memoárokból kiderült, 2012-ben nagyon közel voltunk hozzá. Ekkor jött a békemenet, amely szó szerint megmentette Orbánt. Értik, a nemzetközi elit majdnem a nép ellenében is képes megbuktatni vezetőket – nem véletlen, hogy az ellenzék ma is kimondva-kimondatlanul ebben bízik, saját alkalmatlansága miatt.

Azóta viszont eltelt 5 év, és rengeteg dolog változott. Először a britek mutatták meg, hogy lehet másképp is élni, mint ahogy azt a birodalom elképzelte, és otthagyták a közösségnek ezt a jelenlegi fajtáját. Majd 2016. november 8-án bekövetkezett az, amire senki sem számított, és amitől korábban elképzelhetetlen mértékű átrendeződések kezdődtek a nemzetközi politikában.

Ez óriási érvágást és sokkot jelentett a megcsontosodni látszódó politikai rendszernek, amelyet így azonban újra kell értelmezni. Nem titok, hogy ebben a munkában Magyarország úttörő szerepet vállal, főleg a bevándorlás kérdésében, amely minden mai konfliktus alapját képezi. Magyarország erejét mutatja, hogy elsőként mert szembeszállni ezzel a birodalommal, vagy ahogy a miniszterelnök fogalmazott: “2017 a lázadás éve lesz”.

Nem csoda hát, ha minden lázadást csírájában akarnak elfojtani, nehogy ragadós legyen a többi országban. Ennek a sorába illeszkedik a különutas bevándorlási politika miatt ránk zúdított össztűz, vagy az emberi jogok újraértelmezésének próbájára adott azonnali strasbourgi válasz, vagy most a CEU regulázása elleni tiltakozás. A valóságban minden nemzetközi felháborodás ennek a lázadásnak az elnyomására tett kísérlet.

Beszédes, és egyben a birodalom befolyását mutatja, hogy amint napvilágra került a CEU-t szabályozó törvény javaslata, az EU már másnap napirendre tűzte a kérdést, holott a rendes munkamenet napokat, heteket szokott igénybe venni. De mindent elárul az egyik, Soros György által támogatott liberális portál fogalmazása is: “Minden követ megmozgatnak Brüsszelben, hogy jogi fogást találjanak a lex CEU-n”. Pedig lex CEU-nak inkább az egyetem megalapításához szükséges törvényváltoztatást lehetne nevezni, lásd fenti kép, ahol a milliárdos saját maga nevezi így az egyetemmel való kivételezettséget.

Sajnos ebbe a sorba illeszkedik, hogy épp a CEU-ügy kirobbanásával egy időben kezdte el pedzegetni Brüsszel, hogy ha Magyarország nem hajlandó elfogadni a kötelező kvóták ránk eső részét, akkor az ősszel Lengyelországgal együtt kizárnak minket az unióból. Most azon túl, hogy már megállapodás született az önkéntes kvótákról, és hogy egy önmaga demokratikus felfogására büszke szervezetnek nem igazán illik fenyegetőzni és zsarolni, felfedi a valóságot is minden támadás eredetére, vagyis a bevándorlásra. Ahogy Lázár János fogalmazott: “feloldhatatlan az ellentét a kormány és Soros György bevándorláspolitikájában mutatott különbségben”. Először próbálták erővel, utána fenyegetőzéssel, most pedig zsarolással. Kár, hogy az érvelést kihagyták, mondjuk abban lett volna a legkisebb sikerük.

#ISTANDWITHCEU

Tehát a boszorkányüldözés logikája hasonló, ám a helyzet felfedése ezúttal sokkal nehezebb, hiszen a CEU-n valóban számos kiváló koponya fordult meg mind az oktatói, mind pedig a hallgatói oldalon. Az ő tehetségükkel való leplezés pedig nehezen kikezdhető erkölcsi támogatást nyújt az egyetemi szabadságot féltő narratívának.

Mivel velük szemben nem sok mindenki határozná meg magát szívesen, ezért ott célszerű fogást keresni, ahol valóban van. Az pedig nem más, minthogy a CEU ma két diplomát ad, egy magyart és egy amerikait, miközben a hallgatók csak egyetlen képzést végeztek el. Ez óriási versenyhátrány a többi egyetem számára – ugyanezért a kettős diplomáért a BGE-n például két külön szemesztert kell elvégezni a Ruskin Egyetemen. Tehát a törvény elsősorban nem a bezárást, hanem az azonos feltételek rögzítését szolgálná. Ezt a véleményt támasztotta alá a Magyar Rektori Konferencia hétfőn kiadott – a vélhető politikai támadások miatt – nagyon óvatos állásfoglalása is:

Az MRK elismeri és jogosnak tartja azon kormányzati szándékot, hogy – figyelemmel az Oktatási Hivatal jelentésében megállapított hiányosságokra– a külföldi felsőoktatási intézmények magyarországi képzései kérdésében egyértelmű szabályozást vezessen be, illetve a jelenlegi szabályozás alapján elvárja a jogkövető magatartást, amely egyaránt érdeke a magyar felsőoktatásnak és a továbbtanulni szándékozó fiataloknak.”

De a szabad oktatásért kiállóknak nem csak ezzel az egyenlőtlenséggel kell elszámolniuk. A CEU tulajdonképpen nem is számít igazi egyetemnek, hiszen csak mester, doktori és egyéb továbbképzései vannak, azok is speciális szakokon, speciális embereknek, vagyis nem jelentkezhet oda bárki. Az egyik legjelentősebb szűrőt kétségtelenül az MBA képzésükön elvárt 4-4,5 félmilliós tandíj jelenti – azt hiszem, hogy nem ettől lesz szabad az oktatás. A másik jelentős szűrő megítélésem szerint az érdeklődés, hiszen a CEU-n olyan rendhagyó képzések zajlanak, mint a kisebbségpolitika, vagy a társadalmi nemek (gender) tanulmánya. Ez utóbbin végzett hallgatók jogosultak eldönteni, hogy ki milyen wc-t használhat – független attól, hogy minek született, persze.

Ahogy az egyetem ír magáról a honlapján:

Intézményünk kiemelten foglalkozik a társadalmi változások interdiszciplináris és összehasonlító kutatásával, a nyílt társadalmakba történő átmenet modelljeinek tanulmányozásával, valamint a nem nyugati fejlődési típust követő demokráciák elemzésével.”

Tehát igazából nem is egyetem, hanem sokkal inkább egy eszmei képzőműhely, ahol az ország vállalatvezetőit bemutatják egymásnak, feltéve ha elfogadják a Soros-féle világrendet – no meg persze ha kicsengetik a nem éppen elhanyagolható tandíj összegét. Ebből a szempontból az egyetem célja kettős: egyrészt kinevelni a ‘civil szervezetek‘ új generációit, másrészt a legmagasabb vállalatvezetői körökben növelni a lekötelezettek számát.

CEU gender

Felirat a táblán: “Megmentjük a gender-tanulmányokat”. Fotó: index.hu

Éppen ezért a tüntetők nem is a CEU mellett álltak ki, hanem sokkal inkább az általa képviselt világrendért, amelyet megpróbáltak ezúttal az akadémiai kiválóság álcájával leplezni. Beszédes, hogy a tüntetésen a megafonba beszélő szónok már nem a felsőoktatási törvény visszavonását követelte, hanem a változást, amit „az egész ország akar”. A felháborodás mértéke a szokásos, annyi különbséggel csupán, hogy a tiltakozás ezúttal pillanatok alatt hamvába halt. Másnap a rendőrség elutasította a híd lezárását bejelentő tüntetést. Na nem azért persze, mert a diktatúra így akarná elhallgattatni az ellenszegülőket, hanem mert a tüntetés megtartásához szükséges minimum létszámot sem sikerült a szervezőknek összeszednie. Pedig az egy közepes baráti körrel rendelkező személy számára sem jelenthet kihívást, ugyanis mindössze 10 fő szükséges hozzá.

Így hát a nép általi kormánybuktatás ezúttal az érdeklődés hiánya miatt elmaradt, ám ne higgyük azt, hogy ezzel elfogyott volna minden trükk a milliárdos tarsolyból – már csak azért sem, mert az igazán jelentős kihívást sosem az utcai demonstrációk jelentették.

Mivel az elitegyetem jellegéből adódóan elképzelhetetlenül  széles ismeretségi körrel rendelkezik, ezért könnyedén tud teljes össztüzet zúdítani Magyarországra. Mint például annak a volt CEU-s tanárnak a véleménycikke, amelyet a Guardian című liberális brit lap hozott le, és amely “Az EU túl sokáig tolerálta Orbán Viktort” címet kapta. Az írás maga nem érdekes, hozza a szokásos kliséket és formulákat, ám az arra adott indulatos hozzászólások megérnek némi elemzést, mert tökéletesen hozzák a liberálisok lelkivilágát:

“Vidéken az újságosnál már korán reggel nem lehet kapni Guardiant. Gondolom amikor hajnalban mennek ki a földekre, vesznek egyet, hogy szántás közben legyen mit olvasgatni.”

“Abba csomagolja a kondás ebédre a zsírszalonnát, de csak miután alaposan áttanulmányozta.”

Legalább annyira vicces, mint a Momentumos Mécs János szatírája. Szatíra, már a szóhasználat esetében is érezhető a liberális pökhendiség. ‘Nem érted a felsőbbrendű viccet? Azért mert ez szatíra volt. Te meg azt sem tudod, hogy mi az, hiszen egy tanulatlan bunkó paraszt vagy’. Mivel én nem vagyok egy érzékenyen gyerek, ezért nekem ennyi belefér, csak akkor ne tessenek csodálkozni, hogy a mélységesen megvetett 8 millió vidéki állampolgár jelentős része nem arra fog szavazni, aki lenézi őket. Szerencsére úgy tűnik, hogy a CEU-n inkább csak a gender-elméletből készítik fel a nebulókat, politikából kevésbé.

Ki a civil?

Gyakran hallom liberális körökből, hogy a Civil Összefogás Fórum (CÖF) nem tekinthető civil szervezetnek, mert kormányközeli, ezáltal politikai szereplő. Ha elfogadjuk ezt a tételt, akkor viszont kevés magyarázat marad arra, hogy az ellenzék legfőbb finanszírozója által támogatott szervezetek ugyan miért esnek kívül a politikacsinálás körén – főleg, hogy ez ebben a formában egy ország szuverenitásába való beavatkozásnak minősül. Hacsak persze nem megint arról van szó, hogy néhány önjelölt ember hatáskörébe tartozik annak megállapítása is, hogy ki lehet ma civil és ki nem.

Bombaként robbant a hír, hogy a kormány képviseletében eljáró Németh Szilárd “el akar takarítani” egyes civilszervezetek az útból, konkrétan a Helsinki Bizottságot, a TASZ-t és a Transparency Internationalt. Még mielőtt azonban valami diktatúrát kiáltanák – immár sokadik alkalommal -, vessünk egy pillantást ezen szervezetek tevékenységére.

A Magyar Helsinki Bizottság saját bemutatkozása alapján “civil jogvédő szervezet, amely az emberi méltóságot védelmezi”. Ez elméletben nagyon szépen hangzik, de a valóságban nekünk is volt szerencsénk megismerni az ezen szavak mögött rejlő valódi tartalmat. Ugyanis itt nem valamiféle egyetemes jogvédelemről van szó, hanem kifejezetten a migránsok kontrollálatlan bevándorlását keretek közé szorítani igyekvő legitim államhatalom gúzsba kötéséről. Mert az emberi méltóságot védelmező szervezet szolgáltatásait nem minden emberre egyenlően fejti ki, hanem a saját értékítélete alapján, és ebbe mi ritkán szoktunk beleférni.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szintén egy “emberi jogi jogvédő szervezet”, amely a bevándorlási válság előtt főleg a romákkal szembeni jogsértésekkel, és az Orbán-kormány intézkedéseinek kritizálásával foglalatoskodott.

A Transparency International közpénzek fölött önjelölt módon őrködő, a korrupció elleni küzdelmet zászlajára tűző civil szervezet. Ennek célkitűzéseivel is nehezen lehetne vitába szállni, ha a valóság itt sem rúgta volna rá az ajtót – az előző két szervezethez hasonlóan – az álszent működésre. A sajtó liberális felében ezt a hírt előszeretettel próbálják meg úgy tálalni, hogy a kormány azért akarja elhallgattatni őket, mert utolsó védőbástyaként, halált megvető bátorsággal védelmezik az adófizetők pénzét. Az igazság persze az, hogy a korrupció vádját – függetlenül annak létezésétől és mértékétől – nem önzetlen hivatásból, hanem tisztán politikai megfontolásból, egyfajta furkósbotként alkalmazzák. Legalábbis nehezen lehet másként értelmezni, hogy a korrupció ellen küzdő szervezet chilei vezetője, Gonzalo Delaveau tavaly áprilisban kénytelen volt lemondani, miután nyilvánosságra került, hogy ő is érintett az offshore-botrányban. De a politikai indíttatásra tökéletes példa a kitiltási-botrány néven elhíresült, – mint később kiderült – teljesen alaptalan vádak nyilvánosságra kerülése is (mit ad Isten, akkor is az az amerikai kormány fogalmazta meg kifogásait, amelyik most fel van háborodva az orosz hackerek belügyekbe való feltételezett beavatkozásától).

Civil, civil társadalom
Polgári; egyenruhás szervezetbe nem tartozó. A civil társadalom egy olyan elméleti színtér, ahol az egyéni érdekek, célok és értékek megosztása kollektív módon történik és ahol az egyes szervezetek az államtól, a családtól vagy a piactól elkülönülnek. A civil társadalom az állam és a piac intézményeinek háttérstruktúráin túl működő társadalom alapjait képező önkéntes szociális és polgári szervezetek és intézmények összességéből áll.

De a három civil szervezetben a közös értékek mellett van még egy közös vonás: mindannyian Soros György anyagi támogatását élvezik. Annak a Sorosnak, aki korábban saját könyvében, a  nyílt társadalom avagy a globális kapitalizmus megreformálása-ban tett hitet az általa ideálisnak – értsd: még több profittal kecsegtető – vélt társadalmi rendről. Fájdalmasan kijózanító abba belegondolni, hogy az általa másfél évtizeddel ezelőtt írt könyvben megfogalmazott kívánalmak ma mind valósággá válnak – természetesen pusztán csak a véletlen művének köszönhetően, na persze.

Ebben leírja, hogy a szuverén nemzetállamok helyett a nemzetközi intézményeket kell megerősíteni – lásd politikai vita az EU-ról -, és ennek elősegítésére nyílt társadalmat kell létrehozni – hirtelen, a semmiből előbukkanó több millió arab bevándorló. Ez a két, véletlenszerűnek csak nagyon nagy jóindulattal nevezhető tény magyarázza, hogy ugyan milyen okból kifolyólag nyilatkozhat egy amerikai állampolgár európai politikai kérdésekben széles grémium előtt, és miért engedhet meg magának a nagyközönség előtt olyan kijelentéseket, hogy “Európának évi egymillió bevándorlót kell befogadnia”.

Így már nagyjából kezd világossá válni a kép, hogy milyen célokat szolgálnak kiterjedt civil szervezetei, vagy ha még mindig nem teljesen, akkor szerencsére az imént említett műben erre Soros maga is utalást tesz:

Most ismét tisztán látom, milyen feladatokkal kell megbíznom alapítványi hálózatomat.”

De ha ez idáig is nyilvánvaló volt, akkor miért nem tett semmit a kormány a beavatkozás ellen?

A kormánynak korábban is voltak intézkedései az efféle szervezetek politikai végrehajtó cselekedeteinek visszaszorítására, amit aztán Obama hírhedt mondatai követtek: “Magyarországtól Egyiptomig egyre inkább véget nem érő szabályozások és nyílt megfélemlítések veszik célba a civil társadalmat.” Az álmoskönyvek szerint pedig nem jó ómen a világ vezető hatalmával összerúgni a port.

De akkor miért próbálja meg ismét?

Azért, mert közben történt egy koránt sem elhanyagolható esemény, az amerikai elnökválasztás, amelyet Donald Trump nyert. Az ő kampányát – a demokratákkal ellentétben – nem Soros György támogatta. Sőt, ha úgy tetszik, akkor az új elnök nem ápol kifejezetten jó kapcsolatot a 86 éves milliárdossal. És éppen ez az, ami miatt ezek a civil szervezetek politikai funkciót töltenek be. Ugyanis nem egy független és önzetlen elhivatottság a vezérelvük, hanem tisztán a politikai szándék, ami jelen esetben a nyitott társadalom megteremtését jelenti. Mivel Trumpnak egészen más elképzelései vannak a társadalmi rend szervezéséről, ezért ő nem fogja jó szemmel nézni, hogy egyik legnagyobb ellenlábasa továbbra is akadálytalanul fejtse ki kéretlen tevékenységét, így a magyar kormány jó lóra tesz, ha a világ legnagyobb hatalmának akarata szerint cselekszik – legalábbis az álmoskönyvek szerint.

Ez idáig színtiszta, unalmas politika, nem is érdemelne különösebben több szót, ha nem tükrözné újfent hűen az ellenzék  – és főleg a média – képmutatását. Amíg az egyik esetben a politika befolyásával zengik tele a világot, addig a másik esetben megengedően eltekintenek ettől. Vagyis az ő értelmezésükben csak egy ellenzéki mozgalom szolgálhat rá a civil elnevezésre, a kormány szimpatizánsai legfeljebb a fasiszta jelzőt érdemelhetik ki. Úgy tűnik tehát, hogy megint a liberálisok értékítélete alapján dől el, hogy ma Magyarországon ki számít civilnek, és ki nem.

Miért kellenek a Soros Györgyök? – az index szerint

Szponzorált szájbarágó tanmesén keresztül próbálja okítani a népet az egyik vezető hírportál, látszólag a pénzügyi kultúra fejlesztésének önzetlen céljából. A szándék nemes is lehetne, ha nem rína le róla, hogy szinte már sértően veszi hülyére a magyar embereket. De vajon tényleg annak a neoliberális gazdasági modellnek a feltétlen hirdetése szolgálná a pénzügyi kultúra fejlődését, amit az egyik brókercég közvetítene nekünk, és amely végső soron a gazdasági világválsághoz is vezetett?

Nem, a címet nem én találtam ki, valóban így jelent meg az indexen a Miértország sorozat 4. része. Vagyis egészen pontosan ‘miért kellenek a spekulánsok?’ címmel jelent meg először az oktató videó, amit aztán a ‘miért kellenek a Soros Györgyök?’-re cserélt az ország egyik vezető hírportálja (a különbséget a cím és az url sáv közti eltérés is bizonyítja). Hogy miért kellett lecserélni a címet, talány. Talán mert úgy vélte a felelős szerkesztő, hogy nem elég egyértelmű, hogy mit is takar a spekuláns kifejezés, hogy ki is számít ma Magyarországon az első számú spekulánsnak. Ennél érdekesebb, hogy miért akarta a spekuláns és Soros György szókapcsolatok közötti asszociációt ilyen bántóan egyszerű trükkel összekapcsolni. Ennek megválaszolására két lehetséges magyarázat adódik: vagy annyira megtetszett neki a a spekulánsok munkakörét leíró, tulajdonképpeni felmentő magyarázkodás, hogy ezzel próbálta a milliárdos utóbbi időben kissé kopottas renoméját visszaállítani, vagy csak egész egyszerűen pontosan ebből a kétes hírnévből eredő szándékos provokáció volt a célja. Mindenesetre mind a két lehetséges megoldás objektív, szabad, független és felelős viselkedési mintát tükröz.

Végső soron talán nem is maga a címadás, hanem sokkal inkább a videó tartalma a lényeg. A kisfilm többé-kevésbé rendben van, nincs vele különösebb baj. Eléggé szájbarágós, de összességében korrekten írja le a piac működési mechanizmusait egészen az utolsó mondatig, amelyet hallva az az érzése támad az embernek, hogy az egész azt megelőző rész erre az egy mondatra lett felfűzve, amely így eléggé kérdőre vonja a látszólagos szándékot és amely mondat az egyébként kellemes hangú narrátor tálalásában így hangzik:

Lehet őket nem szeretni, mert pénzesebbek nálunk, de azért lássuk be: sokszor szükségünk van rájuk.”

És ebben az egy mondatban azt hiszem minden benne van, amit a liberális gondolkodók rólunk gondolnak. Így ez a videó nem más, mint a munkából és bérből élő ember tökéletes és totális arcul köpése. Mert hogy a videóban elhangzottak szerint csak azért nem szeretjük őket, mert ‘pénzesebbek’ nálunk. Vagy ahogy szintén a tanmese tanulásagai alapján megtudhatjuk:

Mégis miért utáljuk őt? Mert sokszor kihasználja a gyengéinket, drágán ad kölcsön, vagy akkor szedi a sátorfáját, amikor a legnagyobb szükségünk lenne a pénzére. Ezzel időről-időre megnehezíti a gyengék életét.”

Tehát összefoglalva: azért utáljuk, mert ‘pénzesebb nálunk’, mert ‘nekünk szükségünk van a pénzére’, és mert ‘mi gyengék vagyunk‘.

Tehát minden utálatunk kizárólag az irigységünkből fakad. Nem is várom el egy olyan embertől a materializmuson kívüli örömök meglátását, aki csak a pénzt tekinti értéknek, de egy olyan embertől elvárom a gondolatokra való nyitottságot, aki a sokszínűséget tűzte zászlajára. Ugyanis nem az irigység miatt nem kedveljük a Soros György-féle spekulánsokat – már ha egyáltalán nem kedveljük őket -, hanem mert befolyással való visszaélésük során erőszakosan akarják átszabni Európa etnikai és kulturális arcképét, vagy mert mérhetetlenre nőtt kapzsiságuk országokat sodort a csőd szélére (lásd Nagy-Britannia esetét 1992 szeptember 16-án, amely ‘fekete szerdaként’ lépett be a köztudatba), vagy talán mert még élénken él tudatukban az általuk okozott 2008-as gazdasági világválság.

De az indexet úgy tűnik a valóság és a realitás már régóta nem zavarja, a lényeg, hogy a lecke el lett végezve, vagyis teljesítették a megbízójuk, egy brókercég megrendelését.

Amerika választott

Már biztos, hogy a politikai elemzők által esélytelennek tartott Trump lesz a republikánus párt hivatalos jelöltje. A folyamatosan lenézett és alábecsült milliárdost így ezentúl az elnökválasztáson tartják biztos másodiknak. Valljuk be, ha legalább akkora eséllyel tippelik meg az eredményt, mint az előválasztások során, akkor ez számára inkább kedvező állapot. A tévedés oka – a szándékos megtévesztést figyelmen kívül hagyva – nem más, mint hogy ő az, aki ma leginkább érti az átlag emberek gondjait, és a nyelvükön tudja megszólítani őket. Mivel ezt ma egy milliárdos teszi a leghitelesebben, azt hiszem nem ártana a politikai elitnek némi önkritikát gyakorolnia.

A tegnapi indianai előválasztáson eldőlt, hogy Donald Trump lesz a republikánusok elnökjelöltje. Az eredmény persze nem meglepő a korábbi események függvényében, de mindenképpen példaértékű, hiszen a hivatalos kampány mellett folyamatosan zajlott a milliárdos kijátszását célzó árnyékkampány – az USA-ban speciális szabályok alapján történik a választás, a jelöltek delegáltakat gyűjtenek, akik adott esetben a választók akaratával szemben is más jelöltet támogathatnak, ha nincs meg az abszolút jelöltséghez szükséges 1237 delegált; ennek esélyét hiúsította most meg Trump -, annak érdekében, hogy semmiféleképpen sem egy párteliten kívüli személy kerüljön a hatalom közelébe – ismerős módon, egységfrontba tömörülve. Merthogy Trump annak számít, aki kampányát saját vagyonából finanszírozza, így nincs lekötelezve a politikát jellemző alkuknak és kompromisszumoknak, elnöksége alatt nem kell az átláthatatlan háttéralkuk végtelen sorával foglalkoznia, hanem a választási ígéretei teljesítésével és a választói akarat végrehajtásával törődhet. Ezért is félnek tőle a médiában csak mainstreamnek, vagyis a fősodorhoz, (az előbb említett alkuk és megegyezések rendszeréhez) tartozó politikusok összessége, akik azért félnek egy külső, független jelölttől, mert nem tudják lekötelezni, irányítani, ami által felbomlik a korábban kényelmesnek tűnő status quo, megváltozik a játszótér. Tehát jelöltsége olyan, a párt felé célzott üzenetként is felfogható, hogy egy valódi demokráciában semmilyen pátoszos elv öncélú hangoztatása érdekében nem mehetsz szembe az emberek akaratával.

Új idők – új igények

Ez a korábban elképzelhetetlennek hitt helyzet egyben egy jelzés is a világban az utóbbi időben eluralkodott iránynak: az amerikaiaknak is elegük van a hiperérzékenyek eltorzult világából és a politikai korrektségből. Ők csak élni szeretnének a maguk módján, anélkül, hogy egy önjelölt megmondóember a saját kisebbségi komplexusaitól túlfűtve kitalál egy újabb mondvacsinált jelzőt, amellyel a több száz éve kialakult társadalmi rendet akarja a saját igényeire szabni.

Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy kialakult egy új társadalmi réteg, amely a kárvallottja volt minden ‘esélyegyenlőségesdi’ küzdelemnek, és akiket a legegyszerűbben úgy jellemezhetünk, hogy dühös fehér férfiak. Mert minden indentitás szükségszerűen nemcsak a saját csoportjellemzőit határozza meg, hanem azt is, hogy kivel szemben képzeli el magát és ennek referenciatengelyében kivétel nélkül az imént felsorolt jegyekkel bíró egyén állt. Így tehát Trump menetelése egyfajta egészséges önvédelmi mechanizmusnak is betudható, ami azért is nagy szó, mert Amerika a liberális progesszivizmus hazája.

Milyen politikát hozna Trump elnöksége?

Persze a végső győzelem előtt még egy akadályt le kell küzdeni, ami Hillary Clinton személyében ölt testet. Clinton kampányát nem mellékesen az a Soros György finanszírozza, aki annak idején a korábban IMF-bábként is funkcionáló Bajnai Gordon politikai visszatérését támogatta, újabban pedig a migránsválság Európa arcát átszabó kísérletével hozzák szóba, így annak is van oka szurkolni Trumpnak, aki valódi paradigmaváltást szeretne. 

A leggyakrabban felhozott ellenérv, aggály persze nem tűnik teljesen alaptalannak, hiszen sokan félnek attól, hogy vajon milyen felelős elnök lehetne a milliárdos celebritásból, aki korábban nem éppen példaértékű életéről vált híressé. Nos, Trumpról sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy ne lenne sikeres abban, amit csinál. És ezt az érzékét az üzleti életben fejlesztette tökélyre. Minden helyzetben a cél eléréshez szükséges legjobb megoldást választotta: amikor a tucatnyi republikánus jelölt közül ki kellett tűnni, akkor megbotránkoztatott; amikor a figyelem helyett mérsékeltebb hangvételre volt szükség, akkor visszavett; valamint az egyetlen jelölt, aki képes a hagyományos republikánus szavazókon túl új embereket megszólítani. Tehát vezetőként való viselkedése nem keverendő össze nyers stílusával, elnökként nem egy hóbortos megmondóemberi szerepet alakítana, hanem a pragmatikus politikus tökéletes megtestesítőjeként tetszelegne.

Külpolitikája is drámai változást hozna, és nem csak azért mert Putyinnal elfogadható szinten lévő viszonya csökkentené a hidegháborús nyomást, hanem mert – ahogy azt már többször is kijelentette – nem akarná a ‘demokráciaexporton’ keresztül ráerőltetni akaratát más kultúrájú országokra, ugyanakkor a nyíltan terrorista Iszlám Állam ellen hathatósabb fellépést sürget. Szintén fontos érv Trump politikája mellett, hogy ellenzi a nemzeti szuverenitást és a nemzetállamok függetlenségét lenullázó TTIP-t is.

Hogy ezek az intézkedések mit hoznak a saját maga életében, azt mindenki döntse el személyesen, de ami biztosnak látszik, hogy Amerika már választott és ezt jó lenne, ha a folyton irigy kistestvér szerepét játszó Európa is észrevenné és nem most, a változó szelek fújásával egyidejűleg akarna felszállni egy 20 évvel ezelőtti vonatra.

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén