agitatio

kitekintés a világra

Címke: Soros (Page 1 of 2)

MeToo: még nem tökéletes

Rövid elemzés 4 pontban a tavalyi #metoo kampány politikai eszközként való használatának eredményességéről. A célkeresztben Trump új főbírája, Brett Kavanaugh.

  1. Ez volt az első alkalom, amikor éles helyzetben tesztelhették az elmúlt évek legnagyobb baloldali politikai innovációját, vagyis a #metoo-t (leszámítva azt, amikor még Trump ellen próbálták bevetni ennek előzetes változatát). A tavalyi események alapján azt lehet mondani, hogy a fegyvernek úgy kellett volna működnie, hogy ha egy politikai ellenfelet megvádolnak egy sok évvel ezelőtti szexuális zaklatással, akkor az a közvélemény szemében már bizonyítékok nélkül is lejáratódik, így kvázi nem is kell az érintett személy ellen semmilyen botrány, elég ha egy nő arccal vállalja, hogy évtizedekkel ezelőtt erőszakoskodott vele, és máris elbukik a politikai küzdelemben.
  2. A frontvonal a Trump által támogatott Brett Kavanaugh főbírói kinevezése körül húzódott. A forgatókönyv a szokásos volt: egy Christine Blasey Ford nevű nő vádolta meg azzal, hogy több mint harminc évvel ezelőtt egy egyetemi buliban megpróbálta megerőszakolni. (Most az egyszerűség kedvéért tekintsünk el attól, hogy milyenek az ilyen egyetemi bulik és, hogy ha olyan rosszul érintette a dolog, akkor ugyan miért hallgatott emiatt 30 évig.) Főbírói kinevezése apropóján akcióba léptek a Soros György támogatta szervezetek aktivistái, és országos szinten tüntetéseket szerveztek a férfi ellen. A tiltakozás úgy tűnt eléri célját, ugyanis még a republikánus szenátorok is további, FBI általi vizsgálathoz kötötték kinevezését. A mai szavazással azonban éppen hogy csak, de egyelőre kudarcot vallottak, hiszen Kavanaugh megkapta a Szenátus bizalmát.

    Tüntetés Kavanaugh kinevezése ellen. Forrás: news.artnet.com

  3. A Soros által finanszírozott tiltakozási hullám ugyanakkor azért volt fontos, mert Amerikában a Legfelsőbb Bíróság kilenc tagját élethosszig választják. Emlékezetes, hogy ez a szervezet döntött 5-4 arányban a melegházasságról 2015-ben, nem függetlenül az akkori demokrata többségtől. Mivel most a republikánusok kerültek többségbe, így az olyan fontos kérdésekben, mint az abortusz, vagy a fegyvertartás kérdése, a konzervatív értékrend képviselete lesz erősebb, ami a Nyílt Társadalom rögeszméjét zászlajára tűző Sorosnak nyilván felér egy kisebb infarktussal.
  4. Azon túl, hogy a tényleges erőszak minden formáját el kell utasítani, néhány egyéb, a #metoo-politikai kampányból a meglévő társadalmi rendbe átszivárgó mellékterméket érdemes megvizsgálni:
    1. A Harvey Weinstein nevével fémjelzett metoo kampány egyik kirobbantója és egyben kulcsfigurája, Asia Argento olasz színésznő volt, aki akkor az Európai Parlament nőnapi konferenciáján felszólalva megrázó beszédében elmondta, hogy bár mérhetetlen fájdalommal jár, ha az ember küzdeni kezd az igazáért, de változásokat csak akkor érhetünk el, ha a személyes kockázatokon felülemelkedve harcolunk. Ma már tudjuk, hogy Argento is szexuálisan visszaélt hatalmával az akkor még kiskorú színésszel, Jimmy Bennettel szemben, akinek hallgatásáért 380 ezer dollárt is fizetett.
    2. A megkérdőjelezhető hitelesség és az ártatlanság vélelme mellet egy új jelenség is felütötte fejét, amikor a híres és gazdag férfiakkal lefekvő nők egy kis extra pénzt szeretnének még utólagosan kisajtolni korábbi szolgáltatásaikért. Ez történt Cristiano Ronaldoval is, akinek bár számtalan modell megfordult már az ágyában, ám egy 2009-es Las Vegas-i eset miatt most mégis újra indult ellene a nyomozás, ugyanis a nő utólag úgy értékelte a szexuális aktust, hogy abba ő nem egyezett bele. Ez ugye messzire mutat, mert innentől kezdve minden gazdag és híres férfinak a jelek szerint írásos beleegyezést kell kérnie éppen aktuális partnerétől, bár a már megtörtént események alól ez még nem jelent feloldozást.
    3. Mivel a média ebben az időszakban a szexuális zaklatás kérdésétől volt hangos, ezért a társadalom egyes rétegei könnyen értelmezhették úgy, hogy ez az elfogadott és támogatott irány. Ennek aztán lehet egy olyan következménye is, mint a megvádolt vízilabdázók esete, amikor is két tiszteletre méltó családapát éri a vád egy 11 éves, problémás gyerek részéről, hogy megerőszakolták őt. Ebből a megközelítésből lényegtelen, hogy az ötlet tőle származott, vagy esetleg ő is csak eszköz volt mások kezében, hogy lejárassák őket, de a végeredmény így is tragikus minden esetben. Tárgyalás előtti ítélet, amikor maga az ítélet megegyezik a váddal. Mert amíg ezeket a bíróságok helyett a nyilvánosságban kezeljük, addig teljesen mindegy, hogy a megvádolt személy végül ártatlan, az ellehetetlenítése a közvélemény által már megtörtént. A politikai eszköztárban értem ennek a jelentőségét, ám a média munkásai is érezzék át felelősségüket, amikor egy politikai cél kiszolgálásához a társadalomra szabadítanak egy beláthatatlan következményekkel járó jelenséget.

Soros-terv 2.0

Miután a migránsok kötelező szétosztásával kapcsolatos tervének megvalósítása egyre több akadályba ütközik, a milliárdos új ötlettel állt elő, hogy az Európai Unióban meglévő politikai befolyását pénzügyi haszonszerzésre váltsa át. Erre találta ki az “afrikai Marshall-tervet”. Ahogy azt a hvg-n megjelent cikkében írja: ahhoz, hogy a terv sikeres legyen, legalább 30 milliárd euróra lenne szükség évente. A tagállamok ennek csak kisebb részét tudnák fedezni. A pénz többi részének előteremtésére feltehetően biztos tudna ajánlani ‘megfelelő hitelezőt’. Itt a Soros-terv 2.0.

Úgy tűnik, hogy az eddigi világrend képviselői rettegnek a demokráciától. Legalábbis erre enged következtetni, hogy minden hatalommal rendelkező egyén, szervezet igyekszik még a jövő májusi Európai Parlamenti választások előtt bebetonozni a pozícióját, hogy egy esetleges váltás érintetlenül hagyja üzleti, politikai érdekeit. Nincs ez másként a világ leghírhedtebb, és talán legbefolyásosabb milliárdosa esetében sem. Alig egy hónap telt el a magyar kampány óta, amiben az ellenzék mindent megtett annak érdekében, hogy letagadja Soros tervének létezését, máris itt a következő.

Csupán emlékeztetőül a ‘Soros-tervként’ elhíresült dokumentumokból:

  1. Lehetőség szerint évente egy millió muszlim bevándorló befogadása.
  2. Évente, fejenként 15.000 euro összegű támogatás ezeknek a bevándorlóknak, hogy Európa továbbra is vonzó bevándorlási célpont legyen.
  3. Ezeket a bevándorlókat utána szét kell osztani egy állandó, és kötelező mechanizmussal, amit csak kvótaként emlegetünk.
  4. Végezetül pedig fel kell állítani egy Európai Bevándorlási Ügynökséget, amely a bevándorlási jogkör elbírálását átveszi a nemzetállamoktól.

Azon túl, hogy Soros közismerten a Nyílt Társadalom erőszakos megvalósításában érdekelt, sikeres spekulánsként ritkán cselekszik a haszon reménye nélkül. Az első változatban az lett volna számára a nagy üzlet, hogy az általa behozni kívánt bevándorlókként 9 millió forintnak megfelelő összegnyi juttatást harcolt volna ki a nemzeti kormányoktól. Ha nem rendelkeznek ekkora összeggel, akkor természetesen szívesen rendelkezésükre bocsájtotta volna a hiányzó összeget, csinos kamatért persze. Vagy ahogy ő mondja: a ‘pénz piacokról’. De mi tudjuk, hogy a pénzpiac valójában kit, kiket takar.

Látván az Európában egyre inkább eluralkodó politikai hangulatot, némiképp finomhangolt a terven, bár a lényeg nem változott. Az elv tartalmi része most is ugyanaz. Az EU-nak hitelt kellene felvenni, hogy segítse az afrikai országokat, akik cserébe segítenek megszervezni a bevándorlás intézményesített szabályait. Ez évi 30 milliárd eurót jelentene, amelynek előteremtésében természetesen szívesen nyújtana segítséget. Lényegét tekintve tehát úgy finanszíroztatná a nyílt társadalom rögeszméjét, hogy még szépen keresne is rajta. Mi pedig nemcsak befogadunk több millió afrikai bevándorlót, de még fizetünk is érte. Nagyszerű elképzelés, ugye?

A cikkben ezen kívül még őszinte vallomást tesz róla, hogy a demokratikus népszavazáson kimondott Brexit visszafordítására is súlyos milliárdokat szán. Szegény briteknek sok lesz a jóból, először a gazdaságuknak okozott mérhetetlen károkat a font bedöntésével, most pedig a demokratikus választásukat akarja zárójelbe tenni.

Cikkét így zárja:

A rideg valóság rákényszerítheti a tagállamokat, hogy nemzeti érdekeiket félretéve az unió fennmaradását helyezzék előtérbe. Ezt sürgette Emmanuel Macron francia elnök aacheni beszédében, és csatlakozott hozzá Angela Merkel német kancellár is. Ha sikerrel járnak, Monnet és társai nyomába léphetnek. Ám ehhez maguk mögé kell állítaniuk Európa tömegeit. Én és a Nyílt Társadalom Alapítványok mindent megteszünk, hogy segítsünk.”

Most kezdődik az igazi harc!

A magyar választásnak minden kétséget kizáróan európai jelentősége volt. Az első ütközet után tisztulni látszik a kép, világossá válnak az új frontvonalak és az új szereplők. A Soros György által diktált tempót Brüsszel magasabb fokozatba kapcsolta, de a történet nem úgy fog végződni, ahogy azt a bevándorláspárti politikai elit képzeli. A bevándorlás elutasításában fog egyesülni az új, demokratikus Európa. 

Csütörtök este érkezett a hír, hogy Soros György meghajol az újabb kétharmad előtt. Bár a Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) bezárja budapesti irodáját, azért még sincs túl sok okunk az örömre, ugyanis ugyanezen a napon fogadták el az Európai Parlamentben azt a javaslatot, amely szerint az Európai Unió anyagilag is támogatni fogja azokat a ‘civil’ szervezeteket, amelyek elkötelezett hívei a bevándorlásnak, valamint az ún. nyílt társadalom eszméjének. Mindezt három nappal Soros György brüsszeli látogatása után – csupán csak ekkora befolyása van a milliárdos spekulánsnak az európai politikára.

Így tehát ne gondoljuk azt, hogy Soros egy percre is feladta volna nagyszabású, egész Európa arcát átszabni kívánó tervét, csupán a háttérbe szeretne vonulni, átadni a stafétát a hivatalos politikusoknak. Ez a szerep pedig nem másra hárul, mint a franciák villámkarrierű szépfiújára, a valaha volt legnépszerűtlenebb elnökre, Emmanuel Macronra. És ő nem is késlekedett sokat, egy nappal Soros látogatása után kijelentette, hogy Európában polgárháború dúl. Az ember azt gondolná, hogy végre észbe kapott a gallok bölcs vezére, de a történet folytatása nem teljesen összeegyeztethető a józan ésszel, ugyanis – kapaszkodjunk meg! – a polgárháború nem az európai őslakosok és a beilleszkedésre soha a legkisebb hajlandóságot sem mutató muszlimok között zajlik, hanem az európai nemzetek között. Ahogy ő fogalmaz: “Érezhető az illiberalizmus iránti lelkesedés, és folyton növekszik”. 

Az világos, hogy a Fidesz újabb kétharmados győzelmének híre az Élysée-palotáig is eljutott, amitől az újabb sztrájkokat kiváltó reformokat fontolgató Macronnak érezhetően megremegett a keze. Azonban ezúttal ez az ijedtség kiváló helyzetfelismerést okozott nála, ugyanis a magyar modellre egyre nagyobb kereslet mutatkozik. Azonban ha képes ennyire pontosan értékelni, akkor talány, hogy vajon miért nem jut el az azt kiváltó okok felismeréséig. Hiszen a napnál is világosabb: a Fidesz népszerűségét az őszinte és nyílt beszéde adja, amelytől igencsak elszoktak Európa politikai korrektségének vesztegzárában szocializálódott társadalmai. Ha úgy tetszik, a Macron által vizionált polgárháború kiváltó oka ő maga, illetve a hozzá szorosan kapcsolódó politikai elit, amely egyszerűen képtelen elfogadni azt a tényt, hogy egy demokráciában a hatalom a néptől ered. Magyarországon pedig a nép döntött, méghozzá fölényesen, amely olyan kristálytiszta üzenetet közvetített, amelyet többé nem lehet szőnyeg alá söpörni bármiféle légből kapott, idegengyűlölettel és demokráciaellenességgel összefüggő, tartalom nélküli nagy szólamok vég nélküli ismételgetésével.

De az elnök természetesen abban is óriásit téved, amikor a két, egymással kétségtelenül szemben álló tábort úgy akarja beállítani, mint a demokraták küzdelmét az antidemokraták ellen – illetve nem is téved olyan nagyot, csak éppen pontosan fordított előjellel, mint ahogy ő azt képzeli, hiszen az igazi demokraták az általa lekezelően csak ‘populistának’ bélyegzett oldalon állnak.

Azonban a legnagyobb tévedése az, amikor azzal az idejétmúlt elképzeléssel próbálja bizonygatni a liberalizmus szükségességét, ami egyébként az Európai Unió alapgondolata is volt. Vagyis ha Európa nemzeteit egy nagy, nemzetek fölött álló szervezet hálója alá sikerül bevonni, akkor nem lesz több háború. Ez az elmélet békeidőben kiválóan működött, ám az első kihívások alkalmával a gyakorlat ismét rácáfolt az elméletre. Először is a békét a jólét garantálta, amely megóvása érdekében állt minden tagállamnak, valamint a NATO katonai szövetsége a külső ellenséggel szemben is megvédte az egyes országokat. De mi történik akkor, ha egy belső ellenség intéz támadást ellenünk? Az amerikai hadseregnek nem okozott problémát Irak katonai legyőzése, de a gerilla harcviseléssel szemben tehetetlen maradt. Európának ugyanezzel a kihívással kell szembenéznie: vélhetően egyetlen olyan nagyhatalom sincs, akivel szemben közös erővel ne lehetne sikeresen fellépni, de mi van akkor, ha a frontvonalak a hátországban húzódnak? Nem lehet minden állampolgár mellé rendőrt állítani.

A másik cáfolat Macron elképzelésire nem társadalmi, hanem sokkal inkább gazdasági eredetű volt. A 2008-as válság eszkalálódása bebizonyította, hogy a híres nagy európai szolidaritást a pénz kérdése mennyire gyorsan felül tudja írni. Emlékezzünk csak a bajba jutott görög gazdaságra, amely héroszi küzdelmet vívott a túlélésért a legnagyobb európai nemzetállam, Németország ellen. Ha bárkinek is kérdéses lett volna az ütközet kimenetele, annak csak egyetlen kérdést tennék fel: emlékszik még valaki Alexis Ciprasz nevére?

Mindebből az következik, hogy ha nem egyenlő rangú feleket terelünk egy óriási szervezetbe, akkor józanul gondolkodóként nem várhatjuk el, hogy a legerősebb majd önként lemond befolyásáról – éppen ellenkezőleg, ilyen esetben az országok felett álló szervezet nem lesz más, mint a legerősebb tagállam hatalmának kiterjesztése.

De nemcsak az Európai Unió jelenét mérte fel rosszul, hanem annak jövőjét is. Ugyanis a nemzetállamok nem egymás vetélytársai, hanem sokkal inkább szövetségesei lesznek a közös ellenséggel, az őket eltörölni akaró liberalizmussal, és az ennek eszközeként használt bevándorlással szemben.

Éppen ezért véleményem szerint Macron óriási taktikai hibát követett el, amikor azt találta mondani, hogy “egyetlen, Orbán Viktor által vallott értéket sem tartok a magaménak”, ugyanis ezzel az idézetével a miniszerelnök ellenpólusaként helyezte fel magát Európa politikai térképére. Legkésőbb 2019 májusában megtudjuk, kinek volt igaza.

Elégtételt? Elégtételt!

A miniszterelnök március 15-ei beszédével kapcsolatban az ellenzék, mint mindig, amikor nem tud érdemben reagálni, egyetlen szalmaszálba kapaszkodik, amit a saját értelmezésük szerint sikerült úgy lefordítani, hogy Orbán Viktor megfenyegetett mindenkit, aki valaha is ferde szemmel mert volna ránézni. Az én meglátásom az eltúlzott hisztériakeltéssel szemben az, hogy végre egy bátor, nyílt és őszinte kiállás azokkal szemben, akik végérvényesen és erőszakosan át akarják rajzolni hazánk kulturális arculatát.

A nemzeti ünneppel kapcsolatban nem volt túl sok örömforrása az ellenzéknek, a pártoktól kezdve a liberális médiáig bezárólag, ugyanis a napot egyértelműen a békemenet, és az azon résztvevő óriási tömeg uralta. Ennek megfelelően elképesztő szükség volt valami témára, ami jelentékeny, és nem a békemenet méretével van összefüggésben. Voltak próbálkozások a kutyamenetes paródia felnagyítására, a békemenetet provokálók előtérbe helyezésére, de egyik sem érte el igazán az ingerküszöböt. Pedig az ellenzéki politikusok legkiválóbbika, Gyurcsány Ferenc is próbálkozott egy tematizáló bejelentéssel, miszerint ezúttal tárgyalásra hívja a Jobbikot is. Mivel azonban ez már régóta benne volt a levegőben, így a grandiózus bejelentés nem igazán számított meglepetésnek, főleg azért sem, mert idáig még a baloldali pártokkal sem sikerült megállapodni, nemhogy a Vona-párttal. Ezúttal tehát még Gyurcsány sem tudta ellopni a show-t, muszáj volt tehát valami mást találni, ami eltereli a figyelmet a miniszterelnök melletti, hihetetlen mértékű kiállásról. Ezt a mást Orbán Viktor ünnepi beszédében sikerült is megtalálni, egészen pontosan ebben a mondatában:

“A választás után természetesen elégtételt fogunk venni, erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is.”

Mit is jelentene ez az ellenzék narratívájában?

  • vége a jogállamnak (természetesen, már sokadszorra),
  • a Fidesz győzelme esetén bebörtönöznek mindenkit, aki nem az ő pártlistájukon szerepel,
  • és ezeknek végtelen mennyiségű kombinációja.

Arra most nem szeretnék különösebben kitérni, hogy ez a félelmekre játszó politika mennyire téves, – és nem csak azért, mert a kormányfőnek sem ilyen szándéka, sem pedig lehetősége sincs – hanem inkább kontextusba szeretném helyezni a kiragadott félmondatot.

Mert mit is mondott egészen pontosan Orbán Viktor?

Mindenki tudja, hogy mi, a bevándorlást ellenző magyarok vagyunk többen. Ellenfeleinknek csak úgy van esélyük, ha sikerül a táborunkat megosztani, ha sikerül megbontani az egységünket. Az a céljuk, hogy bármiről legyen szó, csak arról a veszélyről ne, amely Magyarországot fenyegeti. Ellenfeleink is tudják, most évtizedekre eldőlhet Magyarország sorsa. Ezért semmitől sem riadnak vissza. Nem érvelnek, hanem cenzúráznak, nem vívnak, hanem csípnek, rúgnak, harapnak, és a gyűlölet magvait szórják szét, amerre csak járnak. Mi szelíd és derűs emberek vagyunk, de nem vagyunk se vakok, se balekok. A választás után természetesen elégtételt fogunk venni, erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is, de most nem vesztegethetjük erre se az erőnket, se az időnket.”

Mi tehát az üzenet? Ellenfeleink itt élnek közöttünk, élvezik jóindulatunkat, miközben törvényen felülinek képzelve magukat, a törvényeket megkerülve próbálják bomlasztani az alkotmányos rendet, és politikán kívülinek gondolva magukat, folytatják a legkeményebb politizálást a civil szféra álcája mögé rejtőzve. Nemcsak gyengék, de egyenesen ostobák lennénk, ha nem akarnánk felfedni valódi kilétüket és a törvényesség keretei közé kényszeríteni tevékenységüket, hogy egyenlő feltételekkel induljanak ők is a versenypályán. Mostanra talán már nem titok, hogy itt elsősorban a Soros György által finanszírozott szervezetekre kell gondolni, amelyek közös vonása – az anyagi forrás eredetén túlmenően -, hogy mindegyikük civilnek maszkírozza magát, és kivétel nélkül mindegyik a bevándorlás elősegítésén dolgozik, bármi legyen is az ára.

Azonban ennél talán sokkal érdekesebb a kormányfő mondatával összefüggésben három tény.

  1. Ez nem újdonság, a jogi szabályozásról már az év eleje óta szó van, ahogy arról is, hogy ennek napirendi tárgyalását a választások utánra tervezik.
  2. A bevándorlást szervező civil szervezeteket regulázó törvénytervezet a Stop Soros lenne, amiről már régóta tájékoztatták a közvéleményt.
  3. Ez elég korrekt eljárás, hiszen a választások előtt, nyíltan beszél róla, hogy megválasztása esetén mit fog tenni – össze sem lehet hasonlítani egy kiszivárgott, később őszinte és bátor ‘igazságbeszédnek’ beállítani próbált böszmeséggel.

A nemzeti ünnepen azért volt valaki, akinek majdnem sikerült elérni a közvélemény érdeklődésére számot tartó szintet. Ez már csak azért is érdekes, mert az a Karácsony Gergely értekezik arról, hogy megválasztása esetén nem fogja betartani az alkotmányos rendet, aki Orbán Viktor fent említett kijelentésének legnagyobb kritikusa. Ugyanis Magyarország Alaptörvénye az ő számára politikailag nem megfelelő, ezért semmisnek fogja tekinteni. Ez ám a felelős, jogállami gondolkodás. Ezen még az az érvelés sem segít, hogy ő a magyar alkotmányra fog felesküdni, nem az alaptörvényre, hiszen ez a kettő ugyanaz, csupán az elnevezés más. Az elnevezés csak a megkülönböztetésre utal, ugyanis a 2011 előtti változat alapvetően átmenetinek készült, a jogfolytonosság biztosítása érdekében mindenképpen szükség volt egy új beiktatására. Szóval Karácsony okfejtegetése lényegében nem más, mint egy önleleplezés, amelyet sikerült még olyan kijelentésekkel is megfejelnie, mint hogy a korábbi alkotmányt népszavazáson “kényszerítené ki”. Az mellékes, hogy ez inkább tűnik fenyegetésnek, mint a miniszterelnök félmondata, de mi van akkor, ha a többségnek megfelel a jelenlegi alaptörvény? Az atv-ben is elég kellemetlen magyarázkodáshoz vezetett ez az okfejtés, ami már Rónai Egonnak is feltűnhetett, ugyanis a sehova nem vezető beszélgetés és értetlenkedés után megadta a könnyű menekülés lehetőségét riporteralanyának, és az interjú végén rákérdezett a miniszterelnök elégtételre vonatkozó kijelentésére, de az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a számára felkínált mentő lehetőséggel sem tudott igazán élni. Az érdekes rész 12:38-tól:

Szóval ha van ma a politikában nemzetbiztonsági kockázat, akkor az nem az életmódunkat intenzíven és elemi erővel támadó szervezetek elleni jogos önvédelem igénye, hanem alkotmányos, törvényi berendezkedésünk látványos és nyilvános semmibevétele az.

A politikacsinálás új eszköze: vágyvezérelt újságírás

Öt nappal a vásárhelyi választások után két, egyébként eddig is világos következtetést biztosan levonhatunk: az időközi választást a liberális média nyerte meg az ellenzék számára, és ezután mindent el fog követni a választás megnyeréséért is. A jobboldali tábor azonban akkor követné el a legnagyobb hibát, ha a továbbiakban is független hírforrásként tekintene ezekre a liberális médiumokra, nem pedig  úgy, mint amik valójában: politikai szereplők, akik átvették az ellenzéki pártok feladatát. 

Sokan, sokféle következtetést levontak már a vásárhelyi szavazás eredményéből a jobboldalon – többek között én is -, de most inkább a valódi ellenzék által levont következtetésekre szeretném kihegyezni az írást. A valódi ellenzék alatt a liberális médiát értem, az ő következtetésük pedig nem más, mint a vágyvezérelt újságírás további erőltetése.

A vágyvezértelt gondolkodás az a logikai hiba, amikor az alany – anélkül, hogy a rendelkezésére álló tények ezt alátámasztanák – valóságként kezel olyasmit, melynek valóra válása számára pozitív kimenetellel járna. A vágyelvű gondolkodás tehát olyan érvelés, melynek kiindulópontja a konklúzió igazságára irányuló vágyat fejezi ki. Naivitás azt képzelni, hogy pusztán azért, mert szeretnénk, ha valami igaz lenne, az igazzá is válik. A vágyvezérelt gondolkodás hibájába elsősorban azok esnek, akik képtelenek különválasztani a racionális véleményalkotást az emócióiktól.

Hogy akkor mégis mi értelme van a vágyvezérelt gondolkodásnak, ha igazából az önbecsapás iskolapéldája? Hát a mögötte rejlő pszichológiai folyamat remélt hatása. Ugyanis bíznak benne, hogy ha eléggé sokszor megismétlik állításaikat, akkor a lavina önbeteljesítő jóslatként indulhat el, amit utána a választópolgárok saját álláspontjukként fognak értelmezni. De ne siessünk ennyire, kezdjük az elején!

A liberális média jeles képviselői számos cikkben ‘leplezték le’ a kormányzati média működését, hogy mennyire központilag irányított, és hogy pártos célokat(!) szolgál. Azt azonban elfelejtették közölni, hogy ők maguk is pontosan ugyanígy működnek. Illetve mégsem teljesen, hiszen a Fidesz esetében legalább a polgárok által megválasztott, és ezáltal számon kérhető politikusok hozzák meg a társadalmat érintő döntéseket, amit aztán a jobboldali sajtó feladata érthetően közvetíteni a választók felé. A liberális oldalon ez – ahogy oly sok minden más is – fordítva működik. Van a média, amely felkarol egyes témákat, amikhez keres magának pártokat, akik képviselhetik az álláspontjukat. Ez az üzlet mindenki számára kifizetődő, ugyanis az RTL klubra vagy az indexre nem lehet szavazni, a mérhetetlen támogatottsággal rendelkező pártok pedig alig várják, hogy a kamera elé ugorhassanak, hogy a választók legalább tudják, hogy léteznek – így történhet meg az a rendszeres gyakorlat, hogy a hibahatáron belül mért Együttes Szigetvári Viktor rendszeres szereplője az esti Híradónak, holott a véleményére igazából összesen csak néhány száz, talán néhány ezer ember kíváncsi csupán.

Ez persze nem új keletű esemény, a média rendszeresen bosszankodik is miatta, hogy hiába szállítja az ellenzéki pártoknak a jobbnál jobb témákat, azok képesek azokat egytől egyig elbénázni. A helyzet érdekessége, hogy a vasárnapi választás után úgy tűnik, mintha a média képviselőinek elfogyott volna a türelme, és az eddigieknél még jobban kezébe vette a kezdeményezést. Mindezt most egy példán keresztül fogom szemléltetni, úgyis ez a belpolitika legérdekesebb témája manapság. Ez pedig nem más, mint ahogy a liberális média megszervezi kikényszeríti az összellenzéki roncskoalíciót.

A téma persze nem újdonság, már régóta próbálják pedzegetni, de akkor még a baloldali pártok inkább egymás kiszorításával voltak elfoglalva:

Itt az újságírók már lebontották a falat a jobbikos és baloldali szavazók között. Forrás: index.hu

Itt az újságírók már lebontották a falat a jobbikos és baloldali szavazók között. Forrás: index

 

A hódmezővásárhelyi győzelem után természetesen csak ráerősítettek erre a narratívára:

Az persze továbbra sem világos, hogy mégis mitől nőne a nyomás - leszámítva persze azt az esetet, hogy ez az újságírók vágya. Forrás: index

Az persze továbbra sem világos, hogy mégis mitől nőne a nyomás – leszámítva persze azt, hogy ez az újságírók vágya. Forrás: index

Miután elvégezték a munkát az ellenzéki pártokkal – hiszen onnantól kezdve, hogy leírták “nő a nyomás, hogy legyen összefogás” ki merne nekik ellenszegülni, hiszen benne volt a tv-ben, újságban, olvasható az interneten, ezért ez csak igaz lehet – következhettek a kormánypárti szimpatizánsok. Ugyanis a meglepetéssel felérő ellenzéki siker az ő köreikben is bizonytalanságot szült az alkalmazott stratégiai irányra vonatkozóan. Emlékezetes, hogy még a jobboldal emblematikus figurája, Bayer Zsolt is a kampány üzeneteinek változtatását szorgalmazta – azóta persze revideálta ezt az álláspontját.

Szóval az elmúlt napokban a fő kérdés az volt – mármint látszólag -, hogy a vereség után milyen legyen a Fidesz kommunikációja? Folytassák a Soros tevékenységét feltáró üzenetek továbbítását, vagy álljanak át az ellenzéki média által csak ‘sikerpropagandának’ nevezett eredménykommunikációra? A kérdés persze nem volt valódi, hiszen Vásárhelyen éppenséggel nem is az országoshoz hasonlító bevándorlásellenes kampány, hanem sokkal inkább az elért eredményeket próbálták homloktérbe állítani, vagyis a bukás éppenséggel annak volt köszönhető, hogy nem a legfontosabb kérdéssel, a bevándorlással foglalkoztak. Erről persze egy átlagválasztó vajmi keveset tudhatott, hiszen ha nem járt személyesen a városban, akkor csak a média ‘tájékoztatására’ szorítkozhatott, ami persze ezúttal is távolabb állt a valóságtól, mint az újságírói vágyaktól.

A vásárhelyi Fidesz kampánya így nézett ki:

Az elveszített időközi helyi választási kampánya: Forrás: hodmezovasarhely.hu

Az elveszített időközi helyi választási kampánya: Forrás: hodmezovasarhely.hu

Eredmények, tervek, de sehol egy bevándorló. Forrás: hodmezovasarhely.hu

Eredmények, tervek, de sehol egy bevándorló. Forrás: hodmezovasarhely.hu

 

Úgy tűnik tehát, hogy a Fidesznek semmi érdeke nincs lecserélni az országos kampányát, ehhez képest:

index soros-terv

index mosolykampány

index szmájli

index sorosozas

Félve teszem fel a kérdést: ha tényleg sikertelen lenne a Soros-kampány, akkor a kormányváltásban érdekelt média célja nem az lenne, hogy a Fidesz továbbra is ezt a kommunikációt folytassa?

Nem kell politikai szakértőnek lenni ahhoz, hogy felismerjük a média egyetlen célját: elbizonytalanítani a jobboldali szavazókat, és hagyni, hogy eluralkodjon rajtuk a pánikhangulat.

Ugyanis az ellenzéki szavazók számára is van üzenete a vágyvezérelt újságírásnak, méghozzá a remény illúziója, ami kétségtelenül hitelesebb, ha a kormánypárti táborban kitapintható a feszültség érzete. De a remény még inkább hihetőbb, ha ‘tudományosan alátámasztott’. Így gyártanak alternatív valóságokat közvetlenül az időközi polgármesterválasztás után:

Török Gábor, az ellenzék régi-új kedvenc sztárelemzője dobja fel a Fidesz bukását. Forrás: index

Török Gábor, az ellenzék régi-új kedvenc sztárelemzője dobja fel a Fidesz bukásának lehetőségét. Forrás: index

Amit aztán az egykori SZDSZ tagok által alapított kutatóintézet felméréssel tol meg. Forrás: index

Amit aztán az egykori SZDSZ tagok által alapított kutatóintézet felméréssel tol meg. Forrás: index

De a biztonság kedvéért egy órányi eltéréssel leközlik ugyanazt a hír, csak itt a tudományosság helyét a szenzációhajhászás veszi át. Forrás: index

De a biztonság kedvéért egy órányi eltéréssel leközlik ugyanazt a hír, csak itt a tudományosság helyét a szenzációhajhászás veszi át. Forrás: index

Problémafelvetés pipa, üzenet minden célcsoportnak (ellenzéki pártok, kormánypárti szavazók, ellenzéki szavazók) pipa, már csak a megoldási javaslat maradt hátra, de persze nem marad el, nem kell aggódni – szépen megkomponált előadás ez.

A biztos recept továbbadásában a hvg sem tétlenkedik. Forrás: hvg

A biztos recept továbbadásában a hvg sem tétlenkedik – itt azért a többi alcímet olvasva az újság felér egy kampányfüzettel. Forrás: hvg

 

De a vágyvezérelt újságírás abszurditása mégsem az, hogy megpróbál végigvezetni egy általa elképzelt és számára ideális folyamatot a remélt kormányváltás érdekében, hanem hogy meglepő célcsoportok esetében is működőképesnek bizonyul. Ez az a média, amelynek sikerült olyan valóságértelmezést teremtenie, amely alapján egy jobbikos szavazónak Gyurcsány jobb választás lehet, mint Orbán Viktor.

Más kérdés, hogy a DK-ra való szavazás kényszerénél vajon mit érezhet az a jobbikos, akit 2006. október 23-án Gyurcsány azonosító nélküli, karhatalmi rendőrsége vert véresre, lőtte ki a szemét? Ez a Kárpátia szám vajon ma is megszülethetne?

Csupán csak a józan ész belátóképességében bízom, hogy a határvédelemben jeles szolgálatot teljesítő rendőrség szimpatikusabb lesz az elárvult nemzeti radikálisoknak, mint a magyar vérre szomjazó zsoldoshadsereg.

Végezetül pedig már csak egyetlen kérdés maradt tisztázatlan, vagyis hogy kinek a vágyai vezéreli ezeknek az újságíróknak a tollát? Ha megfigyeljük, hogy milyen témáról akarják elterelni a közvélemény gondolkodását, akkor azt hiszem teljesen kikristályosodik a kép. Ha mégsem, akkor a borítókép nagy segítséget nyújthat a válasz megtalálásában.

 

Közösségi finanszírozás: a láthatatlanság új fegyvere

A napokban tette nyilvánossá az Állami Számvevőszék, hogy a Jobbik gazdálkodásában feltárt hiányosságok miatt mekkora összegű büntetésre ítéli a szervezetet. A párt – megragadva a lehetőséget – azonnal a kormány elnyomási kísérletének kiáltotta ki a megállapított szabálytalanságokat, hogy ezzel is politikai tőkét próbáljon kovácsolni magának. Ez természetesen nyilvánvaló csúsztatás, hiszen a Fidesznek egyáltalán nem áll érdekében egy széthulló párt választásokon való indulását megakadályozni, sőt. Azonban az ügy tovább ennél tovább mutat, hiszen a Jobbik bejelentette, hogy várják a szimpatizánsok adakozásait. A döntés felettébb hasonlít egy másik milliárdos által finanszírozott portál, a 444 idei akciójára, ahol szintén az olvasóktól remélnek felajánlásokat. De vajon mi szüksége lehet két ilyen biztos  anyagi hátterű szervezetnek a közemberek pénzére?

Az ötlet persze nem új keletű, és ahogy általában minden, ez is a magángazdaságból átvett egyik kifejezés, a crowdfundig politikára szabott megfelelője. A crowdfundig, vagy közösségi finanszírozás általában induló vállalkozások egyik közkedvelt finanszírozásai formája, amelynek lényege, hogy a támogatók egy ötletet, illetve az abból létrejövő projekt vagy termék költségeit előfinanszírozzák, mintegy vállalva az ezzel járó költségeket, ugyanakkor később részesülnek az esetleges bevételekből is. Ennek megfelelően ez az alternatív, dinamikusan növekedő finanszírozási forma elsősorban az interneten hódít.

Magyarországra az évtized elején érkeztek a ilyen projekteket irányító és szervező vállalkozások – főleg a gazdasági világválság utáni hitelszűke következtében -, ám a magyar közösség egyelőre míg bizalmatlan az online fizetés és az így megvalósuló projektekkel, szolgáltatásokkal kapcsolatban, így az adakozási kedv is viszonylag mérsékeltnek tekinthető – egy-két üdítő kivételtől eltekintve persze. Azonban a közösség felajánlásain alapuló üzleti modell jellemzően kezdő, alulfinanszírozott és nemes célok elérését tűzi ki zászlajára, így némileg meglepő, hogy két olyan politikai szereplő (a Jobbik, mint párt, és a 444, mint véleményblog) is ehhez a finanszírozási formához nyúl. Hiszen egyik sem tekinthető kezdőnek (egy párt egyenesen ostobaságnak tűnhet az ennyire bizonytalan forrásra alapozni a jövőbeli működést), sem alulfinanszírozottnak (míg a 444 mögött Soros milliárdjai jelentik a biztonságot, addig a Jobbik esetében ugyanerre a szerepkörre két éve Simicska jelentkezett be), sem pedig nem célra törekvőnek – bár ez utóbbi igencsak relatív fogalom, hiszen kinek mi a nemes cél, ugyebár. Mindenesetre a Soros-féle Nyílt Társadalom megvalósítása, és a Simicska-féle ‘kerüljünk hatalomra’ célkitűzés bár az érintett feleknek tűnhet nemes célnak, de semmiképp sem nevezhető karitatívnak, vagyis olyannak, amely a társdalom minden tagját, függetlenül politikai nézeteitől, önzetlenül szolgálná.

Akkor mégis miért döntöttek úgy, hogy ehhez a megoldáshoz nyúlnak?

Bár látszólag a pénzgyűjtés motivációja kézenfekvő megfejtése lenne a kérdésnek, de mivel jövőre választások lesznek, ezért érdemes ezeket a magyarázatokat is fenntartással kezelnünk – főleg amikor tudjuk, hogy mindkét szereplő mögött egy meglehetősen tőkeerős politikai befektető áll. A valódi megoldást a közösségi finanszírozás további előnyeiben kell keresnünk. Hiszen az adakozók nem csak pénzt adnak, hanem személyes adatokat és elérhetőséget is magukhoz, ami a kampány mozgósító szakaszában mindkét félnek kapóra fog jönni. Egyszóval a közösségi finanszírozásra való buzdítás egyik valódi célja az adatbázis építés. Ez már önmagában is elég erős érv lenne ennek alkalmazására, azonban ennek a finanszírozási formának van még egy, ennél a jelenlegi helyzetben sokkal jelentősebb előnye, méghozzá a finanszírozók anonimitása. Vagyis az adakozásra való felszólítás nemcsak, hogy nem a pénz gyűjtését szolgálja a fentebb említett két milliárdos számára, hanem sokkal inkább annak szórását. Vagyis hogy úgy tudják finanszírozni politikai kitartottjaikat, hogy látszólag semmi kapcsolat nincs közöttük. Hiszen ha több, kisebb részletben, strómanokon keresztül juttatja el Simicska az Állami Számvevőszék által megállapított százmilliós büntetés összegét a Jobbikhoz, akkor a jövőben ezért a pártot már nem éri későbbi szankció. Így tehát a közösségi finanszírozás másik fontos tulajdonsága a rejtőzködés és átláthatatlanság biztosítása, ami mint tudjuk, Sorosnak egyébként is kedvelt magatartási formája – még ha az utóbbi időben ebből többet kénytelen is volt feladni.

Úgy tűnik tehát, hogy az egész adakozásra való felhívás megint csak a mi átverésünkre és megtévesztésünkre szolgált, hogy a saját játszmáikat tovább tudják folytatni. A Jobbik esetében ráadásul ezt még megfejeli az a politikai haszon reménye is, hiszen a saját témáik menedzselése a “cigánybűnözés” használata óta nem jellemző rájuk, és remélik, hogy a párt bezárásának rémképnek felfestésével elég mozgósító erőt tudnak a tönk szélére került pártjuk újraélesztésébe lehelni. Mert azt ugye nem gondoljuk, hogy a Fidesznek bármi érdeke is lenne egy ilyen, népszerűségéből folyamatosan vesztő pártot bezáratni – túl azon persze, hogy egy jogállamban erre vajmi kevés esélye is lenne. És ugye azt sem gondoljuk komolyan, hogy az a Simicska Lajos, aki egyes becslések szerint már legalább 2 milliárd forintot költött nemrég megvásárolt pártjára, hagyná azt tönkremenni pár százmillió forint miatt az előtt  a bosszú-választás előtt, amire már évek óta készül? Az én véleményen szerint sokkal valószínűbb, hogy a Jobbik politikai mártírkodása inkább csak egy újabb manipulatív kampányfogás a mindent eldöntő választások előtt.

Soros ráfordult a választásokra

Kedden videó formájában üzent Magyarországnak a világ leghírhedtebb milliárdosa, így mindent átszövő hálózata után immár közvetlenül is beavatkozik egy szuverén ország belpolitikájába. Az akcióból arra lehet következtetni, hogy nem teljesen elégedett hazai katonáinak munkájával, hiszen immár a nagyfőnök személyesen is ringbe száll – más kérdés, hogy ezzel csak veszíthet. Egyrészt az üzenet nem tartalmaz semmi olyat, amit idáig a liberális média ne harsogott volna unos-untalan, másrészt a saját maga által, a személyéről szóló hírek cáfolata olyan, mint az öndicséret: mindig büdös. Bónuszként pedig bizonyítja azt az álláspontot, amelyet a kormány már idáig is világosan képviselt.

Tegnap “bombaként” robbant a hír, hogy Soros György, a világ talán legbefolyásosabb milliárdosa az RTL klubnak adott exkluzív interjút, amelyben cáfolta a nemzeti konzultációban feltett kérdések valóságtartalmát. Méghozzá azzal a megdönthetetlen bizonyítékkal, hogy mindez “hazugság”. A hírt természetesen átvette az összes liberális médium, amelyeknek sikerült mindezt szenzációként tálalni. Ebben talán nem is tévednek nagyot, hiszen ez valóban szenzáció. Korábban nem volt még arra példa, hogy egy ilyen nagyhatalmú ember nyíltan elismerje, hogy kilép a kényelmet és biztonságot nyújtó árnyékból, és végre őszintén vállalja, hogy mi a célja, és hogy hogyan próbál beavatkozni egy demokratikus ország választásaiba. Érdemes a főbb elemeket kiemelni a beszédből:

A nemzeti konzultáció az szándékos kiforgatása az én nyilvánosan megjelent véleményeimnek”.

Tagadás nincs, tehát beismeri, hogy a kormány által megfogalmazott üzenetek valóban tőle származnak. Úgy is mondhatnánk, hogy személyesen ismeri el, hogy létezik a “Soros-terv”, így az interjú többi része lényegében érdektelenné vált, hiszen az egész arról szólna, hogy megcáfolja a konzultáció kérdéseit, amire szemmel láthatóan képtelen. Azonban mégis érdemes tovább figyelni mondandóját, hiszen ez az emberek többségének nem új információ, nem úgy, mint az ezt követő mondatok:

Én nagyon aggódom Magyarországgal kapcsolatban, nagyon sokat gondolok Magyarországra, és akarom, hogy a magyar nép tudja: megteszek és továbbra is meg fogok tenni mindent, hogy Magyarországot, a magyar népet támogassam.”

Azt hiszem, hogy nem kell hozzá értelmező kéziszótár, hogy megfejthessük ezt az üzenetet: ahogy idáig, ezután sem fogom sajnálni anyagi erőforrásaimat az olyan célokra, amelyek elősegítik a nyílt – vagyis az általa ideálisnak vélt – társadalom kialakítását. Függetlenül attól, hogy ezt a hivatkozott magyar nép mennyire akarja. Ezért annyira fontos minden egyes nemzeti konzultáció, ezért is volt fontos a népszavazás, mert bizonyította: nem egy valóságtól fényévekre eltávolodott elit akaratát és fantazmagórikus vágyálmait akarja követni egy olyan fontos kérdésben, ami az egész kontinens jövőjét végérvényesen megpecsételi, hanem több millió ember együttes akaratát, akik közösen mondanak nemet a migráció ilyen kényszerített és erőszakos formájára, valamint az általuk elhozott új, gendersemleges világra.

Egy kérdés azonban egészen biztosan felmerült minden híreket követő emberben, méghozzá az időzítés. Miért pont most? Személyes érintettsége okán persze érthető is lenne, azonban ezt két dolog is gyengíti. Egyrészt nem most találta meg magának a Fidesz Soros Györgyöt, másrészt ő maga is elismeri, hogy nem reagál a magyar kormány “mocskolódásaira”. Az évek során, és tettei következményeként azt hiszem, hogy elég sok mocskolódást kapott ő már, így ez egyébként sem hiszem, hogy különösebben meghatná. De akkor vajon miért most? A magyarázkodásnak tűnő válasza az, hogy mivel most jelenik meg a konzultáció eredménye, ezért most lehet tisztázni, hogy a migráció kérdésében ki mit mondott. Azonban ha az éleslátásukról híres ellenzéki oknyomozó újságírók képesek olyan kijelentéseket tenni, hogy a konzultáció egyetlen célja a kampányolás, akkor vajon miért képtelenek ugyanezt a következtetést Soros György esetében levonni? Bár mi nem vagyunk oknyomozó újságírók, de azért látjuk a nyilvánvalót: látva a hazai ellenzék már-már szokásosnak mondható töketlenségét, úgy döntött, hogy személyesen is megtolja az ellenzék kampányát, így avatkozva be egy szuverén ország belpolitikájába.

Tehát Soros György személyesen is harcba szállt. Élete talán utolsó, de mindenképpen legfontosabb harcába, ahol végérvényesen el fog dőlni, hogy Európa milyen utat választ. Vagy megőrzi nemzetei identitását, évszázadok során, tapasztalatok útján kialakult kultúráját, vagy fejet ugor egy olyan önfeladó, kevert társadalmi rendszerbe, ahol a templomok szerepét átveszik a plázák, ahol a különbözőségek sokszínűségét átveszi a egyhangúság szürkesége,  és ahol többé már nem csak nők és férfiak élnek. Radikális és visszafordíthatatlan változást fog ez elhozni mindannyiunk életébe. A kérdés már csak az: biztosan jól megfontoltuk a döntést?

A Nagy Plakátháború – ki nevet a végén?

Az utóbbi időben a plakátok körüli viták határozták meg a magyar belpolitikát. Előbb a kampányfinanszírozás kapcsán, később pedig a Fidesz új konzultációs plakátjait támadta az összes ellenzéki megmondóember. Mivel azonban a kritikák többsége leginkább csak morális alapon közelített a kérdéshez, így egy dolgot biztosan állíthatunk: bármilyen ellentmondásosnak is tűnhet elsőre a kormány kommunikációja, nekik legalább van üzenetük a választópolgárok számára.

Nyár van, ilyenkor mindenki az éves megérdemelt pihenését tölti. Van, akit a fesztiválok forgataga ragad magával, míg mások inkább a pihenésnek és feltöltődésnek szánják ezeket a forró napokat. Nincs ez másként a politikusi szakmában sem. Véget ért a tavaszi ülésszak, így politikával foglalkozó tematikus TV csatornák is több időt szentelnek egy-egy kevésbé fontos témának, lévén, hogy a műsoridőt az uborkaszezon alatt is ki kell tölteni valahogy. Így történt, hogy péntek este volt szerencsém ismétlésről megtekinteni mind a két egyenes beszédet. Előbb a Hír tv-n csodálhattam Kálmán Olgát és vendégeit, utána az atv-re átkapcsolva csíphettem el Rónai Egont, ahogy Ormos Mária történésszel, és az MSZMP egykori tagjával folytatott meglehetősen tanulságos beszélgetést.

Tekintsük meg a két háttérműsor teljesítményét:

Először az a Bokros Lajos volt a Pulitzer-emlékdíjas riporternő vendége, aki az utóbbi időben nagyon élesen bírálta Orbán Viktort, egész egyszerűen lefasisztázva őt, és kormányát. Az ő szereplése még talán a leginkább érthető, hiszen egyrészt az ő politikai tevékenységét leginkább a róla elnevezett csomaggal lehet összekötni, valamint a 2014-es főpolgármester-jelölti bukásával, amikor is az utolsó pillanatban ugrott be az önmagát teljesen lenullázó, és jobb sorsra érdemes Falus Ferenc helyére. Nagyobb összeggel mernék rá fogadni, hogy egyik politikai eredményére sem lehet igazán büszke, így indokolt, hogy ezek után most valami nagyot gurítson. Ehhez azonban valami nagyot kell mondani, hiszen egy mérhetetlen támogatottságú (és tagságú)  pártnak a vezetője, aki azért küzd, hogy mozgalma kitörjön az ismeretlenség homályából, és legalább ő maga egy biztosabbnak tűnő helyet kapjon azon az ellenzéki, képzeletbeli közös listán. Így hát azt a döntést hozta, hogy felvállalja magára a miniszterelnök személyét és kormányzatát fasisztázó szerepét – hiszen ilyen pozíciót egy politikai ambícióval rendelkező szereplő már nem vállalna fel. Ugyanis lehet, hogy ezekkel a nagy szavakkal elérhet némi ellenzéki médiafigyelmet, de ezzel 2017-ben politikai támogatottságot már nem igazán tud szerezni. Egyrészt azért, mert a szokásos frázisokat a választók már régen megunták – így immunissá váltak rá -, másrészt pedig egyáltalán nem ezt érzékelik, hiszen nem ez a valóság. Hiába mondja el, hogy a kormány szándéka “az intézményrendszer elpusztítása”, ha mondanivalója nem találkozik valós társadalmi támogatottsággal rendelkező igénnyel, így a fasisztázás politikacsinálás helyett csak szellemi önkielégítés marad.

A következő beszélgetőpartner az ország legokosabb embere, a zseniális filozófus legenda Tamás Gáspár Miklós volt. Tekintélyéhez méltóan ő már egy fokkal óvatosabban fogalmazott a témát felvezető Bokrossal szemben, de a kritikái az ő estében is kimerültek az egyszerű személyeskedésekben. Az egyetlen logikailag értelmezhető kifogás a Soros György, mint magánszemély ellen indított kommunikációs támadásban érhető tetten, bár itt is nagyot téved. Ugyanis az, aki az EU teljes plénuma előtt felszólalva évi egy millió bevándorló befogadására buzdít, azt a legritkább esetben szokták magánszemélynek nevezni. Az érvelése következő elemére sajnos nem a logikus – de még csak nem is az aktuális – jelzőt lehet aggatni. Ugyanis megítélése szerint az egyébként sikeres közmunkaprogram azért szerezhetett magának társadalmi támogatottságot, mert ugyan lehet, hogy az egyes emberek környezetében vannak olyan személyek, akik számára a segély a mindennapi megélhetést könnyítené, de mivel azokat jellemzően a cigányok kapják, így a rasszista magyar társadalom inkább saját ismerősei kárára is, de támogatja, csak nehogy a romákhoz is jussanak az adóforintokból.

Majd amikor a Soros György nevével fémjelzett alapítványokhoz értünk, teljesen elvesztette az önkontrollt, és saját magát hergelve, a választékos beszédére oly büszke közíró az alábbi kijelentéseket produkálta:

Ezek színtiszta hülyeségek, elmondhatatlan idiótáknak szóló idiotizmusok. És értelmes emberek – azért mert bizalmatlanok az embertársaikkal szemben – magukhoz méltatlanul elhiszik ezeket a butaságokat, miközben Orbán Viktor nevet utoljára. Ő röhög mindezeken. Röhög azokon az embereken, akik elhiszik ezeket a dolgokat (…)”

Már csak azt fejeltette ki, hogy a bevándorlás egy álprobléma, amit a Fidesz kreált, és természetesen a terroristák sem léteznek. Az érdekesebb részt 10:37-től lehet látni:

A műsor harmadik blokkja volt kétségkívül a legizgalmasabb interjú, hiszen itt a régi iskola találkozott az új baloldal egyik fiatal képviselőjével, amely elképesztően látványos kontrasztot képzett az ellenzék megosztottságáról. Magyar György ügyvéd próbálja győzködni a 24.hu újságíróját, Pető Pétert arról, hogy mennyire fontos az ellenzéki pártok összefogása és a közös lista, ebben a “végtelenül igazságtalan, és unfair” választórendszerben. Tökéletesen látszik, hogy az ügyvéd mennyire a magáévá tette a gyurcsányista álláspontot, ugyanis az alábbi axiómákhoz a végletekig kötötte magát:

  • minden ellenzékinek össze kell fogni,
  • egyetlen politikai cél Orbán Viktor leváltása,
  • aki ebben nem hajlandó részt venni, az a Fidesz csatlósa.

A legutolsó pontnak megfelelően szegény újságíróba rendszeresen bele is fojtotta a szót, nem véve tudomást arról, hogy a nagy ellenzéki összeborulás 2014-ben már véglegesen megbukott, illetve – ha jól értettem Pető szavait – a Fideszt a jelenlegi választási rendszerben is le lehet váltani, de ehhez szükség lenne egy olyan pártra, akinek konkrét elképzelései vannak a jövő felé vezető lépésekről,  és valós társadalmi problémákra tud érdemi válaszokat adni. Azt, hogy a régi baloldal mennyire nem érti a mai politikát, 13:55-től lehet megtekinteni:

Kedvenc érvem, amikor az újságíró a legutóbbi francia választás eredményére hívta fel az ügyvéd figyelmét (amikor is az új elnök alakulata 32,3%-os eredménnyel 2/3-os többséget szerzett a parlamentben):

Azok normális, demokratikus, európai országok. Ezt bebizonyította Macronnak a sikere”.

Tehát amikor minden tizedik francia szavazott Macron pártjára, amivel közel 70%-os eredményt ért el, az a demokrácia sikere, amikor Orbán Viktor 44%-kal ért el kevesebb képviselői helyet, az pedig a “demokrácia lebontása”.

Az atv egyenes beszédében csak az Ormos Máriával való beszélgetést volt szerencsém látni. A történészt hallgatva egy dolog jutott eszembe: ötlettelenség. Az MSZP egyik alapítóját az életrajzi könyve kapcsán hívták be a stúdióba, de a beszélgetés természetesen nagyon gyorsan átfordult aktuál politizálásba. A dolog ezen részé ellen persze semmi kifogásom nincs is, inkább csak a riport és az érvek színvonala keltett bennem maradandó hiányt. Pedig Rónai Egon sokáig próbálta alákérdezéseivel fenntartani a témát, de a riportalanynak csak nem sikerült azokat a kijelentéseket tennie, amiket a műsorvezető várt volna. Olyannyira nem, hogy egy ponton már fel is adta, és a hátralévő műsoridőben inkább csak a magánéletéről kérdezte Ormos Máriát. A legfelemelőbb rész, amikor Rónai a mostani plakátok náci plakátokkal való összehasonlítását próbálja rákényszeríteni a történészre, aki szemmel láthatóan nem tudja hozni a rá osztott szerepet. Ez 13:38-tól tekinthető meg:

A közös pont minden beszélgetésben, hogy elítélik a Soros Györgyöt ábrázoló plakátokat. Ezt könnyen megtehetik, hiszen a vélemény szabad, és egyébként sem kell mindenkinek ugyanazt gondolnia. Ami azonban számomra politikai értelemben kevésbé értelmezhető, az a kritikák milyensége. A teljesség igénye nélkül összegyűjtöttem most néhány jelzőt: borzalmas, aljas, alantas, csúfság stb. Szeretném hangsúlyozni, hogy ezek ízlésbeli kérdések, egészen pontosan vélemények. Morálisan elítélni valamit azért, mert nem egyezik az ízlésemmel, nem éppen demokratikus felfogás. Ha valamilyen politikai intézkedésre bármiféle indoklás nélkül azt mondom, hogy csúnya, aljas, borzalmas, akkor az olyan, mintha nem is mondtam volna semmit, hiszen nem magyarázom el a választópolgároknak az undorom okát, egyszerűen csak megkövetelem, hogy az én akaratomat érezzék a sajátjuknak.

Az egyetlen, valamennyire értékelhető kifogás az óriásképek ellen, hogy az emberek félelmeire, valamint az antiszemitizmusra játszik. Értékelhető, hiszen erre lehet érdemben reagálni – ellentétben azzal, ha valami csúnya, aljas, borzalmas stb.

A félelmeken alapuló plakátkampányról eszembe jutott egy borzasztóan sikertelen liberális óriásplakát 2009-ből, amelyhez ráadásul a szabad demokratáknak sikerült egy amerikai harcművész képét felhasználni a választók megrémítéséhez:

A hírhedt SZDSZ-es, félelmekre apelláló kampány 2009-ből. Forrás: index.hu

A hírhedt SZDSZ-es, félelmekre apelláló kampány 2009-ből. Forrás: index.hu

Az antiszemita rágalmakra lényegesen egyszerűbb válaszolni, hiszen azt már megtette helyettünk Izrael kormánya, amikor budapesti nagykövete nyilatkozatára az alábbi kijelentést tette:

semmiképpen nem azt állította, hogy jogtalan a bírálat Soros György ellen, aki aláássa Izrael demokratikusan megválasztott kormányát a zsidó államot rágalmazó szerveztek támogatásával, és megpróbálja eltagadni Izraeltől az önvédelemhez való jogát”.

Úgy tűnik, hogy ezzel az antiszemitizmust kiáltók egy újabb bakot lőttek.

Következtetés

Összességében elmondhatjuk tehát, hogy az ellenzék, és az őket kiszolgáló sajtó ma ott tart, hogy levitézlett arcok lejárt szabatosságú mondanivalóival próbálja felvenni a harcot a legfőbb ellenfélnek kikiáltott Orbán Viktor vezette polgári kormányzás ellen, de ahelyett, hogy a múlt hibáiból tanulva arra összpontosítanák erejüket, hogy elmagyarázzák a választóknak, hogy mégis miért érdemlik meg bizalmukat, inkább a rombolás stratégiáját választják, amelynek egyetlen összekötő ereje, hogy leváltják a Fideszt. Így történhet meg az, hogy egy olyan küzdelmet is felvállalnak, amelynek megnyeréséhez nincs semmilyen eszközük (üzenetük), helyette továbbra is bíznak régen meglévő kiváltságaikban, amit a polkorrekt közbeszéd biztosított számukra, és amelyben nem volt szükség érvekre, hiszen elég volt a győzelemhez az ellenfél morális kikezdése. Ezeknek az embereknek üzenném, hogy ez a győzelemhez édeskevés, hiszen már nem a ’90-es években vagyunk. Ilyen hozzáállással pedig nem sok okuk lesz a nevetésre.

Előkerült az a bizonyos kártya

Orbán Viktor már akkor is antiszemita, amikor a zsidókat (is) védi.

Az új rekordot jelentő Nemzeti Konzultáció záróünnepségén a miniszterelnök arra az egyértelmű párhuzamra hívta fel a figyelmet, hogy a zömében muszlim bevándorlók a vallásuk gyökereiben rejlő antiszemitizmust is magukkal hozzák, így a betelepítésük akaratlanul is együtt járhat a zsidó emberek biztonságának csökkenésével.

A kiugróan sikeres konzultáció és a zsidó vallású emberek védelmének ténye olyan mértékű gyomrosnak számított a sorosista 444 nevű hecclapnak, amit nem hagyhatott szó nélkül. Az izzadságszagúra sikeredett bizonyítási kísérlet a kormányfő beszédéből a következő részletet idézte:

Migránspolitikánk tehát az európai zsidó közösségek érdekét szolgálja, és ez akkor is így van, ha ők nem állnak ki nyíltan az elemi érdekeik mellett, és szótlanul tűrik, hogy az őket is védelmező magyarokkal szemben méltánytalan támadások történjenek”.

A szövegértéssel küszködő 444-es propagandistának a fenti mondatba a “megvédjük a zsidókat, pedig meg sem érdemlik” szófordulatot sikerült belemagyaráznia. Időzőjellel, kiemeléssel, mintha csak maga a miniszterelnök mondta volna, pedig az a szerző hazugsága, éppúgy, ahogy a firkálmány címe is: “Orbán már zsidózik”.

SOROS(Z)

Ma tartották a parlamenti vitát a civil szervezetek külföldi finanszírozásáról szóló törvényjavaslatról. Az ellenzék véleménye szerint a kormányzati kommunikáció végtelenül leegyszerűsödött és lényegében kimerül a sorosozásban. Amennyiben igazuk van, úgy csak magukat okolhatják. A Fidesz ugyanis legfeljebb csak átvette a mindenhol orosz ügynököket vizionáló balliberális retorikát.

Találj egy bűnbakot, tulajdoníts neki minden gonosz szándékot, és többé nem kell kínlódnod az érvelés terheivel. Közismert recept, vétek lenne azt feltételezni, hogy kizárólag magyar találmány. És mégis, manapság mintha egyre többet alkalmaznák.

Az, hogy Hillary Clinton elvesztette a választásokat, kizárólag az orosz hackereknek köszönhető. Donald Trump Oroszországgal szembeni engedékenyebb hangneme is annak köszönhető, hogy valahol Moszkvában, egy titkos hotelszobában készült róla egy felvétel, amelyen éppen pisiszexet folytat luxusprostituáltakkal. Míg ez előbbi kissé zavaros történet, hiszen érdemi információ azóta sem került elő az esetről – leszámítva, hogy a Trumppal rossz viszont ápoló CIA azóta orosz ügynöknek nyilvánította az adatokat nyilvánosságra hozó WikiLeakset -, addig utóbbit mintegy 59 tomahawk egyértelműen cáfol. Persze csak ha lenne mit, mert ezt az ügyet – bizonyítékok hiányában – még az index is csak kérdőjeles sztoriként merte megírni. Persze azért úgy megírta.

De ez a téma – vagy nyugodtan nevezhetnénk oroszfóbiának is – nem csak a tengerentúlon dívik. Hatalmuk elvesztésétől rettegő európai politikusok is előszeretettel magyarázzák saját maguk, vagy pártjuk bukásához vezető okokat is az egyre terebélyesedő orosz befolyással. Nyilván, mert máskülönben szembe kellene nézni a népszerűségvesztés valódi okaival – vagyis azzal, hogy figyelmen kívül hagyják a szavazópolgárok akaratát.

Forrás: Electronic Arts – Red Alert

Forrás: Electronic Arts – Red Alert

Az oroszok már a spájzban vannak

Ebben a kérdésben – mint sok minden más politikai nóvumban – hazánk élenjáró. Megszámlálhatatlan mennyiségű és minőségű témában vádolták már meg a Fideszt orosz-hűbériséggel. A jelzők közül talán még a “Putyin pincsije” volt a legkonszolidáltabb. Okokat persze nem célszerű keresni, hiszen a lényeg az, hogy Oroszországban ma nagyon szörnyű lehet élni, azt pedig a sajtó nagyon sokszor leírta, hogy Orbán Viktor Putyint másolja. Legutóbb például a civiltörvény kapcsán. Olyan részletkérdéssel nem untatnám olvasóimat, hogy sokkal inkább amerikai példát követ – ugyanis ott kell lobbiszervezetnek nevezni azt, ami lobbizik -, hanem sokkal inkább a feltevés az, ami érdekes. Mert hát miről is szól az elfogadásra javasolt törvény?

Az a szervezet, amelyik legalább 7,2 millió forintnyi támogatást kap külföldről, az köteles legyen ezt feltüntetni. Ezt nevezem fasiszta tempónak! Ha valóban ez lenne a putyini minta, akkor azt hiszem eléggé okafogyottá válik ez a nagy aggodalmaskodás. Persze liberális portálokon lehet róla olvasni, hogy a törvény megalázó és megfélemlítő. Persze, hiszen többé nem lehet a jóság álcája mögé bújni, hiszen nyilatkozni kell róla, hogy valójában kinek az érdekeit szolgálják.

Kézenfekvő lenné még a paksi atomerű építését az oroszellenességnek tulajdonítani, de egyrészt ez a kommunikációs eszköz sokkal régebbi keletű, másrészt pedig velünk szinte pontosan egy időben Finnországban is épül egy orosz atomerű, kísértetiesen hasonló konstrukcióban. Az ő esetükben nem igazán hallottam kifogásként, hogy elzálogosítják a jövőjüket, bár kétségtelen, hogy jelentősen kevesebb finn sajtót olvasok.

Akkor talán a Déli Áramlat gázvezeték lehet az oka. Érdekes, hogy akárcsak a civiltörvény, valamint a paksi atomerőmű esetében, itt is található nemzetközi példa. Ráadásul Európa leghatalmasabb és legdemokratikusabb országában, vagyis Németországban – igaz, azt nem Déli, hanem Északi Áramlatnak hívják, milyen szellemes.

Mivel az ‘orosz-vád’ rendszeres, ám konkrétumok azt nem támasztják alá, sokkal inkább valószínűvé válik egy másik magyarázat: ellenségkreálás révén folytatott politizálás, amellyel igyekszünk szalonképtelenné tenni ellenfelünket. Ennek a gyűlöletalapú bűnbakképzésnek nem is a mára tervezett, orosz nagykövetség előtti tüntetés volt a csúcsa, hanem annak lemondásának oka: az áprilisi, valóban extrém időjárási körülményekbe is sikerült belelátniuk saját félelmeiket, ugyanis “moszkvai időjárásnak” minősítették azt.

Érdekes, de az olvasottak kapcsán egyáltalán nem meglepő, hogy idáig a Jobbik volt a legfőbb oroszbarát magyar párt – hozzájuk köthető egyébként a mai napig feltáratlan, ezidáig egyetlen magyar kémvád, a KGBéla-ügy -, ám amióta korábbi önmagát megtagadva immár a baloldal felé kacsingat, a média valamiért kevésbé tartja fontosnak ezt a témát napirenden tartani. Mint ahogy az álhírek ellen is csak akkor kíván szót emelni, amikor feltételezhető az orosz kötődés, ám a CEU melletti berlini tüntetés esetében – ami ugye nem is létezett – éppen ő maga kreálja.

No nem mintha a Kreml szóvivőjének képzelném magam, de a gyakran emlegetett “Putyin pincsije” vád nélkülöz bármi tényszerűséget, és csupán a megbélyegzésre szolgál. Ezt onnan tudom, mert engem is vádoltak már ‘moszkovita propagandával’. Természetesen nem haragszom rájuk, csupán azt harsogják, amit az interneten leírtak nekik. Pedig az én szerepem merőben más: csupán megpróbálom a dolgokat új megvilágításba helyezni, ami által egyfajta görbetükröt mutatok az erkölcsi felsőbbrendűségtől duzzadó liberális megmondóembereknek.

Orosz = Soros

De hogy mi ebben az új nézőpont? Nos, azon túl, hogy az oroszozás helyére ezentúl bárki behelyettesítheti a sorosozást, van még egy nagyon fontos kérdés, ami mellett nem mehetünk el. A 2014 óta kialakuló új jobboldali médiát a régi – nevezzük így, bár a liberális ez esetben is sokkal kifejezőbb – média már a kezdetektől fogva folyamatosan ócsárolta, hol kormánypropagandának, hol ennél becsületsértőbb kifejezésekkel illetve őket. Igazán elfogadó emberként én ezt is megértem. A korábbi monopol piacra új kihívók léptek, akik olvasókat, és ezáltal kattintókat vihetnek el a régiektől, a kattintás már pedig fontos mérőszám, az alapján kapják a hirdetési bevételüket. Ezért aztán szükség volt minél előbb ellehetetleníteni, megbélyegezni az újonnan érkezőket, hiszen azok csak a kormány szócsövei. Na már most ha elfogadjuk, hogy az induláskor az állami cégek által náluk elköltött hirdetési bevételek miatt ezek médiumok a kormány szándékait hivatottak megjeleníteni, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy egy amerikai milliárdos által tulajdonolt és finanszírozott lapok pedig az ő érdekeit hivatottak képviselni, bármi áron.

Válaszúthoz érkeztünk, már csak két lehetőség áll előttünk: vagy elfogadjuk, hogy  minden ‘orosz-csicskázásra’ egy ‘soros-bérencezés’ a válasz, vagy pedig elfelejtjük az üres vagdalózást, és bátor, de mindenképpen vállalt érvekkel próbáljuk alátámasztani, hogy miért is annyira nagyon jó a bevándorlás, vagy éppen a melegházasság – az már semmiképp sem fog működni, hogy én valamilyen erkölcsi pulpitusról kikérem magamnak, hogy már megint sorosoznak, de válaszként csak annyit tudok megfogalmazni, hogy valakinek vagy valaminek a ‘pincsije’. Mindenesetre én személy szerint inkább az utóbbi lehetőségre szavaznék.

Page 1 of 2

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén