Sűrű napokon vagyunk túl a politikában, ami meglehetősen ritka így, karácsonyhoz közeledve. Mivel azonban több esemény történt, mint az ellenzék elmúlt egy évének összteljesítményében, így érdemes egy pillanatra megállni és rövid áttekintést készíteni az eddigiekről. Már csak azért is, mert a Budapestet feldúló tüntetések látszólag a kormány, illetve már az egész rendszer ellen szólnak, és soha nem látott méretű ellenzéki egységet sugallnak, a valóság azonban ezúttal is könnyen lehet más: egy olyan láthatósági verseny folyik, amelynek egyetlen tétje, hogy az ellenzéki pártok támogatottságában évek óta tapasztalható berögződéseket újraírja. Vagyis elindult az újabb ellenzéki roncsderbi egymás szavazóinak lehalászásáért.

Mielőtt azonban a felvezetőben meghatározott témát részletesebben kifejtenénk – amelyek egy meglehetőségen közismert módszer pontjait követik -, vegyünk egy rövid nemzetközi kitekintést és helyezzük kontextusba a magyar történéseket.

 

Nemzetközi kitekintés

Minden, ami ma Európában történik, a májusi Európai Parlamenti választásokra való felkészülésként értelmezhető, így tehát nincs rendkívüli esemény csak kampány. A kampány természete pedig, hogy mindenki megpróbálja rávenni a választópolgárokat, hogy ők képviselik a legjobban az érdekeiket – jelen esetben például azzal, hogy cselekvést mutatnak.

Fekete-Győr András és Szél Bernadett, a tüntetések két lényeges szereplője szeptember 17-e és október 5-e között Amerikában voltak egy továbbképzésen, az International Visitors Leadership program ösztöndíjasaként. Ennek érdekessége, hogy a politikában minden nóvum a tengeren túlról jön (média polarizáltsága a CNN-FOX mintájára az RTL-TV2 esetében, a sokadjára belengetett előválasztás stb.). Ennek megfelelően a most tapasztalt reality-szerű tüntetések, és azok provokatív jellege már régóta bevált módszer az Egyesült Államokban.

Roppant fontos ezen túlmenően, hogy Párizsban már sokadik hete permanens, óriás létszámú tüntetés folyik korábban csak az üzemanyagadó, majd annak visszavonása után Macron teljes kormányázása ellen. Mivel a népszerűtlenségével küszködő francia elnök a külpolitikával akarja eltakarni belpolitikai sikertelenségeit, így meglehetősen rosszul jön ki néhány hónappal az EP-választások előtt, hogy míg az ő városban 100 ezres nagyságrendű tömeg tüntet, addig az általa legnagyobb ellenfélnek választott Magyarország fővárosában béke és soha nem látott mennyiségű turista található. Ebből a szempontból egyértelmű: olyan nem lehet, hogy amíg Párizs lángokban áll, addig Budapesten nyugalom honol.

Végső, de nem utolsó sorban pedig az a Judith Sargentini is szorgalmazza az Európai Parlamentben a Budapesten történtek kivizsgálását, akinek élete legnagyobb teljesítménye volt a Magyarországot elmarasztaló jelentés benyújtása – olyannyira felért ezzel a csúcsra, hogy bejelentette, jövőre már nem is indul újra. Jól látható tehát, hogy egy előre megtervezett és összehangolt támadássorozat zúdult ránk.

 

Tüntetések

Mindezek fényében tehát egyáltalán nem meglepő az ellenzék által alkalmazott akciósorozat. Ugyanis régóta várták már a pillanatot, amikor bevethetik az ellenállás új módszereit. Ezt végül a rabszolgatörvényre keresztelt túlóratörvényben meg is találták. A törvény körüli tárgyi tévedésektől, nota bene hazugságoktól eltekintve (ugyanis a túlórához mindenképpen kell a munkavállaló írásbeli hozzájárulása, az EU-s korlát 416 óra, ami nálunk most lenne 400, valamint a kifizetést is havonta kell rendezni) ez a téma valóban egy mindenkit érintő és jól kommunikálható üzenet volt. Így adta magát, hogy kezdetben a szakszervezetek is mozgósítsák magukat. Ez azonban a kezdeti lelkesedés után abbamaradt, ugyanis az ellenzék parlamenti performanszát tekintve világossá vált, hogy itt nem az emberek érdekeinek a képviselete a legfontosabb szempont, hanem a hisztériakeltés. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a korábban kiemelt témaként kezelt ápolási díjat az ellenzéki képviselők meg sem szavazták, annyira el voltak foglalva a balhéval. Itt azért szeretném megjegyezni, hogy ezzel a mutatvánnyal az ellenzék átlépett egy határon, ahonnan nincsen vissza út. Legalábbis nehezen tudom elképzelni, hogy ezután minden visszatér a normális parlamentáris kerékvágásba – azonban a ciklusból hátralévő három és fél év meglehetősen hosszúnak tűnik.

Szóval a szakszervezetek kihátráltak, így érezhető volt, hogy ez a tüntetés is jelentős társadalmi támogatottság nélkül marad, ezért a létszámot kompenzáló, más figyelemfelkeltő megoldást kell bevetni, vagyis az utcai balhézást. A világ számos országában látható képsorok jelentek meg Magyarországon is, amikor az eddig a hazai közönség előtt viszonylag ismeretlen antifasiszta mozgalmak jelentek meg.

Jól látható az antifák fekete-vörös zászlója. Forrás: facebook

 

A többnyire a randalírozásban kifulladó cselekménysorozat szándéka az egyértelmű provokáció volt, hiszen a világsajtóban már néhány vágókép is igazán nagyszerűen mutat. Egy jól beállított kép alapján ugyanis nehéz megbecsülni, hogy ezren vagy százezren voltak e egy adott tüntetésen. Ez a vezérelv aztán a képviselőknél is megmaradt, hiszen az egész MTVA-s bohózat lényege is a nemzetközi sajtónak szánt képek elkészítése volt, vagyis a magyar ellenzéki képviselők ismét önként vállalták magukra a hasznos bohóc szerepét a nemzetközi sakkjátszmában. A kezdeti konfliktuskeresést mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a szerdán letartóztatott 22 főből 11 büntetett előéletű, ráadásul több külföldi állampolgár, valamint a sérültek között is csak rendőrök találhatók. Mennyire más kép ez is, mint amit próbálnak sugallni. Az Amnesty International igazgatóhelyettese például lovasrendőröket és vízágyúkat vizionált Budapestre. Jó reggelt kívánok, nem tévedt sokat, csak 12 évet.

 

Pártos aktivitás

A tüntetés receptje azonban ezúttal más volt, mint amit korábban láthattunk, hiszen a civil tüntetések helyett ezúttal pártmegmozdulások kezdtek kirajzolódni. A kezdeti anarchista megmozdulásokra meglehetősen látványosan megpróbált minden párt rátelepedni, meglehetősen sok zászlóval és jelvénnyel, lényegében egymást túllicitálva akartak hasznot húzni az eseményekből.

Jobbikos és DK-s pártzászlók a hétfői MTVA előtti tüntetésen. Forrás: atv

 

Kezdetben a Momentum tűnt a legproaktívabbnak a rendőröket füstgránáttal dobáló, Amerikából hazatért pártelnökkel, de őt aztán letaszították a képzeletbeli trónról az olyan ‘igazi harcosok’, mint a mindenért azonnal és megdöbbentően felháborodó Szél Bernadett, a Pókemberként is helytálló Hadházy Ákos, vagy a hollywoodi babérokra is eséllyel törő Kunhalmi Ágnes. Lényegében egy politikusokkal eljátszott realityt közvetítettek élőben a saját közösségi oldalukon. Szegény momentumosok képviselői mandátum nélkül nem mehetnek be az épületbe, így ők ebből kimaradtak, pedig az origos akció után biztos nagyon szerettek volna ebben is élen járni.

Egymást túllicitálva próbálták a figyelmet minél jobban magukra vonni, aminek legnagyobb győztese kétségtelenül – némi MSZP-s Kunhalmi és DK-s Varju alakítás mellett – Bangóné Borbély Ildikó lett, aki „kurva erős képre” győzte meg képviselőtársait, aminek következtében tarkóra tett kézzel feküdtek a lépcső előtt. Szerencsétlenségére hiába utasította a felvételt készítő Bősz Anettet a készülék kikapcsolására, a kamera forgott tovább és az utasítást is élőben közvetítette. A színészkedés sokszor annyira bántóan amatőrre sikerült, hogy indulat helyett inkább csak nevetést vált ki a képsorokat látókból, azonban kétségtelen, hogy hosszú idő óta ez volt az ellenzék egyetlen tematizáló kezdeményezése. Ez pedig két okból kifolyólag is nagyon érdekes. Egyrészt emiatt a többi párt is lépéskényszerbe került – a Jobbik egyetlen képviselője sem volt képes egyetlen maradandót sem felmutatni, még ebben a mezőnyben sem – valamint a figyelem megszerzése érdekében még nagyobb feszültség kiváltására ösztönzi a kimaradó képviselőket. Így járt szegény Tordai Bence is, az ellenzék új bohóca, aki Istent játszva úgy tesz, mintha a képviselői igazolványa mindenre feljogosítást adna – pedig épp ellenkezőleg. Neki képviselőként példát kellene mutatnia. El tudjuk képzelni, hogy a videót látó hívei milyen mértékű bátorítást kaptak azáltal, hogy a radikalizálódásra való feljogosítás egy közszereplőtől érkezik.

Tordai Bence egyik ámokfutása

Az ellenzéki képviselők sorozatosan fenyegetnek munkájukat végző embereket. Ha élő adásban ilyen stílusban fenyegetnek, akkor hogy viselkednének, ha nem menne a kamera?Nézzétek meg ti is Tordai Bence egyik ámokfutását, nehéz higgadtnak maradni.

Közzétette: Dömötör Csaba – 2018. december 18., kedd

 

Másrészt pedig valószínűleg ők is tudják, hogy ezzel nem fognak igazi eredményt elérni, hiszen az 1000-1500 fős tüntetések nem mutatnak valódi társadalmi elégedetlenséget, ez lényegében az összes párt által mozgósítható összes aktivista. Pont úgy, ahogy azt október 23-án a Jobbiknál is láttuk. No meg persze néhány Orbán-fóbiásé. Az akciók az ő igényeiket könnyen lehet, hogy kiszolgálják, azonban a látottak a Fidesz táborát inkább összekovácsolja, a mérsékelt ellenzékieket pedig inkább elidegeníti, így ez politikailag nem tűnik a legjobb stratégiának – főleg nem ennyire nyilvánvalóan amatőr módon kivitelezve. Az egyetlen valós cél, hogy a liberális média globális fölényének következtében kikerüljön az éterbe néhány olyan vágókép, amely meggyőzheti a francia vagy belga állampolgárokat, hogy bizony Magyarországon is milyen borzasztó a helyzet, és hiába vannak tüntetések Párizsban vagy Brüsszelben, ha egyébként Budapesten is ‘óriási’ az elégedetlenség, így májusban talán mégsem akarják elzavarni reagálni bevándorláspárti elitjüket. Nos, így kap értelmet az új jobboldali médiaholding, ugyanis pont ezeknek a nemzetközi vádaknak a nagyobb hatásfokú cáfolatára jött létre.

Összességében tehát két fontos tétel állapítható meg: a nemzetközi helyzet az EP-kampány kapcsán fokozódik. Köszönhetően annak, hogy végre reális esély van leváltani a jelenlegi bevándorláspárti brüsszeli bürokrata elitet, akik érzik is ezt, és félnek tőle. Ennek az alaphelyzetnek a következménye, hogy minden eddiginél élesebb európai kampány várható.

Az ellenzék egyetlen célja, hogy az évek óta befagyott népszerűségi számokon megpróbáljon érdemben javítani, ám az általa választott stratégia következtében ezt megint csak egymás kárára lehet – vagyis megint egymás szavazóiért megy a show -, így nagyon úgy tűnik, hogy a minden politikus által hirdetett fene nagy egység az új közvéleménykutatási adatok napvilágra kerülése után, de legkésőbb az EP-választásokig soha nem látott mértékű áskálódásba csap át – ugyanis az egy arányos választás, ahol nem az egységes, hanem sokkal inkább az önálló indulás indokolt. Addig is saját létezésük legitimitását kell bizonyítaniuk a választóik felé, akik egyre elégedetlenebbek a tehetetlenségük láttán. Ennek a rövidtávú bizonyítására az akciók egyelőre kétségtelenül megfelelőek, hiszen azt a benyomást keltik, hogy az ellenzéki képviselők potens politikusként lépnek fel, azonban amint a tüntetéssorozat kifulladásával az illúzió leple lehull, a mögötte lévő helyzet ugyanannyira valóságos lesz, mint idáig bármikor. Hiába a látványos reality showba illő elemek a parlamentben, az utcán vagy az MTVA székházában, a felvett képviselői mandátumukkal pontosan ugyanannyi választói érdeket fognak tudni képviselni, mint idáig; a különbség csak annyi, hogy mostantól ezt már meg sem fogják próbálni.