agitatio

kitekintés a világra

Címke: választás

Rejtett aknák

„Németországban rengeteg ember csalással kapott menekültstátuszt, olyanok is, akiknek se valódi neve, se kora se múltja nem ismert. Ráadásul őket utána még kitoloncolni sem tudják” – adta hírül az index. A különös emlékezetkiesés nem csak azért álságos most a liberális portáltól, mert a felsorolt állítások kezdetektől tudhatóan az illegális bevándorlás lényegi elemeinek számítottak, hanem mert éppen ez az index volt az egyik hazai zászlóshajója annak a médiakampánynak, amelyik a nyilvánvalót letagadásával próbálta jobb színben feltüntetni a migránsokat. Hirtelen pálfordulásuk éppen ezért nem igazán tűnik túl őszintének, azonban valami céljuk egész biztosan van vele.

Röviden és tömören azt mondhatnánk, hogy feladta reménytelen harcát a korszellemmel, és belátta, hogy valójában mire is van elsősorban igénye az olvasóknak. Miután a bevándorlás igazi arca rárúgta az ajtót a multikulturalizmus illúziójára, az index politikai szándéktól vezérelve, az összes többi liberális médiával karöltve megpróbálta a lehetetlent, és visszazárni a szellemet a palackba. Csakhogy a sokkoló valóságot nem lehet negligálni elhallgatással, szerencsétlen sorsú menekült gyerekek és rokkantak hányattatásairól szóló helyszíni riportok garmadájával, hiszen a tét az európai emberek, a mi jövőnk visszafordíthatatlan átalakulása. És bár tényleg szörnyű emberi sorsokat is találhatunk az arctalan tömeg egyes személyei mögött, az összhatás korántsem olyan képet fest, amiért megérné ezt a kockázatot vállalni. Nagyon jól értette ezt a magyar választók többsége is, amikor a Fideszt bízta meg a kormányzás folytatásával, és úgy tűnik, hogy négy újabb ellenzéki év előtt állva, a kampány lezárultával eljutott az index szerkesztőségébe is.

Szóval a nem várt önkritika az indextől úgy tűnik, hogy a belátáson múlott, és hogy egy tudatos stratégia szerves része, mert ahogy fogalmaznak “most induló sorozatunk”, sejthető, hogy újabb hasonló témájú, a bevándorlás kérdésével kritikusabb cikkek fognak megjelenni a közeljövőben.

De hogy miért is merek ilyen messzemenő következtetéseket levonni egyetlen cikkből, ahhoz nézzük meg magát a cikket, és rögtön át fogjuk érezni annak jelentőségét.

Kezdésnek rögtön itt van az a liberális toposz, miszerint a menekülteknél nem a szándékos csalás miatt nem voltak hivatalos okmányok:

A balkáni útvonalon Európába érkező menekülteknél különböző okokból nem voltak úti okmányok. Aki valóban menekült, inkább nem vitt magával semmilyen papírt, vagy eleve hamis dokumentumokkal jutott ki az országból. Sok embernek útközben vesztek el az iratai, de voltak olyanok is, akik Németországba érkezve szándékosan semmisítették meg hivatalos okmányaikat.

Kis lépés ez az olvasónak, nagy lépés a szerkesztőségnek. Miután felülbírálták korábbi álláspontjukat, nézzünk egy másik témát, amely miatt a jobboldali sajtó szintén kiérdemelte szemükben a náci jelzőt. Eszerint nemcsak, hogy Németországba érve ismerték fel a menekültek a csalás lehetőségét, hanem már saját hazájukban is bűnözők voltak:

2015 szeptemberére ugyanis tudható volt, hogy aki szírnek mondja magát, az Németországban automatikusan menekültstátuszt kaphat. Ez súlyos hiba volt a jóhiszemű német hivatalok részéről, a menekültek pedig maximálisan kihasználták a lehetőséget. Sok ember így végképp el tudta törölni a múltját, ezzel az óhazában elkövetett köztörvényes bűncselekmények is látszólag eltűntek a semmiben. Sok esetben ez akkor derült ki ez, amikor ezek az emberek Németországban is szembekerültek a törvénnyel. Már ha a német hatóságoknak sikerül bármilyen hivatalos információt beszerezniük ezekről az emberekről az anarchiába süllyedt Szíriából, Irakból vagy Afganisztánból.”

Most pedig egy felsorolás következik azokról a botrányokról, amikor az illegális bevándorlók gyakorlatilag megbénították a befogadó országukban a jogállami rendet:

Áprilisban az ellwangeni menekülttábornál százötven menedékkérő akadályozta meg egy togói menekült visszatoloncolását Olaszországba. Három nappal később több száz kommandós hatolt be a táborba. Sikerült elfogni, majd kitoloncolni a togói férfit.”

A német alkotmánybíróság és a strasbourgi európai emberi jogi bíróság úgy döntött: nem toloncolható ki egy terrorszervezetekkel kapcsolatban álló tunéziai férfi, mert hazájában halálbüntetés várna rá.”

Kiderült, hogy az egyébként menekültként befogadott irakiak egy része visszajár hazájába szabadságra.

Súlyos hiányosságokat tárt fel a Szövetségi Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BAMF) a korábbi menedékkérelmek elbírálásánál. Sokan alaptalanul vagy mindenféle bizonyíték nélkül kaptak menekültstátuszt. A brémai hivatalnál legalább 1200 olyan eset lehetett, amikor nem szabályszerűen adták meg a menekültstátuszt, ezért ott most legalább 18 ezer esetet újra át fognak vizsgálni.”

Az embernek olyan érzése támad, mintha a 888-at olvasná. A következő az egyik kedvenc részem – főleg a nyitó, és egyben magyarázkodó mondat miatt:

Az Index soha nem azonosította valódi vagy potenciális terroristaként a balkáni útvonalon Európába érkezők tömegeit, de számos adat van arra, hogy a nyitott határokat és az ellenőrzés hiányát (lehetetlenségét) terroristák is ki tudták használni.”

Soha nem azonosította, de most már igen. Ezáltal egy általuk korábban letagadott, de nyilvánvaló összefüggésre is felhívják az olvasó figyelmét. De hasonlóan jártak el a no go zónákkal kapcsolatban is:

A tisztázatlan identitások problémája a cikk elején említett jogállamiság kérdésével is szorosan összefügg. Április 13-án Essenben 300 rendőr, hetven vámos és adónyomozó tartott razziát Essen egyik legproblémásabb negyedében. A város északi része libanoni klánokhoz kötődő, szervezett bűnözői csoportok irányítása alatt áll, és az itt zajló folyamatokra csak részben van rálátása a német hatóságoknak. Többször előfordult, hogy a rivális klánok tagjai az utcán csaptak össze egymással, amibe a rendőrség alig tudott beavatkozni.”

Ezekben a negyedekben a klánok hozzák a szabályokat, az igazságszolgáltatást pedig egy békebírónak nevezett idős ember végzi a szervezett bűnözi körök megbízásából.”

„Ezt az esseni negyedet vagy a német sajtó által is no go zónának, részben törvényen kívüli területnek nevezett Duisburg-Marxloh városrészt most az ellenőrizetlen bevándorlás és a párhuzamos társadalom igazi rossz példájaként emlegetik, ami jól mutatja ennek a folyamatnak a hosszútávú negatív következményeit.

Szóval ennek a folyamatnak a hosszútávú következményeit? Mármint, hogy az illegális bevándorlásnak vannak negatív következményei? Nem hiszek a szememnek. Akkor mégis miért hazudtatok idáig?

Az indexen megjelent első, ön- és bevándorláskritikus cikk 2018.05.24. Forrás: index

Az indexen megjelent első, ön- és bevándorláskritikus cikk 2018.05.24. Forrás: index

 

Irányváltás

A felvezetésben már pedzegettük, hogy az irányváltásnak a portál hitelességét kikezdő és azt folyamatosan erodáló, a bevándorlókhoz való hamis viszonyulás lehet az oka. Ahogy arról is korábban már többször értekeztünk, hogy a következő évek legfontosabb témája a bevándorlás lesz. És mivel a téma tartósan velünk fog létezni, ezért a kezdeti rossz pozíciót nem árt némiképp finomhangolni, hogy az olvasók valóban olyan körítésben olvashassák a napi aktuális híreket, amellyel azonosulni tudnak. Szóval az önkiigazítás az olvasók elvesztésének megakadályozására szánt eszköz – kíváncsian várom, hogy a többi baloldali portál mikor fog ehhez az irányvonalhoz csatlakozni.

Van azonban ennek a váltásnak egy másik aspektusa is az index vonatkozásában, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Ez pedig nem más, mint Simicska választások utáni médiapolitikája. Mint ismert, a kegyvesztett oligarcha a csúfos választási vereséget követően beszántotta költséges médiabirodalmát, a jelentős veszteséget felhalmozó Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót azonnal lekapcsolva. Annyiban érezhető az indulatalapú döntéshozatal, hogy az utóbbi médiumnak októberig még érvényes frekvenciája van, annak teljes elhallgattatása pénzbírsággal járó kötelezettségszegés kockázatát hordozza magában. Ráadásul olyannyira elkötelezte magát a bezárás mellett, hogy még eladni sem akarja őket – az esetleges vevőjelölteknek irreális árat szabott meg a vétel feltételeként -, amivel korábbi alkalmazottjainak egzisztenciáját egyik napról a másikra tette tönkre. Szóval a korábbi pénzcsap elzárul, és ez bizony érinteni fogja az index anyagi helyzetét is, amit a milliárdos egy alapítványon keresztül, közvetve tulajdonol.

És ha vetünk egy pillantást az index jelenlegi helyzetére, akkor az sok mindenről árulkodik. Bár a 2017-es pénzügyi beszámolójukat még nem tették közzé, de az látszik, hogy az azt megelőző évet jelentős, közel 93 milliós veszteséggel zárták. Ez különösen a 2015-ös évvel összehasonlítva lehet fájó, amikor a nyereségük még 275 millió forint felett volt. Nem lennék meglepve, ha a tavalyi évben is negatív eredményt lettek volna kénytelenek elkönyvelni, hiszen egy média legfőbb bevételi forrása a hirdetőktől ered, akik viszont a kattintások után fizetnek. És ugyan az index még továbbra is Magyarország egyik legmeghatározóbb hírportálja, a látogatottsági adatok folyamatos csökkenést mutatnak. Olyannyira, hogy a tavalyi évben már a 24.hu is megelőzte, az origo pedig jócskán le is hagyta olvasottságban. És mivel sokkal inkább a bevándorlásellenesség hoz olvasókat a bevándorlássimogatással szemben, ezért pénzügyi okokból is logikusnak tűnhet a lépés. További adalék, hogy pár napja jelent meg egy olyan kérdőív is a portálon, amelyben olyan kérdéseket pedzegettek, hogy az olvasók hajlandóak lennek e a jövőben fizetni az index olvasásáért. És hát lássuk be, a hazugságért nem sok mindenki lenne hajlandó.

Azonban azt azért ne higgyük, hogy innentől kezdve más lesz majd a szerkesztőség világnézete. A hirtelen jött amnézia csak a bevándorlás témájában tanúsított álláspontjukat oldotta fel némiképp – és azt is csak kényszerből -, a politikai céljaik pontosan ugyanazok lesznek a jövőben is: harc egy liberális, progresszív világrendért. Ha ezeket a tényeket figyelmen kívül hagynánk, azok lennének csak az igazi rejtett aknák.

A magyar modell európai exportálása

A liberális média által túlfűtött várakozások következtében sokan valóban megdöbbentek a Fidesz újabb – egyébként valóban földcsuszamlásszerű – győzelmén. Pedig az csak beleillik az egyébként éppen a Fidesz által megteremtett európai trendbe. Az újabb kétharmad vélhetően egyben iránymutatást is jelent a nemzeti szuverenitásért küzdő pártoknak a jövőre esedékes Európa parlamenti választásokra is.

Vasárnap nyert a Fidesz, ismét. Az okokról azóta többféle magyarázatot is kaptunk, illetve ellenzéki oldalon pedig mintha egy bűnbak-keresési játék vette volna kezdetét. Én a hosszas elemzéstől most inkább megkímélném az olvasót, és csak a rövid tényekre szorítkoznék:

  • harmadszorra is 2/3-dal nyert a Fidesz, de ha figyelembe vesszük, hogy a 106 választókerületből 91-et megnyertek, akkor az angolszász országokra jellemző abszolút választási rendszerben ez inkább 4/5 lenne
  • a 48,51%-os listás eredmény többségében elmarad az egyéni képviselőjelöltekre érkező szavazatok számától, így a körzetek többségében akkor is a Fidesz jelöltje nyert volna, ha csak egy ellenfél áll vele szemben
  • a kormánypárt közel 300.000 ezer új szavazót tudott megszólítani, így a rekord magasnak számító, 70%-os részvétel mellett is biztosan szerzett többséget, miközben minden eddiginél erősebb legitimációra tett szert
  • valóban ellenzékváltó hangulat volt vasárnap, legalábbis nehéz másként értelmezni, hogy a katasztrofális választási eredmények miatt minden ellenzéki párt vezetője lemondott– kivéve persze Gyurcsányt, naná! -, Vona és Simicska együttesen lenullázták a Jobbikot, és saját magukat is
  • ez azért is érdekes, mert valójában a választás legnagyobb vesztese Simicska, aki a Jobbikba ölt vagyonának jelentős részén túl az önmagába vetett hitét is elvesztette, hiszen a G-nap utáni újabb kétharmad azt bizonyítja, hogy az új struktúra nélküle is kiválóan és olajozottan működik

Nagyjából ennyit akartam a magyar választások belpolitikai vonatkozásairól beszélni, ugyanis – ahogy a miniszterelnök fogalmazott – tétnek a jövő volt most feltéve, ami jócskán túlmutat az országhatárokon. Éppen ezért a Fidesz igazi ellenfele nem is a magyar ellenzék volt, hanem a ma még uralkodói politikai ideológia, a bevándorláspárti liberalizmus európai képviselői. Ha úgy tetszik, a hosszútávú terveinket figyelembe véve, ez kötelező győzelem volt. Nem véletlen, hogy a miniszterelnök győzelmi beszéde is szokatlanul rövidre sikeredett, de árulkodó az a nyilatkozat is, amit a győzelem után azonnal az EchoTV-nek adott:

Magyarországnak azért tudni kell, hogy mekkora a nemzeti összterméke, tudnunk kell, hogy hány katonánk van, tudnunk kell, hogy mekkora a területünk, mekkora a népességünk, hogy néz ki a szavazati jogunk az Európai Unióban, tehát én szeretném, ha továbbra is a földön járnánk és tisztában lennénk a realitásokkal. De, ugyanakkor Európa egy olyan korszakban él, amelyhez hasonlót mi már, akik a Fideszt alapítottuk, láttunk. Tehát egy olyan korszakban van, amikor az őszintétlenségtől szenved. És amikor egy földrész, a világ sok nép együtt szenved az őszintétlenségtől, nem tudja kifejezni, vagy mert nem tudja megfogalmazni, vagy mert nem hagyják, hogy elmondja azt ami gyötri, amitől tart, amit fontosnak tart a jövőre nézve, akkor nem annyira a katonák száma, a hadsereg, a nemzeti össztermék és a terület számít, hanem a gondolat és a hang tisztasága, egyenes mivolta. És itt nincs nagy nép meg kis nép, itt vannak bátor népek, vannak bátor emberek, Magyarország a bátor emberek országa, akik világossá tették a mai napon nem csak magunk számára, hanem egész Európa számára, hogy a dolgokat így nem lehet folytatni. Tehát őszinte, világos és egyenes beszédet akarunk. Meg akarjuk nevezni azt, ami gyötri ezt a kontinenst, ez a mi kontinensünk, ez a mi hazánk, a tágabb hazánk, szeretjük. Szeretnénk, ha a jövő az ugyanolyan szép lenne a számára, mint a mögöttünk hagyott néhány sikeres évtized volt. Tehát mi nem szemben vagyunk Európával, és az Európai Unióval, hanem mi akarjuk Európát, akarjuk az Európai Uniót, sikeres és erős Európai Uniót akarunk. De ehhez előbb mindent, ami gyötör bennünket, őszintén el kell mondani. (…) És nem akarja Magyarország elkövetni azokat a hibákat, amiket nálunk hatalmasabb, gazdagabb és nagyobb országok elkövettek, és nem akarjuk azt sem, hogy Európa rámenjen ezekre a hibákra, ki akarjuk ezeket javítani.

Ezt akár úgy is fel lehet fogni, mint egy választási kampányszöveget, ugyanis világossá teszi, hogy érdekelt az erős Európai Unió fenntartásában, azonban egy alternatívát kínál a kontinens nemzeteinek. A magyar választási eredmény azt üzeni, hogy az elkövetkező évtized legfontosabb európai kérdése a bevándorlás lesz. És aki ebben a témában ráérez a választók gondolataira, az aggodalmaikat meghallgatja és azokra érdemi választ is kínál, az képes lesz a jelenleg kihívó nélkülinek hitt európai politika megváltoztatására.

Ez a folyamat nem most kezdődött, hiszen az utóbbi hónapokban Európa-szerte mindenhol a bevándorlásellenes erők nyernek, azonban ennek a mozgalomnak, ha úgy tetszik “lázadásnak” a szimbóluma kétségtelenül Orbán Viktor, aki 2015-ben remek taktikai érzékkel érzett rá, hogy a dolgok így nem mehetnek tovább, és élére állt a mozgalomnak, még ha akkor meglehetősen egyedül is volt.

Nem véletlen, hogy Brüsszel már idén nyáron bármi áron véglegesíteni akarja a kvótákat, mert ha nem sikerül neki, akkor ez a jövőre esedékes EP választásokon egészen biztosan téma lesz. Mivel az események azt bizonyítják számunkra, hogy ma a bevándorlásellenes pártok élik reneszánszukat, ezért a nemzeti kormányok mellett könnyen lehet az európai csúcsvezetésben is földcsuszamlásszerű változás, amiben a mozgalom élenjárójára egészen biztosan komoly szerep hárulna.

Csak semmi pánik!

Hódmezővásárhelyen bebizonyosodott, hogy a teljes ellenzéki összefogás némi protest-hangulattal fűszerezve olykor meg tudja törni a centrális erőtér dominanciáját. Ez az írás 4 pontban összefoglalja, hogy miért is téves alapvetően az ellenzék eufóriája, és hogy miért nem lehet ebből a választásból az országos eredményekre következtetni.

  1. Tény: Hódmezővásárhely fideszes fellegvárnak számít, így a kormány számára a vereség nyilvánvalóan kellemetlen. A kormánypárti jelölt által elért 41%-os eredmény azonban hozza az országos átlagot, ráadásul a korábbi választásnál több embert sikerült mozgósítania.
  2.  Az ellenzék meg tudott állapodni egy közös jelöltről, egy hétgyermekes, keresztény közgazdász személyében – aki ráadásul így a jobboldali szavazók számára is elfogadható alternatíva volt. Ilyen jelöltet vélhetően nem fognak találni mind a 106 egyéni választókerületben, arról nem is beszélve, hogy a kőkemény pártérdekek miatt a sem a Jobbik, sem pedig a Gyurcsány vezette baloldal nem léphet vissza a másik javára, legfeljebb hallgatólagos beleegyezéssel, csendesen visszavonulnak az esélyesebbnek gondolt jelölttel szemben néhány választókerületben. Azonban ezek a jelöltek már nem függetlenként, hanem pártlogó alatt indulnak, így a választók gyomrát jobban megfekszi majd az átszavazás kötelessége.
  3. A liberális média által csúcsra járatott figyelem miatt érezhették úgy a választók, hogy most rajtuk a világ szeme – ez a magasabb részvételi arányban is visszatükröződött. Azonban az összes választókerületet nem lehet egyesével napirenden tartani. Mint ahogy az aktivistákat sem lehet arra kényszeríteni, hogy ugyanakkora lelkesedéssel kampányoljanak egy-egy balos vagy ellenzéki jelölt mögött, mint az Márki-Zay esetében a Jobbik és a Gulyás-féle soros-aktivisták is tették.
  4. A legfontosabb: a szavazás kísértetiesen hasonlít a veszprémi Kész Zoltán esetére, ahol a proteszt szavazatokat sikerült maguk mögé állítani azáltal, hogy egy fontos, és kézzel fogható cél elérését tűzték ki a választás közvetlen tétjének. Ez Veszprémben a Fidesz kétharmados parlamenti többségének a lebontása volt, itt pedig a média által újra felkapott Elios-ügy. Márki-Zay ugyanis megígérte, hogy győzelme esetében kikéri az OLAF-jelentést, ráadásul elhitette, hogy polgármesterként nyilvánosságra hozza a Lázár-Tiborcz biznisz részleteit. Ilyet – mondanom sem kell – minden választókerületben nem fognak találni, főleg nem fognak tudni megtolni ekkora médiaszéllel. A választás másnapján a Soros-média ékköve, a 444 hozta le, hogy a hódmezővásárhelyi választás eredményét a New York Times is lehozta. Őszintén szólva eléggé kíváncsi vagyok, hogy vajon tényleg ekkora hírhiányban szenved az Egyesült Államok egyik legjelentősebb közéleti lapja, vagy esetleg valami másról lehet szó. Azonban ha figyelembe vesszük, hogy a lap legutóbbi, Magyarországgal kapcsolatos cikke az Elios-ügy volt, akkor láthatjuk, hogy egy jól megkomponált szappanopera folytatásáról van szó. Ettől még persze továbbra is különös, hogy még egy ilyen ügy is hogyan lépheti át a szerkesztőség ingerküszöbét, de ha vetünk egy pillantást arra a képre, amellyel az Elios-t illusztrálták, akkor rögtön tiszta lesz a kép, az ugyanis a civil-tüntetést ábrázolja. Ugyan mégis mi köze a civileknek az Elioshoz? Ha végiggondoljuk, hogy kinek fáj a legjobban a civil-törvény (Soros), akkor azonnal világossá válik az is, hogy kinek van elég befolyása ahhoz, hogy meghatározhassa a New York Times témaválasztását.
Az Elios-t bemutató cikk képe. Forrás: The New York Times

Az Elios-t bemutató cikk képe. Forrás: The New York Times

Azt hiszem ez az a médiafigyelem, amit az elkövetkezendő 6 hétben nem lehet minden választókerület esetében fenntartani.

+1: az ellenzék a csodavárás állapotában van. Világos, hogy ilyenkor minden apró sikert a többszörösére kell nagyítani, mint amekkora annak tényleges jelentősége. Azonban a fent felsorolt körülmények miatt azt gondolom, hogy nem lehet országos jelenségről beszélni – vagy ha mégis egy polgármester választás eredményéből akarunk országos eredményekre következtetni, akkor Kishunhalast mégis miért nem vesszük ide, ugyanis ott a Fidesz-KDNP a szavazatok közel 70%-ával nyert?

A válasz magától értetődő: ebben a helyzetben az ellenzéknek minden eddiginél nagyobb szüksége van a reményre, hogy meg tudják törni a Fidesz 12 éve tartó veretlenségi sorozatát. Erre csakis akkor kerülhet sor, ha ez az ellenzéki narratívát átveszik a kormánypárti szimpatizánsok is, és a munka folytatása helyett pánikhangulat kezd el úrrá lenni rajtuk. Mert a vérszagot megérzik a hiénák is, és kegyetlenül lecsapnak. Éppen ezért azt gondolom, hogy a Fidesz számára ez a pofon egy ébresztővel ért fel, hogy még keményebben kell folytatni azt a munkát, amit idáig is végeztek, és akkor az eredmény is meglesz, a teljesítmény ugyanis a munkát díjazza – éppúgy, ahogy azt a miniszterelnök is kifejette mai gyors helyzetértékelésében. 

Már csak azért is, mert a proteszt szavazatokkal szemben, amelyek leginkább érzelmi indíttatásúak, és pillanatnyi hangulatot fejeznek ki, a választók a komoly döntéseknél mérlegelik a racionális következményeket is. És bár az áprilisi választásokat vélhetően nem befolyásolja, de az újdonsült polgármesternek borzasztóan nehéz dolga lesz a fideszes többségű képviselő-testülettel szemben, így a választókat a következő ilyen kaland inkább elbizonytalanítja, semmint megerősíti azon meggyőződésüket, hogy jó döntést hoztak, amikor a város vezetésének bénítására szavaztak.

+2: Márki-Zay győzelme pedig tökéletes görbetükör azok számára, akik idáig a magyarországi jogállam- és demokrácia lebontásával támadták a kormányt, így végső soron az ő eszköztáruk is üresebbé vált, ami pedig igazán jól jönne majd a mozgósítás hajrájában.

Új Rend

Véget érni látszik a világ legnagyobb szappanoperája, a Donald Trump főszereplésével tartott amerikai elnökválasztás. A storyt talán még Hollywoodban sem tudták volna jobban megírni: a végig esélytelennek tartott és lenézett jelölt végül elnyerte a fele királyságot. A történet bár sokak számára egy rémmesének tűnhet, valójában azonban tökéletesen illeszkedik egy immár globális folyamatba, amely során az emberek – megelégelve a regnáló politikai elit polkorrekt gondolkodását – úgy döntöttek, hogy visszaveszik saját kezükbe az irányítást. Történelmi időket élünk.

Magyar idő szerint 8:37 perckor végleg eldőlt, hogy az Egyesült Államok 45. elnökét Donald J. Trumpnak fogják nevezni. Nem kis teljesítmény ez a politikai tapasztalatokkal nem rendelkező milliárdostól, hiszen a tapasztalat hiánya mellett a teljes közhangulat is – látszólag – ellene dolgozott. Az összes jelentős gazdasági és médiaszereplő Hillary Clinton győzelmét várta, ugyanis ő lett volna a korábban kiharcolt törékeny hatalmi rend biztosításának záloga. Ez az egyoldalú, elfogult és egyhangú ellenszél pedig sokszor még Trumpnál is undorítóbb kijelentésekre ragadtatta magát –  persze itt most nem a használt szavak, kifejezések szalonképességéről beszélek, hiszen ez a véleményszabadság egyfajta szimbólumává lépett elő, hanem a másként gondolkodni merők visszataszító megbélyegzésére és ellehetetlenítésére.

Gondoljunk csak a Trumpot folyamatosan átkozó, jelöltségét hol heccként, hol pedig a diktatúra eljöveteleként beállító médiára. Ennek a közkedvelt narratívának aztán vannak további gyöngyszemei, mint például az az Amerikában bevett gyakorlat, hogy az általános iskolában a fiatal nebulók – önkéntes alapon – kiállnak a táblához, és kiválasztják jelöltjüket. Nos, elképzelhetjük, hogy a sajtó által kirekesztőnek bélyegzett republikánus jelölt nem sok szavazatot gyűjthet be egy multikulturális osztály előtt, amely végső soron a többiek véleményét érdemben befolyásolja, miközben a szimpatizánsokat ellehetetleníti.

Másik, szintén közkedvelt befolyásolási módszer, amely során a meglévő hírességek iránt érzett rokonszenvet próbálják meg a politikusok kiaknázni. Ezeket a népszerűségi mutatókat pedig a bulváron  keresztül lehet a legjobban bemutatni, amiben a demokraták – az iskolai példához hasonló okok miatt – hagyományosan erősebbek. A tét növekedésével ezek a hangok is egyre elképesztőbb méreteket öltöttek. Voltak itt celebek, akik az ország elhagyásával fenyegetőztek, mint pl. Cher vagy Barbara Streisand. Persze a versenybe ki-ki saját képességei szerint szállt be, így  például Madonna úgy akarta támogatni – az egyébként a ‘nők jogaiért küzdő’ – Clintont, hogy minden szavazónak beígért egy hosszú és élvezetes orális kényeztetést – higgyük el neki ha ő mondja, hiszen nem kis részben erre alapozta korai sikereit. Aztán Robert De Niro személyében volt olyan is, aki azt tartotta hatalmas és szellemes színészi teljesítménynek, ha egy percen keresztül válogatott trágár kifejezések tárházával átkozza a republikánusok jelöltjét. És persze olyan is volt, aki csak ‘szimplán’ állt ki mellette, mint a hagyományosan demokrata párti George Clooney.

debate-hillary-trump-ben-garrison_2_orig

A liberális média még az egyértelmű vereség után is tenné szolgalelkű dolgát. Forrás: grrrgraphics.com

Mind a média, mind az oktatási rendszer, mind pedig a hírességek egyetlen célja nem más, mint az ellehetetlenítés, a másik lejáratása. Remélik, hogy kiállásuk azt eredményezi, hogy a más értékrendet képviselőknek ezáltal még esélyt sem adnak a legfőbb hatalomért folytatott küzdelemben. Ez kicsit hasonlít Trump egész választási kampányához is, hiszen az az ember, aki a politikára karrierként tekint, nem teheti meg, hogy a korábbi játékszabályokat felrúgva, olyan szalonképtelennek bélyegzett kijelentéseket tegyen, mint amelyeket Trump megengedett magának – könnyen tehette hiszen ő milliárdosként független a teljes politikai elittől. Ez az egzisztenciális kihívásoknak kitett, az ellehetetlenülés fenyegetettségét magában hordozó folyamat aztán legitimálta saját magát, megteremtve ezzel a polkorrekt gondolkodás megkerülhetetlen világát – amelyet Trump fenekestül forgatott most fel, elhozva ezáltal az Új Rendet.

Ebbe a sorba illeszkedik aztán még egy nagyon fontos elem, amelyet a meglepetési-hatásért egyedül okolni lehet, és ez a közvélemény-kutatók szerepe. Azt már tudhattuk az osztrák elnökválasztás első fordulójából, valamint a brexit körüli előrejelzésekből, hogy az általuk közölt adatokat koránt sem lehet megbízhatónak tekinteni, de az a tény, hogy még a választás napján is 90%-os esélyt jósoltak Clintonnak, valamint az összes médiumnál végig demokrata párti győzelmet vártak, felvet néhány kérdést. Az első és legfontosabb, hogy szabad e többé megbíznunk ezekben az üzleti és politikai életnek kiszolgáltatott közvélemény-kutatókban akkor, amikor az objektív adat közlésére hivatkoznak, vagy őket is inkább a politikacsinálás szereplőinek tekintjük, akik a közölt információkon keresztül az általuk kívánt jelölt érdekében akarják befolyásolni a közvéleményt?

Anélkül, hogy naivnak tartanánk magunkat, tekintsünk el most egy pillanatra az utóbbi és igencsak valószínű forgatókönyvtől, és vizsgáljuk meg, hogy a közölt adatok ellenére mégis hogyan nyerhetett Trump.

A nyereség okai

Az okokat kutatva egyetlen elemre vezethetjük vissza tulajdonképpen a teljes Trump-jelenséget, mégpedig arra, hogy az emberek megértettek: ez az utolsó esélyük. A sokat emlegetett globalizáció következtében, az elitek haszonszerzése céljából a meglévő és hagyományos fehér-angolszász-protestáns (WASP) értékrendre épülő társadalmat olcsó bevándorlók millióira kívánták cserélni, akik bár jelentős tömeget képviselnek, mégsem rendelkeznek érdekérvényesítő képességgel, így könnyen megvezethetők. Ez nem új folyamat, már régóta elkezdődött, és emiatt teremtették meg a félelmet okozó és szabadságot eltaposó polkorrekt közgondolkodást, hogy az ez ellen tiltakozó embereknek a hangját elhallgattassa. Sikerült is volna a mesterterv – gondoljunk csak az Amerikában lévő 11 millió illegális mexikói bevándorlóra, akiknek Obama belebegtette az állampolgárságot, vagy az Európában ma is zajló betelepítési folyamatra -, hiszen ez a fajta bevándorlás, és a szaporodási rátában mutatkozó óriási különbség végleg átrajzolta volna a társadalom demográfiai összetételét, elvéve a reményt is a jobboldaltól, hogy valaha kormányra kerülhet. Ezt a mellőzöttséget megelégelve és a politikai elit visszataszító húzásaira adott válasz az, amely tulajdonképpen Trump megválasztásában most  kicsúcsosodott.

Tudták, hogy ez az utolsó alkalmuk, ahogy azt is tudták, hogy valami újat akartak, a tét pedig óriási, hiszen most volt egy jelölt, aki tényleg az igazi változást képviselte. Ez pedig a rekordokat döntögető választási részvételben is megnyilvánult. Annak  ellenére, hogy a média egyetlen alkalmat sem felejtett el, hogy Trump bűneire felhívja a figyelmet, úgy tűnik, hogy még így is jobb választásnak tűnt Clintonnál.

election-decision-rgb-ben-garrison_orig

Miért döntöttek az amerikaiak Trump mellett? Forrás: grrrgraphics.com

Trump sikere tehát csak részben köszönhető probléma-, és szókimondó személyiségének, ám sokkal inkább annak, hogy a fennálló renden kívülről érkezett – beszédes, hogy az ideit tartják minden idők legnépszerűtlenebb jelöltjei közötti összecsapásnak.

Ugyanakkor az már mindenképpen kijelenthető, hogy ez a folyamat, amely során a korábbi elit érdekeinek történő megfelelési kényszer és polkorrekt világ lebomlófélben van. Helyét átveszi egy új, az emberek valós igényeire és a kihívásokra őszinte válaszokat adó, demokratikusabb világ. Ez volt tapasztalható korábban a brexitnél, és most ugyanez érte el Amerikát is.

Mit hoz az Új Rend Amerikának?

Egyelőre nehéz megjósolni az új elnök által jelentett gazdasági és jogi következményeket, de mivel az USA-ban nagyon erősen lábakon áll a fékek és ellensúlyok rendszere, ezért a napi ügymenetben nagy változás nem várható. Inkább csak politikai és társadalmi értelemben következik be változás azáltal, hogy megbuktak a korábbi elitek és véget ér a polkorrekt beszéd korszaka. A korábban a diktátor mellett még világ végét hozó atomveszélyként is beállított Trump első elnöki beszéde azért sokkal inkább a megbékélésről és együttműködésről szólt:

Elnézést, hogy megvárakoztattam önöket, komplikált ügy volt. Most hívott Hillary Clinton, és gratulált nekem, önöknek. Gratulálok neki és családjának a kemény kampányhoz. Nagyon keményen és hosszan dolgozott az országért, ezért hálásnak kell lennünk. Az országnak most viszont egyesülnie kell. Ezennel megfogadom, hogy minden amerikai elnöke leszek. Azokhoz is szólok, akik nem szavaztak rám, és vannak elég sokan: ez önökről is szól. Önök is szeretik az országukat, amiben minden vallás és rassz biztonságban élhet. Újjáépítjük az országot, és megvalósítjuk az amerikai álmot. Üzletember vagyok, tudom, hogyan kell. Mindenkinek megvan a lehetősége. Senkit nem felejtünk el. Mindenre jut idő és energia, a városainkra, az infrastruktúrára, és senki mögött nem maradunk le. Végre foglalkozhatunk a háborús veteránokkal is. Nagyszerű gazdasági tervünk van. Kiváló kapcsolataink vannak más országokkal. Amerika mostantól a legjobb lesz. Mernünk kell nagyot álmodni.”

Nem akarok elhamarkodott kijelentéseket tenni, de ezek alapján úgy tűnik, hogy az új elnök körüli nemzetközi hisztériakeltés sokkal inkább a régi rendszer kihívójának, és nem egy véreskezű diktátornak szólt.

Mindenesetre azért szögezzük le, hogy nehezen tudnám elképzelni, hogy a világ bármely más államában választást nyerhetne egy Trump-szintű figura, így ez egyfajta görbetükör is lehet az amerikai fogyasztói társadalom felé – és ne feledjük, hogy még mindig ő volt a kevésbé rossz jelölt az amerikaiak szemében, ami alapján el tudjuk képzelni, hogy mekkora elégedetlenség lehet az amerikaiakban a polkorrekt elitjükkel szemben.

Mit hoz a világnak?

Ez a kérdés hordozza magában a legnagyobb talányt, hiszen kritikusai éppen a kiszámíthatatlanságát hozták fel ellene legfőbb érvnek. Éppen ezért nehéz okosnak mutatkozni a kérdésben, de annyi bizonyos, hogy a Clinton fémjelezte külügyminiszterségnél csak jobb megoldások születhetnek mind a Közel-keleten, ahol végre őszintén lehet beszélni, hovatovább visszaszerezni az ellenőrzést az esztelen és féktelen migráció felett, mind Oroszországgal kapcsolatban, ahol a hidegháború óta nem látott mértékű orosz-amerikai viszony enyhülését is magával hozhatja Putyin iránt tanúsított új szemléletű felfogása. Összességében így első ránézésre inkább békésebb hely lesz a világ az ő elnöksége alatt.

A harmadik legtöbbet hangoztatott érv ellene, hogy lebontaná a NATO-t, vagyis azt a katonai szövetséget, amelynek tagjai önként vállalták, hogy lemondanak katonai erejükről, és szinte teljes egészében átadják a helyet az amerikainak, akik utána bármikor jöhetnek bármelyik országba ‘gyakorlatozni’ – vagy ha úgy tetszik, erőt demonstrálni. Szeretem az olyan őszinte katonai szövetségeket, amelyben csak az egyik állam rendelkezik – méghozzá a világ legerősebb – hadseregével. Ez ugyanis biztosan garantálja, hogy a tagoknak egyenlő arányú befolyásolási képességük lehessen… Komolyra fordítva a szót: nehéz úgy bármiről is tárgyalni, ha nem vagyunk alkupozícióban – ez már bebizonyosodott a Török-EU megállapodás kapcsán is. Nem csoda, hogy a magyar miniszterelnök ma az első számú képviselője egy közös európai hadsereg felállításának.

Szegről-végről szintén idetartozik Trump viszonyulása a szabadkereskedelmi egyezményekhez is, amelyekről lesújtó véleménye van, ugyanis szerinte nem kedvez az amerikai munkásoknak. Szerintünk meg nem kedvez az európai fogyasztóknak, így úgy tűnik, hogy ebben a kérdésben is egyetértés van köztünk.

Magyarország helye az új világban

Végül pedig az egyik, talán legfontosabb kérdés, hogy mindez mit jelent Magyarország viszonylatában. Emlékezetes, hogy hivatalban lévő kormányfőként elsőként Orbán állt be Trump mögé, és ezt a gesztust később nagyra értékelheti az újdonsült elnök, így reális esély kínálkozik a kapcsolat javítására. Az eredmény azért is érdekes, mert sokan már talán Orbán külpolitikai visszaszorulását látták az érvénytelen népszavazásban, valamint az azt követő alkotmánymódosítás körüli csatározásokban. Nos, nekik ez az eredmény mindenképpen felér egy kijózanító pofonnal, hiszen az Új Rendnek éppenséggel Orbán az egyik legfőbb európai hírnöke.

Hogy végső soron mi fog változni, azért még nehéz lenne előre megjósolni, annyi már bizonyos, hogy semmi sem marad olyan, mint régen. Az újfajta kihívások újfajta politikai válaszokat igényelnek, amelyre a polkorrekt liberalizmus többé már nem tud valós megoldásokat adni. Új kor hajnala virrad, a történelem csak most kezdődik.

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén