agitatio

kitekintés a világra

Címke: Zöldek

A zöld az új vörös

A baloldali előválasztás végérvényesen megmutatta, hogy a szocialisták utolsó fellegváruknak hitt bázisukban is a totális széthullásra vannak ítélve. Ennek fényében nem is csoda, hogy összellenzéki szövetséget sürgetnek, amelynek álcája mögött nemcsak lényegtelenségüket leplezhetik, hanem folytathatják túlélési stratégiájukat, vagyis, hogy a posztszocialista utódpártból egy európai zöld pártot eszkábáljanak valahogy.

6535 szavazat. Összesen ennyit sikerült az MSZP főpolgármesteri jelöltjének összegyűjtenie, és hát nem kell különösebb politikai érzék ahhoz, hogy lássuk, ennyi támogatóval még egy vidéki kisvárosban sem lehet polgármester egy jelöltből, nemhogy a nemzet fővárosában, az évek során szép lassan metropolisszá fejlődött Budapesten.

Ez a meglehetősen alacsony részvételű előválasztás mellett is a szavazatok 20%-ra volt elegendő, ami nem tűnik túl acélos eredménynek. Azt hiszem nem véletlen, hogy az MSZP erőlteti leginkább a közös EP-listát egy arányos választáson, vagyis ahol a pártok egy valós választáson mérhetnék fel tényleges támogatottságukat különösebb kockázat vagy retorzió nélkül. És hát pont ez a legnagyobb probléma is. Mert bár folyamatosan a Jobbikhoz hasonló támogatottságot mérnek a szocialistáknak, a valóságban nehezen tudjuk ezt pontosan meghatározni, hiszen már a tavalyi választásokon is a félszázalékos Párbeszéddel közös listán indultak. Már akkor is kérdés volt, hogy ugyan mi oka lehet lélegeztetőgépen tartani a szocialistáknak az SZDSZ után egy újabb liberális mikropártot – aminek azután egy képviselőt is ‘odaajándékoztak’, csak hogy önálló frakciót alapíthassanak. Persze, – jött a válasz – a népszerű listavezető okán. És hát valóban, Karácsony nélkül még a 12%-ot sem sikerült volna elérni. Bár az továbbra is kérdéses, hogy ezen az üzleten ki nyert igazán, mert mindkettő rövid távú célja – a képviselőik megélhetését veszélyeztető egzisztenciális fenyegetettségének megszüntetése – megvalósult, de hosszabb távon valószínűleg mind a ketten veszítenek vele – az MSZP tovább veszít balos karakteréből, ahogy Karácsony Gergely is a hitelességéből. “Jobban utálom a szocikat, mint a Fideszt” – mondta korábban az MSZP későbbi listavezetője, jelenleg pedig a párt főpolgármester-jelöltje.

Szóval ilyen előzmények alapján világos, hogy egy közös lista számukra a jelenlegi status quo fenntartását jelentené – vagyis paritásos alapon két képviselőt biztosan küldhetnének az Európai Parlamentbe. Nem véletlen, hogy a csúfos előválasztási kudarc után azonnal megindult a helyezkedés a párton belül és a még valamire való budapesti szocialisták menekülnének az 5 évre biztos megélhetést biztosító Európai Parlamentbe. Ilyennek tekinthető Tüttő Kata is, az MSZP fiatal reménységét mostanában az EP-listával hozzák hírbe.

Szükség is van az új stratégiára, mert Gyurcsány Ferenc karizmája és ágaskodó ambíciója magával ragadja a legaktívabb baloldali nyugdíjasok táborát. Forrás: ripost

Akárhogy is, a zölddé válás lehet az MSZP egyetlen túlélési stratégiai célkitűzése, főleg azok után, hogy az LMP-t kizárnák soraikból az Európai Zöldek a Jobbikkal kötendő szövetsége miatt. Különben is, ahogy a vicc tartja a zöld pártiak politikai elkötelezettségéről:

zöld az alma is, ha megérik piros lesz.”

Ha a politikai tevékenységüket vesszük alapul, akkor pedig egy szemernyi kétségünk sem lehet afelől, hogy ez nem más, mint egyfajta rebrandingje az egyébként már teljesen lejáratott és népszerűtlen szocializmusnak – szociáldemokráciának, kinek hogy tetszik. Ráadásul még csak nem is egyedülálló, ugyanis Európa szinte minden országában megfigyelhető az a folyamat, hogy a zöldek a szocialisták kárára erősödnek. Hazánk ebben a politikai innovációban is élen járt, hiszen emlékezhetünk, hogy Demeter Márta is a szoci frakcióból ült át az LMP-be.

Fapados terrorizmus

Amíg a világ azon töpreng, hogy együtt kell e élnünk a terrorizmussal, addig a terroristák ‘innovatív’ tömegmészárlási eszközeire adott liberális magyarázatok kimerülnek az ideológiai alapú mosdatásokban. Erről eszembe jut a köztársaság bölcsőjében, egy multikulturális birodalomban, az ókori Rómában járatos közmondás: „Ostoba gyűlölet az, mi lenéz mindent, ami új, ám újat imádni csupán – gyűlöletes ostobaság.”

Még meg sem száradt a tinta legutóbbi, a civilizációk együttélésének nehézségeit taglaló bejegyzésemen, máris újabb esemény sokkolta – ezúttal a német – közvéleményt. Egy másfél éve, kísérők nélkül érkező fiatal afgán – bár ez dupla feltételes állítás, hiszen a nagy Wilkommenskultur következtében szükségtelenné váló bárminemű ellenőrzés miatt sem a nemzetiségét, sem az életkorát nem tudják a hatóságok pontosan megállapítani – néhány hónapnyi ‘sikeres’ integrációt követően, sűrű Allahu Akbarozás mellett, baltával támadt rá egy vonat utasaira, legfőképp egy hongkongi turista családra. A következmény egy mészárszékké változó vonatkocsi, tucatnyi életveszélyes sérült, egy lelőtt terrorista és egy megriadt – vagy inkább a bizonytalanság szakadékában egyre mélyebbre kerülő – társadalom.

Sajnos már napi szintűvé váltak a civilizációnk létét megkérdőjelező barbár támadások, így félő, hogy lassan el is veszti hírértékét, ami a sorsunk tehetetlenségébe való csendes belenyugvás végső jeleként is értelmezhető. De amire most szeretném felhívni a figyelmet, az az elkövetés módja. Na persze nem annak brutális kivitelezése okoz meglepetést, hanem az elkövetők szervezetlensége és eszköztelensége, hiszen már nem kellenek egyértelmű dzsihadista szálak, házilag készített pokolgépek vagy éppen csempészett khalasnyikovok. Bárkiből – némi kreativitással és az otthon használatos tárgyak felhasználásával – egy szempillantás alatt válhat tömeggyilkos, vagyis beköszöntött a fapados terrorizmus korszaka. Ez sajnos az idáig sem remekelő titkosszolgálati szerveket is még nagyobb teher alá helyezi, hiszen emiatt lehetetlen őket kiszűrni, ami védhetetlen helyzetet eredményez. Most látszik csak igazán, hogy ha valaki nem tartja be a közös együttélés írott-íratlan szabályait, akkor mennyire könnyedén összeroppanthatja az egymás kölcsönös tiszteletén alapuló törékeny társadalmi rendünket. Értem persze, hogy aljas gyilkosságok idáig és voltak és valószínűleg lesznek is, de még egyetlen (szub)kultúrának sem volt célja az értelmetlen és tömeges mészárlás.

Ezek fényében azt hiszem nem véletlen Manuel Valls francia kormányfő beszéde sem – akit a nizzai megemlékezésen először fütyültek ki, felemlegetve ezáltal politikai felelősségét -, amiben arról értekezett, hogy mostantól “együtt kell élni a terrorizmussal”. Ezt az állítást továbbá alátámasztani látszik Hollande elnök minapi beszéde, aki ezt azzal egészítette ki, hogy “kérem a franciákat, hogy vegyék fel a kapcsolatot a polgári védelemmel és az egyesültekkel, és vegyenek részt elsősegély tanfolyamokon, mert olyan állampolgároknak kell lennünk, akik képesek beavatkozni és részt venni a mentésben” – amivel tulajdonképpen elismerte a hatóságok tehetetlenségét a veszéllyel szemben.

Úgy tűnik, hogy a franciák már meg sem próbálják az illúzió látszatát kelteni, hiszen a közel-keleti lakosok importálásával a konfliktusokat is velük együtt importálták, így az ottanihoz hasonlatos állapotra próbálnak berendezkedni.

Ennek a narratívának a következményei már kristálytisztán láthatóak: “Ha még egy-két támadás bekövetkezik, a polgárháború szélére sodródhatunk” – mondta tavasszal a francia elhárítás főnöke. A helyzet elkeserítő, de a probléma tisztán látszik, ami azt jelentené, hogy elvileg nem megoldhatatlan. Ami miatt még sincs különösebb okunk az örömre, az a médiát uraló liberális mainstream politika válasza.

A média szerepe és felelőssége

Itt hosszasan sorolhatnám a sajtó magatartásával szembeni aggályaimat, de azt hiszem kifejezőbb, ha néhány konkrét példát hoznék a meghatározó, magát mértékadónak tartó orgánumok gyakorlatából.

Index.hu: “Most akkor iszlamista merénylet volt Nizzában, vagy sem?” címmel jelent meg egy erősen relativizáló szándékú írás, amely sok szempontot figyelembe vett, csak éppen a legfontosabbról próbálta elterelni a figyelmet. Beszédes, hogy néhány órával később már azt a hírt voltak kénytelen közreadni, hogy “Az Iszlám Állam vállalta nizzai terrortámadást”, így az a szégyen esett meg vezető hírportálunkkal, hogy a két hír egymás szerepelt a főoldalon, némi zavart keltve az ártatlan olvasók következetességre vonatkozó igényében.

444. hu: “Barátja halálát akarta megbosszulni a német vonaton baltával támadó afgán”. Ebből a cikkből pedig azt is megtudhattuk, hogy “nyugodt és kiegyensúlyozott emberként ismerték, jól haladt a beilleszkedése”. Ezek után csak félve merem feltenni a kérdést, hogy mi lett volna, ha nem halad jól a beilleszkedése?

Közös vonás a relativizálási kísérletet végrehajtó újságírók technikájában, hogy nem vallásosnak és magányos farkasnak próbálják feltüntetni az elkövetőket. Az én kérdésem csupán az lenne, hogy mennyivel jobb, ha a fent említett módszerekkel, fegyver és szervezettség nélkül olyan emberek is szabadon gyilkolhatnak, akiket még csak az előéletük alapján sem lehet a legkisebb mértékben sem megszűrni?

Ideológiai szándék

Mindenez után felmerül a kérdés, hogy mégis miért jó ez nekik? Tényleg ennyire nem látnák a fától az erdőt?

Azt hiszem a válasz ennél sokkal prózaibb. Az immár vallássá váló, saját életszerűtlen toposzaik hajszolása teljesen elvakította őket – ironikus, hogy egyébként pont ezért üldözik a kereszténységet is. Többé már nem az egészséges életösztön logikája által diktált, és több száz év alatt folyamatosan formálódó élettípust használják tájékozódási pontként, hanem néhány 18. századi, valóban rendkívüli szellemi képességgel megáldott filozófus korabeli elgondolásának a kifigurázását próbálták dogmákká változtatni, mit sem törődve a racionalitások jelentette kihívásokkal.

Olyannyira a végtelenségig hisznek bennük, hogy a németországi támadás után a német Zöldek – ami valójában mára egy szélsőbaloldali ideológiát takar – egyik képviselője, Renate Künast továbbra is az ’emberi élet szentségébe és méltóságába vetett hitének’ következtében egy ilyen nyilatkozatra ragadtatta magát: “Tragikus az eset és együttérzünk a sebesültekkel. Miért nem lehetett a támadót csak támadásképtelenné tenni???? Kérdések!”. Pedig a régi jó, ‘elavult’ hagyomány alapján mi tudjuk, hogy az élet méltósága az áldozatoknak jár, de az elkövetőknek nem. Vagy, hogy az idegen nem jó vagy rossz, csupán más. És egészen addig szeretjük is, amíg nem tör az életünkre.

indiánok

‘Azt mondom engedjük be őket. Mégis mi baj történhet?’ forrás: townhall.com

A Nagy Liget-projekt

Akik most a liget átépítése elleni demonstrációkon rendőrállamot és diktatúrát kiáltanak, azok pont azt felejtik el, hogy éppen akkor nem lennének meg a jogállamiság működéséhez szükséges feltételek, ha elégedetlenkedők egy maroknyi csoportja meg tudná akadályozni a végrehajtó hatalom törvény által ráruházott intézkedéseit.

Lassan bohózatba illő fejleményeknek lehetünk szemtanúi a városliget tervezett átalakítása ellen zajoskodó maroknyi csapat akciói nyomán. Folyamatosan jönnek a hírek “csak másnap dél körül engedték ki a Közlekedési Múzeum tetejére felmászó ligetvédőt a zárt osztályról” – mert ez valóban a normális polgári viselkedés megtestesítése. De az már nem derült ki ebből a roppant objektív tudósításból, hogy a ligetvédő – érdekes a kreált jelző is, mitől védi meg a ligetet, a fejlődéstől? – azért került egy napra kórházi felügyelet alá, mert – az általa képviselt szubkultúrára egyébként jellemző módon – tudatmódosító szerek hatása alatt állt. Mondjuk ez azért elég sok mindent meg is magyarázna. Azt azonban semmiképp, hogy ezen események következményeként még ő élne a feljelentés lehetőségével, mondván az intézkedő rendőrök előállították. Tetszett volna hasonlót 10 évvel ezelőtt csinálni. Emlékezetes momentum volt, amikor Vona Gábort, egy akkor már középpárt vezetőjét egy ülőtüntetésről, a kamerák kereszttüzében kapták ki a rendőrök, majd ellentmondást nem tűrően bilincselték hátra a kezét.

De a jogállamiság újonnani lábbal tiprására nem csak ez a derék fiatalember hívja fel a figyelmet. Az előre bejelentett demonstrációt a hatóság arra hivatkozva oszlatta fel, hogy az érdeksérelmet okoz – jelen esetben – a vagyonkezelő Városliget Fejlesztési Zrt.-nek, mivel az építési vállalkozó nem tudta megkezdeni a bontást. A gyülekezési törvény erre valóban lehetőséget ad. Amitől ez mégis izgalmat okoz, az az, hogy a ‘ligetvédők’ a rendőrállam felkiáltásokkal nyugtázták a szabályszerűen, szelíden ámde határozottan eljáró rendőrök intézkedését. Itt megint csak szeretnék egy finom utalást tenni a 2006-os eseményekre, amikor a ‘demokraták’ által irányított rendőrség viperákkal és gumilövedékekkel óvta a jogállamot az elégedetlenkedők koránt sem csekély tömegétől.

A tüntetés valódi szándéka

Számomra a legérdekesebb momentum ugyanakkor az, hogy a társadalmi kérdésekben mindenkor a progresszivitást (fejlődés, haladás), hirdetők valójában minden valódi fejlődést meggátolnának, ami az a jelenlegi kormányhoz köthető. Éppen ezért indokoltnak tűnik, hogy éljünk a gyanúperrel, hogy az egész ‘ligetvédelem’ is csak eszközéül szolgál a mindenkori érdekeiknek, amely mögé – az könnyebb társadalmi eladhatóság érdekében – folyton magasztos szólamokat keresnek – ez olyan, mintha a saját érdekeim fontosságát én is valamilyen felettes szándékkal próbálnám igazolni. Idáig közkedvelt volt a demokrácia védelme, amit most a környezet védelmének hívószava vett át. De amit ez a fenti példában is láthattuk, ott sem a jogállamiság miatt aggódnak, ahogy ezúttal sem a környezet megóvása az elsődleges cél. Mindenkinek azt szoktam javasolni, hogy ha már nehezen lát át mindennapos politikai manipulációkon, akkor hallgasson a józan eszére és meglátja, hogy a valóságban mi is szolgálhatná jobban az élővilág és természet érdekeit.

Így néz ki jelenleg a Petőfi Csarnok…

pecsa

Fotó: Tuba Zoltán – Origo

… és így fog kinézni a terület a felújítás és az Új Nemzeti Galéria elkészülése után:

városliget utána

Fotó: ligetbudapest.org

A képekből azt hiszem egyértelműen látszik, hogy a magukat zöldeknek kiadók tulajdonképpen ismét csak a politikai szándékukat próbálják vonzóbb köntösbe rejteni. Nem csoda, ha az ÖKO-irányvonalat a leghitelesebben képviselő Schiffer is lelépett közülük.

Így hát a Nagy Liget-projekt sem tűnik másnak, mint a téma nélküli, tehetetlen ellenzék egy újabb, kormány elleni elkeseredett akciójának, amit én személy szerint megértek, de továbbra sem tudom tolerálni a gyávaságot és képmutatást, ami mindannyiunk közös érdekének szabna gátat. Végezetül pedig ne feledjük, hogy mennyivel jobb ötlet a kultúrát előtérbe helyező múzeum negyed építésébe kezdeni, mint az önmagát fényező és értékét teljesítmény nélkül is magasba emelő kormányzati negyed vágyálmának megvalósításába.

Az Európa-bajnokság rejtett céljai

A hírportálok által az ultrák balhéira kihegyezett tudósítás célja tulajdonképpen az európai ember esendőségét hivatott bemutatni, mintegy ellensúlyozásaként a médiát az elmúlt időben uraló migránsok balhéi mellett. A háttérben már fel is sejlik a végső szándék: a nemzeti lobogók és ezáltal a nemzetek eltörlésének bármi áron történő kierőszakolása.

Keletnémet neonácik‘, ‘egyre félelmetesebb a hangulat Marseille-ben, egy szurkoló életveszélyben‘. Ilyen és ehhez hasonló bejegyzésekkel harsogta tele a sajtó az angol-orosz meccs utáni történéseket. A magát mértékadónak nevező portálok, amelyek korábban a legdurvább, bevándorlók által elkövetett eseményekről is csak visszafogottan számoltak be, ám ezúttal magát az apokalipszist vizionálják. A felháborodás természetesen érthető, de úgy tűnik, hogy lemaradtam pár epizóddal, ugyanis fogalmam sincs, hogy mikor váltak ennyire rendpártivá a liberális véleményvezérek. Mivel a labdarúgó bajnokság után borítékolhatóan visszatérnek majd a mérsékelt szólamok, így felmerül a gyanú, hogy a kettős mérce alkalmazásának egyetlen célja a szurkolók – akik túl azon, hogy fehérek, még férfiak is és ráadásul egy nemzet képviselői – lehető legrosszabb színben történő feltüntetése a világ közvéleménye előtt.

A sajnálatos események ugyanakkor még egy kérdést felvetnek, hiszen a balhé már a stadionon belül elkezdődött: vajon ha ilyen komoly pirotechnikát és jelzőrakétákat könnyűszerrel be lehet vinni a meccsekre, milyen védelemre számíthatunk egy esetleges terrortámadás esetén?

Szerencsére erre még nem volt példa, ami reméljük, hogy nem is fog változni. Viszont a szerencsén túl ennek sokkal inkább ahhoz van köze, hogy bármennyire is próbálják összemosni a két csoportot, az ultrák – legyenek bármennyire is vandálok – viselkedésének egészen mások a mozgatórugói. Az ő céljuk nem az emberek tömegeinek esztelen lemészárlása, sokkal inkább egy vélt vagy valós érdek agresszív úton történő érvényesítése. Természetesen mind a kettő elítélendő, de egyenlőségjelet nemcsak azok összehasonlíthatatlansága miatt nem lehet tenni, hanem mert – meg merem kockáztatni – egy kevésbé túlfűtött és kevésbé borgőzös hangulatban a társadalmi együttélés alapszabályait többé-kevésbé képesek és szándékukban is áll betartani.

 

Az összemosás célja

De ha egy másik magaslatról szemléljük az eseményeket, akkor könnyen új megvilágításba kerülhet az összemosás célja. A német Zöldek már egyenesen a zászlók betiltására, bojkottjára hívnak fel:

A nacionalizmus a patriotizmus egy formája. Aki hazafinak határozza meg magát, az kirekeszt másokat. A patriotizmus hatásának mindig vannak következményei, különösen ott, ahol agresszívabb formában jelenik meg és a másikat ellenségként bélyegzi meg. A futball Európa-bajnokság alkalmából minden szurkolót arra szólítunk fel, hogy ne adjanak teret a nacionalista gondolatiságnak! Futballszurkolók, le a zászlókkal!” – közölte a szervezet.

Ez természetesen nem áll távol a hazai liberális megmondóemberek véleményétől sem, azzal a különbséggel, hogy ők a gyűlöletüktől vezérelve egészen odáig merészkedtek, hogy örülnének a magyar csapat vereségének. Megértem céljaikat, de azon kívül, hogy nem értek egyet velük, nem tartom jó ötletnek ha politikai célokat helyeznek az országuk, nemzetük érdekei elé – sajnos a Tavares-jelentésnél már bebizonyosodott, hogy ez számukra nem okoz gondot és egyre inkább úgy tűnik, hogy országuk boldogulása, előremenetele is csak másodlagos szempont.

Végül pedig egy jó tanács a botránykereső és szenzációhajhász liberális tollforgatóknak: az igazán durva és megbotránkoztató események ez idő tájt nem Franciaországban, hanem Orlandoban történnek.

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén