agitatio

kitekintés a világra

Címke: zsidó

A Nagy Plakátháború – ki nevet a végén?

Az utóbbi időben a plakátok körüli viták határozták meg a magyar belpolitikát. Előbb a kampányfinanszírozás kapcsán, később pedig a Fidesz új konzultációs plakátjait támadta az összes ellenzéki megmondóember. Mivel azonban a kritikák többsége leginkább csak morális alapon közelített a kérdéshez, így egy dolgot biztosan állíthatunk: bármilyen ellentmondásosnak is tűnhet elsőre a kormány kommunikációja, nekik legalább van üzenetük a választópolgárok számára.

Nyár van, ilyenkor mindenki az éves megérdemelt pihenését tölti. Van, akit a fesztiválok forgataga ragad magával, míg mások inkább a pihenésnek és feltöltődésnek szánják ezeket a forró napokat. Nincs ez másként a politikusi szakmában sem. Véget ért a tavaszi ülésszak, így politikával foglalkozó tematikus TV csatornák is több időt szentelnek egy-egy kevésbé fontos témának, lévén, hogy a műsoridőt az uborkaszezon alatt is ki kell tölteni valahogy. Így történt, hogy péntek este volt szerencsém ismétlésről megtekinteni mind a két egyenes beszédet. Előbb a Hír tv-n csodálhattam Kálmán Olgát és vendégeit, utána az atv-re átkapcsolva csíphettem el Rónai Egont, ahogy Ormos Mária történésszel, és az MSZMP egykori tagjával folytatott meglehetősen tanulságos beszélgetést.

Tekintsük meg a két háttérműsor teljesítményét:

Először az a Bokros Lajos volt a Pulitzer-emlékdíjas riporternő vendége, aki az utóbbi időben nagyon élesen bírálta Orbán Viktort, egész egyszerűen lefasisztázva őt, és kormányát. Az ő szereplése még talán a leginkább érthető, hiszen egyrészt az ő politikai tevékenységét leginkább a róla elnevezett csomaggal lehet összekötni, valamint a 2014-es főpolgármester-jelölti bukásával, amikor is az utolsó pillanatban ugrott be az önmagát teljesen lenullázó, és jobb sorsra érdemes Falus Ferenc helyére. Nagyobb összeggel mernék rá fogadni, hogy egyik politikai eredményére sem lehet igazán büszke, így indokolt, hogy ezek után most valami nagyot gurítson. Ehhez azonban valami nagyot kell mondani, hiszen egy mérhetetlen támogatottságú (és tagságú)  pártnak a vezetője, aki azért küzd, hogy mozgalma kitörjön az ismeretlenség homályából, és legalább ő maga egy biztosabbnak tűnő helyet kapjon azon az ellenzéki, képzeletbeli közös listán. Így hát azt a döntést hozta, hogy felvállalja magára a miniszterelnök személyét és kormányzatát fasisztázó szerepét – hiszen ilyen pozíciót egy politikai ambícióval rendelkező szereplő már nem vállalna fel. Ugyanis lehet, hogy ezekkel a nagy szavakkal elérhet némi ellenzéki médiafigyelmet, de ezzel 2017-ben politikai támogatottságot már nem igazán tud szerezni. Egyrészt azért, mert a szokásos frázisokat a választók már régen megunták – így immunissá váltak rá -, másrészt pedig egyáltalán nem ezt érzékelik, hiszen nem ez a valóság. Hiába mondja el, hogy a kormány szándéka “az intézményrendszer elpusztítása”, ha mondanivalója nem találkozik valós társadalmi támogatottsággal rendelkező igénnyel, így a fasisztázás politikacsinálás helyett csak szellemi önkielégítés marad.

A következő beszélgetőpartner az ország legokosabb embere, a zseniális filozófus legenda Tamás Gáspár Miklós volt. Tekintélyéhez méltóan ő már egy fokkal óvatosabban fogalmazott a témát felvezető Bokrossal szemben, de a kritikái az ő estében is kimerültek az egyszerű személyeskedésekben. Az egyetlen logikailag értelmezhető kifogás a Soros György, mint magánszemély ellen indított kommunikációs támadásban érhető tetten, bár itt is nagyot téved. Ugyanis az, aki az EU teljes plénuma előtt felszólalva évi egy millió bevándorló befogadására buzdít, azt a legritkább esetben szokták magánszemélynek nevezni. Az érvelése következő elemére sajnos nem a logikus – de még csak nem is az aktuális – jelzőt lehet aggatni. Ugyanis megítélése szerint az egyébként sikeres közmunkaprogram azért szerezhetett magának társadalmi támogatottságot, mert ugyan lehet, hogy az egyes emberek környezetében vannak olyan személyek, akik számára a segély a mindennapi megélhetést könnyítené, de mivel azokat jellemzően a cigányok kapják, így a rasszista magyar társadalom inkább saját ismerősei kárára is, de támogatja, csak nehogy a romákhoz is jussanak az adóforintokból.

Majd amikor a Soros György nevével fémjelzett alapítványokhoz értünk, teljesen elvesztette az önkontrollt, és saját magát hergelve, a választékos beszédére oly büszke közíró az alábbi kijelentéseket produkálta:

Ezek színtiszta hülyeségek, elmondhatatlan idiótáknak szóló idiotizmusok. És értelmes emberek – azért mert bizalmatlanok az embertársaikkal szemben – magukhoz méltatlanul elhiszik ezeket a butaságokat, miközben Orbán Viktor nevet utoljára. Ő röhög mindezeken. Röhög azokon az embereken, akik elhiszik ezeket a dolgokat (…)”

Már csak azt fejeltette ki, hogy a bevándorlás egy álprobléma, amit a Fidesz kreált, és természetesen a terroristák sem léteznek. Az érdekesebb részt 10:37-től lehet látni:

A műsor harmadik blokkja volt kétségkívül a legizgalmasabb interjú, hiszen itt a régi iskola találkozott az új baloldal egyik fiatal képviselőjével, amely elképesztően látványos kontrasztot képzett az ellenzék megosztottságáról. Magyar György ügyvéd próbálja győzködni a 24.hu újságíróját, Pető Pétert arról, hogy mennyire fontos az ellenzéki pártok összefogása és a közös lista, ebben a “végtelenül igazságtalan, és unfair” választórendszerben. Tökéletesen látszik, hogy az ügyvéd mennyire a magáévá tette a gyurcsányista álláspontot, ugyanis az alábbi axiómákhoz a végletekig kötötte magát:

  • minden ellenzékinek össze kell fogni,
  • egyetlen politikai cél Orbán Viktor leváltása,
  • aki ebben nem hajlandó részt venni, az a Fidesz csatlósa.

A legutolsó pontnak megfelelően szegény újságíróba rendszeresen bele is fojtotta a szót, nem véve tudomást arról, hogy a nagy ellenzéki összeborulás 2014-ben már véglegesen megbukott, illetve – ha jól értettem Pető szavait – a Fideszt a jelenlegi választási rendszerben is le lehet váltani, de ehhez szükség lenne egy olyan pártra, akinek konkrét elképzelései vannak a jövő felé vezető lépésekről,  és valós társadalmi problémákra tud érdemi válaszokat adni. Azt, hogy a régi baloldal mennyire nem érti a mai politikát, 13:55-től lehet megtekinteni:

Kedvenc érvem, amikor az újságíró a legutóbbi francia választás eredményére hívta fel az ügyvéd figyelmét (amikor is az új elnök alakulata 32,3%-os eredménnyel 2/3-os többséget szerzett a parlamentben):

Azok normális, demokratikus, európai országok. Ezt bebizonyította Macronnak a sikere”.

Tehát amikor minden tizedik francia szavazott Macron pártjára, amivel közel 70%-os eredményt ért el, az a demokrácia sikere, amikor Orbán Viktor 44%-kal ért el kevesebb képviselői helyet, az pedig a “demokrácia lebontása”.

Az atv egyenes beszédében csak az Ormos Máriával való beszélgetést volt szerencsém látni. A történészt hallgatva egy dolog jutott eszembe: ötlettelenség. Az MSZP egyik alapítóját az életrajzi könyve kapcsán hívták be a stúdióba, de a beszélgetés természetesen nagyon gyorsan átfordult aktuál politizálásba. A dolog ezen részé ellen persze semmi kifogásom nincs is, inkább csak a riport és az érvek színvonala keltett bennem maradandó hiányt. Pedig Rónai Egon sokáig próbálta alákérdezéseivel fenntartani a témát, de a riportalanynak csak nem sikerült azokat a kijelentéseket tennie, amiket a műsorvezető várt volna. Olyannyira nem, hogy egy ponton már fel is adta, és a hátralévő műsoridőben inkább csak a magánéletéről kérdezte Ormos Máriát. A legfelemelőbb rész, amikor Rónai a mostani plakátok náci plakátokkal való összehasonlítását próbálja rákényszeríteni a történészre, aki szemmel láthatóan nem tudja hozni a rá osztott szerepet. Ez 13:38-tól tekinthető meg:

A közös pont minden beszélgetésben, hogy elítélik a Soros Györgyöt ábrázoló plakátokat. Ezt könnyen megtehetik, hiszen a vélemény szabad, és egyébként sem kell mindenkinek ugyanazt gondolnia. Ami azonban számomra politikai értelemben kevésbé értelmezhető, az a kritikák milyensége. A teljesség igénye nélkül összegyűjtöttem most néhány jelzőt: borzalmas, aljas, alantas, csúfság stb. Szeretném hangsúlyozni, hogy ezek ízlésbeli kérdések, egészen pontosan vélemények. Morálisan elítélni valamit azért, mert nem egyezik az ízlésemmel, nem éppen demokratikus felfogás. Ha valamilyen politikai intézkedésre bármiféle indoklás nélkül azt mondom, hogy csúnya, aljas, borzalmas, akkor az olyan, mintha nem is mondtam volna semmit, hiszen nem magyarázom el a választópolgároknak az undorom okát, egyszerűen csak megkövetelem, hogy az én akaratomat érezzék a sajátjuknak.

Az egyetlen, valamennyire értékelhető kifogás az óriásképek ellen, hogy az emberek félelmeire, valamint az antiszemitizmusra játszik. Értékelhető, hiszen erre lehet érdemben reagálni – ellentétben azzal, ha valami csúnya, aljas, borzalmas stb.

A félelmeken alapuló plakátkampányról eszembe jutott egy borzasztóan sikertelen liberális óriásplakát 2009-ből, amelyhez ráadásul a szabad demokratáknak sikerült egy amerikai harcművész képét felhasználni a választók megrémítéséhez:

A hírhedt SZDSZ-es, félelmekre apelláló kampány 2009-ből. Forrás: index.hu

A hírhedt SZDSZ-es, félelmekre apelláló kampány 2009-ből. Forrás: index.hu

Az antiszemita rágalmakra lényegesen egyszerűbb válaszolni, hiszen azt már megtette helyettünk Izrael kormánya, amikor budapesti nagykövete nyilatkozatára az alábbi kijelentést tette:

semmiképpen nem azt állította, hogy jogtalan a bírálat Soros György ellen, aki aláássa Izrael demokratikusan megválasztott kormányát a zsidó államot rágalmazó szerveztek támogatásával, és megpróbálja eltagadni Izraeltől az önvédelemhez való jogát”.

Úgy tűnik, hogy ezzel az antiszemitizmust kiáltók egy újabb bakot lőttek.

Következtetés

Összességében elmondhatjuk tehát, hogy az ellenzék, és az őket kiszolgáló sajtó ma ott tart, hogy levitézlett arcok lejárt szabatosságú mondanivalóival próbálja felvenni a harcot a legfőbb ellenfélnek kikiáltott Orbán Viktor vezette polgári kormányzás ellen, de ahelyett, hogy a múlt hibáiból tanulva arra összpontosítanák erejüket, hogy elmagyarázzák a választóknak, hogy mégis miért érdemlik meg bizalmukat, inkább a rombolás stratégiáját választják, amelynek egyetlen összekötő ereje, hogy leváltják a Fideszt. Így történhet meg az, hogy egy olyan küzdelmet is felvállalnak, amelynek megnyeréséhez nincs semmilyen eszközük (üzenetük), helyette továbbra is bíznak régen meglévő kiváltságaikban, amit a polkorrekt közbeszéd biztosított számukra, és amelyben nem volt szükség érvekre, hiszen elég volt a győzelemhez az ellenfél morális kikezdése. Ezeknek az embereknek üzenném, hogy ez a győzelemhez édeskevés, hiszen már nem a ’90-es években vagyunk. Ilyen hozzáállással pedig nem sok okuk lesz a nevetésre.

Előkerült az a bizonyos kártya

Orbán Viktor már akkor is antiszemita, amikor a zsidókat (is) védi.

Az új rekordot jelentő Nemzeti Konzultáció záróünnepségén a miniszterelnök arra az egyértelmű párhuzamra hívta fel a figyelmet, hogy a zömében muszlim bevándorlók a vallásuk gyökereiben rejlő antiszemitizmust is magukkal hozzák, így a betelepítésük akaratlanul is együtt járhat a zsidó emberek biztonságának csökkenésével.

A kiugróan sikeres konzultáció és a zsidó vallású emberek védelmének ténye olyan mértékű gyomrosnak számított a sorosista 444 nevű hecclapnak, amit nem hagyhatott szó nélkül. Az izzadságszagúra sikeredett bizonyítási kísérlet a kormányfő beszédéből a következő részletet idézte:

Migránspolitikánk tehát az európai zsidó közösségek érdekét szolgálja, és ez akkor is így van, ha ők nem állnak ki nyíltan az elemi érdekeik mellett, és szótlanul tűrik, hogy az őket is védelmező magyarokkal szemben méltánytalan támadások történjenek”.

A szövegértéssel küszködő 444-es propagandistának a fenti mondatba a “megvédjük a zsidókat, pedig meg sem érdemlik” szófordulatot sikerült belemagyaráznia. Időzőjellel, kiemeléssel, mintha csak maga a miniszterelnök mondta volna, pedig az a szerző hazugsága, éppúgy, ahogy a firkálmány címe is: “Orbán már zsidózik”.

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén