Az EU soros elnökségét betöltő Ausztria kancellárja hétfőn találkozott az európai bevándorláspárti erők arcával, Emmanuel Macronnal. A megbeszélés utáni sajtótájékoztatón arról beszéltek, hogy mind a ketten egyetértenek a külső határellenőrzés megerősítésében, és abban, hogy a bevándorlók országaiba közvetlenül vigyék el a segítséget. De vajon tényleg akkora pálfordulás történt, hogy már a francia elnök is azt akarja, amiről Magyarország három éve folyamatosan beszél?

A válasz röviden természetesen az, hogy nem. Nagyon nem. Pontosan ugyanazt akarják, amit idáig, csak a közeledő EP-választások és csökkenő népszerűségük miatt új eszközökhöz kellett nyúlniuk, amelyben úgy tűnik, hogy kiemelt feladatot szánnak a kezdetektől fogva ‘bevándorlásellenes’, és ezáltal még nem hitelvesztett Sebastian Kurznak.

Azt érdemes látni, hogy Macron egy újonnan létrejött mozgalom vezéreként lett francia elnök, emiatt egyaránt vannak baloldali és jobboldali szavazói is, akiket a kampányban egyszerre kell kielégíteni. Mivel az alapvető politikai törekvését már többször kinyilatkoztatta, vagyis, hogy ő ‘Orbán Viktor ellenfele’, így nem lehet kétséges, hogy elkötelezett a bevándorlás mellett. Azonban ahogy Európában, úgy Franciaországban is egyre többen nézik aggodalommal a bevándorlással összefüggő nehézségek növekedését. Ráadásul ezeknek az embereknek egy jelentős része Macron szavazója, akiknek voksaira számít a májusi választásokon is. Ahhoz, hogy ne veszítse el őket, kedvezményeket kell tennie a számukra is. Olyan kedvezményeket, amiktől eloszlik aggodalmuk a bevándorlás további veszélyeitől. Emlékezzünk, hogy Macron a kezdetektől fogva kettős beszédet folytat, mert amíg folyamatosan a bevándorlás támogatása mellett érvel, addig a francia-olasz határ a mai napig le van zárva.

Hogy ezt az ellentétet feloldja, és hogy egyszerre kedvezzen a bevándorláspárti és bevándorlásellenes szavazóinak is, ugyanehhez a kettős beszédhez nyúl. A probléma leginkább abból ered, hogy míg a bevándorláspártiak igényeit teljes mértékben kiszolgálja, addig a bevándorláselleneseknek tett gesztusok inkább csak retorikai természetűek. Ilyennek számít egy hivatalosan bevándorlásellenesnek titulált politikussal való mutatkozás, valamint az olyan dolgokról való beszélés, mint hogy meg kell védeni a külső határokat, és hogy a segítséget kell odavinni a problémás országokba. Hogy a külső határok védelme alatt mit kell valójában értenünk, azt pont a Sargentini-jelentésről való szavazás napján mondta el Angela Merkel német kancellár.

Ne legyenek kétségeink: nem azért akarják elvonni tőlünk a határfelügyelet jogát, mert képtelenek vagyunk megvédni azt, hanem pont azért mert nagyon is meg tudjuk védeni. Az külön pikáns, hogy mindezt a 'szolidaritás' jegyében tennék.

Ne legyenek kétségeink: nem azért akarják elvonni tőlünk a határfelügyelet jogát, mert képtelenek vagyunk megvédni azt, hanem pont azért mert nagyon is meg tudjuk védeni. Az pedig különösen pikáns, hogy mindezt a 'szolidaritás' jegyében tennék.

Közzétette: Kimondjuk – 2018. szeptember 17., hétfő

 

De lényegében ugyanez hangzott el a Macron-Kurz találkozón is, amikor mindketten kijelentették, hogy támogatják az Európai Bizottság javaslatát a Frontex európai határ- és partvédelmi ügynökség megerősítésére, a jelenlegi 1.500 fős létszám 10.000 fősre való bővítésére. Kurz még azt is hozzátette mindehhez, hogy egyes országokat, akik kicsit szkeptikusabbak ebben – itt Magyarország kivételével Spanyolországot, Olaszországot és Görögországot említette – meg kell győzni. Ez összefüggésben áll Merkel szavaival, amelyek a nemzeti szuverenitás csorbításáról szólnak.

A jövő forgatókönyvei

Nem tudok jósolni a kristálygömbömből, de jelenleg minden jel abba az irányba mutat,  hogy a brexit miatti kiválással továbberősödő francia-német tandem új törésvonal kihasználásával akarja bebiztosítani hatalmát. Ez pedig nem más, mint a bevándorláshoz való viszonyulás kérdése. Az látszik, hogy ebben a kérdésben a baloldali tömb a liberálisokkal és zöldekkel kiegészülve összezár, azonban a néppárt eléggé megosztott. Egyes, főleg északi országokból származó képviselői támogatják a bevándorlást, míg a keleti és déli országok képviselő inkább ellenzik azt. Ezt a megosztottságot kihasználva Macron a saját országában is sikeres recept szerint vonzana el papíron konzervatív képviselőket a jobboldaltól, hogy politikai ambíciói utolsó akadályát, az Európai Néppártot is elhárítsa az útból. Ha sikerül a néppártból képviselőket a saját mozgalmának megnyernie, akkor az utolsó olyan tényezőt is sikerül kiiktatnia, ami a szorosabb európai együttműködéséről alkotott képére – nevezzük mondjuk Európai Egyesült Államoknak – veszélyt jelenthet.

Azonban a bevándorláspárti erők mögött sem ostobák állnak, így pontosan látják, hogy önmagában a ma érvényes felosztás szerinti képviselők megnyerésével még nem érhetnek el többséget, főleg ha a bevándorlásellenes erők is egy egységkoalícióba tömörülnek, hiszen májusban jönnek a választások. A kampány központi eleme már ma is világosan látszódóan a bevándorlás kérdése lesz, így ha ők teljes mellszélességgel beleállnának a bevándorláspártiság oldalára, akkor annak katasztrofális eredménye is lehetne az ő számukra nézve. Éppen ezért szükséges átvenni a kezdeményezést és a téma meghatározását a saját térfelükön tartani. Mivel azonban 2015 óta a bevándorlás pártján állnak, és ugyanettől az időponttól kezdve a magyar miniszterelnök képezi az ellenpólust, így hirtelen bevándorláskritikussá arcvesztés nélkül nem lehet válni, főleg ha a választás utáni politikával önmagukkal kellene szembemenniük, hiszen az intézkedéseik továbbra is azt fogják támogatni.

Ennek megvalósításához le kellett igazolniuk egy kezelhető, és a válság kezdete óta bevándorláskritikus politikust. Mivel az újonnan megválasztottak közül az olasz kormány és a cseh kormány is komolyan gondolja azt amit mond, kézenfekvőnek tűnt a németek érdekekre mindig is fogékony osztrák kancellár ‘felkérése’ a feladatra. Így esett a választás Sebastian Kurzra, aki készségesen elvállalta a megbízást, még ha ennek ára a kormánykoalíció szakadását jelentené is.

A terv világos, már csak egyetlen feladat van: meggyőzni az embereket, hogy a mi bevándorlásellenességünk jobb választás a keményvonalasabb magyar és olasz megoldással szemben. Ennek bizonyítására pedig a Sargentini-jelentés volt hivatott, amely jogi szempontból valószínűleg eredménytelennek bizonyult, de annyi politikai hozadéka mindenképpen volt, hogy megbélyegezze Magyarországot, és így azt lehessen mondani, hogy “lehet, hogy Magyarország bevándorlásellenes, de ott csorbulnak a szabadságjogok; mi is látjuk a bevándorlás veszélyeit, de mi igazi demokraták vagyunk”.

Kurz tehát úgy mérte fel a helyzetet, hogy karrierje szempontjából valószínűleg többet profitál, ha behódol a hatalmasoknak – Manfred Weber is hasonló taktikát választott -, de óriásit kockáztat, amikor a Sargentini-jelentés támogatásával végső soron korábbi önmagával került szembe. Kormánykoalíciós partnere, az osztrák Szabadságpárt ugyanis már bejelentette, hogy nem fogadja el a jelentés érvényességét és vizsgálja a jogi lehetőségeket. Tehát ha a valódi bevándorlásellenesek elég ügyesen kommunikálnak, akkor nem a Kurz-féle vonal fog tőlük szavazatokat nyerni, hanem a bizonytalankodó jobboldal fog a valódi bevándorlásellenesekre voksolni. Ez az a küzdelem, aminek kimenetelét ma még szinte lehetetlen megjósolni. Amit viszont egyáltalán nem nehéz megjósolni, hogy bármi is lesz a májusi szavazás kimenetele, a bevándorláspártiság éllovasának szerepében tetszelgő Macron biztosan veszít. Ha ugyanis nyernek a bevándorlásellenesek akkor egyértelmű a bukás, azonban ha a bevándorláspártiak nyernek, akkor sem lesz túl sok oka az örömre, mert egy Németország dominálta Európa kiépítését sikerült francia elnökként előidéznie.