Manapság egyre többet hallani az álhírekről, mint a társadalmi normák szétverésének legfőbb okozójáról. A mai nap éppen Németországban nyújtottak be egy törvénytervezet, amelynek célja, hogy kiszűrje az álhíreket és letiltsa a gyűlöletbeszédet. Na mármost azon túl, hogy a liberális média az önkritika helyett ebben látja legfőbb ellenségének, a populizmusnak az előretörését, a téma felvet néhány igen komoly kérdést a szólásszabadságról: vajon mi számít álhírnek, és ami még fontosabb, ki jogosult ennek eldöntésére?

Még az évtized elején is dívott az a vélemény, hogy a média a negyedik hatalmi ág rangjára emelkedett, hiszen kegyei elnyerése nélkül kormányok buknak meg, vállalatok kerülnek a csőd szélére. Kétségkívül igaz, hogy szerepe kialakulása óta meghatározó volt, ami az idő múlásával csak egyre nőtt, ám tévedés lenne, ha a meglévőnél nagyobb szerepet tulajdonítanánk neki. Egyrészt azért, mert a másik három hatalmi ággal (törvényhozói, végrehajtó, igazságszolgáltatói) ellentétben a médiának soha nem volt kényszerítő ereje, inkább csak a dolgok felnagyításával, közvetve tudta előidézni azt. Ezt a manipulációs hatalmat koránt sem szabad alábecsülni, de mégsem jelent akkora hatáskört, mint amit egy törvény biztosítana számára. Ez az elméleti ok. A gyakorlati oka, hogy miért nem tekinthető hatalmi ágnak sokkal prózaibb: bizonyos helyzetekben nem tudja érdemben befolyásolni a politikai döntéseket, mert nem tud eléggé hatni a választókra. Óriási médiaellenszélben kellett gyakorlatilag mindig – egészen pontosan 2014-ig – kampányolnia a Fidesznek, és órási médiatúlsúllyal kellett megküzdenie Donald Trumpnak is. Mint azt már tudjuk, mégis mind a ketten sikeresek tudtak lenni. Pedig Trumpnak rendesen meg kellett küzdenie. Az 50 legnagyobb amerikai médium közül 49 Hillary Clintont támogatta – volt olyan lap, amely a választások éjszakáján több százezer példányban kinyomtatta aktuális lapszámát, borítóján Amerika első női elnökével. Csak remélni merem, hogy a zúzda helyett valamelyik iskola papírgyűjtési akciójába szálltak be meglehetősen drágán.

Új média, közvetlen elérés

De akkor mégis hogyan lehetséges, hogy Trump mégis ki tudta vívni a végső győzelmet? A választ a kezünkben, egészen pontosan a telefonunkban kell keresnünk. Sokáig tartotta magát az a vélekedés, hogy a social mediat először Obama használta kifejezetten kampánycélokra. Ez valószínűleg így is van, hiszen vannak olyan célcsoportok, jellemzően a fiatalok, akik egyáltalán nem néznek TV-t, nem hallgatnak rádiót, és nem érdekli őket, hogy mi szerepel a plakátokon, ám non-stop csevegnek a Messengeren, lájkolnak a Facebookon, vagy megosztanak az Instagramon. Az ő elérésükre kétségkívül alkalmasak lehetnek különböző online kampányok, de ez csak szükséges és nem elégséges feltétele a sikernek. Egy eszköz, amelyet ha jól használnak, képes választásokat eldönteni. Ám a jó használathoz megfelelő üzenetek is kellenek, és ez volt az, amiben Donald Trump zseniálisan látta meg a lehetőséget. A Twittert használta arra, hogy egyszerű, rövid, érthető, de ugyanakkor megbotránkoztató gondolataival az emberek foglalkozzanak.

Twitter közvetlen

A közösségi média közvetlenségében rejlő ereje. Forrás: pbs.twimg.com

Bátor, szókimondó üzenetei célba értek, hiszen az újdonság varázsa mellett arról beszélt, amire az emberek valójában gondoltak. Merőben más attitűd ez, mint a saját polkorrektségébe belefásult liberális média működési elve. Persze megpróbálták lejáratni, de mivel az üzenetek megfelelően rövidek voltak, ezért hiába adtak mellé bármilyen körítést, nem tudták azt a szövegkörnyezetéből kiragadva félremagyarázni. Ezzel gyakorlatilag annyit értek csak el, hogy gondolatait még több emberhez eljuttatták. A liberális média óriási hibát követett el, amikor saját, polkorrekt értékrendjét összekeverte a valósággal.

Trump megkerüli a liberális médiát. Forrás: pinterest.com

Trump megkerüli a liberális médiát. Forrás: pinterest.com

Megszokták, hogyha hozzájuk érkezik egy vendég, azt könnyen szalonképtelenné tehetik, ha az interjú után kellően sokáig kellően sokszor elmondják, hogy mennyire szörnyű (szexista, rasszista, homofób, fasiszta – tetszőlegesen be lehet helyettesíteni bármilyen jelzőt) ember is ő valójában. De hiába mondja el a legképzettebb műsorvezető a könnyeivel küszködve, hogy ez a bohém milliárdos mennyire embertelen, amikor a fallal akarja elválasztani tőlünk Mexikót, ha az átlag amerikai, akit ez a probléma napi szinten érint – akár a munkaerőpiacon, akár a közbiztonság romlása miatt – nem azt fogja gondolni, hogy tényleg mennyire embertelen is ez a Trump, hanem azt, hogy ‘basszus, nekünk tényleg szükségünk lenne egy ilyen falra’.

Forrás: http://www.theverge.com

Trump tweetjeit nem sikerült kiforgatni, csak ajándék hírverést jelentett számára. Forrás: www.theverge.com

És ez volt az a folyamat, amikor az elit – amelynek kiszolgálója a hagyományos média – egyre inkább elvált a hétköznapi emberek valós igényeitől, és továbbra is a saját hatalmuk biztosítására teremtett burokban élték tovább fényűző életüket. A legszörnyűbb azonban mégsem ez, hanem hogy a tehetetlenségre nem az alkalmazkodással próbáltak válaszolni, hanem a szabályozás és a manipuláció eszközeihez nyúltak (Amerikában persze nem éltek bürokratikus eszközökkel, hiszen a vesztes választás után erre lényegesen kevesebb lehetőségük maradt).

Ahelyett, hogy levonták volna a vereséghez vezető okok konzekvenciáit, és némi önkritikát tanúsítottak volna, inkább a lényegesen könnyebb utat választották: megalkották a fake news (magyarul álhírek) fogalmát – hiszen a velük ellentétes véleményeket azért mégsem tilthatták be.

fake news

A Twitter ellen szánt csodafegyver, az álhírek stigmája. Forrás: www.trumparmy.net

A média legújabb fegyvere, az álhírek bélyege 

Mert ugye nagyon érdekes, hogy mitől is lesz egy hír ál. Természetesen vannak az olyan alapvető tények, minthogy melyik országban kit választottak elnöknek stb., de az, hogy ki, és milyen hírt, valamint hogy milyen formában tálal, idáig is használták az újságírók. Persze amikor a média szereplői hegemón helyzetben vannak, ez kevéssé érdekelte őket. Tévedés esetén lehoztak egy helyreigazítást a 68. oldalon és a probléma máris le lett tudva.

Azonban amikor a technológiai fejlődésnek hála megjelent a piacon néhány új szereplő, máris megnövekedett a kérdés fontossága. Úgy tűnik, hogy a piaci verseny hívei mégsem bírják a versenyt, hiszen abban a pillanatban, ahogy vetélytársat kaptak az új média jelentette új üzenetek formájában, máris a betiltásukért lobbiznak. Az valószínűleg fel sem merül bennük, hogy az emberek pont azért pártoltak el tőlük, és kerestek alternatív hírforrásokat, mert már undorodtak a modoros álszenteskedő liberális felfogástól, ami bár a képernyőn keresztül szépen cseng, a valósággal azonban köszönőviszonyban sincs. Erre a legjobb példa az alábbi kép, amely bejárta a világsajtót, és amely azt a címet viselte, hogy rendőrök állnak egy menekült család mellett, akik el akartak szaladni az állomás területéről.

A kép, amelyen a rendőrök a sínek közé lökik a menekülteket. Forrás: http://lvnte.blog.hu

A kép, amelyen a rendőrök a sínek közé lökik a menekülteket. Forrás: http://lvnte.blog.hu

Miről árulkodik ez a 2015 szeptemberében készült kép? A magyar rendőrök kegyetlenül a sínek közé löknek egy menekültcsaládot, kisgyerekkel együtt.

Ellenben vessünk egy pillantást a valóságra:

Hát igen, a migráns a saját családját löki le a peronról, a rendőrök pedig odaugranak, hogy segíteni próbáljanak rajtuk. Mégis hogy történhetett ez? A fotós, aki a képet készítette, nem lett volna tisztában a valós eseményekkel? Mivel a képet elég közelről készítette, ezért ez elég kizártnak tekinthető. Akkor viszont szándékosan akarta megtéveszteni a közvéleményt, mert az jobban passzolt az ideológiájához? És ha igen, akkor ezt már tekinthetjük álhírnek?

A vélemény nem egyenlő a hazugsággal

Mindenesetre ha mégis lennénk annyira balgák, hogy elhiggyük a média önfelmentő szándékának tekintett álhírekkel kapcsolatos vádjait, aminek segítségével szerintük a populizmusnak bélyegzett – a valóságban inkább csak a józan ész diktálta szabályok szerinti életet élni akarók összessége – folyamatok egyre inkább elterjednek, akkor is szánalmas ez a mindent betiltani akaró bolsevik tempó. A világ a véleményújságírás felé tart, így ez nekik is lehetőséget teremt az üzeneteik újracsomagolásában. Persze csak ha lennének annyira tehetségesek, és tudnának alkalmazkodni az új kor új kihívásaihoz. Mindenesetre amíg monopol helyzetben vannak, addig semmi sem kényszeríti rá őket, hogy változtassanak. Éppen ezért is célszerű kiállni a véleményszabadság mellett, hiszen attól még, hogy lehetnek egy írásban tárgyi tévedések, még koránt sem biztos, hogy aljas és rossz szándék vezérli a szerzőket – lásd pl. a fenti videót. Ennyi erővel az én blogomat is be lehetne tiltani, hiszen itt csak a saját véleményemet fogalmazom meg, amellyel remélem, hogy hozzájárulok a gondolkodás pluralizációjához, ami viszont hosszútávon a demokráciát erősíti – még akkor is, ha bizonyos kérdésekben tévedek.

És ezzel elérkezünk témánk legfontosabb részéhez, az álhírek szankcionálásához. Hiszen ahogy azt a bevezetőben is írtam, német miniszterek a mai napon benyújtották azt a törvénytervezetet, amely alapján akár ötvenmillió euróra büntethetik azokat a közösségimédia-cégeket, amik nem tüntetik el elég gyorsan a gyűlöletbeszédet és az álhíreket. A Facebook aggódik az ötlet miatt. Mint mondták, ők elkötelezettek az illegális tartalmak eltávolításában, és hajlandók segíteni a probléma megoldásában. De ahogy a szakértők is rámutattak, ez a lépés arra kényszerítené a szolgáltatókat, hogy a bíróság helyett ők döntsék el, hogy Németországban mi számít jogsértőnek. Ez pedig ebben a formában nem tekinthető másnak, mint a szólásszabadság egyértelmű, és durva megsértésének, hiszen nem világos, hogy ki, és milyen felhatalmazás révén korlátozhatja bárki véleményhez való szabadságát. Sajnálatos, hogy a Nyugaton odáig jutottak, hogy az európai értékeket pusztán ideológiai okokból kifolyólag levegőnek nézzék, ahogy sajnálatos az is, hogy ebben az esetben nem kezdeményez az unió semmiféle vizsgálatot a német kormány ellen a demokratikus alapelvek megsértése miatt.