Gyakran halljuk érvként az ellenzéktől, hogy a kormány a félelmeink kihasználására játszik. Naiv csodálattal tűnődöm, hogy saját elméletüket önkritikaként miért nem gyakorolják akkor, amikor már századik alkalommal temették el a magyar demokráciát.

A hatékony kommunikáció

A hatékony kommunikáció az ember legrejtettebb vágyait célozza. És mint ilyet, alapvetően kettőt tudunk megkülönböztetni: a félelmet és az irigységet. Az ellenzék és az ideológiailag velük egy oldalán álló sajtó is ezt a logikát próbálta követni, amikor érthetetlen módon, folyamatosan a köztársaság, a demokrácia és a jogállamiság végét prognosztizálta, ami aztán csak nem akart eljönni. Az elveszített három választás kijózanító erővel hatott a véleményformálók stratégiájára, mivel az átlagember, a számára megfoghatatlan, üres üzenetek végtelen unszolása ellenére sem nagyon akart félni. Ekkor döntöttek a változtatás mellett. Nem baj, ha a félelem nem működik, akkor hozzányúlok a másik ősi vágyhoz, az irigységhez. Innentől kezdve a sztori ismert, nincs olyan RTL híradó, ahol ne találnának módot arra, hogy Mészáros Lőrincet valahogy szóba hozzák- itt azonnal hozzá is tenném, jogosan. De Rogán Antal lakásának megmagyarázhatatlan növekedése vagy Szijjártó Péter luxusvillája is csak ezután vált érdekessé és érdemessé a média munkásai számára. Mivel cikkem témája nem a korrupció, illetve annak feltételezett nagysága, ezért ezt a mellékszálat most engedelmükkel el is vágnám.

Úgy tűnik, hogy a hírszerkesztői tanfolyamokon nem véletlenül tanítják azt, amit, hiszen a recept bevált, az emberek a témán csámcsogtak, a Fidesz népszerűsége csökkenni kezdett. Ez az az időszak, amikor a migrációsválság legitimációs szaka beköszöntött. Itt az ellenzék rossz helyzetértékeléséből adódóan olyan kommunikációs pozíciót vett fel, amelyből arcvesztés nélkül nagyon nehéz kijönni – nem is sikerült idáig senkinek -, ezért új témában vélte felfedezni sikerének zálogát. Az addigra óriási méreteket öltött bevándorlás közepette a kormány az ország védelmében olyan intézkedési csomagot fogadott el, amelynek része a vészhelyzet vagy szükségállapot bevezetése.

(Emlékeztetőül: A módosítás értelmében a rendőrök lezárhatják az utakat, korlátozhatják a gépkocsiforgalmat, nyilvános és közforgalmú helyek, például piacok, pályaudvarok és a Liszt Ferenc Repülőtér működését is befolyásolhatják. Lakásba bírósági határozat nélkül beléphetnek. Lezárhatnak épületeket és területeket, megakadályozhatják a be- illetve a kilépést és ezek elhagyására kötelezhetik az ott lévőket, abban az esetben, ha ott jogellenesen Magyarországon tartózkodó személy lehet.)

 

Ezek az intézkedések akkor kiváltották a teljes ellenzéki média haragját, mondván, hogy itt majd a rendőrség házkutatásokat, pogromokat tart és egyébként is a náci időkre utal – ez is ismerős, gyakran visszatérő motívum, a nácikártya kijátszása, amivel megpróbálnak az emberek morális beidegződéseire hatni – egész életükben tanították nekik, hogy a nácik rosszak, hát most érzelmi zsarolás révén hasznosítjuk a tanítottakat. Ettől a probléma ugyan meg nem oldódik, de legalább az ellenállókat egy roppant egyszerű és megkérdőjelezhetetlen érvvel le lehet szerelni: aki mást mond, az náci. Ezt Orbán Viktor ellen is alkalmazták, kezdetben a szerb kormányfő – akinek a szájából ez kifejezetten pikáns, hiszen egykori mentora, Seselj éppen a Hágai Bíróság előtt felel a népirtásban betöltött szerepe miatt -, az osztrák kancellár vagy a Magyar Narancs szerkesztősége is. Az osztrák kancellár Canossa-járását azóta ismerjük, a Mancs pedig szintén öngólt lőtt, hiszen Mérő László emiatt hagyta ott a szerkesztőséget. Az érzelmekre, rossz emlékekre apellálás nem jött be, helyette győzött a józan ész. Az emberek nagyobb problémát láttak a végeláthatatlanul beözönlő, ellenőrizetlen tömegek láttán, mint az esetleg felbukkanó rasszizmusban.

2015. November 13., Párizs 

A történteket nem kívánom tollamra tűzni, azokkal mindenki tisztában van. A jelenlegi témámmal történő relációja annyiban érdekes, hogy a terrortámadás után Franciaországban napokig szükségállapot volt érvényben, Belgiumban pedig kijárási tilalom. Mindez Európa nyugati, szabadabb felében. A szükség felülírta a dogmákat, az államgépezet hatékonyan működött, a tetteseket viszonylag gyorsan felszámolták – más kérdés, hogy miért nem megelőző csapás formájában került erre sor. Mindenesetre nem emlékszem az ellenzék soraiból kiszűrődő hangos ellenkezésekre. Mondjuk érdekes helyzetet teremtene, ha az általuk okozott válság megoldása ellen még szót mernének emelni. A történtek fényében hazai ellenzékünk soraiban is egyre csendesült a zsörtölődés. Jóllehet két megyére vonatkozóan még mindig érvényben volt a szükségállapot, de az általuk vizionált és – valljuk be – remélt jogsértés csak nem következett be.

A rettegés legújabb szintjét újabban a tervezett alkotmánymódosítás testesíti meg, ami ellen vasárnap tüntetést szervezett a MOMA és az Együtt – így sikerült együtt közel 1000 embert az utcára szólítaniuk. Lássuk be, ez a téma jelenleg nagyjából ennyi embert érdekel. 

A Jobbik szerepe

Sokkal érdekesebb ebből a szempontból a jobbikos Novák Előd performansza, aki a készülő, még titkos jogszabályi tervezetet posztolta facebook oldalára. Ezzel ő is beállt a feltételezett karhatalom elleni tüntetők színes, ám csekély táborába – ha úgy tetszik, egy platformra helyezte magát a ‘demokratikus’ ellenzékkel. Majd amint felröppent a hír, hogy ezzel államtitkot sért, azonnal lemondott mentelmi jogáról. Ezzel is a mártír szerepét kívánta magára ölteni, akit a karhatalom el akar hallgattatni, holott amit csinált, az törvénybe ütközik. Megértem, hogy a politikai életben maradásának záloga az aktivitás, de félő, hogy ezzel ő is olyan helyzetbe hozta magát, amelyből már nehéz lesz visszakozni.

Az ellenzék – és immár a Jobbik is ide sorolandó -, bár felismerte az eszközt, de azt mégsem tudta jól alkalmazni. Ennek oka, hogy az állam ezekben a viszontagságos időkben nem a félelmet, hanem sokkal inkább a védelmet jelenti emberek millióinak számára.