Már biztos, hogy a politikai elemzők által esélytelennek tartott Trump lesz a republikánus párt hivatalos jelöltje. A folyamatosan lenézett és alábecsült milliárdost így ezentúl az elnökválasztáson tartják biztos másodiknak. Valljuk be, ha legalább akkora eséllyel tippelik meg az eredményt, mint az előválasztások során, akkor ez számára inkább kedvező állapot. A tévedés oka – a szándékos megtévesztést figyelmen kívül hagyva – nem más, mint hogy ő az, aki ma leginkább érti az átlag emberek gondjait, és a nyelvükön tudja megszólítani őket. Mivel ezt ma egy milliárdos teszi a leghitelesebben, azt hiszem nem ártana a politikai elitnek némi önkritikát gyakorolnia.

A tegnapi indianai előválasztáson eldőlt, hogy Donald Trump lesz a republikánusok elnökjelöltje. Az eredmény persze nem meglepő a korábbi események függvényében, de mindenképpen példaértékű, hiszen a hivatalos kampány mellett folyamatosan zajlott a milliárdos kijátszását célzó árnyékkampány – az USA-ban speciális szabályok alapján történik a választás, a jelöltek delegáltakat gyűjtenek, akik adott esetben a választók akaratával szemben is más jelöltet támogathatnak, ha nincs meg az abszolút jelöltséghez szükséges 1237 delegált; ennek esélyét hiúsította most meg Trump -, annak érdekében, hogy semmiféleképpen sem egy párteliten kívüli személy kerüljön a hatalom közelébe – ismerős módon, egységfrontba tömörülve. Merthogy Trump annak számít, aki kampányát saját vagyonából finanszírozza, így nincs lekötelezve a politikát jellemző alkuknak és kompromisszumoknak, elnöksége alatt nem kell az átláthatatlan háttéralkuk végtelen sorával foglalkoznia, hanem a választási ígéretei teljesítésével és a választói akarat végrehajtásával törődhet. Ezért is félnek tőle a médiában csak mainstreamnek, vagyis a fősodorhoz, (az előbb említett alkuk és megegyezések rendszeréhez) tartozó politikusok összessége, akik azért félnek egy külső, független jelölttől, mert nem tudják lekötelezni, irányítani, ami által felbomlik a korábban kényelmesnek tűnő status quo, megváltozik a játszótér. Tehát jelöltsége olyan, a párt felé célzott üzenetként is felfogható, hogy egy valódi demokráciában semmilyen pátoszos elv öncélú hangoztatása érdekében nem mehetsz szembe az emberek akaratával.

Új idők – új igények

Ez a korábban elképzelhetetlennek hitt helyzet egyben egy jelzés is a világban az utóbbi időben eluralkodott iránynak: az amerikaiaknak is elegük van a hiperérzékenyek eltorzult világából és a politikai korrektségből. Ők csak élni szeretnének a maguk módján, anélkül, hogy egy önjelölt megmondóember a saját kisebbségi komplexusaitól túlfűtve kitalál egy újabb mondvacsinált jelzőt, amellyel a több száz éve kialakult társadalmi rendet akarja a saját igényeire szabni.

Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy kialakult egy új társadalmi réteg, amely a kárvallottja volt minden ‘esélyegyenlőségesdi’ küzdelemnek, és akiket a legegyszerűbben úgy jellemezhetünk, hogy dühös fehér férfiak. Mert minden indentitás szükségszerűen nemcsak a saját csoportjellemzőit határozza meg, hanem azt is, hogy kivel szemben képzeli el magát és ennek referenciatengelyében kivétel nélkül az imént felsorolt jegyekkel bíró egyén állt. Így tehát Trump menetelése egyfajta egészséges önvédelmi mechanizmusnak is betudható, ami azért is nagy szó, mert Amerika a liberális progesszivizmus hazája.

Milyen politikát hozna Trump elnöksége?

Persze a végső győzelem előtt még egy akadályt le kell küzdeni, ami Hillary Clinton személyében ölt testet. Clinton kampányát nem mellékesen az a Soros György finanszírozza, aki annak idején a korábban IMF-bábként is funkcionáló Bajnai Gordon politikai visszatérését támogatta, újabban pedig a migránsválság Európa arcát átszabó kísérletével hozzák szóba, így annak is van oka szurkolni Trumpnak, aki valódi paradigmaváltást szeretne. 

A leggyakrabban felhozott ellenérv, aggály persze nem tűnik teljesen alaptalannak, hiszen sokan félnek attól, hogy vajon milyen felelős elnök lehetne a milliárdos celebritásból, aki korábban nem éppen példaértékű életéről vált híressé. Nos, Trumpról sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy ne lenne sikeres abban, amit csinál. És ezt az érzékét az üzleti életben fejlesztette tökélyre. Minden helyzetben a cél eléréshez szükséges legjobb megoldást választotta: amikor a tucatnyi republikánus jelölt közül ki kellett tűnni, akkor megbotránkoztatott; amikor a figyelem helyett mérsékeltebb hangvételre volt szükség, akkor visszavett; valamint az egyetlen jelölt, aki képes a hagyományos republikánus szavazókon túl új embereket megszólítani. Tehát vezetőként való viselkedése nem keverendő össze nyers stílusával, elnökként nem egy hóbortos megmondóemberi szerepet alakítana, hanem a pragmatikus politikus tökéletes megtestesítőjeként tetszelegne.

Külpolitikája is drámai változást hozna, és nem csak azért mert Putyinnal elfogadható szinten lévő viszonya csökkentené a hidegháborús nyomást, hanem mert – ahogy azt már többször is kijelentette – nem akarná a ‘demokráciaexporton’ keresztül ráerőltetni akaratát más kultúrájú országokra, ugyanakkor a nyíltan terrorista Iszlám Állam ellen hathatósabb fellépést sürget. Szintén fontos érv Trump politikája mellett, hogy ellenzi a nemzeti szuverenitást és a nemzetállamok függetlenségét lenullázó TTIP-t is.

Hogy ezek az intézkedések mit hoznak a saját maga életében, azt mindenki döntse el személyesen, de ami biztosnak látszik, hogy Amerika már választott és ezt jó lenne, ha a folyton irigy kistestvér szerepét játszó Európa is észrevenné és nem most, a változó szelek fújásával egyidejűleg akarna felszállni egy 20 évvel ezelőtti vonatra.