Mozgalmasra sikeredett a népszavazási kampány utolsó néhány napja. Volt itt minden a robbantástól kezdve egészen a migránsok által megvert kamionsofőrig, vagy éppen a nem létező no-go zónák körüli vitáig. A gyűlöletkampány meghozta eredményét, csak érdekes módon nem abban a formában, ahogy azt a mindig objektív liberális média próbálja tálalni.

“Minden, ami másokban irritál minket, hozzásegít saját magunk megértéshez” – mondta egyszer a bölcs mester, Carl Gustav Jung. Ez nagyjából annyit tesz, hogy csak annak a viselkedése tud felbosszantani minket, akinek a magatartása rávilágít valamely saját, kevésbé kedvelt tulajdonságunkra. Az iskolából vett példánál talán mindenki emlékszik azokra a srácokra, akik nagyképűnek és bunkónak tartották az osztály ügyeletes ‘menő arcát’, vagy azokra a lányokra, akik különböző illetlen – általában könnyűvérűségükre utaló jelzővel – jelzőkkel illették csinosabb társaikat. Ezekben a diákokban általában egy közös vonás volt: a kisebbrendűség érzetéből fakadó irigység. Tudták, hogy a másik náluk valamiben jobb – ez sulis mércével általában a népszerűséget jelenti – és éppen ezért, ahelyett, hogy elismerték volna – vagy inkább csak közömbösséget mutattak volna irántuk – a hátuk mögött szidalmazták őket, megpróbálva másokat is az ő érdekeiknek megfelelően befolyásolni. Hiszen a suliban farkastörvények uralkodnak, a gyerekek kegyetlenül őszinték, és a népszerűségért legalább akkora harcot kell vívni, mint manapság a politikusoknak. Népszerűséget pedig csak figyelemfelkeltéssel lehet elérni, így azok, akiknek nem ‘természetszerűleg’ jár a figyelem, vagyis akik nem szépek vagy nem a kor divatjának megfelelően öltöznek, alternatív megoldások után kell nézniük. Így kerül a kamaszok arcára meg több piercing, hajukra kék vagy éppen zöld festék, és így válik az osztály lúzere a kötelező együttérzés tárgyává. A dolognak ez a része idáig a természet rendjét követi, nincs benne semmi kivetnivaló. Ám amikor ezek az iskolai szocializációban hátránnyal induló emberek ahelyett, hogy megpróbálnak a kialakult társadalmi rendbe valamely pozitív tulajdonságuk kompenzáló kidomborításával hozzákapcsolódni, inkább a megvetésük vélt okát jelentő – és emiatt a sajnálatunkat és együttérzésünket joggal kiérdemlő – sajátosságukat állítják középpontba, és bármely őket ért kritika esetén e mögé bújnak, akkor születik meg a politikai korrektség iskolai változata. Így a kövér kisgyerek, akik korábban ha érvényesülni akart, akkor rá volt kényszerítve, hogy az átlagnál viccesebb legyen, inkább a könnyebb utat választja és mostantól furkósbotként fogja használni testalkatbeli hátrányát – beláthatjuk, hogy ez nem nagyon motiválja a fogyásra – és bárminemű őt ért kritika esetén ki fogja játszani a jolly jokert. Ez az, ami a mai liberalizmust jellemzi, és ez nem más, mint a sértettek vallása. Sajnos ez az, ami vonzóvá teszi, hiszen ki ne szeretné a könnyebb utat választani és az áldozat szerepében tetszelegni?

A modell adott, már csak annak elfogadtatása van hátra. Manipulatív eszközeikkel próbálják táborukat egyre szélesíteni (rábeszélnek másokat, hogy ő is közéjük tartozik, rámutatnak valamely általuk kreált hiányosságra, amely alapján szerintük őt is csúfolják stb. Ennek a folyamatnak legszemléltetőbb példája az egyre több betűvel gyarapodó LMBTQ-k tábora), a népszerűségben folytatott versenyben egy ilyen ‘negatív’ tulajdonság már inkább erénynek számít. A problémát tovább tetézi, hogy most már megvan az erős érdekérvényesítő képesség a széles közösség révén, de a korábban szerzett sérelmek, az irigység, és ennek egyvelege a gyűlölet, továbbra is ott lapul lelkük mélyén, amelyet most már minden gond nélkül engedhetnek felszínre törni, hiszen sokan vannak, és érinthetetlenek. Az első ilyen generáció – ahol az értékrend, mintegy erőszakos, irigységtől és rosszindulattól vezérelt kicserélődése megtörtént – már felnőtt.

Most ők azok, akik a bevándorlókban újfent saját elesettségüket látják, vagy sokkal inkább láttatják. Az ő érdekük a jövevényekre csak és kizárólag a ‘menekültek’ elnevezést használni, hiszen ezzel olyan lehetőségük van kiszélesíteni saját táborukat, hogy az végleges ‘hatalomátvételt’ jelent a  hosszú évszázados folyamatok során kialakult normák felett (más kérdés, hogy a bevándorlók nem akarnak ehhez a csoporthoz tartozni, hiszen már most több millióan vannak, akik egy érdekközösséget tudnak alkotni, így a nőkkel szembeni felfogásuk kárvallottjai éppen azok a feministák lesznek első sorban, akik az érkezésüket támogatják). Ez az életmódbeli változás nemcsak odáig terjed, hogy a saját felfogásuk papagáj módjára történő ismételgetése előbb a szabadságunkat korlátozta, majd a biztonságukat veszélyeztette, de mostanra már a saját normáink által legitimált – mert ugye a szerencsétleneken és elesetteken segítünk – és a polkorrektség mítoszával bebetonozott erkölcsi felsőbbrendűségük gyűlöletének tárgyává mi magunk és életmódunk vált. Ez az a végső küzdelem, ami napjainkban folyik. Emiatt lehet népszerű – a korábban elképzelhetetlen jelöltként számon tartott – Donald Trump, mert ki meri mondani azt, amit nagyon sokan gondolnak, ám a polkorrektség okán idáig nem merték. És ez az a lázadás, ami napjaink Európájában is folyik, és amihez a kezdő lökést a népszavazás adja.

A robbantás visszhangja

Ezt támasztja alá a körúti robbantásra adott válaszok tömkelege is, hiszen az internetet ellepte a gyűlölködés, csak éppen nem az utóbbi idők tapasztalatai által indokoltnak tűnő terror miatti aggodalom, hanem a ‘szakértők’ által gerjesztett uszítás, mivel biztosan tudják, hogy mindez a Fidesz megrendelésére történt, hogy növelje a népszavazási kedvet. Nem az a szörnyű ebben, hogy ilyet feltételeznek egy demokratikusan választott kormányról, hanem hogy a rendőri sajtótájékoztatóan a szóvivő kénytelen bejátszani azt négy segélykérő hangfelvételt a sérült járőrtől, amely bizonyítékául szolgált a eset megtörténtének – ugyanis a béke és szeretet nagykövetei nemcsak állapotuk miatt nem aggódtak, de még a sérülés tényét is kétségbe vonták.

habony-24-hu

Forrás: 24.hu

Nemrég fejeződött be a civil szervezetek 1500 fő részvételével tartott “emberséges Magyarországért” demonstrációja, ahol ezek az emberek ismét a gyűlölet ellen emelték fel hangjukat. Nagyon szép és nemes gesztus, de vajon mikor fognak ráeszmélni, hogy saját maguk ellen tüntetnek?

Az elmúlt napok gyűlölet-bűncselekményei között ugyanis olyanokat találhatunk, mint hogy megverték Bayer Zsolt fiát, rátámadtak G. Fodor Gáborra, a Századvég stratégiai igazgatójára és a 888.hu főszerkesztőjére, vagy éppen a nagy nyilvánosság előtt a hvg korábbi újságírója az alábbi kinyilatkoztatásra ragadtatta magát:

Tulajdonképpen én  ebből a népszavazásból csak jól jöhetek ki. Ha érvényes, akkor nyomhatom, hogy “legpocsékabb nemzet”, “nyilasország”, meg “moslék-ország”, ha viszont nem érvényes, akkor annak örülhetek, hogy a Fidesz kapott egy gyomrost.”

Így nyer értelmet a gyűlölet és uszítás permanens felemlegetése. De mi már pontosan tudjuk, hogy azok, akik ezt hangoztatják, ők gyűlölnek leginkább. Elsősorban magukat, hiszen az önmagát elfogadni képes, és önmagával elégedett ember nem ér rá ilyeneken gondolkodni. A hitelességi válságukat és a bukásukat pedig az fogja okozni, hogy saját, lépten-nyomon hangoztatott értékrendjükkel ellentétbe kerülnek. Reméljük legalábbis, mert ezek az emberek eredendően nem rosszak, csak a rossz mintákat követték. A fő bűnösök itt azok, akik az ő kiszolgáltatott helyzetükön nyerészkednek azáltal, hogy súlyos milliárdokat költenek ennek a nyilvánvalóan téves és mesterséges életmódon támogatására (emlékezzünk a Coca-cola, Apple stb. óriásvállalatok szivárványszínben történő pompázására), mert ahhoz jól felfogott anyagias érdekeik párosulnak. Az elmagányosodott emberek fogyasztásban felfedezett örömforrása mellett a másik legfőbb motiváció az olcsó munkaerő, amelyhez azonban el kell fogadtatni képzetlen arabok millióinak józan ésszel felfoghatatlan, abszurd betelepítését – bármit a profitért.

De az iskolából hozott túlélési szabályt követő téves minta nem lehet irányadó. Itt az ideje a felnőtté válásnak, amely bizony érett, felelősségteljes és határozott döntések meghozatalának képességét feltételezi. Ez az utolsó esélyünk, hogy ennek a beteg, kiforgatott világnak – és az ennek jó fényben történő feltüntetésében hivatott médiának – véget vessünk. Ha most nem tesszük, amit tennünk kell, akkor már nem lesz több esélyünk, hiszen többségbe kerülnek. Sorsfordító hétvége elé nézünk, már nagyon várom.