agitatio

kitekintés a világra

CEU: a birodalom visszavág

Régóta nem látott ellenállást váltott ki a kormány lex CEU-ként elhíresült javaslatának elfogadása, amely az egyetem alapítójának befolyását tekintve nem okoz különösebb meglepetést. Ennél egy fokkal érdekesebb, hogy az utcai tüntetések résztvevőinek többségének valószínűleg soha nem lenne lehetősége annak képzésein részt venni, emiatt furcsán hat az oktatás szabadsága miatti kiállásuk. A történet ennél azonban lényegesen egyszerűbb: ezúttal az akadémiai világ álcája mögé bújtatják féltett világképük megóvásának szándékát.

Mint ismert, kedden az Országgyűlés gyorsított eljárásban fogadta el a külföldi felsőoktatási intézmények akkreditációját regulázó jogszabályt. Ellenkezésül tüntetők egy csoportja a CEU épülete köré vont élőláncot, majd átvonultak a parlament elé, ahol kisebb dulakodásra is sor került. Ezek a tények, a többi azonban leginkább találgatás.

A kormány lépése azonban tökéletesen illeszkedne abba a folyamatba, amit a ma ismert Európáért vívott harcban az ismert milliárdos, Soros György ellen folytat. Közhely, hogy Soros vágyálma a ‘nyitott társadalmak’ megvalósítása – még ott is, ahol erre szemmel láthatóan nincs fogadókészség. Ennek a missziónak a beteljesítéséhez persze rendelkezésre áll minden eszköze, hiszen mesés vagyonán nem sajnál politikai befolyást vásárolni. Ahol nem tudja megvenni a politikusokat, ott a civilnek keresztelt – és ezáltal egy sérthetetlenségi burkot köréjük vont – intézeteket támogat, hogy elvégezzék azt a munkát, amelyet a politikusok nem akarnak. Ez a cél pedig nem más, mint a társadalmi normák átrendeződése. Jelen esetben felkészítés egy multikulturális és multinacionális, területileg egységes Európának – vagy nevezhetjük Európai Egyesült Államoknak is – az elfogadására.

Ennek érdekében jelentős tőkét fektetett be a médiába – akik elmagyarázzák, hogy miért jó befogadni a bevándorlókat -, emberi jogi szervezetekbe – akik a szent írásnak tekintett emberi jogokra hivatkozva bírálhatnak bárkit, aki nem nekik megfelelően cselekszik -, és bizony oktatási intézményekbe is, ahol egyrészt biztosítja a szervezeteibe a szellemi utánpótlást, másrészt vagyonán, és kapcsolatain keresztül vonzó jövőt kínál azoknak, akik hajlandóak világnézetét a magukévá tenni.

Jellemzően ebből a három elemből áll össze az a rendszer, amit nemes egyszerűséggel csak ‘Soros-hálózatnak’ aposztrofálunk. Bár ez így elég rémisztőnek és antidemokratikusnak tűnhet, de azért nem kell megijedni, ugyanis jobban állunk mint az európai országok többsége. Ott ugyanis a politikai hatalmat is ő gyakorolja, vagy legalábbis erősen kontrollálja.

Forrás: origo.hu

Az ismert levél Soros György tollából. Forrás: origo.hu

A helyzet ugyanez volt Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt is, amikor a magyar kormányfő nem az őt megválasztó magyar népnek felelt – már csak azért sem, mert soha senki meg sem választotta -, hanem a hitelt folyósító IMF-nek, és a mögötte álló politikai-gazdasági elitnek, például Soros Györgynek is. Emlékezetes, hogy 2014-ben ő volt az egyetlen magyar, akit meghívtak a hírhedt Bilderberg-csoport találkozójára.

Aztán jött a változás, és a korábbi bábminiszterelnököt a nép akarata orkánként söpörte el. Ez volt az a pillanat, amikor Magyarországon politikai kormányzás alakult, vagyis a választók akarata érvényesült a legfelsőbb hatalomban is. Nem sokkal később az ellenőrzés eszközeként használt IMF hitel is visszafizetésre került, tehát elvileg tiszta lappal indultunk. Elvileg.

A nemzetközi hálózat azonban annyira kiterjedt volt, hogy fennállt a veszélye, hogy Magyarországot nemzetközileg elszigetelik – pont mint Ausztriát Jörg Haider idejében – és a kormány emiatt meg fog bukni. Ahogy a politikai memoárokból kiderült, 2012-ben nagyon közel voltunk hozzá. Ekkor jött a békemenet, amely szó szerint megmentette Orbánt. Értik, a nemzetközi elit majdnem a nép ellenében is képes megbuktatni vezetőket – nem véletlen, hogy az ellenzék ma is kimondva-kimondatlanul ebben bízik, saját alkalmatlansága miatt.

Azóta viszont eltelt 5 év, és rengeteg dolog változott. Először a britek mutatták meg, hogy lehet másképp is élni, mint ahogy azt a birodalom elképzelte, és otthagyták a közösségnek ezt a jelenlegi fajtáját. Majd 2016. november 8-án bekövetkezett az, amire senki sem számított, és amitől korábban elképzelhetetlen mértékű átrendeződések kezdődtek a nemzetközi politikában.

Ez óriási érvágást és sokkot jelentett a megcsontosodni látszódó politikai rendszernek, amelyet így azonban újra kell értelmezni. Nem titok, hogy ebben a munkában Magyarország úttörő szerepet vállal, főleg a bevándorlás kérdésében, amely minden mai konfliktus alapját képezi. Magyarország erejét mutatja, hogy elsőként mert szembeszállni ezzel a birodalommal, vagy ahogy a miniszterelnök fogalmazott: “2017 a lázadás éve lesz”.

Nem csoda hát, ha minden lázadást csírájában akarnak elfojtani, nehogy ragadós legyen a többi országban. Ennek a sorába illeszkedik a különutas bevándorlási politika miatt ránk zúdított össztűz, vagy az emberi jogok újraértelmezésének próbájára adott azonnali strasbourgi válasz, vagy most a CEU regulázása elleni tiltakozás. A valóságban minden nemzetközi felháborodás ennek a lázadásnak az elnyomására tett kísérlet.

Beszédes, és egyben a birodalom befolyását mutatja, hogy amint napvilágra került a CEU-t szabályozó törvény javaslata, az EU már másnap napirendre tűzte a kérdést, holott a rendes munkamenet napokat, heteket szokott igénybe venni. De mindent elárul az egyik, Soros György által támogatott liberális portál fogalmazása is: “Minden követ megmozgatnak Brüsszelben, hogy jogi fogást találjanak a lex CEU-n”. Pedig lex CEU-nak inkább az egyetem megalapításához szükséges törvényváltoztatást lehetne nevezni, lásd fenti kép, ahol a milliárdos saját maga nevezi így az egyetemmel való kivételezettséget.

Sajnos ebbe a sorba illeszkedik, hogy épp a CEU-ügy kirobbanásával egy időben kezdte el pedzegetni Brüsszel, hogy ha Magyarország nem hajlandó elfogadni a kötelező kvóták ránk eső részét, akkor az ősszel Lengyelországgal együtt kizárnak minket az unióból. Most azon túl, hogy már megállapodás született az önkéntes kvótákról, és hogy egy önmaga demokratikus felfogására büszke szervezetnek nem igazán illik fenyegetőzni és zsarolni, felfedi a valóságot is minden támadás eredetére, vagyis a bevándorlásra. Ahogy Lázár János fogalmazott: “feloldhatatlan az ellentét a kormány és Soros György bevándorláspolitikájában mutatott különbségben”. Először próbálták erővel, utána fenyegetőzéssel, most pedig zsarolással. Kár, hogy az érvelést kihagyták, mondjuk abban lett volna a legkisebb sikerük.

#ISTANDWITHCEU

Tehát a boszorkányüldözés logikája hasonló, ám a helyzet felfedése ezúttal sokkal nehezebb, hiszen a CEU-n valóban számos kiváló koponya fordult meg mind az oktatói, mind pedig a hallgatói oldalon. Az ő tehetségükkel való leplezés pedig nehezen kikezdhető erkölcsi támogatást nyújt az egyetemi szabadságot féltő narratívának.

Mivel velük szemben nem sok mindenki határozná meg magát szívesen, ezért ott célszerű fogást keresni, ahol valóban van. Az pedig nem más, minthogy a CEU ma két diplomát ad, egy magyart és egy amerikait, miközben a hallgatók csak egyetlen képzést végeztek el. Ez óriási versenyhátrány a többi egyetem számára – ugyanezért a kettős diplomáért a BGE-n például két külön szemesztert kell elvégezni a Ruskin Egyetemen. Tehát a törvény elsősorban nem a bezárást, hanem az azonos feltételek rögzítését szolgálná. Ezt a véleményt támasztotta alá a Magyar Rektori Konferencia hétfőn kiadott – a vélhető politikai támadások miatt – nagyon óvatos állásfoglalása is:

Az MRK elismeri és jogosnak tartja azon kormányzati szándékot, hogy – figyelemmel az Oktatási Hivatal jelentésében megállapított hiányosságokra– a külföldi felsőoktatási intézmények magyarországi képzései kérdésében egyértelmű szabályozást vezessen be, illetve a jelenlegi szabályozás alapján elvárja a jogkövető magatartást, amely egyaránt érdeke a magyar felsőoktatásnak és a továbbtanulni szándékozó fiataloknak.”

De a szabad oktatásért kiállóknak nem csak ezzel az egyenlőtlenséggel kell elszámolniuk. A CEU tulajdonképpen nem is számít igazi egyetemnek, hiszen csak mester, doktori és egyéb továbbképzései vannak, azok is speciális szakokon, speciális embereknek, vagyis nem jelentkezhet oda bárki. Az egyik legjelentősebb szűrőt kétségtelenül az MBA képzésükön elvárt 4-4,5 félmilliós tandíj jelenti – azt hiszem, hogy nem ettől lesz szabad az oktatás. A másik jelentős szűrő megítélésem szerint az érdeklődés, hiszen a CEU-n olyan rendhagyó képzések zajlanak, mint a kisebbségpolitika, vagy a társadalmi nemek (gender) tanulmánya. Ez utóbbin végzett hallgatók jogosultak eldönteni, hogy ki milyen wc-t használhat – független attól, hogy minek született, persze.

Ahogy az egyetem ír magáról a honlapján:

Intézményünk kiemelten foglalkozik a társadalmi változások interdiszciplináris és összehasonlító kutatásával, a nyílt társadalmakba történő átmenet modelljeinek tanulmányozásával, valamint a nem nyugati fejlődési típust követő demokráciák elemzésével.”

Tehát igazából nem is egyetem, hanem sokkal inkább egy eszmei képzőműhely, ahol az ország vállalatvezetőit bemutatják egymásnak, feltéve ha elfogadják a Soros-féle világrendet – no meg persze ha kicsengetik a nem éppen elhanyagolható tandíj összegét. Ebből a szempontból az egyetem célja kettős: egyrészt kinevelni a ‘civil szervezetek‘ új generációit, másrészt a legmagasabb vállalatvezetői körökben növelni a lekötelezettek számát.

CEU gender

Felirat a táblán: “Megmentjük a gender-tanulmányokat”. Fotó: index.hu

Éppen ezért a tüntetők nem is a CEU mellett álltak ki, hanem sokkal inkább az általa képviselt világrendért, amelyet megpróbáltak ezúttal az akadémiai kiválóság álcájával leplezni. Beszédes, hogy a tüntetésen a megafonba beszélő szónok már nem a felsőoktatási törvény visszavonását követelte, hanem a változást, amit „az egész ország akar”. A felháborodás mértéke a szokásos, annyi különbséggel csupán, hogy a tiltakozás ezúttal pillanatok alatt hamvába halt. Másnap a rendőrség elutasította a híd lezárását bejelentő tüntetést. Na nem azért persze, mert a diktatúra így akarná elhallgattatni az ellenszegülőket, hanem mert a tüntetés megtartásához szükséges minimum létszámot sem sikerült a szervezőknek összeszednie. Pedig az egy közepes baráti körrel rendelkező személy számára sem jelenthet kihívást, ugyanis mindössze 10 fő szükséges hozzá.

Így hát a nép általi kormánybuktatás ezúttal az érdeklődés hiánya miatt elmaradt, ám ne higgyük azt, hogy ezzel elfogyott volna minden trükk a milliárdos tarsolyból – már csak azért sem, mert az igazán jelentős kihívást sosem az utcai demonstrációk jelentették.

Mivel az elitegyetem jellegéből adódóan elképzelhetetlenül  széles ismeretségi körrel rendelkezik, ezért könnyedén tud teljes össztüzet zúdítani Magyarországra. Mint például annak a volt CEU-s tanárnak a véleménycikke, amelyet a Guardian című liberális brit lap hozott le, és amely “Az EU túl sokáig tolerálta Orbán Viktort” címet kapta. Az írás maga nem érdekes, hozza a szokásos kliséket és formulákat, ám az arra adott indulatos hozzászólások megérnek némi elemzést, mert tökéletesen hozzák a liberálisok lelkivilágát:

“Vidéken az újságosnál már korán reggel nem lehet kapni Guardiant. Gondolom amikor hajnalban mennek ki a földekre, vesznek egyet, hogy szántás közben legyen mit olvasgatni.”

“Abba csomagolja a kondás ebédre a zsírszalonnát, de csak miután alaposan áttanulmányozta.”

Legalább annyira vicces, mint a Momentumos Mécs János szatírája. Szatíra, már a szóhasználat esetében is érezhető a liberális pökhendiség. ‘Nem érted a felsőbbrendű viccet? Azért mert ez szatíra volt. Te meg azt sem tudod, hogy mi az, hiszen egy tanulatlan bunkó paraszt vagy’. Mivel én nem vagyok egy érzékenyen gyerek, ezért nekem ennyi belefér, csak akkor ne tessenek csodálkozni, hogy a mélységesen megvetett 8 millió vidéki állampolgár jelentős része nem arra fog szavazni, aki lenézi őket. Szerencsére úgy tűnik, hogy a CEU-n inkább csak a gender-elméletből készítik fel a nebulókat, politikából kevésbé.

Previous

Csíki Sör: új idők hírnöke

Next

Álhírek mindenhol

6 Comments

  1. Demokráciát

    hazaáruló szöveg kedves blogger. mindenki aki nem orbán egypártrendszerét támogatja az sorosbérenc, ezt a hazugságot fejtegeted bekezdéseken át. a kormány egy szabad államban nem ugat abba bele hogy ki mit oktat. egy szabad országban nem zárnak be egyetemeket. Az egyetem azonos szabályok közt működik mint az összes többi, a bezáratásától nem lesznek azonosabbak a szabályok épp ellenkezőleg, az ország LEGJOBB egyetemét tiporjátok a sárba a diktatúra nevében. A magyar emberek elhülyítése az értelmisé elüldözése a cél. A fiatalok menekülnek külföldre mert nincs itthon normális képzés, munka, megélhetés. Ezeket a problémákat megoldani kellene nem tovább rontani 200mrdal kevesebb jut évente felsőoktatásra mint 2017ben. Ha az mszp kormányok hazaárulók voltak, akkor a fidesz egy egész hazaáruló plázát nyitott. Demokráciában az utolsók, korrupcióban meg a legelsők lettünk a régióban. És most már az egyetemeket is eltiporják az újkomcsi narancs bolsik.

    • Margó

      1. ha valóban diktaturában élnénk ez a “kirohanás” amit idetornyoztál meg sem jelenthetett volna.!!!! Ùgy mint a németországi facebook közösségi oldalon, ahol az általad és a hasonlók által -tudod-e egyáltalán miért????- nagyrabecsült sorosmarrionett kemény pénzekkel támogatja Merkel cenzúra szólás szabadság törekvéseit. 2. Elismert magyar egyetemek -akik már akkor is évszázados múltnak és kiválló hirnévrek örvendtek, amikor schwarzgyurka még a deportálásra kikeresett zsidó hittársait fosztatta meg egy SS tisztnek segédkezve a maradék ingóságaiktól, szóval – ezek az intézmények rektorai szerint: szivesen néznek egy megfelelöségi vizsgálatnak elébe. Olvashattuk a minap a portáljukon. Az ö prosperálásuknak nem kell reklám, A TELJESITMÉNYÜK SZINVONALA ÉS TARTALMA MAGA;
      ALAPJA AHIRNEVÜKNEK!!!! Egyébként a megjegyzésed hangneme visszacseng a parlament elé vonult bagázs hangoskodásában……

  2. lee

    Te mennyi kaptál ezért a cikkért a kormánytól?

  3. varga anna maria

    Azok akik kimennek a megválasztott kormányunk és a magyar állam ellen tüntetni,ki kell utasítani az országból!!Láttam sok olyan transparenst ,aminek semmi köze Magyarországhoz!!!/amerikai lobogó /Mikor indítanak már eljárást ellenük??És tessék kiutasítani őket az országból!Van itt elég hülye,nem kell még több!!

    • Más

      Kedves Mária 🙂 Azt nem veszed észre hogy Te is rendkívüli irracionális gondolkodó vagy? Idáig hol éltél? Barlangban?

  4. TECA

    Intézményünk kiemelten foglalkozik a társadalmi változások interdiszciplináris és összehasonlító kutatásával, a nyílt társadalmakba történő átmenet modelljeinek tanulmányozásával, valamint a nem nyugati fejlődési típust követő demokráciák elemzésével.”VAGYIS AZONOS A MARXISTA EGYETEMMEL,AMIT A NÉPNYELV FOXI-MAXI EGYETEMNEK HÍVOTT!!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén