Látszólag a kereskedelmi kapcsolatok helyreállítása volt a Putyin-Erdogan csúcs célja, ám a háttérben felsejlik egy jelentősebb, nagypolitikai érdek is: az új geopolitikai érdekszférák kialakulásának vagyunk szemtanúi.

Az Olimpia árnyékában, kihasználva a média egyoldalú érdeklődését, csendben zajlott le a térség jövőjét meghatározó legfontosabb találkozó. A tudósítások csupán semmitmondó tényközlésekre szorítkoztak, így jellemzően – az egyébként korántsem elhanyagolható – csak a gazdasági együttműködések leírását tartották említésre méltónak.

Így került sor a Török Áramlat elnevezésű giga gázvezeték-projekt újraélesztésének, az akkuyui nukleáris erőmű építésének, és az orosz gazdasági embargó feloldásának – főleg a turisták számában mérhető – gazdaságélénkítő közlésére. Bár e tények önmagukban véve sem elhanyagolhatóak, de a török államfő által furcsán ható ‘drága barátom’ erőltetett megszólítás azért ennél némileg többet sejtet, főleg ha visszatekintünk a lelőtt orosz vadászgép okozta fagyos viszonyra.

Lassan egy hónap telt el a török puccskísérlet óta, így viszonylag elég információ áll rendelkezésre ahhoz, hogy az események alakulásából körvonalazódni látszódjon a mögöttes szándék, a közös gazdasági és politikai érdek. Ezt alátámasztani látszik az a tény is, hogy Oroszország elsőként fejezte ki együttérzését a puccs következtében, míg a nyugati hatalmak kivártak – talán mert bíztak a bukásában. A történet ugyanakkor nem most kezdődött, hiszen a júniusi bocsánatkérő levél már egyértelműen jelezte: a közös érdek felülír minden látszólagos ellentétet. 

Amerikai intervenció

Talán éppen ez volt az, ami kiváltotta aztán a puccskísérletben testet öltő folyamatot. Bár a liberális sajtó előszeretettel próbálja úgy beállítani az eseményeket, hogy Erdogan önmagát puccsolta, hogy aztán erre hivatkozva tisztogatásokba kezdhessen, azért ez a magyarázat némiképp visszás, hiszen a novemberi 1-jei előrehozott választással bebetonozta magát és korábbi célját, a teljhatalom megszerzését, már tulajdonképpen ekkor elérte. Éppen ezért merem olyan kijelentések megtételére ragadtatni magam, hogy ez valódi kísérlet volt az elnök hatalmának megdöntésére, amit az is igazol, hogy egy katonai puccs végrehajtói ritkán próbálják a hatalmat magukhoz ragadni olyan célokért, melyeket a közleményükben jelentettek be, úgymint „a demokratikus rend helyreállítása” valamint, “az emberi és szabadságjogok garantálása”, ellenben máshonnan már ismerősek lehetnek ezek a kifejezések…

További árulkodó jel a puccs végrehajtása során az Európai Unió egy biztonsági szakértőjének a Reutersnek adott értékelése, miszerint „ez egy viszonylag jól levezényelt puccsnak tűnik, a hadsereg jelentős részének közreműködésével, ez nem csak néhány ezredes műve”.

Ellenben a megoldás kulcsát mégsem itt, hanem a már korábban említett és ezúttal tényleg újraélesztett Török Áramlat gázvezeték megvalósításában kell keresni. Emlékezetes, hogy a magyar kormány amerikai rosszallását is ennek a vezetéknek a támogatása váltotta ki, ahogy a júniusi erdogani bocsánatkérés is ezt az óriásüzletet vetítette előre. A helyzet jelenleg úgy áll, hogy az Ukrajna felőli gázcsapok elzárását Európának mégis sikerülhet egy új útvonallal kiváltani, ami azt jelenti, hogy az amerikai külpolitika az ukrajnai sikertelen beavatkozás után a második kudarcát kénytelen elkönyvelni az elmúlt néhány esztendőben – nem csoda, ha Trump a ‘Make Amerika Great Again’ szlogennel megy óriásit. Az amerikai üzlet- és befolyásvesztésnek ugyanakkor mégiscsak az a legérdekesebb vetülete, hogy a feltétlen szövetségesnek tekintett Németország esetében mégsem emeltek kifogást az ugyanezt a célt szolgáló Északi Áramlattal szemben.

A török belpolitikába történő beavatkozásnak és a nagyra törő Erdogan lecserélésnek van egy olyan olvasata is, hogy a tetszhalott állapotában lévő EU-Török megállapodás feltámasztásnak és az egyre ambiciózusabb török tervek letörésének mindenképpen jót tett volna egy Merkel számára is kényelmesebb tárgyalópartner, főleg így egy nappal a nizzai merénylet után, amikor már szemmel látható volt, hogy a polgárokat nem lehet hosszú távon a félrebeszéléssel megvezetni.

Természetesen nem vagyunk közömbösek az emberi jogok megsértésével kapcsolatban és valóban a demokrácia sötét korszaka az, ami most Törökországban történik, de mivel az EU vezetői – a magyar  miniszterelnök ellenjavallatára, miszerint az EU biztonsága nem kerülhet egy EU-n kívüli hatalom kezébe – sokadjára sem voltak képesek felismerni az egyoldalú kiszolgáltatottságból fakadó veszélyeket, ezért azt kell mondanunk, hogy nem Erdogan leváltásában, hanem a stabilitásban vagyunk érdekeltek. Ugyanis ha nincs stabilitás, akkor még több migráns fog érkezni – talán ez is az egyik szempont volt a puccs hátterében, hogy a Török Áramlat a magyar energiafüggetlenségre gyakorolt hatását már meg se említsük.

Nehéz biztosat mondani ilyen rövid idő távlatából, de az már pontosan látszik, hogy egy nagypolitikai sakktábla részesei vagyunk, ahol minden politikai döntésnek komoly következményei lesznek. Történelmi időket élünk, célszerűnek tűnik a döntéseket is hasonló kaliberű vezetőkre bízni.