Az egyre komolyabbá váló tét – a kormányváltás – minden korábbi logikát felülír. Ennek legnagyobb kárvallottjai azok a politikusok, akik még hittek abban, hogy a politika az értékek és emberek képviseletéről szól és nem csupán a hatalom megszerzéséről.

A választás előtt két évvel úgy tűnik, hogy felgyorsultak az események. A Jobbik tisztújítóján kirakták az elnökségből az önálló akarattal rendelkezőket, amire Schiffer András a lemondásával reagált. Azt azonban csak a leginkább beavatottak várták, hogy Novák Elődöt még a frakcióból is ennyire szélsebesen száműzik. Hatalomtechnikai oldalról nézve a lépés logikus, hiszen ő soha nem lenne képes összeállni Gyurcsánnyal egy esetleges győzelem érdekében és a felesége által betöltött tisztségek révén még bőven van elég veszítenivalója ahhoz, hogy inkább a békés beletörődést válassza a totális háború helyett.

A helyzet egyszerűsödik, a tisztánlátás könnyebbé vált: az ellenzék utolsó két önálló gondolattal és erkölcsi tartással rendelkező szereplőjétől – nem mellesleg mind a ketten a globális tőke ellenében az emberek érdeket kívánták képviselni, ki-ki a saját belátása szerint – is sikerült megválni, így a megszületendő, amorf egységkoalíciónak látszólag már nincs több akadálya. Egy valamiről ugyanakkor szemmel láthatóan elfeledkeztek: a saját választóikról. Ők egy világképre, egy életfelfogásra szavaztak és nem arra, hogy bármi jöhet, ami nem a Fidesz. Mindenesetre az idealisták kora – legalábbis a választásokig – úgy tűnik, hogy leáldozott. Pedig ezekben a viszontagságos időkben nagyobb szükség lenne az értékelvű iránymutatásukra, mint korábban bármikor – és ezt nem csak azért mondom, mert én is közéjük tartozom.