Gyakran hallom liberális körökből, hogy a Civil Összefogás Fórum (CÖF) nem tekinthető civil szervezetnek, mert kormányközeli, ezáltal politikai szereplő. Ha elfogadjuk ezt a tételt, akkor viszont kevés magyarázat marad arra, hogy az ellenzék legfőbb finanszírozója által támogatott szervezetek ugyan miért esnek kívül a politikacsinálás körén – főleg, hogy ez ebben a formában egy ország szuverenitásába való beavatkozásnak minősül. Hacsak persze nem megint arról van szó, hogy néhány önjelölt ember hatáskörébe tartozik annak megállapítása is, hogy ki lehet ma civil és ki nem.

Bombaként robbant a hír, hogy a kormány képviseletében eljáró Németh Szilárd “el akar takarítani” egyes civilszervezetek az útból, konkrétan a Helsinki Bizottságot, a TASZ-t és a Transparency Internationalt. Még mielőtt azonban valami diktatúrát kiáltanák – immár sokadik alkalommal -, vessünk egy pillantást ezen szervezetek tevékenységére.

A Magyar Helsinki Bizottság saját bemutatkozása alapján “civil jogvédő szervezet, amely az emberi méltóságot védelmezi”. Ez elméletben nagyon szépen hangzik, de a valóságban nekünk is volt szerencsénk megismerni az ezen szavak mögött rejlő valódi tartalmat. Ugyanis itt nem valamiféle egyetemes jogvédelemről van szó, hanem kifejezetten a migránsok kontrollálatlan bevándorlását keretek közé szorítani igyekvő legitim államhatalom gúzsba kötéséről. Mert az emberi méltóságot védelmező szervezet szolgáltatásait nem minden emberre egyenlően fejti ki, hanem a saját értékítélete alapján, és ebbe mi ritkán szoktunk beleférni.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szintén egy “emberi jogi jogvédő szervezet”, amely a bevándorlási válság előtt főleg a romákkal szembeni jogsértésekkel, és az Orbán-kormány intézkedéseinek kritizálásával foglalatoskodott.

A Transparency International közpénzek fölött önjelölt módon őrködő, a korrupció elleni küzdelmet zászlajára tűző civil szervezet. Ennek célkitűzéseivel is nehezen lehetne vitába szállni, ha a valóság itt sem rúgta volna rá az ajtót – az előző két szervezethez hasonlóan – az álszent működésre. A sajtó liberális felében ezt a hírt előszeretettel próbálják meg úgy tálalni, hogy a kormány azért akarja elhallgattatni őket, mert utolsó védőbástyaként, halált megvető bátorsággal védelmezik az adófizetők pénzét. Az igazság persze az, hogy a korrupció vádját – függetlenül annak létezésétől és mértékétől – nem önzetlen hivatásból, hanem tisztán politikai megfontolásból, egyfajta furkósbotként alkalmazzák. Legalábbis nehezen lehet másként értelmezni, hogy a korrupció ellen küzdő szervezet chilei vezetője, Gonzalo Delaveau tavaly áprilisban kénytelen volt lemondani, miután nyilvánosságra került, hogy ő is érintett az offshore-botrányban. De a politikai indíttatásra tökéletes példa a kitiltási-botrány néven elhíresült, – mint később kiderült – teljesen alaptalan vádak nyilvánosságra kerülése is (mit ad Isten, akkor is az az amerikai kormány fogalmazta meg kifogásait, amelyik most fel van háborodva az orosz hackerek belügyekbe való feltételezett beavatkozásától).

Civil, civil társadalom
Polgári; egyenruhás szervezetbe nem tartozó. A civil társadalom egy olyan elméleti színtér, ahol az egyéni érdekek, célok és értékek megosztása kollektív módon történik és ahol az egyes szervezetek az államtól, a családtól vagy a piactól elkülönülnek. A civil társadalom az állam és a piac intézményeinek háttérstruktúráin túl működő társadalom alapjait képező önkéntes szociális és polgári szervezetek és intézmények összességéből áll.

De a három civil szervezetben a közös értékek mellett van még egy közös vonás: mindannyian Soros György anyagi támogatását élvezik. Annak a Sorosnak, aki korábban saját könyvében, a  nyílt társadalom avagy a globális kapitalizmus megreformálása-ban tett hitet az általa ideálisnak – értsd: még több profittal kecsegtető – vélt társadalmi rendről. Fájdalmasan kijózanító abba belegondolni, hogy az általa másfél évtizeddel ezelőtt írt könyvben megfogalmazott kívánalmak ma mind valósággá válnak – természetesen pusztán csak a véletlen művének köszönhetően, na persze.

Ebben leírja, hogy a szuverén nemzetállamok helyett a nemzetközi intézményeket kell megerősíteni – lásd politikai vita az EU-ról -, és ennek elősegítésére nyílt társadalmat kell létrehozni – hirtelen, a semmiből előbukkanó több millió arab bevándorló. Ez a két, véletlenszerűnek csak nagyon nagy jóindulattal nevezhető tény magyarázza, hogy ugyan milyen okból kifolyólag nyilatkozhat egy amerikai állampolgár európai politikai kérdésekben széles grémium előtt, és miért engedhet meg magának a nagyközönség előtt olyan kijelentéseket, hogy “Európának évi egymillió bevándorlót kell befogadnia”.

Így már nagyjából kezd világossá válni a kép, hogy milyen célokat szolgálnak kiterjedt civil szervezetei, vagy ha még mindig nem teljesen, akkor szerencsére az imént említett műben erre Soros maga is utalást tesz:

Most ismét tisztán látom, milyen feladatokkal kell megbíznom alapítványi hálózatomat.”

De ha ez idáig is nyilvánvaló volt, akkor miért nem tett semmit a kormány a beavatkozás ellen?

A kormánynak korábban is voltak intézkedései az efféle szervezetek politikai végrehajtó cselekedeteinek visszaszorítására, amit aztán Obama hírhedt mondatai követtek: “Magyarországtól Egyiptomig egyre inkább véget nem érő szabályozások és nyílt megfélemlítések veszik célba a civil társadalmat.” Az álmoskönyvek szerint pedig nem jó ómen a világ vezető hatalmával összerúgni a port.

De akkor miért próbálja meg ismét?

Azért, mert közben történt egy koránt sem elhanyagolható esemény, az amerikai elnökválasztás, amelyet Donald Trump nyert. Az ő kampányát – a demokratákkal ellentétben – nem Soros György támogatta. Sőt, ha úgy tetszik, akkor az új elnök nem ápol kifejezetten jó kapcsolatot a 86 éves milliárdossal. És éppen ez az, ami miatt ezek a civil szervezetek politikai funkciót töltenek be. Ugyanis nem egy független és önzetlen elhivatottság a vezérelvük, hanem tisztán a politikai szándék, ami jelen esetben a nyitott társadalom megteremtését jelenti. Mivel Trumpnak egészen más elképzelései vannak a társadalmi rend szervezéséről, ezért ő nem fogja jó szemmel nézni, hogy egyik legnagyobb ellenlábasa továbbra is akadálytalanul fejtse ki kéretlen tevékenységét, így a magyar kormány jó lóra tesz, ha a világ legnagyobb hatalmának akarata szerint cselekszik – legalábbis az álmoskönyvek szerint.

Ez idáig színtiszta, unalmas politika, nem is érdemelne különösebben több szót, ha nem tükrözné újfent hűen az ellenzék  – és főleg a média – képmutatását. Amíg az egyik esetben a politika befolyásával zengik tele a világot, addig a másik esetben megengedően eltekintenek ettől. Vagyis az ő értelmezésükben csak egy ellenzéki mozgalom szolgálhat rá a civil elnevezésre, a kormány szimpatizánsai legfeljebb a fasiszta jelzőt érdemelhetik ki. Úgy tűnik tehát, hogy megint a liberálisok értékítélete alapján dől el, hogy ma Magyarországon ki számít civilnek, és ki nem.