A korábban megkérdőjelezhetetlennek hitt liberális demokrácia felfogás új kihívóra lelt a hamvaiból feltámadó, új neokonzervatív irányban, amely küzdelem nem fog áldozatok nélkül lezajlani. Ezeknek a csatározásoknak vagyunk most szemtanúi.

Értelmezési verseny zajlik Európában. A hidegháború lezárulásával sokáig úgy tűnt, hogy egyetlen és kikezdhetetlen önigazodási lehetőséget enged alkalmazni az új, szabad világ. Így alakult ki az egypólusú, szabadpiaci neoliberális gazdasági és liberális társadalmi rend. Olyan társadalomrendezési toposzokkal, mint a politikai korrektség, amely egy másik liberális értékkel, a szólásszabadsággal egyszerre értelmezve kissé komikusnak is tűnhetne, ha nem ez lenne a valóság. De az álszent, paradox helyzet feloldását ironikus módon éppen az a modern kori népvándorlás fogja feloldani, amelynek kezelhetetlenségét saját maga okozta.

A kizárólagos világértelmezés másik pillérét, a vadkapitalista gazdaságpolitikát szintén a saját maga által teremtett szörny temette maga alá, amit az emberiség a 2008-as gazdasági világválságként tart számon. Emlékezetes, hogy kiindulópontja egy olyan, a kapzsiság és mohóság teremtette származékos termék volt, amelyet a történelem csak másodlagos jelzáloghitel-válság néven fog emlegetni (az olcsó hitel révén, a további profit utáni lehetőségeket hajszolva, olyanoknak is nyújtottak hitelbírálat nélkül hitelt, akik nyilvánvalóan nem voltak képesek ezt finanszírozni, ráadásul olyan ingatlanokat fogadtak el a hitel fedezetéül, amelyek értéke elmaradt a kölcsönadott pénzt értékétől).

De ne rohanjunk ennyire előre. Vizsgáljuk meg ezen szavak és definíciók értéksemleges jelentését, hogy utána már bátran alkalmazhassuk a továbbiakban.

Ismételten szeretném hangsúlyozni, hogy a blog célja nem a politikai tudomány bővítése, hanem széles néprétegek tájékoztatása, így a tudományos elmélkedés és kialakulástörénet bemutatása helyett a jelen kor sajátosságaira szeretném felhívni a figyelmet.

A liberalizmus és ebből kifolyólag a liberális gondolkodású ember fókuszában az egyén, mint individuum áll. Abból indul ki, hogy minden ember saját maga, szabadon döntheti el, hogy milyen módon kívánja élni életét. Ezért a lelkiismeret és életmód szabadságára koncentrál, köztük olyanokra mint a szexuális szabadság, vallásszabadság stb. Kevesebb állami beleszólást tart helyesnek a magánéletbe, hiszen azt feltételezi, hogy az emberek eredendően jók és válogatás nélkül, minden egyén önállóan el tudja dönteni, hogy számára mely életvitel az ideális.

Ezzel szemben a konzervativizmus, a konzervatív ember értékrendjét a közösség, a közösségben való gondolkodás adja. ‘Fontolva haladóknak’ is szokták őket emlegetni, mert tisztelik a hagyományt és nem akarnak azonnal változásokat, hiszen egy robbanásszerű folyamatot nem lehet iránytani, így könnyen megeshet, hogy több kárt okoz, mint amennyi hasznot esetleg hoz. Ebből kifolyólag előre meghatározott normák szerint él és elvárja, hogy a többség (a közösség, amelynek ő maga is a része) által legitimált (törvényesített, jóváhagyott, elfogadott) értékeket az állam elismerje és támogassa. Klasszikus példa erre a családok támogatása a kormány részéről, amelyet egy liberális sérelmezhet, hiszen milyen alapon favorizál az állam egy meghatározott életmódot.

További különbség még a két világnézet között, hogy míg a liberális feltétel nélkül hisz az emberi jóságban és egyenlőségben – és itt nem a törvény előtti diszkriminációmentességre gondolok -, addig a konzervatív ember inkább gyanakvó az ismeretlennel szemben és hisz a teljesítményben, valamint az azzal elkerülhetetlenül járó egyenlőtlenségekben. Úgy is leírhatnánk a legfőbb különbséget, hogy a liberális inkább álomvilágban, a konzervatív inkább a realitások talaján él. Miért mondom ezt? Gondoljunk csak bele, a liberális gondolkodás egy egyetemi professzor számára maga a megtestesült Kánaán, de egy nyomortelepen élő nem tudja eldönteni, hogy számára mi a jó, hiszen ezt a létformát sem önállóan választotta, így segítség nélkül kitörni se tud belőle – erre kézzelfogható példa a játékgépek betiltása. A liberális sajtó hőzöngött az intézkedésen, mondván ez durván megsérti az egyén szabadságát. Az ő gondolkodásuk alapján igazuk volt, a családfő valóban nem a félkarú rablóba dobálta a család fenntartására szánt segélyt már rögtön a kiutalást követő első napon. Ezért szabadsága ebből a szempontból korlátozódott, de a kérdés az, hogy melyik a fontosabb. A cél (és ebben a helyzetben a jó), vagy az alkotmányossághoz való merev ragaszkodás (ebben az esetben a törvényesség) a fontosabb? Ha erre a kérdésre választ tudunk adni, akkor már nagyobb eséllyel tudjuk megmondani, hogy a két irányzat közül melyikkel szimpatizálunk jobban. Ezzel a dilemmával  egy későbbi bejegyzésemben részletesebben is foglalkozom majd.

conservative vs liberal

‘Az elhízás konzervatív és liberális megközelítése’. Érzékelhető a két érzület közi különbség: az egyik szembenéz a problémával és nem másokat okol, míg a másik a felelősséget próbálja eltolni magától, így téve elviselhetőbbé saját kudarcát. Fotó: pinterest.com

Túllépve a politikai, kulturális beállítottságon, egy másik fontos és a témához szorosan fűződő viszonyrendszerben is el kell tudnunk helyezni magunkat. Nem csak politikai értelemben vett jobb- és baloldal van, hanem ugyanez a felosztás a gazdasági nézetekre is érvényes.

Gazdasági értelemben vett jobboldalinak azt a személyt tekinthetjük, aki a minél kisebb állami elosztásban érdekelt. Az állam lehetőleg minél kevesebb adót szedjen be tőlem, ugyanakkor nem is várom el, hogy gondoskodjon rólam (nincs állami egészségügy, oktatás stb., a legelesettebb rétegről minimálisan gondoskodik, de a többiek fizetnek a szolgáltatásokért, mert hogy ezeket annak tekintik. Szintén klasszikus példa erre az állami- és magánnyugdíj rendszere. Az első esetben szabályozott, kötelező mértékű járulékot vonnak le a fizetésemből és a későbbi ellátást a jövő generációi fizetik, míg a magánrendszer értelmében mindenki a saját, későbbi jólétére tesz félre). A piac szabályozza a gazdaságot, az államnak még szabályozás szintjén sincs beleszólása. Az állami vagyon privatizálása (magán kézbe történő értékesítése) volt az első látható jele ennek a gazdaságpolitikai paradigmaváltásnak Magyarországon. A gazdasági bal ennek szöges ellentettje, a polgárok elvárják az ingyenes állami támogatásokat, cserébe jövedelmük nagyobb részéről hajlandóak lemondani. Látható, hogy ennek megvalósítása nagyobb államot is feltételez.

(A harmadik legnagyobb ideológiát, a szocialistát, szociáldemokratát kivettem, ugyanis a 2. világháború után fokozatosan csökkent, a rendszerváltozás után pedig kiüresedett az ideológia tartalma, gyakorlatilag teljes egészében átvette a liberális tanokat.)

Az olvasottak könnyebb átláthatósága érdekében vegyük szemügyre az alábbi ábrát:

politika-gazdaság tengely

Forrás: saját szerkesztés

Látható, hogy a ‘liberális mezőhöz’ (tehát, hogy valakit ténylegesen, 21. századbeli értelemben vett liberálisnak tekintsünk) való tartozásnak két feltétele van. Az egyik, hogy ideológiai értelemben baloldali legyen, a másik pedig, hogy gazadási értelemben jobboldalinak kell lennie. Magyarországon ilyen politikát csak az SZDSZ folytatott, illetve újabban a DK próbálja ide pozicionálni politikáját. A másik oldal esetében nincs ilyen megkötés, láthatjuk, hogy a jelenleg még fennálló német kormánykoalícióban is a két testvérpárt a CDU (kereszténydemokrata, inkább gazdasági jobb) és a CSU (keresztényszociális, inkább gazdasági bal) is közel azonos politikát folytat. Ebből kifolyólag a Fidesz nem is különül el élesen egyik irányba sem, gazdasági felfogása szempontjából inkább a diagramunk egyenlítőjének közelében található.