Schiffer lemondásával tulajdonképpen a vasárnapi Jobbik tisztújítójára adott gyors választ, ugyanis az egyre gyorsuló folyamat következtében tisztázódni látszik egy nagy ellenzéki összeborulás, amiben ezúttal sem kívánt részt venni.

A mai napon adott nagy  interjújában jelentette be Schiffer András, hogy lemond az LMP társelnöki pozíciójáról és frakcióvezetői tisztségéről, ezáltal vonulva vissza a politikától. Indokként a szellemi háttér építését és a magánszférára történő visszatalálást nevezte meg. A valóság ugyanakkor nem tűnik ennyire egyszerűnek, hiszen a bejelentés éppen a Jobbik – Gyurcsány által is favorizált – néppártosodási folyamatának beteljesülése után történt.

Már volt szerencséje megtapasztalni, hogy milyen is az, amikor akarata ellenére bele akarják rángatni a nagy baloldali összefogásba, mint ahogy történt az 2012-ben, ami végül is az LMP szakadásához vezetett. Akkor annak a csatának, ha igen komoly áldozatok árán is, de győztese lett – és nem csak azért, mert az LMP végül önálló pártként, saját frakciót alapítva jutott be a parlamentbe, hanem mert következetesen meg tudta őrizni távolságát mind a két oldaltól, így óvva saját hitelességét.

Ezúttal viszont rálicitáltak. Feltehetően, hogy a baloldali pártok támogatottsága ezúttal sem lenne elegendő a Fidesz száműzéséhez, ezért a ‘demokrácia bajnokai’ úgy döntöttek, hogy a hatalomért cserébe még a korábban démonizált Jobbikot is beemelik a szövetségbe – feltéve, ha jelentősen változtat retorikáján, ami vasárnap tulajdonképpen meg is történt. Ilyen ellenszélben könnyen belátható, hogy a következetes harmadik alternatívát kínáló LMP-re még nagyobb nyomás nehezedne, amit ezúttal koránt sem biztos, hogy egy szakadással meg lehetne úszni. Nagy kérdés, hogy nélküle mi lesz a párttal, hiszen a vezető arc épp azt az üzenetet hordozta választói felé, hogy érdemes rájuk szavazni, vele van esély bekerülni a parlamentbe – tartok tőle, hogy vele együtt az LMP is visszavonul a politikai élettől, hátrahagyva még több politikából kiábrándult állampolgárt, ugyanis nehezen tudom elképzelni, hogy más párt be tudná csatornázni őket.

Mivel a társelnök végig büszke volt értékközpontúságára – amelyet a formálódó amorf politikai alakultra még jóindulattal sem lehetne ráaggatni -, így hát a kormányosnak sem maradt más választása, minthogy elhagyja a nyomás alatt álló, ellenszélben evező hajót, hátrahagyva a legfontosabb kérdést: lehet más a politika?

A válasz egy liberálisok dominálta politikai kultúrkörben azt hiszem, hogy mindenki számára világos.