agitatio

agilis agitatio – az új nézőpont.

Liberális felsőbbrendűség

Az Origo szerkesztőségébe való momentumos behatolás csak azokat lepte meg, akik olyan szerencsések, hogy már nem emlékeznek a liberális kormányok magyarországi regnálására. A módszer azon túl, hogy ismert, sajnos eléggé megszokott a toleranciát hirdetők táborában. Vegyél egy hangzatos, nehezen megfogható, de erkölcsileg mindenképpen kikezdhetetlen indokot, amelyre hivatkozva utána megteszed azt, amit voltaképpen te magad kritizálsz. Így lesznek a szerkesztőségeket vegzálókból a sajtószabadság harcosai, az ezt kifogásolókból pedig a szabadság elnyomói. A módszer annyira sikeres, hogy már az Európai Bizottság alelnöke is alkalmazza azok ellen, akik Soros György tevékenységét egyáltalán kérdőre merik vonni.

A történet ismert, bár valamilyen furcsa és megmagyarázhatatlan okból kifolyólag nem tartotta túl sokáig lázban a sajtót. Csütörtökön megjelent egy cikk az Origon, amelyben a Momentum pénzügyeinek valós, vagy vélt forrásairól tájékoztatták az olvasókat. Nem vagyok erkölcscsősz – főleg amikor a közbeszéd állapotának romlása ellen már a köztársasági elnök is szót emel -, így pontosan tudom, hogy a politika után a média is kezd egyre inkább polarizálttá, széttagolttá válni, ami folyamatosan növeli a szemben álló felek közötti feszültséget. De ha az erkölcs többé már nem is iránytű, a jog attól még nem veszti hatályát. Éppen ezért álszent és mindenképpen hiteltelen egy olyan párttól, aki a ‘megújulást’, a ’tiszta lappal kezdést’ szeretné képviselni potenciális választói felé az az érvelés, hogy “ez nem média, hanem propagandagyár”. Azon túl, hogy ez egy nagyon ügyes húzás arra vonatkozóan, hogy a kellemetlen kritikát hogyan lehet érdemi magyarázat nélkül lerázni, számos kérdést is felvet:

  1. Vajon hogy segíti a sokszor hivatkozott társadalmi párbeszéd kialakulását, ha az egyik oldalt, és annak médiáját visszavonhatatlanul megbélyegezzük?
  2. Ennél talán egy fokkal még fontosabb, hogy milyen ismérvek alapján számít valaki megbélyegzendőnek?
  3. Ki jogosult ezeket az ítéletek meghozni?
  4. És végül, mire hatalmaz ez fel bennünket az általunk immár megbélyegzett személlyel, csoporttal szemben?

Szeretném már lezárni a XX. századot, így nem a náci Németországból hozok példát, hanem inkább eljátszanék egy aktuális, ám eddig egyelőre csak fiktív helyzet gondolatával – bár ezek után nem tudom, hogy milyen erkölcsi garancia fogja megakadályozni ezt. Egy hírportál, mondjuk a 444 ír valami dehonesztálót az egyik politikusról, aki mondjuk éppen a Fidesz frakciójában ül. Ha ezek után fogná magát, és felkeresné a hírportál szerkesztőségét egy “baráti elbeszélgetésre”, akkor ugye el tudjuk képzelni, hogy milyen meghurcolás érné – teszem hozzá joggal – azt a fideszes politikust. Amit azonban most látok liberális körökben, az nem az akció elítélése, hanem sokkal inkább annak bátorítása, elvi támogatása. A névtelen kommentelők hősi táborában ilyen véleményeket lehet olvasni:

“Ez tökös volt. Sok ilyet akarok még látni.”

“Csatlakozom, nekem ez NAGYON tetszett.
Lehet mégis övék a szavazatom jövőre (egyébként még Juhász Péter jöhet szóba a voksomra).”

“Fekete-Győr Andrásnak pedig nagy gratula.”

“Én pofán is vertem volna azt a gazembert, aki újságírónak álcázva magát mindenféle szemétséget hazudik rólam, azután bebújik a takarónak használt jog mögé”

A bagatellizálás mellett a túlreagálás a másik olyan hiba, amit mindenképpen szeretnék elkerülni, így mondhatnám azt is, hogy fiatalok még és tapasztalatlanok, ezért könnyebben elszakad a cérna, de mindenesetre az arrogáns viselkedés nem egy olyan jogállami, demokratikus kormányzás képét vetíti előre, amelyről a szavak szintjén rendszeresen megemlékeznek. Azt azonban nem merném megtippelni, hogy akkor mégis milyet. Mindenesetre sokat mondó, hogy ha néhány hónapos pártként, gyakorlatilag eszköz és – hivatalosan – pénz nélkül ilyen megoldásokhoz nyúlnak a velük kritikus sajtó lejáratására, elhallgattatására, akkor a hatalomban milyen módszerek alkalmazását fogják foganatosítani?

Az ugyanakkor biztos, hogy a szólásszabadság korlátozását – gyűlöletbeszéd, polkorrektség stb. – rendszerint olyan érvekkel szokták alátámasztani, miszerint “a szavakat tettek követik”, így ha saját gondolataikból következtetünk saját viselkedésükre, akkor jobb lesz a liberálisokra a jövőben jobban odafigyelni.

Nincs új a nap alatt

Hasonló logika mentén alakul az ehhez képest igencsak régi fegyver, az antiszemitizmus vádja. Ezt a már nehéztüzérségnek koránt sem nevezhető, gyenge pukkanást okozó játékpisztolyt az Európai Bizottság alelnöke, Frans Timmermans sütötte el, amikor azt találta mondani, hogy a Soros Györggyel szemben megfogalmazott kritikák tulajdonképpen az antiszemitizmusból fakadnak. Szerencsére mára már eljutottunk odáig, hogy aggályokat akkor is meg lehet fogalmazni valakivel szemben, ha történetesen az illető zsidó származású. Magyarországon ilyet az SZDSZ kormányzása alatt lehetett rendszeresen tapasztalni, ezek közül a legemlékezetesebb annak a Józsikának a története, akit az akkori Moszkva téren a saját elmondása alapján cigány származása miatt szúrtak le. Azóta persze kiderült, hogy egyrészt az elkövető is cigány volt, másrészt az azóta már többszörösen elítélt egykori áldozat volt valójában a támadó. Mindenesetre az SZDSZ azért kivonult a térre tüntetést szervezni a rasszizmus ellen, amit azóta – tekintve, hogy a párt és annak parlamenti képviselete is megszűnt létezni – gondolom már ezerszer meg is bánt.

Természetesen az összes jelentős magyarországi zsidó szervezet is cáfolta azt a vélekedést, hogy a sorosozás egyfajta burkolt antiszemitizmus lenne, mint ahogy erről az izraeli nagykövet is hasonlóképpen nyilatkozott:

Soros György kritizálása önmagában nem antiszemitizmus”.

A történet tanulsága persze az, hogy liberális embertársaink megint éleslátóbbak az éleslátóknál, bölcsebbek a bölcsebbeknél, vagy éppen zsidóbbak a zsidóknál. Zárásként pedig a klasszikus Kálmán Olga – Schiffer András videóval emlékeznék ennek a módszernek az ékkövére, amikor a műsorvezető számon kérte a több ágon is holokauszt-túlélők leszármazottjaként született egykori LMP-s pártelnököt, hogy miért merészel másképp gondolkodni a II. világháborús emlékmű kérdéséről, mint ahogy az neki tetszik:

Previous

SOROS(Z)

Next

Két variáció ugyanarra

1 Comment

  1. Hi All im newbie here. Good post! Thx! Love your stories!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén