Szponzorált szájbarágó tanmesén keresztül próbálja okítani a népet az egyik vezető hírportál, látszólag a pénzügyi kultúra fejlesztésének önzetlen céljából. A szándék nemes is lehetne, ha nem rína le róla, hogy szinte már sértően veszi hülyére a magyar embereket. De vajon tényleg annak a neoliberális gazdasági modellnek a feltétlen hirdetése szolgálná a pénzügyi kultúra fejlődését, amit az egyik brókercég közvetítene nekünk, és amely végső soron a gazdasági világválsághoz is vezetett?

Nem, a címet nem én találtam ki, valóban így jelent meg az indexen a Miértország sorozat 4. része. Vagyis egészen pontosan ‘miért kellenek a spekulánsok?’ címmel jelent meg először az oktató videó, amit aztán a ‘miért kellenek a Soros Györgyök?’-re cserélt az ország egyik vezető hírportálja (a különbséget a cím és az url sáv közti eltérés is bizonyítja). Hogy miért kellett lecserélni a címet, talány. Talán mert úgy vélte a felelős szerkesztő, hogy nem elég egyértelmű, hogy mit is takar a spekuláns kifejezés, hogy ki is számít ma Magyarországon az első számú spekulánsnak. Ennél érdekesebb, hogy miért akarta a spekuláns és Soros György szókapcsolatok közötti asszociációt ilyen bántóan egyszerű trükkel összekapcsolni. Ennek megválaszolására két lehetséges magyarázat adódik: vagy annyira megtetszett neki a a spekulánsok munkakörét leíró, tulajdonképpeni felmentő magyarázkodás, hogy ezzel próbálta a milliárdos utóbbi időben kissé kopottas renoméját visszaállítani, vagy csak egész egyszerűen pontosan ebből a kétes hírnévből eredő szándékos provokáció volt a célja. Mindenesetre mind a két lehetséges megoldás objektív, szabad, független és felelős viselkedési mintát tükröz.

Végső soron talán nem is maga a címadás, hanem sokkal inkább a videó tartalma a lényeg. A kisfilm többé-kevésbé rendben van, nincs vele különösebb baj. Eléggé szájbarágós, de összességében korrekten írja le a piac működési mechanizmusait egészen az utolsó mondatig, amelyet hallva az az érzése támad az embernek, hogy az egész azt megelőző rész erre az egy mondatra lett felfűzve, amely így eléggé kérdőre vonja a látszólagos szándékot és amely mondat az egyébként kellemes hangú narrátor tálalásában így hangzik:

Lehet őket nem szeretni, mert pénzesebbek nálunk, de azért lássuk be: sokszor szükségünk van rájuk.”

És ebben az egy mondatban azt hiszem minden benne van, amit a liberális gondolkodók rólunk gondolnak. Így ez a videó nem más, mint a munkából és bérből élő ember tökéletes és totális arcul köpése. Mert hogy a videóban elhangzottak szerint csak azért nem szeretjük őket, mert ‘pénzesebbek’ nálunk. Vagy ahogy szintén a tanmese tanulásagai alapján megtudhatjuk:

Mégis miért utáljuk őt? Mert sokszor kihasználja a gyengéinket, drágán ad kölcsön, vagy akkor szedi a sátorfáját, amikor a legnagyobb szükségünk lenne a pénzére. Ezzel időről-időre megnehezíti a gyengék életét.”

Tehát összefoglalva: azért utáljuk, mert ‘pénzesebb nálunk’, mert ‘nekünk szükségünk van a pénzére’, és mert ‘mi gyengék vagyunk‘.

Tehát minden utálatunk kizárólag az irigységünkből fakad. Nem is várom el egy olyan embertől a materializmuson kívüli örömök meglátását, aki csak a pénzt tekinti értéknek, de egy olyan embertől elvárom a gondolatokra való nyitottságot, aki a sokszínűséget tűzte zászlajára. Ugyanis nem az irigység miatt nem kedveljük a Soros György-féle spekulánsokat – már ha egyáltalán nem kedveljük őket -, hanem mert befolyással való visszaélésük során erőszakosan akarják átszabni Európa etnikai és kulturális arcképét, vagy mert mérhetetlenre nőtt kapzsiságuk országokat sodort a csőd szélére (lásd Nagy-Britannia esetét 1992 szeptember 16-án, amely ‘fekete szerdaként’ lépett be a köztudatba), vagy talán mert még élénken él tudatukban az általuk okozott 2008-as gazdasági világválság.

De az indexet úgy tűnik a valóság és a realitás már régóta nem zavarja, a lényeg, hogy a lecke el lett végezve, vagyis teljesítették a megbízójuk, egy brókercég megrendelését.