agitatio

agilis agitatio – az új nézőpont.

orosz-hackertamadas

Orosz hackertámadás Amerikában: egy különös történet

Mindenki a jövő hadviseléséről, a kiberhadviselésről és annak veszélyeiről beszél, amelyben az ügyeletes rosszfiú szerepét ezúttal is Oroszországra szabták. Az amerikaiak oroszfóbiája köztudott, de mégis mióta zavarja őket jobban egy másik állam beavatkozása egy másik ország szuverenitásába, ha az ‘nemes’ célokat szolgál? Legalábbis az általuk előszeretettel követett gyakorlat magyarázata idáig ez volt.

Egymást követik az amerikai választást befolyásoló hackertámadásokról szóló hírek. Obama a CIA-val karöltve váltig állítja, hogy orosz hackerek törték fel a demokraták levelezéseit, amelynek nyilvánosságra kerülésében találták meg végül Clinton bukásának legfőbb indokát. A teljes igazságra legalább péntekig várnunk kell, de valószínűbbnek tartom, hogy inkább sosem fogjuk teljes egészében megtudni a részleteket.

orosz hackertámadás

Így reagált az adatok halasztására Donald Trump: “A titkosszolgálati információkkal kapcsolatos tájékoztatást, ami az orosz hackertámadás néven híresült el, péntekre halasztották. Talán azért, mert több idő kell nekik, hogy létrehozzák az ügyet. Nagyon különös!” Forrás: Twitter.com

Éppen ezért én inkább a történtek egy egészen más vetületére szeretném most felhívni a figyelmet, amelynek tükrében még az is mellékesnek számít, hogy ha valóban megtörténhet egy ilyen mértékű hackertámadás a világ legnagyobb hatalmának vezető politikai közössége ellen, akkor Hillary Clinton magánszerveren keresztül zajló levelezése még a korábban gondoltnál is nagyobb nemzetbiztonsági kockázatot jelentett, vagyis ellenfele ezzel való támadása minimum megalapozott volt.

Ehhez képest még az is mellékszál, hogy a demokraták kommunikációjában a levezések kétes tartalma másodlagosnak számított az emailek napvilágra kerülésének bűnével szemben. Kicsit olyan ez, mintha a barátnőm előtt azzal védekeznék a lebukott üzenetek miatt, hogy de hát nem is volt joga belenézni a telefonomba.

Pedig az Obama-adminisztráció mindent megtett, hogy eltitkolja a kínos dokumentumok nyilvánosságra kerülését, hiszen a választások idején, a londoni ecuadori nagykövetségen idestova 4 éve száműzetésben élő, WikiLeaks alapító Julian Assange-t elvágták minden internet hozzáféréstől, miután bejelentette, hogy a kampány hajrájában demokrata dokumentumokat fog szivárogtatni. Ennyit a szólásszabadságról, és a teljes körű információkra alapozott szabad döntéshozatalról.

Szóval Assange-t letiltották, de a rejtélyes – nevezzük őket ‘orosz’ – hackerek szabadon folytathatták tevékenységüket, így az email-botrány a kampány során végig kitartott – Clinton legnagyobb bánatára -, a többi pedig már történelem.

Amit szabad Jupiternek

Az én érdeklődésemet viszont leginkább az a kérdés tartja lázban, hogy az amerikaiak (bocsánat, a demokraták) mégis milyen erkölcsi alapon kérnek számon bárkitől bármilyen belpolitikai beavatkozást, amikor ők maguk ennek a műfajnak a megteremtői és tökélyre fejlesztői?

Nem kell nagyon messzire mennünk, elég csak emlékeznünk az internetadó elleni tüntetések közepette bedobott kitiltási botrányra. Az hagyján, hogy érezhető hatása volt egy másik ország belpolitikai változásaiban, de még ráadásul egy szava sem volt igaz. Azok a hangok, akik most az amerikai választásokba történő beavatkozás miatt hőzöngenek, hol voltak akkor, amikor saját hazájuk szuverenitásánál fontosabbnak érezték az amerikaiak – feltételezett – igazságosságát, amelyet a korrupció elleni harcnak tekintettek? Pedig ami most az Egyesült Államokban történt, az nem egy kitalált korrupciós vád szegényes megfogalmazása volt, hanem a színtiszta igazság napvilágra kerülése. Bár lehet, hogy pont ez vele a legnagyobb probléma.

Vagy hol voltak akkor, amikor az ukrán polgárháború kirobbanásában a CIA közreműködésével a háború szélére sodorták Európát? És megint azt az Európát, amelynek mindkét világháború következményeit el kellett szenvednie. Érdekes, hogy az amerikai polgárháború óta nem folyt vér az amerikai kontinensen. Így mondjuk nem is olyan nehéz megőrizni a világ vezetői szerepét.

Bár januárban hivatalosan is leköszön, azért még egy utolsó próbát tett Obama a hidegháborús helyzet eszkalálására, amikor kitiltotta országából az orosz diplomatákat. A próbálkozás szánalmasságát a csattanó válasz mutatja legjobban. Putyin nemhogy nem viszonozta az ellenszenves gesztus, de még meg is hívta az amerikai nagykövetség dolgozóit az ország állami ünnepségére. Trump nem is mulasztotta el megköszönni jövendőbeli kollégája ‘okos’ tettét.

Az új rend képviselőjének ugyanis nem érdeke a hidegháborús helyzet fenntartása. Az ő geopolitikai ellenfele Kína, akivel intenzívebb gazdasági-kereskedelmi versenyre készül. Ezt bizonyítja a Csendes-óceáni szabadkereskedelmi egyezmény (TPP) beígért felmondása, vagy éppen a Tajvannal lefolytatott közvetlen telefonbeszélgetése is. De ide sorolható a munkahelyek Amerikába történő visszatelepítési szándéka is, hiszen a kínaiak a kiszervezett gyártás miatt ma már hasonló technológiájú eszközöket képesek gyártani, töredék áron (gondoljunk csak a Magyarországon is egyre népszerűbb új termékekre az okostelefonok piacán). Egy ilyen gazdasági küzdelemhez viszont nem célszerű a régió másik nagy szereplőjét, Oroszországot is maga ellen fordítania, így ha úgy tetszik, az egymásrautaltság következtében (hiszen az orosz gazdaság is megszenvedte az értelmetlen szankciókat) a világbéke is közelebb került. Gondoljunk csak a szíriai helyzetre, amiben a két fél megállapodási lehetőségének a valószínűsége a sokszorosára nőtt.

Szóval úgy tűnik, hogy felsőbbrendűséggel ellenfelei által gyakran vádolt, de valójában inkább csak az egyszerű munkások érdekeit is szem előtt tartó Trump mégsem lesz annyira elnyomó, mint a még néhány napig regnáló politikai elit, amelyre a nagyzolási hajlam inkább jellemző, hiszen épp azokat az intézkedéseket kérik számon ellenfeleiken, amelyeknek mestereik hosszú éveken keresztül ők maguk voltak. Így hát az önkritikára képtelen, eljelentéktelenedő szereplők esetében a vereség méltósággal való viselésének teljes hiánya sem tekinthető másnak, mint a hatalmát vesztett politikai osztály infantilis gőgjének.

 

Previous

Az ellenzék mesterterve: így váltsd le a kormányt 2018-ban!

Next

Ki a civil?

2 Comments

  1. Jó volt olvasni ezt, köszi!

    • agitatio

      Gyere bátran, mindig szívesen látlak. Hetente számíthatsz új bejegyzésre.
      Üdv,
      agitatio

Vélemény, hozzászólás?

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén