Az ausztriai választások első fordulója váratlan meglepetést hozott – mármint a politikában járatlan személyek körében. A valóság ellenben az, hogy már a média és közvélemény kutatók által szándékosan alulbecsült, új irányt képviselő politikai pártok nyerik el hitelességükkel a legtöbb szavazó bizalmát. A győzelem ugyanakkor még ennek ellenére sem lehet biztos, hiszen következik a szokásos ‘demokrata’ csel, az egységfront. Bármit képesek megtenni, hogy az évtizedek alatt kényelmesre ült székük elvesztésével – és a vele esetlegesen járó politikai felelősségre vonással – ne kelljen szembesülniük.

Vasárnap Ausztria választott, méghozzá rekordmagas részvétel mellett. Az előzetes közvélemény-kutatásokkal szemben utcahosszal nyert a Szabadságpárt jelöltje, Norbert Hofer. Ekkora tévedés – miszerint a győztesnek gondolt Zöld Párti Alexander Van der Bellen közel 15%-kal kevesebbet, a jobboldali Hofer pedig majdnem ennyivel többet kapott a voksoláson – két lehetséges okra vezethető vissza. Teszem hozzá, mind a kettő súlyos csapás az eddigi kizárólagos és megkérdőjelezhetetlen demokráciafelfogásnak. Az egyik, hogy a közvélemény kutatók szándékosan elcsalták közzétett adataikat abban a reményben, hogy a szabadságpárti jelöltre, az esélytelenség okán majd emiatt kevesebben adják le voksukat. A másik, hogy az emberek bizalmatlanok és nem merték bevallani preferált jelöltjüket, félve az eddig egyeduralkodó liberális felfogás megbélyegzésétől.

Egyik kimenetel sem fest le túl reményteli képet a liberális demokráciák működéséről, de a történetnek van egy másik vetülete is: mégpedig az, hogy a régi, hagyományos pártokkal szembeni elutasítás elérte csúcspontját. Ez a kancellár egymással szembemenő kijelentései révén nem is tűnne túl meglepő fejleménynek – ti. a migrációs válság kezdetén olyannyira agresszív ‘humánus’ pozíciót vett fel, amiből a kihátrálás csakis arcvesztéssel járhat (emlékezetes a magyar miniszterelnököt bíráló szavai, majd azt követően a ‘kapuk oldalsó szárnyakkal’ már-már szállóigévé vált kijelentései) -, ha csak elszigetelt és nem pedig európai jelenségről beszélnénk. De az emberek és a politikai elit közötti különbség mára olyan mértéket öltött, hogy ahol választások vannak Európában, ott a jobbratolódás megkérdőjelezhetetlenné vált – nem véletlenül ódzkodnak a magyar kvótaügyi népszavazástól a brüsszeli bürokraták. A folyamat természetes, hiszen a meglévő, valós kihívásokra az emberek realista és nem idealista válaszokat várnak. És ez az, amit a liberalizmus természetéből adódóan képtelen megadni. Tudja ezt Merkel is, nem véletlenül törekszik rá, hogy a migrációval és a szabadkereskedelmi egyezménnyel kapcsolatos minden jogkört kicsavarjon a nemzetállamok hatásköréből és integrációs szintre emeljen, ezzel kész tények elé állítva az egyes országok polgárait, akik akkor már hiába is juttatnák szavazással érvényre akaratukat – szép kilátások egy olyan intézmény- és eszmerendszertől, amely a saját zászlajára tűzött demokratikus értékeket árulja el. 

Mindenesetre a reakciók azonnal megérkeztek, Németországban nem értik, hogy miért választottak ‘szélsőjobboldali’ jelöltet a ‘kis testvérek’, megkérdőjelezve ezzel az osztrák választók elsöprő többségének akaratát.

 

ausztira 2

Így nézett ki Ausztria a választások éjszakáján. (Forrás: madiner.hu)

Az ellehetetlenítés eszközei ismertek, ne legyenek kétségeink. Mivel egyetlen jelölt sem szerezte meg az 50%-ot, így az első két jelölt 4 hét múlva folytatja a második fordulóban. Az ellenzéki pártok egységfrontba fognak tömörülni, hogy így akadályozzák meg Hofer győzelmét. De a politikai matematika nem úgy működik, ahogy azt a politikusok szeretnék. A polgárok nem fognak csak azért beállni egy jelölt mögé, hogy a ‘kisebbik rosszat’ válasszák, így a 36%-kal szemben nem fog 64-et gyűjteni a másik jelölt, valószínűbb, hogy ebben az esetben inkább a távolmaradást választják, de egy ilyen tetemes előny ledolgozására már egy ilyen kényszerszövetség sem jelentene garanciát. Szokjunk hozzá a gondolathoz, Ausztriának egy nem csak szavakban szabadságpárti elnöke lesz és bár a pozíció inkább csak protokolláris jellegű, de a trend Európa számára biztató.