agitatio

agilis agitatio – az új nézőpont.

Címke: atv

A Nagy Plakátháború – ki nevet a végén?

Az utóbbi időben a plakátok körüli viták határozták meg a magyar belpolitikát. Előbb a kampányfinanszírozás kapcsán, később pedig a Fidesz új konzultációs plakátjait támadta az összes ellenzéki megmondóember. Mivel azonban a kritikák többsége leginkább csak morális alapon közelített a kérdéshez, így egy dolgot biztosan állíthatunk: bármilyen ellentmondásosnak is tűnhet elsőre a kormány kommunikációja, nekik legalább van üzenetük a választópolgárok számára.

Nyár van, ilyenkor mindenki az éves megérdemelt pihenését tölti. Van, akit a fesztiválok forgataga ragad magával, míg mások inkább a pihenésnek és feltöltődésnek szánják ezeket a forró napokat. Nincs ez másként a politikusi szakmában sem. Véget ért a tavaszi ülésszak, így politikával foglalkozó tematikus TV csatornák is több időt szentelnek egy-egy kevésbé fontos témának, lévén, hogy a műsoridőt az uborkaszezon alatt is ki kell tölteni valahogy. Így történt, hogy péntek este volt szerencsém ismétlésről megtekinteni mind a két egyenes beszédet. Előbb a Hír tv-n csodálhattam Kálmán Olgát és vendégeit, utána az atv-re átkapcsolva csíphettem el Rónai Egont, ahogy Ormos Mária történésszel, és az MSZMP egykori tagjával folytatott meglehetősen tanulságos beszélgetést.

Tekintsük meg a két háttérműsor teljesítményét:

Először az a Bokros Lajos volt a Pulitzer-emlékdíjas riporternő vendége, aki az utóbbi időben nagyon élesen bírálta Orbán Viktort, egész egyszerűen lefasisztázva őt, és kormányát. Az ő szereplése még talán a leginkább érthető, hiszen egyrészt az ő politikai tevékenységét leginkább a róla elnevezett csomaggal lehet összekötni, valamint a 2014-es főpolgármester-jelölti bukásával, amikor is az utolsó pillanatban ugrott be az önmagát teljesen lenullázó, és jobb sorsra érdemes Falus Ferenc helyére. Nagyobb összeggel mernék rá fogadni, hogy egyik politikai eredményére sem lehet igazán büszke, így indokolt, hogy ezek után most valami nagyot gurítson. Ehhez azonban valami nagyot kell mondani, hiszen egy mérhetetlen támogatottságú (és tagságú)  pártnak a vezetője, aki azért küzd, hogy mozgalma kitörjön az ismeretlenség homályából, és legalább ő maga egy biztosabbnak tűnő helyet kapjon azon az ellenzéki, képzeletbeli közös listán. Így hát azt a döntést hozta, hogy felvállalja magára a miniszterelnök személyét és kormányzatát fasisztázó szerepét – hiszen ilyen pozíciót egy politikai ambícióval rendelkező szereplő már nem vállalna fel. Ugyanis lehet, hogy ezekkel a nagy szavakkal elérhet némi ellenzéki médiafigyelmet, de ezzel 2017-ben politikai támogatottságot már nem igazán tud szerezni. Egyrészt azért, mert a szokásos frázisokat a választók már régen megunták – így immunissá váltak rá -, másrészt pedig egyáltalán nem ezt érzékelik, hiszen nem ez a valóság. Hiába mondja el, hogy a kormány szándéka “az intézményrendszer elpusztítása”, ha mondanivalója nem találkozik valós társadalmi támogatottsággal rendelkező igénnyel, így a fasisztázás politikacsinálás helyett csak szellemi önkielégítés marad.

A következő beszélgetőpartner az ország legokosabb embere, a zseniális filozófus legenda Tamás Gáspár Miklós volt. Tekintélyéhez méltóan ő már egy fokkal óvatosabban fogalmazott a témát felvezető Bokrossal szemben, de a kritikái az ő estében is kimerültek az egyszerű személyeskedésekben. Az egyetlen logikailag értelmezhető kifogás a Soros György, mint magánszemély ellen indított kommunikációs támadásban érhető tetten, bár itt is nagyot téved. Ugyanis az, aki az EU teljes plénuma előtt felszólalva évi egy millió bevándorló befogadására buzdít, azt a legritkább esetben szokták magánszemélynek nevezni. Az érvelése következő elemére sajnos nem a logikus – de még csak nem is az aktuális – jelzőt lehet aggatni. Ugyanis megítélése szerint az egyébként sikeres közmunkaprogram azért szerezhetett magának társadalmi támogatottságot, mert ugyan lehet, hogy az egyes emberek környezetében vannak olyan személyek, akik számára a segély a mindennapi megélhetést könnyítené, de mivel azokat jellemzően a cigányok kapják, így a rasszista magyar társadalom inkább saját ismerősei kárára is, de támogatja, csak nehogy a romákhoz is jussanak az adóforintokból.

Majd amikor a Soros György nevével fémjelzett alapítványokhoz értünk, teljesen elvesztette az önkontrollt, és saját magát hergelve, a választékos beszédére oly büszke közíró az alábbi kijelentéseket produkálta:

Ezek színtiszta hülyeségek, elmondhatatlan idiótáknak szóló idiotizmusok. És értelmes emberek – azért mert bizalmatlanok az embertársaikkal szemben – magukhoz méltatlanul elhiszik ezeket a butaságokat, miközben Orbán Viktor nevet utoljára. Ő röhög mindezeken. Röhög azokon az embereken, akik elhiszik ezeket a dolgokat (…)”

Már csak azt fejeltette ki, hogy a bevándorlás egy álprobléma, amit a Fidesz kreált, és természetesen a terroristák sem léteznek. Az érdekesebb részt 10:37-től lehet látni:

A műsor harmadik blokkja volt kétségkívül a legizgalmasabb interjú, hiszen itt a régi iskola találkozott az új baloldal egyik fiatal képviselőjével, amely elképesztően látványos kontrasztot képzett az ellenzék megosztottságáról. Magyar György ügyvéd próbálja győzködni a 24.hu újságíróját, Pető Pétert arról, hogy mennyire fontos az ellenzéki pártok összefogása és a közös lista, ebben a “végtelenül igazságtalan, és unfair” választórendszerben. Tökéletesen látszik, hogy az ügyvéd mennyire a magáévá tette a gyurcsányista álláspontot, ugyanis az alábbi axiómákhoz a végletekig kötötte magát:

  • minden ellenzékinek össze kell fogni,
  • egyetlen politikai cél Orbán Viktor leváltása,
  • aki ebben nem hajlandó részt venni, az a Fidesz csatlósa.

A legutolsó pontnak megfelelően szegény újságíróba rendszeresen bele is fojtotta a szót, nem véve tudomást arról, hogy a nagy ellenzéki összeborulás 2014-ben már véglegesen megbukott, illetve – ha jól értettem Pető szavait – a Fideszt a jelenlegi választási rendszerben is le lehet váltani, de ehhez szükség lenne egy olyan pártra, akinek konkrét elképzelései vannak a jövő felé vezető lépésekről,  és valós társadalmi problémákra tud érdemi válaszokat adni. Azt, hogy a régi baloldal mennyire nem érti a mai politikát, 13:55-től lehet megtekinteni:

Kedvenc érvem, amikor az újságíró a legutóbbi francia választás eredményére hívta fel az ügyvéd figyelmét (amikor is az új elnök alakulata 32,3%-os eredménnyel 2/3-os többséget szerzett a parlamentben):

Azok normális, demokratikus, európai országok. Ezt bebizonyította Macronnak a sikere”.

Tehát amikor minden tizedik francia szavazott Macron pártjára, amivel közel 70%-os eredményt ért el, az a demokrácia sikere, amikor Orbán Viktor 44%-kal ért el kevesebb képviselői helyet, az pedig a “demokrácia lebontása”.

Az atv egyenes beszédében csak az Ormos Máriával való beszélgetést volt szerencsém látni. A történészt hallgatva egy dolog jutott eszembe: ötlettelenség. Az MSZP egyik alapítóját az életrajzi könyve kapcsán hívták be a stúdióba, de a beszélgetés természetesen nagyon gyorsan átfordult aktuál politizálásba. A dolog ezen részé ellen persze semmi kifogásom nincs is, inkább csak a riport és az érvek színvonala keltett bennem maradandó hiányt. Pedig Rónai Egon sokáig próbálta alákérdezéseivel fenntartani a témát, de a riportalanynak csak nem sikerült azokat a kijelentéseket tennie, amiket a műsorvezető várt volna. Olyannyira nem, hogy egy ponton már fel is adta, és a hátralévő műsoridőben inkább csak a magánéletéről kérdezte Ormos Máriát. A legfelemelőbb rész, amikor Rónai a mostani plakátok náci plakátokkal való összehasonlítását próbálja rákényszeríteni a történészre, aki szemmel láthatóan nem tudja hozni a rá osztott szerepet. Ez 13:38-tól tekinthető meg:

A közös pont minden beszélgetésben, hogy elítélik a Soros Györgyöt ábrázoló plakátokat. Ezt könnyen megtehetik, hiszen a vélemény szabad, és egyébként sem kell mindenkinek ugyanazt gondolnia. Ami azonban számomra politikai értelemben kevésbé értelmezhető, az a kritikák milyensége. A teljesség igénye nélkül összegyűjtöttem most néhány jelzőt: borzalmas, aljas, alantas, csúfság stb. Szeretném hangsúlyozni, hogy ezek ízlésbeli kérdések, egészen pontosan vélemények. Morálisan elítélni valamit azért, mert nem egyezik az ízlésemmel, nem éppen demokratikus felfogás. Ha valamilyen politikai intézkedésre bármiféle indoklás nélkül azt mondom, hogy csúnya, aljas, borzalmas, akkor az olyan, mintha nem is mondtam volna semmit, hiszen nem magyarázom el a választópolgároknak az undorom okát, egyszerűen csak megkövetelem, hogy az én akaratomat érezzék a sajátjuknak.

Az egyetlen, valamennyire értékelhető kifogás az óriásképek ellen, hogy az emberek félelmeire, valamint az antiszemitizmusra játszik. Értékelhető, hiszen erre lehet érdemben reagálni – ellentétben azzal, ha valami csúnya, aljas, borzalmas stb.

A félelmeken alapuló plakátkampányról eszembe jutott egy borzasztóan sikertelen liberális óriásplakát 2009-ből, amelyhez ráadásul a szabad demokratáknak sikerült egy amerikai harcművész képét felhasználni a választók megrémítéséhez:

A hírhedt SZDSZ-es, félelmekre apelláló kampány 2009-ből. Forrás: index.hu

A hírhedt SZDSZ-es, félelmekre apelláló kampány 2009-ből. Forrás: index.hu

Az antiszemita rágalmakra lényegesen egyszerűbb válaszolni, hiszen azt már megtette helyettünk Izrael kormánya, amikor budapesti nagykövete nyilatkozatára az alábbi kijelentést tette:

semmiképpen nem azt állította, hogy jogtalan a bírálat Soros György ellen, aki aláássa Izrael demokratikusan megválasztott kormányát a zsidó államot rágalmazó szerveztek támogatásával, és megpróbálja eltagadni Izraeltől az önvédelemhez való jogát”.

Úgy tűnik, hogy ezzel az antiszemitizmust kiáltók egy újabb bakot lőttek.

Következtetés

Összességében elmondhatjuk tehát, hogy az ellenzék, és az őket kiszolgáló sajtó ma ott tart, hogy levitézlett arcok lejárt szabatosságú mondanivalóival próbálja felvenni a harcot a legfőbb ellenfélnek kikiáltott Orbán Viktor vezette polgári kormányzás ellen, de ahelyett, hogy a múlt hibáiból tanulva arra összpontosítanák erejüket, hogy elmagyarázzák a választóknak, hogy mégis miért érdemlik meg bizalmukat, inkább a rombolás stratégiáját választják, amelynek egyetlen összekötő ereje, hogy leváltják a Fideszt. Így történhet meg az, hogy egy olyan küzdelmet is felvállalnak, amelynek megnyeréséhez nincs semmilyen eszközük (üzenetük), helyette továbbra is bíznak régen meglévő kiváltságaikban, amit a polkorrekt közbeszéd biztosított számukra, és amelyben nem volt szükség érvekre, hiszen elég volt a győzelemhez az ellenfél morális kikezdése. Ezeknek az embereknek üzenném, hogy ez a győzelemhez édeskevés, hiszen már nem a ’90-es években vagyunk. Ilyen hozzáállással pedig nem sok okuk lesz a nevetésre.

Az ellenzék mesterterve: így váltsd le a kormányt 2018-ban!

Mára nem csak Andor László lehetséges kormányfőjelölt nevének napvilágra kerülésével, vagy Kálmán Olga hihetetlen átigazolásával derült fény az ellenzék mestertervére, de Puzsér Róbert hétvégi demonstráción elhangzott beszéde is világosan és nyíltan mutatja az ideológiai ellenfelek ‘technikainak’ nevezett összeborulását.

Ma röppent fel a hír a sajtóban, hogy Andor László, a korábbi uniós biztos lehet az a személy, akiben az ellenzék megtalálta a “politikailag elhivatott, szakmailag elismert” jelöltet. Politikailag biztosan elhivatott, hiszen 1998 óta tagja az MSZP-nek, ahogy szakmai elismertségéhez is kevés kétség férhet. Bár a politikában még nem rakta le a bélyegét, hiába töltötte be egy mandátum erejéig az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa súlytalan pozícióját. Egy belföldi vezető politikai szerep egészen más kvalitásokat igényel, hiszen hiába jó valaki az adott szakterületén – lásd Falus Ferenc -, ha nem rendelkezik politikai látásmóddal. Én a magam részéről sok sikert kívánok neki, nagy szükség lenne már egy alkalmas ellenzéki jelöltre, még akár az Ünnepek közepette is.

Ugyanakkor az elmúlt napokban nyoma sincs a közeledő karácsonynak, békének és szeretetnek, olyan mintha egy újabb kampány célegyenesében járnánk – legalábbis a belföldi események tekintetében. Történt ugyanis, hogy épp egy ilyen ‘meghitt’ céges karácsonyi pillanatot talált a legalkalmasabbnak a már 14 éve az ATV képernyőjén szereplő, a televízióval szinte egybeforrt életpályájú Kálmán Olga is, hogy bejelentse távozását, egyszersmind karrierje immáron HírTV-n történő folytatását.

A váltás okát egyelőre nem nevezte meg hivatalosan, de egyes sajtóorgánumok tudni vélik, hogy a 4 milliós fizetés volt az, ami elcsavarhatta mindnyájunk Olgájának fejét. A summa valóban elég jelentős, de kérdés, hogy az egyébként is kiemelt fizetést élvező, Pulitzer-díjas riporteróriás, aki a hazai televíziózás legdicsőbb korszakainak egy személyben történő megalkotója, valóban ennyire kisstílűen anyagias lenne?

Én nem hiszek ezeknek a pletykáknak, szerintem csak a rosszakarói akarják elhitetni róla. Az én feltételezésem egészen más. Szerintem az Ügyet akarja szolgálni. Az Ügyet, amely az atv-n többé már nem volt biztosított számára, ugyanis annak tulajdonosai bizonyos okok következtében belátták, hogy nem biztos, hogy Európa felvirágoztatását képzetlen arabok tömegeivel kellene véghezvinni.

Igen, ez így már sokkal jobban passzolna a műsorvezető mindig tisztelettudó és visszafogott személyiségéhez. Összeállni azzal az emberrel, aki talán még jobban utálja az ország vezetőjét. Az ellenségből hirtelen baráttá előlépett, közpénzen felhizlalt szabad szájú milliárdossal, Simicska Lajossal. Nála nem fordulhat elő olyan állapot, amelyre már Friderikusz is korábban utalgatott, és amely a kormány ATV-n megjelenő kvótaellenes kampányában csúcsosodott ki, vagyis a bárminemű kompromisszum a Fidesszel.

Kálmán Olgában és Simicska Lajosban úgy tűnik tehát, hogy csak a gyűlöletük közös, ami a műsorvezetés nagyasszonyának ezúttal egy zsíros ajánlatot jelentett. De vajon mennyire jó stratégiai döntés mindez Simicska részéről?

Ahhoz ugyanis nem kell közvélemény-kutatást végeznünk, hogy tudjuk milyen hatást gyakorol a sztárriporter a HírTV megmaradt nézőire, bár az is tény, hogy ez a szám egyre kevesebb lesz. Így hát jogos a döntés, hogy valamit tenni kell, de ez a valami valóban Kálmán Olga leigazolását jelentené? Mert tévedés ne essék, biztosan hozni fog magával nézőket, de semmiképp sem a hőn áhított, és megszerezni kívánt bizonytalanok táborából, hanem éppen attól az ATV-től, aki a migráció kérdését leszámítva egyébként pontosan ugyanannyira ellenséges a kormánnyal, mint korábban. A torta tehát ugyanakkor, csak egyre több a szeleten kell osztozni.

Az ellenzék mesterterve

Egy pozitív hozadéka az akciónak ugyanakkor mindenképpen volt, mégpedig az, hogy végre lerántotta a leplet az álszent politikai szereplőkről. Hiszen ma már önámítás lenne arról beszélni Magyarországon, hogy jobboldal meg baloldal, hiszen a kvótaszavazáson is bebizonyosodott, hogy belpolitikai értelemben két tábort lehet megkülönböztetni: kormányt és ellenzéket. Nincs olyan markáns megkülönböztető jel, ami az egyes ellenzéki táborokat – leszámítva talán az LMP-t – ma élesen elválasztaná. Ezt az értéknélküliséget leginkább csak a Jobbik szavazók élhetik meg arculcsapásként, hiszen ők nem azért szavaztak egykoron szélsőjobboldalinak tartott pártjukra, hogy a Gyurcsány-féle bandát hatalomhoz juttassák. A politika boszorkánykonyhájában azonban ijesztő módon sejlik fel Simicska Lajos szerepe, akinek kezében összefutnak az egységes ellenzék kovácsolásának szálai.

A Simicska által elrendelt letámadás és az ellenzéki, korábban ellenséges oldalak ugyanis más témákban is felfedezték a közeledés áldásos lehetőségét. Puzsér Róbert, a korábban függetlenségével hivalkodó kritikus számára is van az a pénz, amiért nem bánja, ha korpás a haja. A vasárnapi, egyébként lengyel sajtószabadság, és putyinellenes tüntetések összesen pár száz fős tábora – tehát a hardcore Orbán-ellenesek – előtt beszélt nagy tervéről, az ellenzék teljes összeborulásáról.

az összes ellenzéki pártnak taktikai szövetséget kell kötnie, és mindenhol egy jelöltet kell indítaniuk a Fidesz ellen.”

Úgy látszik, hogy a sok mno-s publicisztika és a HírTV-n nemrég debütált saját műsora árát most vasalja be rajta Simicska, és szócsőként használja legfőbb terve kimondatására. Arra, ami az egész Jobbik-cukiskodás célja volt, és amit már régóta mindenki tudni vélt, de még hozzá kellett szoktatni a radikális párt táborát: a Jobbik-MSZP-DK együttműködés megszületése.

Valószínűleg nagy szüksége lehet a pénzre a Hajdú Péter elleni perek költségeinek fedezésére, ugyanis Sulla-i politikai tehetségéről tanúbizonyságot téve még azt is hozzáteszi, hogy

az így megnyert választás után pedig két dolgot kell csinálni, egyrészt egy új választójogi törvényt kell hozni, másrészt le kell váltani Polt Pétert, és új legfőbb ügyészt kell kinevezni, hogy megindulhasson az átfogó korrupcióellenes munka.

Ha ezzel megvannak, akkor a parlament akár fel is oszlathatja magát és kiírhat egy új választást, és ezt akár meg is nyerheti a Fidesz, hiszen nem hatalmat akarunk, hanem korrekt játékszabályokat.”

Pont, ahogy a politikában működik, hát persze Robi.

Magasabb fokozat

Tehát már nemcsak a témáikban érnek össze kísértetiesen az ellenzéki pártok, hanem retorikában is. A Jobbik ugyanis óva inti a lengyel kormánypártot, hogy ne másolja az orbáni politikát. Ahogy közleményükben fogalmaznak:

A jó barát őszinteségével szeretnénk a Lengyelországot kormányzó Jog és Igazságosság párt felé fordulni és azt tanácsolni számukra, hogy ne másolják le a Fidesz hibás döntéseit”

– utalva a lengyel kormány intézkedéseire. Tehát egy tipikus baloldali, demokráciáért aggódó kritikát fogalmaz meg a korábban rendszerellenes párt. Bár ebben az esetben lehet, hogy csak a Jobbik oroszbaráti kötelességeinek tesz eleget, ugyanis a PiS, jó lengyel hazafihoz méltóan, nyíltan oroszellenes politikát folytat, amelyet nem biztos, hogy jó szemmel néznek a Kremlből.

Az már korábban is látszott, hogy Kálmán Olgának már régen semmi baja a műsora és tv-je által egykor teljes mértékben bojkottált párttal. Ez persze korántsem hátrány, hiszen a jövőben nagyon úgy tűnik, hogy a kiszolgálója lesz. Simicska, és rajta keresztül az egész médiabirodalma ugyanis a Jobbikban látta meg a demokratikus értékek utolsó védőbástyáját. Abban a Jobbikban, amelynek elnöke így nyilatkozott pártjáról 2012-ben:

Nem vagyunk kommunisták, nem vagyunk fasiszták, nem vagyunk nemzeti szocialisták, de demokraták sem vagyunk”.

De ez még akkor volt, amikor a ‘Szavazz a Jobbik ellen’ kampányok futottak. Ma viszont itt tartunk:

mno_jobbik

A Magyar Nemzet online portálján ‘küzd’ a Jobbik az európai bérekért. Forrás: mno.hu

Fridi, a korszakalkotó

Az egykori showman exkluzív nagyinterjúban rántotta le a leplet a tv2-nél és az atv-nél kialakult új helyzetről, és avatott be a mindig izgalmas kulisszatitkokba. De vajon jót tesz e a szakmának, ha egy korábbi tagja kendőzetlenül kipakol a sajtónak? Friderikusz örökségének nyomában jártunk.

A sztori ismert: múlt héten az indexnek adott nagyinterjújában Friderikusz őszintén beszélt – ahogy ő fogalmaz – a közállapotokat mérgező jelenségről, amely a tv-k szerkesztőségeibe is beszivárgott. A ’90-es évek emblematikus tévés figurája sok érdekes témába engedett betekintést a laikusoknak, ami által mi is egy kicsit részeseinek éreztük magunkat a média hétköznapjainak. A narratíva végig az volt, hogy a kormány lenyomja a szakmaiságot és helyét a lojalitás kényszerével és a fenyegetéssel váltja fel. Az eredmény egy olyan egzisztenciálisan fenyegetett kaszt, amelynek bár nincs hozzá gyomra, a megélhetése miatt mégsem tudja elhagyni ezt a ‘Fidesz-fészket’. Mondandója hitelesítésére számos konkrét példát és nevet hozott, így többek között beszélt Tilláról, Hajósról, az atv-t irányító Németh családról, de említést tett Hajdú Péterrel és Andy Vajnával kialakult viszonyáról is.

Az interjú pedig ebben a pillanatban vált valami egészen újjá, korszakalkotóvá. Ugyanis olyan már sokszor volt, hogy egy elbocsátott, sértett ember kígyót-békát mond korábbi munkahelyeire – akár azért mert elküldték, akár azért mert számára nem tetsző módon változott a légkör -, de olyanra még sosem volt példa, hogy valaki a munkatársaival történő magánbeszélgetéseket tárná a nyilvánosság elé, főleg úgy, hogy állítása szerint nekik sem tetszik a környezet amiben dolgozniuk kell, vagyis szembefordította őket jelenlegi munkaadóikkal, így változtatva pokollá az életüket.

A válaszra persze nem kellett sokáig várni. A riportban érintett legtöbb személy közleményben határolódott el, Hajdú Péter pedig egyenesen perrel fenyegetőzött. Persze megszólalt több, a két csatornánál dolgozó prominens is az ügyben, az atv-n műsort vezető Havas Henrik például így kommentálta a történteket:

Komolyan mondom, hányingert kaptam, amikor elolvastam a szöveget, merthogy Sanyika szimplán feljelenti néhány kollégáját, amikor azt fejtegeti, hogy bár ott virítanak a TV2 képernyőjén, igazából utálják a Fideszt, az Orbán-rendszert.”

De Rónai Egon is hasonlóképpen emlékezett meg egykori kollégájáról:

Nem tudom, hogy a mások hozzájárulása nélkül kibeszélt, neki magánemberként vagy televíziós vezetőként elmondott és az interjúban idézett mondatok valóban elhangoztak-e. Majdnem mindegy is, mert kiadásuk a nyilvánosságnak emberi árulás. De azt tudom, hogy az ATV nem így működik, nem annyi nézője van, nem ilyenek a belső viszonyok. Azt tudom, hogy ilyen információkat barátról-ellenségről, kollégákról nem fecsegünk ki. A többit Havas Henrik precízen leírta.”

Ugyanakkor nem csak a fent említett két tv alkalmazásában álló személyek kommentálták hasonlóan az interjúban elhangzottakat, és nem is csak abból a politikai közösségből, ahová Friderikusz sorolja magát. Puzsér Róbert például így írt róla:

Friderikusz Sándor egy sértett és erőszakos nárcisztikus egoista, aki televíziós munkásságával több kárt okozott a hazai nyilvánosságnak, mint pályatársainak bármelyike. (…) Akkor járna legjobban, ha holnap csatlakozna Vágó Istvánhoz, és ő is beülne a DK elnökségébe. Tévésnek hitvány volt, ha összeszedi magát, politikusnak is elég hitvány lehet ahhoz, hogy sikeres legyen.”

A széleskörű kiállásnak és összezárásnak tehát alaposan oka van. Pontosan ugyanaz, ami miatt a beszélgetés korszakalkotóvá vált. Ugyanis azáltal, hogy egy tv-s személyiség lelkiismeret nélkül árulja el és teszi céltáblák középpontjává korábbi munkatársait, egy új, általa hozott korszak eljövetelét vetíti előre. Egy olyan korszakot, ahol a munkatársak nem mernek többé őszintén beszélni még a barátaikkal sem, mert nem tudhatják, hogy az mikor fog a nyilvánosság felé fordulni.

Ironikus, hogy Friderikusz az interjúban végig a félelem és elnyomás elleni küzdelem kereszteslovagjaként tünteti fel magát, miközben a saját értékrendjéből adódó erkölcstelenség az, ami valójában elhozta a kádári időkre emlékeztető csengőfrászt, bizonytalanságot, bizalmatlanságot és félelmet ezeknek az embereknek az életébe.

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén