agitatio

agilis agitatio – az új nézőpont.

Címke: Budapest

Bajnai bejelentkezett Budapestért?

Terjengős cikkel adott életjelet magáról a volt miniszterelnök. A hvg hasábjain megjelenő vélemény felmondja az összes liberális mantrát, így annak tartalmánál időzítése sokkal érdekesebb. Könnyen lehet, hogy az újfent csak önmagával foglalkozó ellenzéket mentené meg az előválasztásra keresztelt bohózat további fejezeteitől.

A felvetésem természetesen csak elméleti, ám a ritkán nyilatkozó ex-miniszterelnök megszólalását érdemes kontextusba helyezni. Az általa felvázolt helyzetértékelés bár a gazdasági számok mögé bújtatott aggódás látszatával a szakértő szerepkörét hivatott biztosítani, azonban az Orbán-fóbiával átitatott elemzés nehezen értelmezhető másként, mint politikai megnyilvánulást. A kötelező liberális mantrák felmondása (földesúri viszonyok, megfélemlítés, demokrácia hiánya, gyűlölködés stb.) egyértelmű üzenet az erre fogékony közönség számára. Itt vagyok, veletek vagyok, nektek szólok.

Mivel a mondandó tartalmával nem tűnik indokoltnak a csend megtörése részéről, ezért nem nehéz úgy értelmezni megszólalását, mint a sorok rendezését. Szüksége is lenne rá az ellenzéki szavazótábornak, ugyanis amióta Tarlós István bejelentette, hogy jövőre is megméreti magát a főpolgármesteri székért folytatott küzdelemben, a nyerési esélyük napról napra csökken. A helyzetet tovább fokozza, hogy potens jelölt megnevezése helyett megint a pótcselekvésnek tekinthető előválasztási sláger lemezét tették fel, így jelenleg a megmondóemberből főpolgármester-aspiránssá avanzsáló Puzsér Róbert is utcahosszal előzi őket – a helyzetet a baloldal számára tovább súlyosbítja, hogy egyes értesülések szerint az ország kritikusa mögé beáll az LMP és a Jobbik is.

Ebben a helyzetben kell tehát nekik valami újat és váratlant húzniuk – Demszky Gábor bejelentkezése kétség kívül tökéletesen megfelelne ennek a célnak. Egy fokkal – de tényleg csak eggyel – komolyabbra fordítva a szót: ezt lenne hivatott biztosítani a már sokadik alkalommal belengetett előválasztás lehetősége, amelynek megszervezésére azonban úgy tűnik, hogy már a saját választóik sem tartják alkalmasnak a baloldali pártokat. Marad tehát a két örökös reménység, a pártpolitikus Horváth Csaba, és a mindenes Karácsony Gergely. Azonban egyik sem tűnik túlságosan jó választásnak, hiszen közös bennük, hogy mindketten bukott politikusok. Horváth Csaba egyszer már csúnyán alulmaradt Tarlóssal szemben, pedig akkor dobta be az azóta hírhedtté vált ingyenes BKV ötletét is. Karácsony Gergely egy meglehetősen könnyen támadható, köpönyegforgatóként aposztrofált politikus, akinek vezetésével áprilisban az MSZP-Párbeszéd választási szövetség csúfos kudarcot vallott. Tehát a helyzet nem túl rózsás ellenzéki szemszögből. Van egy bonyolult és könnyen hekkelhető előválasztási káosz, illetve van két közepesen rossz jelölt, miközben az idő vészesen fogy – még ha a hivatalos kommunikáció folyamatosan a hátralévő egy év hosszúságára is utal. Ilyen körülmények között kézenfekvő lenne egy erősnek gondolt, pártokon felüli jelölt.

Persze a pártokon felülinek számító Bajnai részben annak is köszönheti pártokon felülálló státuszát, hogy az áprilisi csúfos választási kudarc következtében kihalt alóla pártja, az Együtt. Magyarul Bajnai is bukott politikusnak számít. Ettől függetlenül azonban még mindig gondolhatják úgy, hogy a Budapesten ‘kétharmadot szerző baloldal’ képes lehet vele is nyerni. Mellette szól az is, hogy nemcsak személye, hanem múltja is ismert, így a fekete PR-rel történő lejáratás az ő esetében kevés újdonságot tartogathat. További előnye lehet még az idő azon jó tulajdonsága is, hogy a múlása mindent megszépít. Kellő távolságból sokan értékelhetik még mindig úgy, hogy az egyéves kormányfői regnálása, valamint ‘szakértői’ kormánya hitelességet biztosíthat a számára – főleg az azt megelőző három évnyi Gyurcsány-kormányzáshoz képest.

Akárhogy is, Bajnai továbbra is lehet az az ember, akire az ellenzék már régóta vár. Nem lesz azonban könnyű dolga, ha a választók széles rétegéhez kíván szólni. A cikkében viszont vélek felfedezni kiábrándult jobboldali szavazóknak megfogalmazott üzenetet is.

Helyzetértékelésének zárásaként ugyanis arról ír, hogy “a polgárosodás esélye, a haza és a haladás ügye ma távolabb van, mint 1990 tavaszán volt”. Polgár, haza, haladás, ezen kifejezések hallatán az embernek akaratlanul is az az érzése támad, mintha csak az első Orbán-kormány egyik közleményét olvasná.

Momentum nélkül

Bár 266 ezer aláírás összegyűjtése önmagában nem kis teljesítmény, ám önként a fejlődés gátjává válni nem tekinthető a legnemesebb célok egyikének. Tartok tőle, hogy megint egy liberális párt rövid pártpolitikai céljainak oltárán áldoztuk fel mindannyiunk közös érdekét, országunk felvirágzásának egyik lehetőségét. 

Az urnáktól való távolmaradás, óriási fejlesztési projektek lefújása; ez az, amit az ellenzék az elmúlt néhány hónap népszavazásai során sikerként ünnepel. Pedig ha hallgatunk a józan eszünkre, könnyen beláthatjuk, hogy mind a két téma fontos lenne az ország számára, ám az ellenzék sikerre éhes politikai akciói révén, a széthúzást homloktérbe állítva, megfúrta mindet. Ahogy a miniszterelnök oly’ találón fogalmazott: “nemzeti ügyből csináltak pártpolitikai kérdést”. És valóban, ha megnézzük, hogy a másik két jelölt esetében (Los Angeles és Párizs) milyen mértékű egység sorakozott fel az ötkarikás játékok rendezése mögött, akkor nem csodálkozhatunk azon, ha egyébként is tetemes előnyüket még tovább növelték. Kár, pedig egy széleskörű nemzeti összefogással és borzasztó kemény munkával reális esélyünk lehetett volna Dávidként legyőzni a Góliátokat, így marad nekünk az, amit a liberális kormányzások során belénk neveltek: “merjünk kicsik lenni”.

Pedig ahogy a nemzetközi politikában, úgy az olimpia történetében is korszakalkotók lehetnénk. Ezt tükrözi az előzőnél egy sokkal szimpatikusabb, és önbizalmat sugárzó, a budapesti olimpia hivatalos szlogenje is: “megfelelő város a megfelelő időben”.

Ennek tartalma arra utal, hogy egy sikeres, megvalósíthatósági tanulmányokkal alátámasztott pályázat a közepes méretű városok felé történő nyitást is jelenthette volna, így a meglévő pártucatnyi világváros szürke körforgása mellett üde színfoltot, és esélyegyenlőséget hirdetett volna a precedensteremtő Budapest.

Persze nehezen lehetne kifogásolni, hogy egy ilyen jelentős mértékű beruházásról az ott élők véleményét is kikérjék, éppen ezért nem a népszavazással van gond, hanem az emberi természet félelmeire épülő, számító kihasználással. Hiszen a közbeszédet egyetlen percig sem övezte semmiféle érdemi, szakmai vita, hanem a kampány kizárólag az olimpia = lopás bántóan egyszerű analógiájára épült. Ennyi erővel egyetlen fejlesztésbe sem érdemes belevágni, hiszen az biztos lehetőséget teremt a lopásra, és különben is, miért nem a kórházakra fordítják a pénzt (minden pénzt)?

Pénz beszél

A biztosra vett korrupció mellett – érdekes felvetés ez így a 4-es metró építése körüli, 2006-os csalások napvilágra kerülésének idején – a másik érv az olimpia ellen a rendezéssel járó jelentős kiadás, illetve a költségek megtérülése körüli aggodalmak. Azt gondolom, hogy ez legitim kérdés, amelyről érdemes vitázni, de sajnos ez sok esetben szintén elmaradt. Egyes médiumok megelégedtek az olyan, bonyolultnak jóindulattal sem nevezhető összefüggések levonásával, mint hogy Görögország is az olimpia rendezésébe rokkant bele. Nem, Görögország abba rokkant be, hogy hazudott a valós költségvetési adataival kapcsolatban, hogy bevezethesse az eurót. Viszont ez egyben azt is jelentette, hogy többé már volt képes leértékelni a fizetőeszközét, így adóssága finanszírozhatatlanná vált, így pedig nem csoda, ha lepusztult olimpiai infrastruktúrájának fenntartására nem maradt elegendő pénze.

Szerencsére azért van pozitív példa is, ahol Örökségfejlesztési Társaságot hoztak létre a meglévő ingatlanok hosszú távú újrahasznosítására, így London korábban elhanyagolt területei is megújulhattak. Budapesten pontosan ugyanez történt volna, a legnagyobb győztesek közé pedig Csepel kerülhetett volna.

A olimpia végső mérlegét ugyanakkor valóban csak egy rendezés után lehet megvonni, de tény, hogy a rengeteg turisztikai bevétel és munkahelyteremtés mellett lett volna még egy azonnal nem érezhető, ám hosszútávon nagy hasznot hajtó eredménye: Budapest felkerült volna a világ térképére. Abban az egy hónapban minden szem ránk szegeződött volna, ami a büszkeségen túl további üzleti lehetőségeket hordozott volna magában.

Szintén nem elhanyagolható tényező a szervezés által a magyar költségvetésre rótt teher. Már csak azért sem, mert erről a témáról szintén csak annyi üzenetet közvetítettek a testnevelésből felmentett aktivisták, hogy “sokba kerül”. Igényesebb társasági beszélgetések során előkerül még a PwC 774 milliárdos becslése is, ám annak összetételét általában homály fedi. Utólag lobbantsuk hát fel a titkok fátylát, és lássunk egy reálisabb, adófizetőket terhelő becslést.

Először is az olimpia szervezésének két fő költségvetési eleme van: az első az olimpia infrastruktúrájának kialakítása, amely egyrészt a sokat bírált stadion-programon keresztül megvalósult (összesen már csak három új sportlétesítményre lenne szükség), másrészt pedig olyan közlekedési beruházásokat jelent, amelyek az uniós pályázati támogatásokon keresztül megvalósíthatóak, és egyébként is szerepelnek Magyarország fejlesztési koncepciójában. Ebben az esetben az olimpia egyfajta garanciát jelentett volna, hogy ezek a közlekedési fejlesztések 2024-ig mindenképpen megvalósuljanak. A másik jelentős kiadási tehertétel a szervezés-rendezés lebonyolítása, amelynek költségeit döntő többségében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) fizeti, vagyis az olimpia a költségvetésnek éves szinten valójában 150-200 milliárdnyi összeget jelentett volna.

Ez az összeg még mindig elég jelentős, de egyrészt nagyságrendileg elmarad a liberális sajtó által emlegetett 2000 milliárdtól (!), másrészt ezt az összeget korrigálni kell a bevételekkel, és a kettő eredőjeként kapjuk meg az olimpia végső pénzügyi mérlegét. Bár ennek becslése meghaladja képességeimet, de a hirtelen jött hírnév hosszú távú előnyei (pl. megnövekedett turistaforgalom) idővel könnyen pozitívba fordítják a végső eredményt, és akkor még a rendezés jelentette élményről – lehetőség híján én például még egyetlen olimpián sem vettem részt – és nemzeti büszkeségről most ne is beszéljünk.

A végeredmény

A Momentum aláírásai révén minden esélyünk szertefoszlott, hogy olimpiát rendezhessünk, és nem csak a népszavazás eredményének kimenetele miatt, hanem mert az a NOB, amely bevételeinek 50%-át a közvetítési díjakból szerzi, egészen biztosan nem ítéli oda a rendezés jogát egy olyan városnak, ahol nincs egység a megtartás mögött – vajon melyik hirdetőnek hiányozna, ha folyamatos tüntetések és zavargások kísérnék végig a rendezvényt?

Ennek tudatában van a kormány, valamint a főváros is, így a pályázatot így vagy úgy, de mindenképp visszavonják. Ezután persze következni fog még néhány, a kormányt gyávának bélyegző, nagyon kemény interjú és erős nyilatkozat, ami viszont már inkább az aláírást gyűjtők tehetetlenségéről fog szólni. Ugyanis a NOlimpiára keresztelt kampány elérte célját, a pályázatot lefújták, de akkor mégis miért akar a győzelem után még több milliárd forintot népszavazás formájában kidobni a kukába? Hát pontosan azért, ami az eredeti célja is volt: egy kommunikációs szempontból könnyen menedzselhető témán (korrupció, lopás, pazarlás, kórházak stb.) felkapaszkodni a politikába – ahogy az a párttá alakulásuk bejelentésekor minden kétkedő számára is világossá válhatott.

Nagyon úgy fest tehát, hogy az aláírásgyűjtéssel csupán kihasználták az emberek hatalommal szembeni véleménynyilvánítására való igényét, amely elégedetlenséget és haragot ügyesen csatornáztak bele egyetlen témába. Nagy kár, hogy ezt az olimpia, és az ország fejlődésének egyik nagy lehetősége bánta.

budapesti olimpia 3

Ezektől a fejlesztésektől fosztott meg bennünket a Momentum Mozgalom. Forrás: nemzetisport.hu

budapesti olimpia 2

Ezektől a fejlesztésektől fosztott meg bennünket a Momentum Mozgalom. Forrás: nemzetisport.hu

Viszont bármennyire is ügyesen játszották ki a korrupció-kártyát és állították maguk mellé az elégedetlenkedőket, liberális szavazóból nem lett több, így egyre több szeletre kell osztani egy ugyanakkora tortát. Hiába a fejlődést meggátoló, a destrukciót előtérbe állító attitűd, győztes népszavazás nélkül a párt ugyanúgy el fog süllyedni, mint az összes elődje. Így maradva végül, egyetlen momentum nélkül.

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén