agitatio

kitekintés a világra

Címke: Karácsony

Welcome back to 2006

Az ellenzék fővárosi tarolásával visszatérni látszik az a korábbi állapot, amikor két, egymással versengő oldal szerepelt a politikában. Az egyre polarizálódó magyar közélet számára újra ugyanaz a két alternatíva jelenti a választási lehetőséget, mint ami 10 évvel korábban. A legrosszabb forgatókönyv, ha a baloldal az újonnan szerzett pozíciót nem a kormányzási képességének bemutatására, hanem a polgárháborús viszonyok bebetonozására használja. Rövid helyzetértékelés. 

Hiába újrázott Győrben Borkai Zsolt, botrányának úgy tűnik mégis országos hatása lett – legalábbis könnyű ezt kiolvasni a vasárnap esti eredményekből. A fideszes polgármesterről készült videót sikerült az ellenzéknek hatékonyan becsatornázni a kampányba, méghozzá a számára legkedvezőbb módon. A videón látottak vélhetően eltántorították a kormánypárti szavazók egy részét, míg az ellenzékieket mozgósították. Nem is csoda, hiszen már régóta a csodavárás állapotában voltak, mondhatni vágytak valami hasonló ‘atombombára’ a fideszes elit valamely tagjáról – persze ezt leginkább Simicskától várták még a 2018-as választások előtt. A több mint egy éves böjt végül meghozta gyümölcsét, hiszen megkapták azt, amire vártak: vélhetően egy korábbi telekmutyiból meggazdagodó befolyásos politikus és köre magánrepülővel utazott az Adriára, hogy ott egy jachton élvezhesse örömlányok szolgáltatásait egy orgia keretében. A visszataszító urizálás meg is teremtette a kampány legsúlyosabb, de talán leghatékonyabb szlogenét: közpénz, kurvák, kokain.

Sikerült manifesztálni a kormánnyal szembeni kritikát három erős szóban, így véleményem szerint vasárnap nem racionális, hanem érzelmi alapú, protest döntést hoztak a választók. Ezt bizonyítja az is, hogy Lackner Csabát, Kispest önkormányzati képviselőjét is újraválasztották annak ellenére, hogy Borkainál sokkal súlyosabb dolgokat művel egy videófelvétel és hanganyag tanúsága alapján. Így tehát az ellenzéknek sikerült szétteríteni Borkai ügyét az egész Fideszre – még a 71 éves, a korrupció gyanújától távoli Tarlósra is -, amivel elérte, hogy a vasárnapi választás az elégedetlenség kifejezésévé váljon. És mivel az összellenzéki összefogás egyértelműen kijelölte a Fidesz ellenjelöltjét, így azt a büntetni akaró szavazók rendszerint meg is találták.

Polgári elkötelezettségem ellenére nem feltétlenül látom ezt a helyzetet olyan rossznak, feltéve ha a lehető legjobb forgatókönyv kerül ki belőle – amire azért viszonylag kicsi az esély. Sem Budapestnek, sem az országnak nem árt olykor a megújulás, az új politikai diskurzus beemelése a közbeszédbe, hiszen a verseny a teljesítményt ösztönzi, így a mindenkori kormányt is a jobb megoldások keresésére sarkallja, amivel mi, állampolgárok csak nyerhetünk. Azonban ha a tapasztalatból indulok ki, akkor helyzetet lényegesen borúsabb:

  1. Mivel sok esetben az elégedetlenség kifejezésének vágya vezérelte a választók kezét a fülkében, így nem biztos, hogy minden esetben a legracionálisabb, legmegfelelőbb, ha úgy tetszik legalkalmasabb jelöltet választották;
  2. 9 év után az ellenzéknek lehetősége lesz megmutatni, hogy mennyire ért a kormányzás műfajához, azonban az első pontban kifejtett okokból kiindulva félő, hogy nem ezen a téren akarnak elsősorban jeleskedni, hanem mint politikai hídfőállásra tekintenek Budapestre;
  3. ha a kormánnyal való együttműködés helyett a szembenállás lesz az elsődleges cél, akkor annak levét egészen biztosan a budapestiek fogják meginni;
  4. a jó kormányzás ellen szól az is, hogy 9 szűk esztendő után a kádereket újra jól kell lakatni, ami vélhetően kiemelt prioritású cél lesz az ellenzék frissen hatalomba került szereplői előtt;
  5. végezetül pedig: hiába a látszólagos baloldali közgyűlési többség, ha a főpolgármester mögött lényegében egy mérhetetlen támogatottságú párt áll, így a főváros a politikai kalandorok terepévé fog válni, akik egy esetleges vita esetén inkább az őket jelölő párt elnökéhez, Gyurcsány Ferenchez lesznek lojálisak, semmint Karácsony Gergelyhez, aki ezt már Zuglóban is megtapasztalhatta korábban.

Összességében tehát várakozásokkal telve várom az előttünk álló időszakot, úgy vélem, hogy mindenki megérdemel egy esélyt a bizonyításra. Az eredmény egyben egy lehetőség is az ellenzék számára, hogy bizonyítsa, alkalmas a vezetésre. Az előjelek azonban borúsnak látszanak, így a példamutató kormányzás helyett vélhetően kisstílű pártpolitikai csatározásoké lesz a főszerep a főváros életében a következő években, hiszen az egységnek kommunikált összefogás a választásra készült politikai termék volt, amelynek valódi próbája igazából csak most következik. Ezzel a fővárosiak veszíthetnek, hiszen megállhat a fejlődés, azonban az ország többi része profitálhat, ugyanis az új helyzet új megoldások megtalálásra késztetheti az elkényelmesedő Fideszt is. Az biztos, hogy az ellenzék legfőbb narratívájára, miszerint “itt diktatúra épül és nincsenek szabad választások” már nem építhet, vagyis új megoldások után kell néznie. Mint ahogy többé kifogásokat sem gyárthatnak, nem háríthatják a felelősséget másra, hiszen a testületi többséggel együtt megvan a kormányzóképességük, már csak azt kell megmutatniuk, hogy is képzelnek el egy jól működő várost – tartok tőle, hogy itt lesznek még kihívások. Már csak azért is, mert a kormányzás több mint ellenzékiként fellengzős ígéretekkel kampányolni, azokat ugyanis a választók idővel számon kérik. A legrosszabb esetben pedig visszatérünk a 2006-os kétpártrendszerhez és ahhoz a dilemmához, hogy Orbán vagy Gyurcsány, ami tovább polarizálja az amúgy is széttöredezett magyar társadalmat, és tovább szítja a népi-urbánus ellentétet is. Ezt azért jó lenne elkerülni.

 

A zöld az új vörös

A baloldali előválasztás végérvényesen megmutatta, hogy a szocialisták utolsó fellegváruknak hitt bázisukban is a totális széthullásra vannak ítélve. Ennek fényében nem is csoda, hogy összellenzéki szövetséget sürgetnek, amelynek álcája mögött nemcsak lényegtelenségüket leplezhetik, hanem folytathatják túlélési stratégiájukat, vagyis, hogy a posztszocialista utódpártból egy európai zöld pártot eszkábáljanak valahogy.

6535 szavazat. Összesen ennyit sikerült az MSZP főpolgármesteri jelöltjének összegyűjtenie, és hát nem kell különösebb politikai érzék ahhoz, hogy lássuk, ennyi támogatóval még egy vidéki kisvárosban sem lehet polgármester egy jelöltből, nemhogy a nemzet fővárosában, az évek során szép lassan metropolisszá fejlődött Budapesten.

Ez a meglehetősen alacsony részvételű előválasztás mellett is a szavazatok 20%-ra volt elegendő, ami nem tűnik túl acélos eredménynek. Azt hiszem nem véletlen, hogy az MSZP erőlteti leginkább a közös EP-listát egy arányos választáson, vagyis ahol a pártok egy valós választáson mérhetnék fel tényleges támogatottságukat különösebb kockázat vagy retorzió nélkül. És hát pont ez a legnagyobb probléma is. Mert bár folyamatosan a Jobbikhoz hasonló támogatottságot mérnek a szocialistáknak, a valóságban nehezen tudjuk ezt pontosan meghatározni, hiszen már a tavalyi választásokon is a félszázalékos Párbeszéddel közös listán indultak. Már akkor is kérdés volt, hogy ugyan mi oka lehet lélegeztetőgépen tartani a szocialistáknak az SZDSZ után egy újabb liberális mikropártot – aminek azután egy képviselőt is ‘odaajándékoztak’, csak hogy önálló frakciót alapíthassanak. Persze, – jött a válasz – a népszerű listavezető okán. És hát valóban, Karácsony nélkül még a 12%-ot sem sikerült volna elérni. Bár az továbbra is kérdéses, hogy ezen az üzleten ki nyert igazán, mert mindkettő rövid távú célja – a képviselőik megélhetését veszélyeztető egzisztenciális fenyegetettségének megszüntetése – megvalósult, de hosszabb távon valószínűleg mind a ketten veszítenek vele – az MSZP tovább veszít balos karakteréből, ahogy Karácsony Gergely is a hitelességéből. “Jobban utálom a szocikat, mint a Fideszt” – mondta korábban az MSZP későbbi listavezetője, jelenleg pedig a párt főpolgármester-jelöltje.

Szóval ilyen előzmények alapján világos, hogy egy közös lista számukra a jelenlegi status quo fenntartását jelentené – vagyis paritásos alapon két képviselőt biztosan küldhetnének az Európai Parlamentbe. Nem véletlen, hogy a csúfos előválasztási kudarc után azonnal megindult a helyezkedés a párton belül és a még valamire való budapesti szocialisták menekülnének az 5 évre biztos megélhetést biztosító Európai Parlamentbe. Ilyennek tekinthető Tüttő Kata is, az MSZP fiatal reménységét mostanában az EP-listával hozzák hírbe.

Szükség is van az új stratégiára, mert Gyurcsány Ferenc karizmája és ágaskodó ambíciója magával ragadja a legaktívabb baloldali nyugdíjasok táborát. Forrás: ripost

Akárhogy is, a zölddé válás lehet az MSZP egyetlen túlélési stratégiai célkitűzése, főleg azok után, hogy az LMP-t kizárnák soraikból az Európai Zöldek a Jobbikkal kötendő szövetsége miatt. Különben is, ahogy a vicc tartja a zöld pártiak politikai elkötelezettségéről:

zöld az alma is, ha megérik piros lesz.”

Ha a politikai tevékenységüket vesszük alapul, akkor pedig egy szemernyi kétségünk sem lehet afelől, hogy ez nem más, mint egyfajta rebrandingje az egyébként már teljesen lejáratott és népszerűtlen szocializmusnak – szociáldemokráciának, kinek hogy tetszik. Ráadásul még csak nem is egyedülálló, ugyanis Európa szinte minden országában megfigyelhető az a folyamat, hogy a zöldek a szocialisták kárára erősödnek. Hazánk ebben a politikai innovációban is élen járt, hiszen emlékezhetünk, hogy Demeter Márta is a szoci frakcióból ült át az LMP-be.

Elégtételt? Elégtételt!

A miniszterelnök március 15-ei beszédével kapcsolatban az ellenzék, mint mindig, amikor nem tud érdemben reagálni, egyetlen szalmaszálba kapaszkodik, amit a saját értelmezésük szerint sikerült úgy lefordítani, hogy Orbán Viktor megfenyegetett mindenkit, aki valaha is ferde szemmel mert volna ránézni. Az én meglátásom az eltúlzott hisztériakeltéssel szemben az, hogy végre egy bátor, nyílt és őszinte kiállás azokkal szemben, akik végérvényesen és erőszakosan át akarják rajzolni hazánk kulturális arculatát.

A nemzeti ünneppel kapcsolatban nem volt túl sok örömforrása az ellenzéknek, a pártoktól kezdve a liberális médiáig bezárólag, ugyanis a napot egyértelműen a békemenet, és az azon résztvevő óriási tömeg uralta. Ennek megfelelően elképesztő szükség volt valami témára, ami jelentékeny, és nem a békemenet méretével van összefüggésben. Voltak próbálkozások a kutyamenetes paródia felnagyítására, a békemenetet provokálók előtérbe helyezésére, de egyik sem érte el igazán az ingerküszöböt. Pedig az ellenzéki politikusok legkiválóbbika, Gyurcsány Ferenc is próbálkozott egy tematizáló bejelentéssel, miszerint ezúttal tárgyalásra hívja a Jobbikot is. Mivel azonban ez már régóta benne volt a levegőben, így a grandiózus bejelentés nem igazán számított meglepetésnek, főleg azért sem, mert idáig még a baloldali pártokkal sem sikerült megállapodni, nemhogy a Vona-párttal. Ezúttal tehát még Gyurcsány sem tudta ellopni a show-t, muszáj volt tehát valami mást találni, ami eltereli a figyelmet a miniszterelnök melletti, hihetetlen mértékű kiállásról. Ezt a mást Orbán Viktor ünnepi beszédében sikerült is megtalálni, egészen pontosan ebben a mondatában:

“A választás után természetesen elégtételt fogunk venni, erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is.”

Mit is jelentene ez az ellenzék narratívájában?

  • vége a jogállamnak (természetesen, már sokadszorra),
  • a Fidesz győzelme esetén bebörtönöznek mindenkit, aki nem az ő pártlistájukon szerepel,
  • és ezeknek végtelen mennyiségű kombinációja.

Arra most nem szeretnék különösebben kitérni, hogy ez a félelmekre játszó politika mennyire téves, – és nem csak azért, mert a kormányfőnek sem ilyen szándéka, sem pedig lehetősége sincs – hanem inkább kontextusba szeretném helyezni a kiragadott félmondatot.

Mert mit is mondott egészen pontosan Orbán Viktor?

Mindenki tudja, hogy mi, a bevándorlást ellenző magyarok vagyunk többen. Ellenfeleinknek csak úgy van esélyük, ha sikerül a táborunkat megosztani, ha sikerül megbontani az egységünket. Az a céljuk, hogy bármiről legyen szó, csak arról a veszélyről ne, amely Magyarországot fenyegeti. Ellenfeleink is tudják, most évtizedekre eldőlhet Magyarország sorsa. Ezért semmitől sem riadnak vissza. Nem érvelnek, hanem cenzúráznak, nem vívnak, hanem csípnek, rúgnak, harapnak, és a gyűlölet magvait szórják szét, amerre csak járnak. Mi szelíd és derűs emberek vagyunk, de nem vagyunk se vakok, se balekok. A választás után természetesen elégtételt fogunk venni, erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is, de most nem vesztegethetjük erre se az erőnket, se az időnket.”

Mi tehát az üzenet? Ellenfeleink itt élnek közöttünk, élvezik jóindulatunkat, miközben törvényen felülinek képzelve magukat, a törvényeket megkerülve próbálják bomlasztani az alkotmányos rendet, és politikán kívülinek gondolva magukat, folytatják a legkeményebb politizálást a civil szféra álcája mögé rejtőzve. Nemcsak gyengék, de egyenesen ostobák lennénk, ha nem akarnánk felfedni valódi kilétüket és a törvényesség keretei közé kényszeríteni tevékenységüket, hogy egyenlő feltételekkel induljanak ők is a versenypályán. Mostanra talán már nem titok, hogy itt elsősorban a Soros György által finanszírozott szervezetekre kell gondolni, amelyek közös vonása – az anyagi forrás eredetén túlmenően -, hogy mindegyikük civilnek maszkírozza magát, és kivétel nélkül mindegyik a bevándorlás elősegítésén dolgozik, bármi legyen is az ára.

Azonban ennél talán sokkal érdekesebb a kormányfő mondatával összefüggésben három tény.

  1. Ez nem újdonság, a jogi szabályozásról már az év eleje óta szó van, ahogy arról is, hogy ennek napirendi tárgyalását a választások utánra tervezik.
  2. A bevándorlást szervező civil szervezeteket regulázó törvénytervezet a Stop Soros lenne, amiről már régóta tájékoztatták a közvéleményt.
  3. Ez elég korrekt eljárás, hiszen a választások előtt, nyíltan beszél róla, hogy megválasztása esetén mit fog tenni – össze sem lehet hasonlítani egy kiszivárgott, később őszinte és bátor ‘igazságbeszédnek’ beállítani próbált böszmeséggel.

A nemzeti ünnepen azért volt valaki, akinek majdnem sikerült elérni a közvélemény érdeklődésére számot tartó szintet. Ez már csak azért is érdekes, mert az a Karácsony Gergely értekezik arról, hogy megválasztása esetén nem fogja betartani az alkotmányos rendet, aki Orbán Viktor fent említett kijelentésének legnagyobb kritikusa. Ugyanis Magyarország Alaptörvénye az ő számára politikailag nem megfelelő, ezért semmisnek fogja tekinteni. Ez ám a felelős, jogállami gondolkodás. Ezen még az az érvelés sem segít, hogy ő a magyar alkotmányra fog felesküdni, nem az alaptörvényre, hiszen ez a kettő ugyanaz, csupán az elnevezés más. Az elnevezés csak a megkülönböztetésre utal, ugyanis a 2011 előtti változat alapvetően átmenetinek készült, a jogfolytonosság biztosítása érdekében mindenképpen szükség volt egy új beiktatására. Szóval Karácsony okfejtegetése lényegében nem más, mint egy önleleplezés, amelyet sikerült még olyan kijelentésekkel is megfejelnie, mint hogy a korábbi alkotmányt népszavazáson “kényszerítené ki”. Az mellékes, hogy ez inkább tűnik fenyegetésnek, mint a miniszterelnök félmondata, de mi van akkor, ha a többségnek megfelel a jelenlegi alaptörvény? Az atv-ben is elég kellemetlen magyarázkodáshoz vezetett ez az okfejtés, ami már Rónai Egonnak is feltűnhetett, ugyanis a sehova nem vezető beszélgetés és értetlenkedés után megadta a könnyű menekülés lehetőségét riporteralanyának, és az interjú végén rákérdezett a miniszterelnök elégtételre vonatkozó kijelentésére, de az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a számára felkínált mentő lehetőséggel sem tudott igazán élni. Az érdekes rész 12:38-tól:

Szóval ha van ma a politikában nemzetbiztonsági kockázat, akkor az nem az életmódunkat intenzíven és elemi erővel támadó szervezetek elleni jogos önvédelem igénye, hanem alkotmányos, törvényi berendezkedésünk látványos és nyilvános semmibevétele az.

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén