agitatio

agilis agitatio – az új nézőpont.

Címke: média

A politikacsinálás új eszköze: vágyvezérelt újságírás

Öt nappal a vásárhelyi választások után két, egyébként eddig is világos következtetést biztosan levonhatunk: az időközi választást a liberális média nyerte meg az ellenzék számára, és ezután mindent el fog követni a választás megnyeréséért is. A jobboldali tábor azonban akkor követné el a legnagyobb hibát, ha a továbbiakban is független hírforrásként tekintene ezekre a liberális médiumokra, nem pedig  úgy, mint amik valójában: politikai szereplők, akik átvették az ellenzéki pártok feladatát. 

Sokan, sokféle következtetést levontak már a vásárhelyi szavazás eredményéből a jobboldalon – többek között én is -, de most inkább a valódi ellenzék által levont következtetésekre szeretném kihegyezni az írást. A valódi ellenzék alatt a liberális médiát értem, az ő következtetésük pedig nem más, mint a vágyvezérelt újságírás további erőltetése.

A vágyvezértelt gondolkodás az a logikai hiba, amikor az alany – anélkül, hogy a rendelkezésére álló tények ezt alátámasztanák – valóságként kezel olyasmit, melynek valóra válása számára pozitív kimenetellel járna. A vágyelvű gondolkodás tehát olyan érvelés, melynek kiindulópontja a konklúzió igazságára irányuló vágyat fejezi ki. Naivitás azt képzelni, hogy pusztán azért, mert szeretnénk, ha valami igaz lenne, az igazzá is válik. A vágyvezérelt gondolkodás hibájába elsősorban azok esnek, akik képtelenek különválasztani a racionális véleményalkotást az emócióiktól.

Hogy akkor mégis mi értelme van a vágyvezérelt gondolkodásnak, ha igazából az önbecsapás iskolapéldája? Hát a mögötte rejlő pszichológiai folyamat remélt hatása. Ugyanis bíznak benne, hogy ha eléggé sokszor megismétlik állításaikat, akkor a lavina önbeteljesítő jóslatként indulhat el, amit utána a választópolgárok saját álláspontjukként fognak értelmezni. De ne siessünk ennyire, kezdjük az elején!

A liberális média jeles képviselői számos cikkben ‘leplezték le’ a kormányzati média működését, hogy mennyire központilag irányított, és hogy pártos célokat(!) szolgál. Azt azonban elfelejtették közölni, hogy ők maguk is pontosan ugyanígy működnek. Illetve mégsem teljesen, hiszen a Fidesz esetében legalább a polgárok által megválasztott, és ezáltal számon kérhető politikusok hozzák meg a társadalmat érintő döntéseket, amit aztán a jobboldali sajtó feladata érthetően közvetíteni a választók felé. A liberális oldalon ez – ahogy oly sok minden más is – fordítva működik. Van a média, amely felkarol egyes témákat, amikhez keres magának pártokat, akik képviselhetik az álláspontjukat. Ez az üzlet mindenki számára kifizetődő, ugyanis az RTL klubra vagy az indexre nem lehet szavazni, a mérhetetlen támogatottsággal rendelkező pártok pedig alig várják, hogy a kamera elé ugorhassanak, hogy a választók legalább tudják, hogy léteznek – így történhet meg az a rendszeres gyakorlat, hogy a hibahatáron belül mért Együttes Szigetvári Viktor rendszeres szereplője az esti Híradónak, holott a véleményére igazából összesen csak néhány száz, talán néhány ezer ember kíváncsi csupán.

Ez persze nem új keletű esemény, a média rendszeresen bosszankodik is miatta, hogy hiába szállítja az ellenzéki pártoknak a jobbnál jobb témákat, azok képesek azokat egytől egyig elbénázni. A helyzet érdekessége, hogy a vasárnapi választás után úgy tűnik, mintha a média képviselőinek elfogyott volna a türelme, és az eddigieknél még jobban kezébe vette a kezdeményezést. Mindezt most egy példán keresztül fogom szemléltetni, úgyis ez a belpolitika legérdekesebb témája manapság. Ez pedig nem más, mint ahogy a liberális média megszervezi kikényszeríti az összellenzéki roncskoalíciót.

A téma persze nem újdonság, már régóta próbálják pedzegetni, de akkor még a baloldali pártok inkább egymás kiszorításával voltak elfoglalva:

Itt az újságírók már lebontották a falat a jobbikos és baloldali szavazók között. Forrás: index.hu

Itt az újságírók már lebontották a falat a jobbikos és baloldali szavazók között. Forrás: index

 

A hódmezővásárhelyi győzelem után természetesen csak ráerősítettek erre a narratívára:

Az persze továbbra sem világos, hogy mégis mitől nőne a nyomás - leszámítva persze azt az esetet, hogy ez az újságírók vágya. Forrás: index

Az persze továbbra sem világos, hogy mégis mitől nőne a nyomás – leszámítva persze azt, hogy ez az újságírók vágya. Forrás: index

Miután elvégezték a munkát az ellenzéki pártokkal – hiszen onnantól kezdve, hogy leírták “nő a nyomás, hogy legyen összefogás” ki merne nekik ellenszegülni, hiszen benne volt a tv-ben, újságban, olvasható az interneten, ezért ez csak igaz lehet – következhettek a kormánypárti szimpatizánsok. Ugyanis a meglepetéssel felérő ellenzéki siker az ő köreikben is bizonytalanságot szült az alkalmazott stratégiai irányra vonatkozóan. Emlékezetes, hogy még a jobboldal emblematikus figurája, Bayer Zsolt is a kampány üzeneteinek változtatását szorgalmazta – azóta persze revideálta ezt az álláspontját.

Szóval az elmúlt napokban a fő kérdés az volt – mármint látszólag -, hogy a vereség után milyen legyen a Fidesz kommunikációja? Folytassák a Soros tevékenységét feltáró üzenetek továbbítását, vagy álljanak át az ellenzéki média által csak ‘sikerpropagandának’ nevezett eredménykommunikációra? A kérdés persze nem volt valódi, hiszen Vásárhelyen éppenséggel nem is az országoshoz hasonlító bevándorlásellenes kampány, hanem sokkal inkább az elért eredményeket próbálták homloktérbe állítani, vagyis a bukás éppenséggel annak volt köszönhető, hogy nem a legfontosabb kérdéssel, a bevándorlással foglalkoztak. Erről persze egy átlagválasztó vajmi keveset tudhatott, hiszen ha nem járt személyesen a városban, akkor csak a média ‘tájékoztatására’ szorítkozhatott, ami persze ezúttal is távolabb állt a valóságtól, mint az újságírói vágyaktól.

A vásárhelyi Fidesz kampánya így nézett ki:

Az elveszített időközi helyi választási kampánya: Forrás: hodmezovasarhely.hu

Az elveszített időközi helyi választási kampánya: Forrás: hodmezovasarhely.hu

Eredmények, tervek, de sehol egy bevándorló. Forrás: hodmezovasarhely.hu

Eredmények, tervek, de sehol egy bevándorló. Forrás: hodmezovasarhely.hu

 

Úgy tűnik tehát, hogy a Fidesznek semmi érdeke nincs lecserélni az országos kampányát, ehhez képest:

index soros-terv

index mosolykampány

index szmájli

index sorosozas

Félve teszem fel a kérdést: ha tényleg sikertelen lenne a Soros-kampány, akkor a kormányváltásban érdekelt média célja nem az lenne, hogy a Fidesz továbbra is ezt a kommunikációt folytassa?

Nem kell politikai szakértőnek lenni ahhoz, hogy felismerjük a média egyetlen célját: elbizonytalanítani a jobboldali szavazókat, és hagyni, hogy eluralkodjon rajtuk a pánikhangulat.

Ugyanis az ellenzéki szavazók számára is van üzenete a vágyvezérelt újságírásnak, méghozzá a remény illúziója, ami kétségtelenül hitelesebb, ha a kormánypárti táborban kitapintható a feszültség érzete. De a remény még inkább hihetőbb, ha ‘tudományosan alátámasztott’. Így gyártanak alternatív valóságokat közvetlenül az időközi polgármesterválasztás után:

Török Gábor, az ellenzék régi-új kedvenc sztárelemzője dobja fel a Fidesz bukását. Forrás: index

Török Gábor, az ellenzék régi-új kedvenc sztárelemzője dobja fel a Fidesz bukásának lehetőségét. Forrás: index

Amit aztán az egykori SZDSZ tagok által alapított kutatóintézet felméréssel tol meg. Forrás: index

Amit aztán az egykori SZDSZ tagok által alapított kutatóintézet felméréssel tol meg. Forrás: index

De a biztonság kedvéért egy órányi eltéréssel leközlik ugyanazt a hír, csak itt a tudományosság helyét a szenzációhajhászás veszi át. Forrás: index

De a biztonság kedvéért egy órányi eltéréssel leközlik ugyanazt a hír, csak itt a tudományosság helyét a szenzációhajhászás veszi át. Forrás: index

Problémafelvetés pipa, üzenet minden célcsoportnak (ellenzéki pártok, kormánypárti szavazók, ellenzéki szavazók) pipa, már csak a megoldási javaslat maradt hátra, de persze nem marad el, nem kell aggódni – szépen megkomponált előadás ez.

A biztos recept továbbadásában a hvg sem tétlenkedik. Forrás: hvg

A biztos recept továbbadásában a hvg sem tétlenkedik – itt azért a többi alcímet olvasva az újság felér egy kampányfüzettel. Forrás: hvg

 

De a vágyvezérelt újságírás abszurditása mégsem az, hogy megpróbál végigvezetni egy általa elképzelt és számára ideális folyamatot a remélt kormányváltás érdekében, hanem hogy meglepő célcsoportok esetében is működőképesnek bizonyul. Ez az a média, amelynek sikerült olyan valóságértelmezést teremtenie, amely alapján egy jobbikos szavazónak Gyurcsány jobb választás lehet, mint Orbán Viktor.

Más kérdés, hogy a DK-ra való szavazás kényszerénél vajon mit érezhet az a jobbikos, akit 2006. október 23-án Gyurcsány azonosító nélküli, karhatalmi rendőrsége vert véresre, lőtte ki a szemét? Ez a Kárpátia szám vajon ma is megszülethetne?

Csupán csak a józan ész belátóképességében bízom, hogy a határvédelemben jeles szolgálatot teljesítő rendőrség szimpatikusabb lesz az elárvult nemzeti radikálisoknak, mint a magyar vérre szomjazó zsoldoshadsereg.

Végezetül pedig már csak egyetlen kérdés maradt tisztázatlan, vagyis hogy kinek a vágyai vezéreli ezeknek az újságíróknak a tollát? Ha megfigyeljük, hogy milyen témáról akarják elterelni a közvélemény gondolkodását, akkor azt hiszem teljesen kikristályosodik a kép. Ha mégsem, akkor a borítókép nagy segítséget nyújthat a válasz megtalálásában.

 

Az index esete a szexuális zaklatással

Történt ugyanis, hogy az elmúlt hónap liberális médiáját gyakorlatilag egyetlen téma napirenden tartása foglalkoztatta, amellyel úgy érezték, hogy ismét vissza tudják venni a kezdeményezést a közbeszéd tematizálásának meghatározásában. A #metoo-kampányként elhíresült kezdeményezés keretében gyakorlatilag kettős cél valósult meg egy időben. Egyrészt sikerült összemosni a zaklatás és a nemi erőszak határát, amivel számos valódi áldozat sérelmeit bagatellizálták el, másrészt pedig ráhúzták a vizes lepedőt minden fehér férfira, így a vágyott új társadalmi rendhez is egy lépéssel közelebb kerültek. Minden jól is ment, amíg elő nem került Havas Henrik, és a liberális értékrend megint feláldozásra került a politikai érdekek oltárán.

Mint egy falat kenyér – kis túlzással annyira kellett egy ilyen téma a hazai liberális sajtónak, miután Hollywoodban robbant a Harvey Weinsten-féle bomba – amely minden kétséget kizáróan fontos visszaélésekre hívta fel a figyelmet, ám sok esetben kelthette azt a benyomást is az olvasóban, hogy szégyellnie kellene a nemét. Hiszen a kialakult társadalmi normák olyan formában történő megváltoztatása lett volna, amely ezekre a történésekre nem egyedi esetenként, hanem összefüggő rendszerként tekintett volna. Vagyis egy liberális gondolkodótól szokatlan módon általánosított volna, méghozzá az összes férfi viselkedésére vonatkozóan.

Ennek megfelelően nem is hagytak ki egyetlen lehetőséget sem a trend hullámainak meglovaglásában, amelyben kétségkívül élen járt Magyarország vezető liberális portálja, az index. Napi rendszerességgel jöttek elő az újabb (valójában többnyire már sok-sok éves) sztorik, amelyben egy kategóriába igyekeztek beerőszakolni az verbális inzultálástól a nemi erőszakig minden olyan cselekedetet, ami férfiak nők ellen követtek el. Sok esetben már annyira túl is teljesítették a feladatot, hogy a Csipkerózsika történetébe való szexuális zaklatás belemagyarázás ágyrémének – ugyanis a herceg anélkül csókolja meg Csipkerózsikát, hogy ő abba beleegyezett volna – is teret biztosítottak.

A trend hullámai természetesen hazánk állóvizet sem hagyta érintetlenül, és két korábbi színházi rendezőt is magával sodortak, zárójelbe téve eddigi több évtizedes karrierjüket. A bátor női kiállásra való felszólítás, és a ‘szexuális ragadozók’ küzdelme azonban végig liberális berkekben folyt, hiszen mind az elkövetők, mind pedig az áldozatok a baloldal kultúrájának korábban meghatározó alakjai voltak. Egyetlen kivétel azonban mégis létezett, méghozzá nem más, mint Havas Henrik. Külső szemlélőnek az ő esete pont ugyanolyan, mint a többié, így adódna a jogos elvárás, hogy az egyenlő elbánás elvét zászlajára tűző ideológia megtestesítője – mármint az index -, ugyanolyan elbírálás alá vesse a Tanár urat, mint a korábbi szereplőket. Ez a számonkérés azonban az ő esetében nem következett be. Hogy miért nem, arról inkább beidézném a portál saját véleményét:

Az a probléma, hogy az újabb vallomás olyan helyen hangzott el, amiben felelős és értelmes ember nem bízhat. A Tényekben leadott interjú lehet igaz, de hiába vállalja bátran a zaklatott nő a nyilvánosságot, a propagandatévé és annak szürreálisra züllesztett hírműsora sajnos már évekkel ezelőtt elvesztette azt a státuszát, hogy komoly ügyekben hivatkozni lehessen rá. Évek óta rendszeresen manipulatív, politikailag megrendelt, sokszor hazug híreket nyomnak, már rég nem számít, hogy egy hír igaz és szakmailag alátámasztott legyen.”

A véleménycikk pedig az alábbi sorokkal zárul:

És mivel az újabb ügyet a Jobbikkal összemosva és vehemensen toló csicskamédia jó ideje nem tekinthető korrekt sajtótermékeknek, nincs semmi okunk azt feltételezni, hogy ebben az ügyben kivételesen korrekten járnak el. Szarba pedig nem szívesen lép az ember.”

A fenti sorokból négy dolgot lehet világosan megállapítani:

  1. Abból a feltételezésből indul ki, hogy a Havast bemártó Baukó nyilatkozatának időzítése – Havas által írt Vona-könyv megjelentetése – politikai megrendelésre született. Ha ez így is van, attól még a zaklatás ténye igaz, így annak közlése mindenképpen szükséges ahhoz, hogy egy internetes újságot ‘korrekt sajtóterméknek’ tekinthesse az ember. Mivel ez nem történt meg, ezért könnyen az a benyomása támadhat az embernek, hogy a politikai megrendelés az index oldalán legalább annyira megvan, hiszen a portál tulajdonosa az a Simicska Lajos, aki újabban a Jobbikba történő bevásárlással került újból címlapokra.
  2. Ennek megfelelően az index által hirdetett egyetemleges egyenjogúság nem terjed ki mindenkire, még akkor sem, ha ezzel újból a saját ideológiájával kerül ellentétbe, kidobva az ablakon az eddigi #metoo kampányok által elért ‘sikereket’. Mert ami az egyik áldozatnak jár, annak járnia kell a másik áldozatnak is, függetlenül attól, hogy ő csak egy valóságshow szereplő, nem pedig egy liberális színésznő – persze csak ha következetesen akarnak eljárni. Főleg, hogy Havast szereplését azóta már az atv is felfüggesztette a vizsgálat lezárásáig.
  3. Ha ez előre megkomponált politikai akció volt a Fidesz részéről, akkor a liberális média szépen belesétált a csapdába. Először hagyták, hogy a Marton- és Kerényi-ügyekben kiéljék olthatatlan szomjukat a teljes férfinem szellemi kasztrálása által, hogy utána a saját magukat által megásott csapdából már ne tudjanak kijutni. Hiszen ha Havast hagyják bukni, akkor viszi magával Vonát – amit ugye nem igazán lenne Simicska ínyére -, vagy továbbra is kiállnak korábbi véleményük mellett, de akkor egy újabb kérdésben válnak hiteltelenné. Ilyen az, amikor az ember “dühös, de független” akar lenni.
  4. Az index hitelességi válságára nincs is kézzelfogható magyarázat. Nem véletlen az sem, hogy érvek helyett megint pusztán csak kioktató magyarázkodást láthatunk. Ez a dühödt és tehetetlen ember ismérve. Mert az nem érv, hogy az ellenkező, jobboldali világnézetű média ‘komolytalan, manipulatív, hazug’. Ezek csak jelzők, amelyek attól még nem lesznek igazak, hogyha használjuk őket. Azonban mégis mennyire tekinthető hitelesnek az a médiaszereplő, aki önmaga értékeivel szembekerülvén, egy nyilvánvaló politikai megrendelést kielégítve, csupán a másikra tud mutogatni és kritikáit a moralizálás szintjén megfogalmazni?

Azt hiszem ezt az eseményt tekinthetjük az index önleleplezésének, hiszen világossá vált, hogy a szakmaiság üres frázisai és morális bástyái mögé bújva szórja erkölcsi átkait mindenre és mindenkire, aki nem ért vele egyet. És ez a nap pedig úgy fog bevonulni a médiatörténelembe, amikor az utolsó tartópillér is kidőlt az egyébként is roskadozó lábakon álló liberális média felsőbbrendűsége és megkérdőjelezhetetlen hegemóniája alól, #metoo index.

SOROS(Z)

Ma tartották a parlamenti vitát a civil szervezetek külföldi finanszírozásáról szóló törvényjavaslatról. Az ellenzék véleménye szerint a kormányzati kommunikáció végtelenül leegyszerűsödött és lényegében kimerül a sorosozásban. Amennyiben igazuk van, úgy csak magukat okolhatják. A Fidesz ugyanis legfeljebb csak átvette a mindenhol orosz ügynököket vizionáló balliberális retorikát.

Találj egy bűnbakot, tulajdoníts neki minden gonosz szándékot, és többé nem kell kínlódnod az érvelés terheivel. Közismert recept, vétek lenne azt feltételezni, hogy kizárólag magyar találmány. És mégis, manapság mintha egyre többet alkalmaznák.

Az, hogy Hillary Clinton elvesztette a választásokat, kizárólag az orosz hackereknek köszönhető. Donald Trump Oroszországgal szembeni engedékenyebb hangneme is annak köszönhető, hogy valahol Moszkvában, egy titkos hotelszobában készült róla egy felvétel, amelyen éppen pisiszexet folytat luxusprostituáltakkal. Míg ez előbbi kissé zavaros történet, hiszen érdemi információ azóta sem került elő az esetről – leszámítva, hogy a Trumppal rossz viszont ápoló CIA azóta orosz ügynöknek nyilvánította az adatokat nyilvánosságra hozó WikiLeakset -, addig utóbbit mintegy 59 tomahawk egyértelműen cáfol. Persze csak ha lenne mit, mert ezt az ügyet – bizonyítékok hiányában – még az index is csak kérdőjeles sztoriként merte megírni. Persze azért úgy megírta.

De ez a téma – vagy nyugodtan nevezhetnénk oroszfóbiának is – nem csak a tengerentúlon dívik. Hatalmuk elvesztésétől rettegő európai politikusok is előszeretettel magyarázzák saját maguk, vagy pártjuk bukásához vezető okokat is az egyre terebélyesedő orosz befolyással. Nyilván, mert máskülönben szembe kellene nézni a népszerűségvesztés valódi okaival – vagyis azzal, hogy figyelmen kívül hagyják a szavazópolgárok akaratát.

Forrás: Electronic Arts – Red Alert

Forrás: Electronic Arts – Red Alert

Az oroszok már a spájzban vannak

Ebben a kérdésben – mint sok minden más politikai nóvumban – hazánk élenjáró. Megszámlálhatatlan mennyiségű és minőségű témában vádolták már meg a Fideszt orosz-hűbériséggel. A jelzők közül talán még a “Putyin pincsije” volt a legkonszolidáltabb. Okokat persze nem célszerű keresni, hiszen a lényeg az, hogy Oroszországban ma nagyon szörnyű lehet élni, azt pedig a sajtó nagyon sokszor leírta, hogy Orbán Viktor Putyint másolja. Legutóbb például a civiltörvény kapcsán. Olyan részletkérdéssel nem untatnám olvasóimat, hogy sokkal inkább amerikai példát követ – ugyanis ott kell lobbiszervezetnek nevezni azt, ami lobbizik -, hanem sokkal inkább a feltevés az, ami érdekes. Mert hát miről is szól az elfogadásra javasolt törvény?

Az a szervezet, amelyik legalább 7,2 millió forintnyi támogatást kap külföldről, az köteles legyen ezt feltüntetni. Ezt nevezem fasiszta tempónak! Ha valóban ez lenne a putyini minta, akkor azt hiszem eléggé okafogyottá válik ez a nagy aggodalmaskodás. Persze liberális portálokon lehet róla olvasni, hogy a törvény megalázó és megfélemlítő. Persze, hiszen többé nem lehet a jóság álcája mögé bújni, hiszen nyilatkozni kell róla, hogy valójában kinek az érdekeit szolgálják.

Kézenfekvő lenné még a paksi atomerű építését az oroszellenességnek tulajdonítani, de egyrészt ez a kommunikációs eszköz sokkal régebbi keletű, másrészt pedig velünk szinte pontosan egy időben Finnországban is épül egy orosz atomerű, kísértetiesen hasonló konstrukcióban. Az ő esetükben nem igazán hallottam kifogásként, hogy elzálogosítják a jövőjüket, bár kétségtelen, hogy jelentősen kevesebb finn sajtót olvasok.

Akkor talán a Déli Áramlat gázvezeték lehet az oka. Érdekes, hogy akárcsak a civiltörvény, valamint a paksi atomerőmű esetében, itt is található nemzetközi példa. Ráadásul Európa leghatalmasabb és legdemokratikusabb országában, vagyis Németországban – igaz, azt nem Déli, hanem Északi Áramlatnak hívják, milyen szellemes.

Mivel az ‘orosz-vád’ rendszeres, ám konkrétumok azt nem támasztják alá, sokkal inkább valószínűvé válik egy másik magyarázat: ellenségkreálás révén folytatott politizálás, amellyel igyekszünk szalonképtelenné tenni ellenfelünket. Ennek a gyűlöletalapú bűnbakképzésnek nem is a mára tervezett, orosz nagykövetség előtti tüntetés volt a csúcsa, hanem annak lemondásának oka: az áprilisi, valóban extrém időjárási körülményekbe is sikerült belelátniuk saját félelmeiket, ugyanis “moszkvai időjárásnak” minősítették azt.

Érdekes, de az olvasottak kapcsán egyáltalán nem meglepő, hogy idáig a Jobbik volt a legfőbb oroszbarát magyar párt – hozzájuk köthető egyébként a mai napig feltáratlan, ezidáig egyetlen magyar kémvád, a KGBéla-ügy -, ám amióta korábbi önmagát megtagadva immár a baloldal felé kacsingat, a média valamiért kevésbé tartja fontosnak ezt a témát napirenden tartani. Mint ahogy az álhírek ellen is csak akkor kíván szót emelni, amikor feltételezhető az orosz kötődés, ám a CEU melletti berlini tüntetés esetében – ami ugye nem is létezett – éppen ő maga kreálja.

No nem mintha a Kreml szóvivőjének képzelném magam, de a gyakran emlegetett “Putyin pincsije” vád nélkülöz bármi tényszerűséget, és csupán a megbélyegzésre szolgál. Ezt onnan tudom, mert engem is vádoltak már ‘moszkovita propagandával’. Természetesen nem haragszom rájuk, csupán azt harsogják, amit az interneten leírtak nekik. Pedig az én szerepem merőben más: csupán megpróbálom a dolgokat új megvilágításba helyezni, ami által egyfajta görbetükröt mutatok az erkölcsi felsőbbrendűségtől duzzadó liberális megmondóembereknek.

Orosz = Soros

De hogy mi ebben az új nézőpont? Nos, azon túl, hogy az oroszozás helyére ezentúl bárki behelyettesítheti a sorosozást, van még egy nagyon fontos kérdés, ami mellett nem mehetünk el. A 2014 óta kialakuló új jobboldali médiát a régi – nevezzük így, bár a liberális ez esetben is sokkal kifejezőbb – média már a kezdetektől fogva folyamatosan ócsárolta, hol kormánypropagandának, hol ennél becsületsértőbb kifejezésekkel illetve őket. Igazán elfogadó emberként én ezt is megértem. A korábbi monopol piacra új kihívók léptek, akik olvasókat, és ezáltal kattintókat vihetnek el a régiektől, a kattintás már pedig fontos mérőszám, az alapján kapják a hirdetési bevételüket. Ezért aztán szükség volt minél előbb ellehetetleníteni, megbélyegezni az újonnan érkezőket, hiszen azok csak a kormány szócsövei. Na már most ha elfogadjuk, hogy az induláskor az állami cégek által náluk elköltött hirdetési bevételek miatt ezek médiumok a kormány szándékait hivatottak megjeleníteni, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy egy amerikai milliárdos által tulajdonolt és finanszírozott lapok pedig az ő érdekeit hivatottak képviselni, bármi áron.

Válaszúthoz érkeztünk, már csak két lehetőség áll előttünk: vagy elfogadjuk, hogy  minden ‘orosz-csicskázásra’ egy ‘soros-bérencezés’ a válasz, vagy pedig elfelejtjük az üres vagdalózást, és bátor, de mindenképpen vállalt érvekkel próbáljuk alátámasztani, hogy miért is annyira nagyon jó a bevándorlás, vagy éppen a melegházasság – az már semmiképp sem fog működni, hogy én valamilyen erkölcsi pulpitusról kikérem magamnak, hogy már megint sorosoznak, de válaszként csak annyit tudok megfogalmazni, hogy valakinek vagy valaminek a ‘pincsije’. Mindenesetre én személy szerint inkább az utóbbi lehetőségre szavaznék.

Álhírek mindenhol

Manapság egyre többet hallani az álhírekről, mint a társadalmi normák szétverésének legfőbb okozójáról. A mai nap éppen Németországban nyújtottak be egy törvénytervezet, amelynek célja, hogy kiszűrje az álhíreket és letiltsa a gyűlöletbeszédet. Na mármost azon túl, hogy a liberális média az önkritika helyett ebben látja legfőbb ellenségének, a populizmusnak az előretörését, a téma felvet néhány igen komoly kérdést a szólásszabadságról: vajon mi számít álhírnek, és ami még fontosabb, ki jogosult ennek eldöntésére?

Még az évtized elején is dívott az a vélemény, hogy a média a negyedik hatalmi ág rangjára emelkedett, hiszen kegyei elnyerése nélkül kormányok buknak meg, vállalatok kerülnek a csőd szélére. Kétségkívül igaz, hogy szerepe kialakulása óta meghatározó volt, ami az idő múlásával csak egyre nőtt, ám tévedés lenne, ha a meglévőnél nagyobb szerepet tulajdonítanánk neki. Egyrészt azért, mert a másik három hatalmi ággal (törvényhozói, végrehajtó, igazságszolgáltatói) ellentétben a médiának soha nem volt kényszerítő ereje, inkább csak a dolgok felnagyításával, közvetve tudta előidézni azt. Ezt a manipulációs hatalmat koránt sem szabad alábecsülni, de mégsem jelent akkora hatáskört, mint amit egy törvény biztosítana számára. Ez az elméleti ok. A gyakorlati oka, hogy miért nem tekinthető hatalmi ágnak sokkal prózaibb: bizonyos helyzetekben nem tudja érdemben befolyásolni a politikai döntéseket, mert nem tud eléggé hatni a választókra. Óriási médiaellenszélben kellett gyakorlatilag mindig – egészen pontosan 2014-ig – kampányolnia a Fidesznek, és órási médiatúlsúllyal kellett megküzdenie Donald Trumpnak is. Mint azt már tudjuk, mégis mind a ketten sikeresek tudtak lenni. Pedig Trumpnak rendesen meg kellett küzdenie. Az 50 legnagyobb amerikai médium közül 49 Hillary Clintont támogatta – volt olyan lap, amely a választások éjszakáján több százezer példányban kinyomtatta aktuális lapszámát, borítóján Amerika első női elnökével. Csak remélni merem, hogy a zúzda helyett valamelyik iskola papírgyűjtési akciójába szálltak be meglehetősen drágán.

Új média, közvetlen elérés

De akkor mégis hogyan lehetséges, hogy Trump mégis ki tudta vívni a végső győzelmet? A választ a kezünkben, egészen pontosan a telefonunkban kell keresnünk. Sokáig tartotta magát az a vélekedés, hogy a social mediat először Obama használta kifejezetten kampánycélokra. Ez valószínűleg így is van, hiszen vannak olyan célcsoportok, jellemzően a fiatalok, akik egyáltalán nem néznek TV-t, nem hallgatnak rádiót, és nem érdekli őket, hogy mi szerepel a plakátokon, ám non-stop csevegnek a Messengeren, lájkolnak a Facebookon, vagy megosztanak az Instagramon. Az ő elérésükre kétségkívül alkalmasak lehetnek különböző online kampányok, de ez csak szükséges és nem elégséges feltétele a sikernek. Egy eszköz, amelyet ha jól használnak, képes választásokat eldönteni. Ám a jó használathoz megfelelő üzenetek is kellenek, és ez volt az, amiben Donald Trump zseniálisan látta meg a lehetőséget. A Twittert használta arra, hogy egyszerű, rövid, érthető, de ugyanakkor megbotránkoztató gondolataival az emberek foglalkozzanak.

Twitter közvetlen

A közösségi média közvetlenségében rejlő ereje. Forrás: pbs.twimg.com

Bátor, szókimondó üzenetei célba értek, hiszen az újdonság varázsa mellett arról beszélt, amire az emberek valójában gondoltak. Merőben más attitűd ez, mint a saját polkorrektségébe belefásult liberális média működési elve. Persze megpróbálták lejáratni, de mivel az üzenetek megfelelően rövidek voltak, ezért hiába adtak mellé bármilyen körítést, nem tudták azt a szövegkörnyezetéből kiragadva félremagyarázni. Ezzel gyakorlatilag annyit értek csak el, hogy gondolatait még több emberhez eljuttatták. A liberális média óriási hibát követett el, amikor saját, polkorrekt értékrendjét összekeverte a valósággal.

Trump megkerüli a liberális médiát. Forrás: pinterest.com

Trump megkerüli a liberális médiát. Forrás: pinterest.com

Megszokták, hogyha hozzájuk érkezik egy vendég, azt könnyen szalonképtelenné tehetik, ha az interjú után kellően sokáig kellően sokszor elmondják, hogy mennyire szörnyű (szexista, rasszista, homofób, fasiszta – tetszőlegesen be lehet helyettesíteni bármilyen jelzőt) ember is ő valójában. De hiába mondja el a legképzettebb műsorvezető a könnyeivel küszködve, hogy ez a bohém milliárdos mennyire embertelen, amikor a fallal akarja elválasztani tőlünk Mexikót, ha az átlag amerikai, akit ez a probléma napi szinten érint – akár a munkaerőpiacon, akár a közbiztonság romlása miatt – nem azt fogja gondolni, hogy tényleg mennyire embertelen is ez a Trump, hanem azt, hogy ‘basszus, nekünk tényleg szükségünk lenne egy ilyen falra’.

Forrás: http://www.theverge.com

Trump tweetjeit nem sikerült kiforgatni, csak ajándék hírverést jelentett számára. Forrás: www.theverge.com

És ez volt az a folyamat, amikor az elit – amelynek kiszolgálója a hagyományos média – egyre inkább elvált a hétköznapi emberek valós igényeitől, és továbbra is a saját hatalmuk biztosítására teremtett burokban élték tovább fényűző életüket. A legszörnyűbb azonban mégsem ez, hanem hogy a tehetetlenségre nem az alkalmazkodással próbáltak válaszolni, hanem a szabályozás és a manipuláció eszközeihez nyúltak (Amerikában persze nem éltek bürokratikus eszközökkel, hiszen a vesztes választás után erre lényegesen kevesebb lehetőségük maradt).

Ahelyett, hogy levonták volna a vereséghez vezető okok konzekvenciáit, és némi önkritikát tanúsítottak volna, inkább a lényegesen könnyebb utat választották: megalkották a fake news (magyarul álhírek) fogalmát – hiszen a velük ellentétes véleményeket azért mégsem tilthatták be.

fake news

A Twitter ellen szánt csodafegyver, az álhírek stigmája. Forrás: www.trumparmy.net

A média legújabb fegyvere, az álhírek bélyege 

Mert ugye nagyon érdekes, hogy mitől is lesz egy hír ál. Természetesen vannak az olyan alapvető tények, minthogy melyik országban kit választottak elnöknek stb., de az, hogy ki, és milyen hírt, valamint hogy milyen formában tálal, idáig is használták az újságírók. Persze amikor a média szereplői hegemón helyzetben vannak, ez kevéssé érdekelte őket. Tévedés esetén lehoztak egy helyreigazítást a 68. oldalon és a probléma máris le lett tudva.

Azonban amikor a technológiai fejlődésnek hála megjelent a piacon néhány új szereplő, máris megnövekedett a kérdés fontossága. Úgy tűnik, hogy a piaci verseny hívei mégsem bírják a versenyt, hiszen abban a pillanatban, ahogy vetélytársat kaptak az új média jelentette új üzenetek formájában, máris a betiltásukért lobbiznak. Az valószínűleg fel sem merül bennük, hogy az emberek pont azért pártoltak el tőlük, és kerestek alternatív hírforrásokat, mert már undorodtak a modoros álszenteskedő liberális felfogástól, ami bár a képernyőn keresztül szépen cseng, a valósággal azonban köszönőviszonyban sincs. Erre a legjobb példa az alábbi kép, amely bejárta a világsajtót, és amely azt a címet viselte, hogy rendőrök állnak egy menekült család mellett, akik el akartak szaladni az állomás területéről.

A kép, amelyen a rendőrök a sínek közé lökik a menekülteket. Forrás: http://lvnte.blog.hu

A kép, amelyen a rendőrök a sínek közé lökik a menekülteket. Forrás: http://lvnte.blog.hu

Miről árulkodik ez a 2015 szeptemberében készült kép? A magyar rendőrök kegyetlenül a sínek közé löknek egy menekültcsaládot, kisgyerekkel együtt.

Ellenben vessünk egy pillantást a valóságra:

Hát igen, a migráns a saját családját löki le a peronról, a rendőrök pedig odaugranak, hogy segíteni próbáljanak rajtuk. Mégis hogy történhetett ez? A fotós, aki a képet készítette, nem lett volna tisztában a valós eseményekkel? Mivel a képet elég közelről készítette, ezért ez elég kizártnak tekinthető. Akkor viszont szándékosan akarta megtéveszteni a közvéleményt, mert az jobban passzolt az ideológiájához? És ha igen, akkor ezt már tekinthetjük álhírnek?

A vélemény nem egyenlő a hazugsággal

Mindenesetre ha mégis lennénk annyira balgák, hogy elhiggyük a média önfelmentő szándékának tekintett álhírekkel kapcsolatos vádjait, aminek segítségével szerintük a populizmusnak bélyegzett – a valóságban inkább csak a józan ész diktálta szabályok szerinti életet élni akarók összessége – folyamatok egyre inkább elterjednek, akkor is szánalmas ez a mindent betiltani akaró bolsevik tempó. A világ a véleményújságírás felé tart, így ez nekik is lehetőséget teremt az üzeneteik újracsomagolásában. Persze csak ha lennének annyira tehetségesek, és tudnának alkalmazkodni az új kor új kihívásaihoz. Mindenesetre amíg monopol helyzetben vannak, addig semmi sem kényszeríti rá őket, hogy változtassanak. Éppen ezért is célszerű kiállni a véleményszabadság mellett, hiszen attól még, hogy lehetnek egy írásban tárgyi tévedések, még koránt sem biztos, hogy aljas és rossz szándék vezérli a szerzőket – lásd pl. a fenti videót. Ennyi erővel az én blogomat is be lehetne tiltani, hiszen itt csak a saját véleményemet fogalmazom meg, amellyel remélem, hogy hozzájárulok a gondolkodás pluralizációjához, ami viszont hosszútávon a demokráciát erősíti – még akkor is, ha bizonyos kérdésekben tévedek.

És ezzel elérkezünk témánk legfontosabb részéhez, az álhírek szankcionálásához. Hiszen ahogy azt a bevezetőben is írtam, német miniszterek a mai napon benyújtották azt a törvénytervezetet, amely alapján akár ötvenmillió euróra büntethetik azokat a közösségimédia-cégeket, amik nem tüntetik el elég gyorsan a gyűlöletbeszédet és az álhíreket. A Facebook aggódik az ötlet miatt. Mint mondták, ők elkötelezettek az illegális tartalmak eltávolításában, és hajlandók segíteni a probléma megoldásában. De ahogy a szakértők is rámutattak, ez a lépés arra kényszerítené a szolgáltatókat, hogy a bíróság helyett ők döntsék el, hogy Németországban mi számít jogsértőnek. Ez pedig ebben a formában nem tekinthető másnak, mint a szólásszabadság egyértelmű, és durva megsértésének, hiszen nem világos, hogy ki, és milyen felhatalmazás révén korlátozhatja bárki véleményhez való szabadságát. Sajnálatos, hogy a Nyugaton odáig jutottak, hogy az európai értékeket pusztán ideológiai okokból kifolyólag levegőnek nézzék, ahogy sajnálatos az is, hogy ebben az esetben nem kezdeményez az unió semmiféle vizsgálatot a német kormány ellen a demokratikus alapelvek megsértése miatt.

 

Jó migráns, rossz migráns – a média ítélethirdetése

A legújabb ellenzéki vesszőparipa, hogy a kormány letelepedési kötvénnyel való üzletelése már Afrikát is elérte. A hírt a tálalása teszi izgalmassá: ‘mekkora kétszínűség, hogy amíg plakátkampányt folytat a migrációról, addig titokban több ezer bevándorlónak ad zöld utat’. Nos, nem ennyire bonyolult ez. Aki hivatalos papírokkal, egy újabb üzleti lehetőség reményében veszi fel a kapcsolatot a hivatalos szervekkel az jöhet, aki viszont illegálisan, a rendszer kiskapuit kijátszva, a szociális hálón való élősködés szándékával, az pedig nem. Végső soron az eredmény egy újabb öngól, hiszen már maga a felvetés is tökéletesen cáfolja a liberális média mindenhol idegengyűlöletet vizionáló képzeteit. 

Összességében egyelőre nehéz megjósolni, hogy az offshore által körüllengett, egyenként 50.000 euróért értékesített letelepedési kötvények mérlege milyen eredményt fog majd gyakorolni a magyar gazdaságra, hiszen a vételáron túl ott van még a nehezen meghatározható, az országba, valamint az Európai Unió területére a kötvény vásárlói által hozott befektetések összege és azok várható hozamai – ami egyébként a kötvények létezésének legfőbb célját jelenti. Annyi viszont már bizonyos, hogy a mindig felkészült és objektív média máris az Orbán-kormány kétszínűségének legfőbb bizonyítékát láttatja benne, miszerint a bevándorlókat elutasító kormányzati narratíva mégiscsak letelepedéshez juttat külföldi állampolgárokat. Nocsak, ez aztán a hatalmas lebuktatás. Az éles szemű újságíróknak sikerült felfedezniük egy olyan ellentmondást, ami nem is létezik. Ti. soha senki nem mondta, hogy azok az üzletemberek, akik tisztességes szándékkal, mindkét fél számára előnyös feltételek mentén kívánnak befektetni a kontinens gazdaságába, azokat bárki is el akarná üldözni, épp ellenkezőleg! Mi annak az eszement folyamatnak akarunk véget vetni, hogy milliók, bármiféle azonosításra alkalmas okmány nélkül, kontrollálatlanul törjenek be országainkba, hogy visszaélve jóindulatunkkal és türelmünkkel, az őseink verítékes munkája révén megteremtett viszonylagos gazdasági fejlettséget és szociális juttatásokat biztosító rendszerünket kihasználva élősködéssel könnyítsék meg mindennapi életüket, ami után nemhogy hála, de erőszak jut a befogadóknak osztályrészül. Míg az egyiket elutasítani, a másikat megengedni lenne ostobaság. Nem is használok olyan nagy szavakat, hogy ezt a különbséget még egy óvodás is megértené, de hogy mindezek után továbbra is bátran használják az idegellenesség vádját, már mindenképpen elgondolkodtató, főleg ha a liberális média hitelességét kikezdő okokat kutatjuk.

afrika-news

A kérdéses hirdetés a New African című magazinban. Forrás: facebook.com

A média hitelességi válsága

Szintén friss hír, és legalább ennyire ad magyarázatot a válság okaira az a BBC-nek adott Szijjártó interjú, ahol Evan Davis a kormány által osztogatott tájékoztatóban található londoni no-go zónákról faggatta durva stílusban a külügyminisztert. Természetesen megértem a riporter vehemenciáját, én se szívesen ismerném be ilyen zónáknak a létezését, valamint azt, hogy Londonban az angolok aránya már 50% alá esett. Továbbá az a tény, hogy a muszlim vezetésű Londonban egy ‘közszolgálati’ csatorna riportere nem látja a no-go zónákat, önmagában szintén nem új keletű jelenség – a probléma megoldásának egyik legfőbb akadálya éppen az, hogy a polkorrektség béklyója miatt magát a problémát is tagadják -, de érdemes ugyanerről megkérdezni a londoni polgárok véleményét is, hiszen a hozzászólók által képviselt, egyöntetű vélemény újfent nem a média által láttatni kívánt képet támasztja alá, már sokadik alkalommal. Félek tőle, hogy ha ez így folytatódik, akkor nem a diskurzus fog változni, hanem a szólásszabadság jegyében egyszerűen csak letiltják az oda nem kívánatos kommenteket – pont, ahogy a 444 esetében is történt. Mindenesetre még én magam sem tudtam eldönteni, hogy az eset kapcsán sírjak e vagy nevessek, hiszen ha valaki ilyet az internet korában megenged magának, az vagy szimplán hülyének nézi a választókat, vagy – és ez a jobbik eset – csak nem érdekli a véleményük. Viszont azért annyi pozitívumot képes vagyok ebben is fellelni, hogy legalább saját maguk alatt vágják a fát a mérhetetlen képmutatásukkal. Hasonlóra ragadtatta magát korábban a német ‘közszolgálat’ is, amelyik éppenséggel a kölni eseményekről felejtett el beszámolni. Néha eszembe jut, hogy amikor ezek a médiumok kritizálják a magyar sajtószabadságot, akkor már inkább csak a megtiszteltetésre gondolok, hiszen ezekkel egy oldalra tartozni nem éppen büszkeség. Mindenesetre én október 2-án róluk is véleményt fogok mondani.

Fapados terrorizmus

Amíg a világ azon töpreng, hogy együtt kell e élnünk a terrorizmussal, addig a terroristák ‘innovatív’ tömegmészárlási eszközeire adott liberális magyarázatok kimerülnek az ideológiai alapú mosdatásokban. Erről eszembe jut a köztársaság bölcsőjében, egy multikulturális birodalomban, az ókori Rómában járatos közmondás: „Ostoba gyűlölet az, mi lenéz mindent, ami új, ám újat imádni csupán – gyűlöletes ostobaság.”

Még meg sem száradt a tinta legutóbbi, a civilizációk együttélésének nehézségeit taglaló bejegyzésemen, máris újabb esemény sokkolta – ezúttal a német – közvéleményt. Egy másfél éve, kísérők nélkül érkező fiatal afgán – bár ez dupla feltételes állítás, hiszen a nagy Wilkommenskultur következtében szükségtelenné váló bárminemű ellenőrzés miatt sem a nemzetiségét, sem az életkorát nem tudják a hatóságok pontosan megállapítani – néhány hónapnyi ‘sikeres’ integrációt követően, sűrű Allahu Akbarozás mellett, baltával támadt rá egy vonat utasaira, legfőképp egy hongkongi turista családra. A következmény egy mészárszékké változó vonatkocsi, tucatnyi életveszélyes sérült, egy lelőtt terrorista és egy megriadt – vagy inkább a bizonytalanság szakadékában egyre mélyebbre kerülő – társadalom.

Sajnos már napi szintűvé váltak a civilizációnk létét megkérdőjelező barbár támadások, így félő, hogy lassan el is veszti hírértékét, ami a sorsunk tehetetlenségébe való csendes belenyugvás végső jeleként is értelmezhető. De amire most szeretném felhívni a figyelmet, az az elkövetés módja. Na persze nem annak brutális kivitelezése okoz meglepetést, hanem az elkövetők szervezetlensége és eszköztelensége, hiszen már nem kellenek egyértelmű dzsihadista szálak, házilag készített pokolgépek vagy éppen csempészett khalasnyikovok. Bárkiből – némi kreativitással és az otthon használatos tárgyak felhasználásával – egy szempillantás alatt válhat tömeggyilkos, vagyis beköszöntött a fapados terrorizmus korszaka. Ez sajnos az idáig sem remekelő titkosszolgálati szerveket is még nagyobb teher alá helyezi, hiszen emiatt lehetetlen őket kiszűrni, ami védhetetlen helyzetet eredményez. Most látszik csak igazán, hogy ha valaki nem tartja be a közös együttélés írott-íratlan szabályait, akkor mennyire könnyedén összeroppanthatja az egymás kölcsönös tiszteletén alapuló törékeny társadalmi rendünket. Értem persze, hogy aljas gyilkosságok idáig és voltak és valószínűleg lesznek is, de még egyetlen (szub)kultúrának sem volt célja az értelmetlen és tömeges mészárlás.

Ezek fényében azt hiszem nem véletlen Manuel Valls francia kormányfő beszéde sem – akit a nizzai megemlékezésen először fütyültek ki, felemlegetve ezáltal politikai felelősségét -, amiben arról értekezett, hogy mostantól “együtt kell élni a terrorizmussal”. Ezt az állítást továbbá alátámasztani látszik Hollande elnök minapi beszéde, aki ezt azzal egészítette ki, hogy “kérem a franciákat, hogy vegyék fel a kapcsolatot a polgári védelemmel és az egyesültekkel, és vegyenek részt elsősegély tanfolyamokon, mert olyan állampolgároknak kell lennünk, akik képesek beavatkozni és részt venni a mentésben” – amivel tulajdonképpen elismerte a hatóságok tehetetlenségét a veszéllyel szemben.

Úgy tűnik, hogy a franciák már meg sem próbálják az illúzió látszatát kelteni, hiszen a közel-keleti lakosok importálásával a konfliktusokat is velük együtt importálták, így az ottanihoz hasonlatos állapotra próbálnak berendezkedni.

Ennek a narratívának a következményei már kristálytisztán láthatóak: “Ha még egy-két támadás bekövetkezik, a polgárháború szélére sodródhatunk” – mondta tavasszal a francia elhárítás főnöke. A helyzet elkeserítő, de a probléma tisztán látszik, ami azt jelentené, hogy elvileg nem megoldhatatlan. Ami miatt még sincs különösebb okunk az örömre, az a médiát uraló liberális mainstream politika válasza.

A média szerepe és felelőssége

Itt hosszasan sorolhatnám a sajtó magatartásával szembeni aggályaimat, de azt hiszem kifejezőbb, ha néhány konkrét példát hoznék a meghatározó, magát mértékadónak tartó orgánumok gyakorlatából.

Index.hu: “Most akkor iszlamista merénylet volt Nizzában, vagy sem?” címmel jelent meg egy erősen relativizáló szándékú írás, amely sok szempontot figyelembe vett, csak éppen a legfontosabbról próbálta elterelni a figyelmet. Beszédes, hogy néhány órával később már azt a hírt voltak kénytelen közreadni, hogy “Az Iszlám Állam vállalta nizzai terrortámadást”, így az a szégyen esett meg vezető hírportálunkkal, hogy a két hír egymás szerepelt a főoldalon, némi zavart keltve az ártatlan olvasók következetességre vonatkozó igényében.

444. hu: “Barátja halálát akarta megbosszulni a német vonaton baltával támadó afgán”. Ebből a cikkből pedig azt is megtudhattuk, hogy “nyugodt és kiegyensúlyozott emberként ismerték, jól haladt a beilleszkedése”. Ezek után csak félve merem feltenni a kérdést, hogy mi lett volna, ha nem halad jól a beilleszkedése?

Közös vonás a relativizálási kísérletet végrehajtó újságírók technikájában, hogy nem vallásosnak és magányos farkasnak próbálják feltüntetni az elkövetőket. Az én kérdésem csupán az lenne, hogy mennyivel jobb, ha a fent említett módszerekkel, fegyver és szervezettség nélkül olyan emberek is szabadon gyilkolhatnak, akiket még csak az előéletük alapján sem lehet a legkisebb mértékben sem megszűrni?

Ideológiai szándék

Mindenez után felmerül a kérdés, hogy mégis miért jó ez nekik? Tényleg ennyire nem látnák a fától az erdőt?

Azt hiszem a válasz ennél sokkal prózaibb. Az immár vallássá váló, saját életszerűtlen toposzaik hajszolása teljesen elvakította őket – ironikus, hogy egyébként pont ezért üldözik a kereszténységet is. Többé már nem az egészséges életösztön logikája által diktált, és több száz év alatt folyamatosan formálódó élettípust használják tájékozódási pontként, hanem néhány 18. századi, valóban rendkívüli szellemi képességgel megáldott filozófus korabeli elgondolásának a kifigurázását próbálták dogmákká változtatni, mit sem törődve a racionalitások jelentette kihívásokkal.

Olyannyira a végtelenségig hisznek bennük, hogy a németországi támadás után a német Zöldek – ami valójában mára egy szélsőbaloldali ideológiát takar – egyik képviselője, Renate Künast továbbra is az ’emberi élet szentségébe és méltóságába vetett hitének’ következtében egy ilyen nyilatkozatra ragadtatta magát: “Tragikus az eset és együttérzünk a sebesültekkel. Miért nem lehetett a támadót csak támadásképtelenné tenni???? Kérdések!”. Pedig a régi jó, ‘elavult’ hagyomány alapján mi tudjuk, hogy az élet méltósága az áldozatoknak jár, de az elkövetőknek nem. Vagy, hogy az idegen nem jó vagy rossz, csupán más. És egészen addig szeretjük is, amíg nem tör az életünkre.

indiánok

‘Azt mondom engedjük be őket. Mégis mi baj történhet?’ forrás: townhall.com

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén