agitatio

kitekintés a világra

Címke: meleg

Utoljára a Prideról

Az utóbbi években a június már mint a ‘Pride hónapja’ került bevezetésre a mainstream média fogalomtárába, így hát időszerűnek tűnik értekezni az ilyen fontos társadalmi dinamizmusokról – és nem csak a hirtelen jött meleg miatt. Mértékadónak szánt vélemény egy fontos témáról.

Sokan, sokféleképpen leírták már véleményüket a témával kapcsolatban, ezért azt gondolom, hogy olyan nagyon sokat már nem is lehet hozzátenni, számomra is ez lesz az utolsó alkalom. Azonban, hogy mégis fontosnak láttam billentyűzetet ragadni az arra vezethető vissza, hogy úgy érzem, talán hozzá tudok valamit tenni a vitához, és egy új megközelítésből is megvizsgálhatjuk az eddigi két, meglehetősen határozott álláspontban polarizálódott témával kapcsolatos diskurzust. Ezen szeretnék most némiképp lazítani.

Engem ez az egész homoszexualitás és a Pride körül kialakult vita leginkább arra emlékeztet, amikor plus size modellekkel reklámoznak ruhatermékeket – az eredendő cél rendben van, ne legyenek testképzavaros emberek, illetve szeressék és fogadják el magukat úgy, ahogy vannak. Azonban egy folyamatosan elhízó és túlsúlyosodó társadalomban az edzés, a helyes táplálkozás fontossága alóli felmentés hova vezethet? Majdnem olyan, mintha fegyvert adnánk egy öngyilkosságra hajlamos, depressziós embernek. Fogadja hát el mindenki magát olyannak, amilyen, ne érezze magát emiatt kirekesztve, de attól még ne képezzünk belőle normát, ugyanis az a társadalmi változások irányára tekintve mégsem tűnik helyesnek.

Azt hiszem, ahogy a társadalom folyamatos változásban volt az elmúlt évszázadokban, úgy ez a fejlődés fogja jellemezni a jövőben is. A homoszexualitás 10 év múlva már egyáltalán nem lesz téma, amit helyesnek gondolok, hiszen a történelem azt bizonyítja számunkra, hogy minden társadalom egy meghatározott része – mondjuk 5%-a – részben vagy egészben a saját neméhez vonzódott, amivel nekünk nincs is dolgunk azon kívül, hogy elfogadjuk. A szexualitás magánügy, a családalapítás azonban közügy. Pontosan úgy, ahogy a túlsúlyos ember vonatkozásában: attól mert joguk van úgy élni, ahogy azt helyesnek vélik, még a társadalom egészére nem tekinthető pozitív hatásúnak sem a túlsúly, sem a homoszexualitás propagálása, ugyanis előbbi egészségtelen társadalmakhoz vezet, utóbbi pedig a konvenciók felbontásával csökkenti egy ország termelékenységét, önreprodukáló rátáját, ami végső soron károkat okoz a nemzetgazdaságnak. Éppen ezért egy felelős kormánynak nem lehet más programja, mint az egészséges életmód és a családalapítás vállalásának, mint kívánatos céloknak a támogatása.

Azt hiszem ezek méltányolható vállalások mindkét fél részéről. A túlsúlyos és meleg emberek a gazdasági, társadalmi fejlődés érdekében hajlandóak elfogadni a pozitív diszkriminációt a társadalmi békéért cserében. Hogy a helyzet azonban ne legyen ilyen egyszerű, léteznek olyan szervezetek, amelyeknek ez a társadalmi béke egyáltalán nem áll érdekükben, hiszen ha a melegek nincsenek hátrányosan megkülönböztetve, akkor létezésük értelmét veszti. A feleslegesség érzése pedig radikalizmusra sarkall, így fognak születni olyan kezdeményezések, amik a valós diszkrimináción túlmutatva, vélt igényekre vonatkozóan valójában előjogok kivívására törekszik. Az én megítélésem szerint a melegházasság kérdése is ilyen, hiszen ebben a kérdésben ma egyetlen embert sem ér hátrányos megkülönböztetés, hiszen ugyanúgy házasodhat, mint bárki más, az hogy ő egy társadalmi, gazdasági szempontok alapján nem támogatott megoldást választott, az ő döntése volt, lehetősége pontosan ugyanannyi volt neki, mint bárki másnak.

Ennél persze radikálisabb célok elérésért folytatott harcot is el tudok képzeni, hiszen ezen szervezetek – mint amilyen az LMBTQI is – létezésének feltétele a folyamatos küzdelem a társadalmi forradalom eléréséért. Nem elképzelhető olyan állapot, amelynek elérése után hátradőlnének, és elégedetten konstatálnák: nincs többé társadalmi diszkrimináció. Ezen militáns szervezeteknek ugyanis nem az egyenlőség elérése a legfőbb motivációja, hanem a küzdelem maga. Ezt a radikalizálódást ugyanakkor a társadalmi önreflexió kontrollálni fogja és az ehhez hasonló vadhajtásokat szépen vissza fogja vágni – én eltökélten hiszek benne, az emberiség korábban is mindig a szerves fejlődést választotta a társadalmi forradalmárok ideológiái helyett. Azonban ezek a szervezetek sem voltak teljesen haszontalanok, csak az eredeti, méltányolható üzenetüket a civilizáció már beépítette a társadalom szövetébe, így némiképp feleslegessé és öncélúvá váltak. Az eredeti üzenetük pedig így hangzik:

ne érjen senkit hátrány szexuális identitása miatt.

Szerintem ez egy kívánatos állapot, azonban emiatt előny se érjen senkit. Ha azt nézzük, hogy a homoszexualitás propagálása milyen hatással lehet az identitásukban bizonytalanok számára, az egy nagyon kedvezőtlen helyzetet teremthet, ami nem lehet érdeke egyetlen melegnek sem. Viszont ha egy ilyen méltányos, középutas megoldást választunk a társadalmi béke érdekében, ahol többé már nem lesz téma az emberek szexuális orientációja, akkor az LMBTQI szervezet mivel fogja igazolni saját létjogosultságát?

Mindenesetre én nem gondolom, hogy az általuk szervezett Prideon az ehhez hasonló magatartás a társadalmi elfogadtatásról szólna és nem a többség provokációjáról – ilyen esetben meg külön pikáns elfogadást elvárni a megsértett csoportoktól:

Az ismert olasz provokátor, Andrea Giuliano a budapesti prideon 2014-ben. Nehezen elképzelhető, hogy ezzel a fellépésével akart rokonszenvet kiváltani a keresztényekből, valamint a nemzeti érzelmű emberekből. Forrás: Pesti Srácok

Magyar közjogi méltóságokból, állami vezetőkből gúnyt űző megnyilvánulás. Csodálkoznék, ha ezek után tárgyalóasztal mellé ülnének a ‘rózsaszín Hitlerrel’. Forrás: MTI

A melegség és az LMBTQI ugyanis nem következik egymásból, ahogy a nőiség és a feminizmus sem. A párhuzamban közös, hogy mindkét esetben egy kicsi, ám annál radikálisabb csoportosulás próbálja meg elhitetni a közvéleménnyel, hogy ők az általuk reprezentált társadalmi csoport egyedüli letéteményesei, érdekeik legfőbb képviselője. Azonban ez nyilvánvalóan tévedés, hiszen pont úgy, ahogy a melegek esetében sem az ő érdekük – a társadalmi elfogadás – az önjelölt szervezetük eredendő célja, úgy ugyanez a helyzet a feministák és a nők vonatkozásában is. Máskülönben nehezen lenne magyarázható, hogy ugyan hogyan képviselhetné a – szerencsére még többségében a családalapításban hívő  – nők érdekeit egy olyan szervezet, amely véleménye szerint a gyermekvállalás nem más, mint a férfielnyomás eszköze.

 

Liberális szocializmus

Németországban úgy tűnik nem tanultak a történelemből, hiszen ugyanazokat a hibákat követik el, mint a legutóbbi világválság idején – igaz, ellenkező előjellel. Történt ugyanis, hogy június utolsó napján egyszerre fogadtak el két, logikáját tekintve a XX. századot idéző törvényt. Egy ideológiai alapút, valamint egy azt bebetonozó, és egyben szabadságot korlátozót. Így történhet meg az, hogy ha valaki az újonnan elfogadott melegházasság ellen az interneten mer szót emelni, azért eljön napjaink SS alakulata.

A történet nagyrészt ismert. Pénteken, a szociáldemokrata párt nyomására a parlament napirendre tűzte a melegek házasságának lehetőségét, mint legfontosabb, és legsürgetőbb kérdést, amit a 623 képviselőből 323 meg is szavazott. A CDU minden képviselőnek a lelkiismeretére bízta, hogy milyen gombot nyomjon, így történhetett meg az, hogy kereszténydemokraták segítségével házasodhatnak a melegek a jövőben Németországban. Szerencsére nem az én dolgom annak megítélése, hogy a lelkiismeretükkel ezután hogyan fognak elszámolni, hiszen ez talán az egyetlen olyan kérdés, amelyben az igencsak liberálisnak tekinthető Ferenc pápa egyelőre konzekvensen az egyház eddigi tanításait vallja.

Talán a véletlen, vagy a sors kifürkészhetetlen akarata, hogy ezzel egy időben szavaztak a cenzúra bevezetéséről is. Mostantól ugyanis büntethető lesz az, aki az interneten álhíreket terjeszt, vagy gyűlöletet szít, amely kérdés eldöntésére nem a bíróságokat, hanem tartalomszolgáltatókat jelöli ki, meglehetősen aggályos módon.

A dolog érdekessége, hogy gyűlölni mindig csak valamilyen kisebbséget lehet, így ha úgy tetszik, az egyébként házasságellenes melegek megkapták a házasodás jogát, de hogy még véletlenül se érezzék magukat elnyomva, azonnal kaptak mellé egy olyan garanciát, amelyről a hetero párok még csak álmodni sem mernének soha – naná, fő az egyenlőség! Ma a házasság intézményét kritizálni jóformán trendi, kivéve ha az két azonos nemű pár életre szóló szövetsége.

Persze értem én, szeptemberben jönnek a választások, itt a kampány, minden potenciális választói csoportnak ígérni kell valamit. A liberálisok most egyelőre ki lettek fizetve, de vajon a konzervatívoknak szánt, és a minap belengetett bevándorlást szigorító törvénycsomag feledteti e velük azt a tény, hogy másodrendű állampolgárok lettek saját hazájukban? Én azt hiszem, hogy ahol az állpolgárok megkülönböztetésének ilyen borzasztó emlékei vannak, ott nem túl bölcs dolog kétszer ugyanabba a folyóba lépni. Úgy tűnik, hogy a németek semmit sem változnak, leszámítva, hogy korábban nem a sajátjaikkal szemben hoztak törvényeket. Bár az még egy egészen más világ volt, amit azóta felváltott a kényszerített haladás kora; akkor diktatúra volt, ma viszont demokratúra van. Az eszközök ugyanazok, csak az ideológia más: nemzetiszocializmus helyett itt a liberális szocializmus.

Két variáció ugyanarra

Progresszívan haladó világunkban ezúttal a minden évben esedékes “meleg büszkeség” során találkozhatunk a liberális provokáció újabb gyöngyszemével. Először csinálok valami meghökkentőt, ami sokak érzéseit felkavarhatja, utána az esetleges kritizálókra pedig rásütöm az éppen aktuális bélyeget: homofób!

Olvasom az egyik hírportálon, hogy a Cambridge-i Egyetem egyik női professzora azt szorgalmazza, hogy a diákok értékelése során kerüljék a ‘briliáns’ és a ‘zseniális’ jelzőket, ugyanis

ezeknek a szavaknak igen hosszú, kulturálisan a maszkulinitáshoz, a férfiassághoz kötődő története van, ami egyes nőket emiatt sérthet”.

Vagyis lényegében be akarná tiltani ezeknek a szavaknak az alkalmazásának a lehetőségét, mert azok történelmi visszatekintésben a férfiakhoz kötődnek. Tehát egyes nőket azért ne nevezzenek zseniálisnak, mert a feministákat ez sérti. Most azon túl, hogy ez egy újabb ékes példája annak, hogy a feministák miért csak a saját érdekeiket képviselik a szavak szintjén olyan sokszor hivatkozott nők helyett, játszunk el a gondolattal, hogy a nyilvánvaló képtelenséget figyelmen kívül hagyjuk, és elfogadjuk az érvelés helyességét. Ennek a gondolatmenetnek a logikájából az is következik, hogy a nők se autóba, sem pedig repülőbe nem ülhetnek, hiszen – a történelem alakulását követően a férfidominancia megkerülhetetlen jellemzőjét figyelembe véve – mind a két találmány feltalálása férfiakhoz köthető. Az elsőnél Benz, Ford míg utóbbinál főleg a Wright nevekre érdemes emlékezni.

Kettős mérce

Ezzel az újabb liberális ámokfutással azonban nem kellene különösebben foglalkozni, hacsak nem tudnánk mellé egy másik aktuális hírt is párba tenni, ami mellett az összehasonlítás már némiképp ellenszenvessé válik. Történt ugyanis, hogy a facebook, amely közleménye alapján “minden közösséget támogat”, júniust a Pride hónapjává nyilvánította. Ennek megfelelően lehetőséget biztosít a jelenlegi hat reakciógomb mellett egy szivárványos gomb megnyomásához is. Az számomra kevésbé világos, hogy ezt a jelet vajon akkor kell e használni, ha valami nagyon buzi, vagy ha valami nagyon meleg, vagy esetleg valami más. Mint ahogy az is kevésbé világos, hogy a büszkeséget és a homoszexualitást hogyan sikerült közös nevezőre hozni. Mert az odáig rendben van, hogy vannak meleg emberek a világban, de akkor most nekik erre büszkének kéne lenniük? És másoknak miért nem kéne büszkének lenniük egyéb tulajdonságukat meghatározó jellemzőjükre? És hol van a “minden közösség”, amelyeket a facebook annyira előszeretettel támogat?

Abba már bele se merek gondolni, hogy egy zöldszemű, barna hajú, netalán fehér büszkeség mennyire nem számít fancy-nek manapság, mint ahogy a tapasztalataimra alapozott józan eszemmel még azt is el tudom fogadni, hogy az egyenlők közül a facebook számára a melegek az egyenlőbbek – ha jobban belegondolok, a tavalyi szivárványszínű profilképekhez képest ez a ‘lájk’ gomb igazából felüdülés.

Természetesen nem mindenki számára – hiszen nem vagyunk egyformák-, így egy konzervatív, keresztény, családos ember simán értékelheti mindezt nettó provokációnak, amelyet az ő igényeiket kiszolgálni hivatott hírportál annak rendje és módja szerint szóvá is tesz. A történet igazából csak az események reakcióira adott viszontválaszai miatt lesz igazán érdekes. A 444 nevű liberális heccportál ugyanis ezeket a kritikákat megpróbálja annyival elintézni, hogy csak ‘túlaggódják’ a dolgok, vagyis a bolhából csinálnak elefántot, így próbálva őket nevetség tárgyává tenni. De amíg egy jópofa és ártalmatlan gesztusnak próbálják beállítani egy felülreprezentált társadalmi csoport támogatását, addig a meglévő szavak korlátozásán fáradozó professzor esetében egy valóban lényegtelen és teljesen felesleges ostobaságot ők maguk fújnak hőlégballon méretűre.

Ideológiai alapú támadás

Ennek az egyik oldalon túlságosan megengedő, ám a másik oldal drákói szigorral lecsapó viselkedésnek pedig csak egyetlen magyarázata van: a liberális gondolkodású körök ideológiai háborút vívnak a társadalmi rend erőszakos megváltoztatásáért, amelyhez eszközként olyan átlátszó üzeneteket próbálnak felhasználni mint a béke, szeretet és a sokszínűség. Az én részemről ez idáig rendben is van, hiszen korunk kihívásaira mindenkor a politikának kell megadnia választ, méghozzá a vita eszközének segítségül hívásával. De nagyon nehéz úgy bárkivel is vitázni, hogy az eltérő vélemények ütköztetése helyett az egyik oldal, valamilyen morális felsőbbrendűség képzetében a saját értékrendjének megfelelő erkölcsi alapon osztja le a szerepeket. Mivel az alapkérdésekben a konszenzusos megoldások helyett csak a saját világértelmezésére adott válaszait fogadja el, ezért a másik fél állandó defenzívára kényszerül azáltal, hogy saját jó szándékáról kell folyamatosan tanúbizonyságot tennie ahelyett, hogy érdemi álláspontjának részleteinek kifejtésével törődne.

Hiszek a demokratikus értékekben, ezért el tudom fogadni a többség akaratát közös jövőnkkel kapcsolatban, ha az valóban a többségi akaratot képviseli, és nem egy zsarnok kisebbségét, amely a tolerancia jegyében megbélyegző átkait szórja mindenre és mindenkire, aki akár csak egy kicsit is más véleményen van, mint ami számára elfogadható – kiváltképp egy ilyen fontos, a társadalom egészét meghatározó témában. Éppen ezért tehát arra buzdítom minden hasonlóan gondolkodó társamat, hogy ne hagyja magát kitalált jelzőkkel megbélyegezni, hanem minden esetben követelje meg az érdemi vitát, valamint az álláspontot alátámasztó érveket. Higgyétek el, ha az ész érvek találkoznak, akkor a liberálisok fegyvertelenek maradnak – azt hiszem nem is véletlen, hogy ezért próbálják meg mondvacsinált indokokkal, mindenáron elkerülni.

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén