agitatio

kitekintés a világra

Címke: opportunista

Vásárnap – a rothadó szabadság

A kormány engedve a közvélemény nyomásának, visszavonta a vasárnapi boltzárra vonatkozó intézkedését, mondván a hatása kedvező volt, de nem sikerült elfogadtatni a társadalommal. De vajon nekünk magyaroknak, miért okoz akkora problémát, ha csak a hát hat napján vásárolhatunk, még Európa számos országában ez bevett szokás? 

Április 12-én, az alig egy éves hatályban töltött idő után, engedve a közvélemény nyomásának, a kormány visszavonta a vasárnapi zárva tartásról szóló rendelkezéseit. Méghozzá egy magát baloldalinak hirdető párt állt bele a szabad vasárnap elleni küzdelembe. Ennek oka nyilvánvalóan a témanélküliségre vezethető vissza, de óva intek bárkit attól, hogy saját indentitásával vívjon harcot. Mindenesetre az MSZP bevállalta, hogy a rövidtávú – feltételezett – népszerűséget választja az elvek helyett. De ez a rövidtávú politikai gondolkodás nem vezethet sikerre, mint ahogy azt a múlt is bizonyítja. Nyolc éves regnálás végén egy teljesen szétzúzott, kiüresedett, üzenetek nélküli párt maradt az egykori pártállamból, amely széthullásnak számos oka közül most csak egyet emelnék ki, mert nagyon hasonlít a jelenlegi helyzethez és mert talán a legnagyobb jelentőséggel bír. Ez pedig nem más, mint hogy magukra hagyták a saját szavazóikat. A hatalom megtartása érdekében hátat fordítottak elveiknek és hagyták, hogy egy hangos kisebbség rájuk kényszerítse erőszakos akaratát, ideológiáját. Az eredmények ismertek: egy szétzúzott párt és egy gazdaságilag tönkretett, lélekben megalázott ország. A liberalizmus két évtizedes ámokfutása még ma is érezteti hatását. Nemcsak az elvtelen hatalomgyakorlásban, hanem az emberek egymáshoz való viszonyában is tetten érhető. Az emberek vágyaira kihegyezett ideológiai tanításuk szerint a szabadság értelmezése kizárólagosan azt jelenti, hogy azt csinálsz, amit akarsz és ebbe senki sem szólhat bele. Ezért fájt hát az embereknek annyira vasárnapi zárnap, ugyanis elhitték, hogy őket a szabadságukban korlátozzák. De ez a fajta liberális felfogás nem a szabadságot jelenti, hanem az anarchiát. A valódi szabadsághoz ugyanis hozzátartozik a szolidaritás is.

Identitást képző hagyományok rombolása

De mintha ebben a nagy szabadságfelfogásban az emberek elfejeltették volna a szolidaritást. A szolidaritás ugyanis egy kétirányú utca. Az úgy nem működik, hogy én elvárom mindenkitől, hogy megértsen, de cserébe semmit sem vagyok hajlandó tenni – ez történik akkor, amikor az alapvetően gyarló embernek csak a jogairól beszélünk, de a kötelességeivel elmulasztjuk szembesíteni. Ugyanis az én vasárnapi pihenőnapom a kereskedelemben dolgozókat is megilleti. A kommunikációjukban végig a kényszerről beszéltek (mint a szabadság ellenpólusa), de a kényszer ettől még nem szűnt meg, hiszen kényszer a hét közbeni vásárlás, de kényszer a vasárnapi munkavégzés is. A kifogás az volt, hogy nincs az embereknek ideje 6 munkanap mellett vásárolni. És a csapda itt van: több szabadidejük ettől éppenséggel nem lett – legfeljebb vásárlásra -, de azt másoktól is sikeresen megvonták.

Mellékszál, de sajnos a pusztító ideológia apró teológiai győzelmet is aratott, hiszen az ateizmust, mint vallást hirdető liberalizmus újabb teret nyert el a kereszténység kárára. Tudniillik a hetedik napon Isten is megpihent (valamint a feltámadás ünnepe is egyben) – innen is ered ez a hagyomány – ráadásul egy Fia a kufárokat is kiűzte a templomból. Cserébe viszont most gyakorolhatjuk a szabadelvű vallást, ahol a közösségi életet a fogyasztás primátusa váltotta fel.

Az  elkövetkező időszak

Kár, hogy nem sikerült megértetni, de a hatalom logikája ezúttal is minden egykoron baloldali ideológiai érvet felül írt. Kár, pedig egész szép eredményeket sikerült elérni. A kiskereskedelmi forgalom nőtt, a munkahelyek száma nem csökkent és a magyar kis- és középvállalatok felé tolódott el a bevétel a multinacionális cégektől. De az opportunista, konformista ellenzék már régóta nem képvisel a hatalmon megszerzésén kívül más érdeket, amit az is bizonyít, hogy a témát – attól bármilyen politikai haszon reményében – a törvény visszavonása után is felszínen tartja, méghozzá úgy, hogy továbbra is aláírásokat akarnak gyűjteni – értik, aláírásokat egy hatályban lévő törvény ellen.

A kétpólusú ország – egységfront a Fidesz ellen

A politikai érdek minden elvi döntést felülír. Ennek következményeként a remélt hatalom megszerzésének érdekében a baloldali ellenzék összefog a korábban gyűlölt ‘nácikkal’ – és fordítva. Így osztva fel a közéletet Fideszre és Fideszen kívüli világra, vagy ha úgy jobban tetszik, elvi meggyőződésűekre és elvtelenekre.

A Kúria döntött, az MSZP pedig bejelentette, hogy elkezdi gyűjteni az aláírásokat a népszavazáshoz – bár az ellenzéki politikusok és a média ki volt éhezve rá, ezúttal elmaradt a kopasz-különítmény. Azt gondolhatnánk, hogy a helyzetben így semmi különös nincs, kezdődhet a mozgósítás, majd ha összegyűlik a 200.000 aláírás, a kampány. DE. És itt a de-nek fontos szerepe van. A Fideszen kívüli összes párt rámozdult a témára, így az az abszurd helyzet állt elő, hogy az MSZP kezdeményezését támogatja a teljes politikai paletta a DK-tól a Jobbikig – én ezt természetesen megértem, nagyon kellenek a menedzselhető témák, főleg ha még azt is gondolják róluk, hogy a nép akaratát testesítik meg. A kialakult állapot nem új keletű, ugyanez volt megfigyelhető már az összes időközi választáson Veszprémtől kezdve, Tapolcán át egészen Salgótarjánig. A Fidesszel szemben álló, legesélyesebbnek gondolt jelölt mögé állt be a teljes ellenzék, ezzel felosztva a közéletet Fideszre és Fideszen kívüli világra. 

Szerencsések vagyunk, mert az események furcsa láncolatán keresztül könnyedén megismerhetjük a hatalom természetét. Így fordulhat elő, hogy a korábban a Jobbikot konstans nácizó és bojkottáló DK egy platformra került – legalábbis önmaga bevallása szerint – leggyűlöltebb ellenfelével és fordítva: az MSZP-t bűnszervezetnek nevező és Gyurcsányt, mint főbűnöst megjelölő, néppártosodó Jobbik most azok szekerét tolja, akiktől 2009-ben még az országot – hovatovább az egész világot – akarta megmenteni. Pontosan ugyanúgy hullik le a lepel az ország demokráciáját féltőkről, mint azokról a brüsszeli bürokratákról, akik a bevándorlást valamiféle morális, humánus kérdésnek próbálták beállítani. Pedig az ember nem hülye és még csak nem is megtéveszthető, ha felteszi magának a bűnügyi szakemberek által oly gyakran ismételt, motivációt indokló kérdést: hol van az érdek? És azonnal érkezik a válasz: keresd a pénzt!

Ahogy az uniós elit esetében az olcsó munkaerő jelentette még magasabb profit, úgy hazánk végrehajtó hatalmából kiszorult képviselői esetében a húsosfazék közelében remélt zsákmány jelenti a fő motivációt. Hasonlóság természetesen a kommunikáció szintjén is mutatkozik. Az ideológiai alapelvekhez és jogokhoz való ragaszkodás általában csak a felszín (jelen esetben az emberiesség vagy éppen demokrácia hívószava). Ahogy J.P. Morgan mondta: mindig van valami elvi álláspont a saját érdek megvédésére. És ez az érdek mi más lehetne, mint a hatalom és a vele járó pénz. Az érdekközösségből pedig értékközösség lesz. Bár az más kérdés, hogy a hatalom megszerzése mellett milyen értéket képviselhet egy ilyen, a szélsőjobbtól a szélsőbalig mindent felvonultató, elvtelen, opportunista, szedett-vetett banda, amelynek a gyűlöleten és irigységen kívül nincs más elképzelése a közélet alakításáról. Mert hát lássuk be: valós alternatívának kevés az, hogy Orbán takarodj.

 

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén