agitatio

kitekintés a világra

Címke: politikai korrektség

Eljött a mi időnk – ne féljetek, harcoljatok!

Tusványos immár nem csak a magyar, hanem az európai nemzetek szellemi műhelye is. Biztos pont egy bizonytalan világban – fogalmazott a miniszterelnök, de ennél lényegesen többről van szó: egy új, valódi alternatíva megszületésének bölcsője. 

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem – ami 1997 óta Tusnádfürdőn van, de a két település nevének összevonásából származóan már csak a közbeszédben is megjelenő Tusványosnak hívnak – hagyományosan a Kárpát-medence nagyszabású szellemi műhelyeként funkcionált az elmúlt közel három évtizedben. Ám az idei évben immár 27. alkalommal és Itthon Európában névvel megrendezésre kerülő rendezvény mára jelentős mértékben kinőtte eredeti céljait, és egy új világrend, új társadalmi berendezkedés megszületéséhez, egy valós alternatíva felmutatásához járult hozzá. Ennek az évek óta tartó folyamatnak a csúcspontjait jellemzően mindig Orbán Viktor beszédei adták. Emlékezetes a miniszterelnök 2014-es beszéde az illiberális államfelfogás meghirdetéséről, amely akkor hatalmas médiaérdeklődést követően rengeteg meleget és – főleg – hideget kapott. A felzúdulás akkori oka pedig nem volt más, mint Európa számára egy új irányvonal alapkövének letétele. Nem is véletlen, hogy az akkor még kihívó nélküli világrend azóta magabiztosságukat elvesztő hívei csuklóból támadták. De nem csak azért, mert az összezárt rendszer könnyedén ki tudott vetni magából minden új gondolatot, hanem mert már akkor is pontosan tudták: valódi érvekkel rendelkező, valódi alternatívát kínáló kihívóval találták szemben magukat. A saját dogmáinak rabjává váló, elkényelmesedő, megújulásra képtelen politikai elit valóban elhitte Fukuyama azóta már többszörösen megbukott tételét a történelem végéről. Miszerint a liberális demokrácia “az emberiség ideológiai fejlődésének a végpontja”, “a kormányzás végső formája, s mint ilyen az egyetemes történelem vége lehet”. Érdekesség, hogy legfőbb bírálójának, Samuel P. Huntingtonnak a jóslata mintha közelebb állna a valósághoz, aki szerint a jövő nem a liberális demokrácia diadalát hozza, hanem a civilizációk összecsapásait.

De visszatérve az orbáni beszédre: azóta eltelt két év és nagyot fordult a világ. A világban zajló események alakulása nemhogy nem cáfolta, hanem éppen igazolta az akkori – és azóta is folyamatosan tett – állításokat, így kevés nála hitelesebb, az emberi vágyakat képviselő politikust találhatunk most a földkerekségen. A recept egyszerű: egyenes beszéd a képmutató politikai korrektség helyett. Éppen ezért is annyira ironikus, hogy a liberális gondolat és világrend felgyorsításának szándékát szolgáló bevándorlási hullám fogja a rendszer végét eredményezni, hiszen annak gyakorlatban történő megvalósítása pont annyira képtelenség, mint a politikai korrektségen alapuló, önmegtagadó rendszer.

De vegyünk szépen sorba ezeket a pontokat és vizsgáljuk meg azok valóságtartalmát:

  • Az európai álom szertefoszlása, amelynek alapját az a gond jelentette, hogy “ha rendesen elvégzed az iskolákat, tiszteled a törvényeket és szorgalmasan dolgozol, akkor jobban fogsz élni, mint a szüleid.” Ennek igazságtartalmához kevés kétség férhet, amikor az állandó közbeszéd tárgyai olyan kifejezések, mint a mama-hotel, hogy a fiatalok kiábrándultságának legfőbb forrása irreális vágyaik találkozása a valósággal, vagy hogy egyes uniós országokban a fiatalok munkanélkülisége már a 20%-ot is meghaladta.
  • Ennek egyik oka, hogy a gazdasági világválság jelentette kihívásokra a korábban bemutatott egyeduralkodó társadalmi rendhez kapcsolódó gazdasági berendezkedés nem tudott megfelelő válaszokat adni, így a világgazdaság súlya folyamatosan eltolódik olyan új szereplők felé, amelyek versenyképesek és ahol milliárdos tömegekben áll rendelkezésre olcsó munkaerő. Ha figyelembe vesszük, hogy a migrációs válságnak is az olcsó munkaerő importálási szándéka a fő ösztönzője, akkor nehéz lenne ezzel az állítással is vitatkozásba bocsátkozni.
  • Mivel emiatt csökken a világgazdasághoz történő hozzájárulásunk, így folyamatosan mérséklődik az újra elosztható jövedelmek mértéke, ami az életszínvonal általános romlásához vezet. Tekintetbe véve, hogy a második világháborút követő időszakban a politikai gondolkodás egy konszenzusos megállapodáson alapult, így függetlenül a kormányok jobb- vagy baloldali elköteleződésétől, a keretrendszer és a közbeszéd lényegében ugyanazon feltételek mellett alakult. Azonban a jólét stabilitása és rendszeres növekedése legitimálta ezt a fajta berendezkedést. A probléma csak akkor fogalmazódott meg, amikor a jólét megszűnt többé növekedni és helyét a hanyatlás vette át. De mivel a politikai elit lényegét tekintve egy tőről fakad, ezért megoldást sem tud rá kínálni. Így lett a gazdasági válságból elitválság. A csökkenő jólétre és alacsony gazdasági növekedésre rengeteg makrómutató áll rendelkezésre – ezek bárhol megtekinthetőek -, valamint bizonyíték rá a tömeges bevándorlásban olcsó munkaerőt – és ezáltal javuló versenyképességet – remélő wilkommenskultur is.
  • Az igazi problémát viszont az elitek megújulásra való képtelensége jelenti. Annyira kötik őket korábbi dogmatikus elképzeléseik, hogy nem tudnak alkalmazkodni az új helyzethez, ezáltal nem tudják garantálni a korábbi életszínvonal kiszámíthatóságát. Tekintve, hogy az elitek az emberek tömegeivel látványosan szembemenő javaslatokkal állnak elő, így ez az elitválság átfordult egy demokráciaválságba. Azt hiszem, hogy ez utóbbi bizonyítására nem kell sok tételt hoznom, elég ha csak a migráció jelentette veszélyt és annak eltusolását szándékozó média közötti ellentétre hívom fel a figyelmet. Egyértelműen és könnyen kivehető az ellentét, bár itt a demokráciaválságot nem csak az emberekkel szembeni kormányázás, hanem a demokratikus játékszabályokat figyelmen kívül hagyó félretájékoztatás – finoman szólva ‘megvezetés’ (pl. Köln esetében) – is jellemzi.
  • Így jutunk el a migrációhoz, mint a gazdasági válságra adott téves válaszhoz az elit részéről, ami egyben antidemokratikus is, hiszen a többségi akarattal élesen szembemegy. Mára nem az a kérdés, hogy a migráció milyen veszélyeket hordoz magában, hanem, hogy miért nem lehet megállítani. A válasz kézenfekvő, és már említettem is: a jelenleg regnáló politikai elit képtelen a megújulásra, annyira gúzsba kötik korábbi vallásszintre emelt liberális dogmái. Mindezek tükrében tényleg csak idő kérdése volt, hogy mikor fordítják bizalmukat új, korábban ismeretlen pártok és mozgalmak felé. Olyanok felé, akik meghallgatják őket, akik képesek a cselekvésre, akik a politikai korrektség helyett az egyenes beszédet választják. Ilyennek számít Németországban az AfD, Ausztriában az FPÖ, vagy az Egyesült Államokban Donald Trump.

 

Látható, hogy minden egyes pont közös vonása, valamint forrása a bizonytalanság és az attól való félelem. Ha az ember fél, akkor nem vállalkozik nagy dolgokra. Ha úgy tetszik ‘a félelem az elme gyilkosa’, ami megakadályozza a cselekvést, pedig most lenne csak igazán nagy szükség rá.

 

Civilizációk harca

A nizzai események után legalább jó lenne csak azt tudni, hogy többé ilyen nem fordulhat elő, mert a vezetők megértették: ha egy harcos és egy önmegtagadó civilizáció találkozik, abból az utóbbi nem kerülhet ki győztesként.

Vasárnap véget ért az Eb és úgy tűnt Franciaország fellélegezhet – na persze nem a döntőben nyújtott teljesítményük okán, hanem mert megúszták a kontinensviadalt terrortámadás nélkül. Persze nagyon készültek rá, a hírek alapján az EU keleti hátárán több, Párizsba tartó terroristát is sikerült elfogni. Minden úgy tűnt, hogy Franciaországban végre visszaállhat az élet a normális kerékvágásba, hiszen a szabadság értékeiért vívott harcként is felfogott kupa – leszámítva némi ultra-tobzódást – nagyobb fennforgás nélkül lecsengett, így Francois Hollande elnök július 26-án már a novemberi események óta érvényben lévő szükségállapot visszavonását fontolgatta.

És ekkor ütött csak be igazán a krach. Ironikus módon épp a nemzeti ünnepükön, ahol is a szabadság-testvériség-egyenlőség eszmeiségének születését jelentő forradalom kirobbanására emlékeztek. Azt hiszem nehezen lehetne ennél kifejezőbb alkalmat találni a valóságra, vagyis a civilizációk harcára. Hiszen a felvilágosodás legnagyobb szellemi produktumának kifordítása okozza éppen a probléma gyökerét. Az abszolutizmus (királyi dinasztia) ellenében a köztársaság megalapításának volt záloga a fent említett három ismérv. Szabadság, ahol nincsenek szolgák, se rabszolgák és mindenki saját lelkiismeretének belátása szerint cselekedhet; egyenlőség, ahol a törvény előtt mindenkit ugyanazok a jogok illetnek meg; és testvériség, ami az együvé tartozást, az egymás iránt támasztott felelősséget hivatott jelenteni.

Nos, amíg ezek a jelszavak aktuálisak és jól csengőek voltak egy nemzet számára egy egyeduralmi rendszer ellenében, a szó szerinti értelmezésük mára legalább annyira fojtogatóvá vált – kiváltképp, hogy kortárs liberálisaink olyan dolgokat is hajlamosak belemagyarázni, amelyekre őseiknek nem is volt eredendő szándékuk. Gondolok itt ezalatt az egyenlőség és testvériség olyan irányú önkényes kiterjesztésére, amely alapján a földgolyón élő összes embert belevennék. Ismerjük ezeket az elméleteket, hiszen manapság nagyon sokan magukénak vallják: “a földön minden ember azonosnak született, ezért nem számít sem a bőrszíned, sem az, hogy hova születtél”. Nos, ha közelebbről is megvizsgáljuk ezt az állítást, akkor nem vonhatjuk kétségbe annak igazságtartalmát, de mit jelent ez a valóságban?

Azt, hogy a bolygó bármely csücskére születtél is, neked jogod(!) van megválasztani, hogy hol akarsz élni (ugye, No Border mozgalom, ismerős lehet az osztrák konvojosok transzparenseiről, akik azóta érdekes módon mintha maguk is inkább bezárkóznának), hiszen ez a szabadság és különben is egyenlőek vagyunk. Én sem megyek az USA-ba szerencsét próbálni egyik pillanatról a másikra – és nem csak azért, mert folyamatosan megújítandó munkavállalói vízum nélkül erre esélyem sincs, hanem mert tudom, hogy ez egész egyszerűen nem így működik. Bár a globalizáció előretörésével próbálnak az életvitelnek is egy hasonló színezetet adni. És itt még nem is ejtettünk szót az egyes világrészek eltérő hagyományairól, kulturális szokásairól.

Különbség a két civilizáció között

Divatos gondolat liberális körökben továbbá úgy relativizálni a történteket, mintha az nem az iszlám vallás természetes velejárója, hanem valami vallási sajátosság lenne – itt kérnek az ő nevükben is elnézést az összes buddhistától. Szintén gyakori még összemosni a nemzetekkel is, mondván, hogy Hitler is egy nemzet felemelkedésének nevében gyilkoltatott le milliókat. Tehát ha jobban megnézzük, akkor meg is van a liberálisok ideális archetípusa: ateista és internacionalista.

Ugyanakkor már megtanultuk, hogy minden szépen csengő szólam mögött keresnünk kell a valódi szándékot, és azt könnyen megtalálhatjuk a liberális ember prototípusának kifejlesztési szándékában, így hát bármennyire is logikusnak tűnhet első ránézésre, nem hagyjuk magunkat megtéveszteni. Mégpedig azért nem, mert ezek az érvek ráadásul még csak nem is igazak, hiszen a felvilágosodás során a ráció, az értelem került az engedelmesség, mint vallást meghatározó ismérv helyébe. Csakhogy a világi és egyházi hatalom elkülönülése meg sem történhetett volna az isten akarata helyett bűnmegbocsátást hirdető kereszténység nélkül. Ezért ezt a két vallást egy lapon említeni legalább akkora ostobaság, mintha valaki az együvé tartozás és szolidaritás területalapú megközelítését akarná a valláshoz hasonlítani. Európában a közösséghez való hűség területi joghatóság alapú, ahol a közös nyelv, közös értékek és a közösen hozott – ezáltal mindenkire érvényes – törvények képezik az összetartozás ismérvét. Nem véletlen, hogy nem beszélhetünk a Közel-keleten egységes arab nemzetről, hiszen ott a vallás iránti feltétlen hűség a közösségképző. És ez az, ami miatt egy muszlim soha sem fogja elfogadni az európai törvénykezést, éljen bár benne 20 éve is akár.

Könnyen belátható, hogy éppen ezért az egykoron a felvilágosodás célját szolgáló liberalizmus mára a szabadság első számú ellenségévé vált, de nem csak a politikai korrektségen keresztül a gondolat szabadságának megtagadásával, hanem immár az emberek fizikai biztonságát veszélyeztető életidegen, önmaga karikatúrájává váló dogmáival is.

 

pray for...

A soha véget nem érő lista. (Forrás: facebook.com)

Az internet közössége természetesen ezúttal is rendkívül kreatív módon állt hozzá a terror utáni gyászhoz, rengeteg sajnálkozó és részvétkifejező kép készült, gyaníthatóan a facebook profilképek is trikolórba fognak borulni, de attól tartok, hogy ez ma már édeskevés. Ma a cselekvés ideje jött el. Európának végre el kell döntenie, hogy vagy liberális akar maradni, vagy pedig életben akar maradni. A kettő együtt úgy tűnik, hogy nem megy.

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén