agitatio

agilis agitatio – az új nézőpont.

Címke: Putyin

SOROS(Z)

Ma tartották a parlamenti vitát a civil szervezetek külföldi finanszírozásáról szóló törvényjavaslatról. Az ellenzék véleménye szerint a kormányzati kommunikáció végtelenül leegyszerűsödött és lényegében kimerül a sorosozásban. Amennyiben igazuk van, úgy csak magukat okolhatják. A Fidesz ugyanis legfeljebb csak átvette a mindenhol orosz ügynököket vizionáló balliberális retorikát.

Találj egy bűnbakot, tulajdoníts neki minden gonosz szándékot, és többé nem kell kínlódnod az érvelés terheivel. Közismert recept, vétek lenne azt feltételezni, hogy kizárólag magyar találmány. És mégis, manapság mintha egyre többet alkalmaznák.

Az, hogy Hillary Clinton elvesztette a választásokat, kizárólag az orosz hackereknek köszönhető. Donald Trump Oroszországgal szembeni engedékenyebb hangneme is annak köszönhető, hogy valahol Moszkvában, egy titkos hotelszobában készült róla egy felvétel, amelyen éppen pisiszexet folytat luxusprostituáltakkal. Míg ez előbbi kissé zavaros történet, hiszen érdemi információ azóta sem került elő az esetről – leszámítva, hogy a Trumppal rossz viszont ápoló CIA azóta orosz ügynöknek nyilvánította az adatokat nyilvánosságra hozó WikiLeakset -, addig utóbbit mintegy 59 tomahawk egyértelműen cáfol. Persze csak ha lenne mit, mert ezt az ügyet – bizonyítékok hiányában – még az index is csak kérdőjeles sztoriként merte megírni. Persze azért úgy megírta.

De ez a téma – vagy nyugodtan nevezhetnénk oroszfóbiának is – nem csak a tengerentúlon dívik. Hatalmuk elvesztésétől rettegő európai politikusok is előszeretettel magyarázzák saját maguk, vagy pártjuk bukásához vezető okokat is az egyre terebélyesedő orosz befolyással. Nyilván, mert máskülönben szembe kellene nézni a népszerűségvesztés valódi okaival – vagyis azzal, hogy figyelmen kívül hagyják a szavazópolgárok akaratát.

Forrás: Electronic Arts – Red Alert

Forrás: Electronic Arts – Red Alert

Az oroszok már a spájzban vannak

Ebben a kérdésben – mint sok minden más politikai nóvumban – hazánk élenjáró. Megszámlálhatatlan mennyiségű és minőségű témában vádolták már meg a Fideszt orosz-hűbériséggel. A jelzők közül talán még a “Putyin pincsije” volt a legkonszolidáltabb. Okokat persze nem célszerű keresni, hiszen a lényeg az, hogy Oroszországban ma nagyon szörnyű lehet élni, azt pedig a sajtó nagyon sokszor leírta, hogy Orbán Viktor Putyint másolja. Legutóbb például a civiltörvény kapcsán. Olyan részletkérdéssel nem untatnám olvasóimat, hogy sokkal inkább amerikai példát követ – ugyanis ott kell lobbiszervezetnek nevezni azt, ami lobbizik -, hanem sokkal inkább a feltevés az, ami érdekes. Mert hát miről is szól az elfogadásra javasolt törvény?

Az a szervezet, amelyik legalább 7,2 millió forintnyi támogatást kap külföldről, az köteles legyen ezt feltüntetni. Ezt nevezem fasiszta tempónak! Ha valóban ez lenne a putyini minta, akkor azt hiszem eléggé okafogyottá válik ez a nagy aggodalmaskodás. Persze liberális portálokon lehet róla olvasni, hogy a törvény megalázó és megfélemlítő. Persze, hiszen többé nem lehet a jóság álcája mögé bújni, hiszen nyilatkozni kell róla, hogy valójában kinek az érdekeit szolgálják.

Kézenfekvő lenné még a paksi atomerű építését az oroszellenességnek tulajdonítani, de egyrészt ez a kommunikációs eszköz sokkal régebbi keletű, másrészt pedig velünk szinte pontosan egy időben Finnországban is épül egy orosz atomerű, kísértetiesen hasonló konstrukcióban. Az ő esetükben nem igazán hallottam kifogásként, hogy elzálogosítják a jövőjüket, bár kétségtelen, hogy jelentősen kevesebb finn sajtót olvasok.

Akkor talán a Déli Áramlat gázvezeték lehet az oka. Érdekes, hogy akárcsak a civiltörvény, valamint a paksi atomerőmű esetében, itt is található nemzetközi példa. Ráadásul Európa leghatalmasabb és legdemokratikusabb országában, vagyis Németországban – igaz, azt nem Déli, hanem Északi Áramlatnak hívják, milyen szellemes.

Mivel az ‘orosz-vád’ rendszeres, ám konkrétumok azt nem támasztják alá, sokkal inkább valószínűvé válik egy másik magyarázat: ellenségkreálás révén folytatott politizálás, amellyel igyekszünk szalonképtelenné tenni ellenfelünket. Ennek a gyűlöletalapú bűnbakképzésnek nem is a mára tervezett, orosz nagykövetség előtti tüntetés volt a csúcsa, hanem annak lemondásának oka: az áprilisi, valóban extrém időjárási körülményekbe is sikerült belelátniuk saját félelmeiket, ugyanis “moszkvai időjárásnak” minősítették azt.

Érdekes, de az olvasottak kapcsán egyáltalán nem meglepő, hogy idáig a Jobbik volt a legfőbb oroszbarát magyar párt – hozzájuk köthető egyébként a mai napig feltáratlan, ezidáig egyetlen magyar kémvád, a KGBéla-ügy -, ám amióta korábbi önmagát megtagadva immár a baloldal felé kacsingat, a média valamiért kevésbé tartja fontosnak ezt a témát napirenden tartani. Mint ahogy az álhírek ellen is csak akkor kíván szót emelni, amikor feltételezhető az orosz kötődés, ám a CEU melletti berlini tüntetés esetében – ami ugye nem is létezett – éppen ő maga kreálja.

No nem mintha a Kreml szóvivőjének képzelném magam, de a gyakran emlegetett “Putyin pincsije” vád nélkülöz bármi tényszerűséget, és csupán a megbélyegzésre szolgál. Ezt onnan tudom, mert engem is vádoltak már ‘moszkovita propagandával’. Természetesen nem haragszom rájuk, csupán azt harsogják, amit az interneten leírtak nekik. Pedig az én szerepem merőben más: csupán megpróbálom a dolgokat új megvilágításba helyezni, ami által egyfajta görbetükröt mutatok az erkölcsi felsőbbrendűségtől duzzadó liberális megmondóembereknek.

Orosz = Soros

De hogy mi ebben az új nézőpont? Nos, azon túl, hogy az oroszozás helyére ezentúl bárki behelyettesítheti a sorosozást, van még egy nagyon fontos kérdés, ami mellett nem mehetünk el. A 2014 óta kialakuló új jobboldali médiát a régi – nevezzük így, bár a liberális ez esetben is sokkal kifejezőbb – média már a kezdetektől fogva folyamatosan ócsárolta, hol kormánypropagandának, hol ennél becsületsértőbb kifejezésekkel illetve őket. Igazán elfogadó emberként én ezt is megértem. A korábbi monopol piacra új kihívók léptek, akik olvasókat, és ezáltal kattintókat vihetnek el a régiektől, a kattintás már pedig fontos mérőszám, az alapján kapják a hirdetési bevételüket. Ezért aztán szükség volt minél előbb ellehetetleníteni, megbélyegezni az újonnan érkezőket, hiszen azok csak a kormány szócsövei. Na már most ha elfogadjuk, hogy az induláskor az állami cégek által náluk elköltött hirdetési bevételek miatt ezek médiumok a kormány szándékait hivatottak megjeleníteni, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy egy amerikai milliárdos által tulajdonolt és finanszírozott lapok pedig az ő érdekeit hivatottak képviselni, bármi áron.

Válaszúthoz érkeztünk, már csak két lehetőség áll előttünk: vagy elfogadjuk, hogy  minden ‘orosz-csicskázásra’ egy ‘soros-bérencezés’ a válasz, vagy pedig elfelejtjük az üres vagdalózást, és bátor, de mindenképpen vállalt érvekkel próbáljuk alátámasztani, hogy miért is annyira nagyon jó a bevándorlás, vagy éppen a melegházasság – az már semmiképp sem fog működni, hogy én valamilyen erkölcsi pulpitusról kikérem magamnak, hogy már megint sorosoznak, de válaszként csak annyit tudok megfogalmazni, hogy valakinek vagy valaminek a ‘pincsije’. Mindenesetre én személy szerint inkább az utóbbi lehetőségre szavaznék.

Orosz hackertámadás Amerikában: egy különös történet

Mindenki a jövő hadviseléséről, a kiberhadviselésről és annak veszélyeiről beszél, amelyben az ügyeletes rosszfiú szerepét ezúttal is Oroszországra szabták. Az amerikaiak oroszfóbiája köztudott, de mégis mióta zavarja őket jobban egy másik állam beavatkozása egy másik ország szuverenitásába, ha az ‘nemes’ célokat szolgál? Legalábbis az általuk előszeretettel követett gyakorlat magyarázata idáig ez volt.

Egymást követik az amerikai választást befolyásoló hackertámadásokról szóló hírek. Obama a CIA-val karöltve váltig állítja, hogy orosz hackerek törték fel a demokraták levelezéseit, amelynek nyilvánosságra kerülésében találták meg végül Clinton bukásának legfőbb indokát. A teljes igazságra legalább péntekig várnunk kell, de valószínűbbnek tartom, hogy inkább sosem fogjuk teljes egészében megtudni a részleteket.

orosz hackertámadás

Így reagált az adatok halasztására Donald Trump: “A titkosszolgálati információkkal kapcsolatos tájékoztatást, ami az orosz hackertámadás néven híresült el, péntekre halasztották. Talán azért, mert több idő kell nekik, hogy létrehozzák az ügyet. Nagyon különös!” Forrás: Twitter.com

Éppen ezért én inkább a történtek egy egészen más vetületére szeretném most felhívni a figyelmet, amelynek tükrében még az is mellékesnek számít, hogy ha valóban megtörténhet egy ilyen mértékű hackertámadás a világ legnagyobb hatalmának vezető politikai közössége ellen, akkor Hillary Clinton magánszerveren keresztül zajló levelezése még a korábban gondoltnál is nagyobb nemzetbiztonsági kockázatot jelentett, vagyis ellenfele ezzel való támadása minimum megalapozott volt.

Ehhez képest még az is mellékszál, hogy a demokraták kommunikációjában a levezések kétes tartalma másodlagosnak számított az emailek napvilágra kerülésének bűnével szemben. Kicsit olyan ez, mintha a barátnőm előtt azzal védekeznék a lebukott üzenetek miatt, hogy de hát nem is volt joga belenézni a telefonomba.

Pedig az Obama-adminisztráció mindent megtett, hogy eltitkolja a kínos dokumentumok nyilvánosságra kerülését, hiszen a választások idején, a londoni ecuadori nagykövetségen idestova 4 éve száműzetésben élő, WikiLeaks alapító Julian Assange-t elvágták minden internet hozzáféréstől, miután bejelentette, hogy a kampány hajrájában demokrata dokumentumokat fog szivárogtatni. Ennyit a szólásszabadságról, és a teljes körű információkra alapozott szabad döntéshozatalról.

Szóval Assange-t letiltották, de a rejtélyes – nevezzük őket ‘orosz’ – hackerek szabadon folytathatták tevékenységüket, így az email-botrány a kampány során végig kitartott – Clinton legnagyobb bánatára -, a többi pedig már történelem.

Amit szabad Jupiternek

Az én érdeklődésemet viszont leginkább az a kérdés tartja lázban, hogy az amerikaiak (bocsánat, a demokraták) mégis milyen erkölcsi alapon kérnek számon bárkitől bármilyen belpolitikai beavatkozást, amikor ők maguk ennek a műfajnak a megteremtői és tökélyre fejlesztői?

Nem kell nagyon messzire mennünk, elég csak emlékeznünk az internetadó elleni tüntetések közepette bedobott kitiltási botrányra. Az hagyján, hogy érezhető hatása volt egy másik ország belpolitikai változásaiban, de még ráadásul egy szava sem volt igaz. Azok a hangok, akik most az amerikai választásokba történő beavatkozás miatt hőzöngenek, hol voltak akkor, amikor saját hazájuk szuverenitásánál fontosabbnak érezték az amerikaiak – feltételezett – igazságosságát, amelyet a korrupció elleni harcnak tekintettek? Pedig ami most az Egyesült Államokban történt, az nem egy kitalált korrupciós vád szegényes megfogalmazása volt, hanem a színtiszta igazság napvilágra kerülése. Bár lehet, hogy pont ez vele a legnagyobb probléma.

Vagy hol voltak akkor, amikor az ukrán polgárháború kirobbanásában a CIA közreműködésével a háború szélére sodorták Európát? És megint azt az Európát, amelynek mindkét világháború következményeit el kellett szenvednie. Érdekes, hogy az amerikai polgárháború óta nem folyt vér az amerikai kontinensen. Így mondjuk nem is olyan nehéz megőrizni a világ vezetői szerepét.

Bár januárban hivatalosan is leköszön, azért még egy utolsó próbát tett Obama a hidegháborús helyzet eszkalálására, amikor kitiltotta országából az orosz diplomatákat. A próbálkozás szánalmasságát a csattanó válasz mutatja legjobban. Putyin nemhogy nem viszonozta az ellenszenves gesztus, de még meg is hívta az amerikai nagykövetség dolgozóit az ország állami ünnepségére. Trump nem is mulasztotta el megköszönni jövendőbeli kollégája ‘okos’ tettét.

Az új rend képviselőjének ugyanis nem érdeke a hidegháborús helyzet fenntartása. Az ő geopolitikai ellenfele Kína, akivel intenzívebb gazdasági-kereskedelmi versenyre készül. Ezt bizonyítja a Csendes-óceáni szabadkereskedelmi egyezmény (TPP) beígért felmondása, vagy éppen a Tajvannal lefolytatott közvetlen telefonbeszélgetése is. De ide sorolható a munkahelyek Amerikába történő visszatelepítési szándéka is, hiszen a kínaiak a kiszervezett gyártás miatt ma már hasonló technológiájú eszközöket képesek gyártani, töredék áron (gondoljunk csak a Magyarországon is egyre népszerűbb új termékekre az okostelefonok piacán). Egy ilyen gazdasági küzdelemhez viszont nem célszerű a régió másik nagy szereplőjét, Oroszországot is maga ellen fordítania, így ha úgy tetszik, az egymásrautaltság következtében (hiszen az orosz gazdaság is megszenvedte az értelmetlen szankciókat) a világbéke is közelebb került. Gondoljunk csak a szíriai helyzetre, amiben a két fél megállapodási lehetőségének a valószínűsége a sokszorosára nőtt.

Szóval úgy tűnik, hogy felsőbbrendűséggel ellenfelei által gyakran vádolt, de valójában inkább csak az egyszerű munkások érdekeit is szem előtt tartó Trump mégsem lesz annyira elnyomó, mint a még néhány napig regnáló politikai elit, amelyre a nagyzolási hajlam inkább jellemző, hiszen épp azokat az intézkedéseket kérik számon ellenfeleiken, amelyeknek mestereik hosszú éveken keresztül ők maguk voltak. Így hát az önkritikára képtelen, eljelentéktelenedő szereplők esetében a vereség méltósággal való viselésének teljes hiánya sem tekinthető másnak, mint a hatalmát vesztett politikai osztály infantilis gőgjének.

 

Európa felosztása

Látszólag a kereskedelmi kapcsolatok helyreállítása volt a Putyin-Erdogan csúcs célja, ám a háttérben felsejlik egy jelentősebb, nagypolitikai érdek is: az új geopolitikai érdekszférák kialakulásának vagyunk szemtanúi.

Az Olimpia árnyékában, kihasználva a média egyoldalú érdeklődését, csendben zajlott le a térség jövőjét meghatározó legfontosabb találkozó. A tudósítások csupán semmitmondó tényközlésekre szorítkoztak, így jellemzően – az egyébként korántsem elhanyagolható – csak a gazdasági együttműködések leírását tartották említésre méltónak.

Így került sor a Török Áramlat elnevezésű giga gázvezeték-projekt újraélesztésének, az akkuyui nukleáris erőmű építésének, és az orosz gazdasági embargó feloldásának – főleg a turisták számában mérhető – gazdaságélénkítő közlésére. Bár e tények önmagukban véve sem elhanyagolhatóak, de a török államfő által furcsán ható ‘drága barátom’ erőltetett megszólítás azért ennél némileg többet sejtet, főleg ha visszatekintünk a lelőtt orosz vadászgép okozta fagyos viszonyra.

Lassan egy hónap telt el a török puccskísérlet óta, így viszonylag elég információ áll rendelkezésre ahhoz, hogy az események alakulásából körvonalazódni látszódjon a mögöttes szándék, a közös gazdasági és politikai érdek. Ezt alátámasztani látszik az a tény is, hogy Oroszország elsőként fejezte ki együttérzését a puccs következtében, míg a nyugati hatalmak kivártak – talán mert bíztak a bukásában. A történet ugyanakkor nem most kezdődött, hiszen a júniusi bocsánatkérő levél már egyértelműen jelezte: a közös érdek felülír minden látszólagos ellentétet. 

Amerikai intervenció

Talán éppen ez volt az, ami kiváltotta aztán a puccskísérletben testet öltő folyamatot. Bár a liberális sajtó előszeretettel próbálja úgy beállítani az eseményeket, hogy Erdogan önmagát puccsolta, hogy aztán erre hivatkozva tisztogatásokba kezdhessen, azért ez a magyarázat némiképp visszás, hiszen a novemberi 1-jei előrehozott választással bebetonozta magát és korábbi célját, a teljhatalom megszerzését, már tulajdonképpen ekkor elérte. Éppen ezért merem olyan kijelentések megtételére ragadtatni magam, hogy ez valódi kísérlet volt az elnök hatalmának megdöntésére, amit az is igazol, hogy egy katonai puccs végrehajtói ritkán próbálják a hatalmat magukhoz ragadni olyan célokért, melyeket a közleményükben jelentettek be, úgymint „a demokratikus rend helyreállítása” valamint, “az emberi és szabadságjogok garantálása”, ellenben máshonnan már ismerősek lehetnek ezek a kifejezések…

További árulkodó jel a puccs végrehajtása során az Európai Unió egy biztonsági szakértőjének a Reutersnek adott értékelése, miszerint „ez egy viszonylag jól levezényelt puccsnak tűnik, a hadsereg jelentős részének közreműködésével, ez nem csak néhány ezredes műve”.

Ellenben a megoldás kulcsát mégsem itt, hanem a már korábban említett és ezúttal tényleg újraélesztett Török Áramlat gázvezeték megvalósításában kell keresni. Emlékezetes, hogy a magyar kormány amerikai rosszallását is ennek a vezetéknek a támogatása váltotta ki, ahogy a júniusi erdogani bocsánatkérés is ezt az óriásüzletet vetítette előre. A helyzet jelenleg úgy áll, hogy az Ukrajna felőli gázcsapok elzárását Európának mégis sikerülhet egy új útvonallal kiváltani, ami azt jelenti, hogy az amerikai külpolitika az ukrajnai sikertelen beavatkozás után a második kudarcát kénytelen elkönyvelni az elmúlt néhány esztendőben – nem csoda, ha Trump a ‘Make Amerika Great Again’ szlogennel megy óriásit. Az amerikai üzlet- és befolyásvesztésnek ugyanakkor mégiscsak az a legérdekesebb vetülete, hogy a feltétlen szövetségesnek tekintett Németország esetében mégsem emeltek kifogást az ugyanezt a célt szolgáló Északi Áramlattal szemben.

A török belpolitikába történő beavatkozásnak és a nagyra törő Erdogan lecserélésnek van egy olyan olvasata is, hogy a tetszhalott állapotában lévő EU-Török megállapodás feltámasztásnak és az egyre ambiciózusabb török tervek letörésének mindenképpen jót tett volna egy Merkel számára is kényelmesebb tárgyalópartner, főleg így egy nappal a nizzai merénylet után, amikor már szemmel látható volt, hogy a polgárokat nem lehet hosszú távon a félrebeszéléssel megvezetni.

Természetesen nem vagyunk közömbösek az emberi jogok megsértésével kapcsolatban és valóban a demokrácia sötét korszaka az, ami most Törökországban történik, de mivel az EU vezetői – a magyar  miniszterelnök ellenjavallatára, miszerint az EU biztonsága nem kerülhet egy EU-n kívüli hatalom kezébe – sokadjára sem voltak képesek felismerni az egyoldalú kiszolgáltatottságból fakadó veszélyeket, ezért azt kell mondanunk, hogy nem Erdogan leváltásában, hanem a stabilitásban vagyunk érdekeltek. Ugyanis ha nincs stabilitás, akkor még több migráns fog érkezni – talán ez is az egyik szempont volt a puccs hátterében, hogy a Török Áramlat a magyar energiafüggetlenségre gyakorolt hatását már meg se említsük.

Nehéz biztosat mondani ilyen rövid idő távlatából, de az már pontosan látszik, hogy egy nagypolitikai sakktábla részesei vagyunk, ahol minden politikai döntésnek komoly következményei lesznek. Történelmi időket élünk, célszerűnek tűnik a döntéseket is hasonló kaliberű vezetőkre bízni.

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén