agitatio

agilis agitatio – az új nézőpont.

Címke: szabadság

A dzsungel legmenőbb szappanoperája

A „dzsungel legmenőbb majma” óriási karriert futott be, hála a minden pillanatban készenlétben álló gondolatrendőrségnek. A szappanopera azonban a szokásosnál is abszurdabb fejezetbe lépett, amikor a H&M képén modellt álló 5 éves srác családját is elérte a progresszívek fenyegetése. Úgy tűnik, hogy a kirekesztés vádja tényleg mindenkit elérhet, aki eltér a liberális kánontól – jelen esetben egy fekete családot is lehet rasszistának bélyegezni. Ezért is mondom unos-untalan, hogy a PC nem a hátrányos helyzetű csoportokat védi, hanem csupán eszközként használja őket egy politikai ideológia uralmának fenntartására. Végső soron tehát semmi más nem történt, mint hogy megint bebizonyosodott, hogy a liberalizmus milyen eszközökkel korlátozza az emberek szabadságát.

A történet viszonylag ismert, hiszen a média igyekszik folyamatosan napirenden tartani, azonban három jól elhatárolható szakaszra nyugodtan feloszthatjuk az eddigieket:

1.fejezet: A H&M-et rasszista vádakkal illették azért a zöld pulcsis képért, amin egy fekete sráccal reklámozták a “dzsungel legmenőbb majma” feliratú ruhadarabot. Pedig már az is teljesen világos, hogy a különböző rasszokhoz tartozó modelleket a kötelező sokszínűség feltétlen követelményeként alkalmazzák – mert ha nem teszik, akkor azért vádolják meg őket rasszizmussal. Más kérdés, hogy a H&M szervezeti kultúrája vélhetően egyébként is távol áll a kirekesztéstől. Arról nem is beszélve, hogy egy átlagos fekete srácon, egy átlagosnál talán kicsit aranyosabb zöld pulcsi megszólása miatt éppen ők társítanak rasszista konnotációt, jelentéstartalmat hozzá. Vagyis az átlagember számára – vagy inkább normál ember számára? – ez a kép nem jelentene semmit, így a bőrszín alapján megint csak őt tesznek különbséget embereket között, de ehhez már az elmúlt években hozzászokhattunk.

Erről a képről van szó. Fotó: h&m

Erről a képről van szó. Fotó: H&M

2.fejezet: A hullámok nem csillapodnak, Dél-Afrikában ideiglenesen be kellett zárni a H&M-et, mert fekete utcai tüntetők beverték egy üzlet kirakatát és kifosztották készleteit – gondolom ilyenkor bánják, hogy nem egy műszaki cikkeket árusító vállalat követett el hasonló ’hibát’. Ez némileg újabb elem, de Baltimore-ban már láthatóak voltak hasonló események, amikor kihasználták az utcai zavargásokkal egybekötött tüntetések minden lehetőségét a gyors vagyongyarapításra. Éppen ezért lassan azt is kijelenthetjük, hogy ez is a trendbe illeszkedő történésnek számít.

A H&M johannesburgi üzlete a támadás után. Forrás: index.hu

A H&M johannesburgi üzlete a támadás után. Forrás: index.hu

3.fejezet: Ami azonban kétségkívül új elem, az a szappanopera folytatása. Miután a társadalmi igazságosság harcosainak bosszúvágya nem akar csillapodni, így új céltáblát találtak maguknak – kapaszkodjunk meg! – a képen szereplő kis srác családjában. Ugyanis a Svédországban élő Mango családnak el kellett menekülnie Stockholmból, mert folyamatosan fenyegető üzeneteket kapott, amelyekben “árulónak, és a feketék szégyenének nevezték” őket. Nekem megint csak úgy tűnik, hogy az elvben sokszínűséget hirdető liberálisok mégsem tűrik el az önálló gondolkodást, és a faji előítéletekre adott válaszuk az, hogy megmondják, milyen rassznak, hogyan kell viselkednie. Mert a történet lényege, hogy egy anya – ha bőrszíne alapján fekete -, nem döntheti el, hogy saját fiára milyen pulcsit húz, hiszen azzal “elárulja a feketéket”. Nem számít, hogy az ő megítélése alapján ez sértőnek számít vagy sem, rasszizmus kérdésében döntési jogkörük csakis a liberálisoknak lehet. Értik ezt a szabadságkorlátozó gondolkodást: „Nem akarja, hogy megvédjük a jogait? Hogy képzeli? Agyonverni!”

Sokszor kerül még szóba a képpel kapcsolatban a gerillamarketing a H&M részéről. Én személy szerint nem osztom azt a nézetet, hogy a negatív reklám is reklám, így a H&M részéről nem hiszem, hogy tudatos lett volna a dolog. Azonban ettől még tagadhatatlan tény, hogy az indokoltnál nagyobb karriert befutott kép végső soron azoknak köszönhetően, akik pont amiatt tüntetnek, hogy senki se láthasson ilyet, vagyis az antirasszisták folytattak abszurd módon gerillamarketinget a rasszistáknak – micsoda fantasztikus teljesítmény! A másik dolog, amit még ezek a fantasztikus szabadságharcosok elértek, az az, hogy létrehoztak egy olyan pulcsit, amit ezentúl a feketéknek nem szabad hordaniuk.

Végezetül pedig álljon itt még egy kép, ami miatt lehet sivalkodni – bár nagyobb összegben mernék fogadni, hogy a képen szereplő úriembert nem kívánják fenyegető levelekkel ‘védelmezni’ ezek a bátor harcosok…

Forrás: gorillawear.com

Forrás: gorillawear.com

 

 

Civilizációk harca

A nizzai események után legalább jó lenne csak azt tudni, hogy többé ilyen nem fordulhat elő, mert a vezetők megértették: ha egy harcos és egy önmegtagadó civilizáció találkozik, abból az utóbbi nem kerülhet ki győztesként.

Vasárnap véget ért az Eb és úgy tűnt Franciaország fellélegezhet – na persze nem a döntőben nyújtott teljesítményük okán, hanem mert megúszták a kontinensviadalt terrortámadás nélkül. Persze nagyon készültek rá, a hírek alapján az EU keleti hátárán több, Párizsba tartó terroristát is sikerült elfogni. Minden úgy tűnt, hogy Franciaországban végre visszaállhat az élet a normális kerékvágásba, hiszen a szabadság értékeiért vívott harcként is felfogott kupa – leszámítva némi ultra-tobzódást – nagyobb fennforgás nélkül lecsengett, így Francois Hollande elnök július 26-án már a novemberi események óta érvényben lévő szükségállapot visszavonását fontolgatta.

És ekkor ütött csak be igazán a krach. Ironikus módon épp a nemzeti ünnepükön, ahol is a szabadság-testvériség-egyenlőség eszmeiségének születését jelentő forradalom kirobbanására emlékeztek. Azt hiszem nehezen lehetne ennél kifejezőbb alkalmat találni a valóságra, vagyis a civilizációk harcára. Hiszen a felvilágosodás legnagyobb szellemi produktumának kifordítása okozza éppen a probléma gyökerét. Az abszolutizmus (királyi dinasztia) ellenében a köztársaság megalapításának volt záloga a fent említett három ismérv. Szabadság, ahol nincsenek szolgák, se rabszolgák és mindenki saját lelkiismeretének belátása szerint cselekedhet; egyenlőség, ahol a törvény előtt mindenkit ugyanazok a jogok illetnek meg; és testvériség, ami az együvé tartozást, az egymás iránt támasztott felelősséget hivatott jelenteni.

Nos, amíg ezek a jelszavak aktuálisak és jól csengőek voltak egy nemzet számára egy egyeduralmi rendszer ellenében, a szó szerinti értelmezésük mára legalább annyira fojtogatóvá vált – kiváltképp, hogy kortárs liberálisaink olyan dolgokat is hajlamosak belemagyarázni, amelyekre őseiknek nem is volt eredendő szándékuk. Gondolok itt ezalatt az egyenlőség és testvériség olyan irányú önkényes kiterjesztésére, amely alapján a földgolyón élő összes embert belevennék. Ismerjük ezeket az elméleteket, hiszen manapság nagyon sokan magukénak vallják: “a földön minden ember azonosnak született, ezért nem számít sem a bőrszíned, sem az, hogy hova születtél”. Nos, ha közelebbről is megvizsgáljuk ezt az állítást, akkor nem vonhatjuk kétségbe annak igazságtartalmát, de mit jelent ez a valóságban?

Azt, hogy a bolygó bármely csücskére születtél is, neked jogod(!) van megválasztani, hogy hol akarsz élni (ugye, No Border mozgalom, ismerős lehet az osztrák konvojosok transzparenseiről, akik azóta érdekes módon mintha maguk is inkább bezárkóznának), hiszen ez a szabadság és különben is egyenlőek vagyunk. Én sem megyek az USA-ba szerencsét próbálni egyik pillanatról a másikra – és nem csak azért, mert folyamatosan megújítandó munkavállalói vízum nélkül erre esélyem sincs, hanem mert tudom, hogy ez egész egyszerűen nem így működik. Bár a globalizáció előretörésével próbálnak az életvitelnek is egy hasonló színezetet adni. És itt még nem is ejtettünk szót az egyes világrészek eltérő hagyományairól, kulturális szokásairól.

Különbség a két civilizáció között

Divatos gondolat liberális körökben továbbá úgy relativizálni a történteket, mintha az nem az iszlám vallás természetes velejárója, hanem valami vallási sajátosság lenne – itt kérnek az ő nevükben is elnézést az összes buddhistától. Szintén gyakori még összemosni a nemzetekkel is, mondván, hogy Hitler is egy nemzet felemelkedésének nevében gyilkoltatott le milliókat. Tehát ha jobban megnézzük, akkor meg is van a liberálisok ideális archetípusa: ateista és internacionalista.

Ugyanakkor már megtanultuk, hogy minden szépen csengő szólam mögött keresnünk kell a valódi szándékot, és azt könnyen megtalálhatjuk a liberális ember prototípusának kifejlesztési szándékában, így hát bármennyire is logikusnak tűnhet első ránézésre, nem hagyjuk magunkat megtéveszteni. Mégpedig azért nem, mert ezek az érvek ráadásul még csak nem is igazak, hiszen a felvilágosodás során a ráció, az értelem került az engedelmesség, mint vallást meghatározó ismérv helyébe. Csakhogy a világi és egyházi hatalom elkülönülése meg sem történhetett volna az isten akarata helyett bűnmegbocsátást hirdető kereszténység nélkül. Ezért ezt a két vallást egy lapon említeni legalább akkora ostobaság, mintha valaki az együvé tartozás és szolidaritás területalapú megközelítését akarná a valláshoz hasonlítani. Európában a közösséghez való hűség területi joghatóság alapú, ahol a közös nyelv, közös értékek és a közösen hozott – ezáltal mindenkire érvényes – törvények képezik az összetartozás ismérvét. Nem véletlen, hogy nem beszélhetünk a Közel-keleten egységes arab nemzetről, hiszen ott a vallás iránti feltétlen hűség a közösségképző. És ez az, ami miatt egy muszlim soha sem fogja elfogadni az európai törvénykezést, éljen bár benne 20 éve is akár.

Könnyen belátható, hogy éppen ezért az egykoron a felvilágosodás célját szolgáló liberalizmus mára a szabadság első számú ellenségévé vált, de nem csak a politikai korrektségen keresztül a gondolat szabadságának megtagadásával, hanem immár az emberek fizikai biztonságát veszélyeztető életidegen, önmaga karikatúrájává váló dogmáival is.

 

pray for...

A soha véget nem érő lista. (Forrás: facebook.com)

Az internet közössége természetesen ezúttal is rendkívül kreatív módon állt hozzá a terror utáni gyászhoz, rengeteg sajnálkozó és részvétkifejező kép készült, gyaníthatóan a facebook profilképek is trikolórba fognak borulni, de attól tartok, hogy ez ma már édeskevés. Ma a cselekvés ideje jött el. Európának végre el kell döntenie, hogy vagy liberális akar maradni, vagy pedig életben akar maradni. A kettő együtt úgy tűnik, hogy nem megy.

Liberalizmus – a szabadság ellensége

A hidegháború után a bolsevizmus elvesztette létjogosultságát, amitől kikezdhetővé vált. Sürgős megoldást kellett hát találni a korábbi szólamok feddhetetlenségére, hiszen azok észérvekkel könnyedén megsemmisíthetőkké váltak. Így talált hát rá az egykor szebb kort is megélő liberalizmusra. A következetes kisajátítás eredménye mára ugyanaz: egy maroknyi csoport véleménydiktatúrájával tartja rabságban a közvéleményt és a szabad gondolkodást.

Gyakran előforduló téves szokás, hogy a liberalizmust a szabadelvűség megtestesítőjeként emlegetik. A valóság voltaképpen ezzel szöges ellentétben áll. Ti. a liberalizmus nem más, mint egy olyan neobolsevista álláspont, amely legfőbb céljának nem a szabadságot, hanem az egyenlőséget tekinti. Ez a történelmi tapasztalatokból kiindulva még nem lenne igazán kifogásolható jelenség, ha a valóságban nem a saját, eredeti szándékával ellentétes álláspontot képviselne. Egyenlőség feketék és fehérek között; egyenlőség nők és férfiak között; egyenlőség sérültek és épek között; egyenlőség deviánsok és egészségesek között; egyenlőség a vallások között. És itt kell megállnunk egy pillanatra. Nem csak azért, mert ez az egalitarianizmus progresszív, vagyis nincs végső kifejlettje – talán csak ha egyszínű, hímnős földigiliszták maradnának a földön, mert különbözőségek az emberi természetből fakadóan mindig lesznek – hanem mert ad absurdum módon a dogmákhoz való rugalmatlan ragaszkodás a saját létét veszélyezteti. Olyan nyilvánvaló ellentmondásokat sem képes feloldani, mint az idegen kultúrkörből érkezők szemlélete a nőkre vonatkozóan, vagy a zsidósághoz viszonyuló egészen extrém álláspontjuk – amelyek egy liberális világgal összeegyeztethetetlenek, hiszen a létüket tagadják. Nem kívánok az általánosítás csapdájába esni, de akiben még maradt egészséges életösztön, az könnyen belátja, hogy ez a két, egymással szöges ellentétben álló megítélése az életnek nem tekinthető közömbösnek. Még akkor sem, ha a liberálisok annak mondják – vagy inkább főleg akkor nem közömbös. Az egyenlőséget nem lehet a végtelenségig erőltetni, hiszen akkor olyan gyöngyszemek történnek – amik sajnos valóban megtörténtek – mint hogy az új jövevények tiszteletben tartásának érdekében templomok tornyairól szedik le a kereszteket, vagy német kommandósok dzsámin áthaladva veszik le cipőjüket, amikor épp egy szalafista terroristát üldöznek. Az önfeladó tolerancia kiirtotta belőlünk legalapvetőbb emberi önvédelmi mechanizmusainkat. De ha vetünk egy pillantást az eszközök mögött megbúvó szándékra, máris nem tűnik véletlennek a történések különös láncolata.

Miért neobolsevista?

Mert a létező szocializmus összeomlásával, az osztálynélküli társadalom légvára szánalmasan szertefoszlott, új dogmát kellett hát találnia a baloldalnak a kommunista egyenember megkonstruálására, új ideológiát és új ellenségképet kellett keresnie. Az elsőre kitalálta a – már régóta megbukott, ám azóta igencsak csúcsra járatott – multikulturális társadalmat, az ellenségképben pedig mindenkit, akinek ezzel szemben fenntartása van. Így lépett az ‘osztályellenesség’ helyébe az ‘idegenellenesség’. Társadalompolitikai elképzeléseik keresztülvitelében a baloldaliak sohasem voltak különösebben válogatósak, a polgárnak a döntésekben való részvétele a szocializmusban éppoly kevéssé számított, mint manapság a multikultisoknál¹. Nem számít ha saját és kizárólagos igazságelképelésük érdekében a liberalizmus egyik legfőbb alappillérét, a szólásszabadságot kell folyamatosan korlátok közé zárniuk. Mert a liberális a szólásszabadságra is csupán saját eszközeként tekint: jól jön akkor, amikor az ellenséget kell vele totálisan megsemmisíteni, de értéktelen akkor, ha a kritika az én világképemet éri, így hát különböző, mondvacsinált okokkal (gyűlöletbeszéd, uszítás, politikai korrektség stb. tulajdonképpen bármi, ami a célnak megfelel) ezt is meg lehet rendszabályozni – tökéletes példa volt erre a magát szabadelvűként számon tartott 444.hu döntése a kommentek cenzúrájáról. A lényeg borzasztóan egyszerű: ami az én érdekeimet képviseli arra érvényes, ami a világképemmel szemben helyezkedik el, azt viszont szabályozni kell.

A szabadság

Végül pedig egy gondolat a legnagyobb tévedésről, amikor a liberalizmust a szabadelvűséggel hasonlítják: a liberálisok ugyanis azt hirdetik, hogy mindenki szabadnak született. Ezzel szemben én a szabadságról inkább a kanti felfogást tekintem követendő példának: minden ember szabad, de nem azért mert szabadnak született, hanem mert teherrel – a döntésére vonatkozó felelősség terhével. A szabadság több, mint a kényszer távolléte; a saját felelősség akarása – és ez az, amit egy nihilista liberális sohasem fog megérteni.

 

¹Jörg Haider, A szabadság, ahogy én gondolom, 1993, 90. old

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén